Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Csiszár
Anita
A társas kapcsolatok jellemzői a szíriai arab muzulmánoknál
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Bevezetés
Tanulmányom
megírását két éves kutatómunka előzte meg, melynek témája a szíriai arab muzulmánok
voltak. Az iszlámmal kapcsolatos vizsgálódásaim minden esetben a Közel-Keletre,
az Arab-félszigetre irányultak, számomra ez a térség bizonyult a legérdekesebb
kutatási területnek. Az itt élő népek ősei vették fel elsőként e vallást, ez
az iszlám bölcsője és itt vannak a legfontosabb kultikus helyei (pl.: Mekka,
Medina). Szíria kiválasztása több okból történt. A Magyarországon végzett terepmunkám
során többnyire szíriai muzulmánokkal kerültem kapcsolatba, akik fő adatközlőim
és interjúalanyaim lettek. Elsősorban egyetemistákról vagy már végzett, diplomás
emberekről van szó, akik jelenleg hazánkban élnek. Azok száma körülbelül 10-15
fő, akik segítettek abban, hogy kultúrájukat minél jobban megismerjem. Szándékosan
céloztam meg az értelmiségi réteget: a kommunikációs nehézségek elkerülése végett
(az idegen nyelveket jól értik és beszélik, többek között a magyart is) valamint
vallásuknak mind elméleti mind gyakorlati oldalát - esetenként kitűnően - ismerik,
ami számomra fontos szempont volt adatközlőim megválasztásakor. Munkám kezdeti
része tehát az interjúkból, és a szakirodalom feldolgozásából állt.
Elsőként a forrásokat dolgoztam fel, vagyis a Korán és a Hadiszok szövegeit.
Fontosnak tartottam ezek alapos megismerését hiszen legyen szó az iszlámról
bármilyen tudományos területen, mindig az eredeti kiindulópontot kell alapul
venni, ami pedig nem más mint a szent szövegei a vallásnak. A Korán ily módon
nemcsak vallástörténeti dokumentum, hanem értékes forrás, melynek olvasása segít
megérteni az iszlám világát és a muzulmán arab kultúrát. Az iszlámközösség kialakítása,
társadalmi- és magánéletének szabályozása a Koránra és a prófétai hagyományokra
(Hadiszokra) épült. A muszlimok hiszik, hogy a Korán Allah szava, az isteni
akarat közvetlen kifejezése. Az igazság mércéjének és a viselkedés legtökéletesebb
modelljének tartják. Mindenről helyesen szól, s ráadásul a legtisztább és legszebb
beszédforma az arab nyelvben. Az iszlámot Eickelman mégsem ortodoxnak nevezi,
hanem inkább ortopraxiáról beszél, vagyis az iszlám közösségét olyannak véli,
amely sokkal inkább a szokásokra és szertartásokra helyezi a hangsúlyt, a lezárt
tanokhoz betű szerint való ragaszkodás helyett (Eickelman 1989: 262).
A szakirodalom feldolgozásában főként a Néprajzi Múzeum Könyvtárának és a Magyar
Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményének anyaga segített. Ezek részletes felsorolása
a bibliográfiában található, valamint a dolgozatban folyamatosan hivatkozni
fogok az adatok forrására.
Az elkészített interjúk kérdései a vallási élettel és szokásokkal voltak kapcsolatosak. Érdekes kutatási területnek bizonyult az a témakör, ami arra a kérdésre kereste a választ, hogy ha egy szíriai muzulmán idegen országba - jelen esetben Magyarországra - érkezik, hogyan sikerül beilleszkednie egy olyan számára új társadalomba, amely az ő kultúráját sok esetben nem ismeri. Kérdeztem őket alkalmazkodási stratégiáikról, arról, amit megtartottak eredeti szokásaikból, illetve amit átvettek új környezetükből. Érdekelt, hogy a magyarokkal való érintkezésükben mennyire idomultak a helyi szokásokhoz, amennyire ezt lehetőségeik (vallási és egyéb) engedték. Milyennek látják társadalmunkat, és hogyan határozzák meg helyüket benne? Mennyire akarnak és képesek asszimilálódni? Állnak-e honfitársaikkal szorosabb kapcsolatban, mennyire alkotnak közösséget a magyarországi szíriaiak? Van-e társaságuknak magyar vagy más nemzetiségű tagja, ha igen milyen számban, és ha nem, akkor miért nem? A kérdésekre sikerült széles körben választ kapnom, de ezek leírását vagy elemzését nem e dolgozatban kívánom ismertetni. Kutatásaim során ugyanis a szíriaiak magyarországi helyzete mellett sokkal inkább az érdekelt, hogy otthoni környezetükben hogyan élnek. Kezdetben csak hipotézis, később igazolt tény lett előttem, hogy hazájukban teljesen más normáknak megfelelő az életvitelük, mely főként a család és lakóhelyük vallási közösségének hatására létrejött konformitás. Ennek az eredeti kultúrának megismerése volt számomra igazán fontos.
A szíriai arab muzulmánok antropológiai tanulmányozásában sokáig csak a szakirodalomra
és adatközlőimtől szerzett anyagra tudtam támaszkodni. 1998. január-februárjában
azonban sikerült egy másfél hónapos terepmunkára Szíriába utaznom. A terepmunka
létrejötte főként az ELTE BTK Kulturális Antropológia Tanszéke által létrehozott
alapítványnak volt köszönhető, ahová 1997. októberében pályázatot nyújtottam
be, és munkatervemet elfogadván jelentős anyagi hozzájárulással támogattak.
A Tanszéknek és azoknak is köszönettel tartozom, akik Szíriában segítették a
munkámat.
A másfél hónapból 30 napot Damaszkuszban, két hetet pedig vidéken töltöttem.
Megfigyeléseim tehát főleg a fővárosi életre irányultak de a falun eltöltött
idő is nagyon sok megismeréssel, tapasztalattal gyarapított. Sőt, vidékről visszatérve
Damaszkuszba sokkal inkább sikerült meglátnom mi az, ami tipikusan nagyvárosi
és milyen különbségek vannak egy országon belül az egyes régiók között. Tartózkodásom
különböző színhelyein mindig sikerült muzulmán családokkal kapcsolatba kerülni
és, mint résztvevő megfigyelő közöttük élni. A kapcsolatfelvétel a fogadó családokkal
részben már kiutazásom előtt megtörtént, de több helyre csak a kint adódott
lehetőségképpen jutottam el. Így például nem szerepelt az előzetes munkatervemben
a vidéki tartózkodás és a beduinok felkeresése sem, de mivel a lehetőség úgy
hozta, hogy sikerült több helyre is eljutni, ezért úgy gondolom, feltétlenül
élnem kellett ezzel.
