Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

ÁZSIA EZER ÉVVEL EZELŐTT
Forrás: História, 1999/9-10
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Tartalom

Puskás Ildikó: India
Ecsedy Ildikó: Kína

Farkas Ildikó: Japán
Simon Róbert: Iszlám
Fodor István: Az eurázsiai sztyeppe népei

 

Puskás Ildikó: India

A szubkontinens az ezredfordulón

A szó, India, tartalmát tekintve maga a térség története. Ma kettős értelemben használjuk: szűkebb értelemben az Indiai Köztársaság rövid neveként, tágabban a Himalájától délre elterülő, négy és fél millió négyzetkilométernyi földrajzi térséget jelenti. A térségben - Srí Lankától eltekintve - öt modern állam él: az Indiai Köztársaság, Pakisztán, Banglades, Nepál és Bhután. Az India elnevezés előzménye a Kr. e. 5-4. századi Akhaimenida-uralkodók, I. Dareiosz (Kr. e. 521-486), I. Xerxész (Kr. e. 486-465) feliratain jelent meg, és az Indus folyam középső és alsó folyása mentén megszervezett szatrapeiát (adózási és hadkiegészítési körzet) jelentette. [...]

I. Észak-India

A hódító iszlám

Az óperzsa-antik névhagyomány (Hindus) továbbvivői a muszlim hódítók lettek, akik közül az elsők éppen az Indus alsó folyása mentén, Szind térségében léptek először (Kr. u. 711-ben) India földjére. [...]
Pésávar környéke Ghaznavida-fennhatóság alá került. Ez a helyzet szinte tálcán kínálta a lehetőséget a harcias és zsákmányéhes türk Mahmúdnak, aki legalább tizenhétszer rohanta le Pandzsáb és Gudzsarát térségét. Végigpusztította hindu templomait, hatalmas mennyiségu kincset és nagyszámú embert, főként nőket hurcolt el. E hadjáratok révén olyan gazdagságra tett szert, amellyel fővárosát ő és utódai az iszlám kultúra egyik legjelentősebb központjává tették, s nemcsak az épületek pompájával, hanem az odacsábított szellemi nagyságok jelenlétével is.

A kor legnagyobb Észak-India-leírója, egy muszlim

Mahmúd udvarának két igazgyöngye Firdauszí, a Sáhnáme költője és al-Bírúní, a korabeli iszlám világ legjelentősebb tudósa és a középkor legnagyobb India-ismerője volt. [...]
Mahmúd 1017-ben rendelte udvarába al-Bírúnít. [...]
Páratlan volt pártatlanságra törekvése, az hogy nem egyedül az iszlám szempontjait érvényesítette kutatásaiban, hanem maximális pontosságra, megbízható ismeretekre törekedve szövegkritikai elemzésektől sem riadt vissza a korabeli India leírásában. A kérdések megvitatását pedig egyenesen szükségesnek tartotta. Mindez az egyik fő művének tekinthető az India története c. munkájában öltött testet. [...]
Asztrológiai művében ("Az asztrológia elemei") a geocentrikus világképből indult ki, amikor a földi tulajdonságokat a szférák közvetítette égi archetípusok visszatükröződéseinek tekintette, amivel számos természeti jelenségre is megpróbált magyarázatot adni. Ugyanakkor a Föld méreteire, fokbeosztásaira vonatkozó gyakorlati mérései csaknem a mai adatokkal egybevágó eredményekre vezettek. [...]
Munkájának legérdekesebb részei az indiai vallások és az indiai társadalom leírására vonatkozó fejezetek. Ezek megírásához az óind forrásokat felhasználó szerző ütköztethette a régebbi korokra vonatkozó adatokat a kortársaktól és személyes benyomások alapján nyert ismeretekkel. Külön említést érdemelnek az ind időszámításra, pontosabban időszámításokra vonatkozó leírások; al- Bírúní ugyanis, érthető módon, az iszlám időszámítást használta, de meg akarta érteni az indiai helyi időszámításokat is. [...] Amilyen sokféle időszámítást használtak Észak-Indiában az első ezredfordulón, olyan sokfélét ismert Dél-India is, hiszen ott is többnyire a dinasztiaváltásokkal mérték az időt a mitikus-kozmikus időszámítás-elméletek mellett. Az azonban nyilvánvaló, hogy a keresztény időszámítás ezredfordulója semminemu indiai időszámítás, sem az iszlám időszámítása szempontjából nem "kerek" évforduló, s nem társult hozzá speciális képzet.

Az átmenet korszaka

India történetében az első ezredforduló minden szempontból átmeneti időszaknak bizonyult.
Az ezredforduló történelmi térképéről ekkorra tűnnek el olyan - még nagyhatalmi státust elérő - hatalmak, mint a Gurdzsara-Pratihárák (8-10. század), akiknek sikerült átmenetileg az Arab-öböltől a Bengáli-öbölig kiterjeszteni hatalmukat Észak-Indiában. A feudális függésbe kényszerített korábbi kisdinasztiák egymás után léptek a függetlenség útjára. [...]

II. Dél-India

Dél-India dinasztiái:
a Csólák birodalma

Dél-India, mint történelme során mindig, más képet mutat. A térség legjelentősebb politikai-katonai-kultúrális nagyhatalma, a Csóla-dinasztia uralta királyság, amely mintegy ezer éven át (200-1279 között) folyamatosan jelen volt. [...]
A Csólák igazi birodalommá nőtték ki magukat: expanzív külpolitikájuk és külkereskedelmük révén kiterjesztették befolyásukat Délkelet-Ázsia térségére egészen Indonéziáig, délen ismétlődően - a Pándjákkal rivalizálva érte - meghódították Srí Lankát, s kereskedelmi kapcsolataik révén elérték az Arab-félszigetet is. Kelet felé kultúrális expanziójuk maradandó nyomokat hagyott dinasztiaalapításaikkal, templom- és palotaépítészetükkel, a kereskedőkolóniák révén meghonosított vallási hagyománnyal s a hinduizmus első "exportálása" révén is. [...]

