Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Cseresznyék, meggyek

CSERESZNYÉK

Badacsonyi ropogós (Bigarreau de Badacsony, Badacsonyer Riesenkirsche, Badacsonyi óriás):
Hazai, Badacsony-vidéki származású. Belke Tivadar, a keszthelyi Gazdasági Tanintézet főkertésze fedezte fel, 1869-ben. Valószínűleg a Germersdorfi óriás magonca. Július közepe táján érik, teljes érettségét elérve a gyümölcs aránylag sokáig eláll.
Gyengén terem és rosszul termékenyül. Önmeddő. A Germersdorfi nem, a Márki korai és a Jaboulay gyengén termékenyíti.
Nagy, vagy igen nagy gyümölcse elsőrendű, sőt kiválóan elsőrendű: úgy asztali, piaci és háztartási célokra, valamint gőzben főzésre kiválóan alkalmas.
Gyümölcse tompa szívalakú, száránál tompa behajlással, kelyhes végén laposas hegyben végződik. A kocsány felőli oldalán felülete enyhén hullámos. Héja sötétpiros vagy pirosbarna, teljes értével majdnem fekete, bágyadtan fénylő.
Bibepontja sekély mélyedésben ülő, kicsiny, alig szembetűnő. Szára középhosszú és közepes vastagságú, némileg oldalt görbült, zöld, vagy vörhenyes-színű, széles és lapos tányérszerű mélyedésből kiinduló. Húsa sötétpiros, vérszínű, elég bőlevű, tömött, kissé ropogós, kellemesen savanykás, édes, fűszeres ízű, kis kesernyés utóízzel. Magva aránylag kicsiny, lapított, tojásdadalakú. Magvaváló.
Fája erőteljes, bujanövésű, koronája ritka, szellős, fiatalon felfelé törő, majd lehajló félgömb alakú. Alkalmas közép-vagy magastörzsű gazdasági fának.
Jó minőségű, tápanyagban gazdag, meleg talajt kedvel. Fagyérzékeny, és a cseresznyelégy fertőzi.

Gyöngyösi szívcseresznye (Fekete váradi):
Származása ismeretlen. Első leírója, Brózik Sándor Gyöngyös határában találta, mint helyi fajtát.
Június első felében és második harmadában érik. Színelő szedését június első hetében lehet megkezdeni.
Rendszeresen és bőven termő, korán kezd teremni. Jól termékenyül, a termőrügyek túlnyomó részéből 2-3 virág
fejlődik, azokból általában 1-2 gyümölcs köt. Gyümölcse középnagy, megnyúlt szív alakú. Alapszíne kárminpiros, amelyet éretten feketés-barnás bordó-piros szín fed. Kocsánya igen hosszú, középvastag, világosbarnán és lilásan mosott kocsányán nincsen levele.
Húsa lilás bordópiros, félkemény, bő levű, igen gyengén duránci. Íze közepesen édes-savas, kissé kesernyés zamattal.
Igen jól szállítható.
Levele középnagy, széles, a főérnél húzott. Vesszeje középerős vagy gyenge világosbarna, közepesen paraszemölcsös. Koronája lehajló ágazatú, kúpos.
A fagy iránt nem érzékeny. Középkötött, agyagos talajon jól fejlődik.

Hedelfingeni óriás (Géante de Hedelfingen-Hedelfinger Riesenkirsche):
A Württembergben fekvő Hédelfingerből származik.
Júliusban érik. Gyümölcse nagy, vagy igen nagy, oldalain némileg ellapított, tompa végekkel, kissé szív alakú. Vágánya elég mély, szembetűnő. Szára hosszú, középvastag, világoszöld, gyakran vernyegesen befuttatott, szűk és mély üregben ülő. Héja sötétbarna, fénylő, áttetsző világospiros, apró pontozattal. Kocsánya hosszú, világoszöld, közepesen vastag. Húsa sötétpiros, világosabb színű erekkel átszőtt, magva körül feketéspiros, középkeménységű, emiatt inkább a ropogós, mintsem a hólyagos cseresznyék osztályába sorozható. Íze kellemes, fűszeres, sajátosan édes, leve bő, sötétvörös. Magva nagy, hosszas tojásdad, szárfelőli oldalán tompán végződő, bordázata lapos.
Teljesen magvaváló.
Fája erőteljes, edzett, korán és bőven termő, szétterülő, sátorszerű koronát alkotó, melynek ágai idővel lefelé hajlók, útmenti sorfának tehát kevésbé alkalmas. Az éghajlatban és talajban nem válogatós, de esős időben gyümölcse repedésre hajlamos. Igen jól termékenyül, és jó pollenadó is. Porzófajtái a Germersdorfi és a Jaboulay.