Ezáltal tudtam hosszabb-rövidebb ideig betekintést nyerni a Szíriára jellemző
három életmódba, amik pedig: a nagyvárosi, a vidéki és a sivatagi nomád. A terepmunkára
szánt másfél hónap természetesen kevésnek bizonyult de egyetemi tanulmányaim
miatt jelenleg erre volt csak lehetőségem. A rendelkezésre álló időt azonban
igyekeztem maximálisan kihasználni és minél több anyagot gyűjteni. Kulturális
antropológiai megfigyeléseimet a jövőben feltétlenül folytatni szándékozom Szíriában.
Jelen dolgozat az összegyűjtött anyagnak csak egy témakörét öleli fel, mely az interperszonális kapcsolatok alakulásával foglalkozik. A téma feldolgozása három oldalról megközelítve történt: társas kapcsolatok a családban, barátok és idegenek között. Megfigyeléseimet e három fejezetre lebontva csoportosítottam, mely fejezetek természetesen további alfejezeteket is tartalmaznak. Ezek a következők:
1.
Család
1.1. Szülőkkel való kapcsolatok alakulása
1.2. Testvérek közötti viszony; rokonság
1.3. Házastársak kapcsolata és a gyereknevelés kérdése
2. Barátság kérdése
3.
Idegenekkel szembeni viselkedés
3.1. A viselkedési normákról
3.2. Vendégszeretet
3.3. Egymás segítése
A terepmunka során alkalmazott módszerek:
- RÉSZTVEVŐ MEGFIGYELÉS az adott családokban: a családokról csak az általános információkat közlöm, személyüket adataik védelme érdekében nem nevezem meg. Az elsődlegesen megfigyelt család, akiknél damaszkuszi terepmunkámat végeztem, egy négy fős muzulmán család (férj, feleség és két fiú gyermek) akik noha külön lakásban éltek, de igen szoros kapcsolatban álltak a férfi nagycsaládjával, vagyis a szülőkkel, testvérekkel és azok családjaival. Így résztvevő megfigyelésre e tágabb családi körben is lehetőség volt.
-
ALKALMAZKODÁS a család vallási és egyéb szokásaihoz: pl. a böjt alatt a családtagok
előtt nem étkeztem (tisztában voltak vele, hogy a böjtöt nem tartom - nem is
várták ezt el tőlem - de mégis értékelték, hogy szokásaikat figyelembe veszem).
A közös étkezéseknél megpróbáltam szintén alkalmazkodni, ha pl. a családtagok
evőeszközt nem használtak, akkor én sem igényeltem azt. Kissé talán komikusan
hangzik, de megállapíthatom, hogy az étkezési szokásaik átvételének nagyon nagy
szerepe volt a kapcsolatok kialakításánál és a befogadásnál. Így aztán hamar
rá kellett jönnöm, hogy ha tartani tudom vendéglátóim fogyasztási mennyiségét
az étkezésnél, az igen örvendetes a számukra és már ezzel a "jó vendég"
kategóriába kerülök. Ugyanis - mint arról később majd külön alfejezetben írok
- a vendéglátást ők nagyon komolyan veszik mivel már a Korán is rendelkezett
a vendégszeretet szükségességéről.
A családok nő tagjai otthonukon kívül szinte mindig kendőt viseltek, ezért ha
a helyzet úgy kívánta, magam is viseltem azt. Ruházatom egyszerű volt és semmiképpen
sem hivalkodó. Szíriai ismerőseim már itthon felhívták a figyelmemet arra, hogy
a gyors és könnyebb alkalmazkodás érdekében fontos, hogy az öltözékem takarja
minden egyéb testrészemet a kézfejen és az arcon kívül. (Tekintettel a téli
évszakra, ezt nem volt nehéz megoldani). Ennek ellenére elmondható - ahogy azt
a fő adatközlő család tagjai is megfogalmazták: "Rám más szabályok vonatkoztak".
Ennek azonban véleményem szerint számos előnyei voltak, melyek az információszerzés
lehetőségeiben nyilvánultak meg. Személyes kapcsolatot tudtam kialakítani a
nő és férfi tagokkal egyaránt.
- SZEMÉLYEM MEGHATÁROZÁSA: "Diáklány"-ként tartottak számon, aki az arab nyelvet tanulja és érdeklődik az iszlám iránt. Ezt néha "tesztelték" is, pl. Mohamed próféta életéről tettek fel nekem kérdéseket stb. Ez a tény erősítette az irántam érzett bizalmukat és szimpátiát. Azt hiszem ezzel a kulcsszóval egyben magyarázatot is kaptak arra a bennük felmerülő kérdésre, hogy miért érkezik egy nő - ráadásul egyedül - Szíriába. Tudományos célomat is gyakorta próbáltam elmagyarázni, de érzésem szerint ebből sokan (főleg a falusi emberek) csak annyit konstatáltak, hogy bizonyára hamarosan én is muszlim leszek. Ebbéli reményüket többen ki is fejezték.
- INTERJÚK KÉSZÍTÉSE: Interjúim kétféle módon készültek: egyrészt előre megbeszélt témával és kérdésekkel, diktafonnal rögzített interjúk. Másrészt pedig kötetlen beszélgetésekből kialakult interjúk, melyek csak később (emlékezetből) kerültek lejegyzésre. Ez utóbbi változat volt a gyakoribb.
- FOTÓVAL TÖRTÉNŐ DOKUMENTÁLÁS: Kutatási témámat igyekeztem fotókkal megeleveníteni amennyire ez lehetséges volt. Fekete-fehér és szinesfilmet egyaránt használtam. Körülbelül kettőszáz fotó készült, melyekből válogatva képmellékletet is csatolok a szigorlati dolgozathoz. Általában nem volt akadálya annak, hogy fényképezzek és többen kérték, hogy küldjek a már elkészült fényképekből, amit természetesen meg is tettem.
- RÉSZLETES TEREPMUNKANAPLÓ VEZETÉSE: A terepmunkanapló írása általában a késő esti órákra maradt, a napi program gyakori zsúfoltsága miatt. Ramadan idején amikor a vacsora utáni tévénézés és beszélgetések hajnal háromig is eltarthattak, általában másnap reggel került sor erre. Naplóm szerkezete: még elutazásom előtt készítettem egy munkaterv vázlatot, melyben pontokba szedve szerepeltek a különböző kérdéskörök, fejezetek, amik megválaszolásra vártak. A naponta lejegyzett adatok e szerint lettek beszámozva, hogy a későbbi (itthoni) anyagfeldolgozást ezzel megkönnyítsem.
Szíriáról röviden
Szíria
közel-keleti ország, az Arab-félszigeten fekszik. Szomszédos országai Törökország,
Irak, Jordánia, Libanon és Izrael. Területe 185 180 négyzetkilométer. Lakossága
(1992) 13 millió, ami 2000-re várhatóan 17 millióra növekszik. A születéskor
várható élettartam a férfiaknál 65 év, a nőknél 69 év, ez mindkét esetben meghaladja
a világátlagot (64 ill. 65 év). A népsűrűség 1992-ben 70,0 fő/ négyzetkilométer
volt, ami 2000-re 90,7 főre növekszik (Officina 1994:440).