Művészet, vallás: a művészetek reneszánsza

Ugyanekkor Dél-India-szerte fantasztikus szépségű templomok, templomvárosok, paloták épültek, elsősorban a Siva-kultusz jegyében, de a vaisnava (Visnu-követő) hinduizmus monumentális építőmuvészete sem kevésbé lenyugöző. A mindenkori fővárosok szépségéről, gazdagságáról csak a tamil irodalomból és a templom-palota építészet megmaradt emlékei alapján alkothatunk fogalmat. Az épületek nemcsak kánonikus alaprajzukkal, lenyűgöző arányaikkal, hanem dús szobrászati díszítettségükkel is a világ kultúrális örökségének páratlan csoportját alkotják. [...]

Vallás és művelődés

Az első ezredforduló vallástörténetileg is igen fontos korszaka Indiának. A buddhizmus, miután Ázsia-szerte sikeresen elterjedt, Indiában a peremterületek kolostoraiba szorult vissza. Nem is tudnánk még élő gyakorlatáról, ha a korai muszlim hódítók krónikaírói meg nem emlékeztek volna a Szind térségben s itt-ott Dél-Indiában megbúvó egy-egy kolostorukról. A dzsainizmus aszketikus vallása, mely a lélek örökkévalóságát hirdette, mindig a kevesek kiváltsága volt: a nyugat- és dél-indiai dzsaina kolostorokban azonban élénk szellemi élet zajlott. Kéziratok tömege készült, új tudományterületek születtek, s a népnyelvi szövegek lejegyzése is itt történt meg először. [...]
Az ezredforduló képe nem lenne teljes az új vallási áramlatok megemlítése nélkül: a klasszikus hinduizmus és a hozzákapcsolódó filozófiai iskolák korábbi formái mellett megjelenik az áhítatos istenszeretet, a bhakti irányzata, amely az istennel való érzelmi azonosulás révén keresi a megváltást, s amely érzést páratlan szépségu erotikus képekben fogalmazzák meg a kor költői. [...]

Egyetemek, erdei iskolák

Általában a vallási intézmények voltak az oktatás központjai, s több helyen ekkor is muködtek az ókorban alapított egyetemek: Taxilától Nálandáig, és a dél-indiai templomvárosok intézményeiben. Élt az erdei iskolák szokása is, hiszen hagyományosan ez volt a tradicionális ismeretek - a varnákra tagolt társadalom minden rétege számára pontosan előírt tanulnivaló - elsajátításának színhelye. [...]

Újind nyelvek

A középind nyelvekből ekkor - a 10-11. század körül - születnek meg a később nemzeti nyelvekké váló újind nyelvek, a hindí, a bengálí, a maráthí, a gudzsarátí, ekkor válik önálló irodalmi nyelvvé a nagy múltú tamil mellett a kannada, a telugu, s válik ki a tamilból a malajálam. [...]
Nem szabad elfelejteni, a szóbeli hagyományozást mindig többre becsülte az indiai kultúra, mint az írásbeliséget, amelyet - egy kicsit - kényszerűség teremtette megoldásnak tekintettek.
*
Korszakváltó időszak volt ez India történetében, de mint mindig, soha nem úgy változtak a dolgok, hogy az új "felülírta" volna a régit, hanem az értékek, a nagy múltú hagyomány megőrzése mellett alakították ki - tudatosan és öntudatlan - az újat, és illesztették egybe a régivel.


 

Ecsedy Ildikó: Kína az ezredforduló végén

Uralkodók, vallások, kultúra

751 óta, a Talasz-völgyi csata hatására, két részre oszlott Ázsia: nyugatra az arabok világa helyezkedett el, keletre pedig a kínai kultúra hódított, többnyire a kínai császárság hadaival, de katonai sikerek nélkül is.

I. Alapfogalmak

Kína nevének eredete

Kína neve a Kr. e. 11. század óta szerepel a rituális bronzedényeken, és jelentése: "Középország" (Csung-kuo, mai pekingi írás szerint Zhong guo). Ez a szó Kína fogalmát jelenti mind a kínai hagyományban, mind a Kínával foglalkozó szakirodalomban. A név jelentése tehát nem a "világ közepe", ahogy korábban értelmezték a nevet. Kína mindenesetre az egyetlen ország, amelynek kultúrája - kezdettől fogva - ugyanazon a helyen található, folyamatosan fennmaradt, az ország máig a világ élvonalában található; tehát voltaképpen az egyetlen folyamatos kultúra a világon. [...]

A kínai kultúra területe

Mind a kínai hagyomány, mind a világ számára a kínai állam legnagyobb kiterjedése jelenti Kína területét, akármikor került is e terület a kínai állam vagy még inkább a kínai kultúra befolyása alá és bűvkörébe. A kínai civilizáció területe így hozzávetőlegesen akkora, mint Európa; Ázsiának mintegy 10 millió km2-ét foglalja el, beleértve Tibetet és a part menti szigeteket is. (Noha például Tajvan szigete csak a 17. század óta tartozik hozzá.) [...]

Nyelvek, népek

Egy ilyen hatalmas ország természetesen a magáétól különböző nyelveket és népeket is magába zár, az 1950-es évek vége óta 55 nemzetiséget, az 56. nemzetiség az a han, amely a voltaképpeni kínaiakat jelenti. A nyelvészek szerint sino-tibeti (han) a nyelve és írása azoknak a császárkori kínai alattvalóknak, akik a Han-dinasztia idejében a császári főváros (fővárosok) körül éltek; hivatalnokaik innen vitték el a környékre a kínai civilizáció vívmányait.

