Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára


十牛圖頌 Shiniu tusong


(Japán olvasat:) Jūgyū zuju
(Magyar átírás:) Siniu tuszung

Chan Oxherding Series in Chinese
Index of English versions: Oxherding Pictures

Magyarra fordították:

Terebess Gábor (töredék)
Végh József

Hadházi Zsolt
Dobosy Antal
Kamala Buddhista Egyházközösség
Biharvári József Kornél, Yogabeej, Aloka
Acsai Roland
Bánfalvi András
Tasi Júlia
Hetényi Ernő
Taigen Shodo Harada / Pálmai Shinnyo Katalin
Szász Ilma

 

A bivalyhajtás tíz képe / A bika hazaterelése
Terebess Gábor töredékes fordítása
Festménysorozat: John Cage (1912-1992)


1. Keresem a bivalyt:


széthajtom a burjánt, de nincs közte nyoma
áradó patakon, hegyen-völgyön, úttalan utakon
kimerülten, elgyötörten, nem cserkészem tovább
esti kabócadal zengi át a juharerdőt


2. Patanyomot látok


4. Befogom a bivalyt


5. Terelgetem a bivalyt


6. Hazatérek a bivaly hátán


7. Elfelejtem a bivalyt


8. Elfelejtem a bivalyt is, magamat is:


se ostor, se kötőfék, se hajcsár, se bivaly
tágas a kék ég, egy árva hang se hallik
nem állja ki hópehely a tüzes kemencét
csatlakozhatsz végre régi tanítókhoz


9. Vissza a gyökérhez, a forráshoz


10. Vásárba megyek adakozó kézzel:


mezítláb lépek a városba, kitárt kebellel
por és hamu lep be, de mosolyom széles
istenek és halhatatlanok bűvös ereje sem kell
újra kivirágzanak az elszáradt fák

 

 

 

TÍZ BIKA TÖRTÉNET
Végh József fordítása
Forrás:
http://www.scribd.com/doc/121197115/Tiz-bika-tortenete-Zen-jegyzet
A versciklus nyomtatásban: Miriam Levering: ZEN - Inspiráló tanítások, Alexandra, 2008, 145-155. oldal

Vö.
Végh József: A tudat lecsendesítése az elefánt példája alapján (PDF);
A samatha meditáció tibeti, elefántos példázata,
Keréknyomok, Orientalisztikai és buddhológiai folyóirat, 2012 tavasz > illusztráció (DOC)

A Tibetben elterjedt képsorozat, a tudat megszelídítése, lecsendesítése (samatha, ཞི་གནས་ / zhi gnas / sine) az elefánt példájának a segítségével, jól összevethető a kínai 普明 Puming tíz bika (bivaly / ökör) képsorával. De arra figyelni kell, hogy míg az elefánt az elmélyülés első szintjére visz, addig a bivaly a negyedikre!

Bevezetés

Szellemileg leépült világunkba egy ősi tanítás a Megvilágosodott Tana, kínál hatékony segítséget a jelenkori szenvedések és problémák megoldásában. Az eredeti Buddhai tanítás, amely páli nyelven maradt fenn, kizárólag a Tannal és annak gyakorlatával, az erkölcsiséggel és a speciális technikákkal végzett koncentrációs önmegfigyeléssel foglalkozik. A buddhista tanításban a tudat a kiindulópont és mint a szent felszabadult és megtisztult tudata, a tetőpont is. A tudat megteremti , meghatározza és megelőzi a jelenségeket. A tudaton keresztül van tudomásunk a külső és belső világról, a jóról és rosszról egyaránt. A társadalom zavara vagy rendezettsége az egyéni tudat tükröződése. Ebből következik , hogy a jelenlegi válságban saját tudatunkban létre kell hoznunk egy erős tiszta, rendezett erőközpontot, amely magával hozza a társadalom rendezettségét is. Gandavyúha Szutra tanítása szerint: "saját tudatunkat kell átitatni az igazság esőjével, saját tudatunkat kell megtisztítani minden gátló tényezőtől, saját tudatunkat kell erőtől sugárzóvá tenni." A buddhizmus üdvútja az etikai /sila/ előírások betartása, a misztikus elmélyedés a /dhjána szakaszaiból /, végül a gnóziszból áll.

Buddha tanításában a dhjána ,meditáció, amelyet a szerzetesek folyamatosan gyakorolnak a szamszkára durva alkotóelemeinek fokozatos eltávolítását célozza, tudatosság gyakorlása jelenti, a gondolati szinten megértett igazságok elmélyítését, a szellemi megtapasztalást, amely elvezet a végső célhoz az ellobbanáshoz. A gyakorlásáról szóló tanítás csupán segédeszközök az érzéki tapasztalás egyfajta látásmódja, amely ennek a megértését segíti. A tanítás mutatja a dolgok valódi állását, hogy minden ami keletkezett el is enyészik. Gyakorlatok különlegessége ,hogy a gyakorló direkt módon saját magán tapasztalhatja meg a tanítás tételeit, amelynek célja a megvilágosodás.

A Zen hagyomány írásai közül a tíz ökör kép a leghíresebb, amely az ökör megszelídítésének kínai példázatát mutatja be. A történet egyaránt gyökerezik a legkorábbi buddhai hagyományban és a taoista történetekben. "Buddha páli nyelven őrzött beszédeiben a tehén megszelídítéséről beszél, de előfordul a szanszkrit és páli verses és prózai szövegekben egyaránt az elefánt vagy a ló szelídítése, irányítása (pl.: Dhammapada, Udanavarga stb.)1 "Azonban az európai kultúrkörben a bika szimbóluma terjedt el, így, a fordításban is a bika szerepel. Indiában az ökröt a hinduk és a buddhisták egyaránt Isten szolgájaként, valamint szent állatként is tisztelték. A régi időkben a bivaly az emberek szolgálatában állt, szántottak , vetettek vele. A becses állat a megélhetés és a fennmaradás záloga volt. Az ökör, állat létére a barátjuk volt, óvták a betegségtől, nem hajszolták túl, sőt egy fedél alatt éltek vele. Reggel elsőként etették meg és tisztították ki a helyét. Az ökörrel való munka és a róla való gondoskodás, tanította meg az embereket a munkával és életükkel kapcsolatban a türelemre, kitartásra, elfogadásra.

A szellemi út állomásairól Suzuki tíz darab XV századi kínai rajzreprodukciót mutat be, a hozzájuk tartozó rövid versekkel. Azonban, van egy régebbi, festett sorozat a XII századból, amely Kakuan kínai mestertől származik. Ugyanakkor ismeretes nyolc képes sorozat is, sőt feltételezés szerint eredetileg , csak a taoizmus által használt hat kép létezett. Felmerül még az a kérdés is, hogy Kakuan mester, másolta a képeket , vagy ki is egészítette. A sok változatból a képek2 és versek tanulmányozása után sem lehet egyértelműen eldönteni, mely sorozatok mikor keletkeztek.

Úgy gondolom Sákjamuni Buddha megvilágosodását követően, amikor a felismerését kinyilatkoztatta egészült ki a hat képből álló sorozat, nyolc képesre. A mahajana buddhizmus kialakulásával az értelmezés nagyobb lehetőséget kínált, mint a hinajána buddhizmus, amely a világtól való személyes visszavonulásra és személyes megvilágosodásra helyezte a hangsúlyt anélkül, hogy kiemelné a spirituális tudás másokkal való megosztásának fontosságát. A mások üdvét szolgáló megvilágosodás elérésére, a mahajana buddhizmus bódhiszattva eszményének megfelelően növelhették tízre a képek és versek számát.

1.Végh József.: Exegézis jegyzet TKBF Budapest, 2006
2.Legismertebb képeket Sú Szun*
festette Japánban a tizenötödik században. Eredetijük a Sokokudzsi kolostorban Kjótóban található.

* [天章周文 Tenshō Shūbun (1414-1463)]

A zen lényegét a megvilágosodás felé vezető utat a tíz kép segítségével tanulmányozhatjuk és érthetjük meg. A képsorozat a gyakorlat bizonyos fázisait bontja ki. A képi ábrázolás-sorozat egy emberről szól, aki elveszett bikáját keresi, vagyis az igaz természetét kutatja. A tiszta tudatot amelynek mindig is birtokában vagyunk, az ökör szimbolizálja. A lét lényegét keresve "a képekből és a versekből kiolvashatjuk, miként kell önmagunkat az emberfölötti erejű állathoz hasonló módon uralni, vezetni, és szelídíteni".3 Megértjük hogy a lehetőségek mindvégig bennünk voltak, hogy a megvalósítás akadályai is mi magunk voltunk/vagyunk.

3.Végh József.: Exegézis jegyzet TKBF Budapest, 2006

A képsorozat ott kezdődik, amikor az emberben a bódhiszattva tudat felébred. Elsőként a bódhiszattva fogadalom letételével, az ember lebontja az én és a más kettőség önazonosság és tárgyi világ képzetét. Ezzel már kissé oldódnak a berögzült nézetek, mert felismeri, hogy minden lény egyformán közel áll hozzá. Belátja és átérzi szenvedéseiket, egyben lebontja a berögzült hamis képzeteit. A bódhiszattva eltökéli önmagában, hogy a lények megmentése érdekében eléri a megvilágosodást.

A bodhiszattva elmélkedésének tárgyai, még a négy isteni állapotban való időzés.

1. A határtalan együttérzés minden lény iránt
2. Részvét minden érző lény iránt
3. Öröm, mások sikere , jóléte és szerencséje fölött.
4. Közömbösség megóvása a lét minden változása , meditációs eredmények stb változás közepette is.

Buddha tanításainak segítségével a tanítvány képes elengedni minden gondolatát, ekkor meglátható, hogy valódi forrásuk a tudat gyökere. Ahogy ez egyre világosabb lesz számunkra, lassan meglátjuk az ökör lábnyomait. Azonban a tudat világát nem lehet egy pillanat alatt megvalósítani. Ez a tudat egész életünkben velünk van, és nekünk ugyanúgy, ahogyan az bika sem hagy fel az erőfeszítéssel, amíg a munkát el nem végezte, kötelességünk tudatunkat ápolni és tisztítani.

A képek körben való ábrázolása, mint kerek egész , a tér közvetlen megfeleltetése , ugyanúgy mint az Eredeti Tudat. Pontosabban " az eredeti és tiszta tudatot, az Eredeti Természetünket és Igaz Valónkat, ahogy vannak, a buddhizmusban egy nagy kerek tükörszerű tudatnak nevezik. Az eredeti tudatunknak nincs alakja a mindent átfogó tudat olyan, mint egy tükör, mely befogja az egész univerzumot, amelyben mindenféle alak és forma tükröződik ".

 

A tíz bika történet4
Illusztrációk: 天章周文 Tenshō Shūbun (1414-1463)

4. Végh József.: Exegézis jegyzet TKBF Budapest, 2006. A verseket Végh József a négy hétszótagos kínai eredetit 10, helyenként nyolc szótagos magyar szöveggel, érzése szerint és tartalmában visszaadva fordította. Az értelmezésben, kiegészítő magyarázatokban a szerző eredeti szándékai szerint a fordításban a képek is segítették, kézzel foghatóvá tették a vers és magyarázat általános kijelentéseit. Az értelmezést több hagyományos és tanító mester által ellenőrzött modern képi ábrázolás összevetése mellett, a fordító/szerző saját értelmezésében alátámasztva készítette.: a kínai szöveg forrásai: Suzuki 1927, 409-411; Japán fordítással: Inoue Kido: Kakuan Zenji: Jigyuzu... http://www.geocities.jp/shorinkutu/hatto/usi01...09.htm (2004).


1.kép
1. A bika keresése

"A bika soha el sem ment. Így miért kell egyáltalán keresni? Lényünk legbelsejétől eltávolodtunk, leválasztottuk magunkat, ezért nem találjuk vele (a bikával) a kapcsolatot. Elveszett, mert mi megtévesztett érzékeink letérítettek az útról. Az otthon egyre távolodik, a keresztutak és átjárók csak összébb kuszálnak. A szerzés vágya és a veszteségtől való félelem tűzként égetnek, a jó és rossz képzetének a ketrecébe zárnak".

"Tévképek gyomait hajtom félre:
A bikát keresem a vadonban -
Duzzadt patakon, hegyi ösvényen
Át egyre távolabbra jutottam.
Erőm fogytán, kétségbe esetten:
Látom nincs már, hol keresnem. Talán
A szél magányos zúgása felel:
Vagy kabóca dalol egy juharfán!"

Láthatunk a képen keresztutat, vadont, amelybe ösvény vezet, a növényzet kusza, messzebb folyó, a távolban hegység. Beesteledik, az ember háta görnyedt a kereséstől, fáradt, kétségbeesett, az útkereszteződésben toporog, nem találja a helyes irányt, mert nem tudja melyik út az igazi. Az ember kimerült az érzékszervek a "mohóság és félelem, jó és rossz" zavarodottságában, elvesztette a bika, igaz természetének a nyomát. Távol otthonától, a sok benyomás megzavarta. Tehát az ember tanácstalanul keresi a bikát saját igazi énjét.

Mi is az én? Az állandóan változó testi 5 és szellemi erők összekapcsolódása, tehát illúzió, amely
felszámolható. Valójában elkülönült elemek összeállása, kombinációja, amely a felismerés által felszámolódik, megszűnik.

5. A testünk a négy elem alapvető keveréke, amely további 42 részre bomlik. A föld elem 20 szilárd földi összetevőre bomlik, víz elem 12 részre, a tűz elem 4, levegő elem 6 jelensége figyelhető meg a testünkben. Az ötödik a Tér elem amely külső vagy belső, lehetővé teszi a mozgást az érzékelése a testben és azon kívül is megtalálható. A tudat mint hatodik világalkotó elem, szintén alapegysége a létezésnek, a világban olyanmódon van jelen,ahogy az idő aspektusaiba a múlt , jelen, és jövőben és hordozza a három aspektust a keletkezést, fennmaradást és a pusztulást, mint a tűz, víz, levegő, föld és a tér elem. A tér és a tudat elem végtelensége által a saját tudatunk irányításával elérhetjük az egyhegyűséget. Meditáció gyakorlása során átléphetjük az idő aspektusait a tűz, víz, levegő, föld elem alaptulajdonságait elérve az egység állapotát , majd megvalósítva az ellobbanást

A Zen írásokban (Huj-Neng, Dogen) az énkomplexus, reális énünk, mint személyes, látszat, világtól függő, megtévesztett én szerepel.

A hagyomány szerint Hui-Neng írástudatlan rőzsehordó" VI. Pátriárka a Huang hegyen gyakorolva a Zent, elvesztette, otthagyta arcát, megtévesztette énjét . A személyes látszat énnel, szemben áll a valódi igazi Én, ami azonos vagy érintkezik a Buddha-természettel, amelyről Nágárdzsuna azt mondja: "Azt a szellemet amely átlát a keletkezés és pusztulás áramlatain, és felismeri a világ átmeneti jellegét , Boddhi Szellemnek nevezzük".

Dogen mester azt mondta, amennyiben felismerjük a világ átmeneti jellegét nem támad fel bennünk az önös mentalitás, sem hírnévre sem a gazdagságra való törekvés. Továbbá, ha eltudunk szakadni az érzékek formák kötelékeiből, természetes módon tudunk olyan emberré válni aki a Boddhi Szellemben él. Csak a becsapottak kötődnek az énhez, tehát le kell mondani a gondolkodás racionalitásáról, az előítéleteinkről, és egyéni érdekekről.

 

1.kép
2. A nyomára lelek

"A bika nyomára leltem. Buddha beszédeinek és a róluk való gondolkodás segítségével megértettem valamit, és megtaláltam a nyomokat. Felismertem, hogy a dolgok akármilyen sokfélék is, végső soron egy tőről fakadnak, és a tárgyi (objektív) világ az én tükrében látszik. Ebből a nézőpontból még nem tudom megkülönböztetni a jót és a rosszat, tudatomban még kavarog az igaz és a hamis. Mint ahogyan még nem léptem át a kaput, de már látom a túlnan kezdődő nyomokat".

"A folyó partján, és a fák között:
Nyomok vezetnek keresztül-kasul
A vadonban, s a bozótos mögött
Éppen most láttam meg az elvadult
Állat szemét. Utunk a hegyekbe vezet,
Olyan messzire, hogy orrunk majdnem
Az eget veri; ám a nyom meleg
Marad, nem szökhet előlem! Már nem! "

Láthatunk a képen keresztutat, fű növényzet, és fenyő , a távolban hegy. Az ember figyeli a nyomokat. Boldog , mert megtalálta a bika lábnyomait, énjének nyomát, kezdi érteni a tanításokat. A életről, és az Énről szóló tanítások megértése, a saját kezűnkben van, a tudatlanság takarta el a nyomokat. Túl kell jutni a kettősségen. Békét érzünk, nem függünk , megtaláltuk a benső szabadságot. Embertársainkkal való kapcsolat, kölcsönösen kellemessé vált. Nem jövünk ki a béketűrésből, nem szeszélyeskedünk, más érzelmeink sem mutatkoznak. Tulajdonságunkká vált , hogy tudunk összpontosítani kiegyensúlyozottabbak vagyunk, szellem elkezd uralkodni a testen és az érzéki benyomásokon. Semmire sem vágyakozva belátásra törekszünk, nem tervezgetünk. És semmit nem keresünk, mert a keresés szenvedés, a nemkeresés a boldogság, de még kettőségben élünk, nem ismertük fel a gondot. A kettőség hamis ösvényén járva, életet és halált gerjesztünk, és nem a létezés kiteljesedésének egységét.

 

1.kép
3. Meglátom a bikát

"A hangokon átvágva megtalálom az utat: s mert minden érzékem együtt, összhangban dolgozik, belelátok a dolgok eredetébe. Minden tevékenységem azonnal meg is mutatkozik a világban. Ám olyan ez, mint a só a vízben, vagy az enyv a tusban (- feloldódik), Amikor a szem a valóságnak megfelelően azt látja, ami van, akkor nem találhat mást, mint magát".

"Hallgasd, a fülemüle énekét!
Egy ág hegyéről dalol, csattog, ahol a
Meleg napsugár, hűsítő szellő,
Játszik. Zöld fűzfák a parton.
Ott van! Ott van! Ott van!
Többé már nem bújhat el előlem!
Festő ecsetjére kívánkozik
Tartása, felséges öklelése."

Láthatunk a képen fűzfákat az embert, ahogy fut, megtalálja magát a bikát, azaz meglátja saját énjét, ismét átéli az egység érzését a lét eredetét. A bika/ökör hátsó részét, mert még a bika feje nem látható, mert a hat érzék még nem olvadt össze. A nap süt, a szél simogat, és felhangzik az ének. Ha a hat érzék egységben lesz, meglátja a bika fejét is, mert semmi sem különül el önnön valójától . Tetteinket mi alakítjuk. Ahogy gondoljuk a világot úgy cselekszünk, mert gondolkodásunk meghatározza cselekvéseinket.

Ez már lényeglátás, valódi megvilágosodás, de még nem értünk célhoz. Nem-én (anatta)tana: " ha emez létezik, úgy amaz is létezik, ha emez keletkezik, úgy amaz is keletkezik. Ha emez nincsen, úgy amaz sincsen, ha emez megszűnik, úgy amaz is megszűnik. Magátlanság fogalma Buddha tanításának alappillére, amelynek alapja a mahajana üresség fogalmában teljesedik ki..

 

1.kép
4. Megragadom a bikát

"Miután sokáig bolyongott a vadonba veszve, végre megtaláltam, és végre a kezem ügyébe került. A külvilág elhatalmasodó nyomásának tudható be, hogy a megtalált bika milyen nehezen vezethető. Folyton édes fűre vágyik, vad természete még szilaj, nem engedi, hogy betörjék. Ha teljesen be akarom törni, akaratomnak alávetni, akkor úgy tűnik, ostorommal is meg kell csapkodnom".

"Mindent, de mindent beleadok és
Megragadom a bikát pányvával.
Micsoda izom- s akaraterő!
Túl makacs ahhoz, hogy elengedjem
Egyszer csak felszegi a fejét, és
Felindul, s a hegyi legelőkön
Akar ködbe és felhőbe bújni,
Majd szakadék mélyén megpihenni."

Láthatjuk a képen a makrancos, rúgkapáló bikát, a fűzfa alatt az embert, ahogy nagy nehezen megragadja a gyeplőt. Az állat, nem követi, tudata makacs és zabolátlan, ezért az ember egy ostorral bírja engedelmességre, rácsap a bikára. A vágyakozás megléte miatt, még megzavarhatja a környezet, még elkóborolhat. A vadságát megfékezéséhez használni kell az ostort. Heves ösztönök vezetik, az érzékszerveinken keresztül vagyunk támadhatóak, mert egyetlen pillantás magába foglalja az egész létforgatagot. Az érintkezés -érzés-vágy után, a ragaszkodás- létesülés- születés -öregség-halált, amelynek feltétele a hat érzék és felfogás. A gondolatban felbukkanó kívánságokat és rosszindulatokat , gyűlöltséget, kell elvetni elűzni, megsemmisíteni.

Még mindig az Én-tudat táplálásának beszüntetése a feladat. Nem kell kötődni a jelenségekhez. 6 Még nem szabad a szellem, nem uralkodik énje felett. A lényeglátás elérése után sem nyugodott le az ember valamennyi, rendezetlen ösztöne. Valójában még nem ura énjének. Szelleme még nem szabad, nem uralkodik az Énje fölött. A bikát erős kézzel kell vezetni, az otthon felé vezető ösvényen és tanítania kell , ha azt akarjuk, hogy engedelmeskedjen.

6. Az ürességgel való szembenézés a Sattipathana gyakorlata.

 

1.kép
5. A bika megszelídítése

"Ha megszületik, attól kezdve egyik gondolatot követi a másikat. Így, a megvilágosodás fényében, a gondolatok végtelen sora derül fel - válik valóra. A tévedések pedig a zavarodottságukban önmagukat tévesztik meg (maradnak benne, ugyanakkor ők is tartják fenn)! Az észlelt világ nem azért nyomaszt, mert az észlelés tárgya, hanem mert az észlelő csapja be vele önmagát.
Tarts, ne engedd el az orrkarikát, ne hagyd magad a hajlamaidtól vezettetni"!

"Kötőfék s ostor egy pillanatra
Sem engedi szabadon, majd lassan,
Óvatosan vezetem: a világ
Porában-sarában el ne vétse
Az utat. A jól tartott és nevelt
Bika tiszta lesz, kezes és szelíd.
Béklyó, kötőfék és zabla nélkül
Követi gazdáját, ahogyan kell."

Láthatjuk a képen, hogy az ember gyeplőn vezeti a bikát, kezében még ott van az ostor, mert még elfutna a bika. Fáradt, de lassan megszelídíti a bikát, megszerzi az uralmat önmaga fölött. A bika türelemmel szelídítve, idomítva, bilincs és lánc nélkül követi pásztorát. Az orrkarikát szorosan tartva vezeti az ember a bikát, lassan megszerzi az uralmat önmaga fölött. A férfi, már elérte, hogy a bika engedelmeskedjék. Ez azonban még mindig fáradságos . Az anyag ha nem szellemül át , rombolni kezdi magát, beleveszünk a kettőségbe. Még nem ismerjük fel a kezünkben lévő erőket, a látható és láthatatlan világ kölcsönhatását. Szellemi tartalom megértése, a hagyomány átadásának szóbeli formája. A tudat valóságra ébredés szempontjából fontos képességeit, a korai buddhizmus többféle szempont szerint is osztályozta, melyekben az éberség központi helyet foglal el. Ez abból adódik, hogy a saját tudatállapotunkra történő reflektálás, képességeink tudatosodása és fogyatékosságaink kiküszöbölése, feltételezi az éber tudatosságot.