Az arab nemzetiségűek aránya 89%, a kurdoké 8%. Szunnita a lakosság 75%-a, alavita
11%, keresztény 10%, drúz 3%. Több mint 600 ezer hívő végezte el a zarándoklatot
húsz év alatt.
Átlagos gyerekszám 1985 és 1990 között 7,4 volt. A férfiak átlagosan 26,4, a
nők 22,1 éves korukban házasodtak. Ezer házas férfira 19 többnejű jut, ezer
házasságra pedig 70 válás. Száz írástudó férfira 60 írástudó nő jut. A nők parlamenti
részvételi aránya 9,2%-os. 1990-ben a lakosság több mint fele városlakó volt
(míg 1950-ben kevesebb, mint a harmada). A városi lakosság csaknem negyede a
fővárosban, Damaszkuszban lakik (1 343 000 fő). Nagyobb városai: Aleppo, Homsz,
Hama, Latakia, Al-Kamisli, Ar-Rakkah. Az 1980-as évek végén 350 ezer külföldi
élt Szíriában, közülük 336 ezer arab s ezek közül 260 ezer palesztin. 350 ezer
szíriai hagyta el az országot, közülük 300 ezer arab országokban él, főleg Szaúd-Arábiában,
amelynek aktív lakossága 11%-át teszik ki a szíriai munkavállalók, s akik évente,
az 1980-as évek végén csaknem 300 millió dollárt küldtek Szíriába (Benke é.n.:423.).
Az iskolás korú lakosság (6-17 év) 1990-ben 4 243 000 fő volt. A 15 évnél idősebb
emberek közül analfabéta volt a férfiaknál 47,8%, a nőknél 68,9%. Az elemi iskolázottsági
szint 100%, 100 fiúra 85 lány jut. A tanítás a közoktatás minden fokán ingyenes.
A kötelező tanulmányi idő hat év. A hatosztályos elemi után a gyerekek 2x3 éves
középiskolában, vagy három éves középiskola után szakiskolákban folytatják tanulmányaikat
(Földes 1967:244.).
1. FEJEZET: A CSALÁDI KAPCSOLATOK
"...
az ember természettől fogva inkább páros életet élő, mint városállamalkotó lény,
annyival inkább, amennyire a család korábbi és szükségszerűbb, mint a városállam,
s az utódok létrehozása sokkal inkább közös vonása az élőlényeknek, mint bármi
más".
(Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika)
Mint ahogy azt már Arisztotelész is leírta a Kr.e. 4. században, az ember társas
lény és arra teremtetett, hogy ne egyedül, hanem közösségben, azaz társas kapcsolatokban
éljen, és szaporodásával a létfenntartást biztosítsa. Ennek a közösségi életnek
az alapegysége a család. Fontos tisztázni, hogy mit nevezünk általános értelemben
vett családnak. A család gazdasági egységet alkotó egyének csoportja, akik vérségi
kapcsolatok, házasság vagy örökbefogadás révén kötődnek egymáshoz. A család
felnőtt tagjai felelősek a gyermekek felneveléséért. Bár minden ismert társadalomban
találunk valamilyen családrendszert, a családi kapcsolatok jellege igen nagy
változatosságot mutat. A modern társadalmakban a család uralkodó formája a nukleáris
család (feleségből, férjből /vagy egyikükből/, illetve az eltartott gyerekekből
álló családi csoport) de gyakran megtalálhatjuk a kiterjesztett család valamilyen
típusát is (Giddens 1995:685). Szíriában - mint azt már fentebb említettem -
a nagycsaládok a leggyakoribbak, vagyis a szülők, nagyszülők, gyermekek együtt
élnek.
1.1. A szülőkkel való kapcsolatok alakulása
A vizsgált családokban rendkívül szoros kapcsolattartást tapasztaltam a férfiak
szüleivel. A damaszkuszi család, akikkel kapcsolatban álltam, noha külön lakásban
élt a nagycsaládtól, a velük való érintkezés szinte mindennapos volt. Hétvégén
(ami Szíriában a csütörtök és péntek) mondhatni kötelező programnak számított
a szülők látogatása és a testvérekkel történő találkozás. A lánytestvérek persze
férjeik családjában voltak, ugyanis ha egy nő férjhez megy, attól kezdve már
férje családjához tartozik és annak szüleiről köteles gondoskodni. Ez persze
nem zárja ki saját szülei látogatását, de nem ez a jellemző. Ennek értelmében
azt hiszem, nevezhető a szíriai családrendszer patrilokálisnak, ugyanis a feleségtől
általában elvárják, hogy közel éljen a férj szüleihez. Az általam vizsgált esetek
kivétel nélkül példaként szolgáltak e megállapítás alátámasztására.
Az idős szülők szinte soha nem élnek egyedül, általában a legidősebb fiúgyermek
marad velük egy házban (akár saját családjával is), de sokszor több család és
generáció is együtt él. Éppen ezért nagyon jellemző Szíria-szerte (Damaszkuszban
éppúgy, mint vidéken) a több emeletes családi házak építése. Ahogy megnősül
valamelyik fiú a családból, felhúznak egy szintet a házra. Ha a másik is megnősül,
akkor jöhet a következő szint. Általában három-négy emeletig mennek így el.
Tehát az alsó szinten élnek a szülők, feljebb pedig az ifjabb generációk. Befejezett,
tetővel ellátott házat így ritkán építenek, abból a meggondolásból, hogy ki
tudja mikor lesz szükség még egy emeletre. Építkezésüknek van egy másik jellemző
formája, amely szintén a nagycsalád együttélésének lehetőségére koncentrál.
Ez inkább vidéken jellemző: egy közös udvarra nyílik több kis ház, körben elhelyezkedve.
Mindkét példát jelzés-értékűnek tartom arra vonatkozóan, hogy a nagycsalád együttélésének
milyen fontos szerepe van. Az összetartozás igénye nagyon erős a muzulmánoknál.
Érdekes volt megfigyelni az apa központi helyét a családi körben. Több családnál
is tapasztaltam, hogy a családtagok szinte körbeülik a családfőt, akinek jobbján
természetesen a mama volt. Canaan tanulmányának legelső mondatában leszögezi:
"A családban a férfi a vezető személy". Ő rendelkezik a családot érintő
legfontosabb kérdésekről, amit a többieknek követni kell. Az apa halála esetén
a legidősebb fia veszi át a hatalmat. Ha ő még túl fiatal, akkor a család legidősebb
férfi tagja lép a helyére. Így volt ez a bibliai időkben is - állapítja meg
Canaan (Canaan 1960: 3). A férfi vezető szerepe véleményem szerint nem mindig
érvényesül. Több olyan vitás kérdésnél jelen voltam a családban, amikor a nő
akarata volt a döntő. Ha pl. a gyerekekről volt szó és velük kapcsolatban kellett
valamiről dönteni, akkor hiába volt az apa más állásponton, mégis az anya határozata
érvényesült. A férfi elismerte, hogy "az anyjuk mégiscsak jobban tudja,
hogy a gyerekeknek mi a jó". Más esetekben is megfigyelhető a nők határozatának
elsőbbrendűsége. Egy interjúalanyom elmondta, hogy párjának megválasztásakor
fontos volt, hogy leendő felesége a szülei számára is szimpatikus legyen és
beleegyezésüket adják a házasságba. Ez feltétele volt a házasság létrejöttének.