II. Kína őstörténete

Természetesen Kína "császárkora" előtt is volt kínai kultúra (kb. Kr. e. 6000-ben). Ekkor kezdődött a kínai kőkor kultúrája, és előtte kerámiakultúrák virágoztak - keleten a színes jangsao, nyugaton a fekete vagy sötét lungszun.
A kínai történelem azzal a három uralkodócsaláddal kezdődik, akiket "három dinasztia" gyanánt tartott számon az írástudói hagyomány. [...]
Az első dinasztia a Hszia (Kr. e. 21-17. sz.), ezt az időszakot a vízszabályozó nagy Jü korszakának tulajdonítják. [...]
A második dinasztia a Sang vagy Sang-Jin (Kr. e. 17-11. sz.). Az első kínai írásjegyek létrejöttének ideje a második dinasztia kora, tehát az írás annak a Sang-háznak a terméke, amelynek neve kereskedelem vagy tanácskozás jelentésű. [...]
A harmadik dinasztia a Csou (kb. Kr. e. I. évezredtől 221-ig), amely a kínai civilizáció vívmányait a környékre elterjesztette. [...]

III. A császárság kora

A császárság létrejötte után a nagy Han-dinasztia (Kr. e. 200-Kr. u. 200) megteremtette az egységes nyelvet, írást és irodalmat. A déli és északi dinasztiák uralma után a Tang-ház ezt erősítette meg (618-907); ekkor jött létre, a Tang-házat követő dinasztiácskák után egy egységes dinasztia, a Szung-ház (1000-1400).

Az írás, a birodalom egységének letéteményese

Az uralkodó körül legfontosabb hivatalnokai foglaltak helyet és elvárták, hogy uralkodójuk gazdagságából számukra is jusson valami. Az uralkodó azonban csak akkor lehetett gazdag és bőkezű, ha a császárváros körüli alattvalók adója ezt lehetővé tette. Éppen ezért az alattvalók legfontosabb kötelessége az adófizetés volt, az uralkodónak pedig a legfontosabb dolga, hogy róluk gondoskodjék az Ég rendeletére. [...]

A gazdálkodás: a kultúra mércéje

A kínai civilizáció alapját a földművelés teremtette meg. A mindennapi élethez szükséges termékeket, az étkezés alapját a földművelés termelte, és ez az egész életformát meghatározta. Kínában csak az számított kulturáltnak, aki földműveléssel foglalkozott. [...]
Ebben a rendszerben természetesen hátrányban éltek a nomád törzsek, amelyek állattartással foglalkoztak. Ez - a kínai felfogás szerint - nem tartozott hozzá a kultúrált gazdálkodáshoz. A kultúrált földművelés és a "barbár" állattartás együtt jelentette Kína gazdaságát. Az egyes alattvalók tehát nélkülözni voltak kénytelenek a másik gazdaság javait.
A harmadik gazdaság, a kettő termékeit kicserélő kereskedelem, szintén "barbár" foglalkozás, amit csak a külföldiek űznek. A kereskedők nem tartoztak a kínai társadalom megbecsült rétegei közé. [...]

Hiedelem, vallás, filozófia

Még a császárkor előtti időben jöttek létre azok a hiedelmek, amelyek a kínai alattvalók mindennapi életét is irányítják. A városok és a hivatalnokok életét a konfucianizmus alapozza meg, tehát az első névről ismert filozófus (Kung-ce, Kr. e. 551-479) tanai irányítják, és az a szent könyv, amely ezt összefoglalja ("Beszélgetések és mondások").
A körülöttük élő földművesek a taoizmus képviselői, a Tao-tö-king, "Az Út és Erény Könyve" (Kr. e. 6. sz.) tanai alapján. Ez a szent könyv idővel minden kínai hagyomány foglalatává válik, legalábbis a császárkor előtti időben. Fő elve a "nemcselekvés". [...]
A két alapvető kínai hiedelemvilág két világvallás eszméit adja a világnak. A császárkor első évszázadaiban még egy harmadik hiedelemvilág is csatlakozik az első kettőhöz a Csou-kori Kínában: a legizmus. Ez utóbbiban a törvény az uralkodóra is vonatkozik, ami már önmagában véve is lázadás, mert korlátozza az uralkodó hatalmát. [...]
A császárkor első évszázadaiban megérkezik Kínába a mítikus és mindmáig érvényesülő vallás: a buddhizmus. A kínai hagyományt a taoizmus alapozza meg és a buddhizmus folytatja, tehát a földművesvilágban ez a két vallás az uralkodó, míg a városban, az írástudók világában a konfucianizmus hódít. A mai kínai kultúrában a hagyományos falusi élet a buddhizmus szokásai szerint zajlik.

Tárgyi emlékek

A kínai kultúrának vannak az egész társadalom számára fontos épületei is, amelyek képviselik a múlt kultúráját és közösségeit. Ide kell számítanunk elsősorban azokat a palotákat, amelyek az egyes fejedelemségek vívmányait a császárvárosokba próbálták átmenteni. A régi kultúrának nem csupán a "palota", hanem a "templom" is a képviselője. A fővárosokban és nagyvárosokban a legnagyobb vallásokat is ezek képviselik. Vidéken azonban, ahová az idegen vallások vezetői, képviselői kiszorultak, a kolostorok jelentik az épületet, amely védelmezte és táplálta a körülötte élőket. Ezek az alattvalók, kereskedők és piaci árusok hallották először azokat a történeteket, amelyekből az elbeszéléseket írták, regényeket és színdarabokat szerkesztették.
Van egy építmény, a kínai Nagy Fal, amely mind a mai napig tanúsítja a kínai császárság tiszteletét Ázsiában. [...] Először csak a Csou-kori fejedelemségek északi falai körül azokat tartalmazta, amelyek a kínai civilizáció északi védelmére szolgáltak. A 15-16. században épültek ma is látható formái, de mind a mai napig születnek újabb és újabb részletei.

 

Farkas Ildikó: Japán

Az önálló japán hatalom születése: a Heian-korszak (794-1185)

A szigetország történelmének ez az időszaka az új főváros, Heian (ma Kiotó) felépítésével kezdődött. A "kínai módra" épült főváros, azaz centralizált, bürokratikus-arisztokratikus császárság, egy más hatalmi-politikai és társadalmi struktúra korában fejeződött be 1185-ben. A kialakult és megerősödött szamurájréteg vette kezébe a valós politikai hatalmat, amit - ezt követően - 700 évig megőrzött. Úgy is mondhatnánk, hogy a korábbi "ókori" rendszerű állam egy feudális jellegű társadalommá és állammá fejlődött.
A Heian-korszak jelentősége azonban nem csak ebben állt. Az állami élet minden faktorát uraló kínai modell dominanciája fokozatosan eltűnt, megjelentek például a japán nyelven és japán írással írt sajátos műfajok, vagyis kialakult a nemzeti kultúra.

