Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Struan benézett a széfbe, s megbizonyosodott róla, hogy minden fontos iratot átvittek a hajóra.
- Én már elintéztem - rontott be a szobába Culum, s bevágta maga mögött az ajtót. - A mindenségit, mondd már meg, mi volt a válasz!
- Mostantól kezdve tekintsd magad vőlegénynek - mondta Struan jóindulatúan.
Culum szólni sem tudott a döbbenettől.
- Brock örül neki, hogy te leszel a veje. Jövőre elveheted Tesst.
- Ezek szerint Brock igent mondott? És te is?
- Igen. Hivatalosan is meg kell kérned Brocktól Tess kezét, de igent fog mondani. A hozomány ügyét és néhány egyéb dolgot meg kell még beszélnünk, de Brock azt mondta, hogy jövőre elveheted a lányát.
Culum hirtelen átölelte Struan vállát. - Ó, apám, köszönöm neked, köszönöm! - Nem hallotta saját hangját, amint azt mondja: "apám", Struan azonban igen.
Lövések hangja törte meg az éjszaka csendjét. Még időben rohantak oda az ablakhoz, hogy lássák, a tér nyugati oldalán tolongó csőcselék első sorai megtántorodnak a sortűz nyomán. A hátrább álló több száz ember előrenyomta az élen állókat, s miközben a tér túlsó oldala felől üvöltöző kínaiak újabb százai közeledtek, a katonákat magába nyelte az embersereg.
A csőcselék fáklyákat, fejszéket, lándzsákat hozott magával - és Hung Mun-zászlókat. Elözönlőtték a legnyugatabbra álló üzletházat, amely az amerikaiaké volt. Fáklya repült be egy ablakon, a kapukat betörték, s a csőcselék hozzákezdett a rabláshoz, fosztogatáshoz, gyújtogatáshoz.
Struan megragadta a muskétáját. - Tessről egy szót se! Ne beszélj róla senkinek, amíg nem találkozol Brockkal. - Kiszaladtak az előtérbe. - A pokolba ezekkel! - kiáltotta, amikor meglátta a kötegnyi számlamásolat alatt dülöngélő Vargast. - Menjen a hajóra!
Vargas elloholt.
Struan üzletháza előtt a téren és a kertben mindenütt kereskedőket lehetett látni, akik a tőlük telhető legnagyobb sebességgel rohantak lorháik felé. Néhány katona a kert falánál posztolt, készen rá, hogy körömszakadtáig harcoljon; Struan csatlakozott hozzájuk, hogy segítsen fedezni a visszavonulást. A szeme sarkából észlelte, hogy Culum visszarohan az épületbe, de figyelmét máris elvonta a csőcselék második hulláma, amely most elárasztotta a Disznó utcát. A bejáratot őrző katonák sortüzet adtak le, majd rendben visszavonultak az Angol Kertbe, ahol csatlakoztak a többi katonához, hogy fedezzék a csónakjaik felé rohanó utolsó kereskedőket.
Azok, akik már feljutottak a fedélzetre, készenlétben tartották a muskétáikat, de a csőcselék kizárólag a tér túlsó oldalán álló üzletházakkal foglalkozott, s meglepő módon nemigen érdekelték őket a kereskedők.
Struan megkönnyebbülve fedezte föl Coopert és az amerikaiakat az egyik lorhán. Azt hitte, még az üzletházban vannak.
- Nézzék ezeket a nyomorultakat - mondta Longstaff csak úgy a levegőbe, miközben ott állt a kert előtt, és sétapálcával a kezében figyelte a tömeget. Tudta, hogy ez az esemény a tárgyalások végét jelenti, s a háború elkerülhetetlen. - őfelsége csapatai rövidesen véget vetnek ennek az ostobaságnak. - Visszament a kertbe, s ott találta Szergejevet, amint a mellette álló két libériás, felfegyverzett inasa társaságában a felfordulást szemléli.
- Volna kedve elkísérni a hajómra, fenség? - kérdezte Longstaff, túlkiabálva a lármát. Tudta, hogy ha Szergejev netán megsebesül, az nemzetközi konfliktust jelentene, s remek ürügyet szolgáltatna a cár számára, hogy megtorlásul hadihajókat küldjön a kínai vizekre. Márpedig erre nem fog sor kerülni, azt a mindenségit, gondolta magában.
- Az ilyen gyülevész népséggel csak egyfajta módon lehet elbánni. Gondolja, hogy a maguk demokráciája képes lesz meggyőzni őket?
- Természetesen. De időt kell adnunk nekik, nemdebár? - felelte Longstaff könnyedén. - Most szálljunk hajóra. Szerencsére kellemes esténk van.
Az egyik orosz szolga mondott valamit Szergejevnek, aki válaszképpen egyszerűen csak ránézett. A szolga elsápadt és elhallgatott.
- Legyen, ahogy kívánja, excellenciás uram - válaszolta Szergejev, így jelezve, hogy legalább annyira megveti a csőcseléket, mint Longstaff. - De azt hiszem, én inkább megvárom a Tajpant. - Elővette burnótos szelencéjét, odakíhálta Longstaffnak, s örömmel tapasztalta, hogy nem remegnek az ujjai.
- Köszönöm. - Longstaff kicsippentett egy kis tubákot. - Micsoda átkozott kalamajka! - Odasétált Struanhoz. - Mi az ördög ütött ezekbe, Dirk?
- A mandarinok küldték őket, ez az egy biztos. Eddig még sose gyűlt itt össze ekkora tömeg. Soha. Jobb, ha fölszállunk a hajóra. - Struan a teret figyelte. Már az utolsó kereskedők is a hajókon voltak. Csak Brockot nem lehetett látni. Gorth és az emberei a tér keleti oldalán még mindig üzletházuk kapuját őrizték, s Struan dühösen látta, hogy Gorth belelő a fosztogató tömegbe, amely közvetlenül nem fenyegette őket.
Kísértést érzett, hogy kiadja a parancsot az azonnali visszavonulásra, majd hogy fölemelje a muskétáját és megölje Gortht. Tudta, hogy ebben a kavarodásban senki se venné észre. De nem lőtt. Nem akarta megfosztani magát attól az örömtől, hogy lássa Gorth szemében a rettegést, mielőtt megöli.
A lorhákon lévők sietve eloldották a köteleket, sok hajó már a folyam közepén járt. A csőcselék - csodával határos módon - még mindig nem vett tudomást róluk.
A Cooper-Tillman üzletházból füst szállongott az ég felé. Aztán, ahogy belekapott egy enyhe szélroham, lángra lobbant az épület, lángnyelvek kezdték nyaldosni a sötétséget.
Struan látta, hogy Brock puskával az egyik kezében, tengerészkarddal a másikban, iratokkal kitömött zsebekkel kiviharzik a házból. Irodistáinak vezetője, Almeida, üzleti könyvek súlya alatt roskadozva rohant a hajó felé, Brock és Gorth fedezete alatt. E pillanatban a csőcselék újabb hulláma nyomult be a keleti bejáraton, elborítva a katonákat, és Struan tudta, ideje elmenekülni.
- A fedélzetre! - bődült a kertkapu felé, majd megdermedt: megpillantotta Szergejevet, aki egyik kezében pisztollyal, a másikban hosszú, kétélű tőrrel a kert falának lapult. Longstaff állt mellette.
- Fussanak! - kiáltotta oda nekik Struan a tumultus fölött.
Szergejev fölnevetett. - Merre?
Heves robbanás hallatszott: a lángok elérték az amerikaiak fegyverraktárát. Az épület a levegőbe repült, lángoló fadarabok, törmelék záporozott a csőcselékre, néhány embert megölt, sokakat megsebesített, megcsonkított. A Hung Mun zászlói keresztülhatoltak a Disznó utcán, nyomukban a nekivadult, prédára éhes csőcselékkel, amely most módszeresen nekilátott, hogy sorra feltörje a keleti oldalon álló üzletházakat. Struan már kilépett a kapun, amikor eszébe jutott Culum.
- Culum! Culum!
Culum vágtatva jött lefelé a lépcsőn. - Itt felejtettem valamit - mondta, s máris rohant tovább a lorha felé.
Szergejev és Longstaff még mindig ott várakozott a többiekkel a kapunál. Menekülési útvonalukat elzárta a tömeg egy harmadik csoportja, amely az imént keresztülszáguldott a téren, s rávetette magát a Struanék mellett álló üzletházra. Struan a falra mutatott, átmásztak rajta. Culum elesett, Struan azonban fölragadta, együtt futottak a hajók felé, közvetlenül mellettük Szergejev és Longstaff.
A tömeg nem bántotta őket, de amint nekivágtak a térnek, és ezzel szabadon hagyták az üzletházhoz vezető utat, a csőcselek vezetői berontottak a kertbe. Sokuk kezében fáklya is volt. Nekiestek a Nemes Háznak.
Ekkorra már az üzletházak legnagyobb része lángokban állt, hatalmas sóhajtással lezuhant egy háztető, újabb lángnyelvek fénye vetült a téren tolongó ezrekre.
Brock lorhájának fedélzetén állt, káromkodva serkentette a legénységet. Mindannyian fel voltak fegyverkezve, ágyúik a partra szegezve.
A tatfedélzeten álló Gorth látta, hogy a hajó orrán és tatján eloldozzák a köteleket. Amint a lorha lassan kezdett távolodni a parttól, Gorth fölemelte a muskétáját, célba vette az üzletházuk kapujában tolongó tömeget, és meghúzta a ravaszt. Látta, hogy egy férfi eldől; gonoszul elvigyorodott. Felkapott egy másik muskétát - s ekkor észrevette a lorhája felé rohanó Struant és társait az előttük és mögöttük kavargó kínaiak forgatagában. Körülnézett, nem látja-e valaki, aztán gondosan célzott. Struan Culum és Szergejev között futott, mellettük Longstaff. Meghúzta a ravaszt.
Szergejev megperdült a tengelye körül, s a földre roskadt.
Gorth újabb muskétáért nyúlt, de e pillanatban Brock ugrott föl a kormányállásba. - Rohanj az orrba, az ágyúhoz! - kiáltotta. - De ne lőj, amíg nem mondom! - Taszított egyet Gorthon, és ráordított a matrózaira. - Mozogjatok, a jó isteneteket! Minden vitorlát fel! - A part felé pillantott, és látta, hogy Struan és Longstaff Szergejev fölé hajol, Culum ott áll mellettük, a csőcselék pedig rohanva megindul feléjük. Felragadta a muskétát, amit Gorth elejtett, célzott és lőtt. A tömeg élén felbukott egy ember, a többiek megtorpantak.
Struan a vállára kapta Szergejevet. - Lőjetek a fejük fölé! - adta ki a parancsot. Emberei sarkon fordultak, s sortüzet lőttek a levegőbe. Az elöl álló kínaiak hátrálni kezdtek, a hátul lévők viszont előretolták őket. Az így keletkező kavarodás elég időt adott Struannak és társainak, hogy elérjék a hajójukat.
Mauss közvetlenül a lorha előtt, a rakparton várta őket, mellette a különös kínai keresztény. Mindkettő fegyvert viselt. Mauss egyik kezében egy Bibliát, a másikban egy tengerészkardot tartott, és így kiáltozott: - Áldott légy, Uram, és bocsáss meg ezeknek a szerencsétlen bűnösöknek! - A levegőbe suhintott kardjával - a csőcselék kikerülte.
Miután valamennyien ott álltak már a fedélzeten, és a lorha a folyam közepén járt, visszanéztek.
Az egész kolónia lángolt. A táncoló lángok, a kavargó füst és a nekivadult tolongás pokoli látvánnyá olvadt össze.
Longstaff a tatfedélzeten fekvő Szergejev mellett térdelt. Struan odasietett hozzájuk.
- Menjen előre! - kiáltott rá Maussra. - Figyeljen!
A sokktól holtsápadt Szergejev ágyéka jobb oldalára tapasztotta a kezét. A tenyere alól kis vérerecske szivárgott. Testőrszolgái halálra váltán nyöszörögtek. Struan félrelökte őket, föltépte Szergejev nadrágjának elejét, majd levágta a jobb oldali nadrágszárat. A golyó fölülről lefelé, rézsútosan, alig egy-két centiméterrel a nemi szerv fölött hatolt Szergejev altestébe, majd onnan kilépve a jobb combba fúródott. Erősen vérzett, de nem ütőeresen. Struan magában hálát adott az Istennek, hogy a golyó nem érte a gyomrot. Megfordította Szergejevet, aki tompán felnyögött. Combja hátoldalán szakadt szélű, véres seb jelezte, hol távozott a golyó. Struan óvatosan megvizsgálta a sebet, s egy kis csontszilánkot emelt ki belőle.
- Hozzatok takarókat, brandyt és egy parázstartót! - csattant rá Struan az egyik matrózra. - Fenség, tudja mozdítani a jobb lábát?
Szergejev fájdalmasan felszisszent, de sikerült megmozdítania a lábát.
- Azt hiszem, a csípője rendben van. Most maradjon még nyugodtan egy kicsit.
Meghozták a takarókat; Struan betakarta velük Szergejevet, feltámasztotta a hátát, hogy kényelmesebben üljön a kormányállás mögötti széken, s megitatta brandyvel.
Miután a parázstartó is megérkezett, Struan kitárta a sebet, alaposan meglocsolta brandyvel, majd a parázs közé helyezte kése pengéjét.
- Tartsa, Will! Culum, gyere, segíts! - Letérdeltek Szergejev mellé, Longstaff a lábait fogta, Culum a fejét.
Struan a sebre szorította a vörösen izzó pengét. A brandy lángra lobbant, s Szergejev elájult. Struan mélyen kauterizálta Szergejev alhasi- és combsebét, igyekezett minél gyorsabban csinálni, hogy addig végezzen, amíg a sebesült eszméletlen. Megfordította Szergejevet, s ismét a sebre nyomta a kést. Égő hús szaga töltötte meg a levegőt. Longstaff félrefordult és hányt, Culum azonban kitartott, és segített Struannak, majd Longstaff is visszafordult.
Struan ismét fölhevítette a pengét, újabb adag brandyt locsolt a comb hátsó oldalán tátongó sebbe, s mélyen, gondosan kiégette. A feje majd széthasadt a bűztől, álláról cseppekben gördült le az izzadság, a keze azonban nem remegett, mert tudta: ha nem elég gondosan kauterizálja a sebet, elüszkösödik, és Szergejev valószínűleg belehal.
Végzett.
Bekötözte a herceget, ivott egy korty brandyt s kiöblítette vele a száját - az ital zamata eloszlatta orrában a vér és az égő hús szagát. Nagyot kortyolt poharából, s Szergejevre nézett: szürke, vértelen volt az arca.
- Mostantól kezdve már a zsosz kezében van - mondta. - Jól vagy, Culum?
- Igen. Igen, azt hiszem.
- Menj le. Adass minden embernek forró rumot. Nézd meg a raktárakat. Mostantól te vagy a helyettesem a hajón. Rázd gatyába az embereket.
Culum lement a tatfedélzetről.
A két orosz szolga Szergejev mellett térdelt. Egyikük megérintette Struan karját, s akadozva mondott neki valamit - nyilvánvalóan köszönetet. Struan mozdulatokkal jelezte, hogy maradjanak uruk mellett.
Fáradtan nyújtózott egyet, majd Longstaff vállára tette a kezét, félrevonta, és a füléhez hajolt: - Látott muskétát a kínaiaknál?
Longstaff megrázta a fejét. - Egyet sem.
- Én sem - mondta Struan.
- Mindenünnen fegyverropogás hallatszott. - Longstaff arca fehér volt, erősen koncentrált. - Szerencsétlen baleset.
Struan egy pillanatig hallgatott. - Ha meghal, az hatalmas bajt jelent, hm?
- Reméljük, hogy megmarad, Dirk. - Longstaff az ajkába harapott. - Azonnal értesítenem kell a külügyet a balesetről. Vizsgálatot kell indítanom.
- Igen.
Longstaff a szürke, halottszerű arcra nézett. Szergejev alig észrevehetően lélegzett. - Átkozottul kellemetlen história, nemdebár?
- Abból, ahogy a golyó a testébe hatolt és kijött belőle, és abból ítélve, hol állt, amikor elesett, semmi kétség, hogy a mieink golyója találta el.
- Szerencsétlen véletlen.
- Az. De lehet, hogy őt vették célba.
- Ki van zárva. Ki akarná megölni Szergejevet?
- Ki akarná megölni magát? Vagy Culumot? Vagy esetleg engem? Mindannyian egy rakáson voltunk.
- De hát kicsoda?
- Tucatnyi ellenségem van.
- Brock nem lenne hajlandó hidegvérrel meggyilkolni magát.
- Ezt sose állítottam. Ajánljon fel jutalmat az informátoroknak. Csak akad valaki, aki látott valamit.
Mindketten a kolóniát figyelték, amely mostanra már messze elmaradt mögöttük; csak a lángok látszottak s a Kanton fölött gomolygó füst. - Őrültség ez a fosztogatás. Ilyesmi még sohasem fordult elő. Miért tették? Miért? - kérdezte Longstaff.
- Nem tudom.
- Amint elérünk Hongkongra, elindulunk északra - s ezúttal egészen Peking kapujáig hajózunk, istenemre! A császár nagyon meg fogja bánni, hogy parancsot adott erre az őrültségre.
- Igen. De előbb még Kantont kell megtámadnunk.
- De ez csak időfecsérlés lenne, nemdebár?
- Egy héten belül meg kell támadnunk. Nem kell sietni. Előbb megsarcoljuk Kantont. Hatmillió tael lesz a hadisarc.
- Miért?
- Ahhoz, hogy a flotta felkészüljön egy északi hadjáratra, kell egy hónap. Az időjárás még nem megfelelő. Meg kell várnunk, míg megérkezik az erősítést. Mikorra várható?
- Egy hónap, hat hét múlva.
- Helyes. - Struan arcán megfeszültek a vonások. - Addigra a Ko-hongnak össze kell szednie a hatmillió taelt. Abból majd megtanulják, hogy jobban teszik, ha máskor figyelmeztetnek bennünket. Mielőtt északnak indulunk, meg kell suhogtatni fölöttük a korbácsot, különben arcot veszítünk. Ha most megússzák a kolónia felégetését, többé sosem leszünk itt biztonságban. Utasítsa a Nemesist, hogy hajózzon a város alá. Küldjön nekik egy tizenkét órás ultimátumot, különben elveszíti Kantont.
Szergejev felnyögött, Struan odalépett hozzá. Az orosz még mindig sokkos és csaknem öntudatlan állapotban volt.
Ekkor Struan észrevette, hogy Mauss megtérített kínaija őt figyeli. A férfi a főfedélzeíen állt, a jobb oldali palánknál. Keresztet vetett Struan felé, lehunyta a szemét, s halkan imádkozni kezdett.

27

Struan a kutter orráról Queen's Town új rakpartjára szökkent, s sietve elindult rajta a terjedelmes, csaknem teljesen elkészült kétemeletes épület felé. Ma, a fehéren izzó ég alatt, a szokásosnál észrevehetőbb volt sántítása. A zászlórúd tetején a sárkányos-oroszlános zászló lobogott.
Struan látta, hogy szerte a Boldogság-völgyben épületek és lakóházak egész sora készült már el, a dombtetőn elkezdték a templom építését is, az öböl túlsó oldalán elkészült Brockék rakpartja, s az előtte álló üzletház befejezéséhez sem sok hiányzik már. Más épületek és lakóházak még mindig a magasra törő bambuszállványok sűrűjében álltak. A Queen's Roadot kikövezték.
Ezzel szemben, jóllehet még csak kora délután volt, alig néhány kulit látott dolgozni. Nagyon meleg, nagyon párás volt az idő. A völgyben kellemes keleti szél kezdett lengedezni.
Struan hosszú léptekkel bement az épület előcsarnokába; inge a hátára tapadt. Jöttére egy meglepett tekintetű, izzadt portugál irodista kapta föl a fejét.
- Madre de Deus, Mr. Struan! Jó napot, senhor. Nem számítottunk önre.
- Hol van Robb?
- Odafent, senhor, de...
Struan azonban ekkor már fölfelé rohant a lépcsőn. Az első emeleti lépcsőfordulóról folyosók nyíltak északi, keleti és nyugati irányba, az épület belseje felé. A sok ablak a tenger, illetve a sziget felé nézett. A flotta hajói nyugodtan ringatóztak a vízen; az ő lorhája ért ide elsőként Kantonból.
Elindult a keleti folyosón, elhaladt a félig kész ebédlő előtt, léptei élesen visszhangoztak a szőnyeg nélküli kőlapokon. Bekopogott egy ajtón, és benyitott.
Az ajtó tágas lakosztályba nyílt. Még csak a bútorok fele érkezett meg: székek, szófák álltak a kövezett padlón, a falakon Quance-képek függtek, az üres kandalló előtt drága szőnyegek hevertek. Sarah az egyik ablak mellett ült egy magas hátú széken, s egy bambuszkeretes csipkelegyezővel legyezte magát. Merev tekintettel nézett Struanra.
- Jó napot, Sarah.
- Jó napot, Dirk.
- Hogy van Karen?
- Karen meghalt.
Sarah halványkék szeme rezzenéstelenül meredt Struanra, az arca rózsaszín volt, és zsírosan fénylett az izzadságtól. A hajába fehér szálak vegyültek, az arca megöregedett.
- Nagyon... nagyon sajnálom - mondta Struan.
Sarah szórakozottan legyezte magát. A legyező keltette enyhe légáramlat egy vékony, laza hajtincset sodort az arcába, de nem simította félre.
- Mikor történt? - kérdezte Struan.
- Három napja. Vagy talán csak kettő - felelte az asszony színtelen hangon. - Nem tudom.
A legyező tovább mozgott előre-hátra, úgy tűnt, mintha önálló életet élne.
- És hogy van az újszülött?
- Még él. Lochlin még él.
Struan az ujjaival letörölt egy izzadságcseppet az álláról. - Mi érkeztünk meg elsőként Kantonból. Fölperzselték a kolóniát. Közvetlenül azelőtt kaptuk meg Robb levelét, mielőtt elindultunk. Csak az imént érkeztem.
- Láttam, amikor a csónakod partra ért.
- Hol van Robb? - kérdezte Struan.
Sarah az egyik ajtó felé mutatott a legyezővel; Struan látta, mennyire elvékonyodott kékeres csuklója.
Bement a hálószobába. Tágas helyiség volt, a baldachinos ágy az ő ágyának mintájára készült.
Robb lehunyt szemmel hevert az ágyon, arca soványán, szürkén rajzolódott ki az izzadságtól foltos párnán.
- Robb! - szólt Struan. Robb azonban nem nyitotta ki a szemét, nem mozdultak kissé nyitott ajkai. Struannak összeszorult a szíve.
Megérintette öccse arcát. Hideg volt. Halott-hideg.
A közelben felvonított egy kutya, az ablaküveghez odaodakoppant egy légy. Struan megfordult, kiment a szobából, s halkan betette az ajtót maga mögött.
Sarah még mindig ott ült a magas hátú széken. A legyező lassan mozgott a kezében. Előre, hátra. Előre, hátra.
Struan gyűlölte most, amiért nem mondta meg neki.
- Robb egy órája halt meg - szólt Sarah. - Két-három órája, egy órája... Nem emlékszem. Mielőtt meghalt, üzent neked általam. Azt hiszem, ma reggel... Vagy éjszaka. Azt hiszem, reggel. Azt üzente: "Mondd meg Dirknek, hogy sose akartam Tajpan lenni."
- Megteszem a szükséges intézkedéseket, Sarah. Most az volna a legjobb, ha a gyerekkel együtt átmennél a Resting Cloudra.
- Én fogtam le a szemét. És én fogtam le Karen szemét is. Ki fogja lezárni a te szemedet, Tajpan? És ki fogja lezárni az enyémet?