A fölébredési képességek egyfajta osztályozása pl. az öt képesség ( indriya), melyek között az éberség (szati) segítségével egyensúlyozhatjuk ki: a hitet (sraddhá) a bölcsességgel (pannyá), a koncentrációt (szamádhi) az energiával (viriya). Egy másik ilyen csoportosítás az úgynevezett hét megvilágosodási tényező, mely a sati mellett a valóságkutatást (dhammavicsaya), erőfeszítési képességet (viriya), lelkesültséget (píti), higgadt nyugalmat (passzaddhi ), összpontosulást (szamádhi) és felülemelkedett egykedvűséget (upékhá) tartalmazza.

 

1.kép
6. Együtt hazafelé

"A küzdelemnek vége, nincs már értelme, el kell fogadjam mindazt, amit nyertem, mindazt, amit vesztettem. A favágók falusi dallamait dúdolgatom, egyszerű vidéki társaság dalait éneklem. Magam nyergeltem fel, a bika hátáról nézem a világot és a világ dolgait. Még ha hívnák, sem kapná még a fejét sem föl. Csábíthatja bárki, nem tarthatja már vissza".

"Magasan megülöm a bikát és
Lustán hazafelé indulunk.
Furulyám szava az égnek feszül
S az alkony izzásában veszik el.
Minden ütem és minden hang végső
Jelentéssel telik meg. Amikor
Az egy összhangban mozog a sokkal,
Minden csak szófecsérlésnek tűnik."

Láthatjuk, a bika hátán lovagló felhőket bámuló embert, miközben vígan furulyázik Az ember erőlködés nélkül halad. A bika megszelídült, az ember megvilágosodott. Ennek a küzdelemnek vége, nyereség és veszteség hasonultak. Hazatér a bikával elviszi a hétköznapjaiba az egység érzését Most már simán megy minden, és már erőlködnie sem kell.

Most vált az ember igazán megvilágosodottá. De vannak még további lépések.. Ekkor még szükségünk van az ökörre, mert még nem ismeri fel a tanításban jártas embert.

Egyre mélyebbre és mélyebbre ásunk magunkban, míg végül egyáltalán semmi sem marad a tudatunkban, és elérjük azt a helyet, ahol az ökörnek gondját viseljük. Azonban ez még mindig nem a tiszta tudatunk, az érzékek által még befolyásolhatók vagyunk. Erre a tudatra figyelni kell hogy nyugodt és összpontosított maradjon. Ha a tudatunk tiszta, teljesen üres és világos, akkor semmit sem találunk a világban, amibe beleragadhatnánk. Ebben az állapotban megtapasztalhatunk minden dolgot, amely felmerül. Az embermagasabb szintre ért. Eltűnik a tárgy, amellyel egynek éreztük magunkat. Tökéletes az egység, a nyugalom és a béke. Megszűnik a dialektikus gondolkozás és a fogalmak taglalása.

A megvilágosodásról 7 a tiszta lét megtapasztalásáról van szó. Ez megismerési aktus előtt, vagy túl van. Az énnek túl kell lépnie önmagán, ez a lényeglátásnak. A szellem önállósítja magát a testtől, és az igazságot mintegy tiszta szellem módjára szemléli. Az abszolút és a határtalan átéléséről van szó. A buddhizmus szerint : az ember a lét hiánytalan egységét, az énnek a mindenséggel és a természettel való azonosságát éli át. A megvilágosodás szellemi ereje intuíciója elrejtve, önmagában véve minden emberben meg van, de elrejtve, azaz korábban el nem érhető formában. A felfedezett erőt tudatosan átéli, és új szellemi szemmel kezd el látni, továbbá érzéki benyomások fölé is emeli, és megszabadítja érzéki ösztöneitől.

7. A megvilágosodáshoz szükséges négy szellemi gyakorlat.: 1. A tér határtalanságának tudata. 2. A megismerés határtalanságának tudata. 3. A dolgok valótlanságának (ürességének) tudata. 4. Az ürességnek, mint a gondolat tárgyának a tudata.

 

1.kép
7. A bika után: magam

"A dolgok egyesültek (önmagukkal), így a bika jelkép már. Ha már tudjuk, hogy mire van szükségünk, akkor már nincs szükség a hálóra, a hurokra, csak a hal vagy a nyúl kell. Olyan ez, mint amikor az arany elválik a szeméttől vagy a hold süt ki a felhők közül. Egyetlen fénysugár is felderítheti és beragyoghatja még a teremtés előtti napokat is"!

"A bikán ülve, újra elérjük
Az otthonos hegyvidéket.
Nincs bika és gazda külön,
Nyugodtak vagyunk. Noha
A nap magasan jár fenn az égen,
Egy álmot álmodom. Ostorom és
A pányva porosan lóg a falon,
Egy zsúpfedeles kunyhóban lakom."

Láthatjuk a képen a távoli hegyet a napot felkelni, az ember haza érkezett a háza előtt egyedül ül a bika nélkül, megelégedett összhangba került és teljesen eggyé vált énjével. Nincs mit elérni, minden egy törvény. A tan lényegét még nem fogja fel. Az ember egyedül van, megtanulta, hogy a valóság mindenformája beleértve az utat is mulandó és alakulhat. Az elterelő ösztönzések helyébe a figyelmi ráfordulás, a tárgy tiszta tükrözése, extatikus lelkesültség, üdvözült boldogság, a tudat egypontúsága és a felülemelkedett egykedvűség lép. Pusztán a tudat tiszta, homogén áramlása és felülemelkedettsége marad. Az ember teljes megelégedettséggel ül a háza előtt, nemcsak hogy összhangban van énjével, hanem azzal eggyé is vált. A korábbi fáradozásokat tökéletes nyugalom és gondtalanság váltotta fel. Ekkor fel kell ismerje, hogy a hatalom abban rejlik, ha az anyag átszellemül.

 

1.kép
8. Bika és a gazda sincs már

"Minden eltűnik, az ökör az Én , ostor, kötél, személy és bika beleolvadnak a Semmibe. Ez az ég olyan végtelen semmilyen küldetés nem tudja bepiszkítani, Kövezsd a mesterek útját.
Megszűnt a zavarodottság, és csak a nyugalom maradt maga. Még a szentség állapota sem fontos. Nem vesztegetem az időmet sem ott ahol van Buddha, sem ott, ahol nincs, inkább továbbmegyek. Ahol nincs kettős (alanyi és tárgyi) forma, ott még az ezerszemű sem talál kibúvót. Bárki szentsége, még, ha madarak is szórják fel előtte az utat virágszirmokkal, csak bohózat".

"Mi az ostor? Mi a pányva? És mik
A bikával együtt? Önmagában
Ez mind üres! Az ég kék fölöttem
Mindenütt. Mond ez nekünk valamit?
Hogyan őrizhetnénk a hópelyhet
Nyáron egy forró kemencében?
Menj oda és kövesd mesteredet,
S mestered mestereinek nyomát"

Az üresség olyan, mint sugárzó tudat!

Eltűnt az ember és a bika, a képen egy kört látunk, amelynek közepe üres. Ez jelenti, hogy minden ellentét megszűnt. A valóságban ezek szerint nemlétezhet, semigazság, sem nem igazság. A nemén, pont annyira irreális , mint az én, mert mind a két fogalom viszonylagos, kölcsönös. Ami marad se nemreális se nem irreális, hanem üres ez lehet az Abszolutum. A jelenségek irreálisak, de jelentőségük szerint , úgy kell hozzájuk viszonyulnunk, mintha realitással bírnának, ezért valóságosnak tekinthetjük őket.

A tudat korlátoktól mentes, már azt sem mondhatja: most a megvilágosodás állapotában vagyok. Olyan ellentétek, mint megvilágosodás és nem-megvilágosodás, már nem léteznek számára. Túljutva az önvalón már a megvilágosodáshoz sem ragaszkodik. A világot akarta megváltani, de nincsen megváltandó világ. A közép eltávozott, a tudat tiszta korlátoktól mentes. Nem keresi a megvilágosodás állapotát, de nem is marad, ott ahol nem létezik. Egyik állapotban sem időzik. Az ember feladja vágyait, a létszomját, átéli az éntelenség a gondolkodás a megkülönböztetés nélküliség állapotát, megközelíti saját eredeti természetét, amely egyenlő a mindenkiben kezdettől benne rejlő Buddha-természettel. Minden ami keletkezik el is enyészik, elmélkedik azon, hogy még az üresség sem azonos a belső énnel, ennek során alakul ki a helyes megértés. Nem lehet azt követni, hogy az üresség megtapasztalása által elérjünk valamit, mert ez rossz cél, mert az egyéni elérés óhaja önösségből , egó érzésből ered. Amennyiben ilyen gondolatunk van fel kell ismerni, hogy ez is csak a tudatnak egy állapota.

Tehát nem lehet cél az ürességhez való tapadás , hanem azt kell használni az éberség eszközeként. Amikor a tudat üres, lehet figyelni, jelen van az éberség is, de nincs jelen az egó, amelynek jelenléte, belépése a kutatással vagy szabadulással mutatkozik meg. Az ego beszéde, hogy el kell érnem, meg kell szereznem. A legfontosabb a belső éberség, amelyben képesek vagyunk minden tolakodó gondolatot , dolgot visszapattintani,, ha állandóan visszatérnek, akkor kötődés van , szeretet vagy utálat. Nem kell a megszabaduláson gondolkodni, csak felismerni a kötődést. A felismerés után nem kell tovább fenntartani az állapotot, csak hagyni megszűnni , mert ha nem reagálunk megállítjuk a cselekvések körforgását. Ha csak hagyjuk a dolgokat megtörténni, akkor ami keletkezik meg is szűnik, nem válik körforgássá.
Tehát az ürességben nem kell mindentől megszabadulni , mert ez a keletkezés és elmúláshoz való nem ragaszkodás, képessé tesz az alkotásra az önkifejezésre, éberségünk fenntartása mellett, egyszer csak határtalan önzetlen módon megtörténik.

A két utolsó kép, a megvilágosodás teljes hatását ábrázolja, és nem a bódhiszattva fogadalom miatt, hanem magamból fakadóan tovább haladok.

 

1.kép
9. Vissza a forráshoz

"Kezdettől fogva tiszta és érintetlen voltam, szenny nem szennyezett. Nyugodtan figyelem, miként épülnek és enyésznek a dolgok formái, miközben jómagam a kötetlen és mozdíthatatlan nyugalomban időzöm. Ha nem azonosítom magam ezekkel a varázslatos átalakulásokkal, akkor mit kezdjek a mesterkélt önfegyelemmel? A folyó víz kék, a tornyosuló hegyek zöldek. Ülök magamban és azt vizsgálom, miként viselik a dolgok a változást.

"Visszatérve kezdethez, forráshoz
- Mi haszna volt törni, eltörődni?
Jobb lett volna vakon és süketen,
A pillanatból el sem indulni!
Mélyen belső otthonomban nincsen
Sem tárgy, sem semmi, sem egy külvilág!
Folyók folynak előre maguktól,
A virágok bíborra váltanak..."

A kilencedik képen egy tájat látunk virágokkal Az ember más tudatállapotból észleli a teremtést, de még nem kapcsolta össze a hétköznapi szinttel. Nincs összhang, elborult saját látomásától. Ez azt jelenti: a megvilágosodott személyen kívül, semmi sem változott. A hegy, ahol nagy fáradtsággal elfogta az ökröt, ugyanaz, mint azelőtt. Csak az ember maga változott meg. Most mindent más szemmel lát. Most mindenben béke van. Mindaz, amitől nagy igyekezettel meg akart szabadulni, megdicsőülve tér vissza hozzá.

Aki helyes bölcsességgel szemléli a létet olyannak látja , mint amilyen a valóságban /jathábhutam/ Megszületett a látás, a tudás, a bölcsesség, a fölismerés és megszületett a világosság. A megvilágosodásban eltűnik a kételkedés és a félelem, az irigység és a gyűlölet, vágyak, ellenszenvek, nyugtalanság és aggodalmaskodás, tompaság és minden ellentétes érzelem.
Végül is, nincs szükségünk a bikára, nem kell törődnünk azzal, hogy tudatunkat rendben tartsuk, mert az, magától megtörténik. Nincs többé semmi, senki, amelyet nyomon kell követni. Ennek megvalósítása Buddha tudatának forrása, de még ez sem az abszolút tökéletesség.

Térjünk vissza a világba

Ha megállunk, akkor csak saját boldogságunkat óvjuk, és figyelmen kívül hagyjuk a világ szenvedését. Az igazság a kezdetektől fogva tiszta, csak csendben figyeljük, a keletkezést és elbomlást. Ne legyenek vágyaid , ne akarj nyerni, ne akarj harcolni, ne akarj felsőbbrendű lenni , ne akard bizonygatni különlegességed. A létezésben nincs felsőbb és alsóbbrendű csak tökéletesen egyenlő, aki ezt tudja az, már nem harcol. Tisztatudatunkkal mindent átérzünk.

 

1.kép
10. A világban

"Szerény kunyhóm ajtaja zárva, és a legbölcsebb sem ismeri fel. Nincs tekintet, amely belső életemet kifürkészné. A magam útját járom, anélkül, hogy bárki nyomát követném. Boros üvegemmel kimegyek a piacra, majd egy botra támaszkodva térek vissza. Borkimérőkhöz és mészárosokhoz csapódom - mind megtérnek Buddhához"

"Fedetlen mellel és mezítláb
Vetem magam az emberek közé.
Csupa maszat és mocsok mindenem,
De arcom széles vigyorra nyílik,
Nincs szükség az életelixírre,
Halhatatlanok, tanítványaik:
Hagyjátok - hagyom, hogy a száraz fa
Újra a világra nyissa virágát..."

A képen az ember a városba megy mezítláb fedetlen mellel, sámánbottal, kopott ruhában ,kezében boroskancsóval látjuk. A férfi mesterként tér vissza a piactérre, már semmit sem keres, látszólaghétköznapi életet él, de amire néz az megvilágosodik. A megvilágosodott most már minden erejét embertársainak szolgálatába állítja, mert a megvilágosodás nemcsak saját javunkat, boldogságukat, hanem mindenek előtt az ember tökélesedését kell , hogy szolgálja.

Útközben egy emberrel, találkozik aki egy üveg rizsbort, és egy halas kosarat tart a kezében, eljuttatja a megvilágosodáshoz . Ez azt jelenti, hogy a megvilágosodott az emberek közé vegyül, hogy mindnyájukat, a megvilágosodáshoz vezesse. A világ nem tévesztheti meg azokat, akik megszabadultak kicsinyes énjüktől, elveszítve a hozzávaló kötöttségeiket is. A megvilágosodottak ugyanabban a világban maradnak, de a mennyek és a föld között, a ragaszkodás világából a realitás világába érkeznek. A továbbiakban együtt kell dolgoznunk a szenvedő emberekkel, megtapasztalni a tudatállapotukat, miközben mi nem ragadunka körülményekbe.

Felismertük életünkben az igazságot, megértettük a dolgok természetét, már nem merülünk önös szokásokba, hangulatba, vagy tevékenységbe, mindent az érző lényekért teszünk. A világban való lét, az elmélkedés a tökéletesség, fedhetetlenség, az önzetlen odaadó tevékenység. Minden érző lény jólétének szenteljük az életünket.
Mindazonáltal a megvilágosodásról beszélni ellenkezik magával a Tanítással , mely szerint, " ne hígyj a szavaknak" . A Gyémánt Szútrában Buddha azt tanítja Szubhutinak , hogy a szavakat, mint szükségmegoldást alkalmazhatjuk. A fogalmakat pedig csónakhoz hasonlítja , amely a folyó túlsó oldalára visz , de az átjutás után, további hasznot nem nyújthat, így mellőzhető.

A történet szerint igazi önmagunkat keressük; először nem találva, majd ahogy az ok és okozat összefüggése kibomlik, meglátjuk nyomait, majd egyre többet belőle. Először vad szokásoktól vezérelve, majd folyamatos gyakorlattal megszelídítve, eltűnik a kettősség , a világ kibomlik és teljesen tisztán látható. A helyes út megtalálása után másoknak is tudunk érdemben segíteni.

Az üresség olyan, mint sugárzó tudat!

 

 

 

Tíz bika
Kakuan tollából
德力富吉郎 Tokuriki Tomikichirō (1902-2000) fametszeteivel

In: Hús-vér zen  / összeáll. Nyogen Senzaki & Paul Reps; [ford. Acsai Roland]. Szentendre : Cephalion, 2006, 115-121. oldal

A megvilágosodás, amelyet a zen megcéloz, amiért a zen létezik, jön magától. A tudattalanban egy pillanat létezik, a másik nem létezik. De fizikailag szólván: az ember úgy jár a dolgok között, mintha a sárban járna, melybe beleragad lába és igaz természete.
Így a zennek is észre kell vennie a lépcsőket, melyek a megvilágosodás felé tartanak.
Erről szól ez a könyv. A tizenkettedik században egy kínai mester tíz bikát rajzolt és ellátta őket szövegekkel.
Az ő verziója maga volt a zen, sokkal jobb, mint az előző variációk, a taoista bikák, melyek a nyolc kép semmisségével végzödtek. Azóta is folyamatos inspirációk forrása a könyv, és sokan próbálták újrarajzolni Kakuan bikáit.

Az itt következő szöveg egy előszó, melyet Nyogen Senzaki és Paul Reps írtak az első kiadáshoz:

A bika az élet örök jele igaz tettekkel. A tíz bika tíz lépcsőt jelent, melyek a megvilágosodáshoz vezetnek.
Ezek a lépcsők ugyanúgy élnek, mint Kakuan idejében (1100-1200), aki szintén régi mintákat követett bikái megrajzolásában. Itt Amerikában mi is hasonló dolgot hajtunk végre: nyolc évszázaddal később megmutatjuk, hogy a bika még mindig él. (Kiotóban Tokuriki ugyanezt tette.)
Ez a kreatív erő áthat időn és teren. A tíz bika több mint költészet, több mint festészet. A spirituális megismerés kinyilatkoztatása ugyanúgy, mint az emberi létezés minden bibliája. Talán az olvasó, rnint a kínai pátriárkák, észreveszi majd lehetséges énje lábnyomait, és kezeiben szándékaival,
a tiszta vágy borával meglátogatja a piacot, ahol másokat is megvilágíthat.


1. A BIKA KERESÉSE

A világ mezején félrehajtom a fűszálakat
Időtlen idők óta, hogy bikámat megtaláljam.
Névtelen folyókat követek, elveszve távoli hegyek ösvényein.
Erőm, akaratom elhagy, nem találom őt.
Csak a tücskök ciripelését hallom az éjszaka erdejéből.

Kommentár:
A bika elveszett. Miért kell keresnünk? Csak azért, mert nélkülöznörn kell igaz énem, elvétem nyomait. Az érzékek összezavarnak. Távol otthonomtól útkereszteződések hada. Melyiket válasszam? Nem tudom. Kapzsiság, félelem, rossz és jó összezavarnak.



2. RÁLELVE A NYOMAIRA

A folyóparton, az árnyas fák alatt ráleltem nyomaira!
Az illatozó füvek nem rejtik többé.
Mélyen a hegyek ölében megtaláltam patái körvonalait.
Nyomai itt vannak az orrom előtt és fölfelé vezetnek.

Kommentár:
Megértve a tudást megtaláltam a bika nyomait. S megértem ezt is: miként sok szerszám készül ugyanabból a fémből, ugyanúgy sok szubjektum születik ugyanabból az énből. Amíg ki vagyok zárva, hogyan döntsem el, mi a jó s mi rossz? A kapun nem léphetek be, hiába találtam meg nyomait.



3. A BIKA ÉSZLELÉSE

Hallom a fülemüle dalát.
A nap éget, a szél hűsít, nyírfák zöldellnek végig a parton.
Ide rejtőzött el a bika!
Melyik művész tudna ilyen erős fejet, ilyen varázslatos szarvat rajzolni!

Kommentár:
Amikor valaki meghallja a hangot, érzi forrását. Ahogy a hat érzék kinyílik, a kapu is. Lépj be és lásd meg a bika fejét! Egység: mint só a vízben, mint szín a festékben. Nincs, ami ne az én része lenne.



4. A BIKA KÉZRE KERÍTÉSE

Legyőzöm szömyű harcban.
Hatalmas ereje fáradhatatlan.
Övé a magas hegytető a felhők felett,
S a szurdok is, odalent.

Kommentár:
Régóta kóborolt az erdőben, de most már erősen tartom! Bámulatos tájak irányítják útját. Édes füvet enne, hívogatják. Elméje csökönyös. Meg kell reguláznom: hol az ostorom?



5. A BIKA MEGZABOLÁZÁSA

Ostor s kötél nélkülözhetetlen,
Különben elkóborolna poros utakon.
Beidomítom, kedves legyen.
Aztán már béklyó nélkül is követ.

Kommentár:
Amikor egy gondolat érkezik, rögtön jön nyomában a másik. Ha az első gondolat a megvilágosodásból szökken, igaz lesz a többi is. Hamisságból csak hamisság származik. Bár ezek nem az objektív világ szülöttei, hanem a szubjektumé. Tartsd szorosan a kötőféket, ne engedj kétségeknek!



6. HAZALOVAGOLNI A BIKÁN

Hátára ülök és lassan baktatunk haza.
Furulyám szava szól az éjben.
A harmónia dobolja örök ritmusát.
Aki hallja ezt a dalt, csatlakozik hozzám.

Kommentár:
A csatának vége. Nyereség és veszteség: ugyanaz. Az erdei emberek dalait játszom és kisgyerekekét. Ülök a bikán, és a felhőket kémlelem. Haladok előre, senki kedvéért viszsza nem fordulok.



7. A BIKA ELTŰNÉSE

Vezetve a bikát, hazaértem.
Nyugodt vagyok, a bika pihenhet.
A hajnal közeledik. Áldott álomban
Fedeles lakomban kiejtem kezemből az ostort
És a kötelet.

Kommentár:
Egyetlen törvény van, nem kettő. A bika csak egy tünemény az időben. Ugyanaz a kapcsolat közte és köztem, mint a nyúl és a csapda, mint a hal és a háló között. Mint az arany és a salak, vagy a hold és a felhő között. Egyetlen tiszta ösvény szeli át a végtelen időt.



8. A BIKA ÉS AZ ÉN ELTŰNÉSE

Ostor, kötél, az én, a bika - mind semmi.
A menny oly nagy: semmi be nem szennyezheti.
Hogyan élhetne egy hópehely a lángok között?
Kövesd a pátriárkák lábnyomát!

Kommentár:
Középszerűség nincs többé. Az elme tisztán fénylik. Nem keresem már a megvilágosodást. De nem is maradok rajta kívül. Mióta nem tartozom semmihez, nem lát senki. Még ha madarak százai is röpködnének körül virágokkal a csőrükben, dicséretük semmit sem érne.



9. ELÉRVE A FORRÁST

Túl sok lépcsőt kell megtenni, hogy forrást s gyökeret éljünk.
Jobb, ha vaknak és süketnek születünk!
Az igazság házában lakozom, nem hat el hozzám a világ zaja.
A foryók nyugodtan hömpölyögnek és a virágok mindig vörösek.

Kommentár:
Már a kezdetektől fogva az igazság nyilvánvaló. A csendben lebegve figyelem az összeolvadást és az össze nem olvadást. Aki nincs a formához kötve, nincs szüksége reformálásra. A folyó smaragd színű, az ég indigó. Látom, mi születik és mi pusztul.



