Terebess konyhakert

Észak-Amerika és Európa nagy részén általánosan elterjedt növény. Megtalálható a skandináv országokban éppúgy, mint a Földközi-tenger környékén. A juniperus nemzetségből ez az egyetlen faj, amely hazánkban vadon is előfordul. Hegyeinken kívül nagyobb kiterjedésű ősborókás található a Kiskunságban és Barcs környékén.

Az egész északi féltekén megtalálható Juniperus nemzetségbe mintegy 60 faj tartozik, ezeket két nagy csoportba lehet osztani. Az egyik az Oxycedrus csoport, tagjainak tobozpikkelyei és levelei hármas örvökben csoportosulnak, ide tartozik a J. communis is. A másik a Sabina csoport, itt a tobozbogyók 6-10 levélből állnak és a lomblevelek is keresztben átellenesek. Ezek a növények mérgezők, kertekben, temetőkben dísznövényként találkozhatunk velük.

1-4 m-re megnövő örökzöld fácska vagy cserje. Gyökérzete mélyre hatoló és sűrűn elágazó, nagy termőréteget képes átszőni. Rövid, fiatal hajtásai zöldek, később barna színűek, szívósak. Levelei hármasával szórtan állnak, keskeny háromszög alakúak, merevek, szúrós hegyben végződnek, 1-2 cm hosszúak, szürkések vagy élénkzöldek.

A kétéves ágakon megjelenő porzós virágok barkaszerüek, rövid nyélen ülnek, tojásdadok, sárgák. Egy-egy porzólevélen 4-5 pollenzsák található. Magános nővi-rágzata világoszöld, riigyszerü, a rövid-hajtás csúcsán foglal helyet, a termő- és fedőpikkelyek összenövése miatt húsos. Tavaszi virágzás után csak a második vagy a harmadik évben lesz érett termése. Az idősebb töveken különböző érettségi fokú terméseket találhatunk: vannak egyéves, apró zöld bogyók, kétéves kékesek, illetve hároméves kékesfeketék, hamvasak, ezek átmérője eléri akár az 1 cm-t is.

A Juniperus nemzetség fajokban igen gazdag, de az álbogyó kialakításában egységesen eltér a többi tűlevelű nemzetségtől. A pikkelylevelek itt nem fásodnak el, hanem húsosak, létrehozva az ún. tobozbogyó formát. Tehát a tobozbogyó (álbogyó) termése három tobozpikkely összenövéséből keletkezik. Kellemes szagú, illata kissé a terpentinre emlékeztet, íze édeskés, kesernyés utóízzel. A vékony, bőrnemű bogyóhéj alatt a lágy, szivacsos középrétegben három, igen kemény héjú, tojásdad magot találunk. A vörösesbarna magok átmérője nem éri el a 0,5 cm-t, fénytelenek, felületükön egy vagy két kis csatorna fut végig. Csírázáskor a keskeny szikleveleket a szórtan megjelenő tűlevelek követik, amelyek kékeszöldek, közepükön egy fehér csík húzódik végig.

Hőigényét tekintve jól tűri a szélsőséges éghajlatot, meleget és hideget egyaránt. Éppen ezért nálunk bárhol ültethető, hazánk bármely pontján szépen díszlik. Hirtelen hőin-gadozások hatására az idősebb ágakon hosszanti repedések jelenhetnek meg, de ez nem befolyásolja növekedését. Télen nem a hideg, hanem az esetleges hónyomás okozhat gondot, elcsúfíthatja formás alakját, ez különösen az oszlopos típusoknál veszélyes.

Közepesen fényigényes, bár egyes szerzők kifejezetten az erősen fényigényesek közé sorolják. Szép formát, földfelszíntől egyenletesen berakódott levélzetet valóban kiegyenlített fényellátás mellett remélhetünk. Sűrűn ültetve, alul lehullanak a levelek, de ha újra fényhez jut, ismét leveleket hoz a felkopaszodott részeken.

Vízigénye hasonló fényigényéhez: nedvesebb, csapadékosabb erdeinkben éppúgy megtaláljuk, mint az igen száraz alföldi homokon. Jó vízgazdálkodású területeken lombja szép fényes, kékeszöld. Még a tartós vízhiány sem okoz olyan gondot, mint az állandó fényszegénység. Talajban sem válogatós, a savanyú erdei talaj és a meszes síkság egyaránt megfelel a számára. Sekély termőrétegen és a kötött, agyagos talajon is díszlik. A lazább, homokosabb helyeket is kedveli.