Jaboulay ropogós (Bigarreau Jaboulay):
Minden valószínűség szerint Franciaországból származik. Május második felétől július középéig érik, attól függően mely vidéken terem. Középnagy, néha nagyobb, gyümölcsei elsőrendűek. Termése tompa szívalakú, oldalt kissé lapított. Héja vékony, fénylő, világospiros, értével feketepiros színűvé válik. Kocsánya középhosszú és középvastag, kárminpiros. Húsa nem eléggé tömött arra nézve, hogy ropogós cseresznyének nevezzék, és inkább puha voltánál fogva a szállítást is kevésbé bírja. Leve bő, kellemes savannyal emelt, rózsaszínűen festő.
Fája igen edzett, kevésbé érzékeny, a korai fagyoknak ellenáll. Általában ritka koronát alkot, de terebélyes fává növi ki magát. Ágrendszere kusza növésű. Csapadékos területen gyümölcse erősen reped. Nem igényes, jól alkalmazkodó fajta, száraz vidéken azonban apró és ízetlen termést hoz.

Korponai világos (Guigne de Korpona):
A hontvármegyei Korpona község környékéről származik.
Június végén, július elején érik. Elsőrendű asztali és piaci gyümölcs. Gyümölcse szabályos, többnyire csak az egyik oldalán némileg ellapuló, szélességi és magassági átmérője majdnem egyenlő, ennek folytán a gyümölcs majdnem gömbölyűnek látszik. Nagysága közepes, ritkábban ennél valamelyest nagyobb, többnyire egyenlő nagyságú. Héja síma, meglehetős vastag, tompafényű, világos, túlérett korában sötét, meggyszínpiros, néha kevésbbé márványozott. Bibepontja a legtöbb gyümölcsnél hiányzik. Szára közepes, néha ennél hosszabb, vékony, vagy középvastag, két végén bunkósan végződő, fűzöld, vagy barnászöld színű sekély és csészeszerű mélyedésbe helyezett, erősen álló.
Húsa gyenge rózsaszínárnyalatba menő sárgásfehér, eres, kissé ropogós, de nem kemény, a ropogós és hólyagos cseresznyék között álló igen kellemes zamatú, édes, gyengén savanykás, bőlevű, tiszta, nem festő. Magva aránylag nagy, síma, kétoldalt némileg ellapított, mindkét végén tompa hegyben végződő, hármasnak látszó tarajjal, melyhez többé-kevésbbé húsos cafatok tapadnak. Fája fiatal korában erőteljes, sőt bujanövésű öregebb korában teljesen télálló. Koronája terebélyesedő, de azért eléggé szabályosan felfelé törekvő.

Májusi korai (Frühe Maikirsche, Frühe Maiherzkirsche, Pomázi fekete, Pomázi hosszúszárú, Olasz, Májusi hosszúszárú):
Származása ismeretlen (Herszényi, 1934). az anyafát első leírója, Brózik Sándor Pomázon szelektálta, ahol több hasonló típus ismeretes.
Gyümölcsei eléggé egy-időben érnek be, s így szedése nem körülményes (Herszényi, 1934). Rayman-Tomcsányi (1964) szerint viszont egyenetlenül érik. A Márki korai fajtánál valamivel későbben, május második felében érik.
Gyümölcse középnagy, fiatalabb fákon, tápdús talajban gyümölcse jóval nagyobb, a bibepont felé csúcsosodó, gömb alakú. Színe sötétvörös, teljes értével majdnem fekete, fényes. Húsa puha, bő levű, igen kellemes, fűszeres ízű. Gyengén duránci. Húsának puha volta dacára a hosszabb szállítást is jól bírja.
Rendkívül bőtermő, igen jól termékenyül. Termékenyítő képességére nézve még nem állnak megbízható adatok rendelkezésre.
Fája erős növekedésű, nagy, magas, gömbös koronát alkotó, korán és igen bőven terem, nem igényes, de meghálálja a meleg fekvésbe telepítést. Csomósan csüngő gyümölcsei viszont esős tavaszon könnyen monília-kárt szenvednek.