10. A VILÁGON

Mezítláb és félmeztelen kószálok a világban.
Ruháim lyukasak és porosak - mégis boldog vagyok.
Nincs szükségem csodákra, hogy teljes legyen életem.
Épp most előttem egy fa élni kezd.

Kommentár:
Kapurn mögött a bölcsek nem ismernek. Kertem szépsége nyilvánvaló. Miért keresnénk a pátriárkák lábnyomát? Kimegyek a piacra borosüvegeimmel és hazatérek megrakottan. Meglátogatom a kocsmát és a piacot, és mindenki, akivel találkozom, megvilágosodik.

 

 

 

Kakuan: Tíz bika történet
Bánfalvi András fordítása
Forrás: 10 Bulls by Kakuan. Transcribed by Nyogen Senzaki and Paul Reps. Illustrated by Tomikichiro Tokuriki. Több kiadásban és több antológia részeként is megjelent, a legismertebb a "Zen Flesh, Zen Bones. Tuttle Publishing, Boston 1989." Bánfalvi András fordítása korábban az Uszó 3, Tanulmányok az Intézet előadásaihoz (Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet, Budapest, 1986, 25-45. oldal) füzetben is olvasható volt. A fordítást az eredetivel és a korábban már megjelent változatokkal egybevetette: Végh József


I. A bika keresése

E világ legelőin a magas fűszálakat, félrehajtogatva keresem a bikát.
Névtelen folyókat követve, távoli hegyek egymásba vesz * ösvényein tévelyegve,
Erőm kevés, életerőm kimerült, s nem találom a bikát.
Csak az éjszakai erdőben ciripel tücsköket hallom.

A bika sosem veszett el. Mi szükség van hát a keresésére? Csak igazi természetemtől való elkülünülésem miatt nem találom őt. Az érzékek zűrzavarában, még nyomát is elveszítem. Az otthonomtól távol, rengeteg keresztutat látok, de hogy melyik a helyes út, nem tudom. Mohóság és félelem, jó és rossz gubancában fogoly vagyok.

 


II. A lábnyomok felfedezése

A folyópart mentén, a fák alatt lábnyomokat látok!
Még az illatos f tövén is észlelem a nyomait.
Messze a távoli hegyekben is.
Ezek nem rejtettebbek, mint valaki ég felé fordított orra.

A tanítást felfogva, látom a bika nyomait. Majd rájövök, hogy amilyen sokféle eszközt készíthet egy fémb l, ugyanígy milliárdnyi személyiség hozható létre az én anyagából. Amíg nem teszek különbséget, hogyan választhatnám el az igazat a hamistól? Még nem léptem át a kapun, de már felismerem az ösvényt.

 


III. A bika megpillantása

Hallom a fülemüle dalát,
a nap forrón tűz, enyhe szél fúj, fűzek zöldellnekvégig, a part mentén.
Itt nem rejtőzhet el a bika!
Milyen művész képes megrajzolni súlyos fejét, királyi szarvait?

Ha hallod a hangot, érzékelheted forrását is. Ahogy a hat érzék egyesült, máris átléptél a kapun. Akárhol lép be valaki, látja a bika fejét! Ez az egység, olyan, mint só a vízben, mint szén a fest anyagban. A legkisebb dolog sem különül el önmagától/az éntől?/.

 


IV. A bika elfogása

Szörnyű harc árán megragadom.
Hatalmas ereje‚ s akarata kimeríthetetlen.
Kitör, messze a felhők fölé‚ emelkedő fennsikra tér,
vagy járhatalanszakadékba veszi be magát.

Sokáig a vadonban élt, de ma elkaptam! Vonzódás a fest iséghez befolyásolja útjait. Édesebb fűre vágyva tovább vándorol. Elméje még mindig makacs és zabolátlan. Ha be akarom törni, fel kell emelnem korbácsomat.

 


V. A bika megszelídítése

Szükség van a korbácsra és a kötélre,
egyébként elkóborolhatna valami poros útra.
Mivel jól idomított, természete szerint kezessé válik.
Ezután béklyók nélkül is engedelmeskedik gazdájának.

Amikor megszületik egy gondolat, ezt másik gondolat követi. Ha az els gondolat a megvilágosodásból ered, akkor minden ezt követ gondolat igaz lesz. A tévedésb l ered ek mindent hamissá tesznek. A tévedést nem az objektivitás okozza, hanem a szubjektivitás eredménye. Tartsd szorosan az orr-karikát, s egyetlen kétségnek se adj teret.

 


VI. Hazafelé a bikán

Felülve a bikára, lassan elindulok hazafelé.
Fuvolám hangja száll az esten át.
Kezemmel dobolva ütemezem a lüktet harmóniát, irányítom a végtelen ritmust.
Bárki hallja ezt a dallamot, csatlakozik majd hozzám.

Ez a küzdelem véget ért; nyereséget, veszteséget egyaránt elfogadtam. A falusi favágók énekét éneklem és gyermekdalokat játszom. Lovaglóülésben a bikán, észreveszem a felh ket a fejem fölött. El re haladok, nem számít, ki akar visszahívni.

 


VII. A bika transzcendentációja (meghaladása)

Lovaglóülésben ülve a bikán, hazaérek.
Derűs vagyok. A bika is pihenhet.
Eljött a hajnal. Gyönyörteljes nyugalomban,
zsúpfedeles házamban, eldobtam a korbácsot és a kötelet.

EGY törvény minden, nem kettő. Csupán időszakos tárgyunknak választottuk a bikát. Olyan ez, mint a nyúl és a csapda, vagy a hal és a háló viszonya. Olyan, mint az aranyé és a szemété, vagy a felhők közül előbukkanó Holdé. Egyetlen tiszta fény ösvény vezet át a végtelen időn.

 


VIII. Mindkettő, a bika & az én transzendentál

Korbács, kötél, ember és bika - egyként a Nincs-be enyészik.
Ez a mennyország olyan nagy, hogy üzenet nem ejthet foltot rajta.(?)
Hogyan létezhetne egy hópehely a tomboló tűzben?
Ime, a pátriárkák lábnyomai.

A középszerűség eltűnt. A tudat megszabadult korlátaitól. Nem keresem a megvilágosodás állapotát. Nem maradok ott sem, ahol nincs megvilágosodás. Mivel egyik állapotban sem időzöm, szem nem láthat engem. Ha madarak százai szórnák teli utamat virággal, az ilyen dicséret semmitmondó lenne.

 


IX. A forrást elérve

Túl sok lépést tettünk visszatérve a gyökerekhez és a forráshoz.
Jobb vaknak és süketnek lenni kezdettől fogva!
A valódi otthonodban időzve, nem törődve azzal, ami nélkül -
A folyó csöndesen folyik tovább, és vörösek a virágok.

A kezdettől fogva világos az igazság. Csendben pihenve, észlelem az épülés és a széthullás formáit. Aki nem ragaszkodik a formákhoz, annak szükségtelen újjáformálódnia. A víz VALÓBAN smaragd, a hegy VALÓBAN indigókék s én látom, melyik teremt‚ s melyik pusztít.

 


X. Visszatérés a világba

Mezítláb vagyok és mellem csupasz. Elvegyülök a világ emberei között.
Ruhám rongyos és porral fedett, és állandó boldogságban élek.
Nem használok varázslatot, hogy megnyújtsam életem.
És most, a halott fák életre kelnek előttem.


A kapumon belül ezer bölcs sem ismer meg engem Kertem szépsége láthatatlan. Miért kéne a pátriárkák lába nyomát kutatni? Boros üvegemmel a piacra megyek, s botommal a kézben hazatérek. Ellátogatok a borospincébe és a piacra, és mindenki akire rápillantok, megvilágosodik.

 

 

 

Tíz bika
Kuoan & mások
Képek, versek, kommentárok
Hadházi Zsolt fordítása (2007)
http://zen.gportal.hu/gindex.php?pg=4792614&nid=3389796

Előszó

A tíz bika képsorozat egyelőre a magyar gyakorlók körében nem igazán ismert. Kuoan Shiyuan klasszikus verseivel, melyeket három különböző angol fordítás és a kínai eredeti segítségével ültettem át, két híres tanító kiváló kommentáraival és a magam hozzáfűzéseivel szeretném terjeszteni ezt a kiváló tanítást. Váljon minden lény javára!

Seng-jen bevezetője

A tíz bika képek a csan gyakorlás folyamatának és fejlődésének jelképei. Mikor Kína egy mezőgazdasági társadalom volt, az emberek ökröktől* és bivalyoktól függtek a föld megmunkálásánál. Ezek az állatok fontosak voltak, erősek és az emberi élet részei, ezért a bika hasonlata jelentőségteljes volt az akkori buddhisták számára.

A bika példája mint a gyakorlás jelképe megtalálható egy történetben a Tang korból (618-906). Egy szerzetes a kolostor konyháján dolgozott, mikor a mester bement és megkérdezte, mit csinál. Így válaszolt:

- Semmi különöset, csak terelgetem a bikát**.
- Hogyan terelgeted? - kérdezte a mester.
- Minden alkalommal, amikor a bika elmászkál füvet enni, miközben dolgoznia kéne, megzabolázom és visszaviszem dolgozni. - válaszolt a szerzetes.

Ez a történet kung-anná vált, amiben a bika jelképezi a tudatot, melyet a pásztornak képeznie kell. A csan gyakorlatban a hangsúly a tudati van, nem a testi gyakorláson van. Ha a tudat nem tiszta, nem lehet tisztaság a testben és a beszédben.

A Lótusz szútrában a fehér bika egy jelkép a születés és halál, avagy a szamszára meghaladására. Bárki, aki látja a fehér bikát, látja a nagy járművet (mahájána), mely elvezet a buddhasághoz.

Sok változata készült a tíz bika képeknek a Szung dinasztia idejében (960-1279). Gyakran vers kísérte a képeket. A leghíresebbet ezek közül Kua-an Si-juannak tulajdonítják, aki egy tizenkettedik századi csan mester volt a Lin-csi iskolából. Mindegyik változat a csan gyakorlat folyamatát és szintjeit illusztrálja, mint ahogy a buddha-természet, saját eredendő természetünk felismerését is.

Hiszed, hogy megvan neked ez a bika, a buddha-természet magadban? Ha nincs hited a buddha-természet létezésében, vagy a lehetőségben, hogy megtapasztald saját belső énedet, akkor a bika terelgetése tárgytalan. Ha nincs bika amit terelgetni kell, nem létezhet bika terelgetés, nincs haladás. Ez igaz azokra az emberekre, akiket nem érdekel belső természetük felfedezése, és azokra is, akik egyszer elkapták a bikát és aztán elengedték.

*kínai: niu2, jelenthet tehenet, ökröt és bikát is. Az angol itt mindenhol az „ökör” kifejezést használja, de én amúgy bikának fordítottam, mint ahogy már az eredeti verseknél is.

**Az egyik, itt is használt angol fordítása a tíz bika képeknek a „Ten Ox Herding Pictures”, vagyis „Tíz ökör terelgető kép / tíz kép az ökör tereléséről”. Ebben megint csak eltérek az angol szövegtől, mert egyszerűen „tíz bikának” fordítom, ahogy az kínaiul van.

Csögyam Trungpa bevezetője

Úgy döntöttem, hogy beveszem [a tanításokba] a tíz bika képeket, mely e jól ismert bemutatása a tudat képzésének, oly alapvető, hogy minden buddhista iskola részének lehetne tekinteni. Egy mélyebb módon úgy is lehet tekinteni, mint a szellemi fejlődést a srávakajánától a mahá atiig. A tibeti hagyományban benne van az elefánt hasonlata, de az főképp a samatha gyakorlatra utal. A jelképrendszere nem megy tovább az elefánt megülésénél. A tíz bika képekben a bika megszelídítésének fejlődési folyamata nagyon közel áll az energia átalakításának vadzsrajána nézetéhez. Különösen a visszatérés a világba, mint a Nirmánakája együttérzésének kifejezése, megmutatja, hogy a zen végső megvalósítása önmagától a mahá ati bölcsességéhez vezet.

Hadházi Zsolt bevezetője

A tíz bika jelképisége mélységes. A hínajána szempontjából a tíz kép bemutatja a hét megvilágosodási tényezőt és a Buddha megvilágosodásának három szakaszát. A madhjamaka szerint a képek a világ és az én ürességén át a szamszára és nirvána egységéig mutatnak. A csittamátra nézőpontjából a hat tudat és hetedikként a megkülönböztető tudat leigázásáról van szó, míg az utolsó három képben a mindent átfogó tárház tudat hármas természetének felismeréséről. A zen és a vadzsrajána magyarázatát két jól ismert mestertől idézem, míg én próbáltam egy egyszerűbb és gyakorlatias kifejtését adni a képeknek.

 

1. Keresem a bikát

Gyomot félrehajtva keresek mindenütt,
Széles folyón, messzi hegyeken keresztül.
Elgyötörten, letörten, nincs már hol keresni,
Csak a juharfán éneklő éji kabóca hallatszik.

Seng-jen kommentárja:
Az első kép a „bika keresése”. Egy kezdő gyakorlót mutat, aki hallotta a Buddha tanításait és elhiszi, hogy mindannyiunknak van buddha-természete és módszereket kell használnia a gyakorláshoz, mint a meditáció és a leborulás, hogy felfedezze eredendő énjét.

Csögyam Trungpa kommentárja:
Az indíttatás az első lépéshez, mely a bika keresése, az az érzés, hogy a dolgok nincsenek jól, valami hiányzik. Az elvesztés eme érzete fájdalmat teremt. Olyat keresel, ami jóváteszi a helyzetet. Felfedezed, hogy az egó szándéka egy ideális környezet teremtésére nem kielégítő.

Hadházi Zsolt kommentárja:
Az első lépés mindig a bódhicsitta felébresztése, mely szó szerint „megvilágosodás tudat”, s kifejezi a hitet abban, hogy a megszabadulás elérhető, a Buddha tanításán keresztül el is akarom érni, s ezért teszek is. Másik része a bódhicsittának annak felismerése, hogy minden lény szenved a világegyetemben, s a szándék, hogy az összesen segítsek.
A kép azt a gyakorlót mutatja, aki elszántan mindent megtesz azért, hogy megoldást találjon, s nem adja fel addig, amíg rá nem lel a bika nyomaira. De csak akkor láthatja meg, ha ez a törekvés természetévé vált, s képes egy pillanatra megállni, nem tárgyak után kutatni, hanem rálátni saját tudatának helyzetére. Éjjel van, tehát semmit sem látni. De vajon hallod a kabócát?

 

2. Meglátom a nyomokat

Vízparton fa alatt sok nyom,
Illatos gyomok közt is meglátom.
Még mélyebben a hegyek közt szintúgy,
Mint égre tekintő orr, mi rejthetné el?

Seng-jen:  A gyakorló felfedezi a bika nyomait a második képen. Tudata elkezdett lecsendesedni és valamit érez, de látja, hogy a bikát nem könnyű megtalálni. Mások mondják, hogy ott van, de te bizonytalan vagy arról, hogy mit látsz. Az egy hegy, vagy egy felhő? A kezdő gyakorló csak nyomokat látott. Vajon a bikához tartoznak? Ezen a ponton ragaszkodsz a gyakorláshoz, és a gyakorlás arra hajt, hogy keress. A gyakorlás erősíti a hited. Ez a bika nyomainak meglátása.

Csögyam Trungpa:  Megértve az eredetet megtalálod a fájdalom meghaladásának lehetőségét. Ez a négy nemes igazság észlelése. Látod, hogy az egó teremtette konfliktusokból fájdalom fakad és felfedezed a bika lábnyomait, melyek a történések minden esetében benne levő mély jegyei az egónak. Tévedhetetlen és logikus következtetések vezetnek, mintsem vak hit. Ez megfelel a srávakajána és a pratjékabuddhajána ösvényeinek.

Hadházi Zsolt :  Ahogy sikerül belépni tudatunk birodalmába, mindenütt azt véljük fölfedezni. Bármivel is találkozzunk, szeretnénk meglátni benne a bikát, attól függetlenül, hogy még nincs igazán pontos képünk róla, mi is az a tudat. Abban már biztosak lehetünk, hogy közel a megoldás. Értjük, mit is kéne csinálnunk, de még hiányos a tapasztalat. Ha szemünket nem tévesztik meg a nyomok, a magyarázatok követése, akkor felpillantva észre vehetjük magát a bikát.

 

3. Meglátom a bikát

Fülemüle énekel egy ágon,
Meleg nap, lágy szél, parti zöld fűzfák.
Itt van, többé nem rejtőzhet el,
Méltóságteli fej, szarvak, lefesteni is nehéz.

Seng-jen:  A harmadik képen a gyakorló látja a bika farkát. Korábban a nyomok látványa hitet adott neki, hogy szorgalmasan gyakoroljon, és most hirtelen meglátja az állatot. Ezt úgy is leírják, mint a tiszta tudat arcának meglátását, vagy mint a pillanatnyi eltűnését az énközpontúságnak. Néha úgy írják le a képet, mint az ember belső természetének meglátását, de ez csak a megpillantása valaminek, csupán a farka a bikának.

Csögyam Trungpa:  Megdöbbensz a bika látványától, és aztán, mivel már nincs többé semmilyen titok, elgondolkozol, vajon tényleg ott van-e, észreveszed ezt a lényeg nélküli minőséget. Mikor elkezded elfogadni a nem kettősség észlelését, ellazulsz, mert többé nem kell védened az egó létét. Ekkor megengedheted, hogy nyitott és jótékony legyél. Meglátsz egy másik utat kivetítéseid kezelésére, és ez a boldogság önmagában, az első szellemi szintje a bódhiszattva megvalósításnak.

Hadházi Zsolt:  Egyetlen éber pillanat, s feltűnik maga a bika. Rájövünk, micsoda zavargás folyik a tudatban. Bár még nem értjük teljességében a gondolatok és érzelmek kavalkádját, tudjuk, ezek nem valódiak, nem mi vagyunk azok. És ha már egyszer sikerült ezt észlelnünk, akkor újra neki kell futnunk.

 

4. Elkapom a bikát

Hatalmas erőfeszítéssel elkapom,
Akarata és ereje nagy, legyőzni nehéz.
Időnként képes magas helyekre menni,
Felhők fölé, vagy mély barlangba.

Seng-jen:  A gyakorló elkapja a bikát és megpróbálja irányítani egy kötéllel az „elkapni a teljes bikát” című negyedik képen. Meglátja saját buddha-természetét, de még mindig zaklatottságot tapasztal, amit a sóvárgás, a harag, a nem tetszés és a neheztelés okoz. A tudat megannyi módon hoz létre zaklatottságot válaszul arra, ami körül veszi. Látva belső természetét, a gyakorló vigyáz, hogy ne hozzon létre zaklatottságot és tudja, hogy a környezet nem valódi, állandó létező. Ettől még zaklatottságot tapasztal és muszáj megfelelő módszereket és nézeteket használnia, mint a meditáció és az okok és feltételek megértése, hogy kezelje a problémákat. A módszerei és nézetei a csannak teszik ki a bikát irányító kötelet.

Csögyam Trungpa:  Meglátva a bikát egy pillanatra, azt találod, hogy a nagylelkűség és fegyelem nem elegendő kivetítéseid kezelésére, mert nem haladtad meg teljesen még a haragot. Fel kell ismerned az ügyes eszközök pontosságát és az egyszerűségét annak, hogy a dolgokat akként lásd, amik, ahogyan kapcsolódnak a teljesen kifejlesztett együttérzéshez. A harag legyőzése nem történhet kettősségben végzett gyakorláshoz - teljes elkötelezettség kell a bódhiszattva együttérző útja iránt, mely a türelem és erőfeszítés fejlesztése.

Hadházi Zsolt:  Sokszor fogva tudjuk tartani a bikát, főleg nyugodt körülmények között, de alkalmanként magával ragad bennünket a hév, s csak utólag jövünk rá, hogy bizony felhők fölött, vagy épp mély barlangban jártunk. Odafigyelve a kényes részekre, mindig urai lehetünk a bikának.

 

5. Megszelidítem a bikát

Ostor és kötél nem elhagyható,
Nehogy porba és szennybe menjen.
Megszelídítve tiszta és engedelmes lesz,
Láncok nélkül is követi az embert.

Seng-jen:  Az ötödik képet egyszerűen „bika terelésnek” nevezik. Már mint bölcs, a gyakorló könnyedén vezeti a bikát a kötélnél fogva. Nagyjából a tizenegyedik és tizennegyedik szintjét érte el a mahájána bódhiszattvaságnak. Bár ritkán zaklatott, továbbra is szorgalmasan gyakorol és fogadalmakat tesz. A bikát terelő és a bika irányvétele már tiszta.

Csögyam Trungpa:  Miután már elkaptad, a bika megszelídítését a meditáció teljes körű éberségének pontosságával és a meghaladó tudás éles ostorával éred el. A bódhiszattva beteljesítette a meghaladó művészeteket (páramiták) - nem tartózkodva semmin sem.

Hadházi Zsolt:  Fenntartva az éberséget minden pillanatban, úgy irányítjuk tudatunkat, ahogyan épp szükséges. Tudjuk, mikor milyen módszerrel tegyük kezelhetővé a különféle helyzeteket, ismerjük a gyakorlatok egész rendszerét. És ha a sok törődés és nevelés eredményes, akkor a bika már magától is tisztában van feladatával.

 

6. Bikán lovagolva hazatérek

Megülve a bikát kényelmesen hazaindulok,
Fuvolám dala az est vörös felhőibe száll.
Egy ütem, egy dallam, korlátlan értelem,
Ismerve a hangot minek kéne beszélni?

Seng-jen:  „Haza lovagolni a bikán” a hatodik kép, egy jól nevelt és engedelmes bikát mutat, mely ismerős az úton. A bikát terelő erőfeszítés nélkül ül a hátán, játszik fuvoláján. Ez az első bhúmi helyzete, vagy a negyvenegyedik szintje a bódhiszattvaságnak. A gyakorlónak nincs többé szüksége tudatos erőfeszítésre, hogy folytassa gyakorlatát és fogadalmakat tegyen. A bika egyszerűen megy tovább az úton. A gyakorló cselekedetei megfelelőek minden helyzetben.

Csögyam Trungpa:  Többé nincs kérdés a keresésről. A bika (tudat) végül engedelmeskedik a gazdának és kreatív cselekvés lesz. Ez az áttörés a megvilágosodás állapotába - a vadzsra-szerű szamádhija a tizenegyedik bhúminak. A mahámudra tapasztalatának kibomlásával a mandala fényessége és színe a zenévé válik, mely haza vezeti a bikát.

Hadházi Zsolt:  Egységben a bikával nincs szükség parancsokat adni. Éberségünk természetesen van jelen és sosem inog meg. Bármilyen tekervényes útról legyen is szó, a bika gondtalanul halad át rajta. Ha elég jól ülünk, végül teljesen eltűnik a bika mozgása is.

 

7. Bikát elfelejtve magam maradok

Bikán ülve elérem hegyi otthonomat,
Lám a bika eltűnt, az ember nyugalomban.
A nap magasról tűz, mégis álmodok,
Ostor és kötél a fűkunyhóban hagyva.

Seng-jen:  A hetedik kép a „bika elfelejtése”. A bika eltűnt. Csak a gyakorló marad. Ez a pont az első és a nyolcadik bhúmi szintje között van, és a bódhiszattva ösvény negyvenegyedik és negyvenhetedik fokozata között. A gyakorló nem tesz erőfeszítést. A kezdő gyakorlás olyan, mint árral szemben úszni. Nagy erőfeszítés kell hozzá. Később az úszó egy a vízzel. Vajon van még úszás?