Struan megtette a szükséges intézkedéseket, majd elindult fölfelé a házához vezető enyhe emelkedőn. Arra a napra gondolt, amikor Robb először tette lábát Macau földjére.
"Dirk! Vége minden gondnak, itt vagyok! - mondta akkor Robb azzal a csodálatos mosolyával. - Szétzúzzuk a Kelet-indiai Társaságot, és eltapossuk Brockot! Mi leszünk a hűbérurak, dinasztiát alapítunk, amely örök időkig uralkodik majd Ázsia fölött! Már találtam egy lányt, akit elveszek! Sarah McGlenn-nek hívják. Most tizenöt éves, már megtartottuk az eljegyzést, és két év múlva összeházasodunk."
Mondd meg nekem, Istenem, fohászkodott Struan, hol követjük el a hibát? És hogyan? Miért változnak meg az emberek? Hogyan fakadhat veszekedés, erőszak, gyűlölet és fájdalom a kedvességből, a fiatalságból, a gyöngédségből és a szeretetből? És miért? Mert mindig ez történik. Sarah-val. Ronaldával. És ugyanez fog lejátszódni Culum és Tess között. Miért?
A házát körülvevő magas kőfal kapuja előtt állt. Benyitott, és a házra nézett. Minden csendes volt: baljóslatúan csöndes. A "malária" szó villant át az agyán. Enyhe szellő ringatta a magas bambuszokat. A kertet már beültették, tele volt virágokkal, bokrokkal, virágport gyűjtő méhekkel.
Fölment az ajtó előtti lépcsőkön, és benyitott. De nem lépett be azonnal. Megállt az ajtóban, hallgatózott. Nem hallatszott hívogató kacagás, sem a suttogva beszélgető szolgák csivitelése. Üresnek érződött a ház.
Struan a barométerre pillantott: 29,8 hüvelyk, szép idő.
Lassan elindult a folyosón; a levegőben furcsa füstölőszag terjengett. Poros felületeket látott, olyan helyeken, ahol azelőtt sohasem volt por.
Benyitott Mejmej hálószobájába. A megvetett ágy üres volt, a szobában természetellenes rend és tisztaság honolt.
A gyerekek szobája üres. Se ágyak, se játékok.
Ekkor az ablakon át meglátta Mejmejt. A kert zárt része felől jött, levágott virágokkal a kezében, arcára árnyékot vetett narancsszín napernyője. De Struan ekkor már kint is termett, s karjába zárta az asszonyt.
- Magasságos ég, Tajpan, összelapítottad virágaimat. - Mejmej letette a virágokat, és átölelte Struan nyakát. - Honnan jössz, hallod-e? Nagyon összeszorítasz, Tajpan! Kérlek. Miért arcod ilyen különös?
Struan az ölébe kapta, és leült vele egy napfényben fürdő padra. Mejmej elégedetten befészkelte magát karjai közé, megbizsergette Struan ereje, s hogy észrevette az arcán a megkönnyebbülést, amikor meglátta őt a férfi.
Rámosolygott Struanra. - Nna. Fantasztikusan hiányoztál nekem, hallod-e.
- Fantasztikusan hiányoztál nekem, hallod-e.
- Helyes. De miért vagy boldogtalan? Nézek rád, hasonlítasz kísérlethez. Miért?
- A gondok miatt, Mejmej. És már azt hittem, elveszítettelek. Hol vannak a gyerekek?
- Macauban. Elküldtem őket Csen Seng házába, nénémhez. Mikor láz megkezdődött, gondoltam, ez nagyon bölcs dolog. Mary Sinclairrel küldtem őket. Miért gondoltad, hogy elveszítettél engem?
- Csak úgy eszembe jutott. Mikor mentek el a gyerekek?
- Egy hete. Mary vigyáz rájuk. Holnap visszajön.
- Hol van Ah Szam és Lim Din?
- Elküldtem őket ennivalóért. Amikor észrevettük te lorhádat, én azt gondoltam: ajíjje, a ház rettenetesen piszkos és nincs ennivaló, és gyorsan kitakaríttattam velük házat, és elküldtem őket, hozzanak ennivalót. - Mejmej megvetőleg intett a fejével. - Az a lusta lotyó rászolgált egy verésre. Rettenetesen örülök, hogy visszajöttél, Tajpan, tényleg. Háztartásköltség az egekbe szökött, nekem meg nincsen pénzem, több pénzt kell adnod nekem, mert mi tartjuk el Lim Din egész családját, meg Ah Szamét is. Nem mintha sajnálnám etetni közvetlen családjukat, de egész rokonságukat túlzás. Ezerszer is nem! Gazdagok vagyunk, igen, de nem ennyire gazdagok, és nekünk vigyáznunk kell gazdagságunkra, különben gyerekeinkre semmi sem marad. - Összeráncolt szemöldökkel nézte Struant. - Miféle gondjaid vannak?
- Robb meghalt. És a kis Karen is.
Mejmej szemei elkerekedtek, boldogsága tovaillant. - A kislányról tudtam. De Robbról nem. Hallottam, megkapta a lázat... Kettő, három napja. De nem hallottam, hogy meghalt. Mikor történt?
- Néhány órája.
- Rettenetes zsosz. Jobb, ha elmegyünk ebből az átkozott völgyből.
- Nincs elátkozva, kicsim. Láz viszont van benne.
- Igen. Bocsáss meg nekem, amiért mondom megint: ne feledd, sárkánynak szemgolyóján lakunk. - Tekintete az ég felé fordult, elmondott egy sor kínai fohászt. Amikor lecsillapodott, így szólt: - Ne feledd, hogy itt halálosan rettenetesen rossz nekünk feng-sujunk.
Struan kénytelen volt szembenézni azzal a kellemetlen kérdéssel, amely már hetek óta nem ment ki a fejéből: ha itt hagyja a völgyet, mindenki elmegy; ha marad, Mejmej megkaphatja a lázat, és belehalhat - márpedig ezt nem kockáztathatja meg. Ha ő itt marad, és Mejmej elmegy, mások halnak meg, akiknek nem kellene meghalniuk. Hogyan lehet úgy megóvni az embereket a láztól, hogy ugyanakkor megmaradjon Queen's Town és Hongkong is?
- Tajpan! Hallottuk, hogy Kantonban volt nagy baj.
Struan elmondta neki, mi történt.
- Fantasztikusan ostobaság. Miért fosztogattak, hallod-e? Ez ostobaság, ugye?
- Az.
- De rettenetesen bölcs, hogy nem gyújtották fel a kolóniát, amíg volt kereskedés. Nagyon bölcs. Most mi lesz? Megtámadjátok Pekinget?
- Előbb megsarcoljuk Kantont. Aztán Pekinget.
- Miért Kantont, Tajpan? Ezt a császár csinálta, nem ők. Ők csak engedelmeskednek parancsnak.
- Ez igaz. De figyelmeztetniük kellett volna előtte. Hatmillió tael sarcot fognak fizetni, méghozzá gyorsan, különben nem lesz városuk, istenemre! Először Kanton jön, aztán indulunk északra.
Mejmej arca még jobban elkomorult. Tudta, üzenetet kell küldenie nagyapjának, Zsin-kuának, hogy figyelmeztesse. Mert a hadisarcot a Ko-hongnak kell előteremtenie, és ha ez a dolog készületlenül találja nagyapját, Zsin-kua tönkremegy. Eddig még sosem küldött információt a nagyapjának, sosem használta ki, hogy helyzete révén bizalmas dolgokról szerezhet tudomást. Ezúttal azonban úgy érezte, meg kell tennie. A gondolat, hogy egy cselszövés részese lesz, nagyon felizgatta. Végtére is, gondolta, cselszövések és titkok nélkül az élet örömeinek nagy része odalenne. Csak azt nem tudom, miért kezdett fosztogatni a csőcselék, amikor erre nem volt szükség. Barmok.
- Fogod gyászolni öcsédet száz napig? - kérdezte.
- Nem tudok tovább gyászolni, mint ameddig gyászolom - felelte kimerülten Struan.
- A szokás száz nap. Én elintézem kínai temetést Gordon Csennél. Ötven megfizetett gyászolóval. Dobokkal, csörgőkkel meg zászlókkal. Robb bátyámnak lesz olyan temetése, amiről még évek múlva is fognak beszélni. Ebben mi nem nézzük költségeket. Akkor te fogsz örülni, és istenek is fognak örülni.
- Nem lesz semmi ilyesmi - mondta meglepetten Struan. - Ez nem egy kínainak a temetése. Nem bérelhetünk siratókat!
- Akkor hogyan adod meg tisztességet szeretett öcsédnek emberek előtt, hogyan adsz neki arcot az igazi hongkongiak előtt? Gyászolók természetesen kellenek. Nem mi vagyunk a Nemes Ház? Veszíthetünk mi arcot a leghitványabb kuli előtt is? Nem is beszélve rendkívül rossz modorról és rossz zsoszról. Ezt egyszerűen nem teheted!
- Ez nem a mi szokásunk szerint való, Mejmej. Mi másképp csináljuk az ilyesmit.
- Persze - felelte vidáman az asszony. - Én is pont ezt mondom, Tajpan. Te őrződ arcodat a te néped előtt, én meg őrzöm arcomat enyéim előtt. Én fogok gyászolni itthon száz napig, mert persze én nem mehetek el ti temetésetekre vagy a kínai temetésre. Fogok csináltatni emléktáblácskát, mint mindig, és fogok rendesen földre borulni előtte. Aztán, mikor száz nap elmúlik, elégetjük táblácskát, ahogy szokás, és Robb lelke szokás szerint újjászületik. Ez zsosz, Tajpan. Az isteneknek szükségük volt Robbra, sebaj.
Struan azonban már nem figyelt rá. Agyában egymást kergették a gondolatok, hogy megtalálja a megoldást: hogyan vegye fel a harcot a láz ellen, hogyan tartsa meg a völgyet, és hogyan védje meg Hongkongot?

28

Három nappal később eltemették Robbot, Karen sírja mellé. A tető nélküli templomban, a tiszta égbolt alatt Woífgang Mauss tartott gyászistentiszteletet.
Ott volt valamennyi tajpan, csak Wilf Tillman nem, aki a Boldogság-völgyi láztól elgyötörtén még mindig inkább holtan, mint elevenen nyomta az ágyat a Cooper-Tillman cég állóhajóján. Longstaff sem volt jelen: a tábornok és az admirális társaságában már elhajózott Kantonba - a flottával s minden hadra fogható katonával egyetemben. A kór - a vérhas - megtizedelte soraikat. A H. M. S. Nemesist előreküldték.
Sarah ott ült a durván összerótt templomi padok első sorában. Fekete ruhát, fekete fátylat öltött. Shevaun szintén feketében volt. Mary, Liza, Tess és a többi nő úgyszintén. A férfiak sötét ruhát viseltek, és erősen izzadtak.
Struan fölállt, hogy felolvassa a szentleckét. Shevaun feszülten figyelte. Előző nap már részvétét nyilvánította Struannak, s tudta, ennél többet nem tehet. Egy-két hét múlva megint visszazökkennek a dolgok a régi kerékvágásba. Most, miután Robb meghalt, fölül kellett vizsgálnia terveit. Eddig az volt a szándéka, hogy gyorsan férjhez megy Struanhoz, aztán elviszi: előbb Washingtonba, hogy bemutassa a befolyásos embereknek, onnan pedig Londonba, a parlamentbe - de immár szoros amerikai kapcsolatokkal a hátuk mögött. Aztán, később, vissza Washingtonba, nagykövetnek. Ez az elképzelés azonban most késedelmet szenved - tudta, hogy Struan mindaddig nem mehet el, amíg Culum készen nem áll, hogy átvegye tőle a Tajpan tisztét.

Miközben a néma, komor, sötét ruhás gyászmenet a Queen's Roadon a Boldogság-völgy temetője felé haladt, a Tajpingsan keskeny sikátorain fülsiketítő lármával vonult végig a fehér ruhás kínai gyászmenet; isteneikhez kiáltoztak a Nemes Házat ért hatalmas veszteség miatt, jajgattak, nyögtek, zokogtak, megszaggatták ruháikat, püfölték dobjaikat.
A Tajpingsan lakóira mély hatást gyakorolt a Tajpan modora és házának nagysága. Apja tekintélyének fokozódása révén Gordon Csen pozíciója még jobban megerősödött, mivel a dombon lakók közül senki se hitte volna, hogy a Tajpan ennyire tiszteli az isteneiket és a szokásaikat. Nem mintha Gordon Csennek szüksége lett volna rá, hogy még több arcot nyerjen. Hisz nem ő-e Hongkong legnagyobb földbirtokosa? Nem terjesztette ki máris üzletének csápjait minden elképzelhető irányba? Nem övé a legtöbb épület? Meg a hordszéküzlet? Három mosoda? Tizennégy halásszampan? Két patika? Hat vendéglő? Tizenkilenc cipőtisztító hely? Ezenfelül ruhaüzletek, cipőboltok, késesboltok? Nem övé tán a fele az első honkongi ékszerüzletnek, amelyben gyakorlott kuantungi mesterek faragják a köveket és a fát?
És akkor mindezeken felül ott van még az a hatalmas pénzkölcsönző üzlete! Ajíjje, méghozzá milyen! Szinte hihetetlen: annyira gazdag, hogy a szokásosnál másfél percenttel kisebb kamatot kér, s kisajátította az egész üzletágat. Azt is rebesgették, hogy maga a Tajpan az üzlettársa, és most, barbár nagybátyja halála folytán, újabb hatalmas vagyonokhoz fog jutni.
A Hung Mun tagjai között Gordon Csennek semmi szüksége nem volt rá, hogy megerősítse pozícióját. A Hung Munban nagyon is jól tudták, ki az a Gordon Csen, és kérdezősködés nélkül engedelmeskedtek neki. De még így is, annak ellenére, hogy a Hung Mun tagjai benne voltak az építkezési üzletekben, a rakparti munkákban, a takarításban, a szemétszállításban, a halászatban, a főzésben, részesültek a házalók, a mosodák, a szolgák és a kulik hasznából, időről időre nekik is szükségük volt kölcsönökre és házakra, amelyekben lakjanak; következésképpen ők is mélységesen elszomorodtak vezetőjük barbár nagybátyjának halála miatt, s készségesen fizettek egyheti rendkívüli sápot. Tudták, bölcs dolog, ha a Tajpingsan Tajpanjának oldalán állnak; tudták, hogy a sáp egy része az isteneknek szánt áldozatul szolgál - ropogósra sült szopós malacok, sütemények, édes húsok, töméntelen mennyiségű különféle húsétel, homár, hal, egész csónakokra való kisebb rák, kenyér, egész rizshegyek lesznek belőle; tudták, hogy miután az istenek kegyesen letekintenek majd erre a bőkezűségre, az áldozatokat szétosztják, s ők maguk is torkig zabálhatják belőle magukat, legyenek akármilyen farkaséhesek is. Így hát valamennyien együtt jajgattak a gyászolókkal, rettenetesen élvezték a halálnak ezt a színjátékát, s áldották a zsoszt, hogy elevenen megérhették mindezt; hogy gyászolhatnak, ehetnek, szeretkezhetnek, pénzt kereshetnek; hogy talán - ha a zsosz is úgy akarja - meggazdagodhatnak, s ilyenformán még a haláluk előtt rengeteg arcot nyerhetnek ismerőseik, szomszédaik előtt.
Gordon Csen követte a gyászmenetet. Rettentő ünnepélyes arccal és nagy méltósággal haladt megszaggatott ruháiban, hangosan panaszolta az isteneknek, milyen mérhetetlen veszteséget szenvedett. A menetben a koldusok királya haladt mögötte, ilyenformán mindketten sok arcot nyertek. Az istenek pedig mosolyogtak.

Miután a sírgödör megtelt a száraz, terméketlen földdel, Struan a csónakhoz kísérte Sarah-t.
- Este átjövök hozzád - mondta.
Sarah, anélkül hogy válaszolt volna, beült a csónak orrába, és hátat fordított a szigetnek.
Struan megvárta, amíg a csónak eltávolodik a parttól, aztán elindult a Boldogság-völgy felé.
Az utat szinte elárasztották a koldusok és a hordszékeket cipelő kulik. Nem háborgatták a Tajpant; Struan továbbra is fizette a sápot a kolduskirálynak.
Struan megpillantotta Culumot: Brock rokonságának közepén állt, Tess mellett. Odament hozzájuk, udvariasan megemelte kalapját a hölgyek előtt. - Elkísérnél, Culum? - kérdezte a fiától.
- Természetesen - felelte Culum. Mióta apja visszatért, még nem beszélgetett vele, nem beszéltek meg olyan fontos dolgokat, mint például azt, hogyan érinti Robb bátyja halála a terveiket, vagy hogy mikor tartják a hivatalos eljegyzést. Nem volt titok, hogy Kantonból hazafelé jövet, Vampoán megkérte Brocktól Tess kezét, amire Brock mogorván igent mondott. Ugyancsak nem volt titok az sem, hogy a váratlan tragédia miatt az eljegyzés bejelentését egyelőre elhalasztják.
Struan ismét megemelte a kalapját, s oldalán Culummal elindult.
Szótlanul ballagtak az úton. Azok az emberek, akik látták Culumot az imént Brock társaságában, megcsóválták a fejüket, s megint elcsodálkoztak azon, hogy Brock beleegyezett a házasságba, amely nyilván a Tajpan ötlete volt.
- Jó reggelt, Mary - köszöntötte a Glessing és Horatio társaságában hozzájuk lépő Mary Sinclairt Struan. Mary megviseltnek, nyúzottnak látszott.
- Jó reggelt, Tajpan. Benézhetnék magukhoz délután? Volna néhány perce a számomra?
- Igen, természetesen. Napszállta körül megfelel?
- Köszönöm. El sem tudom mondani, mennyire sajnálom... hogy mennyire együttérzek gyászában.
- Rettenetes csapás - mondta Glessing. A hetek múlásával egyre inkább Struan hatása alá került. A mindenségit: egy olyan ember, aki a királyi flottánál szolgált, aki puskaporosgyerek volt Trafalgarnál, minden tiszteletet megérdemel! Amikor Culum elmondta neki ezt a dolgot, nyomban megkérdezte tőle: "Melyik hajón szolgált?", s döbbenten hallotta Culum válaszát: "Nem tudom, nem kérdeztem." Arra gondolt, lehet, hogy a Tajpan az apjával együtt szolgált. Már a nyelve hegyén volt, hogy megkérdezze, de nem tehette, mert ezt a dolgot Culum bizalmasan mondta el neki. - Rettenetesen sajnálom, Tajpan.
- Köszönöm. Hogy van mostanában?
- Nagyon jól, köszönöm. Átkozottul sok a dolgom, az egyszer szent.
- Azt hiszem, nem ártana leengedni a csatahajók mély vízi viharhorgonyait.
Glessing hirtelen nagyon éber lett. - Vihart szimatol?
- Nem. De ez a tájfunok időszaka. Néha korábban érkeznek, néha később.
- Köszönöm a tanácsot. Ma délután kiadom a parancsot. - Átkozottul okos, gondolta Glessing. Remekül viseli ezt a rengeteg csapást. Nem hiszem, hogy akadna ember, aki nála jobban ismerné a tengert. Mary az egekig magasztalja, s az ő véleményére érdemes odafigyelni, istenemre! És Struan most elintézte, hogy a flotta néhány napon belül Kantonra zúduljon azok ellen a pogányok ellen, akik voltak olyan vakmerőek, hogy felégették a kolóniát. A ragya egye ki az admirális szemét! Miért nem adja vissza az a hülye a hajómat? Vajon megkockáztathatom-e, hogy megkérjem a Tajpant: szóljon egy-két szót az érdekemben? - Ön is elmegy a flottával?
- Nem tudom. - Struan Horatióra pillantott. - Mikor jött vissza, fiam?
- Tegnap este, Tajpan. Őexcellenciája küldött, hogy képviseljem a temetésen. Örülök, hogy leróhattam tiszteletemet. Az apállyal visszamegyek.
- Nagyon kedves volt tőle, és magától is, Horatio. Kérem, adja át üdvözletemet őexcellenciájának.
- Nagyon ideges a nagyherceg miatt. Hogy van?
- Nem túl rosszul. A China Cloud fedélzetén van. Talán látogassa meg. Azt hiszem, a csípőcsontja megsérült, de ezt ilyen korán még nem lehet megmondani. Akkor várom magát, Mary. - Struan ismét megemelte a kalapját, s Culum társaságában elindult. Maryre gondolt. Nyilván a gyerekek miatt akar velem beszélni. Remélem, nincs semmi baj. De vajon mi leli Horatiót és Glessinget? Nagyon idegesnek és ingerültnek látszottak.

