Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Anvarí
VERSEI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
ANVARÍ, AUHADU'D-DÍN MUHAMMAD (Abivardon, Merv mellett született, és 1150-1170 között Bálkhban halt meg.) Szegény sorból származott és páratlan szorgalommal tanult a túszi Mánszurijja kollégiumban fizikát, csillagászatot, jogot, zenét és metafizikát, hogy családját kiszabadíthassa a nyomorból. A legenda szerint egy napon pazar öltözetű, testes férfiú lovagolt el a kollégium kapuja előtt, gyönyörű paripán, szolgái kíséretében. A. kérdésére, ki ez, felvilágosították: Muizzít, a költőt látta. "Nagy ég!" - kiáltott A. - "A tudomány rangja égmagas, de én koldusszegény vagyok. A költészetet mindenki lenézi, és ez ennyire megszedte magát! Allah segítségével ezután a versírásnak szentelem magam!" Amikor a következőkben Szandzsár szultán ellátogatott Túszba, A. dicshimnusszal köszöntötte, mire az uralkodó magával vitte Mervi udvarába. Ott nehéz problémával kényszerült megbirkózni. Szandzsár kedvenc poétájától, a fent említett Muizzítől függött, ki olvashat fel verset a szultánnak. Muizzí nemcsak féltékeny volt minden tehetséges költőre, de fantasztikus memóriával is rendelkezett. A szokványos, 20-30 sor hosszú dicshimnuszokat első hallásra megtanulta. (Egyetlen rím ment rajtuk végig és a közismert frázisokat ismételték: "fényed, szultán, mint a napé", "orcád, mint a hold a tizennegyedik napon", "dicsőségedet irigylik a csillagok" stb. Így a vers megjegyzése nem volt túlontúl nehéz.) Muizzí igyekezett fiát és szolgáját is betanítani, de azok kevesebb tehetséggel rendelkeztek: fia másodszori, szolgája harmadszori hallásra jegyzett meg ódát. Költőtársait Muizzí fia és szolgája jelenlétében fogadta. Ha a vers csapnivaló volt, Muizzí gratulált a fűzfapoétának, megölelte és a szultán elé vezette, aki meghallgatta a verset és kirúgta a kontárt. Ha tehetséges költő olvasott fel jó költeményt, Muizzí figyelmesen hallgatta, majd megszólalt: "Ezt tőlem plagizáltad. Nem hiszed?" Ezzel felmondta a verset. "Egyébként alkotásomat fiam is megtanulta" - folytatta, mire a fiú is előadta. "Még szolgám is tudja" - hencegett, és amikor az is felmondta, kidobta a költőt. Mervben a poéták hasztalanul tanakodtak, mit tegyenek, mikor A. megoldotta a problémát. Tűrhetetlen versikét olvasott fel Muizzínek, mire az nyomban vitte a szultánhoz. A. remek ódába kezdett. Muizzí ettől annyira megzavarodott, hogy közbevágott: "Ezt tőlem loptad". A. álszent nyájassággal bíztatta: "Akkor talán kegyeskedj folytatni", amit Muizzí nem tudott megtenni. Szandzsár kegyeibe fogadta A.-t, de Muizzínek is gratulált, amiért ilyen remek trükköt használt kollégái ellen. - A. néhány mulatságos verset írt és bizonyára különb kötetet hagy az utókorra, ha udvari költői állása nem kényszeríti, hogy napról napra kísérje a szultán életfunkcióit. Verset írt, mekkora hősiességgel szenvedi el a fejfájást Szandzsár egy nyári délutánon; ha szultán köpköd, mint bámulja az udvar az ezüst hullócsillagokat; vagy hogyan ereszkedik alá az orvosságos labdacs a szultán nyelőcsövének elmondhatatlan szépségű alagútján. (Mindez alig különbözik a szovjet költő versétől Sztálin elmondhatatlan szépségű mosolyáról.) - A. nem elégedett meg sikereivel, és mindenáron nagy csillagjósnak akarta feltűntetni magát. Néhány apróbb jövendölése bevált. Végül megjósolta, hogy a közeli napon, mikor a hét planéta konjunkcióba kerül a mérleg jegyében, iszonyú szélvihar dönti romba a városokat. A. tekintélye akkora volt, hogy az emberek felkészültek a kataklizmára: kivágták a nagy fákat a kertben, nehogy házukra dőljenek, mély gödröket ástak és családjukkal, lovaikkal és bútoraikkal ott várták a katasztrófát, de aznap "szellő se rezdült". Az általános felháborodás elől A. menekülni kényszerült és visszavonultságban, koldusszegényen halt meg. (Faludy György)
ANVARÍ - a szeldzsuk korszak egyik legnagyobb udvari költője, akit a perzsák Firdauszí, Szá'dí és Háfiz mellé helyeznek. Alapos és sokoldalú tanulmányok után a szeldzsuk Szandzsar szultán kedvelt udvari poétája lett, majd pártfogója bukása után különböző fejedelmek szolgálatába állt. 1187 körül halt meg. Rendkívül rafinált, művészi, de nehezen érthető barokkos pompájú qaszídái azokat a változásokat tükrözik, amelyek a szeldzsuk kor mind csiszoltabbá, formailag mind művészibbé, de ugyanakkor mind mesterkéltebbé és formalistábbá váló költészetében zajlottak le a számánida és ghaznavida kor egyszerű, friss hangú, a kezdet ígéreteivel bontakozó költészetéhez képest. Ugyanakkor ghazaljait, melyeket csak Sza'dí, majd Háfiz múlt felül, játszi könnyedség, bravúros költőiség, s az e korra már kialakult témák és eszközök biztos kezelése jellemzi.