Természeti viszonyok

A mai Japánt alkotó négy nagy sziget közül az északon fekvő, Hokkaidó csak a 19. században került a központi állam teljes körű fennhatósága alá. Ezer évvel ezelőtt az akkori állam Honsú (a legnagyobb sziget), Sikoku és Kjúsú szigeteken volt, mintegy hétmilliónyira becsült népességgel.
Ezek a szigetek a monszunövbe tartoznak, kevés, csak rizstermesztésre alkalmas földdel. [...] Az éghajlat változatos. [...] S ha mindehhez még hozzávesszük a vulkanikus tevékenységet és az évi több száz, kisebb-nagyobb földrengést az ezekkel együtt járó szökőárral, földcsuszamlásokkal, hegyomlásokkal - amelyek a gátakat, a rizsföldet s az évi termést egyaránt elpusztíthatták az akkori időben -, talán jobban megérthetjük a japánok egyedi viszonyát a természethez és saját természetimádó vallásuk, a sintó eredetét is. Ez a nép a természetben, annak isteneiben (kami) látta élete irányítóit, akik szinte megszámlálhatatlanul sokan voltak (vannak), s a természeti jelenségekben "lakoztak".

I. Igazgatás, társadalom, műveltség

Gazdaság

A 8. századi joggyűjtemények (Ricurjó) meghatározták az állam szerkezetét és szabályozták működését is.
Ezek értelmében az uralkodó - akit ekkortól neveztek tennónak, "mennyei császárnak" - az ország egész területe és népe felett abszolút hatalommal bírt, mintegy istenként uralkodott. [...]
Az állami és a magánföldeket megművelők között - akik eredetileg csak használatra kapták a földet - kialakult a földesgazdák rétege, akik bizonyos területeket már birtokukként kezeltek. [...]
A rizstermesztés - amely kb. a Kr. elôtti 3-2. század folyamán terjedt el a szigeteken - meghatározta a japán nép közösségi szerveződését is. Az árasztásos rizstermesztéshez e közösség összehangolt, fegyelmezett munkájára volt szükség, elkülönülni, "egyénieskedni" nem lehetett, hiszen valakinek a rizsföldjét külön elárasztani lehetetlen volt. A gátépítéshez technikai tudás is kellett, az együttes munkát vezető irányította, akinek mindenki engedelmességgel tartozott, s aki mindenkiért felelős volt. [...]
A falvakban laktak a parasztok különböző rétegei: a tehetősebb, saját, nagyobb méretű földdel, szolgákkal is rendelkező földesgazdák, a kisebb földterületet birtokló parasztok, valamint a bérlők és a föld nélküli, másoknak dolgozó parasztok. A társadalmi skála legalján a szolgák és a számkivetettek helyezkedtek el, akiknek a jelenlétére csak homályos utalások vannak a szórványosan előforduló forrásokban. [...]
Az országot egyenlő közigazgatási egységekre, tartományokra osztották, amelyeket a fővárosból négyévi szolgálati időre kiküldött tartományi főnökök irányítottak. A tartományokat további egységekre, kerületekre, majd járásokra bontották, s végül az alapegység egy 2-3 családból álló kisközösség lett. E szisztéma segítségével a lakosságot nyilvántartásba vehették, s ez képezte az adószedés alapját is. [...]
A sajátos japán fejlődés azonban utat talált a törvények között is: az örökletesség és a nemzetségi elv nem tűnt el, s előbb-utóbb ismét ez irányította a társadalom mozgását. A tisztségeket az azokra rátermettek helyett egyre inkább egy-egy nagyhatalmú család tagjai kapták meg, örökletessé téve a magas rangú hivatalokat és az ezzel járó földbirtokokat is. [...]

A császár és tanácsadói

1000-ben az udvari arisztokrácia köréből a nagy hatalmú Fudzsivara család emelkedett ki. A japán császárság intézményének jellegzetessége, hogy maga a császár személye inkább csak szimbólum volt, már a kezdetektől fogva, mintsem a politikai hatalom valóságos birtokosa. Az a néhány erőskezu császár, aki függetleníteni tudta magát a nagy nemzetségekől és egyedül kormányzott, inkább kivételnek mondható a japán történelemben. A császár isteni személy. [...]
A császár elsősorban mint vallási vezető tevékenykedett, és a legitimáció forrása volt a legfőbb államhivatalokat birtokló - ténylegesen kormányzó - nemzetségek számára. [...]

Művelt nők és férfiak

Az udvari nemesség a fővárosban, a császári palota közelében lakott, fényuző rezidenciáin. Anyagi jólétét a tulajdonában lévő virágzó nagybirtokok jövedelme biztosította. Az udvari rangokat viselő állami hivatalnokok a tényleges igazgatási feladatokat átruházták a kisebb tisztségviselőkre. Ily módon a vezető hivatalnokok megengedhették maguknak azt a luxust, hogy ne foglalkozzanak olyan "alantas" dolgokkal, mint a munka, s életüket a művészeteknek és kedvteléseiknek szenteljék.
A kínai klasszikusok ismerete és a versfaragás tudománya elengedhetetlen feltétele volt a férfiak műveltségének. A nők - akiknek már ekkor is illett szerénységet tanúsítaniuk -, még ha ismerték is a kínai nyelvet és a költőket, ezt inkább eltitkolták a férfiak előtt. A művészetben, az etikettben, az öltözködésben és a viselkedésben való jártasság többet számított bármilyen harci vagy tisztviselői erénynél. [...]