Azt, hogy a menyjelölt megfelel-e a család elvárásainak, a fiú anyjának volt
joga eldönteni. Az apa véleménye ez esetben másodlagos volt. A meny - ha a férfi
szüleivel egy háztartásban élnek - az anyósával mindennapos kapcsolatba kerül.
Együtt járnak bevásárolni és a mecsetbe imádkozni. A megkérdezettek mind nagyon
fontosnak tartották a szülőkkel szembeni tiszteletteljes és gondoskodó viselkedést.
A családokban magam is tapasztalhattam ezt. A szülők üdvözlése a következő külső
jegyekben nyilvánult meg: apa és fia esetében a kézfogás és arccsók volt jellemző,
míg a fiúk édesanyjukat az egyik családban kézcsókkal üdvözölték, valamint a
mama megcsókolt kezét háromszor a homlokukhoz emelték.
A szülők szeretete az iszlámban, mint kötelezettség is szerepel: isteni parancs,
hogy a gyermek nem lehet szülei bánatának okozója. Másodszor a szülők sem árthatnak
gyermekeiknek. A gyermekekről való jó gondoskodás az iszlám egyik legszigorúbban
előírt cselekedete. A Próféta szerette a gyerekeket és ezt a szokását átadta
a muszlim közösségnek is. Figyelmet kell fordítani a lelki jólétükre, nevelési,
tanulási szükségleteikre. Elsőrendű kérdés a gyermekek jólétéért való felelősség.
A Próféta szerint a hetedik napon egy jó és kedves nevet kell adni a gyermeknek
és a haját le kell borotválni ami az egészséges fejlődéshez kell. Ez egy ünnepi
alkalom, amit örömmel és jótékonysággal kell megünnepelni. Ha felnevelésük szüleik
révén nem biztosított (pl. halálozás esetén) akkor a legközelebbi családtagokat,
rokonokat terheli a felelősség a gyermek jólétéért, és ezt a kötelességüket
be is kell tartani (Abdulati 1995: 163-165). Az iszlám szerint ugyanis mindenkinek
családban kell nevelkednie, ezért nincsenek árvaházak sem. (Megjegyzem árvaházzal
ugyan találkoztam Szíriában, de muzulmán kísérőm felhívta a figyelmemet rá,
hogy az "keresztény létesítmény", és az ő számukra tiltott ez a fajta
intézmény).
A Korán összegzi az ihszan fogalmát, ami pontosan jelöli mindazt, ami helyes,
jó és szép. Az ihszan a beleegyezés problémájára is kiterjed. A szülőknek joguk
van engedelmességet várni gyermeküktől, cserébe azért, amit értük tettek. Azonban
ha a szülők "helytelent" követelnek, akkor az engedetlenség igazságos
és szükségszerű. Ez a fogalom kitér a szülőkkel való viszonyra is, melynek leglényegesebb
része a következő: a gyermekek felelősek a szülők eltartásáért (Abdulati 1977:
212). A szülőkről való gondoskodás általában a legidősebb fiúgyermek kötelessége.
Egy Pécsett végzett orvos férfi az interjú során elmondta, hogy a diploma megszerzése
után is szívesen maradt volna Magyarországon és életét hosszú távon is itt képzelte
el. Ám szülei már idősek és kötelességének tartotta, hogy visszatérjen Szíriába,
és segítse őket, amiben csak lehet. Nősülése után, leendő családjával is a szülői
házban szándékozik maradni, mert szerinte szüksége van szüleinek a közelségére,
másrészről pedig - mint legidősebb fiú - kötelessége is ezt tennie.
A családtagok közötti összetartás az élet más területein is megnyilvánul. Jellemző
ez úgy az ünnepnapokra, mint a hétköznapokra is. Összetartja a családot a közös
munka is. Gyakori, hogy az apa és fiai közös vállalkozást vezetnek, ahol a közvetlen
kollégák is általában rokonok. A damaszkuszi családom férfi tagjai közül többen
annál a cégnél dolgoztak, melyet apjuk hozott létre. Nemcsak a testvérek vettek
részt a munkában, hanem azok sógorai és más egyéb rokonaik is.
Meg kell még említeni a névadási szokásokat, melyeknél a következő szempontok
érvényesülnek: A) Fontos, hogy a nagyszülők nevét legalább egy-egy unoka örökölje.
B) Minden férfit és nőt miután megszületik első fiúgyermeke, új néven kezdenek
el hívni a korábbi keresztnevük helyett: "Amer apja" vagy "Amer
anyja" nevet kapják meg, ha a kisfiút az Amer névre keresztelték. Hangsúlyozom,
ez csak abban az esetben érvényes, ha fiúgyermek születik. Ha az elsőszülött
lány, akkor a szülők megnevezése nem változik, hanem várnak ezzel addig, amíg
fiú nem születik. Megkérdeztem a damaszkuszi családfőt, hogy ha nem született
volna fia csak lánya, akkor a lányáról is elnevezték volna? A válasza a következő
volt: "Öregkoromban hívhattak volna, például, Abu Lejlának (Lejla apja)
ha csakugyan nem születik fiam. Ám ez elég nagy szégyen lett volna". A
névadásról még megjegyezném, hogy mindenki viseli saját keresztnevén kívül még
az apja nevét is, olyan formában, hogy az "Ali fia" vagy "Ali
lánya" elnevezést kapja, ha az apát éppen Alinak hívják. Ily módon tehát,
ha egy férfi önmagát pontosan meg akarja nevezni, akkor három nevet használ,
pl.: Muhammad Kemal (család és keresztneve), Ali fia, Amer apja.
1.2. Testvérek közötti viszony; rokonság
A testvéri viszony tanulmányozásánál leginkább a férfiak közötti kapcsolatot
tudtam megfigyelni, mivel - mint azt már korábban említettem - egy nő a házasságkötése
után többnyire elszakad a szülői háztól, ezáltal testvéreitől is. Az elszakadást
persze nem a szó szoros értelmében kell venni, de sokkal inkább már a férje
családjához tartozik, ezért is neveztem a szíriai családrendszert patrilokálisnak.
A damaszkuszi család esetében a férfinak hat testvére volt (három fiú és három
lány), közülük két bátyjával állt mindennapi kapcsolatban, mivel közös családi
vállalkozásban dolgoztak. A vezető szerep a munkában a legidősebb testvért illette.
