Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Tasi
István
TÁNCOLÓ FEHÉR ELEFÁNTOK
Forrás: www.vallasforum.hu
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
-
A Krisna-hit története, gondolatvilága
és társadalmunkkal való kapcsolatrendszere -
A cikk szerzője Tasi István, aki az ELTE Bölcsészkarán kulturális antropológusként
végzett 1997-ben. Kutatási területei: a hinduizmus irányzatai, összehasonlító
vallástörténet, keleti és nyugati tudománytörténet.
Emellett a szerző hét évvel ezelőtt nyert beavatást az ősi indiai vaisnava (Visnu-,
Krisna-hívő) tanítvány láncolatba, Isvara Krisna dász néven. Négy éve e vallás
avatott lelkésze, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének tagja, a
Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet tanára. Helyzetéből adódóan tehát
kívülről és belülről egyaránt szemléli jelen cikkének tárgyát, a magyaroszági
krisnás közösséget.
Bevezetés
Az alábbi tanulmányban szeretném összefoglalni mindazokat az alapvető tudnivalókat, amelyek a Magyarországon mára már általánosan ismert Krisna-tudatú Hívők Közösségével kapcsolatban érdekes lehet a vallási jelenségek, kisebbségek, vagy egyszerűen a társadalmi történések iránt érdeklődő értelmiség számára. A vaisnava filozófia alapvető mondanivalója mellett igyekszem bemutatni e vallás indiai és nyugati történetének főbb eseményeit, valamint a "krisnásság" mibenlétét, a hívők életét. Végezetül áttekintem, hogy milyen módokon áll kapcsolatban e vallási közösség a magyar társadalommal általában, és felsorolok néhány tanulmányt illetve könyvet, ahonnan az esetleges érdeklődők további információkhoz juthatnak. A terjedelmi korlátok miatt egyik témával sem áll módomban igazán mélyen foglalkozni, inkább általános, több szempontú bemutatásra vállalkozhattam, mint az egyes területek részletes bemutatására.
A Krisna-hit alapvető tanításai
A
Krisna-hit teológiai tételei olyan ősi indiai írásokon alapulnak, mint például
a Védák, az upanisadok, a puránák, vagy a Mahábhárata eposz részét képező Bhagavad-gítá.
A hívek ezen írások összességét "védikus írások" névvel illetik, a
nyugati indológusok, történészek viszont általában csak az eredeti négy Véda
(Rig, Jadzsur, Száma és Atharva) megnevezésére használják a "védikus irat"
kifejezést. A Krisna-hit mai gyakorlatában a legkiemelkedőbb jelentőséggel (a
néha "India Bibliájának" is nevezett) Bhagavad-gítá, illetve a puránák
közül a Srímad-Bhágavatam áll.
A Krisna-hit egyik legfontosabb tétele - a hinduizmus körén belül általánosan
elfogadott - lélekvándorlás gondolata. Eszerint az ember (és minden más lény)
nem a testének tekintendő, hanem egy örök, láthatatlan, transzcendentális természetű
léleknek, amit szanszkritul átmának (önvalónak) neveznek. Ez a természetfeletti
"részecske" ebben a világban különféle testeket ölt magára és vet
le magáról, ahogyan a ruháinkat cseréljük. A lélek léte örök, azonban az anyagi
testek romlandóak, megöregszenek és elpusztulnak. Így a lélek egy új testbe
kényszerül vándorolni. Hogy milyen testbe kerül, az a korábban elkövetett tetteinek
erkölcsi súlyától függ. Az élőlények sorsát szabályzó törvényszerűséget karmának
nevezik, amit cselekedeteivel maga az élőlény alakít ki. Vagyis mindenki a maga
sorsának - és jövendőbeli testének - a "kovácsa".
Az átmá (lélek) egyaránt megszülethet növényi, vagy állati, vagy emberi testekben
- az élet forrása, a lélek minden fajban egyforma, csupán az öltözet különbözik.
Ez a felfogás az egyik oka az Indiában széles körben elfogadott erőszaknélküliségnek,
az állatokkal való könyörületességnek, illetve a vegetarianizmusnak is.
A vaisnava teológia szerint Isten megértésének különböző fokozatai vannak. Az
Ő energiái mindent áthatóak, ám az energiák forrás végeredményben egy Legfelsőbb
Személy. Vagyis egészen személyes jellemvonásokkal rendelkezik: formája van,
cselekedetei, szokásai és különleges tulajdonságai. Ez nem azt jelenti azonban,
hogy a földiekhez hasonló, anyagi teste lenne, hanem transzcendentális, soha
nem öregedő és el nem múló, gyönyörrel teli, lelki testtel rendelkezik. Ezt
a perszonális Istent nevezik Krisnának, ami arra utal, hogy fenséges tulajdonságai
által "mindenkit vonz".
Az egyéni élőlények, parányi lelkek eredendőn Krisna társaságában, a lelki világban
éltek, de szabad akaratukat rosszul használva elfordultak Istentől, és így az
anyagi világba zuhantak. Ezt a világot éppen azért hozza létre a Teremtő, hogy
helyet biztosítson a függetlenségre vágyó, önző lelkeknek. Az anyagba esett
lélekszikrák valódi kilétükről megfeledkezve különböző anyagi burkolatokat (testeket)
öltenek magukra, és ezen keresztül próbálják élvezni létüket. Azonban az anyagi
világ alacsonyabb rendű természete és mulandósága révén soha nem teheti elégedetté
az elveszett boldogságukat kutató élőlényeket. Isten időről időre különböző
formákban alászáll ebbe a világba, éppen azért, hogy emlékeztesse a dzsívákat
(a parányi lelkeket) elfelejtett helyzetükre, régen elhagyott otthonukra, és
a Hozzá fűződő kapcsolatukra. Az ilyen formában megjelenő isteni lényeket inkarnációknak,
szanszkritul avatároknak nevezik. Isten olykor személyesen jön el a Földre,
és van, amikor egy parányi lelket küld el, megbízva őt üzenete hirdetésével.
