Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

tömjén

más néven OLIBANUM, a balzsamfafélék (Burseraceae) családjába tartozó tömjénfák mézgás gyantája; a fakéreg bemetszésével nyerik ki. Szárítás után hevítve aromás gőzöket fejleszt; ősidők óta a vallási szertartások kelléke.

Az ókori Egyiptomba az arábiai és a szomáli tengerpartról vittek tömjént termő fákat, mivel ott a vallási szertartásokon - például Amon-Ré napisten kultikus képe előtt naponta - a tömjénnek kiemelkedő szerepe volt. A halotti szertartásokon azt jelképezte, hogy az elhunyt lelke a lánggal emelkedik fel a mennybe. Tömjént használtak a kellemetlen szagok ellensúlyozására, a rossz szellemek elűzésére, az istenek jelenlétének kinyilvánítására (az illat az istenek jellemzője volt), valamint az istenek dicsőítésére. Babilóniában is elterjedt a tömjénnel füstölés mint a vallási szertartások része. Izrael még a babilóni fogság (Kr. e. 586-538) előtt átvette a használatát, és csodatevő hatást tulajdonított neki. Később, a Kr. e. V. században külön oltárt állítottak a tömjénáldozatoknak. Ma már a tömjénnek nincs semmiféle szerepe a zsidó istentiszteletben.

A hinduk, főként a Siva-hívők templomi és otthoni áldozataikhoz égetnek tömjént, a buddhisták ünnepeiken, a beavatási és napi rítusaikon. Kínában az ünnepeken, a felvonulásokon füstöltek tömjénnel az ősök és a házi istenek tiszteletére. Japánban a sintoista szertartások része lett a tömjénégetés.

Az ókori Görögországban a Kr. e. VIII. századtól égettek fát és gyantát felajánlásul az isteneknek és védekezésül a démonok ellen, e gyakorlatot az orphikusok is átvették. Rómában az illatos fákat Keletről hozott tömjénnel váltották fel, amely fontos lett a közösségi és a magánáldozásoknál, de a császárkultuszban is.

A keresztény egyház a Kr. u. IV. században az úrvacsorán kezdte bevezetni a tömjént, azt jelképezve ezzel, hogy a hívek imái felszállnak Istenhez. A középkor előtt Keleten gyakrabban használták a tömjént, mint Nyugaton. A reformáció után az anglikánok csak szórványosan alkalmazták, de a XIX. században az oxfordi mozgalom hatására újra elterjedt a használata. A katolikus egyház keleti és nyugati rítusában folyamatosan megmaradt a tömjénezés az istentiszteletek és a körmenetek alkalmával. Leginkább azonban a keleti ortodoxia liturgikus gyakorlatában élt tovább.

Eredetileg a fenyőtömjént és a mirhát használták tömjénezésre illatos fákkal és fakéreggel, magokkal, gyökerekkel és virágokkal együtt. Az ókori zsidók istentiszteleti tömjénje fenyőtömjén, sztóraxbalzsam és gumigyanta keveréke volt, amelyet sóval tartósítottak. A XVII-XVIII. században a természetes anyagokat kezdték felváltani a vegy- és az illatszerek, s azóta is folytatódik a szintetikus anyagok felhasználása a tömjéngyártásban.

 

fenyőtömjén

aromás mézgagyanta, melynek illóolaját kultikus szertartásokban és a gyógyításban egykor nagyra értékelték; ma is fontos tömjéngyanta. A fenyőtömjént a Burseraceae családnak a Boswellia nemzetségbe tartozó fajaiból nyerik, különösen a Szomáliában és az Arab-félsziget déli részén (Hadramaut vidékén) termő B. Frereana, B. bhaw-dajiana és B. carteri fajokból. A fák kérgén ejtett bemetszésekből kiszivárgó, tejszerű fenyőtömjén a levegővel érintkezve megszilárdul.

A fenyőtömjént az ókori Egyiptomban vallási szertartásokban használták. A zsidóknál a szentély tömjénfüstjét részben fenyőtömjénből nyerték, és a Mózes öt könyve is gyakran említi. Idősebb Plinius leírja, milyen a jó minőségű fenyőtömjén, és a bürökmérgezés ellenszeréül ajánlja. Avicenna szerint sok testi bajra gyógyír. Kínában - és keleten másutt is - belsőleg és külsőleg egyaránt használták gyógyszerként. Mindezek ellenére a modern nyugati orvostudomány szerint semmilyen különleges gyógyító hatása nincs. Ma a fenyőtömjént tömjénként, füstölőszerekben és illatszerek fixálójaként alkalmazzák. A megszilárdult mézgagyantából gyártják a terpentinolajszeszt.