MIT TESZ AZ,
HOGY SZERETSZ?
Devecseri
Gábor fordítása
Mit tesz az,
hogy szeretsz? A kín tere vagy;
Búnak is nagy tudásu embere vagy;
Végzeted kardja átdöf és lezuhansz;
Sors nyilaz, száll a nyíl: te célköre vagy;
Lábadon vasbilincs, te kérted, igen:
Más bilincs nem kötöz le, csak vele vagy;
Érzelem talpa rug egy életen át;
Mint az Ő fürtje, hajtva kétfele vagy.
Arca Nap, felragyog: te, látva e fényt,
Semmi más, lég picinyke porszeme vagy;
Sujt a kín, élvezed; király sose léssz:
Érzelem számüzöttje, őrszeme vagy;
Durvaság rug beléd, gyötör, kit imádsz:
Néki mégis rajongva hű fele vagy;
S mert szerelmes vagy, őrli csontjaidat
Vad malom: lenti őrölő-köve vagy.
CSAK NÉZD, KI
GYÖTRI SZÍVEMET
Devecseri
Gábor fordítása
Csak nézd, ki
gyötri szívemet így, s mért e szenvedés!
Hogy mit s kitől remélt, amiért sért e szenvedés?
Forró kiáltásra azért nyílik így a szám,
S fúvó hideg szelekkel azért ért e szenvedés.
Szívbéli jóbarát ha szeret, bánom én a kínt?
Ám nincs barátom! Igy minek is vesz vért e szenvedés
Szívem, belőled? Elsuhogott boldog életünk!
Nincs benne, lásd, szünet sose, kisért e szenvedés!
Egy város Anvarí; s ez a gházálja: nap meg éj.
Hát nézd, ki gyötri szívemet így, s mért e szenvedés!
MEGLÁTTAM ŐT
Devecseri
Gábor fordítása
Csak messziről
láttam: perí ő,
Bálvány, gyönyör, kínt is kerítő;
Kámfor gyanánt szép ámbra-fürtje
Orcája sarkán ringva-lengő;
Eggyé-szövött búcsú s örök csók;
Csillag ragyog: bősz s megsegítő.
Megkérdezem félős-kacéran,
Gyáván az édes lányt, kié ő:
"Forrása bájnak, szólj, az égre!"
"Én? Anvaríé, az égre!" - így ő.
MONDTA EGY FÉNYLŐ-ESZŰNEK...
Devecseri
Gábor fordítása
Mondta egy fénylő-eszűnek,
mondta egy tán együgyű:
"Tudd, a kormányzónk mi: nem más, kapzsi koldus, szemtelen."
Szólt amaz: "Hogy volna koldus? Kalpagának gombja csak
Száz olyannak, mint mi, sokszáz évre szóló élelem!"
"Jaj, szegény - igy szólt a válasz -, tévedésed éppen ez!
Köntös, étek nála, mit vélsz, honnan oly töméntelen?
Tudd: a nyakláncán a gyöngyök - gyermekemnek könnyei;
Nem rubint - árváitoknak vére csillog fényesen
Fönt a nyergén; nincs pohár víz, mit ne tőlünk kérne ő.
Kenyerünkből teste, húsa csontja, vizsgáld, teljesen.
Hívd tizednek, hivd harácsnak: tudd, a kérés - koldulás.
Egy igazság mondja ezt, hívd tíz neven vagy száz neven.
Az, ki kér, az koldul, így van, s kéregessen bárki is,
Salamon vagy Qárun, egy csak: koldus, és más semmisem."
UTAZZ!
Devecseri
Gábor fordítása
Utazz! Tanít
utazásod, s a rang küszöbje lehet.
Mi kincset át: utazásod, mely alkotásra vezet.
Ha itt silánynak itélnek, ha nem becsül meg a nép,
Ne várj, utazz el azonnal, keresd meg ujra helyed.
Bizony, nem tudja sajátját becsülni semmi soha,
Se büszke férfit a város, se bánya drágakövet.