E gondolkodásmódból adódik a hinduizmus eredendő toleranciája a különféle vallások
iránt: ha más vallások hívei egy másik szentírást és vallási tanítót követnek
is, végső soron a tanítások forrása ugyanaz a Legfelsőbb Lény, aki segíteni
igyekszik a különböző helyeken és időben élő lelkeken.
Isten a kinyilatkoztatáson keresztül, és a tanítómesterek által mutatja meg
azt a lehetőséget, ahogy a lélek újra eljuthat eredeti otthonába, vissza Istenhez.
A szentírások tanulmányozása, egy hiteles lelki tanítómester elfogadása és követése
elengedhetetlen feltételek ehhez az "üdvözüléshez", a lélekvándorlás
körforgásából való megszabaduláshoz. Emellett a lelki gyakorlónak fontos erkölcsi
követelményeknek is eleget kell tenni (például tartózkodás a kábító és mámorítószerektől,
a húsevéstől), és emellett rendszeres ismételnie kell Istennek a védikus írásokban
kinyilatkoztatott neveit, melyek fontosságát a védikus írások különösen hangsúlyozzák
a jelenlegi korszakban: Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré,
Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré. A lelki élet szabályait komolyan
követő hívő megszabadul múltbeli rossz tetteinek minden következményétől (karmájától),
és végül teste elhagyása után nem kell egy újabb evilági testben megszületnie,
hanem elfoglalja helyét a lelki birodalomban, mint a Legfelsőbb Lény egyik örök
társa. Ez a Krisna-hívők életének végső célja.
A legősibb emlékek
A
hinduizmus gyökerei az emberiség olyan ősi múltjába nyúlnak vissza, ami megnehezíti,
hogy pontosan meghatározzuk e vallásrendszer kezdetének időpontját. Annyi bizonyos,
hogy a mai hindu kultúra egyes jegyeit már a többezer éves Indus-völgyi civilizációban
is fellelhetjük (a legrégibb feltárt leletek i.e. 3-4000-ből származnak). A
hinduizmusban szentként tisztelt iratok (a védikus írások) hagyománya szerint
viszont a bennük foglalt tanítások időtlen, isteni törvények, melyek lejegyzésére
körülbelül ötezer éve került sor.
A ma összefoglalóan "hinduizmus"-nak nevezett vallások közül legjelentősebb
a vaisnavizmus (Visnu, illetve Krisna tisztelete), a saivizmus (Siva tisztelete)
illetve a saktizmus (az isteni energia tisztelete). A vaisnavák létszámát jelenleg
félmilliárdra becsülik, legnagyobb részük természetesen Indiában él. A védikus
írások minden típusában (Védák, Upanisadok, Puránák, eposzok) találunk Visnura
illetve Krisnára vonatkozó utalásokat és leírásokat.
A vaisnavizmus régészetileg is igazolható jelenlétéről tanúskodik például a
Besnagar közelében álló, i.e. 2. évszázadból származó oszlop, amelynek felirata
szerint felállítója Visnu híve volt. Az i.e. 1. évszázadból Visnut ábrázoló
pénzérméket is ismerünk.
A vaisnava hitnek négy fő iskolája, tanítványi láncolata van, amelyek kiemelkedő
tanítóikról kapták nevüket. A nyugaton ismert Krisna-hit a Brahmával kezdődő
láncolat része.
Az i.sz. 10. században India-szerte virágzó vaisnava közösségek tevékenységéről
tanúskodnak az adatok. Dél-Indiában élt a máig népszerű Jamunácsárja (916-1036)
és Rámánudzsa (1017-1137), mindketten nagy vaisnava tanítók voltak. Utóbbit
a vaisnava hittételek első nagy rendszerezőjének is tekintik.
A bengáli vaisnavizmus
E
vaisnava láncolat következő kiemelkedő személyisége Madhvácsárja (1238-1317),
aki amellett, hogy a dualista filozófia tanítójaként vált híressé, termékeny
irodalmi munkásságot is folytatott. Kommentárokat írt különböző védikus írásokhoz,
összegezte a vaisnava filozófia alapelveit, és költeményeket is szerzett.
A 15. században a vaisnavizmus kultúrája Kelet-Indiában, Bengáliában virágzott
leginkább. Itt jelent meg minden idők egyik legnagyobb vaisnava tanítója, Srí
Csaitanja Maháprabhu (1486-1533), akit követői Krisna (Isten) földi megjelenéseként
tisztelnek. Csaitanja amellett, hogy mély filozófai tanításokat hirdetett, a
vallásosság legfőbb gyakorlataként a Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna,
Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré ima éneklését ajánlotta.
Tevékenysége lelki forradalmat hozott a középkori India életébe, mert visszatérve
a védikus írások eredeti szelleméhez - és szembeszállva a merev kasztrendszerrel
- az Isten iránti odaadást mindenki számára elérhetővé tette. A. L. Basham,
az Australian National University Ázsiai Civilizációk Tanszékének vezetője így
nyilatkozott róla: "Feleslegesnek minősítette a tradícionális rituációkat,
mondván, hogy nem szükségesek a felszabaduláshoz. Ami etikai hangsúlyait illeti,
barátságot és testvériséget tanított, és az emberek egymás iránti szeretetét..."