- Elkísérhetem a szállodáig, Miss Sinclair? - kérdezte Glessing. - Volna kedvük esetleg velem ebédelni a hajójavító műhelynél?
- Szívesen, George drágám - felelte Mary -, de Horatio nem tud velünk jönni. - Mielőtt még Horatio bármit is szólhatott volna, sietve hozzátette: - Az én kedves bátyám elmondta nekem, hogy ön megkérte tőle a kezem.
Glessing meglepődött. - Igen... nos, megkértem. Remélem, hogy... Szóval megkértem.
- Szeretném közölni magával, hogy elfogadom az ajánlatát.
- A teremtésit! - Glessing elkapta Mary kezét, és megcsókolta. - Esküszöm mindenre, ami szent... az ördögbe is! Esküszöm, hogy... - Horatio felé fordult, hogy köszönetet mondjon. Öröme szertefoszlott. - Az ég szerelmére, mi baj?
Horatio rosszindulatú tekintettel méregette Maryt. Ajka torz mosolyra húzódott, de nem vette le a szemét a húgáról. - Semmi.
- Te nem helyesled? - kérdezte feszült hangon Glessing.
- Dehogynem helyesli, ugye, kedves bátyám? - vágott közbe gyorsan Mary.
- Mary, te... te még nagyon fiatal vagy, és...
- De ugye beleegyezel? Karácsony előtt három nappal megesküszünk. Már hogyha ez megfelel magának, George.
Glessing megdermedt, látva, milyen ellenségesen viselkedik egymással szemben a két testvér. - Neked megfelel, Horatio?
- Bizonyos vagyok benne, hogy a Tajpan helyeselni fogja a beleegyezésedet, Horatio. - Mary boldog volt, hogy végre elhatározta: feleségül megy Glessinghez. Most már csak a magzattól kell megszabadulnia. Ha Mejmej nem tud segíteni, akkor kénytelen lesz behajtani a Tajpanon azt a szívességet, amivel tartozik neki. - Hozzámegyek George-hoz - mondta dacosan, félelmét palástolva.
- Legyetek átkozottak mindketten! - mondta Horatio, s nagy léptekkel elvonult.
- Az isten szerelmére, ennek meg mi baja? Akkor most beleegyezett vagy sem? - kérdezte Glessing dühödten.
- Beleegyezett, George drágám. Ne aggódjon. És kérem, bocsássa meg nekem, hogy ilyen váratlanul nyilatkoztam, de most akartam megmondani.
- Erre nincs szükség, Mary. Én kérek bocsánatot. Fogalmam se volt róla, hogy a bátyja ennyire ellenzi a dolgot. Ha csak egy percre is felötlik bennem... Nos, akkor nem siettettem volna ennyire. - Afölötti örömét, hogy kívánsága teljesült, elrontotta a Mary arcán látható szomorúság és a szűnni nem akaró düh, amiért nem lehet a flottánál. Az isten verje meg az admirálist! A mennykő ebbe az átkozott szárazföldi beosztásba, a mennykő Sinclairbe! Hogy az ördögbe kedvelhettem ezt az embert valaha is? Hogy merészelt ilyen udvariatlan lenni?
- Örülök, hogy maga itt van, George - hallotta Mary hangját.
Látta, hogy Mary letöröl néhány könnycseppet a szeme sarkából, s boldogsága visszatért. E nélkül a parti beosztás nélkül sose tudna ennyi időt tölteni Maryvel. Áldotta a szerencséjét. Mary elfogadta, és egyedül csak ez számított. Megfogta a lány karját. - Elég a könnyekből - mondta. - Ez életem legszebb napja. Most elmegyünk ebédelni, és megünnepeljük. Ma este együtt fogunk vacsorázni - és mostantól kezdve mindig együtt ebédelünk és vacsorázunk. A jövő hónapban nyilvánosságra hozzuk az eljegyzésünket. Mostantól én gondoskodom magáról. Ha bárki zaklatni merészeli, annak velem gyűlik meg a baja, istenemre!

Struan és Culum az üzletház irodájában ült, és brandyt iszogatott. Az iroda tágas, kőpadlós helyiség volt, berendezését egy politúrozott tíkfa asztal, néhány hajólámpa, jószagú kencéktől illatozó bőrszékek és egy bőrdívány alkották, a falakon Quance-festmények függtek, a tíkfa ajtó mellett pedig egy kardáncsuklós felfüggesztésű barométer.
Struan az ablaknál állt, s üres tekintettel nézte a kikötőt. Most, hogy a csapatszállító és hadihajók elmentek, üresnek hatott a nagy, sima vízfelület. A klipperek közül csak a China Cloud és a White Witch maradt itt. Rajtuk kívül csupán néhány kereskedőhajó horgonyzott a kikötőben, amelyek még nem szereztek maguknak rakományt a hazaútra, valamint néhány nemrég érkezett hajó, amely az elmúlt évben megrendelt árucikkeket hozta.
Culum a kandalló fölött függő festményt tanulmányozta. A kép egy köpönyeget viselő, megdöbbentően szép kínai halászlányt ábrázolt. A hóna alatt egy kosarat tartott, és mosolygott.
Culum azon töprengett, vajon igaz-e a szóbeszéd, miszerint ez a kép apja szeretőjét ábrázolja, aki a házában lakik néhány száz yardnyira innen.
- Korábbi terveimmel ellentétben most nem tudok elmenni. Úgy döntöttem, hogy maradok - mondta Struan anélkül, hogy elfordult volna az ablaktól.
Culum enyhe csalódottságot érzett. - Meg tudok birkózni a feladatokkal. Tudom, hogy képes vagyok rá.
- Igen. Idővel képes leszel.
Culum ismét elcsodálkozott barátja, Gorth bölcsességén. Előző este, a White Witch tatfedélzetén Gorth azt mondtaneki: "Jegyezd meg a szavaimat, barátom. Apád most már sohasem megy el innen. Fogadok veled bármibe, amibe csak akarsz, hívatni fog téged, és bejelenti, hogy marad. Rettenetesen fáj, hogy ezt kell mondanom, de nekünk kettőnknek semmi reményünk, amíg meg nem hal."
"De hát én egyedül nem is volnék rá képes, Gorth. Egymagam nem tudnék Tajpan lenni."
"Dehogynem tudnál. De ha mégis segítségre volna szükséged - amit egyébként nem hiszek -, tőlem megkapsz minden segítséget, amit csak adhatok. Apámtól úgyszintén. Végtére is most már családtag vagy. Persze hogy képes vagy rá. De ha ezt megmondod a Tajpannak, azt fogja rá válaszolni, hogy: "Hát persze, hogy képes leszel rá, Culum. Idővel.""
"Csakugyan úgy gondolod, hogy képes volnék rá?"
"Efelől semmi kétségem, az ördögbe is! Mi ebben a gond? - mondta Gorth. - Eladsz és vásárolsz, miközben a legnagyobb kockázat a compradorédé. Hajó az hajó, tea az tea, ópium az ópium. A Tajpan hozza a döntéseket, ennyi az egész. Tulajdonképpen csak józan észre van szükség. Emlékezz csak vissza, mit tettél abban a dombügyben. Bebizonyítottad, hogy tudsz helyesen dönteni. És te döntöttél, senki más. Aztán rákényszeritetted apádat, hogy beszéljen apámmal Tess ügyében, apám pedig rákényszerítené a Tajpant, hogy adja rátok áldását."
"Talán egy nyugalmas időben el tudnám vezetni a céget. De így, hogy itt van Longstaff, a háború meg Zsin-kua..."
"Ezek lényegtelen dolgok. A háború nem rajtunk múlik, bármennyire is szeretné apád az ellenkezőjét elhitetni. Ami pedig azt a vén rókát, Zsin-kuát illeti, én segíthetek neked gatyába rázni azt az öreg majmot. Nem, Culum, nekünk sajnos meg kell várnunk, amíg az öregeink meghalnak... Nem lesz könnyű, ilyen fiatalon, tele mindenféle új elképzeléssel. Mi rossz volna abban, ha átadnák nekünk a kormányrudat? Apád meg apám odahaza tartaná a frontot, és bármikor fordulhatnánk hozzájuk segítségért. Nem mintha ki akarnánk őket semmizni. A cég természetesen az ő tulajdonuk maradna. Ezt persze ők sose hinnék el. Mindkettőnek tengervíz lötyög az agya helyén. Mindent maguknak kell megtartaniuk, akkor - és csak akkor - boldogok. A Tajpan majd szépen elmagyarázza neked, hogy "Még gyakorlatot kell szereznedkét vagy három év", de ez azt jelenti, hogy sohanapján..."
Culum merev tekintettel nézett vissza az apjára. - Elboldogulok vele, Tajpan.
Struan felé fordult. - Longstaff-fal? Zsin-kuával? És a háborúval?
- A háború nem rajtunk múlik, vagy nem?
- Nem, nem rajtunk. De megfelelő tanácsok nélkül Longstaff már esztendőkkel korábban zátonyra futtatott volna bennünket.
- Ha elmennél, ez ugye nem jelentené azt, hogy leveszed a kezed a cégről? Ha adódna valami, amivel nem boldogulnék, fordulhatnék hozzád bármikor?
- Ha én elmegyek, fiam, attól kezdve tiéd minden felelősség. Egy levélváltás hat hónap. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történhet. Gyakorlatot kell szerezned. Nem állsz még készen a feladatra.
- És mikor fogok készen állni?
- Az tőled függ.
- Azt ígérted, hogy egy esztendővel azután, hogy Robb lett a Tajpan... én leszek a Tajpan.
- Igen. Ha alkalmas vagy rá. De egyelőre úgy látom, nem vagy még elég gyakorlott ahhoz, hogy elmehessek, ahogyan terveztem. Brock meg Gorth fölfalna.
Igen, gondolta Culum, Gorthnak ebben is igaza van. Meg kell várnunk, amíg meghalnak. - Rendben van. Mit tehetek, amivel bebizonyíthatom, hogy méltó vagyok a feladatra?
- Nem kell többet tenned, mint amit teszel, fiam. Nagyobb gyakorlatra van szükséged. Két évre, háromra... Majd szólok neked, amikor már úgy látom, biztos lehetek felőled.
Culum tudta, hogy e pillanatban vitatkozással semmit sem érhet el. - Akarod, hogy átvegyem Robb feladatkörét?
- Igen. De egyelőre ne rendelj és ne adj el semmit, és ne rúgj ki senkit anélkül, hogy előbb ki kérnéd a hozzájárulásomat. Különleges megbízólevelet fogsz tőlem kapni. Segíts Vargasnak számba venni, milyen veszteségeink vannak a kolónián, és tedd rendbe a könyveket.
- Szerinted mi lenne a megfelelő időpont az eljegyzés bejelentésére?
- Megbeszélted ezt már Brockkal?
- Még Vampoán. Ő Szent Iván napját javasolta.
Struannak hirtelen eszébe villant Scragger, és hogy mit mondott Vu Kokról: hogy Szent Iván éjszakáján meglepetésszerűen le lehetne rohanni Kemojnál. Tudta, nincs más választása: kénytelen hitelt adni Scragger szavának, le kell csapnia Vu Kokra. Vu Kok halála azt jelentené, hogy eggyel kevesebb veszély leselkedik Culumra. Vajon mi lesz a másik három félpénzzel? Vajon miféle machiavellisztikus kívánsággal állnak elő? És mikor? Az asztalán álló kalendáriumra nézett: június 15-6 van. Kilenc nap múlva Szent Iván. - Legyen Szent Ivánkor. De csak szűk körben. Csak családiasan - tette hozzá szelíd iróniával.
- Már gondolkoztunk rajta, milyen nászajándékot szeretnénk kérni tőletek. Tess ötlete volt. - Culum egy papírlapot nyújtott át Struannak.
- Mi ez?
- Csak egy ünnepélyes fogadalom, hogy elfelejtitek a múltat, és barátok leszünk. Csupán a Brockok és a Struanok aláírása hiányzik róla.
- Már megkötöttem azt az egyetlen egyezséget, amire hajlandó vagyok ezzel a kettővel - adta vissza Struan a papírt, anélkül, hogy belenézett volna.
- Gorth hajlandó aláírni, és szerinte az apja is hajlandó lenne.
- Hogy Gorth aláírja, azt le merném fogadni. De Tyler nem fog aláírni semmiféle hasonló papírt.
- És ha mégis, akkor te is megteszed?
- Nem.
- Kérlek...
- Nem.
- Születendő gyerekeink mindkettőtök rokonai lesznek, és...
- Jól megfontoltam a gyerekek dolgát is, Culum - szakította félbe Struan. - És ezenkívül még sok egyebet is. Nagyon kétlem, hogy mire a gyerekeitek fölérnék ésszel, kicsodák is ők, egyáltalán lesz még anyai nagyapjuk és nagybátyjuk.
Culum az ajtóhoz lépett.
- Várj, Culum!
- Megadod azt a nászajándékot, amit kérünk tőled, amiért könyörgünk neked?
- Nem tehetem. Sosem tartanák be. Gorth és Brock minden vágya, hogy eltiporjon téged, és...
Culum bevágta maga mögött az ajtót. Struan töltött még egy pohár brandyt, aztán a kandallóba vágta a poharat.

Aznap éjjel Struan ébren hevert Mejmej mellett a baldachinos ágyban. A nyitott ablakokon át besütött a holdfény, a könnyű szellő üde, sós illatot hozott. Az ágyat körülfogó sűrű szövésű hálókon kívül néhány moszkitó kereste a benti táplálékhoz vezető rést. A legtöbb európaival ellentétben Struan mindig szúnyogháló alatt aludt. Még Zsin-kua tanácsolta neki, sok-sok évvel ezelőtt, mint olyan eszközt, amely hasznos az egészség megőrzésében.
Struan a maláriát hordozó éjszakai kigőzölgéseken rágódott; félt, hogy Mejmejjel együtt éppen most lélegzi be.
És Sarah miatt is aggódott. Amikor néhány órája beszélt vele, az asszony azt mondta neki: eltökélte, hogy az első hajóval hazamegy.
- Még nem vagy elég erős - mondta Struan. - És Lochlin se.
- Akkor is elmegyünk. Hajlandó vagy megtenni a szükséges előkészületeket, vagy magam tegyem meg? Van másolatod Robb végrendeletéről?
- Van.
- Épp az imént olvastam át. Miért te kezeled az ő részesedését, és miért nem én?
- Mert ez nem nőknek való, Sarah. De nem kell aggódnod. Az utolsó pennyig megkapod, ami téged illet.
- Erről majd az ügyvédem gondoskodik, Tajpan.
Struan csak nehezen fojtotta el a dühét. - Ez most tájfunos időszak. Nem jó ilyenkor utazni. Várj őszig. Addigra mindketten erősebbek lesztek.
- Azonnal elmegyünk.
- Tégy, ahogy jónak látod.
Struan Szergejevnél is járt. Az orosz sebei begyulladtak, de nem üszkösödtek. Így hát volt remény. A herceg meglátogatása után visszament az irodájába, s levelet írt Longstaffnak, amelyben közölte, hogy tudomása szerint Vu Kok, a kalózvezér Szent Iván éjjelén Kemojban lesz, és néhány fregattnak kellene várni rá; megírta azt is, hogy jól ismeri ezeket a vizeket, s ha az admirális is úgy óhajtja, szívesen kalauzolja az expedíciót. A levelet eljuttatta Horatióhoz. Aztán, közvetlenül az előtt, hogy elindult volna haza, benéztek hozzá a hadsereg orvosai, és elmondták neki, többé semmi kétség: a Boldogság-völgyben dühöngő láz malária...
Nyugtalanul fészkelődött az ágyban.
- Akarsz játszani backgammont? - kérdezte Mejmej, aki ugyanolyan fáradt és álmatlan volt, mint Struan.
- Nem, kicsim, köszönöm. Te sem tudsz aludni?
- Én sem. Sebaj - felelte Mejmej. Aggódott a Tajpan miatt. És aggódott Mary Sinclair miatt is. Ma, kora délután, mielőtt még Struan visszatért, meglátogatta Mary, beszámolt neki a gyerekről s a Macauban folytatott titkos életéről. Még Horatióról is. És Glessingről. - Bocsáss meg - mondta könnyek között. Mandarinnyelvjárásban beszélgettek, amit mindketten jobban szerettek, mint a kantonit. - Muszáj volt elmondanom valakinek. Nincs senki, akitől segítséget kérhetnék. Senki.
- Jól van, jól van, Mary, kedvesem - nyugtatgatta Mejmej. - Ne sírj. Először iszunk egy kis teát, aztán majd eldöntjük, mit tegyünk.
Megteáztak; Mejmejt elképesztették a barbárok és az a mód, ahogy az életet és a nemiséget szemlélték. - Milyen segítségre van szükséged?
- Olyan segítségre, hogy... megszabaduljak a gyerektől. Istenem... már kezd mutatkozni.
- De hát miért nem szóltál nekem már néhány héttel ezelőtt?
- Nem volt hozzá bátorságom. Ha nem csikartam volna ki Horatiótól a beleegyezést, még mindig nem volna. Most viszont... Mit tehetek?
- Mióta vagy terhes?
- Legalább három hónapja... Talán egy héttel kevesebb.
- Hát ez nem jó, Mary. Két hónapon túl már nagyon veszélyes. - Mejmej fontolóra vette, milyen gyakorlati megoldásai lehetnek Mary problémájának, s végiggondolta az ezekkel járó veszélyeket. - Elküldöm Ah Szamot a Tajpingsanba. Úgy hallottam, van ott egy füvesasszony, aki talán tud segíteni rajtad. Tudod, hogy nagyon veszélyes lehet?
- Igen. De ha tudsz segíteni, én bármit megteszek. Bármit.
- Te a barátnőm vagy. A barátoknak segíteniük kell egymást. De erről soha senkinek nem szabad beszélned.
- Esküszöm, hogy így lesz.
- Ha megkapom a füveket, elküldöm Ah Szamot a szolgálódhoz, Ah Tathoz. Megbizol abban a lányban?
- Igen.
- Mikor van a születésnapod?
- Miért kérdezed?
- A csillagjósnak ki kell választani a megfelelő napot a gyógyszerek bevételére.
Mary megmondta neki születésének napját és óráját.
- És hol fogod bevenni a medicinát? A szállodában nem lehet... és itt sem. Napokig tarthat, mire rendbejössz utána.
- Macauban. Elmegyek Macauba. A... saját házamba. Ott biztonságban leszek. Igen, ott biztonságban leszek.
- Ezek a medicinák nem mindig segítenek, kedvesem. És a hatásuk mindig nagyon kellemetlen.
- Nem félek. Segíteni fog. Muszáj hogy sikerüljön - felelte Mary.
Mejmej forgolódni kezdett az ágyban.
- Mi baj? - kérdezte Struan.
- Semmi. Csak a magzat megmozdult.
Struan az asszony enyhén domborodó hasára fektette a tenyerét. - Azt hiszem, nem ártana, ha megnézetnénk egy orvossal.
- Nem, Tajpan, köszönöm. Nincs szükségem azokra a barbár ördögökre. Ebben a dologban én mindig kínai maradok.
Mejmej a hátára fordult; örült a gyerekének, sajnálta Maryt. - Mary rosszul néz ki, ugye? - kérdezte tapogatózóan.
- Eléggé. Az a lány forgat valamit a fejében. Nem mondta el neked, hogy mit?
Mejmej nem akart hazudni, de nem szívesen árult volna el olyasmit, ami nem tartozott Struanra. - Azt hiszem, csak aggódik bátyja miatt.
- Miért, mi van vele?
- Mary azt mondta, ő akar férjhez menni ahhoz a Glessinghez.
- Vagy úgy... - Struan eddig is tudta, hogy Mary tulajdonképpen azért látogatta meg őket, mert Mejmejjel akart beszélni, és nem vele. Ő maga nem is igen beszélt a lánnyal, mint hogy megköszönte neki, hogy elvitte a gyerekeket Macauba. - Gondolom, Horatio nem akar beleegyezni, és Mary azt szeretné, ha beszélnék a bátyjával. Ezért jött?
- Nem. A bátyja beleegyezett - felelte Mejmej.
- Ez meglep.
- Miért? Ez a Glessing rossz ember?
- Nem rossz, kicsim. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Mary meg Horatio évek óta nagyon közel áll egymáshoz. Horatio nagyon magányosnak fogja itt érezni magát Mary nélkül. - Struan azon tűnődött, hogy vajon mit szólna hozzá Mejmej, ha tudomást szerezne Mary titkos macaui házáról. - Mary valószínűleg azért van ilyen rossz bőrben, mert aggódik Horatio miatt.
Mejmej nem szólt semmit, csak szomorúan ingatta a fejét, hogy mennyi gonddal jár a férfiak és nők kapcsolata. - Hogy vannak az ifjú szerelmesek? - kérdezte, megpróbálva kitapintani, mi is idegesíti valójában a Tajpant.
- Jól - felelte Struan. Sosem említette Mejmejnek, mit mondtak egymásnak Brockkal.
- Eldöntötted már, mit csinálsz ördögi láz ellen?
- Még nem. Szerintem vissza kellene menned Macauba.
- Igen, Tajpan. De csak azután, hogy döntöttél, mi legyen Hongkonggal.
- Itt veszélyes. Nem szeretném, ha bármi bajod esne.
- Zsosz - vont vállat Mejmej. - Persze feng-sujunk nagyon rettenetes rossz. - Struan mellére tette a kezét, simogatni kezdte, majd gyengéden megcsókolta. - Egyszer mondtad nekem, három dolgot kell tenned, mielőtt elhatározod, ki legyen neked tajtaj. Kettőt tudok. Mi volt harmadik?
- Hogy biztos kezekben tudjam a Nemes Házat - válaszolta Struan. Aztán beszámolt Mejmejnek, mit mondott neki Brock, és hogy miről vitatkozott ma Culummal.
Mejmej sokáig hallgatott, átgondolta a harmadik feltétellel kapcsolatos problémákat. Aztán, mivel a megoldás oly könnyű volt, mélyen a szívébe zárta, és ártatlan hangon megszólalt: - Én mondtam, hogy segítek neked első kettőben, és fogok gondolkodni harmadikról. Ez a harmadik túl nehéz nekem. Szeretnék segíteni nagyon, de nem tudok.
- Hát igen... - mondta Struan. - Nem tudom, mit tegyek. Legalábbis - tette hozzá - én csak egyetlen megoldást tudok.
- A gyilkolás nem bölcs megoldás - szögezte le Mejmej. - Nagyon ostobán veszélyes. Brockék számítani fognak rá. Mindenki számítani fog rá. És te kockáztatod rettenetes törvényeteknek bosszúját, amely ostobán azt mondja: szemet szemért, még akkor is, ha az a szem egy őrült bolondé volt. Nem szabad megtenned, Tajpan. Továbbá tanácsolom, add fiadnak és új lányodnak az ajándékot, amit kérnek.
- A mindenségit, ezt nem tehetem! Ezzel magam vágnám el Culum torkát!
- Én akkor is ezt tanácsolom. És még azt is, hogy fantasztikusan azonnal házasodjanak össze.
- Ez szóba sem jöhet! - robbant ki Struan. - Rettentő ízléstelen dolog lenne, megsértenénk Robb emlékét.
- Én szívemből egyetértek veled, Tajpan - mondta Mejmej. - De én azt hiszem, emlékszem egy barbár szokásra, ami ez egyszer követi bölcs kínai szokást: a lány költözik férje házába. Nem fordítva, hallod-e? Ezért minél azonnalabb kikerül Brock lány Gorth keze alól, annál hamarabb megszabadul a lány Brock család keze alól.
- Micsoda?
- Igen, micsoda! Miért ilyen bolond fiadnak feje? Őneki fantasztikusan nagyon szüksége van ágyba vinni azt a lányt. - Mejmej hangja felerősödött, Struan felült az ágyban. - Mostan pedig te ne csinálj nekem vitatkozást, mindenségit, hanem figyelj rám, aztán én is fogok figyelni rád szorgalmasan. Te fiad azért őrült bolond, mert szegény fiú fázik, fáradt, és asszony nélkül fekszik éjszaka. Ez így van. Miért nem beszélsz nyíltan, hallod-e? Én mondom nyíltan. Fiú fantasztikusan tüzes. Ezért ő fogja hallgatni tátott szájjal mindent, ami őrültséget Gorth beszél neki. Ő helyébe én is ezt tenném, mert bátynak hatalma van húga felett! De ha te hagyod fiadnak, Culumnak elvenni azt a lányt, akkor fog ő azután hallgatni egyik istenverte óra másik után lánynak bátyját? Nem fog, az istenfáját! Fog tölteni minden percet ágyban, csinál tili-toli, kifárasztja magát, csinál gyerekeket, és nem hagyja, hogy beleszólj te, Brock vagy Gorth! - Kedvesen Struanra nézett. - Nem?
- De - felelte Struan. - Imádom azt a csavaros eszedet.
- Te azért szeretsz engem, mert megőrülsz értem. De most aludj, aludj, ameddig bírsz. - Mejmej nevetett, nagyon elégedett volt önmagával. - Aztán: kezdd el nekik építeni az ő házukat. Holnap. Ottan bújhatnak össze, lehetnek távol fenkuaj Gorthtól. Lány fiatal, he? Akkor saját házára gondolás fantasztikusan elfoglalja fejét. Ez fogja dühíteni Brockokat, és kezdenek töprengeni, milyen legyen ház, meg ilyeneken, ez viszont fogja feldühíteni lányt, és hozza közelebb tehozzád, aki adsz neki házat. Gorth pedig fogja teljesen ellenezni gyors házasságot, ezzel viszont fordítja maga ellen Culumot, aki már alig bírja... hogy is mondják...? - Türültetni magát.
- Türtőztetni magát. - Struan kedvtelve magához ölelte Mejmejt. - Fantasztikus vagy! Erre magam is gondolhattam volna. A jövő héten megint lesz földárverés. Veszek neked egy tengerparti telket. Amiért ilyen bölcs vagy.
- Hah! - kiáltotta haragosan Mejmej. - Te hiszed, hogy én védem uramat koszos hongkongi földért? Egy nyomorúságos városi telekért? Ezüsttaelekért? Jade-kövekért? Mit gondolsz, kicsoda felbecsülhetetlen értékű Csung Mejmej, hallod-e? Kutyáknak való ócska cobák?
Csak mondta, mondta, s csak vonakodva tűrte, hogy Struan megbékítse; büszke volt rá, hogy Struan megértette, milyen értéket jelent a föld egy civilizált ember, vagyis egy kínai szemében; hálás volt a Tajpannak, amiért az azzal, hogy úgy tett, mintha nem tudná, mekkora örömet szerzett neki, ennyi arcot ad neki.
Csend volt a szobában, csupán a moszkitók halk zümmögése hallatszott.
Mejmej odafészkelte magát Struanhoz, s a harmadik feltétel megoldásán kezdte törni a fejét. Elhatározta, hogy mandarinul fog gondolkodni, mert nem ismer elég angol szót, s nem ismeri a pontos jelentésárnyalatukat. Itt van például mindjárt az "árnyalat". Hogy mondják ezt a barbárok nyelvén? Vagy azt, hogy "fortély"? Márpedig a harmadik feltétel megoldása megkívánja a kínai gondolkodás árnyaltságát és a tökéletes fortélyokat.
A megoldás nevetségesen egyszerű, gondolta jókedvűen. Meg kell ölni Gortht. Meg kell öletni, méghozzá úgy, hogy mindenki azt higgye: rablók vagy kalózok voltak a gyilkosai. Ha ezt sikerül titokban véghezvinni, a Tajpant fenyegető veszélyek száma eggyel kevesebb lesz; Culum is mentesül egy kockázattól, amellyel a jövőben nyilvánvalóan szembe kellene néznie; az öreg Brock pedig nem tehetne semmit, mert kötné a kezét az az elképesztő és hihetetlen véglegesség, amellyel a barbárok tekintenek a "szent" eskükre. Mindazonáltal nem lesz veszélytelen dolog. Nagyon óvatosnak kell lennem. Mert ha a Tajpan rájön, odaállít engem valamelyik barbár bíró, valószínűleg az elé az undorító Mauss elé. És a Tajpan megvádolna engem - még engem is, imádott ágyasát.
Mennyi időbe, mennyi tanulásba került, hogy elsajátítsam a nyelvüket, hogy megpróbáljam megérteni őket... S még most, ennyi év után is vannak bizonyos barbár magatartásformák, amelyek egyszerűen meghaladják a felfogóképességemet. Milyen nevetséges is, hogy egyazon törvény vonatkozik mindenkire - szegényre és gazdagra egyaránt. Mi értelme így azért dolgozni és küszködni, hogy az ember gazdag és hatalmas legyen?
Nos hát, mi volna a legcélszerűbb módja? - kérdezte magában. Alig tudok valamit az emberölésről. Hogyan? Hol? Mikor?
Egész éjszaka nem hunyta le a szemét. Hajnalodott már, mire eldöntötte, mi lesz a legjobb módszer. Akkor édesdeden elaludt.