De hidd: utazni ha tudna, s helyét cserélni a fa,
A fejsze őt sosem érné, nem ütne rajta sebet.
A földre nézz, meg az égbolt magas terére: a föld
Alant hever, de utaznak a fényes égi jelek.
EMBER KEGYÉNEK...
Devecseri
Gábor fordítása
Ember kegyének
beszennyezettje ne légy,
Míg otthonodban kerül kevéske kenyér!
Kik csak kevéssel beérik, lépj közibük:
Olcsó közöttük, mi szép s ezért sokat ér!
Óvd hát a kegytől magad, ha megteheted:
Lelked kicsiny lesz, ha emberek kegye ér.
Tartós lehet tán a test világa? Ne hidd.
Lelked ma itt van, de csakhamar hazatér.
Tudjuk: kinek van, mit adjon, adni ha kész,
Megnyílik őnéki jótevésre a tér;
Mégis: ki azt, mit kinálnak, át se veszi,
Munkája ennek sehogyse könnyü kenyér.
Mert szép erényed, ha adsz; de abba, ha nem
Kérsz s nem fogadsz el - erény ezer belefér.
MONDSZ-E GHAZALT...
Devecseri
Gábor fordítása
"Mondsz-e
ghazalt ezután még?" "Szivem urnője, sosem!
Se szatírát, se dicsőség dalait már" - felelem.
"De miért nem? " "Nosza halljad: csak az eltévelyedés
Szüli mindet; de az elmúlt, soha nem lesz eleven.
Ha daloltam, ha dicsértem, ha haraptam, csak azért:
Szerelem vágya, mohóság, harag áradt szivemen.
A legelső, ahogy éj jött, csupa bánat, csupa gond:
Cukor-ajk és gyürü-hajfürt, hogyan ír meg jelesen.
S az a másik, ha nap kélt, csak a pénzért nyüszített:
Hogyan is kapja meg, és az, ki megadná, ki legyen.
Az utolsó, valamint egy sebesült eb, csak azért:
Hol is ér egy nyomorultat, kibe ő mar hevesen.
Ez a három be falánk eb! De az isten szeretett:
Maga lett már fogaiktól szabadítóm kegyesen.
S legyek ismét a dicsőség, meg a vágy s gúny dalosa?
Uram, őrizz! Ne igázzam le eszem már, ne tegyem!
Anvarí, tudd: a nemes nem fecsegő! Épp eleget
Feszegett szád ezidáig; nosza, fékezd nemesen!
A nyugalmat s a menekvést tudakold; mert ami vár,
Lehet egy perc, lehet öt perc, s az is elszáll sebesen.
ÉJ VOLT...
Devecseri
Gábor fordítása
Éj volt; a magas
Hold letekintett tereád,
Hullatta irígyen szive vérét le reád,
Hullatta szeméből, de csak egy cseppje került
Orcádra: e vonzó anyajegy cseppje reád.
ARCOD SUGARÁN...
Devecseri
Gábor fordítása
Arcod sugarán
az egészségből mese lett,
Két szép szemedért a merész gúny semmise lett;
Elbujt az Idő a sarokban, mert te ragyogsz;
Árnyékod a Nap rabul-ejtő kedvese lett.
A KÖZHELYEK
HATALMA
Faludy György fordítása
"Orcád,
mint piros rózsa, melyet szűz harmat öntöz,
rubinból van az ajkad, fogaid igazgyöngyök.
Termeted, mint
a ciprus; hó kebled alabástrom
- ezt csak sejtem, mert ó jaj, félek, hogy meg nem látom.
A liliom fehérje
nem versenghet kezeddel;
sem az ébenfa hajad fényével, te kegyetlen.
Megrészegedtem
tőled; elbűvölt hangod méze;
követlek és imádlak, ám te nem veszed észre.
Zokogok éjjel-nappal;
reád gondolok folyton;
megöl a keserűség; holnap átvágom torkom.
Ott porladok
a sírban, s ha arra jársz, te legszebb,
ki lábad alatt hallod sóhajomat: szeretlek."
E rohadt frázisokat
tegnap, nagyokat nyögve
előolvastam néki. Láttam: csorog a könnye.
- "Másként
lesz! Jöjj" - szipogta s fehér karját kitárta,
majd combját is. Nem írtam versikémet hiába.
SZÖKNÉK A VÁGY
KEZÉBŐL...
Franyó
Zoltán fordítása
Hogy is lehetne
tőled ily messze szép az élet?
Be búsan számolom már a nappalt és az éjet.
Én két szegény
szememből vér hull a könny helyett,
A vágy szétzúzta szívem, e meghitt, szent helyet.
Míg téged borra
csábít sok vidám alkalom;
Én tőled messze már csak en-szívemet falom.
Az volna tán
a mennybolt legfőbb kegyelme még,
Ha szökhetnék a vágytól, amelyben lelkem ég.
