Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
szukhávatí
(szanszkrit: „tiszta föld”), a mahájána buddhizmusban Amitábha Buddha nyugati Paradicsoma. A kelet-ázsiai tiszta föld-szekták hívei szerint az juthat be ide, aki kimondja Amitábha nevét (főként ha a halála pillanatában teszi). Ez a nőkre nem vonatkozik: legyenek akármilyen erényesek is, a szukhávatíra várniuk kell, amíg férfiként újjá nem születnek. A szútrák a sugárzó öröm helyeként írják le, ahol madárdal honol, s a fákon drágakövek és aranycsengők csilingelnek. Maga Amitábha lótuszlevélen ül egy csillogó tó közepén, két bódhiszattva: Avalókitésvara és Mahászthámaprápta társaságában. Az erre méltó halottak lelke egy-egy lótuszbimbóba kerül, mely csak akkor nyílik ki, ha a lélek már teljesen megtisztult, majd a Paradicsomban marad végső megvilágosodásáig.
Legfontosabb szövege, a Szukhávatívjúha-szútra, Észak-Indiában keletkezett, valószínűleg a Kr. u. II. század elején vagy még korábban. Egy Dharmakára nevű szerzetesről szól, aki számos világkorszakkal ezelőtt Lókésvararádzsa Buddha tanításait hallgatta. Pár millió év tanulás után felajánlást tett, mely szerint létrehozza a Tiszta Földet (a Szukhávatít), más néven a Nyugati Paradicsomot. Ebben a világban nem lesz gonoszság, az emberek nagyon sokáig élnek, megkapnak mindent, még a nirvánát is elérhetik. Dharmakára végül csakugyan buddhává vált, most a Szukhávatíban tartózkodik, és fogadalmának megfelelően a megszabadulásra vágyó emberi lényeket segíti. Neve Amitábha (a végtelen fény buddhája) vagy Amitájusz (az örök élet buddhája).
A szukhávatí irányzat követői a könyörületes Amitábhától remélik a megváltást. Nem olvassák a szövegeket, nem meditálnak, hanem csak Amitábha nevét ismételgetik. Ez a módszer igen népszerű lett a kínaiak és a japánok között, szerintük ugyanis a világ és benne az ember már annyira degenerált, hogy saját erőből úgysem lehet elérni semmit, legfeljebb az remélhető, hogy majd Amitábha segít.
tiszta föld-buddhizmus
kínaiul csing-tu, pinyin átírással QINGTU, japánul jôdo, Amitábha Buddha (a Végtelen Fény Buddhája) tisztelete. A Kínában o-mi-t'o-fo, Japánban amida néven ismert irányzat Kelet-Ázsiában a mahájána buddhizmus egyik legnépszerűbb formája ma is. A tiszta föld-iskola hívei abban hisznek, hogy Amitábha Buddha nyugati paradicsomában, a Szukhávatíban (más néven a Tisztaság Földjén) mindenki újjászülethet, aki Amitábha nevét őszinte tisztelettel kiejti (azaz, aki nembutsut végez, japánul ugyanis Amida Buddha nevének tiszteleti formája namu Amida Butsu).
A tiszta föld-buddhizmus tanítása három szanszkrit szövegen alapszik: az Amitájusz-vipasjana-szútrán, valamint a hosszabb és a rövidebb tiszta föld-szútrán (Sukhávati-vjúha-szútrák).
Kínában a tiszta föld-buddhizmus kezdetei a IV. századig nyúlnak vissza. Ekkor alapította meg Hui-yüan írástudó azt a szerzetesekből és világiakból álló társaságot, amely az Amitábha nevéről szóló meditációval foglalkozott. A VI. és a VII. században T'an-luan és utódai - Tao-ch'o és Shan-tao - rendszerezték és elterjesztették az iskola tanait. Kínában önálló irányzatként maradt fenn, bár tanait az országban működő más buddhista szekták számos híve is követte. Japánba a t'ien-t'ai (tendai) iskola szerzetesei révén került át ez a tanítás, amely a XII-XIII. századra önálló irányzattá szerveződött, elsősorban Hônen szerzetes munkássága nyomán.
Hônen tanítványát, Shinrant tartják a shin irányzat megalapítójának; a tiszta föld-iskolának ez a legnagyobb csoportja. A shin tanítása szerint a hit önmagában is elégséges, Amida nevének recitálása (ahogy a jôdo iskola gyakorolja) csupán a saját erőfeszítésekbe vetett bizalom jelzése, ugyanúgy, ahogy a munka egyéb formái is, mint például a tantételek elsajátítása, a mértékletesség vagy a szertartások. A shin irányzat megkülönböztetett tiszteletet ad Amidának, más buddhista istenségek imádatát elveti. A szekta elhagyta a monasztikus életet is, ellentétben a szokásos buddhista hagyománnyal.
A jôdo iskola öt ágra szakadt, amelyek közül kettő maradt fenn: a chinzei (a nagyobbik) és a seizan.