29

Szent Iván napjára a Boldogság-völgyet teljesen hatalmába kerítette a kétségbeesés. A malária tovább terjedt, de a terjedésében nem volt semmi szabályszerűség. Az ugyanazon fedél alatt élők közül nem mindenki kapta el. És nem érintette a kór egy adott körzet minden egyes házát sem.
A kulik nem voltak hajlandók a Boldogság-völgybe betenni a lábukat, amíg magasan nem állt a nap, s még sötétedés előtt visszatértek a Tajpingsanba. Se Struan, se Brock, se a többi kereskedő nem tudta, mitévő legyen. Nem tehettek semmit, legfeljebb elköltözhettek, de ez katasztrófát jelentett volna. Az itt maradás még ennél is rosszabbal fenyegetett.
Sokan állították ugyan, hogy nem a szennyezett talaj és a fertőzött éjszakai levegő terjeszti a maláriát, de ezzel szemben csak azok betegedtek meg, akik a völgyben töltötték az éjszakát. Az istenfélőknek ugyanaz volt a véleményük, mint Culumnak: a láz Isten büntetése. Kettőzött buzgalommal fohászkodtak a Mindenhatóhoz, hogy oltalmazza őket; az istentelenek - jóllehet ők sem féltek kevésbé - a vállukat vonogatták, és azt mondták: "Zsosz." A hajók felé tartó családok kezdetben vékony erecskéje hamarosan folyammá duzzadt, és Queen's Town kísértetvárossá változott.

Longstaff nem ijedt meg a katasztrófától. Előző este tért vissza zászlóshajóján Kantonból, csak úgy sugárzott a büszkeségtől. A hajón lakott, nem állt szándékában a Boldogság-völgyben építkezni, és tudta, hogy a fedélzeten nem fenyegetik a mérgező éjszakai kigőzölgések.
Mindent elért, amit el szeretett volna érni - még többet is.
A Kanton körülzárására indított hadművelet másodnapján teljes egészében kifizették neki a hatmillió taeles hadisarcot, mire lefújta a támadást. Ezzel szemben parancsot adott arra, hogy a flotta és a katonaság haladéktalanul tegye meg az előkészületeket az észak felé indítandó, eredetileg is tervbe vett hadjáratra. És ez a hadjárat csak akkor ér majd véget, ha ratifikálták az egyezményt. Néhány héten belül megérkezik Indiából az ígért erősítés. Akkor pedig az armada ismét felhajózik északra, a Pejhóhoz - Pekinghez -, és a Kelet egyszer és mindenkorra megnyílik előttük.
- De úgy ám - nevetett Longstaff. Egyedül volt kajütjében, a H. M. S. Vengeance-ön, s kezében egy tükörrel önmagát csodálta. - Hát te csakugyan nagyon okos ember vagy, kedves barátocskám - mondta. - De úgy ám. Még a Tajpannál is okosabb, pedig ő maga a megtestesült okosság. - Letette a tükröt, kölnivizet vett elő, bedörzsölte az arcát, majd zsebórájára pillantott. Struan perceken belül várható. - De még ha így áll is a helyzet, akkor sem árt, ha a jobb kezed nem tudja, mit csinál a bal. He? - röhögött fel diadalmasan.
Alig akarta elhinni, hogy ilyen könnyen szert tudott tenni a teamagvakra. Pontosabban, figyelmeztette magát elégedetten, Horatio tett szert rájuk. Csak azt tudnám, miért van úgy oda ez az ember amiatt, hogy a húga férjhez akar menni Glessinghez. Én azt hittem, kitűnő parti a lány számára. Végtére is Mary tulajdonképpen csak egy szürke kis veréb - bár azt meg kell adni, hogy a bálban meglepően szép volt. Hihetetlen szerencse, hogy Horatio utálja Glessinget, nemdebár? Az is óriási szerencse, hogy ez az ember mindig gyűlölte az ópiumot. És átkozottul okosan jártam el, amikor a fülébe tettem a bogarat - orra elé lógattam a horgot, amelyen Glessing áthelyezése a csali.
- Szavamra, Horatio - mondta egy héttel ezelőtt Kantonban -, átkozott egy ügylet ez az ópiumkereskedelem, nemdebár? És az egész azért van, mert ezüsttel kell fizetnünk a teáért. Kár, hogy Brit-Indiában nem terem, nemdebár? Akkor nem volna szükség ópiumra. Egyszerűen törvényen kívül helyeznénk, s különb dolgokat tartogatnánk a hitetlenek számára, nemdebár? A helyett az átkozott drog helyett a jóság magvait ültethetnénk el közöttük. Akkor a flotta hazamehetne, mi pedig békében és nyugalomban élnénk, míg világ a világ.
Két nap se telt el, amikor Horatio félrevonta Longstaffot, s izgatottan kifejtette előtte az ötletet, amely szerint teamagvakat kellene szerezni a kínaiaktól, s aztán Indiába kellene küldeni. Longstaff kellő mértékben csodálkozott a dolgon, de aztán hagyta, hadd győzze meg Horatio az elgondolás nagyszerűségéről.
- De Horatio! Honnan a csudából szerez magvakat?
- A tervem a következő, excellenciás uram: négyszemközt beszélek Csing-szo alkirállyal. Megmondom neki, hogy ön szenvedélyes kertész, s a fejébe vette, hogy Hongkongból virágoskertet varázsol. Kérek tőle ötven font epermagot, ugyanannyi gyapotmagvat, rizspalántát, kaméliát meg mindenféle egyéb virágot, na és persze különféle fajta teamagvakat, így nem fog felfigyelni a teára.
- De az alkirály nagyon okos ember, Horatio. Tudnia kell, hogy ezekből a növényekből csak igen kevés ered meg Hongkongon, már ha bármi is megered egyáltalán.
- Persze hogy tudja. De ezt ő csak a barbárok ostobaságaként fogja elkönyvelni. - Horatio magánkívül volt az izgatottságtól.
- És arra hogyan fogja rávenni, hogy mindezt tartsa titokban? Csing-szo el fogja mondani a mandarinoknak vagy a Ko-hongnak, azok pedig nyilván elmondják majd a kereskedőknek. Maga is tudja, hogy azok az átkozott kalózok eget-földet megmozgatnának, csak hogy keresztülhúzzák a tervét. Nyilván rájönnének, mi a szándéka. No és mi lesz a Tajpannal? Azt nyilván ön is tudja, hogy ha ez a terv megvalósul, Mr. Struan búcsút mondhat ennek az üzletágnak.
- Mr. Struan így is elég gazdag, excellenciás uram. Végre el kell már taposnunk ezt az ördögi ópiumot. Ez kötelességünk.
- Igen. De mind a kínaiak, mind az európaiak könyörtelenül elleneznék ezt a tervet. Ha pedig Csing-szo rájön, hogy maga mit forgat a fejében, márpedig erre okvetlenül rájön... Nem, azt hiszem, jobb, ha meg sem említi neki azokat a magvakat.
Horatio gondolkozott egy percig, majd így szólt: - Ez igaz. De ha azt mondanám neki, hogy viszonzásul a szívességéért - mivel én csak önt, a munkaadómat szeretném meglepni ezzel az ajándékkal -, nos, én e szívességért cserébe hajlandó volnék szemet hunyni afölött, ha az ezüstöt tartalmazó ládák átvételekor eggyel kevesebbet számlálnék? Ebben az esetben biztos, hogy nem beszélne róla senkinek.
- Mennyit ér egy ilyen láda ezüst?
- Negyvenezer ezüsttaelt.
- Ez az ezüst azonban őfelsége kincstárának a tulajdona, Horatio.
- Természetesen. Ezért amikor ön tárgyal velük, mint "magánember" felszólítja őket, hogy a sarcon felül adjanak még egy "nem hivatalos" ládát is - így a Korona nem szenved veszteséget. A magvakat ön ajándékba adja Őfelsége kormányának, uram. Megtiszteltetés lenne számomra, uram, ha a későbbiek során majd azt mondaná, hogy az ön ötlete volt. Mint ahogy nyilvánvalóan az is volt. Ön mondott valamit, ami kiváltotta belőlem ezt az ötletet. És az érdem jog szerint is önt illeti, elvégre ön a teljhatalmú megbízott.
- De ha a terve sikerül, azzal nemcsak a Kína-járókat teszi tönkre, hanem önmagát is. Ennek nincs értelme.
- Az ópium rettenetes métely, uram. Vele szemben minden kockázatvállalás jogos. Ami pedig az én munkámat illeti, az az ön sikereitől függ és nem az ópiumtól.
- Ha ez a terv beválik, akkor Hongkong legalapvetőbb bevételi forrását is elapasztjuk.
- Sok évig eltart, mire a tea valahol máshol fejlődésnek indul. Amíg ön itt lesz, uram, Hongkongot semmi sem fenyegeti: Hongkong még sokáig az ázsiai kereskedelem központja marad. Azt pedig senki se tudja, mit hoznak az évek.
- Ezek szerint, ha jól értem magát, azt szeretné, ha felvenném a kapcsolatot az indiai alkirállyal annak érdekében, hogy vizsgálja meg, milyen lehetőségek vannak arrafelé a tea termesztésére?
- Ki lenne az, ha nem ön, aki magát az ötletet is fölvetette, ki más lenne képes a tökéletes megoldásig végigvinni ezt az elképzelést?
Longstaff nagy kelletlenül hagyta magát meggyőzni, majd figyelmeztette Horatiót, hogy a dolognak a legnagyobb titokban kell maradnia.
Horatio rögtön másnap jelentkezett. - Csing-szo beleegyezett! - közölte boldogan. - Azt mondta, hogy hat-nyolc héten belül elküldi a magvakat Hongkongra. Most már ahhoz, hogy minden tökéletesen rendben legyen, számomra nem hiányzik más, mint hogy Glessinget azonnal hazarendeljék. Szerintem Mary egyszerűen csak belehabarodott. Nagy kár, hogy nincs még egy-két éve Marynek, hogy teljesen megbizonyosodhatna felőle, hogy voltaképpen mit is akar... Egy-két olyan éve, amikor nem zavarja meg a Glessinggel való mindennapos találkozás...
Longstaff ismét kuncogni kezdett: eszébe jutott a fiatalember átlátszó ravaszkodása. Lekefélte a haját, kinyitotta a kabin ajtaját, és átment a térképszobába. Kinyitotta a széfjét, s addig kotorászott a papírok között, míg meg nem találta azt a levelet, amit Horatio fordított le neki hetekkel ezelőtt. - Erre már nincs szükség - mondta hangosan. Összetépte a levelet, kihajolt a kajütablakon, a vízbe szórta a papírfecniket, s nézte, hogy süllyednek el.
Lehet, hogy haza kellene küldeni Glessinget. Az a lány még kiskorú, Horatio pedig nagyon kényes helyzetben van. Nos, majd még gondolkodom rajta. Majd ha a magvak már úton lesznek India felé.
Észrevette Struan közelgő nagycsónakját. Struan szomorúan ült a csónak közepén. A Tajpan komorságáról Longstaffnak a malária jutott az eszébe. Ez ellen meg mi az ördögöt fogunk tenni, he? Ez a malária tönkreteszi az egész hongkongi stratégiánkat, nemdebár?

Struan a tatépítmény ablakain bámult kifelé, s türelmesen várta, hogy Longstaff befejezze.
- Szavamra, Dirk, szinte úgy festett a helyzet, mintha Csing-szo előre tudta volna, hogy hatmillió taelt fogunk követelni. Pillanatokon belül előteremtették. Az utolsó pennyig. Szinte bocsánatot kért a kolónia feldúlásáért. Azt mondta, hogy azoknak az átkozott anarchistáknak a műve volt - a háromszögeseké. Alapos vizsgálatot rendelt el, s bízik benne, hogy egyszer és mindenkorra el tudja taposni őket. Úgy rémlik, a kezébe került az egyik vezetőjük. És ha ő nem tud kiszedni valamit abból az emberből, akkor senki se tud. Megígérte, hogy amint tudomására jut az itteni háromszögesek neve, azonnal tudatja velem.
Struan hátat fordított az ablakoknak, és leült egy alacsony bőrszékre. - Ez remek, Will. Figyelemre méltó, amit elért. Figyelemre méltó.
Longstaff nagyon boldog volt. - Meg kell mondanom, terv szerint mentek a dolgok. Most jut eszembe: az az információ, amit arról a kalózvezérről, Vu Kokról küldött nekem. Én jobban szerettem volna, ha maga vezeti a flottát, de az admirális hajthatatlan volt. Ő maga ment.
- Ehhez joga van. Reméljük, hogy jó munkát végez ma éjjel. Nyugodtabb lenne az álmom, ha az az ördögfattya Vu Kok a tenger fenekére kerülne.
- Magam is örülnék neki.
- Most már nincs egyéb dolga, Will, mint hogy megmentse Hongkongot - mondta Struan, s magában ismét elmormolt egy fohászt: arra akarta rávenni Longstaff öt, hogy vigye keresztül azt a tervet, amit végül kiagyalt, az egyetlen módját annak, hogy megmentse mindnyájuk bőrét. - Ön az egyetlen, aki erre képes. Szerintem tanácsos lenne, ha elrendelné a Boldogság-völgy azonnali kiürítését.
- Az isten szerelmére, Dirk! - kiáltott fel Longstaff. - Ha ezt megteszem... ez egyet jelent Hongkong kiürítésével!
- Queen's Townban malária dúl. Legalábbis a Boldogság-völgyben. Tehát ki kell üríteni.
Longstaff reszkető kézzel egy csipet tubákot tömött az orrába. - Nem rendelhetem el a kiürítést. Én lennék a felelős minden veszteségért.
- Igen. De ön ügy döntött, hogy azt a hatmillió taelt arra fogja felhasználni, hogy mindenkit kártalanítson.
- Magasságos ég! Ezt nem tehetem! - tört ki Longstaff. - Az ezüst a Koronáé. Csak a Korona - kizárólag a Korona - határozhat afelől, hogy mi legyen a sorsa.
- Ön úgy döntött, hogy Hongkong megéri ezt a kockázatot. Azt is tudja, hogy gyorsan kell cselekednie. Ez a gesztus méltó egy kormányzóhoz.
- De ezt nem tehetem, Dirk! Ez képtelenség. Lehetetlen! Struan odament a pohárszékhez, és kitöltött két pohár sherryt. - Az ön egész jövője ezen áll.
- He? Ezen? Hogyhogy?
Struan átnyújtotta neki az egyik poharat. - Az udvarnál az ön reputációja Hongkonghoz kötődik. Az ön egész ázsiai politikája - amely egyet jelent a Korona ázsiai politikájával - Hongkongra koncentrálódik. Méghozzá helyesen. Egy biztonságos Hongkong nélkül az őfelségét képviselő kormányzó képtelen volna úgy uralni Ázsiát, ahogyan kell. Az itt épült város nélkül nincs biztonságban se ön, se a Korona. A Boldogság-völgy halott, ezért egy másik várost kell építenünk, méghozzá gyorsan. - Struan belekóstolt a sherrybe. - Ha ön haladéktalanul kártalanítja mindazokat, akik itt építkeztek, ezzel nyomban helyreálhítja a bizalmat. Az összes kereskedő versengve fogja támogatni önt, amire a jövőben szüksége lesz. Ne felejtse el, Will, a kereskedők közül soknak jelentős befolyása van az udvarnál. Ez olyan gesztus, ami méltó önhöz. Egyébként pedig a kártalanítást voltaképpen úgyis a kínaiak fizetik.
- Nem értem.
- Három hónapon belül ön Peking kapuinál áll, egy győzhetetlen haderő parancsnokaként. Az expedíció költsége, mondjuk, négymillió. Ehhez vegyük hozzá azt a hatmilliót, amit a kolónián okozott kárért kapunk. Ez tízmillió. Maga azonban tizennégy milliót fog kérni, ami jóvátételnek nem is túl sok. Az extra négymillió lesz az alapja az ön hongkongi kormányzósági kincstárának - ilyenformán ez lesz a birodalom legnagyobb kolóniai kincstára. Ám ön valójában tizennégy helyett húszmilliót fog követelni: a "terven felüli" hatmillió fedezi azt az összeget, amit ön - igen bölcsen - a Korona nevében "befektetett" Hongkongba. Ne felejtse el, hogy biztonságos bázis nélkül nem kockáztathatja meg a Peking elleni támadást. Egy szilárd lábakon álló Hongkong nélkül Anglia Ázsiában halottnak tekinthető. Szilárd lábakon álló Hongkong nélkül ön is halott. Maga most egész Anglia jövőjét tartja szem előtt, Will. Ilyen egyszerű.
Struan érezte, hogy Longstaff lázas sietséggel latolgatja a lehetőségeket. Ez volt az egyetlen megoldás. Az egyetlen megoldás, amelynek révén megmenthetik arcukat és a szigetet. Abban a pillanatban, amikor látta, hogy Longstaff szóra nyitja a száját, megszólalt: - Még valamit szeretnék mondani, Will. A pénz legnagyobb részét azonnal visszakapja.
- He?
- Ön most nyomban földárverést rendez. Az emberek őrjöngve fognak licitálni az új telkekre. És hová folyik be az a pénz? Az ön kormányzói kincstárába. Ön mindenképpen nyer. A föld, amit elad, nem kerül semmibe. Azt ön is tudja, milyen rettentő nagy szüksége van a pénzre a sok kormányzási gond megoldásához - a fizetések, a rendőrség, a kormányzói palota, utak, bíróságok, kikötőhelyek, és még ezernyi más dolog, és ezeket természetesen nem fedezheti a hadisarcból. Szerintem ez államférfihoz méltó mestervágás lenne. Most kell döntenie, mert arra nyilvánvalóan nincs mód, hogy várjunk hat hónapig, amíg a levél elmegy Londonba, majd megjön a nyilvánvalóan jóváhagyó válasz. Ön megmenti Hongkongot, méghozzá úgy, hogy semmibe se kerül. És a legfontosabb: kerek perec értésére adja Szergejevnek, hogy Anglia úgy tervezi, örök időkre itt marad Ázsiában. Szavamra, Will, szerintem az egész kabinetre nagy hatással lesz az éleslátása. És a királynőre is. És az ilyesmivel örökre szóló elismerés jár.
Nyolcat kongattak. Longstaff elővette a zsebóráját. Késett a szerkezet: tizenkettőre állította a mutatókat, s közben azon gondolkozott, talál-e valamilyen rést Struan érvelésén. Nincs ebben hiba, mondta magában. Kellemetlen érzéssel gondolt arra: ha a Tajpan nem áll elő a tervvel, semmit sem tett volna a láz ellen. Kivéve azt az egyet, hogy ő maga nem megy a völgybe, és reménykedik, hogy majd csak akad rá valamilyen orvosság. A járvány őt is kizökkentette nyugalmából, de hát még így is fontosabb volt, hogy előbb megnyerjék a Kanton ellen vívott háborút.
Igen: az érvelés hibátlan. A mindenségit: csaknem veszélybe sodortam egy ragyogó karriert. A terv megvalósítása nyilvánvalóan meghaladja azoknak az utasításoknak a körét, amelyekkel ideküldtek, viszont a kormányzóknak és a teljhatalmú megbízottaknak vannak bizonyos íratlan jogköreik is, s ez itt most szükséghelyzet. Nem várhatunk a jövő évig, hogy őfelsége akaratát beleplántáljuk a hitetlenek fejébe. Erről szó sem lehet. Ami pedig a teamagvakkal kapcsolatos elképzelést illeti: szépen beleillik a tervbe, s olyan mértékű előrelátásról tanúskodik, ami még a Tajpanét is meghaladja.
Longstaff rettenetes erejű késztetést érzett, hogy beszámoljon Struannak a magokról. De uralkodott magán. - Azt hiszem, igaza van. Azonnal kihirdettetem a rendeletet.
- És mi volna, ha még előtte, a holnapi nap folyamán tartana egy tájékoztatást a tajpanoknak? Adjon nekik két napot, hogy bemutathassák az építkezés és a telek költségeit tanúsító számláikat a kincstárnokának. Az új árverést mához egy hétre tűzze ki, így marad ideje, hogy fölméresse a földeket. Gondolom, az új város helyét a Glessing-fok közelében kívánja kitűzni.
- Igen. Pontosan így gondoltam. Az lesz a legjobb hely. Végtére is már régen számításba vettük. - Longstaff fölállt, töltött magának még egy sherryt, majd megrángatta a csengőzsinórt. - Mint mindig, most is nagyon örültem a tanácsának, Dirk. Természetesen itt marad ebédre.
- Azt hiszem, jobb, ha megyek. Sarah holnap a Calcutta Maharajah-val elindul haza, és addig még sok a tennivaló.
- Rettenetes csapás. Mármint Robb meg a sógornője esete.
Kinyílt az ajtó. - Parancsoljon, uram - mondta az őrtiszt.
- Kérdezze meg a tábornokot, volna-e kedve velem ebédelni.
- Igenis, uram. Bocsánatát kérem, de Mrs. Quance várja, hogy beszélhessen önnel. És Mr. Quance. Rajtuk kívül még itt vannak ezek is - nyújtott át Longstaffnak egy névsort -, akik mind kihallgatást kérnek öntől. Mondjam meg Mrs. Quance-nek, hogy nem ér rá?
- Nem. Jobb, ha most fogadom. Kérem, ne menjen el még, Dirk. Azt hiszem, szükségem lesz az erkölcsi támogatására.
Maureen Quance határozott léptekkel benyitott, Aristotle követte; élettelen szeme karikás volt. Nem volt most több, mint egy szürke, vékony emberke. Még a ruhája is piszkos és színtelen volt.
- Jó reggelt, Mrs. Quance - mondta Longstaff.
- A szentek oltalmazzák meg excellenciádat ezen a gyászos napon.
- Jó reggelt, excellenciás uram - mondta alig hallható hangon Aristotle, a kajüt padlójára szegezett szemmel.
- Jó napot, Tajpan - mondta Maureen. - Magának Szent Patricknak a segedelmével néhány napon belül rendezzük a számláit.
- Nem sürgős. Jó reggelt, Aristotle.
Aristotle Quance lassan Struanra emelte a tekintetét. Látta Struan arcán a megértést, s könnybe lábadt a szeme. - Ez a nő összetörte az összes ecsetemet - mondta elfúló hangon. - Ma reggel. Mindet. És... és a tengerbe dobta a festményeimet.
- Pontosan ez az, amiért idejöttünk önhöz, excellenciás uram - szólt erős hangon Maureen. - Mr. Quance végre-valahára elhatározta, hogy fölhagy evvel az ostoba pingálgatással. Szeretne valami rendes, állandó munkánál kikötni. És e miatt a munka miatt jöttünk önhöz, excellenciás uram. - A férjére pillantott, és elkomorult az arca. - Teljesen mindegy, hogy milyen munka, csak állandó legyen, és tisztességesen jövedelmezzen. - Visszafordult Longstaffhoz: - Talán valami rendesebb irodai munka. Szegény Mr. Quance-nek nincs valami nagy gyakorlata.
- Szóval hát... nos... ezt kívánja, Aristotle?
- Eltörte az ecseteimet - felelte elkeseredetten Quance. - Ez volt mindenem: a festményeim és az ecseteim.
- Megegyeztünk, édes fiam, nem? Megesküdtél mindenre, ami szent, he? Nincs több pingálás. Állandó munkát vállalsz, teljesíted a családod iránti kötelességet, és nincs több kóklerkedés.
- Igen - felelte tompán Quance.
- Örömömre szolgálna, Mrs. Quance, ha elfogadnák az ajánlatomat - vágott közbe Struan. - Szükségem van egy irodistára. Heti tizenöt shillinget fizetek. Ezenfelül rendelkezésükre bocsátom egy évre jelenlegi szállásukat az állóhajón. Utána maguk gondoskodnak szállásról.
- A szentek vegyék oltalmukba, Tajpan. Köszönd meg szépen a Tajpannak - mondta Maureen.
- Köszönöm, Tajpan.
- Holnap reggel hétre legyen az irodában, Aristotle. Pontosan.
- Ott lesz, Tajpan, efelöl nyugodt lehet. Szent Péter áldása kísérje lépteit, amiért ilyen nehéz időkben gondoskodik egy szerencsétlen asszonyról és éhező gyerekeiről. Isten velük.
Elmentek. Longstaff töltött magának egy nagy pohárral. - Jóságos ég... Ezt azért nem hittem volna. Szegény, szerencsétlen Aristotle... Tényleg irodistát csinál Aristotle Quance-ből, Dirk?
- Igen. Jobb, ha én teszem, mintha valaki más. Szükségem van a munkaerőre. - Struan föltette a kalapját, és nagyon elégedett volt magával. - Én nem vagyok az az ember, aki beleavatkozik egy férj és egy feleség vitáiba. De egy olyan nőszemély, aki ezt teszi Aristotle-lal, nem méltó a "feleség" névre, az istenfáját!
Longstaff váratlanul elmosolyodott. - Ha ez segít, a rendelkezésére bocsátok egy hadihajót. Ezenfelül Őfelsége kormányának valamennyi eszköze a rendelkezésére áll.