Tápanyagigénye közepes. Jó minőségű kertekben különösebb trágyázás nélkül is elültethetjük, átlagos tápanyag-utánpótlásnál nem igényel többet. Az erősen agyagos terület talaját ültetés előtt szerves trágyával, komposzttal vagy tőzeggel ajánlatos lazítani a könnyebb gyökeresedés végett. Kontinentális éghajlatunkhoz és változatos talajainkhoz jól alkalmazkodó faj, ezért fordul elő országosan.

Faiskolákban szaporítják. Árudákban, lerakatokban már többéves, konténeres növények közül választhatunk. Akinek van kedve és türelme, magvetéssel maga is szaporíthatja, s kb. 3 éves nevelés után ültetheti ki végső helyére.

Legtöbb helyen magánosan vagy sorban helyezik el önálló dísznek, illetve térelválasztónak. Amennyiben nagyobb állományt szeretnénk képezni, akkor 1-1,5 m-es sortávolságot és legalább 60-80 cm-es tőtávolságot válasszunk.

Miután leggyakrabban konténeres növényt telepítünk, a hagyományos faültetési módszerrel 50-60 cm-es nagyságú és mélységű gödörben helyezzük el, amelyet a kiásáskor már kissé megtrágyáztunk. Az ültetés évében néhányszor célszerű megöntözni, bár ennek elmaradása nem akadályozza fejlődését. Különösebb ápolási igénye nincs. Oszlop formájú változatát időnként össze kell kötni, mert a nagy szél vagy télen a nagyobb mennyiségű és főleg a jégkérges hó szétnyomhatja, illetve meggörbítheti. A fiatal fákat hasonló okból érdemes kikarózni.

A havasi területen élő törpe változatok igen lassan, évente csak 3-5 cm-t nőnek. Párásabb környezetben, tápanyagban jól ellátott laza talajon sűrű, tömött lombot képeznek, alakjuk lehet oszlopos vagy lapított gömb.

A normál növekedésű változatok kevésbé igényesek, dugványozással is könnyen szaporíthatok, néhány változatuk igen jól tűri a szárazságot. Az ültetést követően ezek is kissé vontatottan fejlődnek, de miután megszokták a helyüket s jól begyökeresedtek, tempós növekedésnek indulnak. A színes változatok, például az ezüstkékek, a fajtára jellemző intenzív színt savanyú pH-jú talajokon mutatják. Rosszabb környezetben nemcsak a színükből veszítenek, hanem a fényük is eltűnik, mattabbá válnak.

A laza bökni, például ferde ágállású borókák a szárazságtól, a szétterülő típusúak egy része az erős napsütéstől szenved, gyakran napégési foltok csúfítják el, ez főleg a sárga lombúakra érvényes. Ugyanakkor a szintén kúszó, sötétzöld színű boróka szinte minden éghajlati hatást kibír.

Vásárláskor lehetőleg nőivarú egyedet válasszunk, mert akkor a bogyókat is hasznosíthatjuk.

A bogyógyűjtés ideje október-november. Ilyenkor a fák köré tegyünk papírt vagy fóliát és enyhe ütögetéssel rázzuk le a terméseket. A kíméletes rázással védjük a bokrok alakját és az éretlen termések sem potyognak le. A fóliára hullott anyagból távolítsuk el a leveleket, az ágrészeket, az éretlen bogyókat, majd a szép éretteket vékonyán kiterítve, száraz, szellős helyen szárítsuk meg. A szárítás folyamán - amely akár 1,5 hónap is lehet - gyakran mozgassuk meg a kis bogyókat. Amennyiben sikeresen megszárítottuk, jól záródó edényben tartsuk, mert gyorsan visszaszívja a nedvességet.

Az érett toboztermések illóolaj-tartalma 0,5-2%, egyes esetekben a 4%-ot is eléri. Az illóolajban főleg monoterpén szénhidrogének (alfa-, béta-pinén, kámfén stb.) vannak, de terpineol és borneol is kimutatható belőle. Kóstolással is meggyőződhetünk arról, hogy jelentős (30% körüli) az invertcukor-tartalma. A flavonglükozidok mellett előfordul még benne katechin cserzőanyag, mintegy 10% gyanta és a friss bogyókban C-vitamin, amelynek nagy része a szárítás alatt lebomlik.

A népi gyógyászatban vizelethajtó és emésztést elősegítő hatását régóta felhasználják a különböző eredetű vese- és epemegbetegedéseknél. Illóolaja nagyon jó görcsoldó és szélhajtó, de izzasztónak és nyálkaoldónak is megfelel.

Egyes pálinkafélék (borovicska, gin) jellegzetes illatukat tőle kapják, de felhasználják likőr és bor alapanyagaként is. A belőle készített szósz és lekvár a vadételek nélkülözhetetlen kelléke. Pácolásra is kiválóan alkalmas.