(Tóth-Soma, 1996. 84. o.)
Srí Csaitanja követői
Srí
Csaitanja örökségét hat legbensőségesebb követője, a Gószvámík vitték tovább.
Tevékenységük nyomán kétszátizenkilenc könyv és számtalan feljegyzés készült
Csaitanja életéről és a vaisnava tanok lényegéről.
A 19. század egyik nagy tudású lelki tanítómestere, Sríla Bhaktivinóda Thákura
(1838-1914) volt. Jelentőségét az is fokozza, hogy egy angol nyelvű műve révén
1896-ban nyugati akadémikusokkal is megismertette a vaisnava tanításokat, hazájában
pedig fellendítette Krisna imádatának gyakorlatát. A kedvező fogadtatás után
fia, Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí lépett apja örökébe (1871-1937). Egy
egész Indiára kiterjedő vaisnava szövetséget hívott életre, s angol nyelvű könyveket
írt és fordított.
Krisna tisztelete Indián kívül
Bhaktisziddhánta
Szaraszvatí több tanítványát is megbízta, hogy ismertessék meg a nyugati világgal
Srí Csaitanja tanítását, a Krisna-tudatot. Az 1930-as évek missziói azonban
nem találtak táptalajra a világháború felé sodródó Európában. A legkiemelkedőbb
tanítvány azonban, A. Cs. Bhaktivédanta Szvámí Prabhupáda magyarázatot írt a
leghíresebb szanszkrit szent irat, a Bhagavad-gítá verseihez és hazájában elismert
lelki tanítóvá vált. Jóval később, 1965-ben - majd' hetven éves korában - élete
legnagyszerűbb és legkockázatosabb vállalkozásába fogott. Egy teherhajó fedélzetén
elindult az Amerikai Egyesült Államokba, hogy megismertesse a vaisnava lelki
elveket az egyre fogyasztóibbá váló nyugati világgal. Rendkívüli erőfeszítésének,
lelki erejének és tiszta odaadásának köszönhetően 1966 júliusában sikerült létrehoznia
a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetét (International Society for Krishna-consciousness,
ISKCON). Tanításainak időszerűsége abban rejlett, hogy úgy sikerült tolmácsolnia
a vaisnava gondolatokat és lelki gyakorlatokat nyugaton, hogy eközben az ősi
hagyomány szellemisége egyáltalán nem sérült.
Élete hátralévő részében több mint hatvan kötetnyi angol nyelvű könyvet írt
és fordított le, valamint több mint száz templomot alapított meg, iskolákat
és farmközösséget hozott létre. Küldetését végül siker koronázta: megismertette
az egész világgal az addig ismeretlen Krisna-hitet, a vaisnavizmus tanításait
és gyakorlatát.
A hatvanas évek végén illetve a hetvenes évek első felében Sríla Prabhupáda
első tanítványai közül sokan az akkor divatos "ellenkultúra" követői
közül kerültek ki. A hippikultúra a fiatalok tömegét vonzotta akkoriban, lázadásképpen
a konformizmussal, a fogyasztói társadalom kispolgáriságával szemben. Ezt a
lázadást öltözékükkel, hajviseletükkel, a mámorítószerek iránti vonzalmukkal
egyaránt kifejezésre juttatták. Ebbe a "feelingbe" beletartozott a
keleti kultúrák illetve bölcsességek iránti érdeklődés is, ami sokakat az éppen
felbukkanó Krisna-hit megismerésére ösztönzött. Azok, akik valóban Prabhupáda
(vagyis ezzel együtt Krisna) követőivé váltak, társadalmi szempontból tulajdonképpen
"kétszer kiszállók" voltak. Először elhagyták szüleik "normál"
társadalmát az ellenkultúráért, majd egy nagyszabású vallási szervezethez csatlakoztak
- s ezáltal egy ősi, tiszteletreméltó lelki tradíció örökösévé váltak. Azonban
ők maguk nem úgy látták, hogy egyféle "hagyományos hindu struktúrába"
illeszkedtek volna be. A Sríla Prabhupáda által közvetített látásmód egészen
más volt. A vallást az emberi létezés lényegének tekintette (szanszkrit szóval
az ember dharmájának), ami felette áll a vallási kategóriáknak és elnevezéseknek.
A dharma a dolgok lényegi természetére utal. A cukor dharmája, hogy édes, a
tűzé, hogy fényes és meleg. Prabhupáda azt tanította, hogy minden élőlény (lélek)
alapvető dharmája, hogy a Legfelsőbb Lelket szolgálja, ez a természetes tevékenységük.
Így a vallás ebben az értelmezésben egy megjelölésektől mentes, odaadó attitűdöt
jelentett, függetlenül a vallásgyakorlók nemzetiségétől, ruházatától, vagy az
általuk követett rituáléktól. A dharma értelmében gyakorolt vallásosság másik
jellemzője, hogy a vallás itt nem jelenthet az emberi élettől elkülönített,
specializált tevékenységet ("vasárnapi vallásosságot"), hanem a hit
és a mindennapi tevékenységek, az élet minden területének állandó összefonódását
a lelki tevékenységekkel illetve Isten-tudatú gondolkodással. Ez az élet "maradéktalan
szakralizációja", amely a nagy vallási tradíciók ortodox irányzataira általában
is jellemző.