Csögyam Trungpa:  Még az a boldogság és szín is lényegtelenné válik. A jelképek és energiák mahámudra mandalája beolvad a mahá atiba a tapasztalat eszméjének teljes hiányán keresztül. Nincs többé bika. Az őrült bölcsesség egyre inkább nyilvánvalóvá válik és teljesen elhagyod a szándékot a manipulálásra.

Hadházi Zsolt:  A gondolatok és az érzelmek teljesen eltűnnek, nincs már mit kordában tartani. Ami marad, az az éntudat, önnön létezésem érzete. Semmi több, csupán vagyok. Éberségem teljes, de még mindig maradt valami, ami álomszerű, mégpedig az, hogy ez az én éberségem. Ráébredve erre minden akadály eltűnik.

 

8. Ember és bika is elfelejtve

Ostor, kötél, ember, bika mind üres,
Tágas kék eget üzenet nehezen érne el.
Kályha tüzes tetején nem marad hó,
Ide érve az ősökhöz csatlakozhatok.

Seng-jen:  A bika és a bika terelője is eltűnt a nyolcadik képen. Csak egy kör, a kép kerete marad. A hetedik kép elveszi a bikát, ami a világot jelképezi, a tárgyat. Végül, az alany is eltűnik a nyolcadik képen. Semmi sem marad. Nincs cél és nincs gyakorló.

Csögyam Trungpa:  Ez a törekvés és nem-törekvés együttes hiánya. Ez az eredendő Buddha lényeg meztelen képe. Ez a belépés a dharmakájába a nem-figyelés tökéletessége - nincs többé semmilyen feltétel és meghaladtad a mahá ati megértését, mint az utolsó fokozatot.

Hadházi Zsolt:  Az üresség tökéletes szemléletét semmi sem szennyezi be. Ez az igazi lemondás, ahol kettősség és egység teljesen megszűnik. A három idő összes buddhája csak erre ébredt rá. Azonban ezen is tovább kell lépni, ami a természetes kibomlása a bódhicsittának, s ami kezdetben cél volt, valóságosan jelenik meg.

 

9. Visszatérés a forráshoz

Visszatérni a forráshoz eleve hasztalan,
Jobb lett volna vaknak és süketnek lenni.
Kunyhóban ülve nem látok semmit odakint,
A folyó magától folyik, a virág magától piros.

Seng-jen:  A kilencedik kép, „visszatérés az eredethez”, egy hegyet és egy folyót mutat. A kezdő gyakorló helyeket és folyókat lát, de nem ismeri fel őket olyannak. A jártas gyakorló a hegyeket hegyeknek látja, a folyókat folyóknak. Visszatért a világba. Minden létezik, kivéve a ragaszkodása. Nincs többé gyakorlás vagy nem gyakorlás, bölcsesség vagy zaklatottság. Minden teljes, minden egy buddha, és a környezet egy buddha-föld.

Csögyam Trungpa:  Minthogy már így is olyan nagy tér és nyitottság van, és a félelem teljes hiánya, a bölcsességek játéka természetes folyamat. Az energia forrása, melyet nem kell keresni, itt van. Ez olyan, hogy gazdag vagy, nem pedig valami mástól gazdaggá tett. Mivel létezik alapvető melegség és alapvető tér is, az együttérzés buddha tevékenysége élő és ezért minden kommunikáció kreatív. Ez a forrás abban az értelemben, hogy kimeríthetetlen kincsestára a buddha cselekvésnek. Ezért ez a szambhógakája.

Hadházi Zsolt:  Az ürességnek kettő, de nem különálló oldala van, a végső és a hétköznapi. A tudat egyszerre nem ragaszkodó és éber, tér és fény jellegű. Egység és sokaság nem akadályozza egymást egy pillanatra sem, mi több, kölcsönösen áthatóak. Nincs elfogadás, de nincs elutasítás sem. Minden természete szerint változik. Hogy lehetne ez gond?

 

10. Tárt karokkal a piacra érek

Csupasz mellkassal, mezítláb piacra érek,
Koszos-poros ruhában szélesen vigyorgok.
Szellemek és varázserő használata nélkül,
Kiszáradt fák azonnal virágba borulnak.

Seng-jen:  Hagyományosan egy koldust és egy koszlott ruhájú, nagy hasú szerzetest látunk a tizedik képen. A koldus jelképezi a szenvedést, a szerzetes egy gyakorló, aki befejezte gyakrolását. Elhagyta a hegyek elszigeteltségét és visszatért a világba segíteni minden lénynek. Nincsen zaklatottsága, de mivel mások szenvednek, természetesen segítséget nyújt az úton minden szükségben levő lénynek.
Mindegyik képről beszéltem, de van még egy fontos hozzáfűznivaló. Az emberek néha önző nézőpontot vesznek fel ezen képek kapcsán, mert azt sugallják, hogy előbb gyakorlunk, ameddig elérjük a buddhaságot, s csak utána kezdünk segíteni az érző lényeknek. Nem ez a buddhizmus, vagy a csan módszere. Amint a Buddha tanításai használnak az életedben, el kell kezdened segíteni az érző lényeken. Még a bika terelésének legelső képénél is segítened kell más lényeken. Ne egyszerűen csak várj a buddhaságra.

Csögyam Trungpa:  A nirmánakája a teljesen felébredett állapota a világban való létnek. Cselekedete olyan, mint a hold tükröződése száz tál vízben. A hold nem akar tükröződni, de ez a természete. Ez az állapot a földdel dolgozik teljes egyszerűséggel, meghaladva követi bárki példáját. Ez a „teljes bukás” vagy „vén róka” állapota. Elpusztítasz bármit amit el kell pusztítani, legyőzöl bármit amit le kell győzni, és törődsz bármivel amihez a törődésed kell.

Hadházi Zsolt:  Hegyekből a piacra, buddha-földről a világba, mozgásnak tűnik, mégsem megy senki sehova. Ember emberrel, buddha buddhával találkozik. A hétköznapi út az egyedüli, s haladásról beszélve, látszólagossága itt nyer értelmet. A mester találkozik a tanítvánnyal, s a tanítvány keresésre indul.


 

Kakuan: A tíz bika történet
A szellemi fejlődés tíz lépcsőfoka
Dobosy Antal fordítása
[A verseket és a magyarázatokat Zen Flesh, Zen Bones / Zen hús, zen csontok, compiled by Nyogen Senzaki & Paul Reps, Penguin Books, Charles E. Tuttle Co., Inc., 1975, 133-147. oldal, c. művéből vettük át.]

Vö.
Kakuan: Tíz bika történetek [ford. Dobosy Antal]; [terv. és ill. Császma József]. [Magyar Iparművészeti Főiskola], Budapest, 1984, [24] oldal

USZÓ 3. füzet: Tanulmányok az Intézet előadásaihoz. Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet, Bp.: Buddhista Misszió Dokumentáció, 1986. [A tíz bika történet, 25-45. oldal]

A tíz bika történet, fordította: Dobosy Antal; Zen tükör, A magyarországi Zen Kvan Um Iskolájának lapja, 1994 tavasz, 2. évfolyam, 1. szám, 10-12. oldal


1. Keresem a bikát

E világ legelőjén a bikát keresem, s egyre csak a magas füvet hajtom félre magam előtt.
Névtelen folyókat követek, és elveszek a távoli hegyek egymást keresztező ösvényei között.
Erőm elfogy, kimerülök, de a bikát mégsem találom.
Csak a tücsök ciripelését hallom egész éjjel az erdőből.

A bika elveszett. De miért kell megkeresnem? Annak, hogy nem tudom megtalálni, az igazi természetemtől való elválasztottság az egyedüli oka. Az érzések zűrzavarában még a nyomait is elveszítem. Távol az otthontól számtalan keresztutat találok, de nem tudom, hogy melyik az igazi. Kapzsiság és félelem, jó és rossz összezavar.

 

2. Megtalálom a nyomokat

A folyópart mentén a fák alatt veszem észre először a lábnyomokat.
Majd az illatos fűben is meglátom nyomait,
Sőt a távoli hegyek mélyén is megtalálom.
Ezek a nyomok nincsenek elrejtve, ahogy az ember orra sem, mikor az ég felé tekint.

Most, hogy megértem a tanítást, már látom a bika lábnyomait. Majd azt is megtanulom, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy egyazon fémből többféle használati eszköz készül, úgy készül – de sokkal több termék – a magam gyárában. Anélkül, hogy megkülönböztetném az igazságot és a nem-igazságot, hogyan is érthetném meg? A kapun még nem léptem be, de az ösvényt már látom.

 

3. Megtalálom a bikát

A csalogány énekét hallom.
A nap meleg, a szél enyhe és a fűzfák zöldellenek a part mentén.
Itt bika el nem rejtőzhet!
De mely művész képes ilyen hatalmas fejet rajzolni ilyen fenséges szarvakkal!

Ha az ember hall egy hangot, annak forrását is érezni tudja. Amikor a hat érzék összeolvad, akkor beléptünk a kapun. És ha valaki belépett a kapun, az látja a bika fejét is. Ez az egység olyan, mint a só a vízben, vagy mint a szín a festékben. A legcsekélyebb dolog sem különül el önnön valójától.

 

4. Elfogom a bikát

Iszonyú küzdelemben ragadom meg őt.
Hatalmas akarata és ereje kimeríthetetlen.
Felfelé tör, fel a havas fennsíkra, túl a felhőköd fölé,
Vagy megáll egy áthatolhatatlan szakadék mélyén.

Hosszú ideje lakott az erdőben, de ma végre megfogtam! A hozzá vezető úton az akadály éppen az élménybe való belefeledkezés volt. De még mindig édesebb fűre vágyódik, és elkóborol. Elméje konok és zabolátlan. Fel kell emelnem ostoromat, ha azt akarom, hogy engedelmeskedjen.

 

5. A bika megszelídítése

Az ostor és kötél még szükségesek,
E nélkül elkóborolna lefelé valami poros úton.
De jól megzabolázva természetesen megszelídül,
És később béklyók nélkül is engedelmeskedni fog mesterének.

Minden gondolatot egy másik gondolat felmerülése követ. Ha az első gondolat a megvilágosodásból fakad, az összes többi rákövetkező gondolat is igaz lesz. De egyetlen tévedés mindent meghamisít. Nem a tárgyak azok, amik a tévedéseket okozzák, hanem a látásmód. Tartsd az orrgyűrűt szorosan, és egyetlen kétséget se engedj meg magadnak.

 

6. Hazafelé a bikán

Felülök a bikára, és lassan hazafelé indulok.
A furulyám hangja zeng egész este.
Kézütésekkel mérem a lüktető harmóniát, én vezénylem a végtelen ritmust.
Midenki, aki hallja e dallamot, csatlakozik hozzám.

Ezen a harcon már túl vagyok, nyerés és vesztés egyre megy. Falusi favágók dalait éneklem, és gyermekdalokat játszom. Megülöm a bikát, figyelem fönt a felhőket, előre haladok, és nem törődöm azokkal, akik vissza szeretnének hívni.

 

7. Túljutok a bikán

Megülöm a bikát és hazaérek.
Nyugodt vagyok, a bika is pihenhet.
A hajnal is felvirradt már áldott nyugalomban.
Zsuptetős kunyhóban lakom, és felhagytam már ostorral és kötéllel.

Minden törvény egy, nem kettő. A bikát csak ideiglenes alanyként használjuk. Olyan ez, mint a nyúl és a csapda, vagy mint a hold kibukkanása a felhők mögül. A tiszta világosság ösvénye visz végig a végtelen időn.

 

8. Túl a bikán és önmagamon

Ostor, kötél, személy és bika a nem-dologiságban olvadnak egybe.
A hatalmas égboltot nem szennyezheti be szó.
De hogy is létezhet hópehely a lobogó tűzben?
Ezek itt ősatyák lábnyomai.

Középszerűség nincs már. A tudat korlátoktól mentes. Nem keresem már a megvilágosodást, de nem is maradok ott, ahol nincs megvilágosodás. Nem időzöm egyik állapotban sem, így szem nem láthat. Madarak százai szórhatják tele utamat virággal, de még az ilyen magasztalásnak sincs jelentősége.

 

9. Elérem a forrást

Sok lépés vezetett vissza a gyökérhez és a forráshoz.
Jobb lett volna kezdetettől fogva vaknak és süketnek lenni.
Annak, aki igazi otthonában lakik, mindegy a bent és a kint.
A folyó nyugodtan folyik tovább, és nyílnak a virágok.

Az igazság kezdettől fogva világos. Csendben mérlegelve figyelem az egybeépülés és a szétesés formáit. Aki nincs formához kötve, annak nem kell új formát öltenie. A víz smaragdszínű, a hegyek indigókékek, és én látom azt, ami épít, és azt, ami pusztít.

 

10. A világban

Mezítláb, fedetlen mellel elvegyülök a világban az emberek között.
Ruhám kopott, vastagon poros, mégis mindig áldással vagyok tele.
Nem használok varázserőt életem kiterjesztésére,
Így nekem most már élővé válnak a fák.

Kapumon belül ezer bölcs sem tudhat rólam. Kertem szépsége láthatatlan. Miért is kellene az ősatyák lábnyomait kutatnom? Boroskancsómmal együtt hazafelé betérek a borüzletbe, a piacra, és bárkire tekintek is, megvilágosodik.

 

 

 

A BIKA KERESÉSE...
Kamala Buddhista Egyházközösség
http://www.kamala.hu/alap.php?mi=tanitasok&a=8&s=35


1. A BIKA KERESÉSE

Ennek a világnak a legelőjén, vég nélkül hajtom félre a magas füvet a bika keresése közben.
Követve névtelen folyókat, elveszve a távoli hegyek ösvényeinek kereszteződésén,
Energiám alábbhagy és az életerőm kimerült, nem tudom megtalálni a bikát.
Csak a kabócák ciripelését hallom az erdőn át ez éjjelen.

MAGYARÁZAT:   A bika sosem veszett el. Miért kellene megkeresni? Csak azért, mert az igaz természetemtől elválasztódtam, nem tudtam megtalálni. Az érzékszervek összezavarodottságában elvesztettem a nyomát. Messze az otthontól sok útkereszteződést látok, de hogy melyik a helyes, nem tudom. Mohóság és félelem, jó és rossz összezavarnak engem.

 

2. A LÁBNYOMOK FELFEDEZÉSE

A folyó partja mentén a fák alatt, felfedeztem a lábnyomokat!
Még az illatos fű alatt is látom a nyomait.
Mélyen a távoli hegyekben is megtaláltatnak.
Ezek a nyomok nem lehetnek jobban elrejtve,
mint az ég felé néző elől az orra.

MAGYARÁZAT:   Megértve a tanításokat, látom a bika lábnyomait. Mikor azt megtanulom, mint ahogy sokféle szerszám készül egy fém anyagából, entitások milliárdjai készülnek az önvaló anyagából. Ha én megkülönböztetek, hogyan fogom észlelni a valódi formát a nem valódiban. Még nem léptem be a kapun, azonban érzékelem az ösvényt.

 

3. A BIKA ÉSZREVÉTELE

Hallom a csalogány dalát,
A Nap meleg, a szél szelíd, a fűzfa zöld a part mentén,
Itt bika nem tud elrejtőzni!
Melyik művész tud ilyen erős fejet, királyi szarvakat rajzolni?

MAGYARÁZAT:   Mikor valaki hallja a hangot, érzékelni tudja a forrást. Amilyen hamar a hat érzék egyesül, a kapu kinyílik. Bárhova belép, valaki látja a bika fejét! Ez az egyesülés olyan, mint a só a vízben, mint a szín a festékben. A legkisebb dolog sincs az önvalón kívül.

 

4. A BIKA ELKAPÁSA

Megfogom őt szörnyű küzdelemmel,
A nagy ereje és akarata kimeríthetetlen,
Betölti a magas fennsíkot messze a felhők párája felett,
Vagy egy áthatolhatatlan szakadékban áll.

MAGYARÁZAT:   Hosszú ideje az erdőben tartózkodott, de ma elkaptam őt! A belebolondulás a díszletekbe megzavarja az irányvételét. Vágyva az édes fűre elkóborol. Az ő tudata még makacs és zabolátlan. Ha azt akarom, hogy alárendelje magát nekem, fel kell emelnem az ostoromat.

 

5. A BIKA SZELÍDÍTÉSE

Ostor és kötél szükségesek,
Vagy elkóborol valami poros útra,
Jól képezve természetesen kedvessé válik,
Aztán béklyótlanul is engedelmeskedik mesterének.

MAGYARÁZAT:   Amikor egy gondolat felkel, egy másik követi. Amikor az első gondolat a megvilágosodásból fakad, minden rákövetkező gondolat igaz. A tévedésen keresztül te mindent hazuggá teszel. A tévedés nem az objektivitás oka, hanem a szubjektivitás következménye. Tartsd szorosan az orrkarikát, és egyetlen kétséget se engedj be.

 

6. A BIKA HAZAVEZETÉSE

Megülve a bikát, lassan hazafelé tartok.
A fuvolám hangja átzengi az estét.
Kézütésekkel kimérve a lüktető harmóniát, vezetem a vég nélküli ritmust.
Akárki hallja ezt a dallamot, csatlakozni fog hozzám.

MAGYARÁZAT:   Ennek a küzdelemnek vége, nyereség és veszteség hasonultak. A falusi favágók dalát éneklem, és játszom a gyermekek dalát. Lovagolva a bikán, bámulom fent a felhőket. Előrenyomulva megyek, nem számít, ki akarna visszahívni.

 

7. A BIKA MEGHALADÁSA

Meglovagolva a bikát, hazaérek.
Nyugodt vagyok. A bika is pihenhet.
A hajnalnak jönni kell. Boldog megnyugvásban, nádfedeles házikómban
letettem az ostort és a kötelet.

MAGYARÁZAT:   Minden egy törvény, nem kettő. Csak ideiglenes tárgyként csinálunk bikát. Ez olyan, mint a nyúl és a csapda viszonylata, mint a halé és hálóé. Olyan ez, mint az arany és a salak, vagy a Hold felbukkanása a felhőkből. A tiszta fény ösvénye terjed mindenütt a végtelen időben.

 

8. MIND A BIKA, MIND AZ ÖNVALÓ MEGHALADÁSA

Ostor, kötél, személy és bika?
Minden egybeolvad az ürességben.
Hogy tud a hópehely létezni a dühöngő tűzben?
Itt vannak a pátriárkák lábnyomai.

MAGYARÁZAT:   A közép eltávozott. A tudat tiszta a korlátoktól. Nem keresem a megvilágosodás állapotát, s nem maradok, ahol nem létezik megvilágosodás. Amíg én egyik állapotban sem időzöm, a szemek nem látnak engem. Ha madarak százai szórnának virágot ösvényemre dicséretképpen, jelentés nélküli lenne.

 

9. A FORRÁS MEGLELÉSE

Túl sok lépés tétetett a gyökérhez és a forráshoz visszatéréshez.
Jobb vaknak és süketnek lenni a kezdetektől!
Egynek az igaz lakhelyén tartózkodni, közönyösnek lenni azzal, ami kint van.
A folyó csendesen folyik és a virágok vörösek.

MAGYARÁZAT:   A kezdetektől fogva az igazság tiszta. Kiegyensúlyozva a csendben, megfigyelem az összeillesztés- és szétesés-formát. Aki ragaszkodik a formához, szüksége van megújulásra. A víz smaragd, a hegy indigó, és látom, ami keletkezik, és ami elpusztul.

 

10. A VILÁGBAN

Mezítláb, fedetlen mellkassal elvegyülök a világ emberei közé.
A ruháim tépettek és porosak, és én egyre vakabb vagyok.
Nem használok mágiát az életem meghosszabbítására,
Most, előttem a halott fa feléled.

MAGYARÁZAT:   A kapumon belül ezer bölcs sem ismer engem. A kertem szépsége láthatatlan. Miért is keresné valaki a pátriárkák lábnyomát? A piactérre megyek a borosüvegemmel és hazatérek a botommal. Meglátogatom a kocsmát és a piacot, és bárkit látok, eljut a megvilágosodáshoz.

 

 

 

A paraszt és az ökör története
In: David Scott: Egyszerűen zen,
Fordította: Tasi Júlia, Magyar Könyvklub, 2004, 12-17. oldal

 

 

 

Osho: A keresés
Fordította: Biharvári József Kornél, Yogabeej, Aloka
In: Osho [Rajneesh, Bhagwan (1931-1990)]. A keresés: [előadások a Zen tíz bikájáról]. Amrita Kiadó, 2002

1. A bika keresése
E világ mezején
Szüntelen hajtogatom a magas fűszálakat félre,
Hogy megleljem a bikát.
Névtelen folyókat követve,
Távoli hegyek egymásba vesző ösényein tévelyegve,
Az energiáim fogytán, az életerőm kiapadt,
És nem lelem a bikát.
Csak a sáskák ciripelnek az éjszakában az erdőn át.

PDF: Előadások a Zen tíz bikájáról, Első fejezet

2. A lábnyomok felfedezése
A folyó mentén a fák alatt
Lábnyomokra találok!
Még az illatos fű alatt is látom nyomait.
A távoli hegyek mélyén is meglelem őket.
Többé senki el nem rejtheti,
Mint ahogy orromat sem, mikor az égre tekintek.

3. A bika megpillantása
Hallom a csalogány hangját.
A nap meleg, a szél lágy,
Fűzfák zöldellnek a part mentén.
Itt egyetlen bika sem rejtőzhet el!
Van-e művész, ki megrajzolhatná ezt az
erőteljes fejet, ezeket a fenséges szarvakat?

4. A bika elfogása
Megragadom szörnyű küzdelemben
Hatalmas akarata és ereje kimeríthetetlen.
Feliramlik a messzi felhők feletti síkra,
Vagy áthatolhatatlan, sötét szurdok mélyén áll.

5. A bika megszelidídése
Az ostorra és kötélre szükség van,
Különben elkóborolna poros utakon.
Jól idomítva természetesen megszelídül,
Úgy szabadjára engedve is követi gazdáját.

6. A bika hazalovaglása
Felülök a bikára, lassan hazafelé indulok.
Furulyám dalra fakad az estében.
Kezemmel mérve a lüktető harmómiát
Vezénylem a végtelen ritmust.
Bárki, aki hallja dalom, csatlakozik hozzám.

7. Túljutás a bikán
A bika hátán hazaérkezem.
Csendes és derűs vagyok. A bika is pihenhet.
A hajnal elérkezett. Áldott nyugalomban,
Zsúpfedelű kunyhómban lerakom az ostort és kötelet.

8. Túljutás mind a bikán, mind az önvalón
Ostor, kötél, személy és bika - a Semmiben mind eggyé olvad.
Oly tágas ez a menny, hogy szó nem szennyezheti.
Hogyan is létezhetne a hópehely az izzó tűzben?
A pátriárkák lábnyomai itt vezetnek.

9. A forrás elérése
Túl hosszú utat tettem meg
Visszatérőben az eredethez és forráshoz.
Jobb lett volna a kezdetek kezdetétől
süketnek és vaknak lenni
Valódi otthonomban lakva, nem aggódva azért,
mi van odakint,
A folyó mély nyugalomban áramlik,
és vörösek a virágok.


10. A világban
Mezítláb, mezítelen mellel
Elvegyülök a világ emberei között.
Ruhám rongyos, csupa por,
és én mindörökre áldott vagyok.
Semmilyen varázslatot nem használok,
hogy meghosszabbítsam életem.
Most a fák megelevenednek előttem.