II. A szamurájtársadalom kialakulása

Zavaros állapotok

Amíg az udvar viszonylagos nyugalomban élvezte a kultúrális fellendülést a 9-11. század folyamán, a tartományok területén sokkal zavarosabbak lettek az állapotok. A központi hatalom mind kevésbé tudta ellátni a maga rendfenntartó szerepét, a nagybirtokok, a templomok, de még a tartományi hivatalok is egyre inkább a kialakuló fegyveres rétegre számítottak, ha önvédelemről vagy rendfenntartásról volt szó.
A földek egyre nagyobb hányada került magánkézbe. [...]

A rendfenntartó fegyveresek

A vidéki földbirtokosoknak, tartományuraknak, templomoknak, földesgazdáknak meg kellett védeniük magukat és földjüket, ezért saját fegyveres erőt szerveztek. Ez volt a háttere a szamurájréteg kialakulásának, amely a 10. században kezdődött, s ettől kezdve vezető szerepet töltött be a japán társadalmi és politikai viszonyok alakulásában egészen a 19. század végéig. [...]

III. Az önálló japán kultúra

A kínai kultúra hatása

A korszak elejére még a kínai kultúra másolása volt a jellemző. A 9. század folyamán azonban - párhuzamosan a Kínai Birodalom meggyengülésével - csökkent az érdeklődés a kontinens kultúrája iránt. Szakítva a korábbi szokással, 894 után már nem indítottak újabb - szerzetesekből, diákokból álló - tanulmányi célú követségeket Kínába. A kelet-ázsiai változásokra - új államok megjelenése a Koreai-félszigeten, új Kínai Birodalom kialakulása - Japán nem reagált, nem vette fel a hivatalos kapcsolatokat sem, a kontinenssel egészen a 12. század második feléig nem érintkezett. Ez adott lehetőséget a sajátosan japán kultúra megszületésére és fejlődésére.
Két kulcsfontosságú tényezője volt ennek az önállóságnak: a korábban ápolt hivatalos kapcsolatok megszakítása és a kana szótagírás kifejlődése. [...]
Heian - amelyet a 9. századtól kezdve mind gyakrabban neveztek Kiotónak - az ország adminisztratív fővárosa volt, politikai, társadalmi és kultúrális központ. Lakosságát az udvari nemesek mellett tisztviselők, kézművesek, boltosok, állandó katonaság (1000 fô alatt) és szerzetesek adták. A város népessége 100 ezer fő lehetett, közülük kb. 10 ezer volt nemes, vagy tisztviselő. A tartományokból az adók ide, a kincstárba, az egyéb javadalmak a nemesek rezidenciáiba áramlottak. A köznépesség létszáma egyre növekedett, virágzó kereskedő és kézműves közösség jött létre, elsősorban a nemesség igényeinek a kiszolgálására. A különböző helyi "specialitásokat" is a főváros piacaira szállították.

Hitvilág

A japánok ősi hitének, a sintónak eleinte még neve sem volt, csak később, más vallási irányzatok Japánba kerülésének az idején nevezték el az ősi hitvilágot "az istenek útjá"-nak. Ez a jellegzetes, természetimádó hiedelemvilág a szertartások, varázslások és helyi kultuszok halmaza volt, erkölcsi tanítások és metafizikai mondandó nélkül. Az ősök tisztelete, a természeti jelenségek imádása, a szellem halhatatlanságába vetett hit jellemezte. [...]
A 9. századot követően terjedt el a buddhizmus széles körben, újabb buddhista szekták: a tendai, singon és Amida Buddha kultuszának megjelenésével. [...] Az uralkodók, az arisztokraták is támogatták e vallás különböző formáit - templomok, kolostorok épültek nagy számban, s kaptak tekintélyes földbirtokot. Felvirágzott a buddhista művészet is - a Buddha-szobrok (többnyire fából) és a festmények (Mandala-képek) az ezoterikus buddhizmus miszticizmusát közvetítették, ami a korábbi művészetre még nem volt jellemző. [...]

 

Simon Róbert: Az iszlám világa az ezredfordulón

Korszakváltás Európában és a Közel-Keleten

Az első ezredforduló táján az európai középkor éppen korszakváltás előtt állt. A keresztény térítés folyamata lényegében befejeződött, és a keresztény Európa kontúrjai jól láthatóan kirajzolódtak. Újjászületett a kereskedelem, és kezdetét vette a kora kapitalizmus csíráit képviselő városi fejlődés a maga új jogrendszerével, életformájával és mentalitásával. Ugyanakkor a korszakváltást sajátos formában a kereszteshadjáratok is kifejezték, ezek az iszlám világot érintő első közös európai expanziós hullámok.
Az uralkodó történeti megközelítés szerint ugyancsak korszakváltás zajlott le ez idő tájt a Közel-Keleten is, amelyet általában negatívan értékelnek. E megítélés alapja az a tény, hogy a kalifátus fénykorában megvalósult politikai egység megszűnt, és az iszlám világ számos kisebb-nagyobb alakulatra szakadt szét, amelyek közül némelyek a szunnita többségtől jelentősen eltérô irányzatokat képviselő dinasztiák uralma alatt álltak.
A korszakváltás nyitánya, hogy megszűnt az `Abbászida-kalifátus tényleges hatalomgyakorlása. Ugyanis az iráni eredetű dajlamita Bújidák 945-ben Fársz, Kirmán és Khúzisztán meghódítása után bevették Bagdadot, a kalifátus székhelyét, és az`Abbászida-kalifákat gyámság alá helyezték. A továbbiakban a tényleges hatalomtól megfosztott kalifa legfőbb funkciója az lett, hogy legitimitást adjon a valóságos hatalmat birtokló emírnek vagy szultánnak. [...]