Felvetődik az a kérdés is, hogy az "anyaország", vagyis India lakói
hogyan tekintettek illetve tekintenek a nyugati Krisna-hívőkre. Amikor első
amerikai tanítványaival együtt Sríla Prabhupáda Indiába látogatott, megállapítása
szerint az emberek úgy néztek a hívekre, mint "a táncoló fehér elefántokra".
Az táncoló elefánt ritka. A fehér elefánt is ritka. A táncoló fehér elefánt
azonban a legritkább. A hagyományos indiai viseletbe öltözött, mantrákat ismétlő
amerikaiak nem kisebb meghökkenést keltettek az indiaiakban, mint egy táncoló
fehér elefántcsorda. A történelemnek eddig a pillanatáig egyetlen nyugati, a
vaisnavizmust nyíltan gyakorló emberrel sem találkoztak.
A hinduizmus egyes merevebb, kulturális fensőbbrendűségtől átitatott szemléletű
követői akkor (és néha napjainkban is ezt teszik) fenntartásaikat hangoztatták,
miszerint "hindunak születni kell". A vaisnava felfogás szerint azonban
a test színe és születési helye másodlagos, a vallási iratok szerint pedig bármely
föld szülötte elérheti a legfelsőbb rendeltetési helyet, Isten birodalmát, ha
az ehhez szükséges életmódot és tisztulási folyamatot követi. Az e felfogást
ismerő indiai hívek testvérként üdvözlik nyugati hittársaikat, ahogy azt két
indiai látogatásom alkalmával magam is tapasztaltam. Sőt mi több, néha a falvak
lakói szenteknek kijáró tisztelettel, földre borulva köszöntik az arra járó,
nyugati hívőkből álló zarándokcsapatokat…
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége
A.
Cs. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda evilágból való eltávozása után tanítványai
és követői folytatták küldetését. Hazánkban 1976 óta vannak Krisna-hívők, a
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK) 1989-ben vált hivatalosan
is bejegyzett egyházzá. A rendszerváltás előtt az egyház illegalitásban működött,
a hazánkba látogató lelki tanítómesterek parókában és civil öltözékben lépték
át a határt. A nyolcavans években egy belső válság következtében a hívek egy
jelentős csoportja elhagyta az egyházat, és önálló közösséget alapított. A magyarországi
ISKCON a nyolcvanas évek végén, Srila Sivarama Szvámi Maharádzsa rendszeres
látogatásainak eredményeképpen kapott újra lábra. A újságírók becslései szerint
1993-ban már a lakosság fele tudott a Krisna-hívők magyarországi létezéséről
illetve tevékenységeikről. A hazai "táncoló fehér elefántok" nem váltottak
ki kevesebb érdeklődést, mint az Indiába látogató nyugati krisnások. Egyik oka
ennek a nyilvánvalóan nagy földrajzi és kulturális távolság a kereszténység
és a hinduizmus között, valamint a hívek indiai öltözete, amit gyakran nyilvános
rendezvényeken is viseltek. Miből is áll ez? A hölgyek hosszú selyemanyagot,
szárit öltenek magukra, amit meghatározott módon hajtogatva kell felvenni. Ezek
a színes, mintás ruházatok - amelyek a fejtetőt is befedik - egzotikus megjelenést
kölcsönöznek viselőjének. A férfiak dhotit hordanak, ami a lábukat borító (fehér
vagy sáfrányszínű) vászonanyag - eredendően szintén egy hosszú textília, amelyet
megfelelően hajtogatva egy a nadrág és a szoknya közötti átmenetet képviselő
ruhadarab képét ölti magára. Ehhez felsőruhaként egyszer szabású, rövid vagy
hosszú ujjú inget hordanak. Az öltözékek egytől egyig Indiából származnak, és
ezt a keleties megjelenést erősíti a Gangesz agyagával felfestett sárgásfehér
homlokjel - a vaisnavák hagyományos tilakja. A férfiak feje kopasz, csupán fejük
hátsó részén hagynak meg egy kis hajtincset. Ez az extrém megjelenés nyilvánvalóan
nem hagyta hidegen a szocializmus egyenruháiból éppen kibújt társadalmat.
A krisnások megjelenése egyszerre volt a világnézeti pluralizmus szimbóluma
- és mint ilyen üdvözlésre méltó -, ugyanakkor ismeretlensége folytán természetesen
előítéletek és ellenérzések megjelenését is maga után vonta. A vélemények polarizálásban
nyilvánvalóan szerepet játszott a Krisna-hívők nyilvános adománygyűjtése. Ennek
során az utcán, házaknál a hívők megállítják a járókelőket - illetve becsöngetnek
a lakásokba -, s bemutatják a Sríla Prabhupáda által írott könyveket abban reményben,
hogy felkeltik az illető érdeklődését, és adomány fejében egy könyvet tudnak
adni neki. A "befogadó társadalom" tagjai részéről felmerülő véleményeket
villantja fel Kocsis Gabriella antropológus hallgató dolgozata. Terepmunkája
során elkísérte a Krisna-hívő könyvterjesztőket, és olyan embereket szólított
meg, akik éppen akkor találkoztak a hívekkel. Negyvenhárom emberrel beszélt
így, akik közül a többség, huszonegy ember inkább pozitívan viszonyult a hívekhez,
tizenketten negatívan, tízen pedig semleges hozzáállásúak voltak. Néhány tipikus
kritikus vélemény:
"Ez Európában idegen vallás, Indiában van a helye." (73 éve hölgy)
"Ez tulajdonképpen kivonulás a társadalomból, menekülés." (22 éve
jogászhallgató)
"Szerintem családi problémák állnak a háttérben." (gimnáziumi tanárnő)
"Hülyeségnek tartom, amíg fiatal az ember, addig sok mindent ki kell próbálnia,
később jön majd rá, hogy nem élte ki magát."