 

 

A pásztor és ökre
Koichi Tsushimura [sic!] és H. Buchner munkája fölhasználásával fordította Dr. Hetényi Ernő
Az illusztrációkat H. Ferenczy Éva készítette
A Kőrösi Csoma Sándor Intézet Közleményei, Vol. V. Nos. 15-16. Budapest, 1976/5-6. 16-27. oldal
A képek alatti javított címek Dr. Hetényi Ernő Buddhista lexikonának, Trivium Kiadó, 1997, 121-122. oldaláról valók

[Terebess Gábor kiegészítései:]

1.) A német forrás pontos leírása:
Der Ochs und sein Hirte: eine altchinesische Zen-Geschichte
, erläutert von Meister Daizohkutsu Rekidoh Ohtsu (大象窟 大津 櫪堂 Daizōkutsu Ōtsu Rekidō, 1897-1976]; übers. von Kôichi Tsujimura (辻村 公一 Tsujimura Kōichi, 1922-2010] und Hartmut Buchner [1927-2004], Pfullingen: Neske, 1958, 132 S.

2.) Kínai szerzők:
Bevezetés szerzője: Ciyuan 慈遠 [Jion]
Első versek szerzője: 廓庵則和尚 Kuoan Ze heshang = 廓庵師遠 Kuoan Shiyuan [Kakuan Shien]
Második versek szerzője: 石皷夷和尚 = 石鼓夷和尚 Shigu Yi heshang = 石鼓希夷 Shigu Xiyi [Sekiko Kii]
Harmadik versek szerzője: 壞衲璉和尚 = 壊納璉和尚 Huaina Lian heshang = 壞衲大璉 Huaina Dalian [Kaidō Tairin]


Tsi-yüan (Ting-dshou, Liang-shan templom) kommentárja

Az Ős-eredet, a Buddha-lényegiség alapja mindeneknek. Tévedéseink
következtében merülünk el a három világban és a fölébredés
eredményeképpen emelkedünk ki a négy létformából. Ezért van
a Buddháknak véghezvinni, az embereknek teljesíteni valójuk. A
Bölcs szánalombóI ezért mutatott több, különböző ösvényt, melyeken
tanitványai hol körülményesebb, hol egyszerűbb módon haladhatnak
a tökéletesedés felé; a fölszinről a mélybe szállva, a
durvától a finomhoz vezettetve. Végre elérte a Mester, hogy az
egyik tanítvány ajkán mosoly fakadt. E tanitvány volt az, aki a
a bölcs közömbösséget legeredményesebben gyakorolta. Ez idő óta
terjed a zen-valóság e földön. Ha valaki eme igazságot fölismeri
úgy nyomtalanul szárnyalhat tova mint a madár; törvényekre és
szabályokra fölülről tekinthet.
Élt egykor egy Tjing-dju nevű zen-mester. Jól ismerte a világi
ember gondjait és segíteni akart. Képeket festett 'az ökör
megtékezéséről'. Képein először az ökör fokozatos fehérré válását
mutatja be: a tanítvány még nem érett; majd megfesti a folttalan
ökröt: a tanítvány immár érett; végül érzékelteti ember
és ökör láthatatlanná válását: szív és világ eltünnek.
'Az ökör keresésétől' a 'Piacra való betérésig' magyarázó szavakat
írtam és ezzel oktalanul zavartam meg az emberek nyugalmát.
Képtelen dologra vállalkoztam, mintha négyszögletű kört akartam
volna rajzolnl.
Nincsen megkeresendő szív, nem is szólva megtalálható ökörröl.
Minő csodalény tér be a piacra?! Ha a Buddhák szíve nem tulajdonunk,
úgy a gond és bánat eléri az unokákat...
A Bi-yän-lu első fejezete egy beszélgetést közöl, amelyet
Bodhidharma, a zen első patriarchája folytatott a Liang dinasztiából
való Wu-ti császárral.

A császár ily szavakkal fordult a mesterhez, "Mi az igaz valóság?"
Bodhidharma így válaszolt, "Semmi szent!"
A császár tovább kérdezett, "Ki az, aki előttem áll?"
Bodhidharma ezt felelte, "Nem tudom."


1.kép
1. Az ökör keresése

I. Az ökör keresése

1. Végtelen vadonban elhagyatva vándorol a pásztor, kusza növényzet
között keresi ökrét. Messzi a folyó, távol a hegység
és mind mélyebb vadonba vezet az ösvény. Halálosan fáradt a
test, a szívet kétség gyötri. A pásztor nem leli a helyes irányt.
Leszáll az est, a csöndben tücskök cirpelése hallatszik.

2. Fürkészve keres a pásztor, erejét megfeszíti. Lábai mocsárba
süllyednek, de mitsem vesz észre ebből. Mily gyakran énekelte
illatozó fűben, lenyugvó nap fényénél ő, Hsin-feng hiába a
pásztorok dalát.

3. Az eredet felé nyom nem vezet. Kutatni ki tudna itt? Zavarodottan
érkezik a rejtett helyre, hol kög gomolyog és vad
növényzet burjánzik. A rejtekből bár, hová vendégként érkezett
ökrét orránál vezetve haza érkezik - mégis dala bátortalalanul
csendül, a víz partján a fák tövében.

 

1.kép
2. A nyomok föllelése

II. Az ökörnyom föllelése

1. A fák alatt a víz partján itt-ott föllelhetőek az ökör nyomai
Meglelte-e az utat a pásztor az illatozó mezőn? Bármily
messzire futna az ökör, a távoli hegyek mögé - orra a magas
menny felé szimatol - elrejtőzni nem képes.

2. Amott a szirt alatt, az aszott fa tövétől sok hamis ösvény
fut tova. Mint madár fészkében, lombok rejtekében, barlangjában
körbe kering. Ráébred-e tévedésére? Kutatva követi a
nyomokat, és íme most haladt el ökre mellett; ismét elszalasztotta.

3. Sokan keresik az ökröt, de csak kevesen vannak, akik látták.
Fönt északon a hegyek közt, vagy lent délen, meglelte-e ökrét
a pásztor? Az út hol sötét, hol világos; minden jő és ismét
tova tűnik Ha a pásztor ily ösvényen kiismeri magát, úgy
bízvást remélhet.

 

1.kép
3. Az ökör megpillantása

III. Az ökör megtalálása

1. Egyszerre fölhangzik as ének ott fönn a csúcson. Melegen süt
a nap, enyhén simogat a szél, a parton üde-zöld a fű. Nincs
rejtek, hová az ökör a kutató szem elől elbújhatna. Szép a fej,
az erős szarvak; művész sem festhetne különbet.

2. Az ökör teste látható, hangja hallható. Kiváló mesterré vált
e pillanatban Dsai-sung, az ökör lefestője. Képe fejtől farokig
szívnek öröme. Mégis ha valaki szigorúan bírál, látja hogy
a mű még nem tökéletes.

3. A pásztor arcával ütközött ökre orrának. Nem kell tovább orditását
követni. Ez az ökör sem fehérnek, sem kéknek nem mondható.
Csöndesen bólint a pásztor és mosoly kél ajkain. A táj
oly szép, hogy nincs ecset, mely méltó volna arra, hogy megörökítse.

 

1.kép
4. Az ökör befogása

IV. Az ökör elfogása

1. Igen nagy fáradságába került a pásztornak az ökör elfogása.
Vadságát megfékezni még nehéz, mert heves ösztönök kormányozzák.
Elszakítja magát és messzi magaslatokra menekül. A ködbe
vesző távolban, a felhők birodalmában keresi rejtekét.

2. Ragadd meg erősen a kötőféket, el ne engedd az ökröt! Még nem
győztél le sok, kicsinynek tűnő akadályt. Az orrba fűzött karika
segítségével gondos-óvatosan vezetné a pásztor, az ökör
ellenáll és a vadonba törekszik vissza.

J. Ahol az illatoz6 füvek az egek felé törnek, ott fogta el az
ökröt a pásztor. A karikába tűzött kötőféket erősen tartja
kezében. Jól látja az otthon felé vezető világos ösvényt -
de gyakran kell még megállnia a kék folyó partján, a zöld
hegy lejtőin.

 

1.kép
5. Az ökör megzabolázása

V. Az ökör szelidítése

1. Ostor és kötőfék - pillanatra sem engedheti el a pásztor. Az
ökör különben őrjöngő iramban, port kavarva futna tova. De
türelemmel szelidítve, idomítva, bilincs és lánc nélkül követi
pásztorát.

2. A magaslat erdejében jól érzi magát. Máskor járt úton poroszkál,
és a lovak fölverte por belepi hátát. Idegen mezőkön nem
legel, idegen abrakot nem fogyaszt. Jövés-menés nem fárasztja
a pásztort. Nyugodtan halad ökre nyomában.

3. A türelmesen idomított ökör megszokta pásztorát, immár szelíd.
Az út pora sem szennyezi többé. A nehéz munka meghozta gyümölcsét.
A régi veszteségből nyerte a pásztor vagyonát. Halad a
fák alatt, vidám nevetése messzire hallatszik.

 

1.kép
6. Hazatérés az ökörrel

VI. Hazatérés az ökör hátán

1. Ökre hátán tér haza a pásztor, nyugodt és elégedett. A terjed6
alkonyati ködben messzire hallatszik a furulya hangja.
Ütem és dallam jól érzékeltetik a pásztor hangulatát. Aki
figyel a dalra, szinte maga is érzi, miről dalol.

2. Kezét kinyújtva előre mutat - közel már az otthon. Kilép a
gomolygó ködből, fújja a kis fururulyát. A dal a hazatér6
örömét hirdeti. Aki e hangokat hallja, még Bai-ya mester
csodás melódiáit sem tartja már szebbnek.

3. Ökre hátán, vidám szívvel tér meg otthonába. Fején bambuszkalap,
testén szalma-ruha, így vonul az esti szürkületben.
Lépésről-lépésre halad, as enyhe szél hűvös és simogató. Az
ökör pillantáat sem vet a kínálkozó fűre.

 

1.kép
7. Az ökör feledve, az ember létezik

VII. Feledve az ökör, a pásztor marad

1. A pásztor hazaérkezett. Az ökör feledve. Magában ül, boldog
nyugalomban. Álma zavartalan, bár a vörösen izzó nap már magasan
áll az égboltozaton. Szalmatető alatt, a sutba hajítva
a haszontalan ostor és kötőfék.

2. Noha a pásztor hazavezette ökrét a hegyekből, az istálló mégis
üresnek tűnik. Bambuszkalap és szalmaruha fölöslegessé
váltak. Dal és tánc tölti ki a pásztor napjait, kötöttséget
már nem érez. Menny és föld között önmaga ura.

3. Hazatért a pásztor, ám mindenütt otthona van már. Világ és
személyiség feledve, nyugalom árad el napjain. Törekedj a
csúcsra, 'ott a titok kapuja'! A csúcsra följutott már nem
tartozik az emberi fajhoz.

 

1.kép
8. Ökör és ember feledve

VIlI. Sem ökör, sem pásztor

1. Kötőfék és ostor, ökör és pásztor egyaránt eltűntek. A távoli
kék egekbe szó nem hatol, hogy határait kimérje. Hó meg nem
maradhat a tűzhely vörös lángja fölött. Csak miután az ember
e helyre megérkezett, felelhet meg a mesterek követelményeinek.

2. Badarság! A világot akartam megváltani. Csodálatos! Nincsen
megváltandó világ. A pásztor állapotát szó le nem írhatja.
Elődök-követők, itt egyik sem lelhető föl. Rejtély! Ki az
igazság örököse, ki a továbbadója?!

3. Egyszerre omlik össze a hatalmas mennyboltozat. Világi és
szent, eltűntek nyomtalanul. A járhatatlanban végződik az út.
Holdfény világítja meg a templomot, csöndesen susog a szél.
Minden folyó minden vize a nagy óceánba ömlik.

 

1.kép
9. Visszatérés az eredethez

IX. Visszatérés az őseredethez

1. Visszatérve az őseredethez a pásztor föladatát megoldotta.
Vakon, siketen egy helyben ülni - jobb nem tehető. Kunyhója
magányában időzik és nem látja a külső dolgokat. A folyam
folyik, mivel folyó. A virág virágzik, mivel virág.

2. Érdemet aratni nem kíván csodás tett vetésén, sem önmagáért,
sem másért. Vakságra, siketségre sem támaszkodik, bármit ha
lát, bármit ha hall. Az aranyszárnyú holló tegnap eltűnt a
tenger fölött. És ma a hajnal lángoló fénye ugyanúgy világít,
mint egykor.

3. A pásztor kimerítette szíve erejét, minden utak végére érkezett.
A józan ébredés sem múlja fölül vakságát, siketségét.
Szalmaszandálja alatt végződik az ösvény, az egykor megjárt.
Madár nem dalol, vörös virágok tündökölnek.

 

1.kép
10. Üres kezekkel a piacra...

X. Betérés a piacra üres kézzel

1. Ruhátlanul, mezítláb tér be a piacra. Arcára por tapad, hamu
borítja fürtjeit. Ajkán mosoly kél; titkot, csodát nem kutatva
nézi a virágzó lombokat.

2. Barátságos szándékkal érkezett ez a valaki az idegenből.
Arcvonásai egyszer lóra, máskor szamárra emlékeztetnek. Botját
ha fölemeli, engedelmesen nyílik ajtó, kapu.

3. Rejtekéből a bot arcodnak ugrik. A nevet6 száj, ha szóra nyílik,
egyszer a hunok, máskor a kínaiak nyelvén szól. Ha sikerül
önmagaddal találkoznod és mégis ismeretlennek maradnod,
úgy beléphetsz a palotába...

„A pásztor és ökre" zen-történet az ősi Kína fénykorából való.
Onnan vitték buddhista szerzetesek Japánba, ahol napjainkig
mint a zen-buddhizmus egyik legnagyszerűbb tanitó szövegét ismerik
el. A szöveg csak néhány éve jelent meg először idegen nyelvű
fordításban. Az átültetés alapját képező eredeti egy régi zen-gyűjtemény
részét képezi, melyet a mai Japán zen-tanítványai tanulmányoznak.

 

 

Taigen Shodo Harada Roshi: A tíz ökörkép
Fordította: Pálmai Shinnyo Katalin
Budapest, Egy Csepp, Rinzai mesterek sorozat; 2. átd. kiad., 2018. 210 p.

https://www.facebook.com/onedropzendo/

A TÍZ ÖKÖRKÉP
Bevezetés [7]
1. Az ökör keresése [14]
2. A nyomok megtalálása [22]
3. Az ökör megpillantása [30]
4. Az ökör befogása [40]
5. Az ökör megszelídítése [47]
6. Ökörháton hazafelé [57]
7. Az ökör elfeledve, az ember itt marad [67]
8. Elfelejteni a személyt és az ökröt is [77]
9. Visszatérés az Eredethez [88]
10. Kitárt karokkal elmenni a piacra [94]

I. Az ökör keresése

„Kereste az ökröt a hegyekben. Nem találta. Csak a kabócák üres harsogása.”

Ezideig az ökör sohasem kószált el. Miért kell most mégis kutatni utána? Mert elfordult önmagától, elidegenedett tőle; akkor az eltűnt a porban, és végül már hagyta is, hogy elkószáljon. Otthonának a hegyei elmerülnek a távolban és eltéved az első keresztútnál. Szerzés és vesztés lángként emészti őt, a jó és a rossz éles pengeként emelkedik körülötte, bárhol is jár.
Keresztül-kasul járja a végtelen legelőt, keres és kutat. A folyók kiszélesednek, a hegyek a végtelenbe nyúlnak, és a nyomok elvesznek a sűrűségben. Már jártányi ereje sincs, az utolsó reménysugár is kihuny, és nem talál menedéket sehol. Figyel… Csak a kabócák harsogása töri meg az esti csendet.

A tíz ökörhajtó kép előszava a következő szavakkal kezdődik: „Ezideig az ökör sohasem kószált el. Miért kell most mégis kutatni utána?” S vajon mi miért jöttünk ide? Miért gyűltünk itt össze, hogy együtt gyakoroljunk? Mindannyian ezt a mély tudatot keressük. Keresünk, kutatunk, egyre mélyebbre ásunk. De van-e akár csak egy is közülünk, aki ne lett volna mindig is ennek a birtokában, aki letért volna a helyes útról? Mindenkinek számtalan gondolata támad – sok-sok aggodalom és hatalmas zűrzavar jellemzi az emberek tudatát. De hát honnan származnak ezek? És miben különböznek az eredeti valóságtól?

..„Ezideig az ökör sohasem kószált el. Miért kell most mégis kutatni utána?”
Úgy tűnik, hogy minél inkább keressük, annál távolabbra kerül. És ha egyszer már itt volt, akkor miért kell egyáltalán kutatnunk utána? „Mert elfordult önmagától, elidegenedett tőle; akkor az eltűnt a porban, és végül már hagyta is, hogy elkószáljon.”

A Bibliában ez áll: „Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.” A tiszta tudatúak fogják meglátni az Istent. És mi mégis szétválasztjuk ezt a tiszta tudatot, ezt a makulátlan tudatot arra a tudatra, amely érzelemmel telített, arra a tudatra, amely dualisztikus, arra a tudatra, amely intellektuális. Furcsán és kényelmetlenül érezzük magunkat, és elhatározzuk, hogy felkeresünk egy pszichológust, aki szakembernek számít – mintha ez a megmérhetetlen tudat analizálható lenne. Vagy pedig fizikailag nem érezzük valami jól magunkat, elmegyünk egy fitnesz klubba, és abban reménykedünk, hogy ily módon megoldjuk ezt a kérdést. Az orvosok pedig, akik majd mindig szétválasztják a testet és a tudatot két egymástól különálló részre, csak még tovább bonyolítják a problémát.

Az újszülött csecsemőnek teljesen üres a tudata. Amint megíratott: „Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.” De a tiszta tudat azt megelőzően is létezett, hogy a gyermek megörökölte. Azt mondják, hogy tizenhat hónaposan a gyermek megérti, mi az „egy”. Harminckét hónaposan megérti, mi a „kettő”. Amikor megérti a kettőt akkor létre jön az egoja. Arról a világról, ahol csak az egyet értik, azt mondhatnánk, Isten országa, ahol Isten egyenlőképpen uralkodik mindenki fölött, legyen bár jó vagy rossz. De azt megelőzően, hogy ezt az egyet ismernénk, még az a bizonyos zérustudat is létezik. Ez az, amit közvetlenül meg kell tapasztalnunk. Amikor egy babának adunk valami játékot, jól elvan azzal az egy játékkal, mindaddig, amíg másikat nem kap, akkor pedig az a játék köti le teljes egészében. De az eredeti tudat nem az egynek a tudata, hanem az, ami azt megelőzően létezik, ami az embereket és a bolygókat megelőzően már létezik: ez a zérus világ.

Mi a kettő világából tapasztalunk és látunk körülöttünk mindent, de a látásunk valódi forrása – az egynek a világa – megelőzi a kettőnek ezt a világát. És az, ami, az egy világát használja, még azt is megelőzi. Amikor dualisztikusan látunk, bizonytalanok és kiegyensúlyozatlanok vagyunk. „Otthonának a hegyei elmerülnek a távolban, és eltéved az első keresztútnál.”

 

II. A nyomok megtalálása

„A hegyek mélyén erőfeszítései gyümölcsöt hoznak. Nyomok! Minő öröm jelet látni!”
A vízparton és a fák alatt lábnyomok süppednek a földbe. Hol dúsan nő a harmatos fű… Hát meglelte végre? De ha a legtávolabbi hegyek mélyén rejtőzne is, hogyan bújhatna meg égnek emelt szarvával?

A szútrák segítségével megértésre jut, a Tan tanulmányozásával megtalálja a nyomokat. Világossá vált, hogy a sok edény mind egyazon aranyból van, és ő maga a tízezer dolog megnyilvánulása.
Ám hogyan tudná megkülönböztetni az igazat a hamistól, ha nem látja a különbséget a helyes és a helytelen között? Csak futólag pillanthatta meg a nyomokat, hiszen még nem jutott át a kapun.

...A sok keresés és kutatás után rábukkantunk valamire, ami végre úgy néz ki, mintha valamiféle nyomot találtunk volna. A nyomok láthatóvá váltak, mint itt, ezen a képen. Az előhangban ez áll: „A szútrák segítségével megértésre jut, a Tan tanulmányozásával megtalálja a nyomokat.” Ezt a felismerést még nem a saját tapasztalataink támasztják alá, hanem az általunk olvasottak és mások szavai nyomán gondoljuk, hogy ez az. Ez az, amit kerestünk.

Az emberek folyamatosan mindenféle könyveket bújnak, és úgy szeretnének rájönni bizonyos dolgokra – még ha másodkézből is –, hogy mások szavait olvassák vagy hallgatják. Ha a buddhizmust könyveken keresztül szeretnénk tanulmányozni, legjobb, ha az eredeti szövegeket olvassuk. Bodhidharma számára ez a Rjógon szútra volt, az 5. és 6. pátriárkának a Gyémánt szútra, Rinzai számára a Virágfüzér szútra, Hakuin pedig a Lótusz szútrában találta meg a buddhizmus valódi lényegét. Minél több értelmezési rétegen kell átverekednünk magunkat, annál távolabb kerülünk a legmélyebb jelentéstől. A forrás megtalálásához előbb rá kell lelnünk ezekre a nyomokra, de világosan kell látnunk, melyek a legmegbízhatóbb jelek.

Egész életünk során úgy gondolunk erre a fizikai testre, mintha az mi lennénk, úgy, mint önmagunkra, és azt képzeljük, hogy a többiek kívül állnak ezen, ami mi vagyunk, és meg vagyunk győződve róla, hogy ez a valóság, és minden, ami kívül van ezen a bőrzsákon, az valami más, tőlünk elkülönülő dolog.
De ez a látásmód téves. Ha belegondolunk, hogy pusztán azért, hogy életben maradjunk, mennyi mindentől függünk, láthatjuk, hogy a valóság mennyire más. „Világossá vált, hogy a sok edény mind egyazon aranyból van, és ő maga a tízezer dolog megnyilvánulása.” Nem élhetünk egyedül, függetlenül minden mástól, de ha nem vigyázunk eléggé, elkövetjük azt a hibát, hogy azt hisszük, ez mégiscsak lehetséges. Könnyen megtapasztalhatjuk, hogy tévedünk, ha lezárjuk az orrunkat és szánkat. Az életben maradáshoz oxigénre van szükségünk, és víz kell ahhoz, hogy ne pusztuljunk el.
..Az állatok és a növények életenergiája folyamatosan táplál minket. Semmiképpen sem élhetünk a többi lénytől elkülönülten.

Mindezeket egybevéve lehetetlenség feltételezni egyetlen magányos egzisztenciát; kell, hogy legyen valamiféle kapcsolat másokkal. Ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot felidézhessük, meg kell valósítanunk, és közvetlenül kell megismernünk a Tiszta Tudatunkat, amely minden lényt egyesít. Azt mondják, hogy úgy létezünk, ahogyan a világ létezik, és a világ úgy létezik, mint ahogyan mi létezünk. Vagy másképp, hogy mind a tízezer dolog belőlem jön elő, és én leszek mind a tízezer dolog. Minden atomokból áll, és annak megfelelően, ahogy ezek az atomok összegyűlnek és szétválnak a karmikus feltételeknek megfelelően, okok léteznek, amelyek hatásokat hordoznak magukban, és ezek a hatásokat hordoznak magukban, és ezek a hatások később maguk is okokká válnak. Ebben látható meg mindannyiunk lényege. Minden egyes ember testének 60 milliárd sejtje tovább funkcionálódik bőrsejtekre, agysejtekre, a nyirokrendszer sejtjeire, szemsejtekre és fülsejtekre, de mindezek eredetileg egyetlen sejtből alakultak ki, és az az egyetlen sejt egyetlen eredeti atomból lett. Amikor ezt megértjük, akkor látjuk tisztán, hogy az emberi lények között nincs különbség.