Struan a partra sietett. Odaintett egy csukott hordszéket, s megmondta a kulinak, hová vigye.
- Te vár, értesz? - mondta a kínainak, miután megérkeztek.
- Értesz, uram.
Struan a meglepett portás mellett belépett a ház előcsarnokába. A padlót szőnyegek borították; széles szófák, kézzel festett vászonfüggönyök, csecsebecsék uralták a helyiség összképét, amelynek túlsó oldala felől most ruhasuhogás, majd léptek zaja hallatszott. A gyöngyfüggöny mögül egy apró termetű, idős hölgy lépett ki. Tiszta, vasalt ruhát viselt, szemüvege mögött nagy szemek csillogtak; a haja ősz volt. - Üdvözlöm, Mrs. Fortheringill - mondta udvariasan Struan.
- Nocsak, Tajpan! Nagyon örülök, hogy látom - válaszolta az asszony. - Hosszú esztendők óta nem örvendhettünk a társaságának. Kicsit korán van még a kuncsaftok fogadására, de az ifjú hölgyek már készülődnek. - Elmosolyodott, kivillantotta megsárgult műfogait.
- Tudja, Mrs. Fortheringill, én...
- Tökéletesen értem, Tajpan - mondta megértőén az asszony. - Minden férfi életében eljön egy olyan pillanat, amikor...
- Egy barátomról van szó.
- Egészen nyugodt lehet, Tajpan, ebben az intézményben a "csitt" a jelszó. Nem kell aggódnia. Egy szempillantás, és intézkedem. - Mrs. Fortheringill sietve felpattant. - Lányok! - kiáltott.
- Üljön le, és hallgasson meg! Aristotle-ról van szó!
- Vagyúgy! Hallom, micsoda slamasztikába keveredett az a szerencsétlen.
Struan elmondta a madámnak, amit akart; a lányok szomorúan vették tudomásul, hogy távozik.
Amikor hazaért, Mejmej ezzel fogadta: - Miért voltál te szajhaházban, hallod-e?
Struan sóhajtott, aztán elmondta.
- És te azt hiszed, én elhiszem, hallod-e? - Mejmejnek szikrát szórt a szeme.
- Igen. Ajánlom is.
- Hiszek neked, Tajpan.
- Akkor ne nézz rám úgy, mint egy sárkány! - mondta Struan, és bement a szobájába.
- Nna - szólt Mejmej, miközben becsukta az ajtót. - Most kiderítjük, igazat mondtál-e. Most rögtön fogunk szerelmeskedni. Őrülten kívánlak, Tajpan.
- Köszönöm, de most nem érek rá - felelte Struan, alig tudva elfojtani nevethetnékjét.
- Ajíjje, még hogy nem érsz rá! - mondta az asszony, miközben elkezdte kigombolni aranysárga pizsamáját. - Most rögtön fogunk szerelmeskedni. Mindjárt meglátom, kimerítette-e erődet valamelyik lisztes képű szajha. És ha így lesz, a te jó öreg anyácskád elbánik veled, a mindenségit!
- Neked is sok a dolgod.
- Nagyon is. - Mejmej kilépett selyemnadrágjából. Fülbevalói úgy csilingeltek, mint a csengettyűk. - Ajánlom neked, dolgozz nagyon borzasztó gyorsan.
Struan figyelmesen nézegette, de közben nem mutatta, mennyire boldog. Mejmej hasa enyhén kidomborodott a ménében hordozott négy hónapos magzattól. Struan gyengéden a karjába vette, megcsókolta, lefektette az ágyra, ráfeküdt, s egy kissé ránehézkedett.
- Vigyázz, Tajpan - mondta elfúló lélegzettel az asszony. - Én nem vagyok egyik tehénkeblű, óriás barbárnőd! Csókolás nem bizonyít semmit. Le a ruhával, aztán meglátjuk igazságot!
Struan megint megcsókolta.
- Vedd le ruhájaidat - mondta megváltozott hangon Mejmej.
Struan felkönyökölt, lenézett rá, majd orrát odadörzsölte az asszonyéhoz. - Most nincs idő - mondta komolyan. - Nekem el kell mennem egy eljegyzésre, neked pedig össze kell csomagolnod.
- Miért csomagolni? - kérdezte meglepetten Mejmej.
- Átköltözöl a Resting Cloudra.
- Miért?
- Mert rossz itt a feng-sujunk, kicsim.
- Jaj, de jó! Nagyon rettenetesen jó! - karolta át a nyakát Mejmej. - Igazán elmegyünk innen? Mindigre?
- Igen.
Mejmej megcsókolta, gyorsan kisiklott a karjai közül, és öltözködni kezdett.
- Azt hittem, szerelmeskedni akarsz - mondta Struan.
- Hah! Minek bizonyítás? Ismerlek én téged nagyon jól. Ha te feküdtél is szajhával, akkor is vagy olyan erős bika, hogy tagadd, és becsapjad szegény öreg anyácskádat. - Felnevetett, és megint Struan nyakába ugrott. - Jaj, de jó itt hagyni rossz feng-sujt! Én csomagolok sietve.
Az ajtóhoz szaladt, és kikiabált: - Ah Szam! - Ah Szam, nyomában Lim Dinnel, ijedt képpel elősietett, majd rövid ideig tartó, kiabálással és mutogatással tarkított jelenet után zajosan, izgatottan, isteneikhez fohászkodva elrohantak. Mejmej visszajött, leült az ágyra, és legyezni kezdte magát. - Csomagolok máris - mondta vidáman. - Most segítek neked felöltözni.
- Köszönöm, de erre magam is képes vagyok.
- Akkor foglak téged nézni. És megsikálom hátadat. Kész a fürdő. Nagyon hálásan boldog vagyok, hogy végre elhatároztad, hogy elmegyünk. - Miközben Struan levetkőzött, az asszony tovább lelkendezett. Struan megfürdött; Mejmej forró törülközőkért kiáltott, majd megtörölte Struan hátát. Mindeközben egyre csak azon törte a fejét, hogy miután Struan gondoskodott a furcsa kis piktorról, aki olyan szép portrét festett róla, Mejmejről, vajon lefeküdt-e valamelyik szajhával. Nem mintha érdekelne, gondolta, miközben heves mozdulatokkal dörzsölte Struant. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem kellene ilyen helyekre mennie. Semmi szükség rá. Nagyon sok arcot veszíthet vele. És én is. Nagyon sokat. Ez a sok mihaszna szolgáló mindjárt elkezd pletykáim, hogy nem tudok gondoskodni az uramról. Ó, istenek, oltalmazzatok meg a mocskolódó szóbeszédtől, a Tajpant pedig mindenféle szajhától!
Kora este volt már, mire Ah Szam és Lim Din befejezte a csomagolást. A költözéssel járó izgalmak valamennyiüket kimerítették. Néhány kuli elvitte a csomagokat, néhány pedig türelmesen várt a csukott gyaloghintó mellett, hogy a csónakhoz vigye Mejmejt.
Mejmej arcát sűrű szövésű fátyol takarta. Egy pillanatra megállt Struan oldalán a kertkapu mellett, és visszanézett első hongkongi házára. Ha nem lett volna olyan rossz a feng-suj - s ha nem lett volna a láz, amely része volt a rossz feng-sujnak -, nem szívesen hagyta volna el.
Kellemes szürkület uralkodott a tájon. Néhány moszkitó zümmögött körülöttük. Az egyik Mejmej bokájára szállt, de az asszony nem vette észre.
A moszkitó teleszívta magát, és elrepült.