Elismerő
vélemények:
"Nekem nagyon szimpatikus, hogy bioéletet élnek, manapság fontos a környezetvédelem."
(49 éves férfi)
"A legszimpatikusabb az, hogy meg tudják önmagukat tartóztatni, ahogy fel
tudják használni a belső energiáikat."
"Érdekelnek a keleti vallások, olyan rejtélyesek. Azok az emberek nyugodtak,
nem rohannak."
"Nagyon kedvesek, barátságosak. irigylem is őket, mert boldognak látom
őket."
A
megkérdezettek kevés ismerettel rendelkeztek a vallásról, az utcai tapasztalatokon
kívül több mint a felének ismeretei a rádióból és a televízióból származtak.
De térjünk vissza a honi "krisnás történelemhez". 1991-ben az ellenzők
nyilvános képviselőjeként lépett fel Németh Géza református lelkész, aki több
tucatnyi napilapban indított valótlan vádpontokat tartalmazó támadást a krisna-hit,
illetve más felekezetek ellen. Az MKTHK végül jogainak védelmében bírósághoz
fordult, amely eltiltotta a lelkészt a további jogsértéstől.
Mindeközben természetesen a hinduizmus hazai képviselőiről szóló hiteles tudásanyag
alig-alig bővült - a viták kereszttüze ugyan ráterelte a figyelmet a krisnás
egyházra, azonban bővebb, alaposabb információkat alig szolgáltatott róla. Kevesen
tudták - és talán tudják -, hogyan is élnek a Krisna-hívők, és egyházuk milyen
tevékenységeket folytat. Az életmódra vonatkozó alapvető tudnivalókat alább
ismertetem, míg a társadalom és az MKTHK érintkezési felületeire a későbbiekben
térek ki.
Mitől "krisnás" valaki?
Csakúgy,
mint más egyházak, vallások esetén, itt is nehéz megállapítani, hogy mitől hívő
a hívő, és így a vallásgyakorlók pontos létszámát sem könnyű meghatározni. A
keresztény egyházaknál támpontot jelenthet a megkereszteltek száma, bár ez nyilvánvalóan
nem azonos a vallás valódi követőinek számával. A magyar Krisna-hívők (egy-két
újdonsült Krisna-bébi kivételével) mind személyes döntés alapján váltak e vallás
tagjává. Azonban a lelki gyakorlat intenzitásának különböző fokozatai vannak,
és nehéz megállapítani, hogy honnan is kezdjük a számolást.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének magját a templomokban és központokban
élő szerzetesek alkotják. Ilyen központokban élnek pillanatnyilag hívek Budapesten,
Somogyvámoson, Debrecenben, Egerben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Szolnokon,
Kecskeméten és Győrben. A központokban lakó hívők tulajdonképpen a "főállású"
krisnások, akik idejük jelentős részét az egyház tevékenységek (ételosztás,
könyvosztás, adminisztráció stb.) végzésére fordítják.
A templomi élet tanulóidőt jelent azok számára, akik szeretnék mélyebben megismerni
a vaisnava filozófiát és életmódot. A mindennapi élet során a hívek az indiai
lelki kultúra különféle oldalait ismerik meg: főzni tanulnak, tanulmányozzák
a védikus filozófiát és a viselkedési szabályokat. Tradícionális hangszereken
tanulnak, és a szankszrit nyelv alapjait is elsajátítják. Lehetőség nyílik egy
négylépcsős filozófiai képzésen való részvételre is, az egyes szintek teljesítéséről
az ISKCON igazolást ad.
A templomi képzés egyúttal a személyes jellemvonások fejlesztését is szolgálja;
egyszerű életre, szerénységre és alázatra nevel. A szervezet tagjainak mindennapjai
a lemondás, a tisztaság, a kegyesség és az igazságosság jegyében telnek. Követik
a Krisna-tudatú mozgalom általános szabályait:
- nem esznek húst, halat és tojást;
- nem fogyasztanak kábító- és mámorítószereket (beleértve az alkoholt, a kávét
és a cigarettát is);
- nem játszanak szerencsejátékokat;
- nemi életet csak házasságon belül, gyermeknemzés céljából élnek.
A szabályok követése az érzékek tisztítása és az elme szabályozása érdekében
szükséges, a tanítások szerint segít fenntartani a minden élő iránti könyörületesség
érzését, békéssé és kiegyensúlyozottá teszi az embert az állandóan rázúduló
anyagi vágyak közepette is, és lehetőséget nyújt a lelki boldogság megízlelésére.
A templomnak a hívek (bhakták) képzésén túl fontos célkitűzése a Krisna-tudat
széleskörű megismertetése és terjesztése is. Ennek érdekében a templomban nyilvános
programokat tartanak, és innen járnak ki a hívek a könyveket terjeszteni, illetve
prédikálni. A szerzetesek meghatározott napirend szerint élnek, a rendszeresség
és a pontosság fontos szerepet játszik a lelki élet gyakorlatában. Kisebb változásokkal
minden ISKCON-templomban a következő napirend érvényesül:
Reggeli program:
4.00
A hívők felkelnek, zuhanyoznak, testüket agyagjelekkel díszítik és tiszta ruhát
vesznek.
