Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Koreai étel, ital

Egy koreai étterembe lépve előbb-utóbb meg kell válni a cipőnktől. Ez néha már közvetlenül az ajtó után bekövetkezik, ahol az oldalfalakon alkalmas polcok sora található. Más esetekben - ha tolóajtókkal elszeparált 8-10 személyes étkezőfülkékben foglalunk helyet - ennek bejáratánál. Ilyenkor a fülke padlója egy lépcsőfoknyival magasabb. Az asztal rendszerint alacsony (kb. 30-40 cm), amit a padlóra terített párnákon ülnek körül. Az asztalok zöme beépített sütő-főző-melegítő alkalmatossággal bír. Ez lehet elektromos, de behozhatnak kis vaskosárban izzó parazsat is. Jobb helyeken az elegáns pincérnők be vannak drótozva: egyik fülükben mobil telefonszerű szerkezet fülhallgatója, ruhájuk nyakrészén kis diszkrét mikrofon - mindez arra szolgál, hogy csendben kiszóljanak a konyhába, ha valami hiányzik. Ilyenkor segítőjük pillanatokon belül nyitja a tolóajtót és beadja a kívánt ételt, italt, edényt.

Ahogy Korea Kína és Japán között helyezkedik el, nekem úgy tűnt, hogy a konyhája is egyfajta átmenet a másik kettő konyhája között. Ami koreai sajátosság, az a kimcsi. Pontosabban a 80-100 féle létező kimcsi közül a kötelezően éppen felszolgált 2-3. De mi is az a kimcsi? Rendszerint valamilyen zöldség képezi az alapját, pl. kínai kel, vagy valamilyen retek. Ezt igen változatosan szeletelik (kis hasábokra vagy ultravékony szeletekre) és piros színű, jellegzetes csípős ízű, csilis-paprikás fűszerrel ízesítik. Az asztalt beborítja a mérhetetlenül sok kis tálka. A halak, húsok, fokhagyma gerezdek és gyöngyhagymák, uborka és sárgarépa szeletek mellett ott a kötelező feketés szója szósz is. Gyakran találunk fejes saláta leveleket vagy vékony, zöld, mérsékelten erős fűszerpaprikát is valamelyik tálkában. A salátalevélbe egy-egy húsdaabot csomagolhatunk és úgy kaphatjuk be, a kézbe vehető paprikából pedig egyszerűen harapni kell, miután megmártottuk valamiben. A rizs itt is elmaradhatatlan.

Enni persze pálcikával kell. Az evőpálcikák eltérően a Japánban és Kínában tapasztalttól inkább fémből vannak a fa helyett. A kézreálló két fémpálcika vastagabb vége általában szépen díszített. Az étkezés vége felé jut szerephez a hosszú, egyenes nyelű kanál is. A leves ugyanis ilyenkor jön... Míg minden más eddigi tálka tartalma közös préda, tehát bárki bármelyikből vehet, addig a levesestál egyéni. Egy levesben a húson vagy halon és zöldségeken kívül gyakori a tészta is. A tészta vékony szálú, barnás és igen hosszú. Kikanalazzák a leves zömét, majd a pálcikákkal megragadják a tészta egyik végét, és a tányér fölé hajolva szájba kapják, majd némi küzdelem árán felszívják. A szívó-cuppogó hangok nem illetlenek, ahogy a diszkrétebb csámcsogás sem. Állítólag a böfögés is az étellel való elégedettség kifejezése, de ilyennel nem találkoztam. A kb. 15 centis tengeri halból, a chokiból (ejtsd csoki) készült csípős, vöröses halleves nem áll nagyon távol a mi halászlénktől.

Ahol esznek, ott előbb-utóbb ivásra is sor kerül. Hideg, palackozott víz mindenütt van. A sört nem részletezem, mert az teljesen olyan, mint errefelé (azaz finom). A borkultúra és maga a nedű viszont már eléggé eltérő. Kezdjük magával az itallal. A bor lehet rizsbor, de készülhet erdei bogyós gyümölcsökből, és néha még szőlőből is. Sűrű, enyhén édeskés, alapanyagára jellemző enyhe utóízzel. Még ha rizsbor is, hideg! (Nem úgy, mint a langyosan ivott japán szake.) Kupica szerű, apró, decis üveg- vagy porcelánpohárból isszák. Fél literes, szép, opálos üvegpalackból töltik, vagy a palackok tartalmát egy kis füles-fedeles zománcos fémkannába öntik (mint a mi teáskannánk literes kivitelben), és onnan kínálják. Először a társasági hierrarchia csúcsán álló személynek (ez csak férfi lehet) kínálnak. Jobb kézzel kell nyújtani a poharat a töltésre. Udvarias gesztus, ha közben bal kézzel a poharat tartó jobbunk csuklójához érünk, de még nagyobb jólneveltség jele, ha bal tenyerünket jobb mellünkre helyezzük. Tölteni is csak jobbal illik, a ballal itt is csuklónk vagy mellünk érintése az elvárható. A töltést mihamarabb viszonozni kell. Magának senki sem tölthet. Régi szokás - amivel gyakran élnek is - hogy a poharat kiürítve átnyújtják a társaság egy másik tagjának. Ő megtisztelve érzi magát, átveszi, és várja, hogy az átnyújtó megtöltse neki. Majd ő is átadja saját korábbi poharát, amelybe rögtön tölt is. Ez után jön a koccintás, majd ivás, de nem fenékig. Egy jobb társaságban a poharak minden létező relációban gazdát cserélnek. Ha nincs szerencse, akkor a közös pohárhasználatot követően a herpeszek is... Tapasztalataim szerint a viszonylag kis termetű koreai férfi hatalmas mennyiségű ételt el tud tűntetni, de az itallal már mértékletesebben bánik.

Távozáskor megleljük a cipőnket. Gondos kezek időközben már orral a kijárat felé fordították. Fizetni a kijárati kasszánál kell, az asztalunkra lefelé fordítva elhelyezett, teljes fogyasztásunkat listázó nyomtatott számlát átadva. Kártyával fizetés az általános.

Cserháti A., 2001. április 15-22.
http://csatweb.csatolna.hu/tagok/csa/koreapic/etelital.htm

 

 

Korean royal court cuisine
http://en.wikipedia.org/wiki/Korean_royal_court_cuisine