Márki korai (Früheste der Mark):
Származása bizonytalan. Egyik feltevés szerint 1870-71-ben került Franciaországból Németországba, mások szerint Winkler németországi faiskolás Werder környékéről terjesztette el.
Májusban érik, a cseresznyeérés idejének első hetében. Az ország déli részén már április legvégén is szedhető. Ezen, különben igen jó fajtának hátránya, hogy gyümölcsei nem egyszerre érnek, miért is szedése költséges, s így nagybani termesztésre nem való. Gyümölcse kicsi, középnagy, tompa szívalakú, bibepontja felé belapított. Szára hosszú, vékony, világoszöld, a teljesen érett gyümölcsön kárminpiros, széles, kevésbé mély üregbe helyezett. Héja fényes, rugalmas, eléggé kemény, élénkpiros színű, teljes értével feketevörös színezetű. Húsa világos kárminpiros, bő levű, kellemes zamatú, magja aránylag igen nagy. Eleinte erősen, majd értével gyengébben duránci. Az összes cseresznyefajták közül legkorábban érik, ropogós volta miatt igen keresett, magas áron értékesíthető fajta.
Jól termékenyül és termékenyít. Porzófajtái a Badacsonyi óriás, Germersdorfi óriás, Jaboulay.
Fája erőteljes növekedésű, felfelé törekvő ágaival szép szabályos koronát alkot, majd idősebb korban lehajló, erősen széthajló. Korán és bőven terem, virágzata kevésbé érzékeny. Kiegyenlített meleg klímára és védett fekvésre van szüksége, könnyű, homokos, középkötött és nem túl nedves talajokon ad jó termést.

Solymári politúr (Solymári szívcseresznye, Politúr):
Származása: Ismeretlen. Solymár községből terjedt el. Eredetére nincs biztos adat. Az anyafát Brózik Sándor választotta ki a hasonló típusok közül. Típusa a budai és szentendrei járásokban eléggé elterjedt.
Június első felétől június végéig terjed érési ideje. A Germersdorfi óriás érését rendesen egy héttel előzi.
Megfelelő körülmények között igen jól termő. Jól termékenyül, egy-egy virágrügyből 3-4 virág is fejlődhet. Hideg tavasz hatására sokszor csak 1, ritkán 2 virágot hoz.
Gyümölcse nagy, vagy igen nagy, szabályos, szélesedő szív alakú, kocsánymélyedése körül hullámos. Alapszíne kármin- vagy vérpiros, amelyet túlnyomó részben bordópiros fedőszín takar. Kocsánya középhosszú, közepes vastagságú, zöld. Húsa kárminpiros, kemény, leves, gyengén duránci. Íze éretten közepesen édes-savas, a kellőképpen be nem érett gyümölcs igen savas. Igen jól szállítható.
Levele nagy vagy igen nagy, széles, lehajló, a főérnél húzott, a lemez gyengén hólyagos. Koronája széles, nagy növésű, elterülő kúp alakú, rendkívül nagy fává fejlődik. Alacsony fekvésben a fagy iránt érzékeny. Védettebb, magasabb fekvésbe való. A könnyű vályog- vagy jobb minőségű homoktalajon fejlődik jól.

Szomolyai rövidszárú (Egri fekete, Egri korai fekete, Szomolyai fekete, Noszvaji, Mészhegyi):
Ismeretlen származású magyar fajta, Eger, Szomolya, Noszvaj községekben terjedt el nagy mértékben.
Június második felében érik, színelő szedését június első hetében lehet megkezdeni, amikor a gyümölcs már teljesen feketére színezett, mert különben-íze kesernyés lesz.
Bőtermő. Igen jól termékenyül, egy-egy termőrügyből átlag 3 virág fejlődik, amelyből 1-2 gyümölcs köt. Porzó fajtájára nincsen adat.
Gyümölcse középnagy vagy kicsi, széles nyomott gömb alakú. Színe sötét feketés, lilás bordópiros. Húsa feketés bordópiros, félkemény, bő levű, gyengén duránci. Íze jellegzetesen édes, sajátos, kellemes zamattal. Kocsánya rövid, vékony vagy közepes vastagságú, színe lilásan mosott zöld. Szállíthatósága: Igen jól szállítható.
Levele középnagy, széles, hegyes lemezcsúccsal, széle csipkézett, a főérnél húzott. Vesszeje mereven zömök, erős, világos barna színű, sűrűn szemölcsös. Koronája szélesen szétterülő, kúpos gömb, idősebb korban félgömb.
Edzett, a téli fagyok iránt nem érzékeny. A virágzáskor hideg időre kényes, egyébként az éghajlattal szemben igénytelen; a kötött talajokon fejlődik jól.