4.30 Az első énekes ceremónia az Úr Krisna tiszteletére, melyet Mangala-áratínak
neveznek.
5.10 Meditációs időszak, a Haré Krisna mantra ismétlésével, imafüzér használatával.
7.00 Isten múrtí formájának üdvözlése.
7.05 Zenés szertartás az ISKCON alapító tanítómestere, Sríla Prabhupáda tiszteletére,
utána közös éneklés, tánc.
7.30 Felolvasás és előadás a szentírások alapján.
8.30 Reggeli étkezés, utána mindenki napi munkájához lát.
A
bhakták (hívek) szolgálatát egyrészt személyes képességeik, másrészt az egyház
igényei határozzák meg. A központokban lakók élete változatosan telik, a sokszínű
napi tevékenységek megszervezése viszont gondos szervezőmunkát igényel. Néhány
ember feladata a templom működéséhez szükséges dolgok beszerzése, a főzés, valamint
a templom rendbentartása. Mások az "Ételt az életért" programok megszervezésével
és lebonyolításával foglalkoznak. A könyvterjesztők utcán, üzletekben és házról-házra
járva árusítják Sríla Prabhupáda könyveit. Megint mások a templomi oltár díszítésével,
és más papi teendőkkel vannak elfoglalva. Néhányan könyveket fordítanak, mások
pedig a médiával és más egyházakkal tartják a kapcsolatot. Rendhagyó programok
(például fesztiválok) esetén számos más tennivaló is adódik. A hívők mindennapjai
tehát a lelki gyakorlatok fenntartása mellett intenzív munkával telnek, hajnali
négy órától este kilencig.
A vaisnava kultúra elsajátításával töltött néhány év után a szerzetestanulók
saját elképzelésük és lelki tanítómesterük tanácsa alapján döntenek arról, hogy
továbbra is szerzetesként kívánnak élni, vagy pedig megházasodnak, és a családos
élet keretei között gyakorolják tovább a lelki életet. A Krisna-hit tehát nem
utasítja el, sőt bátorítja a házasságot, és ez a lelkészek (bráhmanák) számára
is lehetséges.
Az itt vázolt viszonylag szigorú életmódot azonban csak a mintegy háromszáz
fős, teljesidős hívőtábor tagjai követik. Ez azonban korántsem jelenti "az
egyházat". A hívek és szimpatizánsok többsége saját otthonában él, és munnkája
végzése, vagy tanulmányai mellett gyakorolja a vallását. Természetesen ez korántsem
jelent olyan életmódbeli kötöttségeket, mint a központokban élők számára. Vannak
persze olyanok, aki saját otthonukban is minden erkölcsi előírást ugyanolyan
pontosan betartanak mint a templomi hívek - és ez az avatott hívek számára (akik
elfogadták egy lelki tanítómester irányítását) ez kötelező is. Vannak azonban
sokan, akik a saját elkötelezettségük mértékéhez, egyéni lehetőségeikhez igazítják
a lelki gyakorlatukat, így például kevesebb időt töltenek naponta mantra-meditációval,
illetve nem követik az összes életmódbeli korlátozást, csak néhányat közülük
stb. E változatos összetételű gyülekezet tagjainak a száma a becslések szerint
10-12 ezerre tehető.
Az MKTHK és a magyar társadalom érintkezési felületei
Az alábbiakban felsorolom, és néhány mondatban részletezem, hogy milyen csatornákon érintkezik a Krisna-tudatú közösség a társadalommal. Ez a felsorolás (melynek sorrendje teljesen esetleges) egyrészt segít megismerni az egyház legfontosabb tevékenységeit, másrészt feltárja, hogy a Krisna-hívőkről kialakult benyomások milyen forrásokból származhatnak, milyen impulzusok határozzák meg a társadalomban kialakult "Krisna"-képet.
Könyvárusítás.
Ahogy már említettem, A. Cs. Bhaktivedanta Swami könyveinek nyilvános árusítása
az egyház egyik legfontosabb tevékenysége, amely egyrészt a vaisnava filozófia
bemutatását szolgálja, másrészt hozzájárul a közösség anyagi fenntartásához
is. A érintkezési felület nagyságát tekintve talán ez tekinthető a legnagyobbnak,
mivel a könyvek árusítása egész évben zajlik (november-december folyamán a legintenzívebben),
és ezáltal gyakorlatilag a társadalom minden rétegével "testközeli"
kapcsolatba kerülünk.
Vissza Istenhez Magazin. A korábban Hare Krisna Magazin címet viselő kiadvány
évente 2-4 alkalommal jelenik meg. Célja, hogy rövidebb cikkek formájában ismertesse
meg az olvasókat a Krisna-tudat alapelveivel, a közösség tevékenységeivel. Kihívást
jelent a szerzők és szerkesztők számára, hogy érthetően "fordítsák le"
a védikus kultúrát a magyar olvasóközönség számára. Terjesztése a könyvekhez
hasonlóan történik.
Éttermek.Több városban működnek vegetáriánus Govinda éttermek, amelyek egészséges, és hindu módra megáldott ételeket árusítanak. Az ízlésesen berendezett éttermek anyagilag is rentábilisak.
Egyéb
kiadványok. Az egyház alkalmilag más újságokat, szóróanyagokat is készít, amelyek
segítségével bárki képet kaphat a hívek életmódjáról, világfelfogásáról, tevékenységeiről.