Struan belépett a White Witch nagykajütjébe. Ott volt az egész Brock család, kivéve Lillibetet, akit már ágyba dugtak. Culum Tess mellett ült.
- Jó estét - mondta Struan. - Sarah elnézésüket kéri. Nem érzi jól magát.
- Isten hozott a fedélzeten - köszöntötte Brock. Nyers, ideges volt a hangja, az arca komor.
Struan fölnevetett. - Nem hiszem, hogy ez lenne a módja egy örömteli esemény elkezdésének.
- Te is jól tudod, hogy nem erről van szó, a mindenségit! Valamennyien tönkremegyünk, vagy legalábbis rettenetesen ráfizetünk erre az istenverte maláriára.
- Na igen - felelte Struan. Rámosolygott Culumra és Tessre, s látva nyugtalanságukat, elhatározta, hogy most rögtön elmondja nekik a jó híreket. - Úgy hallom, Longstaff elrendeli a Boldogság-völgy kiürítését.
- A fészkes fenébe! - robbant ki Gorth. - Nem üríthetjük ki. Rengeteg pénzt fektettünk a földbe meg az épületekbe. Nem hagyhatjuk ott. Ha maga nem pont azt az istenverte, elátkozott völgyet választja, akkor most...
- Fogd be a szád! - reccsent rá Brock, s Struanhoz fordult.
- Ha ez csakugyan így van, Dirk, te még többet veszítesz a dolgon, mint mi. Mégis mosolyogni látlak. Miért?
- Apám - szólt közbe Tess, aki attól félt, hogy a harag tönkreteszi az estét s azt a hihetetlennek tetsző tényt, hogy szülei igent mondtak Culum kérésére -, ihatnánk valamit? A pezsgő már be van hűtve.
- Hát persze, kislányom - felelte Brock. - De nem fogtad föl, mit mondott Dirk? Úgy fest a helyzet, hogy rengeteg pénzt veszítünk. Ha ott kell hagynunk a völgyet, olyan sötét jövő előtt állunk, mint a szurok. Dirk úgyszintén.
- A Nemes Ház jövője olyan fényes, mint a nap - mondta Struan. - De nemcsak a Nemes Házé, hanem a tiétek is. Longstaff valamennyiünket kártalanít, kifizeti mindazt a pénzt, amit a Boldogság-völgybe fektettünk. Az utolsó pennyig. Készpénzben.
- Ez lehetetlen! - robbant ki Brock.
- Ez hazugság, istenemre! - mondta Gorth.
Struan feléje fordult. - Adok neked egy tanácsot, Gorth: ne nevezz még egyszer hazugnak - mondta, majd beszámolt nekik Longstaff szándékairól.
Culumot bámulattal töltötte el a megoldás szépsége. Most már világosan látta a helyzetet: annak ellenére, hogy apja nem is célzott rá, hogy befolyásolta volna Longstaff döntését, nyilvánvalóan jelentős szerepe volt abban, hogy ilyen szépen elsimították a dolgot. Emlékezett a Longstaff-fál történt első találkozására: apja úgy irányította a teljhatalmú megbízottat, mint egy dróton rángatott bábot. Culum önmagába vetett hite megingott. Rájött, hogy nem teljesen igaz, amit Gorth korábban mondott neki, s hogy sohasem lenne képes úgy irányítani Longstaffot, mint az apja tette - hogy ismét megmentse őket.
- Hát ez már szinte csodával határos - mondta, és megfogta Tess kezét.
- Mindenre, ami szent, Tajpan! Visszavonom, amit mondtam - szólt Gorth. - Bocsánatot kérek, csak meglepetésemben mondtam.
- Nagyon örülök - kezdte Brock gyászos vigyorral -, nagyon örülök, hogy rokonunk leszel. Megmentetted az irhánkat, ez úgy igaz, mint ahogy itt állok.
- Nem én tettem. Longstaff ötlete volt.
- Na, persze - mondta gúnyosan Brock. - Liza! Hozz innivalót! Jó okot szolgáltattál nekünk, Dirk, hogy megünnepeljük a mai estét. Igyunk hát, legyünk vidáman! - Egy pezsgőspoharat vett a kezébe, majd amikor már mindenki megfogta a maga poharát, megemelte. - Tessre és Culumra, hogy mindig nyugodt vizeken hajózzanak, s biztos révbe érjenek!
Mindenki ivott rá. Aztán Brock kezet rázott Culummal, Struan megölelte Tesst, baráti hangulat alakult ki a társaság tagjai között.
De csak időlegesen. Ezt valamennyien tudták. Ma este azonban hajlandók voltak megfeledkezni róla. Csak Culum és Tess vélte véglegesnek ezt az állapotot.
Vacsorához ültek. Tess ruhája előnyösen hangsúlyozta fejlődésnek indult teste körvonalait; Culum alig tudott hová lenni a csodálattól. Borozgattak, nevettek, újabb köszöntők hangzottak el. Aztán, egy pillanatnyi csöndet kihasználva, Struan tömött borítékot húzott elő a zsebéből, s átnyújtotta Culumnak. - Egy kis ajándék kettőtöknek.
- Mi ez? - kérdezte Culum. Kinyitotta a borítékot. Tess a nyakát nyújtogatta, hogy ő is lássa. A borítékban egy papírköteg volt, az egyiken kínai írásjelek álltak.
- Birtoklevelek. Egy kis földdarab tulajdonjoga, közvetlenül a Glessing-foknál.
- De hát az ottani földeket még nem árverezték el - mondta gyanakodva Brock.
- Őexcellenciája megerősítette annak a kínai falunak néhány birtoklevelét, amely már azelőtt is birtokolt itt földeket, hogy mi Hongkongra tettük a lábunkat. Ez is azok közül való. Culumnak és Tessnek mostantól van egy hektárnyi közös földje. A kilátás kitűnő. Ja, majdnem elfeledtem: a földhöz építőanyag is jár, annyi, amennyi elég egy hét hálószobás ház felépítéséhez, a kerthez meg a nyári lakhoz.
- Ó, Tajpan - mondta Tess tündöklő mosollyal -, köszönöm! Köszönjük!
- Saját földünk lesz? És saját házunk? Tényleg komolyan gondolod? - kérdezte Culum, apja bőkezűségétől elkápráztatottan.
- Igen, fiam. Gondolom, szeretnétek nyomban elkezdeni az építkezést. Már megbeszéltem az építészünkkel, hogy holnap délben keressen föl benneteket. Hogy megbeszéljétek vele a terveket.
- Holnap mindnyájan átmegyünk Macauba - mondta élesen Gorth.
- De Gorth, egy-két napon már nem múlik - felelte Culum. - Végül is ez nagyon fontos dolog, és...
- Nagyon fontos - mondta Tess.
-...és most, hogy sikerült megoldást találni Queen's Townra és az árverésre... - Culum elhallgatott, és izgatottan a jegyese felé fordult. - Sousa a legjobb építész az egész Keleten.
- Szerintem a mi emberünk, Remedios jobb - mondta Brock. Dühös volt magára, amiért nem neki jutott eszébe, hogy házat építtessen a jegyeseknek. Ő úgy tervezte, a cég egyik macaui házát adja nekik nászajándékba; Macauban jó messzire lettek volna Struan befolyásától.
- Igen, Remedios is nagyon jó, Mr. Brock - mondta gyorsan Culum, kihallva Brock hangjából a féltékenységet. - Ha Sousával nem leszünk megelégedve, talán beszélhetünk majd vele. - Tesshez fordult: - Egyetértesz? - kérdezte, majd apjára nézett. - Nem tudom neked eléggé megköszönni.
- Nincs mit köszönni, Culum. Ifjú házasoknak jó körülmények között kell kezdeniük az életet, szükségük van egy házra, amelyben a maguk urai lehetnek. - Struan örömmel látta, hogyan reagál a szavaira Brock és Gorth.
- Így van - helyeselt Liza. - Szavamra, ez már bizony igaz.
Brock a kezébe vette a birtoklevelet, és tanulmányozni kezdte. - Biztos vagy benne, hogy érvényes ez a papír? - kérdezte. - Nem látszik szabályosnak.
- Szabályos. Longstaff megerősítette. Hivatalosan. Ott van a pecsétje az utolsó oldalon.
Brock homlokát ráncolva nézett Gorthra; viharvert arca fölött egyetlen vastag, fekete vonalba ugrottak össze bozontos szemöldökei. - Azt hiszem, nem ártana, ha mi is vetnénk egy-két pillantást ezeknek a bennszülötteknek a birtokleveleire.
- Szerintem se - mondta Gorth, egyenesen Struanra nézve. - Lehet, hogy az árverésre már nem is marad belőlük, apám.
- Szerintem akad még belőlük, Gorth - vetette oda Struan. - Ha hajlandó vagy kinyomozni, hol találhatók. Erről jut eszembe, Tyler: amint kimérik az új földeket, talán megbeszélhetnénk, melyikeket választjuk.
- Magam is így gondoltam - felelte Brock. - Ahogy múltkor, Dirk. De ezúttal te választasz először. - Odaadta Tessnek a birtoklevelet, aki megsimogatta a papírt.
- Culum, még mindig a kolónia ügyeivel megbízott titkár vagy?
- Azt hiszem - nevetett Culum. - Bár ami a feladataimat illeti, ezt eddig még nem beszéltük meg részletesen. Miért?
- Csak úgy.
Struan felhajtotta a borát, és úgy látta, elérkezett az idő. - Most, hogy a Boldogság-völgy kérdése megoldódott, és az új város a Korona költségén épül fel, Hongkong jövője biztosítva van.
- De úgy ám - hagyta rá Brock, akinek kezdett már visszatérni a jókedve. - Most, hogy kimódoltuk, hogy a Korona vállalja helyettünk a kockázatot...
- Így hát azt hiszem, semmi ok a házasság halogatására. Azt javaslom, hogy Tess és Culum a jövő hónapban keljen egybe.
Döbbent csend támadt.
Mindannyiuk számára úgy rémlett, mintha megállt volna az idő. Culum azon törte a fejét, hogy vajon mit takarhat Gorth mosolya, amely oly kényszeredetten ül az ajkain, s hogy miért választotta a Tajpan a jövő hónapot, és hogy... Ó, Uram Istenem, engedd, hogy a jövő hónapban meglegyen az esküvő!
Gorth tudta, hogy az esküvő után elveszíti Culum fölötti befolyását. Istenemre, ennek nem szabad megtörténnie, gondolta. Bármit mond is apám, ilyen hamar nem lesz itt esküvő. Talán jövőre. Igen: talán. Mit forgat a fejében ez az ördög? Brock is megpróbálta kitalálni Struan szándékát - mert Struannak nyilván van valami mögöttes szándéka, amely nem tartogat semmi jót sem neki, sem Gorthnak. Az ösztöne nyomban azt súgta, halassza el a házasságot. Viszont megesküdött rá, hogy mindent megtesz a két gyerekért, ugyanúgy megesküdött rá, mint Struan, s tudta, hogy egy ilyen eskü ugyanúgy köti a Tajpant, mint ahogy őt magát.
- Jövő vasárnap meglehetne az első kihirdetés - mondta Struan, szándékosan enyhítve a feszültséget. - Igen, a jövő vasárnap éppen jó lenne. - Rámosolygott Tessre. - Hm, lányom?
- Ó, igen. Igen - felelte Tess, s megfogta Culum kezét.
- Nem - mondta Brock.
- Túl korai! - csattant fel Gorth.
- Miért? - kérdezte Culum.
- Én csak rád gondolok, Culum - szólt békülékenyen Gorth. - És a nagybátyád szomorú halálára. Nem volna helyénvaló egy ilyen korai esküvő, nagyon illetlen volna.
- Liza, lelkem - mondta rekedt hangon Brock a feleségére, majd Tessre pillantva -, bocsássatok meg nekünk. Megisszuk a portóit, aztán jövünk mi is. - Tess átölelte az apja nyakát, és a fülébe súgta: - Nagyon kérlek, papa!
A négy férfi magára maradt.
Brock nehézkesen fölállt, s elővett egy palack portóit. Kitöltött négy pohárral, és odakínálta a többieknek.
Struan elismerő bólogatásokkal kortyolta a bort. - Remek ez a portói, Tyler.
- Harmincegyes évjárat.
- Az jó éve volt a portóinak.
Ismét csend támadt.
- El tudnák halasztani néhány nappal a távozásukat, Mr. Brock? - kérdezte feszengve Culum. - Hacsak nem lehetetlen... Nagyon szeretném, ha Tess is láthatná a földet, és beszélhetne az építésszel.
- Most, hogy elrendelték a völgy kiürítését meg az árverést, már nem megyünk el. Legalábbis - mondta Brock - Gorth meg én nem megyünk. Lizának, Tessnek és Lillibetnek viszont a lehető leghamarabb indulnia kell. Az évnek ebben az időszakában Macaunak egészséges az éghajlata. Hűvösebb is arrafelé. Nem így van, Dirk?
- De. Macauban mostanában jó idő van - felelte Struan, s rágyújtott egy manilaszivarra. - Úgy hallom, jövő héten vizsgálat indul a nagyherceg balesete ügyében. - Kutató pillantást vetett Gorthra.
- Balszerencse volt - mondta Brock.
- Igen - visszhangozta Gorth. - Mindenütt ropogtak a puskák.
- Igen. Közvetlen azután, hogy a nagyherceget eltalálták, valaki lelőtte a tömeg vezérét.
- Én voltam - mondta Brock.
- Köszönöm, Tyler. Te is lőttél, Gorth? - kérdezte Struan.
- Én a kifutást intéztem.
- Igen - mondta Brock. Megpróbált visszaemlékezni, látott-e valakit lőni. Csak arra emlékezett, hogy előreküldte Gortht az orrba. - Balszerencse. A csőcselék rettenetes tud lenni, az ember sose tudhatja, mit tesz a következő pillanatban.
- Igen - mondta Struan. Tudta, hogy ha szándékosan találták el a herceget, akkor Gorth a bűnös. Nem Brock. - Előfordul az ilyesmi.
A mennyezet gerendáján függő olajlámpás enyhén himbálózni kezdett egy széllökés hatására. A három tengerész, Gorth, Brock és Struan nyomban felkapta a fejét. Brock kinyitotta az egyik kajütablakot, és beleszimatolt a szélbe. Gorth a tat felőli ablakokon át nézte a tengert, Struan a hajó neszeire figyelt.
- Semmi különös - mondta Brock. - Csupán néhány foknyit erősödött a szél.
Struan kiment a folyosó falán függő barométerhez. Változatlanul 29,8 hüvelyket mutatott. Hetek óta alig valamicskét ingadozott a légnyomás.
- Meg se rezzen - mondta.
- Tudom - vágta rá Brock. - De nemsokára úgy megrezzen, hogy le kell szögeznünk a fedélzeti nyílásokat. Láttam, hogy kivetetted a mélyvízi viharhorgonyokat.
- Igen. - Struan töltött magának, majd Gorth felé kínálta a palackot. - Kérsz még?
- Köszönöm - felelte Gorth.
- Vihart szimatolsz, Dirk?
- Nem, Tyler. De nem árt, ha mindenre felkészül az ember. Egyébként Glessing rendelte el a flotta számára.
- A te javaslatodra?
- Igen.
- Úgy hallom, elveszi Sinclair húgát.
- Magam is így tudom.
- Szerintem nagyon boldogok lesznek - szólt Culum. - George imádja Maryt.
- Nem lesz könnyű Horatiónak - vélekedett Gorth - most, hogy ilyen váratlanul elhagyja a húga. Egyetlen rokona a fiúnak. És még nagyon fiatal a lány, kiskorú.
- Mennyi idős? - kérdezte Culum.
- Tizenkilenc - felelte Struan.
A kajütben egyre feszültebbé vált a hangulat.
- Tess nagyon fiatal - mondta elkínzott hangon Culum. - Én semmiképpen sem akarok fájdalmat okozni neki. Még akkor sem, ha... Önnek mi a véleménye, Mr. Brock? A házasságról? A jövő hónapban... Ami Tessnek a legjobb, az a jó nekem is.
- Tess még nagyon fiatal, fiam - felelte abortól kissé kábán Brock. - De nagyon örülök annak, amit mondtál.
- Néhány hónap várakozás egyikőtöknek se árt, he, Culum? - Gorth továbbra is barátságos, nyugodt hangon beszélt. - A jövő évig alig fél esztendő van már csak.
- Hét hónap múlva lesz csak január, Gorth - válaszolta türelmetlenül Culum.
- Én nem állok az utatokba. Ami nektek jó, nekem is megfelel. - Gorth fölhajtotta a poharát, s újratöltötte. - Te mit mondasz, apám? - kérdezte, szándékosan Brockra bízva a döntést.
- Majd még meggondolom - nézegette elgondolkozva a poharát Brock. - Tess nagyon fiatal. Nem illendő az ilyen korai esküvő. Alig három hónapja ismeritek egymást, és...
- De én szeretem Tesst, Mr. Brock - makacskodott Culum. - Három hónap vagy három év... ez nem sokat számít.
- Tudom, fiam. - Brock hangja nem volt barátságtalan. Emlékezett rá, hogy kivirult Tess arca, amikor megmondta neki, hogy igent mondott Culum kérésére. - Én csak a te javadat meg Tess javát tartom szem előtt. Ezen még gondolkoznom kell. - Hogy rájöjjek, mit forgatsz a fejedben, Dirk, tette hozzá gondolatban.
- Szerintem nekik éppolyan jó lenne, mint nekünk. - Struan érezte a fiából feléje áradó melegséget. - Tess fiatal, ez igaz. De Liza is nagyon fiatal volt, és Culum anyja is. Fiatalon házasodni - ez divat mostanában. Pénzük van. És szép jövőjük is, ha a zsosz is úgy akarja. Én azt mondom, házasodjanak össze.
Brock a keze fejével végigsimított homlokán. - Én még gondolkozom. Aztán majd megmondom neked, Culum, mire jutottam. Hirtelen jött az ötlet, ezért kell még gondolkoznom rajta.
Culum elmosolyodott, hatott rá Brock hangjának őszintesége. Most érezte első ízben, hogy kedveli és bízik benne. - Természetesen - felelte.
- Mennyi gondolkodási időre van szükséged, Tyler? - kérdezte nyersen Struan. Látta, hogy Brockék kétszínű barátságossága ellágyítja Culum vonásait; úgy gondolta, ha egy kissé kiélezi a helyzetet, mosolyuk mögül elővillannak farkasfogaik. - Nem tarthatjuk kétségek között a fiatalokat, és különben is rengeteg dolgot meg kell beszélnünk még. Olyan esküvőt kell rendeznünk, amilyet nem látott még Ázsia.
- Ha jól emlékszem, a menyasszony apja szokta állni az esküvő költségeit - felelte kurtán Brock. - Nagyon jól tudom én, mi a helyes és mi nem. - Tudta, hogy Struan most megfogta, és csak játszadozik vele. - Így hát az esküvő a mi gondunk.
- Természetesen - válaszolta Struan. - Mikor tudatod Culummal a döntésedet?
- Nemsokára. - Brock felállt. - Menjünk a hölgyek után.
- Mikor nemsokára, Tyler?
- Hallotta, mit mondott apám - heveskedett Gorth. - Miért akarja kihozni a sodrából?
Struan úgy tett, mint aki meg se hallja; továbbra is mereven Brockra szögezte a tekintetét.
Culum attól félt, hogy veszekedésre kerül sor, és Brock visszavonja korábbi beleegyezését. Ugyanakkor szerette volna tudni, meddig kell még várnia, és örült, hogy Struan megszorongatja Brockot. - Kérlek, apám - mondta -, én bizonyos vagyok benne, hogy Mr. Brock nem fog... hogy gondosan fontolóra veszi majd a dolgot. Hagyjuk most ezt a kérdést.
- Hogy te mit akarsz, az a te dolgod, Culum! - csattant fel tettetett dühvel Struan. - Én most akarom tudni. Tudni akarom, komolyan gondolják-e, vagy csak kihasználnak, és játszadoznak veled, mint macska az egérrel.
- Borzasztó dolog ilyesmit mondani - mondta Culum.
- Az. De most nem téged kérdeztelek, úgyhogy tartsd a szád. - Struan sarkon perdült, hogy Brock szemébe nézzen; tudta, hogy fia rosszallása Brocknak és Gorthnak egyaránt örömére szolgált. - Mennyi időre van szükséged, Tyler?
- Egy hétre. Nem többre és nem kevesebbre. - Brock Culumra nézett, s ismét barátságosra váltott a hangja. - Nincs ebben semmi kivetnivaló, fiam, nincs abban semmi rossz, ha egy férfi egyenesen megkérdi a másiktól, hogy mennyi ideig kell várnia a válaszra. Tökéletesen rendjén való. Egy hét, Dirk. Kielégíti ez azt az istenverte rossz modorodat?
- Ki. Köszönöm, Tyler. - Struan az ajtóhoz ment, és szélesre tárta.
- Csak utánad, Dirk.

A Resting Cloud fedélzetén lévő lakosztályának nyugalmában Struan beszámolt Mejmejnek a történtekről.
Az asszony feszült figyelemmel, kedvtelve hallgatta. - Jaj, de jó, Tajpan. Jaj, de nagyon jó.
Struan levetette a kabátját, Mejmej pedig beakasztotta a ruhásszekrénybe, s eközben egy papírtekercs hullott ki köntösének ujjából. Struan fölvette, és kigöngyölte.
Finom vízfestmény volt, sok írásjellel. Tengerparti tájat ábrázolt: a ködbe borult hegyek tövében egy parányi férfi hajolt meg egy parányi nőalak előtt; a sziklás part közelében egy szampan ringott a habokon.
- Ez honnan van?
- Ah Szam kapta Tajpingsanban.
- Szép.
- Igen - felelte nyugodtan Mejmej, s magában ismét elcsodálkozott nagyapja csodálatos éleselméjűségén. A tekercset Zsin-kua küldte el egyik tajpingsani tányérnyalójának, akitől Mejmej időnként jade-köveket vásárolt. Ah Szam gyanútlanul elfogadta a képet: azt hitte, csupán valami egyszerű ajándék úrnőjének. Mejmej tudta, hogy Ah Szam és Lim Din gondosan szemügyre vette mind a képet, mind az írásjeleket, de biztos volt benne, hogy nem jöttek rá, hogy a kép titkos üzenetet tartalmaz: remekül el volt rejtve. Még nagyapjának családi ügyekben használt pecsétjét is álcázták egy másikkal. Maga a vers pedig egyszerű és szép volt: "Hat fészek mosolyog a sasokra, a napkeltében zöld tűz világít, remény hírnökét hozza a nyíl." Mejmejen kívül senki sem tudta, hogy nagyapja így mond köszönetet neki a hatmillió taelről küldött információért, hogy a "zöld tűz" a Tajpant jelenti, s hogy Zsin-kua küldeni fog hozzá valakit, akit majd valami nyílszerűségről ismerhet fel, és aki minden lehetséges módon a segítségére lesz.
- Mit jelentenek ezek az írásjelek? - kérdezte Struan.
- Nehéz átfordítani, Tajpan. Nem ismerek minden szót angolul, de azt mondja: "Hat madárház mosolyog nagy madarakra, zöld tűz van a napfelkeltében, nyíl hoz - összeráncolt homlokkal kereste a megfelelő szót -, nyíl hoz kicsi reménymadarakat."
- Tiszta badarság, istenemre! - nevetett Struan.
Mejmej boldogan felsóhajtott. - Imádlak, Tajpan.
- Én is imádlak téged, Mejmej.
- Mikor építünk megint házat, előbb hívatunk feng-suj embert, jó?

30

Hajnalban Struan átment a Calcutta Maharajah-ra, arra a kereskedőhajóra, amelynek fedélzetén útra készen már ott volt Sarah. A hajó a Kelet-indiai Társaság tulajdona volt. Már csak a három óra múlva esedékes apályra várt, hogy kifuthasson; a tengerészek az utolsó előkészületekkel foglalatoskodtak.
Struan lement a fedélközbe, és bekopogott Sarah kabinjának ajtaján.
- Tessék - hallotta Sarah hangját.
- Jó reggelt, Sarah. - Struan becsukta maga mögött az ajtót. A kajüt tágas és kényelmes volt. Játékok, ruhák, csomagok, cipők hevertek szerteszét. Lochlin félálomban, nyöszörögve feküdt a kajütablak közelében álló parányi bölcsőben.
- Minden rendben van, Sarah?
- Igen.
Struan egy borítékot vett elő. - Ez egy ötezer guinea-t érő, bemutatóra szóló váltó. Kéthavonta fogsz kapni egy ilyet.
- Igazán nagylelkű vagy.
- Ez a te pénzed, legalábbis Robbé, nem az enyém. - Struan a tölgyfa asztalra tette a borítékot. - Én csak az ő akaratát hajtom végre. Az ő kívánságának megfelelően intézkedtem a kezelésemre bízott pénzről, az erről szóló papírokat meg fogod kapni. Apámnak is írtam, hogy menjen ki eléd a hajóhoz. Akarsz a glasgow-i házamban lakni, amíg találsz egy kedvedre valót?
- Nekem semmi sem kell, ami a tiéd.
- Írtam a bankárainknak is, hogy fogadják el az aláírásodat, évi ötezer guinea erejéig, a tartásdíjadon kívül. Fogd fel végre, hogy gazdag vagy. Azt ajánlom, légy nagyon óvatos, mert sokan megpróbálkoznak majd vele, hogy kiforgassanak a vagyonodból. Te még fiatal vagy, előtted az élet, és...
- Nincs szükségem a tanácsaidra, Dirk - felelte lesújtó pillantással Sarah. - Tudok én vigyázni magamra. Mindig is tudtam. Ami pedig a fiatalságomat illeti, láttam magam a tükörben. Öreg vagyok és csúnya. Én is tudom, te is tudod. Halálosan kimerültem. Te viszont csak üldögélsz karba tett kezekkel, kijátszod a férfiakat a férfiak, a nőket a nők ellen. Boldog vagy, hogy Ronalda meghalt - bőven megtette már a dolgát. És most szépen megnyitotta az utat számodra a következő előtt. Ki lesz az? Shevaun? Mary Sinclair? Talán egy hercegkisasszony? Mindig is nagyralátó voltál. De bárki legyen is az illető, fiatal lesz és gazdag, te pedig ugyanúgy ki fogod szipolyozni, mint mindenki mást. Másokon élősködsz, és semmit sem adsz cserébe. Megátkozlak Isten előtt, és imádkozom, hogy megérhessem a napot, amikor a sírodra köphetek.
A csecsemő panaszos nyöszörgésbe kezdett, de egyikük sem hallotta: csak meredtek egymásra szótlanul.
- Elfeledkezel az igazságról, Sarah. Minden keserűséged abból a hitedből fakad, hogy nem a megfelelőt választottad a két fivér közül. És ezért pokollá tetted Robb életét.
Struan kinyitotta az ajtót, és elment.
- Gyűlölöm az igazságot! - kiáltotta Sarah a körülötte lévő ürességnek.

Struan magába roskadtan, rosszkedvűen ült üzletháza irodájának íróasztala mellett. Gyűlölte Sarah-t, de egyszersmind meg is értette; gyötörte az átka. - Másokon élősködőm? - kérdezte önkéntelenül is hangosan. Mejmej portréjára nézett. - Igen, meglehet. És ez helytelen? Rajtam talán nem élősködnek? Állandóan? Kinek van igaza, Mejmej? És ki téved?
Eszébe jutott Aristotle Quance. - Vargas!
- Igen, senhor.
- Hogy van Mr. Quance?
- Rettentő szomorú, senhor. Porig van sújtva
- Küldje be, legyen szíves.
Quance kisvártatva megjelent az ajtóban.
- Jöjjön be, Aristotle - mondta Struan. - Csukja be az ajtót.
Quance engedelmeskedett, belépett a szobába, s boldogtalan ábrázattal megállt az íróasztal előtt.
Struan gyorsan beszélni kezdett: - Nincs vesztegetni való időnk, Aristotle. Lopózzon ki az üzletházból, és menjen le a kikötőbe. Ott vár magára egy szampan. Szálljon fel a Calcutta Maharajah-ra - perceken belül indul.
- Mit mond, Tajpan?
- Ez a kézenfekvő megoldás. Csináljon óriási felhajtást, amikor felszáll a hajóra... Integessen, ordítozzon, amikor kifut az öbölből. Hadd tudja meg mindenki, hogy rajta van.
- Az Isten áldja meg, Tajpan. - Quance tekintetébe visszatért némi fény. - De én nem akarom itt hagyni Ázsiát. Nem mehetek el.
- Abban a szampanban van egy kuliöltözék. Amint kiérnek az öbölből, surranjon át a révkalauz lorhájára. A legénységet lepénzeltem, de a révkalauzt nem, így hát őt igyekezzen elkerülni.
- Te jószagú kaporszakállas! - Úgy tetszett, mintha Quance egy tenyérnyit nőtt volna. - De... de hol rejtőzzek el? Tajpingsanban?
- Mrs. Fortheringill várja magát. Két hónapra előre befizettem magát hozzá. De ezzel a pénzzel tartozik nekem, istenemre!
Quance nagy örömujjongással Struan nyakába vetette magát, Struan azonban elhallgattatta. - Észnél legyen, a mindenségit! Ha Maureen csak a legcsekélyebb mértékben is gyanút fog, pokollá teszi az életünket, és sose megy el innen!
- Így van - felelte rekedtes suttogással Quance, és az ajtóhoz ugrott. Megtorpant. - Pénz! Pénzre lesz szükségem. Tudna egy kis kölcsönt adni, Tajpan?
Struan már nyújtotta is felé a kis, arannyal tömött bőrerszényt. - Itt van száz guinea. Ezt is hozzáírom a többihez.
Az erszény eltűnt Quance zsebében. Aristotle megint megölelte Struant, majd csókot dobott a kandalló fölött függő képmás felé. - Tíz portré a gyönyörűséges Mejmejről. Tíz guinea-vel olcsóbban a szokásnál! Ó, halhatatlan Quance, imádlak! Szabad vagy! Szabad!
Kánkánt kezdett ropni, majd a levegőbe szökkent, és már ott se volt.