(Édesapjuk már nem dolgozott, de a céget egykor ő alapította.) A férfiak viszonya
egymáshoz közvetlen volt, állításuk szerint kiegészítették egymást a munkában,
mert mindegyiküknek máshoz volt érzéke. A hétvégét és az ünnepnapokat is általában
együtt töltötték a szülői házban (a legidősebb testvér és családja együtt lakott
szüleivel, a többiek külön háztartásban éltek, de Damaszkuszon belül is közel
laktak egymáshoz) vagy valamelyikük otthonában. Ilyenkor közösen ebédeltek és
a késő esti órákig együtt maradtak. Viszonyukat jellemzi továbbá, hogy ha segítségre
szorultak, akkor elsődlegesen egymásra számítottak, de ketten a barátaikat is
megemlítették, mint olyan személyeket, akikre feltétlenül számítani lehet.
A vidéki családban a férfi szintén főleg fiútestvéreivel állt kapcsolatban,
igaz lánytestvérei közül ketten is a faluban éltek. Az ő életmódja meglehetősen
eltért rokonságáétól. Nagycsaládja földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott,
mint a faluban általában mindenki. (A falu az Eufrátesz folyó közelében terült
el, így természeti adottságai kedvezőek voltak a mezőgazdasági tevékenységhez).
Ellenben ő a falutól 10 km-re eső városban dolgozott és egy külföldi cég alkalmazásában
állt. Mássága több külső jegyben is megnyilvánult. Fivérei tradicionális öltözéke
(kúfia, galábia) megfelelt a helyi viseletnek, míg az ő ruházata (farmer és
garbó) a faluban kirívónak számított. Testvéreit ez azonban, meglátásom szerint,
nem zavarta, tudomásul vették, hogy "neki ilyen a munkája". Feleségeik
öltözéke idomul férjükéhez és életmódjukat is erősen tükrözi. A földműves férfi
feleségének a munkából komoly részt kell vállalnia, dolgozott úgy a földeken,
mint a ház körüli állatállomány ellátásánál. A másik férfi feleségének ezzel
szemben csak a háztartás vezetése és a négy gyermek nevelése volt a feladata.
Ők jobb anyagi körülmények között éltek, a családfő keresete itt magasabb, mint
a másik család jövedelme. Életszínvonaluk minősége lakberendezésükben is megmutatkozott.
A városban dolgozó férj házában a hagyományos arab vendégszobán kívül még egy
modern, az európai vendégek (a férfi kollégái) számára kialakított fogadószoba
is volt. A lakások tárgyi felszereltsége szintén nagy különbséget mutatott.
Ennek ellenére a fivérek közötti kapcsolattartás szoros, rendszeres és gyakori
volt. Beszélgetéseik során általában az őket közösen érintő kérdésekről volt
szó, illetve a két földműves testvér (ők és családjaik egy háztartásban éltek)
gazdasági ügyeiről, problémáiról, amit a harmadik nagy gonddal kísért figyelemmel
és segíteni próbált a megoldások keresésében.
Általában minden család közelében élnek rokonok, ez lehet azonos házban, utcában,
faluban vagy városban. Saját adataim nincsenek arra vonatkozóan, hogy egy-egy
általam vizsgált családnak pontosan hány rokona élt közeli vagy közvetlen környezetében,
de egy szíriai faluról készült etnográfiai tanulmány számszerű adatokat is közöl
erre vonatkozóan. Louise E. Sweet Tell Toqaanban végzett felmérései szerint
a faluban szinte mindenkinek volt vérrokona. Tíz ember volt mindössze a faluban,
akiknek nem volt semmilyen vér szerinti hozzátartozója, ők pedig a tanító, öt
mezőgazdasági munkás, három gyermektelen asszony (ők másik falvakból jöttek
ide) és egy gyengeelméjű asszony voltak. A leszármazást patrilineálisnak tekinti.
A vagyon öröklését, a hatalom gyakorlását, a gazdasági segítséget és védelmet,
a lakhely biztosítását az apai kapcsolat határozza meg (Sweet 1960: 163).
Érdemes megjegyezni, hogy a "rokonság" szó az arab nyelvben a "könyörület,
irgalom" szó tövéből fakad (rahim). Ennek megfelelően a muszlimok számára
szintén vallási előírás, hogy a rokonokkal való bánásmód a lehető legkedvezőbb
legyen, még akkor is, ha ők ezt nem viszonozzák (ld. Korán 2: 177; 4: 36; 16:
90; 17: 23).
1.3. Házastársak kapcsolata és a gyermeknevelés kérdése
"Ha
féltek, hogy nem tudtok méltányosan bánni a női árvákkal, akkor házasodjatok
meg néktek tetsző nőkkel: kettesével, hármasával, négyesével! Ám ha féltek,
hogy nem tudtok igazságosak lenni egyszerre többhöz, akkor vegyetek feleségül
csak egyet, vagy elégedjetek meg azzal, ami rabszolganőt jobbotok birtokol.
Ezzel tudjátok leginkább elkerülni, hogy igazságtalanul cselekedjetek"
(Korán 4: 3). Ez a Korán-fejezet az Uhud-csata után nyilatkoztatott ki, amikor
is rengeteg muszlim halt meg, és árvák, özvegyek sora maradt egyedül, akikről
a muszlim túlélőknek kellett gondoskodni. A házasság egy módja volt az árvákról
és özvegyekről való gondoskodásnak. A Korán azért adta ezt a lehetőséget, hogy
így védje az árvák jogait és megakadályozza az igazságtalan bánásmódot velük
szemben. Ennek ellenére már az iszlám előtti időkben is gyakoroltak poligámiát
az itt élők (Cahen 1989: 137-139).
Az iszlám esetében, ha poligámiáról van szó, csakis poligíniáról beszélhetünk,
vagyis a házasság olyan formájáról, amelyben a férjnek egyszerre két vagy több
felesége lehet. Az iszlámban maximálisan négy felesége lehet egy férfinek, de
ez szigorú feltételekhez van kötve. Mint azt a fenti Korán-idézet is kimondja,
csak akkor engedhet meg magának egy férfi egyszerre több feleséget, ha azoknak
egyforma jogokat tud biztosítani és megfelelő jólétben tudja őket tartani. A
többnejűség napjainkban egyre ritkább, ami főként az anyagiak hiányával magyarázható.
Szíriai tartózkodásom alatt két esetben találkoztam olyan férfival, akinek több
felesége volt. Mindketten beduinok voltak, akik a sivatagban éltek és juhok
tartásával foglalkoztak. Az egyik férfinek kettő, a másiknak három felesége
volt. Az utóbbi többszöri nősülését azzal indokolta, hogy rengeteg a munka és
szüksége van minél több dolgos kézre. Mivelhogy a munkát még három feleségével
együtt sem győzte, ezért szándékában állt a közeljövőben egy negyedik - s egyben
utolsó - asszonyt is a házhoz hozni.
Az itthon megkérdezett szíriaiak közül egy ember édesapja él poligíniában, a
következő okokból: interjúalanyom még gyerek volt, amikor szülei házassága különböző
okokból tönkrement. A szülők eldöntötték, hogy nem kívánnak a továbbiakban együtt
élni, ám a válás mégsem volt kedvező megoldás számukra. Ugyanis, ha egy férfi
törvényesen elszakad feleségétől, attól kezdve idegen nő lesz számára gyermekei
édesanyja, vagyis az érintkezésük semmilyen formája sem lett volna megengedett.
