A
TIBETI IMAMALOM
A
tibeti buddhizmusban a hívők által talán leggyakrabban használatos eszköz
az imamalom, a manikhorlo vagy manicshökhor. Forgatása vallásos
érdemeket szerző cselekedetnek számít, melynek révén azok a hívő laikusok
is szerezhetnek újabb és újabb érdemeket, akik nem tudják olvasni a szent
szövegeket. Segítségével lehetőség nyílik a folytonos imádkozásra. Valószínűleg
már a buddhizmus bevezetése óta népszerű Tibetben. Az imamalo központi része
az a zárt henger, vagy dob, amely egy tengely körül forog. A hengeren belül
egy hosszú, feltekercselt papírcsík található, amelyre szent szövegeket, imaformulákat
írnak, vagy nyomtatnak, ezek akár több ezerszer is ismétlődhetnek. A henger
minden fordulata a papírtekercsen lévő összes imaformula, mantra megismétlésével,
elmondásával egyenértékű. Lényeges szempont, hogy az imamalmot mindig az óramutató,
azaz a nap járásával megegyező irányban kell forgatni, úgy ahogy a buddhisták
a szent helyeket körüljárják. (A buddhizmus előtti vallásként fennmaradt bön
hívőknek is van imamalmuk, ám ők mindig az ellenkező irányba forgatják, aszerint
ahogy ők járják körül szent helyeiket.)
Sokféle
imamalom van. A leggyakoribb kétségkívül a jól ismert, kézben forgatható,
de van asztali imamalom is, amelyet tengelyénél fogva pörgetnek. A lámák általában
étkezés, vagy vallásos gyakorlat közben használják. Létezik vízi erővel, vagy
a vajmécsesek meleg levegőjével forgó, de széllel hajtott imamalom is, hogy
a természet elemei állandóan áldást hozzanak a földre, vízre és terményekre.
A szél által hajtott imamalom például egy hosszú tengellyel ellátott henger,
melyet négy üreges, csészéhez hasonló „szárny” forgat. Legtöbbször a háztetők
sarkán alkalmazzák, hogy az imák az élők érdekében állandóan a házba jussanak.
Manapság a tibetiek gyakran építenek kis motorokkal hajtott imamalmokat is.
Az
igazán nagy, akár több méter magas imamalmok, melyek sokszor a buddhista szent
szövegek nagyobb gyűjteményét tartalmazzák, a kolostorok, templomok bejáratainál,
vagy a külső falaknál állnak. Ezeket fogantyúkkal, jobb kézzel fogva pörgetik,
minden fordulatukat kis csengő vagy harangszó kíséri. A hívők a szent építmények
körüljárásakor mindig megforgatják ezeket a falba épített imahengereket.
Az
imamalom legáltalánosabb, legegyszerűbb fajtája azonban a kézi imamalom, a
manilagkhor, melyet a szerzetesek és az ájtatos hívők nemcsak a szent
helyek körüljárásakor, hanem járás közben is szinte állandóan használnak.
A kézi imamalom központi része itt is az a többnyire fémből készített henger,
melynek külső részén sokszor a híres mani-mantra, a „Hat Szótag” betűi
láthatók. Belső „magja” a hengert szinte teljesen kitöltő, selyembe burkolt
írásos tekercs, melynek közepén egy fémtengely vezet át, alsó része pedig
a (fa, vagy bambusz) nyélbe illeszkedik. A henger közepéhez egy rövid lánc
csatlakozik, a végén ólom, vagy más súllyal, melynek centrifugális ereje forgatja
a hengert a fémtengely körül. A henger tetejét a 8 küllőjű tankerék, alját
8 szirmú lótusz díszíti, mint az ég és föld szimbólumai. A henger alsó részéhez
egy kis kagyló is kapcsolódhat, hogy megakadályozza a nyélhez való súrlódását.
Az állandó forgatás a kagylót idővel annyira elkoptatja, hogy egy kis gyűrűt
váj ki, ám ekkor már „100 millió ima” teljesítését jelenti. Az így elkopott
gyűrűt nem dobják el, hanem leggyakrabban az imafüzérre, a thengára
kerül, vagy nyakláncon hordják.
Az
imamalmok belsejében lévő hosszú, összetekercselt papírszalagra leggyakrabban
az Indiából származó, hat szótagú mantrát, az „ÓM mani padmé HÚM”-ot
nyomtatják fadúcokról, melyet röviden csak „mani”-nak neveznek. Ez
a Tibetben legnépszerűbb, a könyörületességet megtestesítő bódhiszattva, az
Avavalókitésvara egyik megjelenési formájának, a „Hat Szótagú”-nak
a lényegét fejezi ki, akinek mantrája megóv minden újjászületéstől és inkarnációjaként
tisztelik magát a Dalai Lámát is.
Mit is jelent ez a mantra, melynek folyamatos ismétlését Tibetben olyan nélkülözhetetlennek tartják az üdvözüléshez, hogy azt nemcsak imamalmokkal, hanem sziklafeliratokkal, vagy az utak mentén egymásra épített hosszú kősorokkal, az ún. mani-falakkal is próbálják biztosítani? A hat szótag részletes elemzése szerint az első, az ÓM tkp. három betűből (A,U,M) áll, melyek egyrészt a buddhizmusban a személyiséget alkotó, még tisztátalan Testet, Beszédet és Tudatot, másrészt pedig Buddha megtisztult Testét, Beszédét és Tudatát jelképezik. A következő két szótag, a mani nemcsak az érzőlények kívánságait teljesítő Drágakővel azonos, hanem a Módszerrel és a férfielvvel is melyet a tibeti rituáléban a vadzsra személyesít meg. A másik két szótag (padme=„lótuszban”) pedig egyrészt a lótusznak a mocsár szennyéből, sötétségéből kinövő tisztaságát, másrészt a szertartásokon a csengővel jelzett Bölcsességet és a női elvet, stb. szimbolizálja.
