The Terebess Ceramic Art Gallery
Ceramics by Gabor Terebess

A Terebess Cseréptárlat állandó kiállítása
Kistarcsán a Terebess Centerben látogatható,
Terebess Gábor 1978-1984 között készült kerámiáit mutatja be.

„Gimnazista korom óta foglalkozom kerámiával. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején elsőrendű feladatomnak tekintettem a kortárs magyar kerámiaművészet újabb törekvéseinek bemutatását. Kerámiaesztétikai írásaimnak nemzetközi visszhangja támadt. Saját kerámiáim java is ebben az időszakban készült: a hagyományos japán teaszertartás-csészéktől egyfajta posztmodern selejt-művészetig. Stúdió alapításával is próbálkoztam. Részt vettem az „Égetés a szabadban” Nemzetközi Kerámia Szimpozionon (Kecskemét - Siklós, 1981. július) a japán raku témavezetőjeként és a Szőnyi István nyári képzőművészeti szabadiskolán (Zebegény, 1982. július) az amerikai stílusú raku előadójaként. Autodidakta létemre a Művészeti Alap 1984-ben felvett az Alap-tagok sorába. Jelenleg is tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Sok évnek kellett eltelnie, hogy életem e régen lezárt korszakának, amikor még álmomban is kerámiával foglalkoztam, emléket állíthassak a Terebess Cseréptárlat állandó kiállításán Kistarcsán, valamint előkészületben lévő könyvemben: A fazekasságtól a művészetig és tovább."

The author Gabor Terebess has been making ceramics since his boyhood, and continues to produce "unofficial Hungarian ceramic art" while supporting himself as a librarian and art critic in Budapest.
(Ceramics Monthly, Volume 29, Number 2, February 1981, pp 27-31.)

Biográfia | Bibliográfia

*

Tárgyak a Terebess Cseréptárlat kiállításból:
Photo gallery from the permanent exhibition:

Raku:
Bonsai
Chawan No 1
Chawan No 2
Három gömb
Ikebana
Kógó
Yunomi

Extrudált kerámiák

Öntött porcelánvázák

Talált téglák:
Kábeltégláim
Keramitkő
Kúpcserepek
Töröm a klinkert
Túlégett falazótéglák

Törtek és egészek:
Csempetájak
Csészeművek
Fazekasemlékek
Jó étvágyat!
Porcelánszigetelők
Teátlan kannák

A Terebess Cseréptárlat vendégoldala
Terebess Gábor elveszett kerámiáiból
Terebess Gábor kerámia kísérleiből az 1970-es években
Terebess Gábor kerámia gyűjteményéből: Art deco
Jihszingi teáskannák
gyűjteménye

*

Terebess Gábor rakuégetés közben (70-es évek vége)
Making raku in the seventies

*


Terebess Gábor rakucsészéi Szabó János (Neupölla, Ausztria) gyűjteményéből
Raku chawans made by G. Terebess from the collection of Janos Szabo (Neupölla, Austria)

*

Három esszé három nyelven
Terebess Gábor kerámiaesztétikai írásaiból:
Selected essays on ceramics by G. Terebess:

A fazekasságtól a művészetig és tovább
A japán raku és amerikai reneszánsza
Öntés: A taktilis leképezés manifesztuma
Törés: A selejt művészete

From Pottery to Art and Beyond
Japanese Raku and its American Renaissance
Slip Casting: Tactile Rendering as Art
Breaking Ceramics

"The editors of Ceramics Monthly feel unanimously that you have a prodigious writing talent and a unique viewpoint.”
(October 17, 1980, William C. Hunt, Managing Editor)

Von der Töpferei zur Kunst und weiter
Das Japanische Raku und Seine Amerikanische Renaissance
Guss: Manifest der taktilen Abbildung
Bruch: Die Kunst des Ausschusses

*

Terebess Kerámia Lexikon
A
B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z

*

Terebess Gábor írásai magyar keramikusokról (1979-1981):
Writing about contemporary Hungarian ceramic artists:

Schrammel Imre átlőtt porcelán hasábjai
Művészet, XX. évfolyam, 4. szám, 1979. április, 46. oldal

Kerámiák a Várban (Tóvölgyi Katalin kiállítása)
Művészet, XX. évfolyam, 8. szám, 1979. augusztus, 46.oldal

Körüljárható barikád és szoborrá vált edény (Kecskeméti Sándor és Benkő Ilona kerámiái)
Művészet, XX. évfolyam, 12. szám, 1979. december, 10-15. oldal

1) Körüljárható barikád - Kecskeméti Sándor kerámiái
2) Szoborrá vált edény - Benkő Ilona kerámiái

Üres bálványaink (Polgár Ildikó kerámiái)
Művészet évkönyv '79, Corvina Kiadó, Budapest, 1980, 119-121. oldal

Orosz Mária kerámiái
Művészet, XXII. évfolyam, 3. szám, 1981. március, 56. oldal

Szávoszt Katalin kerámiái
Művészet, XXII. évfolyam, 8. szám, 1981. augusztus, 56. oldal

*

Stúdió alapításával is próbálkoztam a nyolcvanas évek elején

Részt vettem az „Égetés a szabadban” Nemzetközi Kerámia Szimpozionon
(Kecskemét - Siklós, 1981. július) a japán raku témavezetőjeként

és a Szőnyi István nyári képzőművészeti szabadiskolán
(Zebegény, 1982. július) az amerikai stílusú raku előadójaként

*


A kiállítás plakátja


Néhány oldal a katalógusból


Fotók a kiállításról

Vida János: Megnyitó beszéd
a „Hagyományos japán technikák magyar műhelyekből"
című kiállításon, 2003. X. 21-én

A beszéd nyomtatásban, képekkel:
Magyar Iparművészet,
2004/1, 29-33. oldal

A beszéd Sato Noriko japán tolmácsolásában

*

Hasznos szépség
tradicionális japán kerámiák és hatásuk a magyar keramikusművészekre
2009. június 11-től július 4-ig
Museion No. 1 Galéria

1091 Budapest, Üllői út 3.

A kiállítást dr. Hidasi Judit, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar dékánja nyitja meg június 11- én, csütörtökön 17 órakor.
Tradicionális japán kerámiatárgyak és kortárs magyar keramikusok művei láthatóak azon a kiállításon, melyet a Magyar-Japán Baráti Társaság rendezett, a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok tiszteletére. A történelmi hagyományaikat képviselő, napjainkig tovább éltető japán kerámiaműhelyek, mesterek tárgyait magyar magángyűjteményekből válogatta a kiállítás kurátora, Vadadi Kornél. Azt a tényt, hogy Japán kultúrája, kerámiaművészete nem csak az elmúlt évszázadokban hatott Európa kerámiaművészetére, hanem ma is inspiráló erőt képvisel, - jeles magyar keramikusok legújabb művei példázzák.
(Pl. Terebess Gábor japán teaszertartás csészéi.)

*

 

 

«vissza a Terebess Online nyitólapjára