Regionális hatalmi központok

Az új korszak egyik lényegi eleme a regionális hatalmi központok kialakulása volt.
Így Észak-Afrika három meghatározó regionális központja - a mai Marokkó, Algéria és Tunézia - mindinkább elkülönült. [...]
A "minibirodalmak" állandó egymás elleni harcában két lényegesebb mozzanat figyelhető meg.
Az egyik, a helyi berber elem előtérbe kerülése. A törzsiségben gyökerező berber életformák: a nagyállat-tartó nomadizmustól a földművelésig és a fejlett kézművességig terjedhettek. Ezek az életformák nagyon is meghatározták e térség iszlámrecepciójának szigorúbb, puritánabb jellegét. [...]
A másik - az előzővel összefüggő - mozzanat a nomád elem fokozódó túlsúlya. Ezt a beduinok katasztrofális észak-afrikai pusztítása jelzi. Ezeket a törzseket a Fátimidák szabadították rá hűtlen vazallusaikra, a Zíridákra. A beduinok 1052-ben Hajdaránnál aratott győzelmük után elárasztották Észak-Afrika jelentős részét. Támadásuk következményeként a mezőgazdaság súlyos károkat szenvedett, a városi kultúra visszaesett, a korábban prosperáló kikötők népessége kalózkodásra kényszerült. [...]
Mindez odavezetett, hogy a Maghrib (Egyiptom kivételével Észak-Afrika Andalúziával) története ebben a korszakban véglegesen elkülönült a Masriq (a muszlim Kelet) fejlődésétől.

Egyiptom és Irán

Érdemes összevetni egymással az észak-afrikai és az iráni térség fejleményeit, hogy tapasztalhassuk, hasonló körülmények között a különböző adottságokból mennyire más következmények adódnak. A muszlimok által meghódított területek közül Egyiptom mellett Irán tekinthetett vissza hosszú történelmi múltra. Ugyanakkor a két nép és kultúra iszlámon belüli alakulása lényegesen különbözött egymástól. [...]

Az iráni kultúra reneszánsza

Az iráni kultúrális-nyelvi reneszánsz a 10. századtól ragadható meg. Ekkor lép elénk a klasszikus újperzsa nyelv és a klasszikus perzsa költészet a maga új műfajaival. [...]
A klasszikus muszlim iskolarendszer kialakulása is ekkorra tehető. Jellegzetes az új típusú intézmény, a madrasza, amely a maga sokféle funkciót (kollégiumi, könyvtári, oktatási) ellátó komplex - építészetileg is új és csodálatos lehetőségeket nyújtó - jellegével döntően meghatározta a továbbiakban a muszlim felsőoktatást. [...]
A korszak másik nagy jelentőségű kultúrális fejleménye a szúfizmus, vagyis az iszlám misztika széles körű elterjedése és intézményesülése volt. [...] A végrehajtó hatalom és az alávetettek közötti konfliktusok nyomán nyert teret a miszticizmus, és alakult ki egy olyan értelmiség, amelynek egy része a kolostorokban keresett új életformát magának.

Nem hanyatlás, hanem gyarapodás

Újragondolva azt a kérdést, hogy az első ezredfordulóval az iszlám világban bekövetkező változásokat miképp kell értékelni, azt a választ adhatjuk, hogy a politikai szétesés más megfogalmazásban a regionalitás fölértékelődését jelentette. A lokális elitek mind nagyobb szerephez jutottak, és ez nagyban előmozdította az iszlám nyelvi-kulturális sokszínűségének kialakulását. Nemcsak a korábban említett klasszikus perzsa irodalom egyfajta virágkorát regisztrálhatjuk, hanem egyebek között a török irodalmak is fontos művekkel jelentkeztek ekkor. [...]

*

Mi a magunk részéről a kor igazi nagyságát és valódi jellegzetességét abban látjuk, hogy tanúsította: minden politikai széthullás ellenére, vagy azzal együtt, az iszlám immár szerves egység lett. [...] Ekkor derült ki, hogy az iszlám nem politikai törekvés, nem birodalmi elv, nem uralmi forma, hanem olyan szellemi összetartó erő, amely könnyedén kibírja a sokféleségből adódó centrifugális hatásokat. [...]

 

Fodor István: Az eurázsiai sztyeppe népei

A nomádok élete

A Duna-deltától a kínai Nagy Falig húzódó, hozzávetőleges 6000 kilométeres területsávot sztyeppének (vagy az orosz szóhasználatot követve sztyepnek) nevezzük. Váltakozó, több száz kilométeres szélességű füves pusztaság ez, amelyet északon a változatosabb ligetes sztyeppe zónája szegélyezi, délen a Fekete-tenger partvidéke, majd keletebbre a Kaukázus magas hegylánca, innen a Kaszpi-tenger, majd a közép-ázsiai félsivatag és sivatag határol. Az Altál- Szaján vidékén, a Tiensan hegyei közt a magasan fekvő hegyi legelők és kisebb-nagyobb kiterjedésű medencék váltakoznak, délebbre pedig a belső-ázsiai pusztaságok terülnek el a mai Mongólia területén és Kína északnyugati részén.

I. Életföldrajzi viszonyok

Alkalmazkodás a gazdálkodásban

E hatalmas terület életföldrajzi viszonyai nagyon különbözőek. Általánosan jellemző azonban a kontinentális éghajlat s a szűkös évi csapadék. [...] A tavasszal mezei virágokkal tarka zöld pázsitszőnyeggel borított sztyeppei legelők gyorsan kiégnek, s nyáron nem nyújtanak elegendő élelmet az állatállománynak.
E földrajzi adottságokhoz kellett alkalmazkodniuk az itt élő népeknek. [...] A száraz sztyeppevidéken a földművelés feltételei többnyire hiányoztak, ezért az itt élő népcsoportok zömmel legeltető állattartásra "szakosodtak". A Volga alsó szakaszának vidékén tett régészeti megfigyelések arra utalnak, hogy az ősi pásztorok már 6000 évvel ezelőtt is évszakonként vándoroltak állataikkal: időről időre olyan legelőkre hajtották azokat, ahol elegendő élelmet találhattak maguknak. [...]
A Kr. e. 8-7. században alakult ki az a legelőváltó állattartás, az ún. lovas nomadizmus, amely még napjainkra sem halt ki teljesen. Ennek lényege, hogy a legeltetés a téli és nyári szállások környékén történik, e két szálláshely között mozgatják az állatállományt. [...]
Az új életforma abban az időben rendkívül jelentős változást jelentett az óriási sztyeppevidék történelmében, hiszen a legelőváltó rendszer alkalmazásával a korábbinál jóval nagyobb állatállomány tartására nyílt lehetőségük a pásztorközösségeknek. Az új legeltetési mód azonban megváltoztatta az állatállomány összetételét is, mivel nem mindegyik háziállat tudott alkalmazkodni a nagy távolságokat átfogó rendszerhez. A legfontosabb háziállat a lett a nomádoknál, amelynek fontos szerepe volt a közlekedésben és a gyakori háborúkban is. [...]