Mejmej a jade karkötőt nézte. Odavitte a kajüt ablakán beszüremlő napfénybe, s gondosan szemügyre vette. Nem kerülte el a figyelmét sem a finoman belevésett nyíl, sem az írásjelek, amelyek ezt jelentették: "A remény fészke".
- Gyönyörű jade - mondta mandarin dialektusban.
- Köszönöm, legmagasztosabb legmagasztosabbja - felelte Gordon Csen ugyanazon a nyelven.
- Csakugyan gyönyörű - mondta Mejmej, s visszaadta a karperecet. Gordon Csen egy pillanatig élvezte a kő tapintását, de nem tette vissza a csuklójára. Ehelyett kihajította a kajütablakon, s nézte, mint süllyed el a vízben.
- Megtiszteltetés lett volna számomra, ha ajándékként megtartottad volna, legmagasztosabb úrnőm. Azonban vannak bizonyos ajándékok, amelyeknek a tenger mélyén a helyük.
- Nagyon bölcs vagy, fiam - felelte Mejmej. - Én azonban nem vagyok a legmagasztosabb úrnő. Csak egy ágyas.
- Apámnak nincs felesége. Következésképpen te vagy a legmagasztosabb legmagasztosabbja.
Mejmej nem válaszolt. Teljesen megdöbbent, amikor Gordon Csenről kiderült, hogy Zsin-kua embere. A jade karkötő ellenére elhatározta, hogy nagyon óvatos lesz, s csak virágnyelven fog beszélni - hátha Gordon Csen illetéktelenül jutott az ékszerhez. Ugyanakkor azt is tudta, hogy Gordon ugyanilyen óvatos lesz, s szintén virágnyelven fog beszélni.
- Kérsz teát?
- Nem szívesen fárasztanálak vele, anyám.
- Egyáltalán nem fáraszt, fiam. - Mejmej átment a szomszéd kajütbe. Gordon Csen követte; ámulattal töltötte el Mejmej járásának szépsége, apró lábfeje; magába szívta az asszony parfümjének finom illatát. Attól a pillanattól fogva szeretem, hogy megláttam, mondta magában. Bizonyos értelemben az én teremtményem, hiszen én tanítottam a barbárok nyelvére és gondolkodásmódjára.
Áldotta a zsoszt, amiért a Tajpan az apja; mérhetetlenül tisztelte Struant. Tudta, hogy e tisztelet nélkül Mejmej iránt érzett szeretete nem maradna meg a fiúi szeretet szintjén. Lim Din meghozta a teát, majd Mejmej elbocsátotta a szolgát. Ah Szamnak azonban, az illendőség kedvéért, megengedte, hogy maradjon. Tudta, hogy Ah Szam nem érti a szucsoui dialektust, ezért úgy határozott, ebben a nyelvjárásban folytatja Gordonnal a társalgást.
- Egy nyíl nagyon veszélyes lehet.
- Rossz kezekben csakugyan az lehet, legmagasztosabb úrnő. Érdekel az íjászat?
- Amikor még egészen kis lány voltam, a bátyáimmal sárkányokat szoktunk eregetni. Egyszer volt a kezemben egy íj, de megijedtem tőle. Ennek ellenére azt hiszem, egy nyíl néha az istenek ajándéka is lehet, és nem jelent veszélyt.
Gordon Csen egy pillanatra elgondolkozott. - Igen. Ha például egy éhező ember kezében volna az íj, és egy vadra célozna és el is találná nyilával.
Mejmej kecsesen mozgatta legyezőjét. Örült, hogy bebizonyosodott, hogy Gordon úgy reagál a virágnyelvre, ahogy gondolta; ez könnyebbé és izgalmasabbá teszi az információcserét. - Az ilyen embernek nagyon óvatosnak kellene lennie, ha csak egyetlen alkalma volna eltalálni a vadat.
- Így igaz, legmagasztosabb úrnő. De a bölcs vadásznak sok nyíl van a tegezében. - Vajon miféle vadra kell lőni, kérdezte magában Gordon.
- Egy szegény asszony sohasem élvezheti a vadászat férfias örömeit - mondta nyugodt hangon Mejmej.
- A férfi a jang megtestesülése, az istenek döntése folytán ő a vadász. A nő a jin - őhozzá viszi a vadász a vadat, hogy elkészítse.
- Az istenek nagyon bölcsek. Ők tanítják meg a vadászt arra, hogy melyik vadat lehet megenni, és melyiket nem.
Gordon Csen finom mozdulattal fölemelte teáscsészéjét, és belekortyolt. Mire céloz Mejmej? Meg akar találni valakit? Vagy meg akar kerestetni valakit, és meg akarja öletni? Kit akar megtalálni? Talán Robb nagybátyám eltűnt szeretőjét és lányát? Valószínűleg nem, hiszen emiatt nem volna szükség ilyen titkolózásra - és Zsin-kua nyilván sose vonna be egy ilyen ügybe engem. Az összes istenekre! Vajon mivel befolyásolja ez az asszony Zsin-kuát? Milyen szolgálatot tett neki, amivel arra készteti Zsin-kuát, hogy megparancsolja nekem - s ilyenformán a Hung Mun valamennyi tagjának -, hogy tegyek meg mindent, amit csak Mejmej kíván?
E pillanatban Gordon Csen fejében helyére kattant egy korábban hallott szóbeszéd, az a pletyka, amely szerint Zsin-kua mindenkinél előbb tudta, hogy a flotta a várakozással ellentétben nem északnak indul, hanem nyomban visszatér Kantonba. Nyilván Mejmej üzente meg titokban Zsin-kuának, aki most ezzel a gesztussal ezt a szívességet viszonozza. Ajíjje, ez aztán a szívesség! A jókor jött információ révén Zsin-kua legalább három-négymillió taelt megtakarított.
Az eddiginél is nagyobb tisztelettel nézett az asszonyra. - Néha megesik, hogy a vadász azért kénytelen használni a fegyverét, hogy megvédje magát egy erdei fenevad ellen - mondta, lehetőséget kínálva az asszonynak, hogy másfelé terelje a beszélgetést.
- Így van, fiam. - Mejmej összecsattintotta a legyezőjét, és megborzongott. - Az istenek oltalmazzák meg a szegény asszonyt az ilyen ördögi dolgoktól.
Meg akar öletni valakit, gondolta Gordon Csen. A porceláncsészét nézegette, s azon tűnődött, hogy vajon ki lehet az. - Ilyen a zsosz: a Gonosz mindenhová beférkőzik. Előkelő és alantas helyekre egyaránt. A szárazföldön ugyanúgy, mint ezen a szigeten.
- Igen, fiam - mondta Mejmej. Meglebbent a legyezője, az ajkai enyhén megremegtek. - Még a tengeren is. Még az előkelő származású és nagyon gazdag emberek közé is beférkőzik. Az istenek útjai rettenetesek.
Gordon Csen csaknem elejtette a csészéjét. Hátat fordított Mejmejnek, és megpróbálta összeszedni kavargó gondolatait. A "tenger" és az "előkelő" csupán két emberre vonatkozhat: Longstaffra vagy magára a Tajpanra. Bármelyikük megölése emberek tömegének a halálát idézné elő! Összeszorult a gyomra. De miért? Csak nem a Tajpanról beszél? Ó, istenek, ne hagyjátok, hogy így legyen!
- Igen, legmagasztosabb úrnő - felelte némi mélabúval a hangjában, mert tudta: esküje kötelezi rá, hogy bármit meglegyen, amit az asszony parancsol. - Az isteneknek rettenetes útjaik vannak.
Mejmej észrevette Gordon Csen arcán a hirtelen változást, de nem tudta, mi váltotta ki. Zavarba jött, tétovázott. Aztán fölállt, és a kajütablakhoz sétált.
A zászlóshajó szelíden ringatózott a kikötőben, a csillogó tengeren szampanok nyüzsögtek körülötte. A zászlóshajó mögött a China Cloud horgonyzott viharhorgonyon, közelében a White Witch várakozott. - Milyen szépek ezek a hajók - mondta Mejmej. - Szerinted melyik a legszebb?
Gordon odalépett az ablakhoz. Nem hitte, hogy Longstaffról lenne szó. Mejmej számára ennek nem volna értelme. Zsin-kua számára talán igen, de nem Mejmej számára. - Szerintem az - intett a fejével komolyan a China Cloud felé.
Mejmejnek elállt a lélegzete, elejtette a legyezőjét. - Jóságos ég! - mondta angolul. Ah Szam fölkapta a fejét; Mejmej nyomban összeszedte magát. Gordon Csen fölvette a legyezőt, és mély meghajlással visszaadta.
- Köszönöm - folytatta Mejmej immár ismét szucsoui dialektusban. - Én inkább azt választanám - mutatott legyezőjével a White Witch felé. A benseje még mindig remegett a gondolattól, hogy Gordon Csen azt hitte, imádott Tajpanjáról beszél. - A másik felbecsülhetetlen értékű jade-kő. Felbecsülhetetlen értékű! Az összes istenekre: az a hajó szent és sérthetetlen. Honnan veszed magadnak a bátorságot, hogy másként vélekedj?
Gordon szemmel láthatóan megkönnyebbült. - Bocsáss meg nekem, legmagasztosabb úrnő. Ezerszer is a földre borulnék előtted, hogy a legalázatosabban kérjem bocsánatodat, de a szolgálód esetleg különösnek találná - hadarta szándékosan összekevert szucsoui és mandarin szavakkal. - A gonosz egy pillanatra beférkőzött ebbe az ostoba fejembe, és nem értettelek világosan. A két hajó között természetesen ég és föld a különbség.
- Igen - mondta Mejmej. - Ha akadna valaki, aki annak a hajónak egyetlen kötélfonatát, egyetlen forgácsát is illetni merné, én a pokol fenekére kergetném azt az embert, ott letépném a heréit, kikaparnám a szemét, és megetetném vele a tulajdon beleit!
Gordon Csen összerezzent, de változatlanul társalgási tónusban válaszolt: - Ettől ne tarts, legmagasztosabb úrnő. Nincs rá okod. Vezeklésül százszor a földre fogok borulni, amiért nem értettem meg, mi a különbség a fa és a jade-kő között. Sose merészeltem volna arra célozni, hogy... Nagyon nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy nem értelek.
- Helyes.
- Ha most megbocsátasz nekem, legmagasztosabb úrnő, akkor ügyeim után néznék.
- Még nem fejeztük be - felelte kurtán Mejmej. - Az illendőség is úgy kívánja, hogy igyunk még egy kis teát. - Királynői mozdulattal tapsolt, Ah Szamra nézett, és friss teát rendelt. És forró törülközőket. Amikor Ah Szam visszatért, Mejmej kantoni dialektusban folytatta a társalgást: - Úgy hallom, nemsokára sok hajó indul Macauba. - Gordon Csen nyomban megértette, hogy Brockot Macauban haladéktalanul el kell tenni láb alól.
Ah Szam arca felderült. - Szerinted megyünk? Jaj, úgy örülök, hogy megint láthatom Macaut! - Félénken rámosolygott Gordon Csenre. - Te ismered Macaut, tisztelt uram?
- Persze - felelte Gordon. Normális körülmények között egy szolga nem merte volna megszólítani. Gordon azonban tudta, hogy Ah Szam Mejmej bizalmasa és személyes tulajdonú rabszolgája, s ezért sokféle előjoga van. Ezenfelül úgy találta, hogy a szolgáló egyszerű hoklo lány létére nagyon csinos. - Sajnos, az idén nem tudok Macauba menni - pillantott Mejmejre. - Viszont sok barátom rendszeresen jár oda.
Mejmej bólintott. - Hallottad, hogy tegnap este apánk barbár fia eljegyezte magát? Képzeld el: apánk ellenségének a lányával. Rendkívüli emberek ezek a barbárok.
- Igen. - Gordon Csent meglepte, hogy Mejmej szükségesnek tartja, hogy Brock megölésének dolgát még világosabbá tegye. Csak nem akarja az egész családot elpusztítani? - Hihetetlen.
- Nem mintha érdekelne a lány apja - az már öreg ember, és ha az istenek igazságosak, a zsosz nem sokáig lesz kegyes hozzá. - Mejmej fölkapta a fejét, felcsilingeltek jade és ezüst ékszerei. - Ami pedig a lányt illeti, gondolom, jó fiakat fog szülni... Bár ami azt illeti, képtelen vagyok megérteni, mi tetszhet egy férfinak egy ilyen vastag lábú, tehénkeblű teremtésben.
- Én sem értem - szólt udvariasan Gordon. Szóval nem Brockot kell megölni. És nem is a lányát. Akkor már csak az anya és a báty marad. Az anya? Valószínűtlen. Tehát a báty. Gorth. De miért csak őt, miért csak Gorth Brockot? Miért nem apát és fiát? Hiszen nyilvánvaló, hogy mindkettő veszélyes a Tajpanra. Gordon apja iránt érzett tisztelete óriási mértékben fokozódott. Milyen kifinomult eljárás úgy feltüntetni Mejmejt, mint az egész ravasz terv kitalálóját! Micsoda ördögi ötlet: elejt egy célzást Mejmej előtt, aki erre Zsin-kuához fordul, ő pedig énhozzám! Milyen kifinomult eljárás! Persze mindez azt jelenti, hogy a Tajpan tudta, hogy Mejmej titkos információt küldött Zsin-kuának - nyilván szándékosan tette, hogy lekötelezze Zsin-kuát. Vajon azt jelenti-e mindez, hogy tud a Hung Munról is? És rólam? Remélem, nem.
Nagyon fáradtnak érezte magát. Torkig volt már a sok izgalommal és veszéllyel. És aggasztotta az is, hogy a mandarinok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kuantungi háromszögesekre. És a macauiakra. De még a tajpingsaniakra is. A mandarinoknak sok kémük van a hegyen lakók között, s annak ellenére, hogy legtöbbjüket ismerték s négyet már el is távolítottak, nagyon nyomasztotta az a tudat, hogy még mindig ott vannak közöttük. Ha kitudódik, hogy ő a hongkongi Hung Mun vezetője, soha többé nem térhet vissza Kantonba, az élete pedig annyit sem ér, mint egy szampanlakó ürüléke.
Érzékeit megzavarta Mejmej parfümjének finom illata és Ah Szam harsány szexualitása. Szívesen ágyba vinném ezt a szolgálót, gondolta. De ez botorság lenne, és veszélyes. Hacsak nem anyám kínálná föl. Jobb lesz, ha visszasietek a Tajpingsanba, a hegy legértékesebb ágyasához. Az összes istenekre: az a lány szinte megéri azt az ezer taelt, amibe került. Ma éjjel tízszer fogunk szeretkezni, tíz különféle módon. Elmosolyodott magában. Légy őszinte, Gordon: nem lesz az több háromnál. Ha a zsosz is úgy akarja - de csodás lesz!
- Sajnálom, hogy nem tudok Macauba menni - mondta. - Gondolom, apámnak a házasság révén nyert valamennyi új rokona elmegy. És főleg a fiú.
- Igen - felelte Mejmej könnyedén felsóhajtva. Most már tudta, hogy Gordon megértette. - Gondolom, igen.
- Hah! - kiáltott fel megvetően Ah Szam. - Nagy boldogság lesz itt, ha a fiú elhagyja Hongkongot.
- Miért? - kérdezte udvariasan Mejmej. Gordon ugyancsak éber lett, fáradtsága tovaillant.
Ah Szam már régóta tartogatta valami hasonló alkalomra az információt: - Az a fiú valóságos barbár ördög. Hetente kétszer-háromszor meglátogatja az egyik barbár nyilvánosházat. - Elhallgatott, teát töltött.
- Folytasd, Ah Szam - szólt rá türelmetlenül Mejmej.
- Veri őket - felelte fontoskodva Ah Szam.
- Talán nem tetszenek neki a lányok - mondta Mejmej. - Ezeknek a barbár szajháknak nem árt néha egy kis verés.
- Ez igaz. De ő korbáccsal meg ököllel üti, mielőtt ágyba viszi őket.
- Úgy érted, hogy minden egyes alkalommal? - kérdezte hitetlenkedve Mejmej.
- Minden egyes alkalommal. Fizet azért, hogy verhesse őket, és fizet az utána következő... hogy is mondjam... az utána következő néhány pillanatért is. Pfff! Be, aztán már kész is - pattintott az ujjaival Ah Szam. - Ennyi az egész!
- Hah! Honnan tudod te mindezt, he? - kérdezte Mejmej. - Azt hiszem, rászolgáltál, hogy jól megcsipkedjelek. Szerintem te találtad ki az egészet, te lepcses szájú rabszolga!
- Nem én találtam ki, anyám! Az a barbár asszonyság... az az öreg boszorkány, akinek olyan lehetetlen neve van. Aki üvegszemet visel, és olyan hihetetlen, maguktól mozgó fogai vannak!
- Fortheringill? - kérdezte Gordon Csen.
- Igen ő, tiszteletre méltó uram. Ennek az asszonyságnak van a legnagyobb nyilvánosháza Queen's Townban. Épp most vásárolt hat hoklo lányt meg egy kantonit. Az egyik...
- Öt hoklo lányt vett - mondta Gordon Csen.
- Ezzel az üzlettel is foglalkozol? - kérdezte udvariasan Mejmej.
- Igen - felelte Gordon. - Kezd egész jövedelmező lenni.
- Folytasd, Ah Szam, kiskutyám.
Szóval, amint mondom, anyám, az egyik hoklo lány rokona Ah Tatnak, aki mint tudod, rokona az én anyámnak, és egyszer egy éjszakára ezt a lányt adták annak a fiúnak. Soha többé! - Ah Szam még halkabban folytatta: - Csaknem megölte. Véresre verte a hasát meg a fenekét, aztán arra kényszerítette, hogy mindenféle különös dolgokat műveljen a nemi szervével. Aztán pedig...
- Miféle különös dolgokat? - kérdezte Gordon Csen ugyancsak suttogva, és közelebb hajolt a lányhoz.
- Miféle különös dolgokat? - kérdezte Mejraej.
- Én ugyan nem mesélek ilyen hátborzongató disznóságokat, jaj, dehogy! Annyit mondhatok, hogy a lány testének minden porcikáját megtisztelte.
- Minden porcikáját?
- Mindet, anyám. Úgy összeverte, összeharapdálta, összerugdosta azt a szegény lányt, hogy az csaknem belehalt.
- Milyen különös! - mondta Mejmej, majd rámordult Ah Szamra. - Én még mindig azt hiszem, hogy az egészet te találtad ki, Ah Szam. Az előbb azt mondtad, hogy nála ennyi az egész, pfff! - pattintott ujjaival.
- Pontosan így van. És mindig rettenetesen lehordja a lányt, pedig sose az a hibás. Ez a fő baja. Ez, meg hogy olyan kicsi és puha neki. - Ah Szam az ég felé emelte karjait, és fohászkodni kezdett. - Sose szüljek gyermeket, ha hazudtam! Kopasz vénlányként haljak meg, ha nem igaz! Kukacok falják föl az őseimet, ha hazudok! Ne lelj ének nyugodalmat őseimnek ősei, sose szülessenek újjá, ha hazudok! Legyenek...
- Elég legyen, Ah Szam! - szólt rá ingerülten Mejmej. - Hiszek neked.
Ah Szam zsémbesen lehajtotta a fejét, s kortyolgatni kezdte a teáját. - Hogyan merészelnék én hazudni legmagasztosabb anyámnak és az ő tiszteletre méltó rokonának? De szerintem az istenek meg fogják büntetni ezt a barbár vadállatot!
- Meg fogják büntetni - mondta Gordon Csen.

ÖTÖDIK
KÖNYV

Aznap délután Struan felszállt a China Cloudra, Orlov kapitányt átküldte az egyik lorhára, Szergejevnek pedig a Resting Cloudon bocsátott rendelkezésére egy tágas lakosztályt. Aztán kiadta a parancsot: köteleket eloldani, minden vitorlát felvonni, s a hajó az öbölből kifutva teljes sebességgel nekivágott a nyílt tengernek.
Struan három napon átűzte-hajszolta délkelet felé a China Cloudot; csak úgy nyögtek a keresztrudak a duzzadó vászonfelületek nyomása alatt.
Azért szállt tengerre, hogy megtisztuljon. Hogy kiűzze a fejéből Sarah szavait és mocskolódásait, hogy megeméssze Robb és Karen elvesztését.
És hogy áldja Mejmejt, s mindazt az örömöt, amit az asszony jelent neki.
Úgy ölelte magához az óceánt, mint egy réges-rég látott kedvest, az óceán pedig süvöltő szelekkel, viharral köszöntötte rá az istenhozottat, de mindig vigyázva, hogy ne sodorja veszélybe se a hajót, se a férfit, aki irányítja. Bő kézzel hintette Struanra gazdagságát: ismét erőt öntött belé, életet, méltóságérzetet adott neki, megáldotta, ahogyan csak a tenger képes megáldani a férfit; megtisztította, ahogyan csak az óceán képes megtisztítani az embert.
Struan önmagát ugyanúgy hajszolta, akár a hajót: nem is aludt, próbálgatta erejének határait. Egyik őrség követte a másikat, s ő még mindig ott állt a tatfedélzeten; ott állt egyik napfölkeltétől a másikig, a harmadikig, halkan dudorászva, miközben alig evett egy-két falatot. Azon kívül, hogy parancsot adott a sebesség fokozására, egy elpattant árbocmerevítő kötél kicserélésére vagy egy újabb vitorla felvonására, egyetlen szót se szólt. Belemerült a Csendes-óceán távlataiba, a végtelenségbe.
A negyedik napon irányt változtatott, s fél napon át északnyugat felé űzte a hajót. Aztán úgy állíttatta a vitorlákat, hogy a hajó egy helyben maradjon; lement, megborotválkozott, megfürdött, aludt egy álló nap s éjszaka, majd a rákövetkező hajnalban kiadósán megreggelizett. Aztán fölment a fedélzetre.
- Jó reggelt, uram - köszöntöm Cudahy.
- Irány Hongkong.
- Igenis, uram.
Struan egész napon át s még az éjszaka jó részében is ott maradt a kormányállásban, majd ismét lement aludni. Hajnalban megmérte a nap állásszögét, bejelölte a térképre pozíciójukat, majd ismét úgy állíttatta a vitorlákat, hogy a hajó álló helyzetben maradjon. Meztelenre vetkőzött, beugrott a tengerbe, fürdött. A matrózok babonásán hányták magukra a keresztet: a közelben cápák köröztek.
A cápák azonban nem jöttek közelebb.
Struan fölmászott a fedélzetre, megparancsolta, hogy takarítsák végig a patyolattiszta hajót, sikálják le a fedélzetet - homokkal, seprűvel, vízzel -, kicseréltette a kötélzetet, átvizsgáltatta a vitorlákat, megtisztíttatta a vízleeresztő nyílásokat és az ágyúkat. Saját és emberei ruháit a tengerbe dobatta. Új öltözéket adatott a legénységnek, s maga is matrózruhát öltött.
A legénység dupla adag rumot kapott.
A hetedik nap hajnalán, pontosan velük szemben, a látóhatár szélén feltűnt Hongkong. A hegy csúcsát köd borította. Fent, magasan, pehelyfelhők úsztak az égen, alattuk hömpölygőit a tengerár.
Struan odaállt az orrárboc tövébe, a fel-felfreccsenőtajték fölé.
- Dühönghetsz, sziget, tégy, amit csak akarsz! - kiáltotta bele a keleti szélbe. - Itthon vagyok!