…Buddha megvilágosodásakor feltekintett a hajnalcsillagra, és így kiáltott fel: „Milyen csodálatos, milyen csodálatos! Minden lény ugyanazzal a tiszta tudattal rendelkezik, amelyre most felébredtem. Minden ragyog!” Mivel ekkor a tudata zéró tudattá vált, és nyoma sem maradt benne semminek, a Buddha a folyóvá, a heggyé, a virággá válhatott – mindenné válhatott. És ez a csodálatos bölcsesség, amelyre Buddha felébredett, és amellyel minden lény rendelkezik, nem a gyakorlás eredményeképpen jön létre. Mi már eredendően valamennyien ebben a bölcsességben létezünk, de mivel ragaszkodunk egy elképzeléshez, hogy kik vagyunk, mi a társadalomban betöltött szerepünk, a beosztásunk, mindig a kis énünk működik, és nem tudunk tovább lépni rajta. De ez a kis én nem az igazi ökör. Ez csak a kis én elképzelése arról, hogy milyen lehet egy ökör.

„De ha a legtávolabbi hegyek mélyén rejtőzne is, hogyan bújhatna meg égnek emelt szarvával?”
Magyarázhatjuk bárhogyan, tény, hogy megtaláltuk a nyomokat. Akár alszunk, akár ülünk, akár járunk, meg kell tartanunk ezt a letisztult lényeget, a kis én legparányibb nyoma nélkül, szüntelenül, reggeltől késő estig. Eközben megtapasztaljuk, hogy bár még jelen van a kis én érzékelése, megérezzük egy másik, óriási, nagyszerű és hatalmas energia jelenlétét is.

 

III. Az ökör megpillantása

"Tavaszi napsütésben zöld fűzfánál rejtőzik.
Nézd időtlen alakját!"

Fa ágán fülemüle dalol,
Forró napsütés, lágy szellő, zöldellő fűzek a parton.
Nincs már hová rejtőzzön.
Mily csodálatosak a szarvai! Nincs művész,
ki le tudná festeni.

A hangok révén bebocsátást nyer, a látásban az eredettel találkozik. Nincs különbség a hat érzék között. Minden működésünkben nyilvánvalóan jelen van, mint só a tengervízben, enyv a festékben. Emeld föl szemöldököd: nem más ez, mint te magad!

------------------------

Végre képessé váltunk megpillantani az ökröt. Ezt az ökröt kerestük. Elkezdtünk egy gyakorlatot, és fejünk értelmezésekkel és elképzelésekkel volt tele arra vonatkozóan, hogyan is kéne csinálnunk. Végül megtaláltuk a nyomokat, követtük azokat, és most megpillantjuk az ökröt. Azonban ezen a képen még mindig csak az ökör ülepe az, ami látható. "A hangok révén bebocsátást nyer, a látásban az eredettel találkozik."

Van egy kínai történet.
A hatodik pátriárka tanítványa Nangaku Edzsó volt, az ő tanítványa Baso Do Itsu, az övé pedig Hyakujo Ekai volt az, aki az összes előírást megalkotta, melyeket mind a mai napig használunk a gyakorlatunkban. Az általa adott szabályok nélkül gyakorlásunk kaotikus és szétesett lenne.
Már idős mester volt, amikor tanítványául fogadott egy Kyogan Chikan nevű szerzetest.. Kyogan azon kevesek egyikének mondható, akik "egyet hallottak, de tízet megértettek." Az ott tanuló ezer szerzetes közül ő volt az egyik legélesebb eszű. mikor Hyakujo Ekai meghalt, Kyogen elment, hogy együtt gyakoroljon egyik szerzetestársával, Hyakujo Ekai rangidős tanítványával, Isan Reiyüval..

Egyszer Isan így szólt Kyogenhez:

-Kiváló szerzetes vagy, de én nem az okoskodásaidra és az értelmezéseidre vagyok kíváncsi. Mi az amit tudtál mielőtt anyád és apád megszületett? Csak egy szót mondj! Ha nem tudsz ilyet mondani, nincs helyed itt!

Kyogen mindent megpróbált, de azok nem a saját szavai voltak, hanem mások gondolatai és elismételt elképzelései. Isan Reiyü újra és újra figyelmeztette, hogy csak magában keresse a választ. Eltelt két-három év, majd még több, de Kyogen eszenciális lényege csak nem akart kipárlódni.
Végül meglátogatta Isan Reiyüt, és így szólt:

-Már nem tudok mit mondani. Meg tudnád nekem válaszolni a kérdést?

A tanító így válaszolt:
-Megmondhatnám, de azok az én szavaim lennének, nem a tieid. Magadból kell előhívnod, nem mások szavaiból!

Kyogen borzalmasan érezte magát. Az első tanítójánál a legjobb tanítvány hírében állt, most meg teljesen tehetségtelennek bizonyult. eldöntötte, hogy soha nem tér vissza a társadalomba, hanem élete hátralévő részét egy tanító srjának gondozásával tölti. Talált is egyet, a hatodik pátriárka egyik tanítványának, Nanjo Echu Kokushinak a sírját, aki egykor a császár tanítója volt. Eltelt két év, három, négy, öt, majd hat év is, miközben a sírhelyet gondozta. Minden egyes nap takarított és zazent gyakorolt, és a kérdés járt a fejében. Egy szót keresett csupán, abból az időből, mielőtt szülei megszülettek. Mi lehet ez a szó? Feladott minden gondolkodást, vágyat, minden ragaszkodást, csak takarított reggeltől estig.
Milyen tisztává, makulátlanná és csendessé válhatott így a tudata!

Egy nap ugyanúgy takarított, mint szokott, összesöpörte, majd kihajította a hátsó kapun az összegyűlt leveleket és szemetet. Mindennapi rituáléja volt ez.
Ezen a napon azonban, miközben söpört egy kavics keveredett a levelek közé, ami véletlenül egy bambuszhoz koppant. amikor meghalotta a bambuszhoz koppanó kavics hangját, eggyé vált a hanggal, és az betöltötte az egész univerzumot. Ezt nem valaki mástól hallotta. Meglepődött, komolyan elcsodálkozott. Ebben a pillanatban lecsendesedett tudatában megtalálta a választ a kérdésére, ami eddig foglalkoztatta. Döbbenten pattant fel. Most közvetlenül találkozott az ökörrel. Túl minden elképzelésen és dualisztikus tapasztaláson - afilozófusok ezt tiszta tapasztalásnak nevezik- teljesen önmagától értette meg.

Ezt a hangot egy olyan helyről hallotta, ami túl van az előzetes elképzeléseken és tapasztalatokon, egy születetlen, friss helyről. Folyton a múltbéli tapasztalataink fogságában élünk, olyannyira, hogy képtelenek vagyunk ennek a nagyszerű csodának, az újszülött rácsodálkozásának az átélésére. Makacs, berögzült elképzelések csapdájában vergődünk, és azért ülünk, hogy elengedjük azokat. Azért kell ülnünk, hogy elengedjük az összes előre kiagyalt véleményt, mindazt a zűrzavart, mely megakadályozza, hogy kinyíljunk erre a nagyszerű csodára.

Az az energia, ami berögzült és megmerevedett, teljesen le van fojtva és nélkülöz mindenfajta frissességet.
Olyan tudatállapotban lenni, melyben minden új és eleven, az maga a megvilágosodás, vagy a szatori.

Minden nap friss, minden nap új nap.

 

IV. Az ökör befogása

Azt gondolja: „Végre! A tudatom… Az ökör…
Ne engedd el!” Ez hát az igazi béklyó.

Minden erejét megfeszíti, hogy szilárdan tartsa az ökröt, de az akaratos és erős, nem egyhamar törik be. Aztán amint eléri a fennsíkot, még egyszer eltűnik a sűrű ködben.

Ma végre-valahára találkozol az ökörrel, mely oly sokáig rejtőzködött a vadonban.
A környező világ azonban annyira elvonja a figyelmedet, hogy nehezen tudsz lépést tartani vele. Továbbra is vágyakozik a harmatos fűre, ugyanolyan akaratos, mint azelőtt, és ugyanolyan vad természetű. Annak aki igazán megakarja szelídíteni, használnia kell a korbácsot.

------------------------

Az ökör után kutatva elhagyjuk otthonunkat. Az írások és magyarázatok útmutatásait követjük, és végül meglátjuk az ökröt, vagy valami ahhoz hasonlót, de még nem tudjuk kellőképpen munkára fogni. Ismerjük ugyan, de nem tudjuk úgy használni a mindennapi életünkben, ahogyan szeretnénk, még nem tudjuk, hogy miben bontakoztathatnánk ki ennek lényegét.
Mégis azt mondhatjuk, hogy nincs itt semmiféle különleges dolog, amire szert tehetnénk – mint amilyen példának okáért mondjuk egy ökör – hiszen sohasem váltunk el Eredeti Természetünktől, csak elfedték előlünk a kialakított nézetek és szokások.
Azt bizonygatjuk, hogy megértettük, azonban a mindennapi életünkben nem működik olyan jól.
Elbizonytalanodtunk. A tapasztalatunk még nem tud életre kelni.

Hosszú évekig dolgoztunk, és felismertünk valamit, ami egy ökörre hasonlít, de ahogyan tovább haladunk a gondolataink szétszóródnak, és tudatunk elsötétül. Újra visszakerülünk oda, ahonnan elindultunk. Az embereknek sokféle, különböző szintű tapasztalataik vannak, lehetnek mélyek és lehetnek felszínesek, de mindenképpen erőfeszítéseket kell tenniük arra, hogy tovább mélyítsék ezeket a tapasztalatokat, és folytassák a gyakorlást. Mint egy kristály, oly tisztán és élesen kell felismernünk azt a tudatállapotot, azt a helyet. Úgy kell állnunk, hogy egyáltalán tudnánk róla, hogy állunk, úgy kell járnunk, hogy egyáltalán tudnánk róla, hogy járunk – tisztán és élesen, mint egy kristály. Ez az egész nem csak arról szól, hogy megtanulunk néhány koan-választ, és szép hosszasan lélegzünk. Ez az a hely, ahol még csak nem is lehetséges kettősség, ahol többé már egyáltalán nem érzékeljük a testünket, ahol többé már egyáltalán nem érzékeljük, hogy hol vagyunk, és ahol teljesen hülyék leszünk – mindaddig, amíg újra fenn nem akadunk azon az elképzelésen, hogy megértettünk valamit.

A régi öregek azt szokták mondani, hogy amikor az Úton járva zűrzavart tapasztalunk, mihelyt tudatosítjuk, már meg is oldódik. Az érzelmek és a szokások terültén azonban korántsem ilyen egyszerű elvágni rögzüléseinket.
Meg vagyunk róla győződve, hogy úgy helyes, ahogy mi látjuk, és semmi sem ingathatja meg ezt a meggyőződésünket. A kitartás, az erős elkötelezettség és az eltökélt szándék előfeltételei annak, hogy eltudjuk engedni ezeket a helyesnek vélt meggyőződéseket. Úgy kell gyakorolnunk, hogy meglássuk a félreértéseinket, és elengedjük azokat a dolgokat, amelyeket olyan súlyos teherként cipelünk magunkkal.

Okayamában található a Miasszonyunkról elnevezett főiskola, melynek igazgatója Wanatabe Katsuko asszony, aki kiváló zazen gyakorló is. Apja egykor politikus volt, mint a képviselőház tagja magas funkciót töltött be a császári hatalom idején. Akkor történt, hogy egy fiatal katonákból álló felkelő sereg puccsot hajtott végre, mert úgy vélte, hogy az uralkodó nem elég radikális. A kormány tagjait megölték. Ő látta, amint a szeme előtt esett el az édesapja, húsz-harminc golyó lőtte szitává a testét. Milyen fájdalmas és szörnyű ezt egy kislánynak látni! Sok vívódás, keserűség és kísértő emlékek után kolostorba vonult, és teljes bűnbánatot gyakorolva igyekezett megbocsátani azoknak, akik a szeme előtt lőtték agyon az édesapját. Amikor ötven éves lett, és az akkor gyilkosok már mind sok éve börtönben ültek, a merénylők családjai összegyűltek, hogy felajánlást tegyenek az áldozatok emlékére. Meghívták az áldozatok még életben levő leszármazottait is. Annak ellenére, hogy keresztény volt, elhatározta, hogy részt vesz ezen a buddhista felajánlási ceremónián, mert úgy vélte, hogy addigra már sikerült megszabadulnia minden haragjától és gyűlöletétől. Mielőtt hazaindult volna, az egyik merénylő családtagja megszólalt. Azt állította, hogy az áldozatok megölése az ország jólétét szolgálta, és, hogy a felkelők jogosan ölték meg őket. Ő hirtelen megérezte, hogy nem kellett volna idejönnie. Egész életében keményen dolgozott azon, hogy meg tudjon bocsátani, de a szíve legmélyén még mindig képtelen volt erre.

Ezt a fajta állhatatos erőfesztíést, elengedést és elvágást kell gyakorolnunk, mert ennek a hiányában jönnek létre ma is a legnagyobb problémák a világban.

 

V. Az ökör megszelídítése

Ha a legcsekélyebb gondolat felbukkan, máris követi egy másik. Tarts ki a megvilágosodás mellett, és minden igazzá válik; ha megmaradsz a tudatlanságban, minden valótlan. Nem a külső világ miatt jelenik meg így, ennek csakis a tudat az oka. Markold jó erősen azt a kötelet, és ne inogj meg.

„Megszámlálhatatlan napok hosszú során még a vad ökör is kezessé válik, és árnyékként követ, akármerre járok. Minő öröm!”

Ha időről időre elengeded a gyeplőt és a korbácsot, az ökröt ismét visszaviszi a lába a porba, és az után megy, amit megkíván. újra és újra vezetned kell, csak így szelídítheted meg, hogy kezes legyen és mentes mindennemű durvaságtól – hogy se kantárra, se láncra ne legyen szükséged, magától kövessen.

„Az ökör keresése, A nyomok megtalálása, Az ökör megpillantása” – mindhárom a szamadhi elmélyítéséről szól, a zazen nyugalomban való gyakorlásáról.
Ahogy a zazen szamadhin dolgozunk, már nem érzékeljük a testünket, eltűnik a szemünk elől a zendo, egyre kevesebb gondolatunk lesz, amíg egyszer csak el nem kapjuk az ökröt, amíg hirtelen meg nem tapasztaljuk a nem-gondolat tudatállapotát.
Amikor feladatainkat a zazennek eme tudatállapotával végezzük, vagyis amikor tevékenységeink közben gyakorlunk, a „az ökör megszelídítéséről” beszélünk.
Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, akkor nincs igazi kapcsolatunk a társadalommal. Fel kell tennünk azt a kérdést, hogyan éljünk teljes életet, mert egyébként nincs értelme annak, hogy társadalomban élünk. A tevékeny élet közepette is – amikor olyasok tennivalónk van, és annyi mindenről kell gondolkodnunk – megtartjuk a középpontunkat és a koncentrációnkat. Ezt nevezzük úgy, hogy szamadhi cselekvés közben.

A gyakorlásunk tovább mélyül egy lépéssel. Akkor sem mozdít ki minket semmi sem, ami szembejön velünk, ha kimegyünk a mindennapi életbe. Ha csak velünk, ha kimegyünk a mindennapi életbe. Ha csak egy aprócska szerepet kapunk is a társadalomban az, azt jelenti, lehetőségünk nyílt arra, hogy beléphessünk „az ökör megszelídítésének” a tudatállapota. Ez azonban csak egy része a dolognak. Nem tudunk mindent a saját akaratunkkal megoldani. Addig tart az érési folyamat, amíg egyáltalán semmi elválasztottság nem marad a dolgok és miközöttünk. Ezt a tudatot gyakran hasonlítják egy tükörhöz.
Bankei a következő képen írta le: Egy férfi lép a tükör elé, és egy férfit tükröz vissza; egy nő lép a tükör elé, és egy nőt tükröz vissza; egy gyermek jön, és egy gyermeket tükröz vissza. Amikor valami a tükör elé kerül, pontosan úgy tükrözi, ahogyan van; ha valami jön, tükrözi, ha valami elment, akkor már nincsen benne. Eredetileg nincs semmi, amivel elkezdjük, nincs semmi, amit hozzáadjunk, és nincs semmi, amit elvegyünk belőle.
Amikor egy virág kerül a tükör elé, a tükör nem lesz tőle még szebb, és attól sem lesz szennyezett, hogy kutyaszart tükröz.
Bankei Születetlen Buddha Természetnek hívta azt a tudatot, amelyben nincsenek tervek, nincsenek elvárások, és nincs megítélés. Az emberek azt kérdezik: „Ez hogyan lehetséges? Hogyan élhetünk anélkül, hogy terveznénk? „Csak a Tiszta Tudat ismeretében lehet valóban rálátásunk a saját magatartásunkra. mindannyian úgy érezzük, hogy kritikusan szemléljük önmagunkat, és megbánjuk, ha helytelenül cselekszünk; ugyanakkor, annak ellenére, hogy megbántuk – vagy legalábbis úgy gondoljuk, hogy megbántuk – újra és újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Közvetlenül ismerni eredeti Tiszta Tudatunkat: ez „az ökör megszelídítése”.

„Az ökör megszelídítése” azonban nem arról szól, hogy elérünk valamit, vagy megpróbálunk valamit működésbe hozni. Sohasem hiányzott semmi. Eredetétől fogva nem hiányzik semmi. Ismernünk kell ezt az eredeti tudatot, közvetlenül meg kell érintenünk; ha nem ismerjük saját tapasztalatunkból ennek az igazságát, akkor a szavaink csak üres értelmezések és üres magyarázatok lesznek.

1995. január 17-én 5 óra 46 perckor a kobei hatalmas földrengésben 6000 ember halt meg egyetlen pillanat alatt. Hajnalban, a fagyos téli hidegben, mielőtt még az emberek felébredtek volna, egy röpke másodperc alatt jött ez a földrengés. olyan hirtelen történt, hogy nem volt idő dualisztikus elképzelésekre a konkrét cselekvést illetően. Mindenkivel pontosan ugyanakkor történt ez az egész.

Egy Kobéban élő regényíró visszaemlékezik arra, hogy úgy ébredt, mintha a föld magába szippantaná.
Aztán ide-oda dobálódott és pörgött összevissza a szuroksötét szobában. Ebben a pillanatban, még mielőtt e tapasztalatának bármilyen dualisztikus megközelítésére lehetőség nyílt volna, mielőtt akár csak egyetlen gondolat is felmerülhetett volna, egy hatalmas dübörgő morajlást lehetett hallani. nem madarak repkedtek körülötte a szobájában, hanem a könyvei szálltak mindenfelé a levegőben. Ugyanabban a percben a föld, a falak, az utca, és körülötte minden repedezni kezdett; a dübörgő morajlás ennek a hangja volt. Villámcsapásként érte a félelem, hogy beomlik a ház. Ki akart menekülni, már majdnem kint is volt, amikor eszébe jutott a családja. – Állj! Mi történhetett velük? – És ekkor kiáltott nekik.

Az emberek, akik a hajnalban dúló földrengés elől megmenekültek, mind egyek voltak. Nem volt idejük felkészülni: nem volt vizük, nem volt élelmük, nem volt ruhájuk. A menekültek a helyi iskolákban és községházakban gyülekeztek, és várták a segítséget. Az igazi segítség két nappal később jött, amikor önkéntesek érkeztek a helyszínre, és hoztak vizet, élelmiszert és takarókat. Először az öregeket, a gyermekeket, a gyengéket és a sebesülteket látták el. mindenki hálatelt szívvel fogadta a legkisebb segítséget is. Azok között, akik segítettek, és akik segítséget kaptak, megszűnt minden határ. Minden egyes sebesült egynek érezte magát a többi emberrel – olyan volt, mint egy nagy kerek tükör én, amely úgy mozog, hogy titokzatos működésében nem tesz különbséget a segítő ember és a segítségre szoruló ember között. Ez a krízis sokak számára meghozta annak a tudatállapotnak az azonnali megtapasztalását, amely olyan, mint egy hatalmas nagy tükör, nem tesz különbséget, amikor visszatükrözi a különböző dolgokat. Egy pillanat alatt azzá válsz, akivel éppen vagy, és aztán spontán és természetes módon haladsz tovább, összhangban a körülötted levő világgal.

De ha csak egy ember is ideges lesz, és dühösen elkezd kiabálni, akkor a többi ember is elveszíti a biztonságérzetét. mindenkinek megnyilvánul az igazi énje, a jellembeli sajátosságai – érzelmes, meghunyászkodó, haszonleső, ravasz, segítőkész. Az állatias jellemvonások is, és a segítőkész is megmutatkozik, amely nem nézi a saját érdekét. Hogyan nyerjük el azt a képességet, hogy azzal a titokzatos szemmel lássuk a dolgokat, amely minden különbséget észrevesz, és minden helyzetben tudja azt is, hogy mit kell tennie.

..”Ha a legcsekélyebb gondolat felbukkan, máris követi egy másik. Tarts ki a megvilágosodás mellett, és minden igazzá válik; ha megmaradsz a tudatlanságban, akkor minden valótlan.” Amikor a gondolataink felbukkannak, elvágjuk őket. De akkor még több jön elő. Lehet, hogy egy nyugodtabb időszakban már sikerül, megszokott körülmények között, de krízishelyzetben – például amikor nincs lehetőség mosakodásra, vagy földrengés után, amikor szinte megdermedsz a hideg éjszakában, vagy amikor nincs mit enni, és állandóan az ismerőseiden jár az eszed, akik már nem élnek, vagy az eddigi életedben, amely oly hirtelenséggel omlott össze – akkor különösen nagyon nehéz tisztán és fókuszban tartani azt a gondolat nélküli elmét.

„Tarts ki a megvilágosodás mellett, és minden igazzá válik; ha megmaradsz a tudatlanságban, akkor minden valótlan.” Amikor arra gondolunk, hogy mi történt a múltban, vagy eszünkbe jut a jövő kilátástalansága, felnézünk, és észrevesszük, hogy mennyi mindent kell csinálnunk, hogy milyen sokan kezdenek nyugtalankodni és idegesek lenni, milyen sokaknak van szüksége segítségre, és milyen nagy szükség van a mi munkánkra. Ezelőtt hiába volt meg bennünk a jószándék, hiába akartunk a munkánkból időt szakítani arra, hogy úgy, mint most, másokért tegyünk valamit. Most aztán itt van rá a lehetőség! Nincs idő ücsörögni, és a múlton rágódni, vagy a jövő kilátástalanságán elmélkedni. ezzel az egyetlen váltással kiszabadulunk sötét gondolataink rabságából, és eljutunk odáig, hogy mindenütt derűt sugározhatunk magunk köré..

 

VI. Ökörháton hazafelé

A Harcnak immár vége; szerzés és vesztés újra
semmivé lett. A favágók nótáját énekli, és egy vidám
dalt fúj furulyáján. Ökre hátán elnyújtózva bámulja az
eget. Hívd bár vissza, meg se fordul; vess bár hálót,
állíts csapdát, semmi sem állítja meg őt.

„A tiszta, határokat nem ismerő tudat egének alján,
a hegyormokon, újra fehér felhők gyülekeznek.”