Tiszta Föld buddhizmus (Jingtu) Kínában
Azoknak a szövegeknek a kezdete, amelyek Amitábha lényeket megmentő hatalmát írják le nagyjából az I. évszázadra datálhatók. Ezen Buddha neve tulajdonságaira utal (amita-ájusz = hosszú életre), amita-abha pedig a végtelen fényre utal. Néhány tudós a fény kiemelt jelentősége miatt zoroasztriánus befolyást feltételezett, valószínűbb azonban hogy ezek az iratok tisztán buddhista eredetűek. A Buddha-állapot elérése előtt, e szövegek tanúsága szerint, Amitábha eredetileg Dharmákara bódhiszattva volt, aki miután látta az érző lények szenvedéseit, megfogadta, hogy egy tökéletes országot hoz létre azon lények megmentésére, akik képtelenek a nagy erőfeszítést igénylő vallásos önmegtartoztatásra. Ezen az ideálisnak elképzelt helyen a körülmények megfelelők volnának a Buddha-állapot megvalósítására. Dharmákara önmegtartóztató életmódja folytán hosszú eonokon keresztül annyi érdemet halmozott föl, hogy Amitábhaként elérte a Buddha-állapotot, és megalapította a Tiszta Földet (Szukhávatit), mely a szennyezettségtől és kísértésektől mentes mennyei terület, ahonnan sokkal könnyebb elérni a teljes megvilágosodást. Amitábha eredeti fogadalma szerint mindenki, aki hisz Amitábha megmentő hatalmában és a Tiszta Földön akar újra megszületni, az elérheti ezt az újjászületést. Ezek az elképzelések teljesen kongruensek a mahájána doktrínákban kifejtett együttérzésről és bölcsességről szóló tanokkal. Ez a szekta alapvetően devócionális szemben a többi irányzat inkább filozofikus jellegével.
Amitábha kultusza An Shigao révén lett ismert az i.sz. 2. században. Huiyuant (334–416) tekinthetjük úgy is mint a Tiszta Föld szekta alapítója, aki Amitábha kultuszának központjává a mai Hubeiban található Lufeng kolostort tette meg. 402-ben 124 személyből álló csoport (Fehér Lótusz közössége) jött létre, akik azért imádkoztak, hogy Amitábha birodalmában szülessenek újjá. Ez a Tiszta Föld szekta előfutára volt, bár az irányzatot hivatalosan Tanluan (476–542) alapította meg, akit Bódhirúcsi szerzetes térített át a taoizmusról. Tanluan 24 éves korában, mikor a 80 éves Vaszubandhu halálhírét meghallotta, rádöbbent, hogy egy új korszak kezdődött el, melyben a viszonylag szerényebb képességűeknek kell megmutatni a viszonylag egyszerűbb és könnyebb utat. A következő pátriárka, Daochuo (562–645) működése után, az iskola végső megszilárdulása tanítványa, Shandao (613–681) működésének idejére tehető, virágkorát 650-es évektől 715-ig élte. Az utolsó pátriárka Shaogang 805-ben hunyt el, miután az iskola mint teljesen önálló irányzat felbomlott, de gyakorlata beolvadt a többi kínai buddhista szekta rendszerébe, ugyanakkor elterjedt és a mai napig rendkívül népszerű Japánban és Koreában. Az alapvetően a hitre épülő irányzat tagjainak célja a Szukhávatíban való újraszületés, melynek eléréséhez eszközként szolgál a szilárd elhatározás, hogy Szukhávatíban szülessen újjá, a leborulások, a nianfo praxisa („Tisztelet Amitábha Buddhának – Nanmo Amituofo” minél gyakoribb elmondása), a Szukhávatíról és Amithábháról történő elmélkedések. Amitábha mellett különös tiszteletben részesítették Guanyint, a kínai Avalokitésvarát. Az alábbi szövegek elsősorban Amitábha megmentő hatalmáról szólnak, bár Amitábhát több, mint 300 más mahájána szútrában is említik.
Szövegek :
1. Emitoufo jing (T.362, Mahámitábha-szútra) – talán a legkorábbi jingtu szútra, Zhi Qian fordította kínaira i.sz. 200 előtt.
2. Wuliang qingjing pingteng jiao jing (T.361, Amitaprabha-buddha-szútra) – Állítólag Zhi Loujiachan fordította, bár ezt sokan megkérdőjelezték.
3. Wuliangshou jing (T.360, Amitájuh-szútra) – az 5. század elején fordították kínaira, a későbbiekben Kínában nagyon fontos szerepet játszott, gyakran olvasták és recitálták.
4. Ratnakúta-szútra 5. része (T.360) – szintén Amitábha szöveg, a 8. század kezdetén fordították le kínaira.
5. Wuliangshou zhuangyan jing (T.363) – i.sz. 991-ben fordították kínaira 36 fogadalmat tartalmazott (szemben az eredeti szanszkrit és tibeti Szukhávativjúha 48 fogadalmával szemben).
6. Kis Szukhávativjúha – először Kumáradzsíva fordította le (T.366), majd Xuanzang (T.367). A szöveg a Tiszta Föld leírását tartalmazza, de nem tesz említést Dharmákara fogadalmáról, illetve Szúkhávati eredetéről.
7. Guan wuliangshou jing (T.365) – meditációk a Tiszta Föld, Amitábha, Avalokitésvara és Mahászthámpaprápta bódhiszattva attribútumairól. Az 5. században fordították kínaira, az eredeti szanszkrit és tibeti verziók elvesztek, ennek ellenére fontos szerepet játszott a kelet-ázsiai Tiszta Föld hagyományban.
Kósa Gábor