31

A China Cloud a nyugati csatornán futott be az öbölbe. A felkelő nap erősen sütött, egyenletes, párás keleti szél fújt.
Struan derékig meztelenül állt a tatfedélzeten, erősen lebarnulva, hajának aranyvörösét fakóra szívta a nap. Távcsövén át szemügyre vette az öbölben horgonyzó hajókat. Először a Resting Cloudot. A tatvitorláján kódzászlók lobogtak: "Zenit" - a tulajdonos azonnal jöjjön a fedélzetre. Hát persze, gondolta. Még nem felejtette el, mit jelentett legutóbb egy örökkévalósággal ezelőtt - a "Zenit", akkor a Thunder Cloudon: azt a sok halálesetet s Culum érkezését adta hírül.
Az öbölben a korábbinál több csapatszállító hajó horgonyzott. Valamennyin a Kelet-indiai Társaság lobogói lengtek. Az első erősítés. A zászlóshajó közelében egy nagy, háromárbocos brigantint látott, amelynek tatárbocán az orosz zászló, főárbocán a cári árbocszalag lobogott.
A vízen a szokottnál jóval nagyobb számban nyüzsögtek a szampanok és dzsunkák.
Miután gondosan szemügyre vette a flotta többi hajóját is, Struan a part felé fordult; a sós tengeri párában finoman érződött a sziget illata. A Glessing-fok közelében nagy sürgés-forgást látott, a Queen's Roadon számos európai és több csapat koldus járkált. A Tajpingsan észrevehetően megnövekedett.
A Nemes Ház elhagyott üzletháza és a Boldogság-völgy elhagyatott üressége fölött ott lengett az oroszlános-sárkányos lobogó.
- Négy fokkal jobbra!
- Igenis, uram! - felelte rá a kormányos.
Struan gyakorlottan a Resting Cloud mellé irányította hajóját. Fölvett egy inget, és átment az állóhajóra.
- Jó reggelt - köszöntötte Orlov. Jobban ismerte a Tajpant, mintsem megkérdezze, merre járt.
- Jó reggelt. Látom, felhúzták a "zenitet". Miért?
- A fia adott rá parancsot.
- Hol van?
- A parton.
- Hívassa a fedélzetre.
- Már elküldtem érte, amikor a China Cloud befutott.
- Akkor miért nincs még itt?
- Visszakaphatom most már a hajómat? Thorra mondom, Zöld Szem, nagyon unom, hogy ilyen tedd ide, tedd oda kapitány legyek. Adjon a kezem alá egy tea- vagy egy ópiumklippert, vagy küldjön a Jeges-tengerre. Ismerek vagy ötven helyet, ahol szert tehetnénk egy rakomány szőrmére - hadd hízzon tovább az a dagadt pénzesládikája. Azt hiszem, ez nem túl nagy kérés.
- Itt van szükségem magára. - Struan elvigyorodott; úgy érezte, mintha éveket fiatalodott volna.
- Odin farkára, maga könnyen nevet! - Orlov vonásai is mosolyra torzultak. - Maga járja a tengert, én meg itt ülök egy lehorgonyzóit teknőn. Úgy fest, mint egy isten, Zöld Szem. Tán vihart kapott? Vagy tájfunt? Miért cseréltette ki a fővitorlát, az előárboc felsudárját, a keresztvitorlát meg a külső orrvitorlát? Az egész hajón mindenütt új felhúzóköteleket, csarnokokat, csupa új kötélzetet látok. Miért? He? Szétszaggatta a hajóm szívét, csak hogy megtisztítsa a tulajdon lelkét?
- Miféle szőrméről beszél, kapitány?
- Fókáról, cobolyról, vidramenyétről, mondja meg, mire van szüksége, én elhozom, legalábbis addig, amíg még képes vagyok rá, hogy bárkit a Hádészba zavarjak a hajómról, beleértve magát is.
- Októberben elindul északra. Egyedül. Most elégedett? Szőrméket hoz Kínának. Na?
Orlov fürkész tekintettel méregette Struant; tudta, hogy nem fog északra hajózni októberben. Enyhén megborzongott - e pillanatban gyűlölte látnoki képességeit. Mi fog történni velem június és október között? - Megkaphatom a hajómat? Igen vagy nem? Október rossz hónap, és még messze van. Visszakapom most a hajómat vagy sem?
- Visszakapja.
Orlov átszökkent a korláton, és a tatfedélzetre ugrott. - Orrkötelet eloldani! - kiáltott, majd odaintett Struannak, és hangosan felkacagott. A China Cloud elvált az álldhajótól, s fürgén elindult a Boldogság-völggyel szemben lévő horgonyzőhelye felé.
Struan lement Mejmej kajütjébe. Az asszony mély álomba volt merülve. Struan nem engedte Ah Szamnak, hogy fölkeltse, azt mondta, később visszajön. Átment a saját kajütjébe, megfürdött, megborotválkozott, tiszta ruhát öltött. Lim Din tojást, gyümölcsöt és teát hozott neki.
Nyílt a kajüt ajtaja: Culum sietett be. - Hol voltál? - kezdte hadarva. - Ezernyi dolgunk van, és ma délután kezdődik a földárverés. Szólhattál volna, mielőtt eltűntél. Az egész sziget a feje tetején áll, és...
- Te nem szoktál kopogtatni, Culum?
- Dehogynem, csak most nagyon siettem. Bocsánatot kérek.
- Ülj le. Mi az az ezernyi dolog? - kérdezte Struan. - Azt hittem, mindent el tudsz intézni.
- Te vagy a Tajpan, nem én.
- Ez igaz. De tételezzük fel, hogy nem jövök vissza. Akkor mit tettél volna?
Culum tétovázott: - Elmentem volna az árverésre. Vettem volna földet.
- Megegyeztél Brockkal, melyik telkek esetében nem fogunk egymás ellen licitálni?
Culum kényelmetlenül feszengett apja tekintetének láttán. - Bizonyos értelemben igen. Feltételesen megbeszéltem vele. A te jóváhagyásodtól függ. - Egy térképet vett elő, s kiterítette az asztalon. A rajz a Boldogság-völgytől két mérföldnyíre lévő Glessing-fok körül elterülő új várost ábrázolta. A vízszintes, alig fél mérföld széles és fél mérföld hosszú területet, amely alkalmas volt házak építésére, szinte összepréselték a körülötte magasodó hegyek. Kelet felé a Tajpingsan zárta el a terjeszkedés útját. - Ez az összes telek. Én a 8-ast és a 9-est választottam. Gorth azt mondta, nekik a 14-es és a 21-es kell.
- Megbeszélted ezt Tylerrel?
- Meg.
Struan a térképre pillantott. - Miért választottál két egymás melletti telket?
- Nézd, én semmit sem tudok a földről, az üzletházakról vagy a rakpartokról... Így aztán megkérdeztem George Glessinget. És Vargast. Aztán négyszemközt Gordon Csent is. Aztán...
- Gordont miért?
- Nem tudom. Egyszerűen csak jó ötletnek tartottam. Úgy látom, remekül vág az esze.
- Folytasd.
- Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a parti telkek közül a 8-as, a 9-es, a l0-es, a 14-es és a 21-es a legjobb. Gordon azt javasolta, válasszunk két egymás melletti telket arra az esetre is gondolva, hátha terjeszkedni akarunk, és akkor egy rakpartról is ki lehet szolgálni a két üzletházat. Orlov kapitánynak bizalmas utasítást adtam, hogy vizsgáltassa meg, milyen a fenék a part közelében. Azt mondta, jó, sziklaalja van, de magas a homokpad. Egy jó darabot fel kell töltenünk, hogy kivigyük a rakpartot a mélyvízig.
- A városi telkek közül melyikeket választottad?
Culum ideges mozdulatokkal megmutatta. - Gordon szerint erre a telekre kellene licitálnunk. Ez egy... szóval egy domb, és azt hiszem, nagyon jó hely lenne a Nagy Ház számára.
Struan fölállt, odament a tatépítmény ablakaihoz, elővette a messzelátóját, és szemügyre vette a dombot. A Tajpingsantól nyugatra, az építési terület túlsó szélén állt. - Tudod, hogy utat kell majd építenünk hozzá?
- Vargas azt mondta, ha megvesszük a 9A-t és a 15B-t, akkor... hogy is mondta? Szolgalmi jogunk vagy valami ilyesmink lesz, és így megvédjük a birtokot. Később pedig építhetünk rájuk, vagy ha úgy tetszik, bérbe adhatjuk. Vagy eladhatjuk őket.
- Megbeszélted ezt Brockkal?
- Nem.
- Gorthszal?
- Nem.
- Tess-szel?
- Vele igen.
- Miért?
- Csak úgy. Szeretek beszélgetni vele. Sokféle dologról szoktunk beszélgetni.
- Veszélyes ilyesmikről beszélgetni vele. Tetszik vagy sem, te most vizsga elé állítottad Tesst.
- Hogyhogy?
- Ha Gorth vagy Brock licitál a 9A-ra meg a 15B-re, akkor tudni fogod, hogy nem lehet megbízni benne. Ezek nélkül a kisebb telkek nélkül annak a dombnak a megvétele rendkívül kockázatos.
- Tess egy szót se fog kifecsegni - mondta harciasan Culum. - Négyszemközt beszélgettünk, bizalmasan. Lehet, hogy Brockék is ugyanazt forgatják a fejükben, mint mi. Semmit sem fog bizonyítani, ha ellenünk licitálnak.
Struan fürkész pillantást vetett rá, majd megkérdezte: - Brandyt vagy teát?
- Teát, köszönöm. - Culum érezte, hogy tenyere ragad az izzadságtól. Azon törte a fejét, hogy vajon csakugyan beszélt-e Tess Brockkal vagy Gorthszal. - Hol jártál?
- Milyen ügyekben van még szükség a döntésemre?
Culum nagy nehezen összeszedte gondolatait. - Jött egy csomó posta neked meg Robb bácsinak. Nem tudtam, mihez kezdjek velük, így hát betettem a páncélszekrénybe. Aztán Vargas és Csen Seng felbecsülte, mennyire rúgtak a költségeink a Boldogság-völgyben... én pedig aláírtam a nevedben. Longstaff mindenkit kifizetett, úgy, ahogy mondtad. Fölvettem a pénzt, és aláírtam helyetted. Tegnap, Szergejev hajóján, jött egy férfi Angliából. Roger Blore-nak hívják. Sürgősen beszélni szeretne veled. Azt mondta, Szingapúrban ismerkedett meg Szergejevvel. Nem akarta megmondani nekem, miről van szó, de... szóval a kisebbik állóhajón helyeztem el. Ki ez az ember?
- Nem tudom, fiam - felelte elgondolkozva Struan, majd megrázta az asztalon álló csengőt, mire belépett a hajópincér. Struan utasította, hogy küldjenek egy kuttert Blore-ért.
- Mi van még, fiam?
- Halomba gyűlnek már az építőanyag meg hajófelszerelés iránti igények. Ópiumot is kell rendelnünk... Ezernyi ilyesmi.
Struan a teáscsészéjét babrálta. - Adott már választ Brock?
- Ma van az utolsó nap. Megkért, hogy este menjek át a White Witchre.
- Tess nem sejti, hogyan döntött az apja?
- Nem.
- És Gorth?
Culum ismét csak a fejét rázta. - Holnap átmennek Macauba. Csak Brock marad itt. Hívtak, hogy menjek velük.
- És mégy?
- Most, hogy visszajöttél, szeretnék. Egy hétre, ha Brock azt mondja, hogy hamarosan elvehetem Tesst. - Culum ivott egy kis teát. - Bútort kell venni... meg ilyenféle dolgokat kell intézni.
- Találkoztál Sousával?
- Igen, találkoztam. A telek csodás, a tervek is készen vannak már. Nem tudunk eléggé hálásak lenni neked. Arra gondoltunk... Sousa beszélt nekünk arról, hogy a te házadban van egy külön szoba fürdésre meg az illemhelynek. Mi is... szóval megkértük, hogy nekünk is csináljon egy ilyet.
Struan szivarral kínálta Culumot, majd tüzet adott neki. - Meddig vártál volna, Culum?
- Ezt nem értem.
- Arra, hogy visszatérjek. Elnyelhetett volna a tenger.
- Téged ugyan nem, Tajpan.
- Márpedig egy nap megteheti... és egy nap meg is teszi. - Struan vékony sugárban kifújta a füstöt, s nézte, hogy terül szét a levegőben. - Ha valaha is elmegyek anélkül, hogy előtte megmondanám neked, hová megyek, várj negyven napig. Tovább ne. Akkorra már halott leszek, vagy sose térek vissza.
- Rendben van. - Culum szerette volna tudni, hová akar kilyukadni az apja. - Miért mentél el így?
- Miért szoktál beszélgetni Tess-szel?
- Ez nem válasz.
- Mi történt még, amíg nem voltam itt?
Culum rettenetesen szerette volna megérteni Struant, de képtelen volt rá. Most már jobban tisztelte az apját, mint annak előtte, de még mindig nem érzett iránta fiúi szeretetet. Órákon át beszélgetett Tess-szel; már-már hátborzongatóan éles eszűnek találta a lányt. Megbeszélték Struan és Brock jellemét, megpróbálták megfejteni azt a két embert, akit szerettek, akitől tartottak és akit néha gyűlöltek, de akihez a legcsekélyebb veszély esetén is oltalomért futottak. - Megjöttek a fregattok Kemojból.
- És?
- Elsüllyesztettek vagy ötven-száz dzsunkát. Kicsit és nagyot vegyesen. A parton pedig felperzseltek három kalóz fészket. Lehet, hogy elsüllyesztették Vu Kok hajóját lehet, hogy nem.
- Azt hiszem, ezt hamarosan megtudjuk.
- Tegnapelőtt megnéztem a házadat a Boldogság-völgyben. Az őrök... te is tudod, hogy éjszakára senki sem hajlandó ott maradni... Sajnos betörtek a házba, és csúnyán kifosztották.
Struan kíváncsi lett volna rá, hogy vajon a titkos széfet megtalálták és feltörték-e. - Jó hír semmi?
- Aristotle Quance megszökött Hongkongról.
- Csakugyan?
- Igen. Mrs. Quance nem hiszi, de mindenki - legalábbis majdnem mindenki - látta Aristotle-t a hajón, ugyanazon, amellyel Sarah néni elindult haza. Az a szerencsétlen Mrs. Quance azt hiszi, hogy a férje még mindig itt van Hongkongon. Hallottál George-ról és Mary Sinclairről. Nemsokára összeházasodnak. Szerintem jól teszik, bár Horatio rettenetesen fel van dúlva miatta. Bár ami azt illeti, ez sem egészen jó hír: épp most hallottam, hogy Mary nagyon beteg.
- Maláriás?
- Nem. Valamiféle himlőt kapott Macauban. Nagyon furcsa betegség. George tegnap kapott egy levelet az ottani katolikus betegápoló nővérek főnökasszonyától. Szegény fiú halálra van rémülve. Ezekben a pápistákban nem lehet megbízni.
- És mit írt a főnökasszony?
- Csak annyit, hogy úgy érezte, kötelessége értesíteni Mary legközelebbi rokonát. És hogy Mary azt mondta neki, hogy George-nak írjon.
Struan összeráncolta a szemöldökét. - Mi az ördögért nem ment Mary a misszió kórházába? És miért nem értesítette Horatiót?
- Nem tudom.
- Elmondtad Horatiónak?
- Nem.
- Mit gondolsz, Glessing elmondja neki?
- Kétlem. Úgy látom, mostanában gyűlölik egymást.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha elmégy Brockékkal, és megnézed, hogy van.
- Gondoltam, hogy első kézből szeretnél hírt hallani róla, ezért tegnap egy lorhán odaküldtem Vargas unokaöccsét, Jesust. Szegény George Longstaff távollétében nem hagyhatja el a szigetet, s ilyenformán neki is segíteni akartam.
Struan töltött magának még egy csésze teát, s újonnan támadt tisztelettel nézett Culumra. - Jól tetted.
- Ami azt illeti, tudom, hogy Mary afféle védenced.
- Így van.
- Most már csak arról nem számoltam be, hogy néhány nappal ezelőtt lefolytatták a vizsgálatot a nagyherceg balesete ügyében. A vizsgálóbizottság úgy találta, hogy egyszerű baleset történt.
- Szerinted is?
- Természetesen. Miért, szerinted nem?
- Meglátogattad Szergejevet?
- Naponta legalább egyszer. Természetesen ő is jelen volt a vizsgálaton, és... sok szép dolgot mondott rólad. Hogy hogyan segítettél neki, meg hogy megmentetted az életét, meg ilyesmiket. Szergejev nem hibáztat senkit sem, és azt mondta, ilyen értelemben értesítette a cárt is. Mindenki előtt kijelentette, hogy neked köszönheti az életét. Skinner különkiadást jelentetett meg az Oriental Timesból, amelyben beszámol a vizsgálatról. Hoztam egyet. - Culum átnyújtotta apjának az újságot. - Nem lennék meglepve, ha a cár személyes levélben mondana neked köszönetet.
- Hogy van Szergejev?
- Most már járkál, de a csípője nagyon merev. Szerintem nagy fájdalmai vannak, bár sose beszél róla. Azt mondja, többé nem fog tudni lovagolni.
- De egyébként jól van?
- Amennyire egy olyan ember lehet, aki szeret lovagolni.
Struan a pohárszékhez lépett, és kitöltött két pohár sherryt. Megváltozott a fiú, gondolta. Méghozzá nagyon. Büszke vagyok a fiamra. Culum elvette a poharat, s merev tekintettel nézett rá.
- Egészségedre, Culum. Nagyon jól elboldogultál.
- Egészségedre, apám. - Culum szándékosan használta az "apám" szót.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Szeretnék a Nemes Ház Tajpanja lenni. Méghozzá nagyon. De nem egy halottól akarom örökölni.
- Ezt sose gondoltam rólad! - csattant fel Struan.
- Tudom, de nekem megfordult a fejemben. És rájöttem, hogy elborzaszt ez a lehetőség.
Struan arra gondolt, hogyan képes a fia ilyen nyugodtan beszélni egy ilyen dologról. - Sokat változtál az utóbbi néhány hétben.
- Talán csak most ismerem meg önmagamat. Főleg Tessnek köszönhető... és annak, hogy hét napig egyedül voltam. Úgy tapasztaltam, nem állok még készen rá, hogy egyedül maradjak.
- Gorth is osztja a véleményedet, ami a halottól való öröklést illeti?
- Gorth nevében nem beszélhetek, Tajpan. Csak a magaméban. Tudom, hogy legtöbbször igazad van, tudom, hogy szeretem Tesst, és tudom, hogy jobb belátásod ellenére mindent megteszel, hogy segíts nekünk.
Struannak ismét eszébe jutottak Sarah szavai. Elgondolkozva kortyolgatta sherryjét.

Roger Blore húsz-egynéhány éves volt; az arca ugyanolyan feszült, mint a tekintete. Elegáns, de kopott ruhát viselt, alacsony, inas termetén nyoma sem volt hájnak. A haja sötétszőke volt, kék szemei kimerültségről tanúskodtak.
- Foglaljon helyet, Mr. Blore - szólt Struan. - Halljam, mire való ez a nagy titokzatosság? És miért kell négyszemközt beszélnie velem?
Blore állva maradt. - Ön Dirk Lochlin Struan, uram?
Struan meglepődött. Nagyon kevés ember ismerte a második keresztnevét. - Igen, én. És maga kicsoda? - A férfinak sem az arca, sem a neve nem mondott semmit Struannak. A kiejtése azonban iskolázott volt - Etont, Harrow-t vagy Charterhouse-t sejtette.
- Láthatnám a bal lábát, uram? - kérdezte udvariasan a fiatalember.
- A mindenségit! Micsoda szemtelenség! Bökje ki, mit akar, vagy hordja el magát!
- Tökéletesen megértem a felháborodását, Mr. Struan. Ötven az egyhez az esély, hogy ön a Tajpan. Száz az egyhez. De nekem bizonyosnak kell lennem felőle, hogy ön csakugyan az, akinek vallja magát.
- Miért?
- Azért, mert információt hoztam Dirk Lochlin Struannak, a Nemes Ház Tajpanjának, akinek a bal lábfejét félig ellőtték. Nagyon fontos információt hoztam.
- Kitől?
- Apámtól.
- Nem ismerem se a maga nevét, se az apjáét, pedig a névmemóriám kitűnő.
- Az én nevem nem Roger Blore, uram. Ez csak álnév - a biztonság kedvéért. Az apám képviselő. Én már most is csaknem teljesen biztos vagyok benne, hogy ön a Tajpan. De mielőtt elmondom a hírt, teljesen biztosnak kell lennem.
Struan jobb csizmaszárából előhúzta tőrét, és fölemelte a bal lábát. - Húzza le a csizmámat - mondta fenyegető hangon. - De ha kiderül, hogy az információ nem "életbevágóan" fontos, a homlokába vésem a nevem kezdőbetűit.
- Ezek szerint most az életemet teszem kockára.
Lehúzta Struan csizmáját, megkönnyebbülten felsóhajtott, s elerőtlenedve leült. - A nevem Richard Crosse. Apám Sir Charles Crosse, Chalfont St. Giles parlamenti képviselője.
Struan néhány évvel ezelőtt kétszer találkozott Sir Charles-szal. Sir Charles akkoriban még csak egy jelentéktelen kisvárosi nemes volt, aki lelkesen támogatta a szabad kereskedelmet, szónokolt az Ázsiával való kereskedelem fontosságáról, s népszerűségnek örvendett a parlamentben. Struan évek óta támogatta anyagilag, és sose volt oka megbánni ezt a befektetést. Biztosan a ratifikálásról van szó, gondolta kíváncsian. - Miért nem ezzel kezdte?
Crosse fáradtan megdörzsölte szemeit. - Kaphatnék valami innivalót?
- Grog, brandy, sherry... szolgálja ki magát.
- Köszönöm, uram. - Crosse töltött magának egy kis brandyt. - Köszönöm. Bocsásson meg, de... egy kicsit fáradt vagyok. Apám azt mondta, legyek nagyon óvatos, és használjak álnevet. Azt is mondta, hogy csak önnek mondhatom el, vagy ha ön meghalt, akkor Robb Struannak. - Kigombolta az ingét, s egy derekára szíjazott bőrtasakot vett elő alóla. - Apám ezt küldi önnek. - Egy átázott, többszörösen lepecsételt borítékot nyújtott át Struannak, majd leült.
Struan a kezébe vette a borítékot. Neki volt címezve, a keltezése szerint Londonban, április 29-én íródott. Hirtelen felpillantott, és elkomorult a hangja. - Maga hazudik! Ilyen gyorsan nem érhetett ide. Április 29-e óta csak hatvan nap telt el!
- Pontosan annyi - felelte büszkén Crosse. - Véghezvittem a lehetetlent. - Idegesen felnevetett. - Apám valószínűleg sose fogja megbocsátani nekem.
- Ezt az utat még soha senki nem tudta megtenni hatvan nap alatt. Halljam, maga szerint hogyan volt ez lehetséges.
- Április 29-én, csütörtökön indultam útnak. Londonból postakocsin mentem Doverbe. Épp hogy elcsíptem a Calaisba induló postahajót. Innen postakocsival mentem tovább Párizsba, majd onnan Marseille-be, ahol az utolsó pillanatban még elértem az Alexandriába induló francia postahajót. Mohamed Ali segítségével - akivel apám találkozott egyszer - szárazföldön tettem meg az utat Szuezig - ott csak egy hajszálon múlott, hogy nem késtem le a Bombayba tartó postahajót. Bombayban három napig rostokoltam, amikor hihetetlen szerencse történt velem: sikerült följutnom egy Kalkuttába tartó ópiumklipperre. Aztán...
- A hajó neve?
- Flying Witch, a Brock és Fiai tulajdona.
- Folytassa - mondta Struan, s magasba ugrott a szemöldöke.
- Aztán a Kelet-indiai Társaság egyik hajóján eljutottam Szingapúrba. Ott nem volt szerencsém, azt mondták, hetekig nem indul hajó Hongkongba. De aztán megint óriási szerencsém lett. Sikerült felkéredzkednem egy orosz hajóra... arra - mutatott ki Crosse a tatépítmény ablakán. - Ez volt mind közül a legkockázatosabb. A kapitánynak odaadtam az utolsó guinea-met is. Előre. Gondoltam rá, hogy miután kiérünk a nyílt tengerre, elvágják a torkomat és a vízbe hajítanak, de nem volt más megoldás. Egészen pontosan ötvenkilenc nap alatt tettem meg a London-Hongkong távot.
Struan fölállt, töltött még egy pohárral Crosse-nak, s magának is egy jó adagot. Igen, lehetséges, gondolta. Nem valószínű, de lehetséges. - Tudja, mi áll a levélben?
- Nem, uram. Illetve csak azt a részét ismerem, ami rám vonatkozik.
- És az micsoda?
- Apám szerint én egy semmirekellő tékozló vagyok, szerencsejátékos és lóbolond - felelte Crosse lefegyverző őszinteséggel. - Egy hitelezőm követelésére már a Newgate börtönbe akartak vinni, körözést is adtak ki ellenem. Azt mondta, az ön nagylelkűségébe ajánl engem, és reméli, hogy valamilyen formában hasznát tudja venni a "tehetségemnek" - valami olyasmivel bíz meg, ami távol tart Angliától és őtőle egész életére. Azt is mondta még, hogy a fogadásunkat is megírta önnek.
- Miféle fogadásról van szó?
- Tegnap érkeztem, uram. Június 28-án. Az ön fia és még számos más ember a tanúm rá. Talán jobb lenne, ha előbb elolvasná a levelet, uram. Biztosíthatom önt, hogy apám sose fogadott volna velem, ha nem egy ilyen "életbevágóan fontos" hírről lett volna szó.

folytatás