Nomád társadalom

A nomádok legfőbb vagyontárgya az állatállomány volt, annak elvesztése teljesen földönfutókká tette őket. Elemi érdekük volt tehát, hogy azt minden áron megvédjék a természeti csapások (szokatlan szárazság, rendkívül zord telek), és a támadó ellenséggel szemben. Ezért a nomád közösségek minden fegyverre fogható tagjának kötelessége volt veszély esetén hadba szállni. (Nem csupán a férfiaknak, hanem férjhez menetelükig a fiatal nőknek is.) [...]
A nomád társadalmak alapegysége a - gyakran fiktív - vérségi, rokonsági alapon nyugvó nemzetségek voltak. E nemzetségek alkották a jóval képlékenyebb törzseket, amelyek élén a legerősebb nemzetség állott. A törzsek a vezértörzs vezetése alatt szövetségekbe tömörültek. E szövetségek gyakran nem egynyelvű elemekből tevődtek össze, sokszor változtak, újjáformálódtak. [...]
A nomádok - a közhiedelemmel ellentétben - szinte mindig műveltek földet is (a téli szállás mellett tavasszal vetettek, majd a nyár végén visszatérve aratták le a termést). [...] Különösen a ligetes sztyeppe sávjában számos "félnomád"-nak nevezhető népesség élt, ahol nem az egész közösség, hanem csak egy részük volt nomád állattartó. [...]
A nomádok egyáltalán nem voltak "ősellenségei" a megtelepült életmódot folytató népeknek. Ellenkezőleg: egyoldalú gazdálkodásuk miatt rá voltak kényszerülve a velük való állandó kereskedelemre. A szkíták a Fekete-tenger északi partvidékén épült görög gyarmatvárosokkal kereskedtek, a keletebbre lakó későbbi nomádok az Aral-vidéki horezmi és közép-ázsiai szogdiai városokkal, a Belső-Ázsiában élők pedig Kínával.

Nomád birodalmak és népek

A legkorábbi nomád birodalmat a szkíták alapították, akik a mai Dél-Ukrajna és a Kubán vidékét uralták a Kr. e. 8-3. században. Őket azért ismerjük viszonylag jól, mert életükről jó jellemzést hagyott ránk a "történetírás atyja", a Kr. e. 5. században élt görög Hérodotosz. Ekkor a Volgától keletre a másik nagy nomád nép, a szarmaták laktak. Az őkeleti szomszédaik a szakák, vagy ázsiai szkíták voltak. [...]
E korai szkíta korban az Altáj-hegységtől egészen a Kárpátokig zömmel iráni nyelvű népek legeltettek az eurázsiai sztyeppén. Ez a nyelvi térkép csak jóval később módosult jelentősen. A hunok nagy vándorlását követően, 463 körül a Kaukázustól északra a belső-ázsiai eredetű onogur-bolgárok telepednek meg, akik a török nyelveknek azt az ősi változatát beszélték, amely ma már csak a Volga-vidéki csuvasok ajkán él. (Ebből a típusú nyelvből került a honfoglalás előtt a magyarba mintegy 250 jövevényszó.) Ezt követően újabb és újabb néphullámok érkeztek nyugatra Belső-Ázsiából, a török nyelvű népek bölcsőjének vidékéről. Az első ezredforduló idejére - a 10. század végére - lényegében az egész sztyeppevidéket "eltörökösítették".
A sztyeppe a mozgékony életmódot folytató nomád népek lakóterülete volt, ahol törzsszövetségek és birodalmak születtek és bomlottak fel, újabb és újabb népek lettek a nagy életszínpad főszereplői. [...]

II. Az ezredforduló népei

Besenyôk

[...] A besenyők kétségkívül az egykori levédiai és etelközi magyar szállásokon éltek, nagyjából az Al-Duna és a Don között. Ők Ázsiából a mozgékonyabb nomád gazdálkodást hozták magukkal, s legeltetési útvonalaik ugyanúgy a Bug, Dnyeszter mentén haladhattak, mint a Plano Carpini szerzetes által leírt 13. századi mongol főembereké. A régészek csak temetkezéseiket ismerik: halottaikat fejjel nyugatnak tájolták, az elhunyt mellé helyezték használati tárgyait, fegyvereit és feltorozott hátaslovának maradványait, a bőrben hagyott koponyát és lábcsontokat. Településeiket nem ismerjük, agyagfazekakat is alig használtak, bizonyára bőr- és faedényekben tartották a vizet és a kumiszt, az erjesztett lótejet, a nomádok kedvenc italát. Hitvilágukról is keveset tudunk. [...]

Kazárok

A Volga alsó szakasza és a Kaukázustól északra eső területeken lakó kazárok szintén Belső-Ázsiából keltek útra, s 550 körül érkeztek e vidékre. [...] Fővárosuk, Itil a Volga torkolatánál feküdt, jelentős közigazgatási és kereskedelmi központ volt. Maga a kazár nem lehetett jelentős létszámú nép, birodalmukba számos népelem tartozott, többek közt az iráni nyelvű alánok, számos kisebb török nyelvű népelem (főként a legyőzött onogurok maradványai), s nagyjából 750-től a mi elődeink is.
A kazárok társadalma jóval fejlettebb volt a besenyőkénél. Félnomád típusú államuk jellemzője az ún. kettôs fejedelemség intézménye volt: az égi, isteni eredetű főkirály - a kagán - csak a legfontosabb kérdésekben döntött, népétől elzárkózva élt, s csak meghatározott ideig uralkodott, utána megölték. A gyakorlati ügyek intézése és a sereg vezetése az alkirály hatáskörébe tartozott. [...]
A kaganátus népeinek jelentős része nomád gazdálkodást folytatott, egyre erősödő szerepe volt azonban a földművelő gazdálkodásnak is. Főként az Észak-Kaukázusból a Don-Donyec vidékére költözött alánok rendelkeztek erős földműves hagyományokkal. [...] A régészeti leletek fontos tanulsága, hogy a lakosság jelentős része megtelepedett, tucatszám jöttek létre megtelepült földműves és félnomád falvak. (Ezek igen hasonlatosak voltak a mi 10-12. századi alföldi falvainkhoz.) Nem kétséges, hogy a levédiai és etelközi magyarok is részt vettek a nagy jelentőségű gazdasági átalakulásban.