Várkonyi (Cerise de Várkony-Várkonyer Kirsche):
Őseredetű magyar cseresznyefajta, mely a Baranya vármegyei Várkony községből származik. A várkonyiak túlnyomó mennyiségben magról szaporítják.
Június közepe-július eleje közötti időben érik. Többnyire igen nagy, elsőrendű piaci és gazdasági és csak néha elsőrendű csemegefajta. A nagyban való elterjesztést már azért is megérdemli, hogy nem férgesedik.
Gyümölcse némileg tompakúpos, két oldalán ellapított; hosszanti átmérője jóval meghaladja a szélességét. Vágánya csak az árnyékos felén szembetűnő, napos oldalán többnyire elsekélyesedő. Kocsányürege széles, tányérszerűen ellaposodott. Szára középhosszú, nem nagyon vastag, zöldesbarna színű, mindkét felén bunkósan végződő. Héja meglehetősen vastag, sima, fénylő, világos kárminpiros, melyből a sárga alapszín csak az árnyékos oldalon csillámlik elő. Húsa világos-sárgás színű, leves, kemény, ropogós, savanykásan édes, kevéssé fűszeres, kellemes ízű. Magja aránylag kicsiny, két oldalán ellapított, szélesen barázdált tarajú, több részén sima, fahéjszínű.
Fája egészséges, korán és bőven terem. Koronája ritkás, szétálló, gyér lombozatú, szomorúfűzfa módjára lehajló vesszőkkel.

MEGGYEK

Cigánymeggy (Feketemeggy, Aprómeggy, Szaporameggy):
Származása ismeretlen. Nagy alakgazdagsággal rendelkező, elterjedt, feltehetően magyar fajtakör.
A típustól és termőhelytől függően július elejétől július végéig érik. Majdnem minden típusa igen bőtermő. Már korán termőre fordul. Igen jól termékenyül és egyes típusai a Pándy üvegmeggyet is jól termékenyítik.
Gyümölcse igen apró, kissé nyomott gömb alakú. Színe feketés bordópiros. Kocsánya hosszú, vékony, zöld színű, gyakran pálhalevelet visel („gatyás").
Kemény húsú, értével lédússá válik, erősen festő levű. Íze erősen savasan-édes, kellemes zamattal.
Igen jól szállítható.
Levele kicsi, széles, fényes, bőrnemű. Koronája általában jellegzetesen lecsüngő, félgömb alakú. Kis koronát nevel.
A fagyok és monília iránt ellenálló. Termőhelyre igénytelen. A csapadékos, hűvös vidékeket kivéve mindenütt jól fejlődik és bőven terem.
Házi és konzervipari feldolgozásra (gyümölcslé, leves stb.) való, de arra kiváló.
Főként mint a Pándy üvegmeggy virágport adó fajtáját telepítik.

Korpádi meggy (Griotte de Korpád, Korpáder Weichsel):
Hazai eredetű, a Somogy vármegyebeli Korpád községből származik. Június végétől július első feléig érik.
Nagyságra közepes, gyakran kisebb is, nagyobb is, elsőrendű gazdasági piaci, de csak másodrendű, vagy harmadrendű csemege.
Gyümölcse szabályos gömbalakú. Héja világos, az Amarella-meggyre emlékeztető, túlérve sötétmeggyszínű, vékony, áttetsző és fénylő: Bibepontja csak ritkán látható a gyümölcs alsó szélén; szabályosan kikanyarított, sekély, de eléggé tág mélyedésben ülő. Vágánya többnyire hiányzik vagy alig szembetűnő. Szára a közepesnél hosszabb, gyakran 6 cm hosszúságú; vékony, vagy középvastag.
Húsa világospiros, valamelyest rózsaszínbe hajló, teljes megértével egy árnyalattal sötétebb, fehéres erekkel átszőtt, világos, bőlevű, lágy vagy csak némileg keményes és rugalmas, élesen savanyú, alig észrevehető édességgel. Magva közepes nagyságú, mindkét végén majdnem egyenlően tompa csúcsba végződő, simafelületű, kicsiny, tompatarajú, világos tölgyfaszínű, és húsától nem egészen elváló.
Fája egészséges, edzett, télálló. Koronája elsűrűsödő, lecsüngő ágaival a szomorúfűzfára emlékeztető alakot ölt.