Ez pedig akadályozta volna az apát a gyermekeivel való kapcsolattartásban. Ezért
döntöttek a szülők úgy, hogy noha külön élnek, de a válást mégsem mondják ki.
A férfi néhány évvel később újra megnősült, ezért került a poligínia kategóriájába.
A házasság akkor válik érvényessé, amikor a vőlegény és menyasszony apja aláírják
a szerződést, vagyis az aqd-ot. Általában a szerződés azt rögzíti, hogy mennyit
fizet a vőlegény a menyasszonyért, és a későbbiekben, ha úgy határoz, hogy elválik
tőle, mennyit kell még fizetnie. A jól megírt aqd biztosítja a nő munkavállalási
és tanulási jogát és kibővíti a válás lehetőségeit, amelyeket a saría törvénye
igencsak korlátoz. Manapság sok nő egészíti ki az eszmá-nak nevezett záradékkal,
ami a nő számára, ha úgy kívánja, biztosítja a váláshoz való jogot. Mások egy
szűkebb tartalmú megkötést írnak hozzá, vagyis azt, hogy joguk van a váláshoz,
ha a férj valaha úgy határoz, hogy második feleséget hoz a házhoz (Brooks 1996:
65).
A házastárs kiválasztásában a szülők szerepe mind a mai napig nagy. Szíria szerte
gyakoriak a rokonházasságok. Ilyen esetekben egy muzulmán lány elsőszámú férj-jelöltje
édesapja fivérének a fia, ha nincs ilyen, akkor a legközelebbi fiúrokona. Az
első jog tehát az apai unokatestvéré. Neki kevesebbet is kell fizetnie mennyasszonyáért,
mint egy távolabbi rokonnak vagy idegennek. Máig vannak olyan családok, ahol
csak ilyen házasságok képzelhetők el (Kremer 1879: 12). Meg kell azt is említeni,
hogy az értelmiségi fiatalok körében egyre nagyobb lehetőség nyílik az ismerkedésre.
Az egyetemek előadásait fiúk és lányok közösen hallgathatják, és a diákok száma
egyre növekszik. Készítettem interjút egy olyan fiatal párral, akik az egyetemen
ismerkedtek meg és döntötték el, hogy házasságot kötnek. A szülők beleegyezése
természetesen itt is szükséges volt. (A megfigyelt családok mindegyikében volt
példa rokonházasságra).
A damaszkuszi család házastársi kapcsolatáról a következőket jegyeztem fel terepmunkanaplómba:
a házastársak beszédtémáját meglehetősen szűk körűnek tapasztaltam. Örökös téma
volt azonban a két gyermek: iskolai teljesítményük, betegség esetén az állapotuk
stb. Ezenkívül mindennap megbeszélték, hogy mit vegyen a férfi másnap a piacon,
ugyanis ő volt a bevásárló. (Elmondása szerint azért vállalta magára ezt a szerepet,
mert nem szeretné, ha felesége egyedül az utcára menne, amíg ő dolgozik. Az
asszonynak így csak egyetlen esetben kellett a házból kimennie: amikor a tejes
embert várta, aki délelőtt érkezett hetente kétszer-háromszor). Beszéltek még
a többi családtagról: ha valakivel történt valami azt mindig tudatták egymással,
akármelyikük volt a hírszerző. Már hét közepén téma volt, hogy hétvégén kihez
fognak menni, ha pedig ők voltak a vendégvárók, akkor különösen.
Érdekesebb inkább az, hogy miről nem beszéltek. Egyszer sem hallottam, hogy
a férfi hazahozta volna problémáit és megbeszélte volna azt feleségével. Az
asszony jóformán azt sem tudta, hogy férje mivel foglalkozik. Pedig családi
vállalkozásban dolgozott. A telephelyen és az irodában sem járt még. Miértemre
azt felelte, hogy a férje bizonyára nem szívesen venné, ha a munkások meglátnák
a "főnök feleségét". (Megjegyzem, hogy nekem, mint vendégnek már az
első héten megmutatta a munkahelyet, vagyis fontosnak tartotta, hogy megismertessen
azzal, amivel családja foglalkozik.)
Az asszonynak munkahelye nem volt, a házastársak úgy vélték, hogy erre nincs
szükség, mivel a férj keresete elegendő volt a tisztességes megélhetéshez. Így
az ő feladata a háztartás vezetése és a gyermekek nevelése volt. Ez utóbbiban
a férj is igyekezett kivenni a részét. A munkából való hazatérése után nap,
mint nap foglalkozott gyermekeivel. A nagyobbik fiú iskolai teljesítményét folyamatosan
figyelemmel kísérte, minden eredményéről tudott. Ha valamelyik gyerek megbetegedett,
az apa vitte orvoshoz. Étkezésnél ő ült kisebbik fia mellett és figyelte, hogy
rendesen eszik-e. Ennek ellenére édesanyjuk volt az, aki több időt töltött gyermekeivel.
Vidéken szintén főként az asszonyokra van bízva a gyerekek felügyelete. Azokat
a kicsiket, akik még nem járnak iskolába, mindig magukkal viszik, még akkor
is, ha a mecsetbe mennek imádkozni. Vidéki asszonyok gyermeküket a hátukra teszik
egy erre a célra használatos zsákba, vagy a karukon tartják (esetleg mindkettő).
Nagyon fontosnak tartják, hogy fiúgyermek legyen a családban. Ennek szerepéről
már a névadási szokások tárgyalásánál is esett szó. Az apák büszkeségei a fiaik.
De hogy ez nem minden esetben igaz, azt mutatja a következő eset is: megkérdeztem
egy négy gyermekes családapát -akinek csak a keresztnevét tudtam- hogy mi az
ő gyermeke után kapott neve:
- "Maner apja" - válaszolta.
- De hát a Maner az lánynév - mondtam.
- Igen, de ő az elsőszülött gyermekem, ezért hívnak így.
- És hogy hívják a legidősebb fiadat?
- Mohamednek.
- Akkor a te neved "Mohamed apja" (Abu Muhammad) kellene, hogy legyen,
nem?
- Az általános szokások szerint igen, de én a lányom nevét használom, mert büszke
vagyok rá.
Később elmondta, hogy a kislány nagyon jó tanuló és sokkal tehetségesebbnek
tartja őt, mint fiúgyermekeit. Amikor ennél a családnál voltam magam is láthattam,
mennyire ragaszkodik a lányához. Nem is a fiait mutatta be elsőként nekem, hanem
Manert. És ha segítségre volt szüksége vagy kért valamit, akkor is a lányt hívta.
Azonban ha egy apának egyáltalán nincs fia, az szinte szégyennek számít, mint
ahogy azt a damaszkuszi családfő is említette. Kérdezték tőlem egy családban,
hogy hány testvérem van. Mondtam, hogy egy lány.