Tél végi, tavaszi influenzás időszakban a hurutos megbetegedések kezelésében is használatos, sőt az asztmára inhalálószerként jön számításba. Külsőleg bedörzsölve enyhíti a reumás panaszokat. A kozmetikai és illatszeripar is nagy mennyiséget használ belőle. Fájából készítik a gyógyászatban ma már ritkábban használt borókakátrányt, bár erre más fajt is felhasználtak, pl. aj. oxycedrust. A középkorban a pestisjárványok megfékezésére a máglyákon mindig füstöltek borókaágakat is.

Egyes fajai külföldön igen népszerűek, így Afrikában a „ceruzacédrus" néven ismert J. procera fontos bútor- és ceruzaalapanyag. Amerikában a vöröscédrus (J. virginiana) igen fontos alapanyaga a ceruzagyártásnak.

4 db kisebb pulykacomb, 50 dkg konzervgomba, 50 dkg vöröshagyma, 6- 7 dkg borókabogyó, 1 fej fokhagyma, vaj, só, bors, rozmaring, szurokfű.

A megmosott és megtörölt pulykacombokat fokhagymával megtűzdeljük, tepsiben vagy tűzálló tálban a rászórt vajjal láng felett vagy fonó sütőben kissé megpirítjuk. A konzervgombát lecsurgatjuk, hozzáadjuk a felaprított vöröshagymát. Ezzel a keverékkel körberakjuk a combokat és 5-6percig együtt pirítjuk.

2-3 dl vizet adunk, hozzá, rátesszük a fűszereket és a borókabogyót, majd forró sütőben jól átsütjük. Sütés közben ízlésnek megfelelően sörrel locsolhatjuk, de vannak akik egy kis fehérbort is tesznek alá. Mielőtt kész, reszelt sajtot is szórhatunk a tetejére.

4 db sovány tarja, 2 evőkanál borókabogyó, 5 dkg liszt, fokhagymakrém, só, bors, étolaj.

A borókabogyókat törjük meg és a fűszerekkel együtt keverjük össze 3-4 evőkanál étolajjal. A hússzeletekre öntsük rá ezt a fűszeres oldatot és hideg helyen, lefedve pácoljuk fél napig. Kevés forró olajban, a páclevet is hozzáadva, süssük át a hússzeleteket. Kihűlve az olajos-fűszeres oldatot liszttel besűríthetjük, így egy mártást nyerünk, amelyet mustárral vagy borral ízesíthetünk. Ebbe a mártásba tegyük vissza a hússzeleteket és addig pároljuk fedő alatt, amíg teljesen puha nem lesz.

4 db csirkecomb, 1 db csirkemell, l-l vöröshagyma és fokhagyma, 5-6evőkanál étolaj, 20 dkg angolszalonna, kevés paradicsompüré, 1 pohár tejföl, 2 evőkanál borókabogyó,

A megmosott és megtisztított combokat és a félbevágott mellhúst lisztben megforgatva, forró olajban pirítsuk meg mindkét oldalán. Ezután kivesszük a csirkehúst és a vékony angolszalonna-szeleteket is kicsit megkapatjuk az olajban. A húsokat halmozzuk jénai tálba és borítsuk be az angolszalonna-szeletekkel. A megpárolt hagymához adjuk hozzá a borókabogyót, a paradicsompürét és kevés vízzel főzzük össze. Ezt az aromás főzőlevet öntsük a csirkehúsra és fedő alatt puhítsuk lassú tűzön. Mielőtt kész, vegyük le a fedőt és szórjunk rá reszelt sajtot, a tejfölt tálalás előtt adjuk hozzá.

Népies neve: apró fenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, borsfenyő, fenyőmag, gyalogfenyő, töviskés fenyő.

Szárán 3-as örvökben, a fonákon középen egy világos sávot viselő ár alakú tűlevelek vannak. Porzós virágai barkában állnak, a termősök rügyszerűek, a levélhónaljban találhatók. Termős virágzata 3 virágból alakul ki. Ebből gömbölyű, elhúsosodó tobozbogyó jön létre, amely az első évben zöld, a második év végére sötétibolya lesz, a következő évben pedig feketére érik. A virágzás ideje április-május.

Drog: tobozbogyó áltermés (Juniperi galbulus, Juniperi bacca, Juniperi pseudofructus, fűszer is. Illóolaja, Aetheroleum juniperi. Fájának kátránya, - Pix juniperi.)

Gyűjtés és feldolgozás: érett kétéves tobozbogyó. Raktározásnál ügyelni kell, mert nedvszívó. Beszáradás: 1.5-2.0:1. Fáját kora tavasszal gyűjtik. Beszáradás: 2:1.