Néhány évvel ezelőtt jelent meg a "Krisna-tudat Magyarországon" című
kiadvány, amely minden alapvető információt tartalmazott egy rövid füzet formájában.
A 6000 példányban megjelenő tájékoztató persze gyorsan elfogyott, úgy tűnt el
az információs társadalom sűrűjében, mint csepp a tengerben. A hasonló kiadványoknak
azonban bizonyára nagy szerepe lenne a hiteles információk szélesebb körű megismertetésében.
Kéziratos formában elkészült az egyház katekizmusa is, amely kérdés-felelet
formában dolgozza fel a vallás történetét, a hívek életmódját és a vaisnava
filozófiát.
Sajnos az objektív tájékoztató kiadványok hatását csökkenti, hogy időnként megjelennek
politikai indíttatású, vagy más egyházak, "szektaellenes" szervezetek
által kiadott (általában idegen nyelvű kiadványokból fordított) könyvek, amelyek
(más közöségekkel együtt) hamis (vagy egyoldalú) információkkal, látványosan
rosszindulatú módon próbálják bemutatni az ISKCON-t. Fájdalmas, hogy néha a
magyar egyházi könyvkiadók is teljesen kritikátlanul megjelentetnek ilyen műveket
(az egyik ilyen legutóbbi "remekmű": Kurt-Helmuth Eimuth: A szektások
gyermekei. Budapest, Herder, Ecclesia/Kairosz.) Ez előítéletek erősítésén és
a pánikkeltésen kívül ezeknek nincs gyakorlati haszna.
Ételt az Életért Szegényélelmezési Program. Az ISKCON nemzetközi vegetáriánus ételosztó szervezete, amely magyarországon közhasznú alapítványként formájában működik, és alkalmanként állami támogatásokat is kap. A karitatív munka főként a hajléktalanok és a nagycsaládosok megsegítésére irányul, számukra állandó ingyenkonyha működik Újpesten. Egyéb nyilvános ételosztási akciókra is sor szokott kerülni, például karácsony tájékán. A média jóvoltából az ételosztásról a nagyközönség is értesül, és a visszajelzések szerint ez feltétlen társadalmi elismerést biztosít közösségnek.
Krisna-völgy, Indiai Kulturális Központ és Biofarm. A Balatontól 30 kilométerre fekvő biofalu több mint száz hívőnek ad otthont. A folyamatosan fejlődő települést évente több mint 15 000 ember látogatja meg, így nyilvánvalóan nagy befolyással van a Krisna-hitről a társadalomban kialakult kép milyenségére.
Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Központ. Az intézmény a nyugati tudományágak és a vaisnava kultúra és filozófia széleskörű összehasonlító vizsgálatával illetve bemutatásával foglalkozik. Tevékenységei:
1.
Egy tudományfőiskola létrehozása és működtetése. (Jelenleg az akkreditáció előkészítése
van folyamatban.)
2. Egy, az Intézet arculatának megfelelő könyvtár működtetése (hazai és külföldi
könyvek, tanulmányok, újságcikkek, kiadványok).
3. Konferenciák és nyári egyetemek szervezése. Eddigi jelentősebb események:
Tudomány és vallás szintézise konferencia (1997) - a hazai tudományos élet és
külföldi előadók (köztük egy Nobel-díjas fizikus) részvételével.
Az ezredvég dilemmái 1-2 (1998-1999) - Nyári Egyetem, főként a társadalomtudományos
neves hazai képviselőinek részvételével.
Identitások - Nyári Egyetem (2000) - Az ezredvég dilemmái konferenciasorozat
folytatása.
4. Könyvek, folyóiratok és jegyzetek megjelentetése, publikációk
Internet. Az egyház hivatalos honlapja a www.krisna.hu címen található, és a közösségről szóló minden fontosabb információt tartalmazza. Külön tudományos témákkal foglalkozik (kétkedő hangnemben) a www.extra.hu/szkepszis honlap. A www.tortenet.hu címen egészséges torták rendelhetők meg, amelyek az egyház sütödéjében készülnek. A www.krisna-volgy.hu címen a somogyvámosi krisna-völgy önálló honlapja olvasható.
Mentálhigiénés program. Egyházunk drogellenes programjának vezetője (Molnár Judit) rendszeresen tart előadásokat középiskolákban, ahol a drogfogyasztás ártalmairól illetve az elkerülést (vagy leszokást) elősegítő értelmes életcélokról.
Fesztiválok,
ünnepek, nyilvános programok. A Budapesten és vidéken egyaránt megrendezésre
kerülő fesztiválok tulajdonképpen kulturális rendezvények, "India-show"-k,
amelyek során a fesztivál szereplői látványos, vonzó tálalásban mutatják be
a vaisnava filozófiát és kultúrát. A másfél órás program része egy zenei bemutató,
diavetítés, pantomimbemutató, filozófiai előadás, és táncbemutató. A fesztivál
programja a Pepsi Sziget rendezvény során is sok ember figyelmét vonzza.
A legtöbb vaisnava ünnep a somogyvámosi központban zajlik, közülük néhányat
szélesebb körben is hirdetnek (Krisna "születésnapja", Krisna-völgyi
búcsú stb.), ezekben az esetekben az esemény több, a kívülről érkező látogatók
számára is érdekes, látványos eseményt tartalmaz. Budapesten minden évben nagyszabású
felvonulásra kerül sor "Dzsagannátha szekérfesztivál" címen, amely
egy indiai ünnep meghonosítása. Mivel a feldíszített, hívek által húzott hatalmas
szekér az Erzsébet hídon halad át, ez az ünnep kapja a legnagyobb figyelmet
mind az átlagemberek, mind a média részéről.