Ökre hátán hazafelé ballag. Furulyája hangja elhal,
lassan elnyeli az alkonyi homály. Minden egyes dalban,
minden ütemében egy határtalan érzés. Mi szükség
volna szóra? Hű útitársa szavak nélkül is ért.

A testi fájdalom, és a mindennapi életünkkel kapcsolatos megannyi gondolat lassan elhalványul, sokkal kevésbé zavar bennünket. Képesek vagyunk meglátni a tiszta pontot, és figyelmünket egyre szilárdabban tudjuk rögzíteni erre az egyetlen pontra. Most hát elérkeztünk a hatodik szakaszhoz: „Ökörháton hazafelé”.

Mindig örömteli élmény utazni valahová, főként azért, mert végül sok-sok szép emlékkel és tapasztalattal telve térünk haza. nagy megkönnyebbülést jelent számunkra újra otthon lenni. Otthontalanul utazni nem más, mint céltalan, véget nem érő bolyongás bánattal a szívünkben.
Ökörháton menni talán nem olyan kényelmes, mint járművön utazni. Amikor egy keményen átdolgozott nap után végre hazatérhetünk a családunkhoz, meleg, jóleső érzés tölt el bennünket. Bár nem ugyanezt a meleg, jóleső érzést hozza meg az ökör idomítása és a vele való küzdelem, mindenesetre az ökör most már ugyanarra halad, amerre mi, nagy egyetértésben hazafelé tartunk, és többé már a kantárra sincs szükség.

„A Harcnak immár vége; szerzés és vesztés újra semmivé lett.” A tíz ökörhajtó kép azonban a tudat világáról szól, és nem elsősorban arról, ahogyan a társadalomban élünk. Észre kell vennünk, hogy a munkánk, az életterveink mulandó természetűek; bármennyire is szeretjük a családunkat és azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk, eljön az idő, hogy ők sem lesznek többé, el kell válnunk tőlük. Mindannyiunkat utolér a halál. Akkor hát, mire való az élet? Hol van mindebben az igazság? Könyveket olvasunk, gondolkodunk, elmegyünk különböző előadásokra. De csak azzal, hogy a könyveket bújjuk, és meghallgatjuk mások véleményét, nem tudjuk megoldani ezt a kérdést.
Aztán ahelyett, hogy önmagunkon kívül keresnénk a választ, befelé fordulunk. Reggeltől késő estig a szuszokánt gyakoroljuk vagy a koanunkon dolgozunk; félreteszünk minden külső jelenségekkel kapcsolatos gondolatot, és egész idő alatt szilárdan megtartjuk a középpontunkat. És akkor megpillantjuk… Egy futó látomás…

A szútrákban olvashatunk egy Enyadatta nevű emberről, aki egy szép napon tükörbe tekintett, és nem látta az arcát. Jött, ment mindenfelé, és azt kiáltozta:
- Nekem nincsen arcom! Nem láttátok az arcomat? Sehol sem találom. hová lett az arcom?
Végül valaki megmondta neki, hogy az arca pontosan ott van, ahol lennie kell, fenn, a fején. Felemelte a kezét, megtapogatta az arcát, és rájött, hogy tényleg, valójában mindig is ott volt.
Sohasem különültünk el az ökörtől, mindig is egyek voltunk vele, és most is egyek vagyunk. Csak az az elképzelés, csak az a hibás érzékelés zavar össze és téveszt meg bennünket, hogy az ökör különvaló. Amikor a tudatunk lecsendesedett, akkor látjuk meg, hogy ez az illúzió nem is létezett. Akkor egyek vagyunk az egész világgal, és határtalan bőségünknek nem szab semmi gátat; panasz és zokszó nélkül, békében térünk haza.

„A Harcnak immár vége; szerzés és vesztés újra
semmivé lett. A favágók nótáját énekli, és egy vidám
dalt fúj furulyáján. Ökre hátán elnyújtózva bámulja az
eget. Hívd bár vissza, meg se fordul; vess bár hálót,
állíts csapdát, semmi sem állítja meg őt.”
A tudat, mely azelőtt megosztott volt, újra visszakerült az egység állapotába. Többé már nincs szükség a jóról és a rosszról, a szerzésről és vesztésről alkotott elképzelésekre, ezek – ha találkozunk is velük – többé már nem állják az utunkat. Láthatjuk, hogy a társadalomban az üzleti élethez hozzátartozik, ha veszít valaki. Megértjük, hogy az élet akkor is megy tovább, ha neheztelnek ránk. habár félünk a kudarctól, azt is felismerjük, hogy tanulhatunk belőle. Amikor ily módon tekintünk rá, akkor az egész képet úgy látjuk, mintha felülről néznénk, minden részét egyszerre szemlélve. Nincs szükségünk semmiféle képzeletbeli dologra, mint amilyen a szatori elnevezése; egyszerűen szembenézünk azzal, ami jön, és nem ingat meg bennünket semmi. Nem számít, hogy egy bizonyos embert kedvelünk-e vagy sem – egyszer mindenki meg fog halni, és elválunk egymástól. Amikor az egész képet látjuk, bár még tapasztaljuk azokat az érzelmeket, amelyek ide-oda hánytak-vetettek bennünket – a haragot, az örömöt, a szomorúságot, az idegességet – ezek többé már nem mozgatnak minket. Azt mondjuk, amit mondani kell, és azt tesszük, amit tenni kell, és cselekedeteink természetes módon nyilvánulnak meg.

A derült égre azt mondjuk: időjárás. Az esős napok: időjárás. A felhős idő: időjárás. A jégeső: időjárás. Ahogy Unmon mester mondta: „Minden nap jó nap.” Sok-sok éven át nem mondott mást a tanítványainak:
- Nem kérdezlek benneteket az elmúlt tizenöt napról, nem kérdezlek benneteket az elkövetkezendő tizenöt napról. Csak pont erről a napról. Mit mondotok erről? Én sem mondok semmit ezen a sesshinen sem a múltról, sem a jövőről, hanem csak arról, hogy mi van éppen most, éppen ebben a percben. Mit mondotok erről?
Unmon szanghájában senki sem tudta a választ. Amikor Unmon már nyolcvan éves is elmúlt, valaki odament hozzá, és megkérdezte, mi a válasz a kérdésre. Unmon így válaszolt:
- Minden nap jó nap.
Ezeket a szavakat – noha egyszerűnek tűnik – nem könnyű megvalósítani. ökörháton hazafelé már látjuk, hogy valójában mit is jelent megérkezni arra a helyre, amit igen egyszerűen csak úgy fogalmazunk meg: „Minden nap jó nap.” De nem olyan könnyű odaérni! Amikor Unmont megkérdezték a „minden nap jó nap” tudatállapot legmélyebb lényegéről, akkor ezt válaszolta: „A nagyapa meghal, az apa meghal, a fiú meghal.” Ez első hallásra elég furcsa válasznak tűnik, de ha az egész létezés nagyobb perspektívájából nézzük, mindjárt jobban megérjük. valójában nagy szerencse az, hogy a fiúnak nem kell az apa előtt meghalni, vagy az apának a nagyapa előtt. hogy a dolgok természetes rendje szerint történik, hogy a nagyapa hal meg először, utána meghal az apa és végül a fiú. Így van jól. Képesnek kellene lennünk azt mondani, hogy „minden nap jó nap”, és nem csak akkor, amikor könnyen és jól mennek a dolgaink, hanem még a legnehezebb, legemberpróbálóbb helyzetekben is. Amikor – bármi is történjék – tudjuk, hogy „minden nap jó nap”, akkor ez az eszencia átjárja a mennyet és a földet.

VII. Az ökör elfeledve, az ember itt marad

A Dharma nem kettős; az ökör képe a fennálló valóságra utal. Hasonlóképpen különbözik egymástól a verem és a nyúl; a háló és a hal sem ugyanaz. Az arany is elkülönül a salaktól. A hold kibukkan a felhők mögül jeges fénye egyetlen nyalábját bocsátva ki a teremtést megelőző időkből.

„Nehéz ezt elérni. Az emberek, akiket a jó és a rossz nyugtalanít, semmit sem tudnak a naniwa nádról.”

Ökre hátán hazatért. Az ökör már odébbállt, s ő csendben ül. Három pózna fölött vöröslő nap – ő mégis álmodik. A régi korbács és a kötél a fészerben pihen.

Mivel „az ökör keresésével” kezdtük, azt gondolhatnánk, hogy most befejeződött az utunk: hazajutottunk az ökör hátán, megértettük, hogy a tudat, amit kerestünk, egy az eredeti tudatunkkal – mint amikor ember és Isten eggyé válik a vallások legvégső pontján. A kendóban, a dzsúdóban, a virágrendezésben, a teaszertartásban tartjuk magunkat bizonyos formákhoz, megtanuljuk az alkalmazásukat, és azután elengedjük ezeket a formákat, és mi magunk leszünk a gyakorlás.
Ha a társadalom szempontjait vesszük figyelembe, ésszerű politikára, erős gazdaságra és jó munkahelyekre van szükségünk. Ökörháton hazafelé azt vesszük figyelembe, hogy mi a legjobb a társadalom számára. Ennek a megvalósítása azonban mindig nagyon nehéz egy politikus számára. Még ha stabil is a gazdaság, a politikusnak akkor is különféle technikákat és eszközöket kell alkalmaznia, mert nagyon könnyen elvész ez a stabilitás, és a bizonytalanság lesz úrrá. Amikor a politikus érzi, hogy minden ígéretéhez tartania kell magát, hogy újra megválasszák, akkor a politika rabszolgájává válik.

Valójában ez egy nagy igazság a különböző utak tekintetében is. A dzsúdóban, a kendóban, a virágrendezésben vagy a teaszertartásban, amikor egyre magasabb fokozatokat vagy szinteket érünk el, vagy amikor díjakat kapunk az elért teljesítményünkért, azzal leszünk elfoglalva, hogy szinten tartsuk az elért teljesítményünket. Eluralkodik rajtunk a félelem, hogy hibázhatunk, vagy hogy nem leszünk képesek fenntartani a pozíciónkat, és ekkor kicsúszik a lábunk alól a talaj.

„Az ökör elfeledve, az ember itt marad” egy sajátos minőséget rejt magában. Mostanáig mi voltunk, maga az ökör, avagy az érző lény és a Buddha-természet, avagy a jelenségek körébe tartozó és a valódi, abszolút létező. A hatos számú képen – Ökörháton hazafelé – az ökör már nincs elkülönülve. Az ökör hátán vagyunk, egységben vagyunk vele, az érző lények, akiket Isten átölelt, a fenomenális és az abszolút valóság immár egyek. Istennel eggyé válni – ez a lényege a hatodik képnek. De most következik a hetedik!
Miután túljutottunk a kis énen, nagy lendülettel kezdünk munkálkodni a társadalom javára, hogy lássuk, hogy a megélt tapasztalatunk, az, amit megvalósítottunk, hogyan tündököl. Ebből a magból, a tapasztalatunk átöleli mind a hétmilliárd embert és mindazokat, akik azóta megszülettek, mióta az első életenergia megjelent – együtt létezünk minden lénnyel, felelőséggel munkálkodván mindannyiuk javára. Azonban, ha a kis énnek a legparányibb nyoma is marad, nem így fog történni.

Eredeti, legtisztább természetünkben nyoma sincs a zűrzavarnak. ezt kell megvalósítanunk, és azután el kell engednünk minden gondolatot azzal kapcsolatosan, hogy megvalósítottuk. A Szív szútrában ez áll: „Nincs nem-tudás, és nincs annak kioltása.” A társadalomban a megélhetésünkhöz pénzre van szükségünk, és így válunk a pénz rabszolgájává. A politikusok a politikájuk rabszolgái lesznek. Nem az a cél, hogy egy utat követve annak rabszolgájává váljunk. a tapasztalatunknak az egész emberiség, minden lény tapasztalatává kell válnia.

„A Dharma nem kettős; az ökör képe a fennálló valóságra utal.” Akkor hát mire jó az ökör? Amikor sportolunk, van egy cél, ami felé haladunk. Az összezavarodott, téveszmékben élő emberek gyakran látják szükségét annak, hogy életet adjanak egy olyan elképzelésnek, ami Isten. Mindenkinek szüksége van együttérzésre és útmutatásra, és ezért keressük Istent, mert reménykedünk, hogy benne mindezt megtaláljuk. Ily módon az ökör is alkalmas eszköznek bizonyult, mivel szükségünk volt rá.

A buddhizmusban ezt a letisztult tudatállapotot „nem kettő” -nek hívják. Amikor én megszabadultam, azzal párhuzamosan minden lény megszabadult. Ennek szemléltetésére idéztük meg az ökör képét, és használtuk átmenetileg. A társadalomban a gazdaság, a pénzügyi és a politikai rendszer csak eszközök, amelyeket arra használunk, hogy felszabadítsanak minket, és eljuttassanak arra a helyre, ahol „nem kettő” vagyunk, ahol nincs megosztottság. Ne essünk tévedésbe, és ne higgyük azt, hogy ezek a dolgok önmagukban abszolút érvényűek, hanem helyette inkább használjuk őket, máskülönben mindannyian csak rabjai leszünk ezeknek a rendszereknek.

...”Az arany is elkülönül a salaktól. A hold kibukkan a felhők mögül…” Az aranyat megolvasztjuk a kohóban, hogy megtisztítsuk a szennyező anyagoktól. Ugyanez igaz a gyémántra is – ha eltávolítottunk belőle minden szennyeződést, akkor soha többé nem alakul vissza szennyezett állapotába. ne gondold, hogy a hold azért lesz fényes, mert a felhők elvonulnak. mindig fényes volt. A tudatunk nem azért lesz fényes, mert az akadályok elhárulnak. Mindig fényes volt, még akkor is, amikor a felhők tornyosultak előtte, a fénye ugyanolyan teljességgel, szüntelenül árad.

„…jeges fénye egyetlen nyalábját bocsátva ki a teremtést megelőző időkből.” Ebben az univerzumban egy hatalmas nagy energia működik, amely életet ad minden létezőnek. Nem számít, bármilyen krízissel vagy dilemmával kerülünk is szembe, kis idő múltán visszatérünk ehhez a hatalmas, univerzális energiához.

 

VIII. Elfelejteni a személyt és az ökröt is

Már kioltotta minden földi érzését, és elméjében nyoma sem maradt a szentség gondolatának. Nem késlekedik, ahol a Buddha van, és ott sem időzik, ahol a Buddha nincs. Mivel nem ragaszkodik egyik oldalhoz sem, még az ezerszemű sem találhat rá. Nem lenne szép, ha a madarak csak a termő virágokat repkednék körül.

Felhőtlen ég, hold se süt, nincs kasszia virág, fa sincs sehol. A magas ég oly tisztára söpörve.

Az ostor és a kötél, az ember és az ökör, mind eltűntek az ürességben. A kék ég határtalansága, szavakkal kimondhatatlan. A tűzkatlan lángnyelvei közé hogyan hullhat egy hópehely? Mindaz, aki ezt eléri, ténylegesen egy a pátriárkákkal.

Számtalan vallás áll a rendelkezésünkre, hogy segítségükkel megtisztíthassuk tudatunk esszenciáját. Hit nélkül az emberek élete egyszerűen nem működik. Azonban nagyon sokféle életforma létezik. A gyerekek neveltetése az óvodában kezdődik, azután kijárják az általános iskolát és a középiskolát is, majd tovább tanulnak valamilyen felsőoktatási intézményben; az emberek nem rögtön az egyetemmel kezdik. Ugyanez igaz a vallásokra is. Az általunk ismert legkorábbi vallásokban a primitív animizmus szempontja érvényesült: esik az eső, kirobban egy vulkán, viharok söpörnek végig a földön, földrengések törik át a talaj páncélját – mind megannyi üzenet, amely valami fontosat közöl velünk.
Ma a tudatnak még mindig ugyanezek a problémái, ugyanilyen kihívásokkal áll szemben, mint amilyen a természettől való félelem, és annak a tudata, hogy milyen parányi az ember ezekhez az erőkhöz képest. Amikor rá kell jönnünk arra, hogy semmi sem úgy alakul ahogyan mi szeretnénk, felismerjük, hogy csak valami önmagunknál nagyobban bízhatunk. Ennek a megismerését tekinthetjük a vallások középiskolai szintjének. Ekkor a világunkat egy abszolút hatalomba vetett hit határozza meg, és ebben az abszolútumban keressük az igazságot. De ha ott megállunk, egy külső abszolútumba vetett hitnél, akkor még meg sem érintettük az ember igazi lényegét. Ha csupán csak eddig juthatnánk el, akkor az ember egész életében rabszolga maradna – a társadalom rabszolgája, egy Istenről alkotott elképzelés rabszolgája. Ez nem valódi felébredés, és nem valódi, korlátok nélküli szabadság.
„Az ökör elfeledve, a személy itt marad” az a stádium, amikor a világ egységében fénylik. Magunkkal cipelve ezt a fizikai testet mintegy nyolcvan éven keresztül, mialatt szívvel lélekkel munkálkodunk a társadalomban, belépünk „az ökör elfeledve, a személy itt marad” világába. Mégis, akármilyen nagy szentek vagyunk is, még mindig a kettősségek világában élünk, magunkat és másokat különlevőnek érzékeljük. Az eredeti esszencia még nem valósult meg. Ezt a kettőséget is el kell dobni, mert ha nem, a társadalom számára sincs tényleges megszabadulás. Amikor ezt a dualizmust teljes egészében eltávolítottuk, megvalósul „elfelejteni a személyt, és az ökröt is” világa.

Mivel az „elfelejteni a személyt, és az ökröt is” szavakkal megmagyarázhatatlan, ezzel az egyszerű körrel fejezzük ki. Semmi köze a megvilágosodott, vagy meg nem világosodott koncepciójához. Azok az elképzelések, amelyekkel telis-tele volt a fejünk – hogy hogyan tegyünk erőfeszítést, mennyi legyen az akaratlagos szándék, vagy hogyan magyarázzuk meg, hogy mi a Buddha-természet – egyszerre semmivé lettek. A személy is, az ökör is elfeledve.

Hogy megérthessük ennek a lényegét, vegyük példának azt az embert, aki beteg. Bemegy a kórházba, kap valami gyógyszert, meggyógyítják és aztán hazamehet. Erősen, egészségesen újra munkába áll, és elfelejti minden testi baját. Az „elfelejteni a személyt, és az ökröt is” világában nem érzékeljük, hogy férfiak vagy nők vagyunk, hogy gazdagok vagy szegények vagyunk, hogy bolondok vagy tudósok vagyunk – nem vonszolunk magunkkal ilyen koncepciókat.
Amikor elérjük azt a helyet, ahol megszűnik a férfi vagy nő, a jó vagy rossz minden koncepciója, csak akkor mondható el, hogy ez az „elfelejteni a személyt, és az ökröt is” világa. Ez a vallások egyetemi szintje. De ha nincs róla tényleges tapasztalatunk, akkor kimerül a szavakkal történő magyarázatokban, és nem lesz igazi szabadság..
..Kakuan előszava a következőképpen hangzik:
„Már kioltotta minden földi érzését, és elméjében nyoma sem maradt a szentség gondolatának. Nem késlekedik, ahol a Buddha van, és ott sem időzik, ahol a Buddha nincs. Mivel nem ragaszkodik egyik oldalhoz sem, még az ezerszemű sem találhat rá.”
A vallási gyakorlat egyetemén Buddha felébredése szolgáltat szilárd alapot ennek a megvalósításához. Indiában a hétköznapi ember is az üresség vagy a hiány kategóriáiban gondolkodott, amikor a dolgokat szemlélte, mint amikor megtapasztaljuk, hogy milyen is a felhőtlen ég – csakhogy ez az üresség gyakran merő koncepció volt. Ez a konceptuális gondolkodás nem felelt meg annak, ahogyan a kínaiak közelítettek a dolgokhoz. Ők a gyakorlatban, élő módon akarták megvalósítani az elképzeléseiket.

Indiában az emberek egy abszolút létező kategóriájában gondolkodtak, akit imádni lehet. A kínaiaknak azonban más volt a szemléletük, ők képtelenek voltak így látni a dolgokat. Nekik egy olyan útra volt szükségük, amelyet meg lehet valósítani az életben is. a következőképpen fogalmazták meg: „A mennyei rend és Isten tiszta lényegisége nem más, mint a mi eredeti természetünk. Ennek megfelelően élni maga az Igaz Út. A mi Igaz Utunkba beletartozik minden egyes ember, minden egyes élőlény, az állatok, a bogarak, minden egyes elem. Semmi sem hiányzik belőle. „Mi ez az Út?” – ezt a kérdést tették fel. A válasz pedig így hangzott: „Az Igaz Ösvény. Az Igaz Út.”
A IX. században Joshu mester gyakran idézte a Harmadik Pátriárkát:
-„Az Igaz Út nem oly nehéz, csak ne válassz és ne szeress…” Amikor félredobjuk a vonzódásainkat, az Út tisztán, káprázatmentesen áll előttünk. Engedd el a gondolatokat, amelyek téged helyeznek a középpontba, engedd el a választás és vonzódás, a kis én minden elképzelését! Ha kisszerű véleményed nyomul előtérbe egy bizonyos szituációban, akkor abban mindig saját vonzódásaidat lehet tetten érni. nem számít bármennyire sokra tartod is a saját gondolkodásodat – folytatta Joshu – nem az a lényeg, hogy az legyen, amit te akarsz, mondván, te már tudod, hogy mi a helyes. Ne az vezéreljen, hogy te mit tartasz jónak, és ne is az, hogy már megvilágosodtál, és mentes vagy az ilyen jellegű véleményektől… egyik se tartson fogva.
Hogyan lehetséges ez?
Joshu kérdésésre az egyik szerzetes így szólt:
- Azt állítod, hogy nem ragaszkodsz ahhoz, hogy mit szeretsz és mit nem, ugyanakkor az sem tart fogva, hogy szabad vagy minden ragaszkodástól. Hát akkor mit tartasz fontosnak?
Joshu ezt válaszolta:
- Ha így teszed fel a kérdést, akkor nem tudom.
Erre a szerzetes így szólt:
- Ha még ezt sem tudod, akkor miért faggatsz erről másokat?
Joshu így felelt:
- Nincs egyéb hozzáfűznivalód? Ha így állunk borulj le és menj haza!
Kínában az üresség indiai eredetű elképzelését a „Mu”-val fejezték ki. Persze a „Mu” még mindig csak egy szó. Egy szerzetes megkérdezte Joshu mestertől:
- Van-e a kutyának Buddha-természete?
Valójában a kérdés mögött ez állt: „Tényleg van-e valakinek, aki olyan kétségbeejtő tudatállapottal rendelkezik, mint én, bármiféle köze az eredeti Buddha-természethez?
Erre Joshu mester így válaszolt:
- Mu.
Az, hogy ilyképpen jelenítse meg ezt a tiszta esszenciát – mindannyiunk számára megtapasztalhatóként, nem pedig mint koncepciót – kihívást jelentett minden szerzetes számára. Lenni, mint a kék ég, egyetlen felhőcske nélkül; akár állsz vagy ülsz, vagy járás és mozgás közben, bármilyen körülményekkel is találkozol, mindig frissnek és újnak kell lenni, mindig újjászületett tudatállapottal: ez nem csak egy elképzelés a „Mu”-ról, hanem az aktuális valóság, amelyben mi magunk leszünk az a tiszta esszencia. Kimozdíthatatlan, megingathatatlan, ugyanakkor mindent befogadó, a legkisebb dologban is lelkiismeretes, de minden nehézkedés nélkül.