Pándi üvegmeggy (Griotte de Pándy-Pándy's Glas-Weichsel, Kőrösi meggy, Kecskeméti üvegmeggy):
Származása bizonytalan. Sok típusa alakult ki. Először Bereczki Máté írta le 1887-ben.
Június végén-július első felében érik. Elsőrendű piaci és háztartási és csak másodrendű asztali gyümölcs. Rosszul termékenyül, mert önmeddő. Legjobban a Badacsonyi óriás, a Germersdorfi óriás és egyes Cigánymeggy típusok termékenyítik. Gyümölcse szabályos, tompa szívalakú, két oldalán némileg ellapított, szélességi átmérője mindenkor meghaladja a magassági átmérőt. Nagysága nagy, majd pedig igen nagy, apróbbakkal vegyítve. Héja sötét bíborpiros, vékony, sima és fénylő. Bibepontja alig szembetűnő, a gyümölcs végén sekély mélyedésbe helyezett, néha felszínes is. Szára a közepesnél hosszabb, néha jóval hosszabb, egy-két apró murvalevéltől környezett, vékony, vagy középvastag, sötétzöld színű, rövid, széles bunkóban végződő, sekély és lapos üregbe helyezett.
Húsa sötétpiros, fehéren csillámló erekkel átszőtt, bő és világosszínű lével, középkeménységű, némileg élesen savanyu és csak keveset édes. Zamata jellegzetes. Magva középnagy, húsától teljesen elváló, sima, vagy alig észrevehetően rovátkolt.
Fája egészséges és teljesen edzett. Levele középnagy vagy nagy, széles, tojásdad, a lemeze sima. Koronája általában lehajló. A korona kialakítása után gyenge ritkító metszésen kívül nem igényel más beavatkozást. Még a legerősebb teleket is jól bírja. Érzékeny viszont a moníliára.

Spanyol meggy:
Származása ismeretlen. A szakemberek részéről olyan vélemény is van, hogy a Pándy üvegmeggynek egy erősebb növekedésű típusa. Hazai elterjedéséről számszerű adatok nincsenek, de felmérése bizonytalan, mert a legtöbb vidéken minden nagyobb szemű meggyet - helytelenül - Spanyol meggynek hívnak. Herszényi (1934) említi, hogy a Bódva mentén a Fekete spanyol meggynek nevezett fajtát termesztik, míg a Balaton déli partján, Sümegen és Tapolca vidékén a Füredi spanyol meggy az elterjedt. Sajnos leírásukat nem tudta megadni, mert Ő sem kapott a neveknél bővebb információt.
Minden esetre az alapfaj június végén-július első felében a Pándy üvegmeggyel egyidőben érik.
Jó termőképességű, korán termőre fordul. A Pándy üvegmeggynél jobban termékenyül. Porzó fajtára nincsen adat.
Gyümölcse közepes nagyságú, kissé lapított, gömb alakú. Színe világospiros, teljesen éretten sötét bordópiros. Kocsánya középhosszú. Húsa vérpiros, félkemény, leves, majdnem teljesen magvaváló. Íze leves, savanykás ízű.
Közepesen szállítható.
Levele középnagy, tojásdad alakú, széle csipkézett. Koronája erőteljes fejlődésű, erősen felfelé törő ágakkal. Kevés metszést igényel.
A Pándy üvegmeggyhez hasonlóan a téli fagyok iránt edzett. A talaj iránt nem igényes.

Andó meggy, kanadai meggy (Prunus tomentosa):
Pelyhes meggynek is nevezik, mivel vesszői, levelei, de még a termései is szőrözöttek lehetnek. Hazája Észak- és Nyugat-Kína, Japán, Himalája.
"Vegyük a keletkínai eredetű úgynevezett szöszös meggyet (Prunus tomentosa Thunb.), amelyet kiválogatással addig nemesítettem, amíg teljes fagyállóságot nem szerzett és gyümölcseinek minősége is megjavult. Bokros növény, egy méter magasra nő, minden éviben bőven terem. Meggybogyói középnagyok, lédúsak, édesek, apró kőmaggal; igen, alkalmasak gyümölcsbor és cukrászáru készítésére. Kőmagjaink további elvetése útján szaporodik. Mindez nagy előnynek számít. Ehhez járul, hogy ebben a növényben a nyulak, az egerek, meg a különféle élősködőgombák nem tesznek kárt. Jóformán semmiféle gondozásra sincs szüksége, és úgyszólván bármiféle talajjal is beéri." (I. V. Micsurin)