A városi központokban heti rendszereséggel rendeznek nyilvános bemutatkozó programokat,
ez pedig sok nyitott ember számára szolgáltat "első kézből származó"
tudnivalókat Krisna követőiről.
Utcai éneklés. Időnként a hívek táncos, énekes felvonulásokat rendeznek, melyeknek célja a Hare Krisna mantra széleskörű megismertetése. A szokatlan menet általában megmosolyogtatja az embereket, ugyanakkor sokan vidámnak és felszabadítónak tartják ezeket a felvonulásokat.
Rokonok, ismerősök, szomszédok stb. Családi és társadalmi kapcsolatai révén nyilvánvalóan minden Krisna-hívő befolyásolja a közösség megítélését. Mivel minden egyes ember több tucat emberrel érintkezik ilyen módon, ez sem elhanyagolható tényező.
Társadalmi kapcsolatok. A közösség "Társadalmi Kapcsolatok és Sajtóirodájának" tagjai rendszeresen találkoznak különféle tudományágak képviselőivel, más vallások lelkészeivel és vezetőivel, mentálhigiénés szakemberekkel és közéleti személyiségekkel. Bár ezeknek a találkozóknak a száma évente csupán párszázra tehető, a társadalmilag befolyásos emberekkel való kapcsolatok nyilván szélesebb körre is kihatnak.
Írott média. Az országos és regionális lapokban havonta átlagosan 30 újságcikk jelenik meg a Krisna-hitről, a közösség által rendezett eseményekről, illetve Krisna-völgyről. Napjainkban nagyon ritkák a negatív felhangú cikkek, többségük tájékoztató hangvételű, sok közülük az egyházügyi törvény tervezett módosításával kapcsolatos. Ritkán a közösség tagjai is jelentetnek meg olvasói leveleket, cikkeket nagyobb lapokban.
Rádió és TV megjelenések. A Krisna-hívőkről szóló hírek viszonylag gyakori témái a rádió- és televízióműsoroknak, legalábbis létszámarányukhoz képest. Átlagosan havi 3-4 TV műsor számol be a Krisna-hitet érintő eseményről, vagy készít riportot az egyház szóvivőjével (Dr. Danka Krisztina) vagy valamely más tagjával.
Kutatások.Becslésem
szerint az utóbbi években több mint húsz felmérés, szemináriumi és szakdolgozat
készült a Krisna-tudat tárgykörében, többségük egyetemi hallgatók által. Közülük
sok szociológiával illetve kultúrantropológiával foglalkozott, de van köztük
földrajz szakos tanár ("vallásföldrajzi kutatás"), idegenforgalmi
tanulmány, illetve vendéglátóipari szakdolgozat is.
Az Krisna-hívők közösségének felkérésére készült Kamarás István szociológus
alapos, sokirányú vizsgálata, amelynek eredménye több tanulmány és egy könyv
formájában látott napvilágot.
A fenti összegzésben a teljesség igénye nélkül megkíséreltem feltárni, hogy milyen módokon találkozik/találkozhat ma valaki a Krisna-hívőkkel, s helyenként utaltam rá, hogy ezek a tapasztalatok hogyan befolyásolhatják a krisnások közösségéről alkotott össztársadalmi képet. Természetesen a társadalom valós viszonyát a Krisna-hívőkhöz mindez csak jelezheti, egy teljesebb kép részletes szociológiai és antropológiai kutatásokat igényelne - amely bizonyára sok érdekességet elárulna a magyar társadalom toleranciára való képességéről, kisebbségekhez való viszonyáról is. A társadalomtudományi kutatások szaporodásával remélhetően egyszer egy ilyen átfogó, naprakész vizsgálatra is sor kerül majd.
Felhasznált és további javasolt irodalmak:
Barabás
Máté: Közösségek találkozása: Krisna-völgy Somogyvámoson. MTA PTI.
Etnoregionális Kutatóközpont, Munkafüzetek, 39. Bp., 1997.
Fazekas István: "Aham brahmásmi - Lélek vagyok" Tanulmány a Hare Krisna
vallásról. Kézirat. KLTE, Szociológia Tanszék. Debrecen, 1997.
Kamarás István: Krisna-tudat Magyarországon. Replika, 19996. 21-22. sz.
Kamarás István: Krisnások Magyarországon. Iskolakultúra, Bp., 1998.
Kocsis Gabriella: Adalékok a Krisna-tudat és a magyar társadalom kapcsolatához.
Kulturális antropológia szak, alapozó dolgozat kézirata. 1997. őszi félév.
Lux Éva: Krisnás szakrális tárgyak a Néprajzi Múzeum Egyházi Gyűjteményében.
Ethnica, 2000. II. évfolyam, 3. szám.
Tasi István: Kereszténység és Krisna-tudat. MKTHK, Budapest, 1992.
Tasi István: Krisna-tudat Magyarországon. Hare Krisna Központi Iroda,
Budapest, 1994.
Tasi István: A vaisnavizmus múltja és jelene. MTA PTI.
Etnoregionális munkafüzetek, Bp., 1997.
Tóth-Soma László: Veda-rahasya. Bába és Társai, Szeged, 1997.
Tóth-Soma László (szerk.): Hare Krisna fehéren-feketén. Szeged, 1996.