- Nincs apádnak fia ??? - jött a kérdés.
- Nincs, két lánya van - válaszoltam.
Arcukon őszinte sajnálat fejeződött ki, és mondhatni részvéttel fogadták ezt
az információt. Mintha csak ezt gondolták volna: "Szegény ember, még fia
sincs...".
A gyermektelenség következményeit régebben és most is sokkal nehezebb elviselnie
a nőnek, mint a férfinak, mert csak a poligínia tudja a helyzetet megmenteni.
Még ma is gyakran hallani arról akinek nincs gyermeke: "Allah bidduh yihrib
bétuh" - "Isten el akarja pusztítani a házát" (Canaan 1960: 4).
A "fia valakinek" (ibn) szó az arabban ugyanabból a szótőből származik,
mint az "építeni" ige, mivel a ház csak a gyermekek révén épül fel.
Azt a kifejezést, hogy "bétuh haráb" - "a háza tönkrement"
általában olyan házakra használják, ahol nincs gyermek vagy csak lányok vannak.
2. FEJEZET :
BARÁTSÁG KÉRDÉSE
Nagyon
fontos szerepe van a barátoknak mind a nők mind a férfiak esetében. Leginkább
velük beszélik meg gondjaikat, problémáikat. A damaszkuszi házaspár nem élt
közös társasági életet, a családlátogatáson kívül együtt nem jártak el. Meg
volt a maguk társasági köre. Egyetlen házaspárral jártak csak viszonylag rendszeresen
össze, a két férfi volt barát. E két család olyan közeli viszonyban állt egymással,
hogy az asszonyok beszélgettek egymás férjével, és ami még fontos: a kendőt
ilyenkor egyikük sem viselte. Hogy könnyebb legyen megítélni, miért emeltem
ezt ki ennyire, íme egy másik példa: szintén Damaszkuszban mesélte egy férfi
ismerősöm, hogy a legjobb barátja felesége is csak az ajtó mögül hajlandó beszélni
vele, vagyis egyáltalán nem láthatja.
A férfi számára a barát helyettesíti mindazt, amit asszonyával nem tehet meg.
Így a barátjával sétál kézenfogva, karöltve vagy átkarolva az utcán. Vele jár
kávéházba és vele pipázik. Míg házastársukkal szemben nyilvánosság előtt nincs
helye az érzelmek kimutatásának, addig a baráttal szemben fokozottan megteszik
azt. A baráti kézfogás gyakori formája, hogy jobb kezüket először megcsókolják,
majd a szívükhöz emelik (miután megtörtént a kézfogás). Szórakozásuk színhelye
általában a kávéház, ahol akár másfél órán keresztül vízipipáznak és teát vagy
kávét isznak. A piacon kizárólag férfiak árulnak és alkudoznak, szívesen kötik
össze a kellemest a hasznossal: standjuk mellett dohányzásra és teázásra alkalmas
helyiséget alakítanak ki, ahol szívesen látják vendégül barátaikat vagy az érdeklődő
turistákat.
A nők társasági élete többnyire a szomszédnőkre és azokra az asszonyokra korlátozódik,
akikkel a mecsetben találkozik (feltéve, ha jár mecsetbe). Akár fél napot is
eltöltenek a mecsetben, viszik a kisgyerekeket magukkal, szőnyeget és élelmet
is. A mecset tehát egy élettér számukra, nemcsak az ima helyéül szolgál.
3. FEJEZET : IDEGENEKKEL SZEMBENI VISELKEDÉS
3.1. A viselkedési normákról
Az egyes személyek társadalmi viselkedésének és a különböző személyek közötti társadalmi kapcsolatoknak a szisztematikus rögzítése szorosan összefonódik a fizikai elhelyezkedésre és a társadalmi térre vonatkozó megfigyelésekkel. Megfigyeléseimnek így volt egy proxemikai oldala is, amikor az emberek egymáshoz való viszonylagos közelségét vagy távolságát tanulmányoztam különböző szituációkban. Edward T. Hall szerint az a tér, amellyel az emberek különböző helyzetekben, bizonyos távolságban tartják magukat más emberektől, rendkívül beszédes, olyannyira, hogy az erre irányuló megfigyelések eredményei köteteket is megtölthetnének (Borsányi 1988: 62). Mint azt már a fentiekben is említettem, a barátok közötti szoros kapcsolat a két ember közötti kis távolságból is kikövetkeztethető. Az idegenekkel szemben szintén nem jellemző a távolságtarás, viselkedésük barátságos és segítőkész.
3.2. Vendégszeretet
A vendég érkezését örömnek fogják fel, legyen az ismerős vagy ismeretlen. Hogy
mennyire fel vannak készülve a vendégfogadásra, azt mutatja az is, hogy mindenki,
aki ezt anyagilag megteheti, berendez a lakásában egy vendégszobát, amit csak
erre a célra használ. A szoba a következőképpen néz ki: végig szőnyeggel van
leborítva, akár több réteggel is. Cipővel ide nem mennek be, azt az ajtó előtt
leveszik. A fal mentén végig párnákat helyeznek el. Egy párnasor van a földön,
egy pedig a falaknak támasztva, amiket gyakran még újra leterítenek szőnyeggel.
4-5 párnából könyökölőt is csinálnak. Ülve, fekve vagy félig fekvő helyzetben
helyezkednek el rajta. A falon képek vannak, általában díszes feliratokkal (pl.
"Nincs más isten csak Allah, és Mohamed az ő prófétája..."). Télen
a szoba közepére egy olajkályhát is beállítanak. Egyéb bútorzata lehet a szobának,
de nem jellemző.
A vendéget süteménnyel, teával vagy kávéval kínálják, de megkérdezik azt is,
hogy evett-e. A kávé kínálásánál két móddal találkoztam: az egyik, amikor mindenkinek
saját csészébe kiadagolják és tálcáról kínálják. A másik esetben a családfő
behoz egy kancsó kávét és egy darab csészét. Az a szokás, hogy először magának
tölt egy keveset, megissza azt, majd újra tölt és átnyújtja először a vendégnek.
Miután az is megitta, tölt egyenként mindenkinek. Az egyetlen csésze így körbejár
a szobában a résztvevők között, esetenként három kört is megtéve. Egyszerre
csak kis adagot önt ki, amit illik hamar kiinni és továbbadni a csészét. A vendég
részéről illik mindent elfogadni és semmit sem visszautasítani. Sértésnek számít,
ha egy kínált dolgot nem fogadunk el. Evés előtt távozni pedig a legnagyobb
udvariatlanság, hiszen akkor azt feltételezzük a házigazdáról, hogy nem tud
minket vendégül látni, ami pedig sértésnek számít. Szokás a távozó vendéget
megajándékozni. Általában cukorkát tesznek a kezébe, de kaptam rózsafüzért és
szekrényből kivett kombinét is...