III. Államalapítások korszaka

A Kijevi Rusz

Az első ezredvég már felbomlásának, hanyatlásának időszakában éri Kelet-Európa jelentôs államalakulatát. A 10. században kiformálódó, normannok és keleti szlávok által alkotott első orosz állam, a Kijevi Rusz a század végén már dél felé terjeszkedik, ellenőrzése alá akarja vonni a nagy forgalmú volgai kereskedelmi utat is. Szvjatoszláv kijevi fejedelem 965-ben végzetes csapást mér a kazárokra, akik többé nem heverik ki e veszteséget. Maradványaiknak 1016-ban adják meg az oroszok a kegyelemdöfést - a bizánci hajóhad hatékony támogatásával. A kazárok birodalmának e területen nem lett folytatása, általános pusztulás lépett a nyomába. Majd csak a 13. században a mongolok által alapított Aranyhorda foglalta újból állami keretbe ezt a területet.

Bolgárok

A kubáni onogur-bolgár birodalom 650-es széthullása után a bolgárok egy része régi lakóhelyén maradt kazár fennhatóság alatt, más részük az Al-Duna vidékére költözött s az ottani szlávokkal hozott létre államot, a török nyelvet szlávra cserélte. Másik részük észak felé húzódott a Volga mentén, elôbb a 7. század végén a Szaratov-Szamara vidéki területekig jutottak, majd a 8. század közepe körül elérték a Volga-Káma egybeszakadásának vidékét. Számos idegen eredetű néprészt is magukba foglaltak s Almus nevű fejedelmük 922-ben felvette az iszlám hitet. A 10. század végén tehát ők is az államalapítás korszakát élték. [...] A volgai bolgárok alattvalóiként éltek a Magna Hungariában maradt keleti magyarok is, akikről bizonyára hoztak híreket a hozzánk látogató volgai bolgár kereskedők. (Itt talált rájuk 1236-ban Julianus barát.)

Baskírok, úzok

A volgai bolgárok keleti szomszédai a baskírok voltak, akik nagyjából ebben az időszakban jelenhettek itt meg keletről, ahol korábban talán a kimek törzsszövetség tagjai lehettek. Az Urál folyó vidékének tágabb körzetében éltek ekkoriban a szintén nomád oguzok, vagy úzok, akiket az oroszok torkoknak neveztek. Láttuk, innét 893 táján a kazárokkal szövetkezve ők űzték el a besenyőket. [...]
Az úzok később szintén nyugatabbra költöztek, a kelet-európai sztyeppevidékre.

Kipcsakok, alánok

A Tobol-Irtis vidékén lakó kimekeket a 10. századtól a források kipcsakoknak nevezik, akiknek másik neve a kumán, kun, az oroszok pedig poloveceknek hívták őket. A 11. század elején a nagy sztyeppei népmozgás őket is nyugatra sodorja, s 1055 körül átkelnek a Volgán, ezzel megkezdődik kelet-európai szereplésük. Az ő előnyomulásuk következtében jelentős számú besenyő költözik majd Magyarországra, úz néptöredékekkel egyetemben. [...]

Türkök, ujgurok, kirgizek

A távolabbi Belső-Ázsia legjelentősebb nomád államalakulatát a mongol pusztákon élő türkök hozták létre 552-ben. Hatalmas birodalmukat hamarosan egészen a mai Szamarkandig kiterjesztették. Egy időre ugyan elveszítették hatalmukat, de birodalmukat másodszor is életre keltették, amely 744-ig maradt fenn. a türk kagán komoly közigazgatást teremtett, saját írásbeliséget alakítottak ki, a türk rovásírást. Hitviláguk az ősi samanizmus egyik válfaja volt; a Napot s az Egek urát tisztelték. [...] A türkök hatalmát egy másik belső-ázsiai nomád nép, az ujgurok döntötték meg, akik a türkökhöz hasonló államszervezettel, s szintén saját írásbeliséggel rendelkeztek. Az ő uralmuknak a mai Tuva területén lakó kirgizek vetettek véget 840-ben. A kirgizek jóval alacsonyabb kultúrával rendelkeztek, vége szakadt a korábbi államiság fejlődésének. Az ő uralmukat 920-ban az Észak-Kínát is fennhatóságuk alatt tartó kitajok vetettek véget. (Az ő népnevük után terjedt el a Kína név is.) A kirgizek ekkor szűkebb hazájukba szorultak vissza.

III. Hitvilág

Hogyan nézett a sztyeppe embere a második évezred elé? Nyugodtan mondhatjuk, nem is volt fogalma az ezredfordulóról (ami egyébként is 1001. január elsejével kezdődött), hiszen alig volt köztük, aki ismerte a keresztény időszámítást. A napfordulós ünnepeket azonban ők is megülték ősi hitük szerint. [...] A főemberek követhettek bármilyen világvallást, ezek az istenek idegenek voltak nekik, ők csak a régi szellemekben hittek, azok gyógyító és bajűző erejében, akiknek segítségét a sámán eszközli ki számukra. [...]
[...] Voltak népek, akik az ősi nemzetségi rendben pergették mindennapjaikat, s voltak, akik államrendben éltek, némelyek írást is ismertek. Maga a nomád életforma azonban már csak mutatóban élte túl a következő ezer esztendőt. Az agrotechnika, majd az ipar fejlődése túlhaladta ezt a gazdálkodási módot, amely változni ugyan tudott, de megújulni és alkalmazkodni nem.