„Nem lenne szép, ha a madarak csak a termő virágokat repkednék körül.” Doshinnak a Negyedik Pátriárkának volt egy tanítványa, Hoyu. Kezdetben egyedül ült a hegyekben, és gyakorlása eredményeképpen elnyerte a megvilágosodást. Száz évenként talán egyszer akad olyan ember, aki tényleg meg tudja ezt csinálni - hogy teljesen egyedül ül, és elnyeri a megvilágosodást.
A városiak tisztelték Hoyut. Ismerték jóságát, látni vélték a fényt, amely a testéből árad, és ételt ajánlottak fel számára. Nem csak a környéken élő emberek, hanem a madarak és a többi állatok is tisztelték, étellel és virágokkal halmozták el.
Amikor Doshin halott erről a szerzetesről, elment meglátogatni őt.
-Mindenki felajánlásokat hoz neked. Csak ilyen mély a megértésed? Ha valódi belátásra tettél szert, nem ez a módja annak, hogy megmutasd azt a mélységet.
A napnak és a virágoknak nincs szükségük semmiféle elismerésre. Milyen sokat tesz a nap az emberekért, és mennyire nem vár semmit elismerésül. Az igazság nem így nyilvánul meg!
Ezt hallván a szerzetes rájött tévedésére. Ettől kezdve azon dolgozott, hogy tovább mélyítse a megértését. És eközben, ahogy tovább gyakorolt és mélyült, többé már nem árasztott fényt maga köré. A környékbeliek már nem hoztak neki különböző dolgokat, a madarak meg az egyéb állatok pedig nem halmozták el virágokkal és gyümölcsökkel. Már semmi különlegességet nem találtak benne.
Ha olyannak tűnünk, mintha valami különleges szent emberek lennénk, akkor könnyen becsaphatunk és kihasználhatunk másokat, rabszolgát csinálva belőlük. A nagy karizmatikus erővel rendelkező guruk gyakran teszik ezt, látszólag felszabadítják az embereket, közben pedig rabszolgát csinálnak belőlük.
Nagy ritkaság olyannal találkozni, aki ezen a ponton túl közelítette meg igaz természetünket, még az is nagy ritkaság, ha felismerjük, hogy ez a helyes irány amely felé haladni kell.

Egész nap gyakorolni, de sohasem gondolni arra, hogy gyakorolsz; egésznap tanítani, de sohasem gondolni arra, hogy tanítasz…



IX. Visszatérés az eredethez

Alapvetően szennyezetlen, porszem sincs rajta. Csak nézd a jelenségek keletkezését és elmúlását, és maradj a nem-cselekvés derűs csendjében, de varázslatuk ne kerítsen hatalmába. Minek változtatni bármin is? A vizek kékek, a hegyek zöldek. ülj és nézd, ahogy felbukkannak és elenyésznek.

A Dharma út… nincsenek nyomok. Az eredeti hegy. A fenyők zöldek. A virágokon harmat csillan.

Vissza az eredethez, vissza a forráshoz – felesleges erőfeszítés! Mi fogható a süketséghez és a vaksághoz? A kunyhóból nem látni azt, ami előtte van. A folyó természeténél fogva széles, a virágok pirosak.

Mindannyiunknak sok célja van ebben az életben. Valamit csinálni akarunk, fel akarjuk ajánlani ezt a testet, hogy a társadalomért munkálkodjon. Magas szintű műremekeket akarunk készíteni, a legtöbbet akarjuk elérni valamely sportágban. Sok végső cél van az életben. Az a fontos azonban, hogy mi az alapvető mérce, mely szerint az ember eldönti, mit tegyen.

Másként megfogalmazva: hol van az ember forrása? A kereszténységben Istent tartják a forrásnak, aki mindent megteremtett, mindent, még a baj lehetőségét is. A buddhizmus azt tanítja, hogy mindannyian visszatérünk Amida Buddhához. A tudományban megismerjük az atomokat, amelyek összegyűlnek, és hullámokként vagy részecskékként szétbomlanak. Ez csak néhány megközelítésmód, de ezen kívül még sok más is létezik. A zenben úgy fogalmazzuk meg, hogy „elfelejteni az embert és az ökröt is”. Ebben a tudatban nincs elválasztás én és mások között. Nincs gondolat arról, hogy mit fogunk csinálni az életben. Ezt az életérzést, világérzést és tudatérzést nagyon nehezen lehet megérteni és megvalósítani. Igazából nem tudjuk elképzelni, hogyan lehet énünk érzékelése nélkül élni. A Mút gyakoroljuk, hogy megismerjük ezt a helyet, és mindenki legalább egyszer, miközben a Mu koant használja, hatalmas nagy félelmet érez, félelmet attól, hogy elveszíti ezt az ént.

Ha még mindig van elgondolásunk a helyzetünkről, elképzelésünk arról, hogy kik vagyunk, akkor még mindig rajtunk van egy szemüveg, ami megakadályoz minket abban, hogy tisztán lássuk, mások mit csinálnak, és hogyan vannak a dolgok valójában. Segíteni akarunk másokon, de korlátoznak az elképzeléseink, hogy miként is kellene lenni a dolgoknak. Megláthatjuk Isten homályos alakját, de nem fogjuk megismerni az igazi fényt, mely abból jön, hogy ezt a testet Isten szolgálatába állítjuk, és azt a hatalmas erőt és éberséget, ami ezzel jár. Egyszer elkell jutnunk idáig, és meg kell látnunk a világhoz való viszonyulás igazi módját. Ez az eredethez való visszatérés. Valójában „a személy és az ökör elfelejtése” és az eredethez történő visszatérés ugyanannak a dolognak két oldala. az, ami megjelenik, amikor megtapasztaljuk a „személy és az ökör elfelejtését”, nem más, mint az eredethez való visszatérés.

Az „elfelejteni a személyt és az ökröt is” az a hely, ahol még egy porszem sem jön létre, bármi kerül elénk, teljesen azzá válunk. A végtelen tér egész birodalmában, az én és a más között akkora rés sincs, ahová egy hajszál befér. A határtalan múlttól a közvetlen jelenig, sohasem különültünk el ettől a pillanattól. Ezzé kell válnunk, és ismernünk kell saját tapasztalatunkból.

Elhajítjuk magunkat, elhajítjuk az egészet, minden gondolatunkat, minden árnyékunkat, mikorra már azt sem tudjuk, hogy állunk-e vagy ülünk, és többé nem cipelünk semmit sem. Semmi sem tapad hozzánk. Úgy élünk, mint egy faszobor abban a folyamatos áramlásban, ami évmilliók óta megy a múltból a folytatódó jövőbe. Csak a légzés és a vér áramlása marad. És a semmit-sem-megragadásnak ebből a lényegiségéből, egy madár füttyével, egy harang kongásával vagy a szél zúgásával, mintha a Buddha lenne jelen, és ugyanezzel a szemmel látná a fák zöldjét. A végtelen tér egész birodalmában, az én és a más között akkora rés sincs, ahová egy hajszál befér. A határtalan múlttól a közvetlen jelenig, sohasem különültünk el ettől a pillanattól. A dolgok pontosan úgy, ahogy vannak. Tózan mestert megkérdezték: „Mi a Buddha?” Azt válaszolta: „Három font len.” Mikor Joshut megkérdezték, mi volt Bodhidharma szándéka azzal, hogy Kínába utazott, azt válaszolta: „A tölgyfa a kertben” Daijo mestert megkérdezték: „Mi az örök élet?” Azt válaszolta: „A hegyi virágok brokátként tündökölnek, a folyó vize mélykéken áramlik.” A világ, ami az egyáltalán semminek ebből a világából születik – minden dolog, amely a „nincs szem és fül, nincs orr és nyelv, nincs test és értelem” birodalmából keletkezik, az a csodálatos ragyogás, mely az önmagától keletkező minden dolog fénye – ez a „visszatérés az eredethez” világa.

Ha van egy én, ami tudatos a látásra, hallásra, szaglásra vagy az ízlelésre, akkor vannak dolgok, amik láthatók, és vannak, amik mégsem láthatók, vannak dolgok, amik hallhatók, és vannak, amik mégsem hallhatók. Léteznek olyan emberek, akik nem tudnak látni, és vannak, akik tudnak; léteznek olyan emberek, akik nem tudnak beszélni, és vannak, akik tudnak. Ha a képességek közti különbségek fogalmaiban gondolkozunk, nem tudunk egyenlő félként közeledni egymáshoz. De, ami ebből a zéró-tudatból előbukkan, az is zéró, ítélet nélkül és elgondolás nélkül, hogy a dolgoknak miként kellene lennie. Ez a hely – ahol pontosan azt látjuk, amit látunk, pontosan azt halljuk, amit hallunk, semmi sem kerül a kettő közé – ez a hely az, amit mindenki ugyanúgy tapasztalna meg. Az egyáltalán-semmi-sem helyéről mindannyian közvetlenül találkozunk vele. Ez a „visszatérés az eredethez” helye.

Volt egy Helen Keller nevű nő, aki igen fiatalon vesztette el a látó- és hallóképességét. Bár sosem nyerte vissza a látását és a hallását, olyan oktatást kapott, ami képessé tette a nyelvvel való kommunikáció kifejlesztésére. Azt mondta, hogy számára a legmeglepőbb dolog az volt, hogy minden dolognak neve van. Addig csak tapintás útján ismerte a dolgokat. Megtudni, hogy valamit asztalnak vagy falnak, vagy plafonnak, vagy csészének hívnak, hogy a dolgoknak neveik vannak, igazán csodálatos volt. Szavakat használunk, és nem ismerjük fel ezt a valódi észlelést, újra vakká, süketté és némává kell válnunk. Térj vissza ehhez a tudatállapothoz, vagy sosem ismered meg ezt a csodát. Testünk lehet, hogy egészséges, ám tudatunk nem az. Ahogy a Szív szútra mondja, a hat érzékszervünk eredendően tiszta. Ha nem engedjük el a gondolatok és káprázatok, a múlt és a jövő elképzelésének minden tisztátalanságát, akkor nem tudjuk megtapasztalni minden egyes dolog valódi lényegét: azt a mély igazságot, azt, ami áthatol fülünkön és szemünkön és éberségünkön és közvetlenül érinti meg a világot körülöttünk, mindenféle szétválasztás nélkül. Az akadálytalanság világát. Ha az „elfelejteni a személyt és az ökröt is” egy üres kör, akkor a „visszatérés az eredethez” az a hely, ahol minden újraszületik belőle.

 

X. Kitárt karokkal elmenni a piacra

Teljesen egyedül, a bozótkapu olyan szűkre zárult, hogy még az ezer bölcs sem ismeri fel. Elrejtve fényét letér az ösvényről, amelyen a régi bölcsek jártak. Tököt lóbálva érkezik a piacra, botjára támaszkodva visszacammog kunyhójába, Betér az ivókba és a halas bódékba, mindenkit tudatára ébreszt Buddha-lényének.

Kitárt karokkal, lába az égben jár. A halott ágra egy madár száll.

Meztelen mellel és mezítláb érkezik a piacra. Piszkosan és hamutól maszatosan; az arcát elönti a mosoly. nincs szüksége misztikus tudományra vagy isteni erőre. Az elhervadt fát is azonnal virágba borítja.

A tíz ökörkép utolsó képe. Ez a kép Hotei szerzetest ábrázolja, nevetve és bőségben – tudatállapota jól látszik ezen a képen. Hoteiről azt tartja a hagyomány, hogy mindig egy hatalmas zsákot hordott magával. Valóban létezett egy ilyen személy, nagyhasú, lógó fülcimpákkal, és bár nem volt igazán megnyerő kinézetű, de mindig nevetett; nem számított, hogy mit mondtak neki, legyen az bármilyen rosszindulatú is, nem zavarta őt. Gyakran készültek róla ábrázolások, és nagy tisztelet övezte. Manapság az emberek rengeteget aggódnak, téveszmék rabjaivá lettek. Hotei idejében mindenki elvitte hozzá a problémáit, és ő beletette ezeket az óriási zsákjába. Valójában minden vagyona ez a zsák volt. Nem volt háza. Gyakran kapott ajándékokat, és mindent, amit kapott, odaadott a köré sereglő gyerekeknek. Azt mondják, zazengyakorlás közben halt meg. Egy Maitréja vers maradt fenn tőle.

Maitréját sokhelyütt szentként tisztelték Indiában. Amikor Buddha haldoklott, azt mondta, hogy mindent megtett, amit az emberek megszabadításáért megtehetett. Mindenkiért, akivel találkozott, megtett minden tőle telhetőt és hátrahagyta útmutatásait – például szútrákban – hogy azokat is megszabadíthassa, akik a későbbi korokban élnek. Abban az időben Indiában úgy tartották, hogy Maitréja az a bódhiszattva, aki 5.670.000 évvel Buddha után fog eljönni, hogy mindenkit megmentsen, aki addig még nem szabadult meg. de sokan úgy vélték, hogy nem várhatnak Maitréjára egészen addig, és megalapították a Maitréja-szektát. Hotei verse a következőket mondja:
Maitréja, Maitréja, mi mind Maitréják vagyunk.
Mi mind része vagyunk a nagy fogadalomnak,
hogy mindenek megszabadulnak.
A fogadalom maga Maitréja.
Habár ez igaz, az emberek nem képesek meghallani
és megérteni akkor sem, ha mondják nekik.

Hotei úgy élt egész életén keresztül, mint Maitréja megnyilvánulása.

A ’Kitárt karokkal elmenni a piacra’ arról szól, hogy belépünk a társadalomba, belevetjük magunkat az emberiség örvényébe, és saját kezünket ajánljuk fel segítségként. De ha ezt tiszta középpont nélkül tesszük, ellöknek, elfordulnak tőlünk és megbélyegeznek, mert még mindig lesz bennünk önös cselekvés. Ha megvan bennünk az eleven lényeg, nem leszünk félredobva, amikor visszatérünk a társadalomba; határozottak leszünk és tiszták. Az első képek egy gyermeken keresztül mutatják be a céltudatos és odaadó, teljes szívű keresést, mint ahogy a gyermekek tudnak játszani, a haszon vagy a veszteség miatti aggodalom nélkül. Sajnos a mai gyermekek túl korán érnek, és egyre gyakrabban lehet látni furcsa, dualisztikus, nem gyermekszerű gyermekeket. Manapság már nem könnyű eredeti gyermeki tudatra lelni, mely tiszta és lelkes.

Az ’Elfelejteni a személyt is és az ökröt is’ képben a fényt kereső gyermek képessé válik a feloldódásra, és arra, hogy belépjen ebbe a fénybe, az egységbe. Aztán, a ’Visszatérés az eredethez’ képben már csak a fény van. Visszatérünk onnan, és eggyé válva visszatükrözzük a hegyeket, a fákat és a folyókat. Ez az igazság világa, a paradicsomé, a szereteté, ahol nincs előítélet és megkülönböztetés a dolgok között. A dolgok éppen úgy vannak, ahogy vannak. De hogyan kapcsolódik mindez a mai bonyolult, összezavarodott, megtévesztett világhoz? A tökéletes világot kerestük, de amit találtunk, az magába foglalja ezt az összekuszált, megtévesztett világot is. A ’Kitárt karokkal elmenni a piacra’ képben a saját tudatunkból hozzuk el a fényt minden egyes dolognak, amivel kapcsolatba kerülünk, felszámolva az összes káprázatot, gyűlöletet és tudatlanságot.

Az előszóban Kakuan mester a következőket írja: „Teljesen egyedül, a bozótkapu olyan szűkre zárult, hogy még az ezer bölcs sem ismeri fel. Elrejtve fényét letér az ösvényről, amelyen a régi bölcsek jártak.” Ő már teljesen félredobta önmagát, enélkül nehéz lenne mások elméjében olvasni. Azt gondolhatjátok, hogy kényelmetlen lehet valaki olyannal találkozni, aki ismeri az összes személyes gondolatotokat, de valójában az, aki képes átlátni egy emberen, és tisztán lát, melegszívű és megnyugtatóan hat másokra, mert már nem ragaszkodik semmihez és nem keres semmit.

Annyi ember érzi magát manapság magányosnak, szomorúnak és úgy hiszik, senki sem érti meg őket.
Még ha azt gondoljuk is, hogy egyedül akarunk lenni, annyira bizonytalanná válunk a magányban, hogy egyre többet foglalkozunk a társadalommal, és a más emberek dolgaival. Fiatal korunkban mindig közösségben vagyunk, de ahogy idősebbek leszünk és megbetegszünk, az emberek már nem látogatnak meg minket, és végül egyedül, magányosan végezzük be, úgy érezve, hogy elhagytak, hogy elszigetelődtünk. Ekkor sok ember kerül nehéz, kilátástalan lelkiállapotba. Azok az emberek, akiket korábban meleg, boldog, nagylelkű család vett körül, ahogy megöregszenek, magukra maradnak, és már nem annyira hasznosak, fontosak, mint korábban. Csak nagyon kevés öröm marad az életükben. A mai társadalomban egyre több és több az az ember, akit így hagy el az életereje. Amikor az emberek megöregszenek, magányosak vagy betegek, elhagyatottak és nyomorultak lesznek. Azt, hogy hogyan legyünk valóban egyedül, hogyan legyünk teljesen egyek a magánnyal, a zen tanítja meg nekünk.

A kereszténység is a következőket mondja: „Menj be a szobába, zárd be az ajtót és imádkozz mély átéléssel.” („Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van.”) Ez a kettősség nélküli mély hit az Istenben manapság már csak ritkán található meg. Az emberek ismerik a fájdalmat és az egyedüllét magányát, de nem ismerik az örömöt. Nem ismerik a világban való létezés örömét. A születésekor hangosan felsíró csecsemő azt az örömét fejezi ki, hogy a világra jött. Azt mondják, hogy a babák a születéskor azért sírnak, mert egy olyan világba érkeznek, amely tele van szenvedéssel. Valójában a csecsemőkben még nincs érzelmi töltés; az életerő hatalmas kiáltásként tör fel belőlük. Azt mondják, a csecsemő tudata születéskor mentes a szennytől és a befolyástól; a nevelés és az oktatás által kerül egyre távolabb attól az egyszerű tisztaságtól, amivel született. ahogy idősebb lesz, az ámulat és az élénkség, amit születésekor tudott, egyre inkább elhalványodik. Pedig valójában éppen most, ezt az életet élve vagyunk egyek Konfuciusszal, Krisztussal és Buddhával. Nincs különbség közöttünk. Mindegy, milyen betegek vagy magányosak leszünk, ez a tudat, mely azonos az Istennel vagy Buddhával, mindig itt van velünk – ezzel ébredünk reggel, és mindenféle bánat, csalódás, zavarodottság vagy szenvedés nélkül Istennel és Buddhával töltjük az egész napunkat az ő változatlan tudatállapotukban. Egész idő alatt velük vagyunk, és velük térünk nyugovóra.

Miyazawa Kenji a japán regényíró több mint egy évszázaddal ezelőtt született. Alaposan áttanulmányozta a Lótusz szútrát, nem csak skolasztikusan, hanem a gyakorlaton keresztül is. Így kezdődik a legismertebb könyve: „Nem elveszni az esővel, nem elveszni a széllel, nem elveszni a hóval vagy a nyári forrósággal. Életerős testtel, vágyak nélkül, harag nélkül, mindig csendesen mosolyogva. Négy csésze barna rizs miszóval és egy kis zöldséggel. Nem adni érzelmi színezetet semminek, hanem tisztán látni, tisztán hallani, tisztán érteni és nem felejteni.” Ebben a könyvben azt írja: Amikor valakit szomorkodni látsz, menj és segíts neki. Amikor azt látod, hogy valaki nehéz csomagokat cipel, menj és segíts neki a csomagokat cipelni. Ha látsz valakit, akinek sérült a lába, menj oda és támogasd, a válladat add támaszul, hogy tovább tudjon menni. Mindig mosolyogj, vigyél csendet, örömöt és nyugalmat mindenkinek, akivel találkozol. A társdalomnak ilyen emberekre van szüksége, manapság jobban, mint valaha.

Az egyedüllét öröme – nemcsak a másokkal való együttlét öröme, hanem a teljes egyedüllét öröme – nem nagyon ismert. Ez a fajta öröm az egyedüllétben azt jelenti, hogy képesek vagyunk bármilyen szituációban felolvadni, amivel csak találkozunk – mint a víz, amely minden edényt kitölt, függetlenül az edény alakjától, ellentétben a jéggel, ami csak a saját formájának megfelelő edénybe kerülhet, egyébként pedig nem idomul semmihez. Ha lefaragjuk a tüskéinket, és elengedjük a dolgokat, amelyekhez ragaszkodunk, olyanok leszünk, mint a víz. Képessé válunk rá, hogy bármihez alkalmazkodjunk, így mások öröme nekünk is örömet okoz. Reggeltől estig csak másokkal gondolunk, hogyan segíthetünk, hogyan okozhatunk nekik örömet anélkül, hogy magunkra gondolnánk közben, vagy magunkat helyeznénk az előtérbe. Csak mosolygunk, mint egy bolond, és melegséget, örömet hozunk mindenkinek, akivel csak találkozunk; nem kínálunk bonyolult magyarázatokat, egyszerűen csak ezzel a melegséggel fogadunk mindenkit. És ha e találkozáson keresztül egy másik ember fogadalma is megszületik, akkor ez nem más, mint „kitárt karokkal elmenni a piacra.” Az igazi természetünk az eredendő Természetünk, mely mindnyájunkat egyesít, és amellyel mindannyain megáldattunk. Mialatt mindenki rendelkezik egy névvel, és ezek a nevek elkülöníteneke bennünket egyénekre – vagy legalábbis arra, amit mi egyénnek gondolunk – Eredendő Természetünk egyforma mindenkiben, nem elkülönült. Ezt fejezi ki az együttérzés gondolata is. (A magyarban az együttérzés szót használjuk, de japánban a szónak két jelentése is van. Az egyik jelentése: örömet és boldogságot hozni minden embernek. A másik: elvenni minden ember fájdalmát, eltörölni az összes fájdalmat. Ez a kért elem alkotja az együttézés japán kifejezését.) Az együttérzés Buddha-természetünk természetes megnyilvánulása. Mindnyájunkban megvan, mindannyian születésünktől fogva meg vagyunk áldva ezzel az Eredendő Természettel. El kell jutnunk odáig, hogy mindig tudatában legyünk Buddha-természetünknek, és ezáltal minden létező iránt együttérzéssel lehessünk. Ez a tudatosítás a kezdet – ez az „ökör keresése”. Aztán kezdjük megtapasztalni ezt a tudatot, és dolgozni kezdünk rajta – ez a „nyomok megtalálása”..
..Habár mind azt hihetjük, hogy értéktelenek vagyunk, és képtelenek vagyunk bármit is tenni, amikor képesek vagyunk kivirágoztatni ezt a nagy és mély fogadalmat, ez minden Buddha igaz bölcsességének a virágba borulása is egyben. És ezen bölcsesség felajánlása minden lény számára a hatalmas szeretet és együttérzés kinyilvánítása. Ez a kettő, a virágba boruló bölcsesség és a hatalmas szeretet felajánlása s buddhizmus két oldala, és ezt tanítja A tíz ökörhajtó kép.

Végigolvastuk együtt A tíz ökörhajtó képet. Amikor a fogadalmunkat valóban megvalósítjuk, látni fogjuk, hogy ennek a szövegnek a letisztult lényege több mint nyolszász év távlatából még mindig bennünk ragyog. Remélem, hogy ez a tanítás nagyon nagy energiaforrásként szolgál mindenki zazenjéhez és a további gyakorláshoz; ha ez így van, az a legnagyobb öröm számomra. Köszönöm mindenkinek, aki meghallgatta, elolvasta ezt a tanítást.