Az arabok vendégszeretetét a régi költemények a legszebb tulajdonságok között
dicsőítik. A régi mondák szólnak egyes törzsek vendégszerető főnökeiről, akik
éjjelente tüzet raktak sátruk közelében, hogy a sötétben tévelygő vándor messziről
láthassa és nyugalommal betérhessen hozzájuk (Goldziher 1980: 234).
3.3. Egymás segítése
Ebben az alfejezetben elsőként a szomszédi kapcsolatokra szeretnék kitérni. A szomszédok helyzete nagyon fontos az iszlámban, és több privilégiumot is élveznek. A Korán erre vonatkozó tanítása alapján Mohamed próféta azt mondta, hogy senki sem igazhívő addig, amíg szomszédai nem érzik magukat biztonságban és védelemben felőle. És senki sem igazhívő addig, amíg szomszédja éhesen tölti az éjszakát, míg ő jóllakottan alszik. Aki a legjobb a szomszédjához, mondja a próféta, az fogja Allah szomszédságát élvezni a feltámadás napján. Egy másik kijelentésében így szólt a próféta: "Tudjátok mi a szomszéd joga? Segítsetek neki, ha segítséget kér; könnyítsétek meg, ha könnyítést kér; adjatok neki kölcsön, ha kölcsönre van szüksége; törődjetek vele, ha le van sújtva; ápoljátok, amikor beteg; menjetek el a temetésére, amikor meghal; gratuláljatok neki, ha valami jó éri; mutassatok részvétet irányában, ha szerencsétlenség éri; ne vegyétek el levegőjét úgy, hogy magas házat építtettek az ő beleegyezése nélkül; ne zaklassátok ..." (Abdulati 1995:168). Erre a hadiszra hivatkozott Damaszkuszban egy férfi, amikor szomszédi viszonyáról kérdeztem. Több esetben is megfigyelhető volt a szomszédi kapcsolatok ápolása. A damaszkuszi családban az asszony legjobb barátnője a szomszédnője volt, akivel gyakran még olyan dolgot is megbeszélt, amit férjével nem. Viszonyuk bensőséges, találkozásuk szinte mindennapos volt. Egy másik szomszéd családot pedig rendszeresen segítettek oly módon, hogy gyümölccsel és más élelmiszerrel látták el őket, mivel azok szerényebb anyagiakkal rendelkeztek és négy gyermeket neveltek. Aleppoban tartózkodtam egy családnál, amikor a muszlimok az aid al-Fitr-re készülődtek, vagyis a Ramadan havi böjt megszakításának ünnepére. Erre az alkalomra a gyermekek új ruhát kapnak, minden szülő igyekszik -lehetőségeihez mérten- csemetéit szépen kiöltöztetni. Az érintett család tudta, hogy környezetükben nem minden szomszéd engedheti meg magának az új ruha vásárlását. Ezért (mivel az egyik fiúk szabó volt), tíz darab szabadidőruhát készítettek, amit a rászoruló szomszédok gyermekei között osztottak szét. Meg kell jegyezni, hogy az iszlám öt alappillére között szerepel a zakát, azaz a szegények megsegítésére szánt közadó fizetése. Ezt a hívőknek jövedelmüktől függően kell fizetniük.
A segítőkészséget éppúgy tapasztaltam Szíriában mint a vendégszeretetet. Az emberek itt tényleg segítik egymást. Ha pl. az utcán valaki rosszul lesz, akkor nem várják meg, míg kiér a mentő, hanem az első autós, amelyik észreveszi beviszi a kórházba. Ha az utcán megálltam, mert nem találtam az útirányt, akkor máris odajött hozzám valaki, hogy segítséget adjon. A felvilágosítás kérésével vigyázni kellett, mert sokszor akkor is elmagyarázták, hogy merre menjek, ha fogalmuk sem volt róla. Annyira akartak segíteni, hogy sajnálták volna, ha nem tudnak semmit sem mondani. Aleppoban történt, hogy megkérdeztem egy rendőrtől, merre van a Nemzeti Múzeum. Mondta, hogy ne haragudjak, mert nem tud eljönni velem, de várjak egy kicsit. Megállította az első arra érkező gépkocsit, beleültetett és mondta a sofőrnek, hogy vigyen a múzeumhoz. Az egyáltalán nem számított a rendőrnek, hogy az autós esetleg másfelé akart menni, mint amerre a múzeum van. Természetesen odavitt …
Irodalom
ABDULATI,
Hammudah
1977 The family structure in Islam. Brentwood, ATP.
ABDULATI, Hammudah
1995 Fókuszban az iszlám. Miskolc
BENKE József
1997 Az arab országok története, I-II. kötet. Alexandra Kiadó, Pécs
BOGLÁR Lajos
1979 A néprajzi megközelítés és megismerés "eszközei": dél-amerikai
terepmunkáim néhány tapasztalata. Ethnographia '79/3. szám
BORSÁNYI László
1988 A megfigyelési technikák az etnológiai terepmunkában. Ethnographia '88/1.
szám
BROOKS, Geraldine
1996 A vágy kilenc része. Az iszlám nők rejtett világa. Magyar Könyvklub, Budapest
CANAAN, Taufik
1960 Vom arabisch-palastinischen Familienleben. Helsinki
CAHEN, Claude
1989 Az iszlám a kezdetektől az Oszmán Birodalom létrejöttéig. Gondolat, Budapest
EICKELMAN, Dale F.
1989 The Middle East. An Anthropological Approach. New Jersey
GERMANUS Gyula
1979 Allah Akbar ! Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest
GIDDENS, Anthony
1995 Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest
GOLDZIHER Ignác
1980 Az iszlám. Magyar Hírmondó sorozat, Magvető Kiadó, Budapest
GOLDZIHER Ignác
1995 Az arabok és az iszlám. Válogatott tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest
GOLDZIHER Ignác
1912 Előadások az iszlámról. MTA, Budapest
GRANQVIST, Hilma
1950 Child problems among the Arabs. Studies in a Muhammadan village in Palestina.
Helsingfors-Copenhagen
FÖLDES Anna
1967 Női szemmel hat országról. (233-275. p. Szíria.) Budapest
KREMER, Alfred von
1879 A régi arabok családi élete... után Bolgár Mihály, Aigner, Budapest
LEACH, Edmund
1996 Szociálantropológia. Osiris Kiadó, Budapest
OFFICINA Világévkönyv '94/95. Magyar Könyvklub, Budapest
PARET, Rudi
1981 Schriften zum Islam. Stuttgart
ROBINSON, Francis
1996 Az iszlám világ atlasza. Helikon Kiadó - Magyar Könyvklub, Budapest
SELMS, A. von
1954 Marriage and family life in Ugaritic literature. London
SIMON Róbert
1987 Korán. A Korán világa. Helikon Kiadó, Budapest
SIMON Róbert
1996 Orientalista Kelet-Közép-Európában. Válogatott tanulmányok. Savaria University
Press
SMITH, William Robertson
1885 Kinship and marriage in early Arabia. Cambridge
SWEET, Louise E.
1960 Tell Toqaan : a Syrien village. Ann Arbor, University of Michigan.