Hatóanyag és felhasználás: illóolaj (a-, b-pinén, terpinén-4-ol). Fájában diterpének, lignanok is. Erőteljes diuretikumok, görcsoldók. Terhes nőknek és vesebetegeknek ellenjavalt. Mint fűszer és szeszipari aroma is jelentős.

Felhasznált növényrészek :
Fűszerként az örökzöld boróka (gyalogfenyő) megszárított, érett, sötétbarna és kékesfekete között változó színű bogyóit (növénytanilag valójában picike tobozait) hasznosítjuk. A bogyókat viaszos bevonat borítja.

Íz és illat :
Kesernyés, fűszeres, aromás, gyantás, jellegzetes édeskés mellékízzel.

Termesztése :
A boróka lehet alacsony növésű bokor vagy oszlopszerűen növő fa, a törzshöz simuló ágakkal. Tűlevelei mintegy 1 cm hosszúak, merevek és hegyesek, hármasával, néha négyesével állnak egymás mellett. A virágok különneműek, egy növényen vagy csak porzós, vagy csak termő virágok jelennek meg. A megtermékenyítés után fejleszti a termő növény a bogyószerű tobozokat. Az érésig 3 év telik el.
Virágzási idő: áprilistól májusig.

Szüretelés :
A hegyes tűlevelek miatt meglehetősen fáradtságos munka az érett bogyók leszedése. Ponyvákat terítenek le a földre és leütögetik a bogyókat. Gondosan ki kell válogatni és el kell távolítani a terméssel együtt lehullott ágakat és tűleveleket, a termést szellős helyen, illetve mesterségesen kell megszárítani. 35°C alatti hőmérsékleten kell lefolytatni a szárítást, ellenkező esetben nagyon sokat veszít illóolaj-tartalmából.
Szüretelési idő: szeptember és október.

Felhasználása :
Kiváló ízegyveleget lehet elérni a fokhagymával és az olyan aromás fűszernövényekkel társítva, mint amilyen a majoránna és a rozmaring. A bogyók finoman ízesítik a hús- és a vadhús-ételeket, a savanyú káposztát, a halpácokat, a leveseket, a szószokat, sőt a füstöléshez is jó fűszer. Ízesíti a gint (az ital neve is a holland nyelv "genever" = boróka szavára utal), a likőröket, a gyomorkeserűket, stb.

Nevének eredete :
A rómaiak, akik igen nagyra becsülték a borókabogyót, a növénynek a Juniperus – Juno bogyói - nevet adták. A német "Wacholder" megnevezés az ófelnémet nyelvből származik, a "wachal" (éber) és a "ter" (fa, bokor) szóból tevődött össze.

Gyógyhatása :
A borókabogyó fokozza a vérkeringést, felhasználják felfúvódás, reuma és hasmenés kezelésére. A bogyók fertőtlenítő és vizelethajtó hatásúak. Nem szabad fogyasztani a terhesség ideje alatt (a tartalmazott anyagok koraszülést válthatnak ki), és vesebántalmak esetében.
Fertőtlenítő hatása miatt lehet némi alapja annak a hiedelemnek, hogy a borókabogyó képes a pestis elűzésére. Még a 18. század közepén is 40 zsák borókabogyót égettek el az itáliai Velleriben, hogy megvédje őket a járványtól. Hogy a betegséget terjesztő csírákat távol tartsák és a levegőt megtisztítsák, az elégetett boróka füstjével füstöltek.
A borókabogyót kígyómarás ellen is használták.
Napjainkban a növény erősen aromás esszenciáját rovarölőszerekben és illatszerekben hasznosítják.

III.
Borókabogyó
Juniperi fructus

Hazánkban síkságon, hegyvidéken egyaránt őshonos, örökzöld gyalogfenyő második éves, érett, sötét kékesfekete, hamvas-fényes, meghúsosodott tobozbogyója a borókabogyó. A feketeborsnál valamivel nagyobb szemű. Íze csípős, édes-kesernyés, zamatos, nagyon aromás. Illó olajat, juniperint, fehérjét, gyantát, viaszt, gumit és pektint tartalmaz. Frissen vagy szárítva egészben vagy őrölve használjuk. Különösen vadhús ételek kiváló fűszere, de mártások, pácok ízesítésére, sőt, húsok füstölésére is kitűnő. Kellemes illata miatt a húspácok és húsfüstölő szerek egyik legfőbb alkotórésze. A grillezett húsok borókás füstben finom aromás ízt kapnak.

Főzelékek, saláták, marinírozott halételek, vadpástétomok fontos ízesítője.
A szatmári vidéken a töltött káposztához és a „tőtikéhez” is tesznek néhány szemet.
Pálinkát is készítenek belőle (borókapálinka, borovicska, borovica, fenyővíz, fenyőmagpálinka, bossikapálinka, gin).