Terebess konyhakert - Kerti kakukkfű

Félcserje, Dél-Európában, a Földközi-tenger melletti országokban őshonos. Ez a faj nálunk vadon nem fordul elő, még elvadulva is ritkán. Dél-Európában, Észak-Afrikában, Amerikában és Közép-Európában, így Magyarországon is termesztik. Az ajakosak családjába tartozik.

Gyökere karószerű, fás, erősen elágazó, többfejű. Szára a tövétől elágazó, 20-30 cm magas, félig fásodó, többnyire felálló. Az idősebb, vissza nem vágott növények, szétterülő bokrocskákat képeznek. Keresztben átellenesen álló levelei kicsik, ülők vagy 1-2 mm-es nyelűek. Állományuk kissé húsos, felszínük sötétebb zöld, fonákuk szürkés. A levél csúcsa hegyes vagy tompa, válla nyélre keskenyedik. A levéllemez 6-10 mm hosszú, szálas, lándzsás vagy tojásdad alakú, éle ép, hátra-göngyölődött. Hajtásai és levelei gyéren vagy sűrűbben szőrösek, illóolajmirigyektől pontozottak.

Virágzata álörvökből összetett, alján szaggatott füzér. Murvácskái aprók, lán-dzsásak, tompák. Kisebb termős és nagyobb kétivarú virágai vannak. A csésze alsó felében kívül szőrös, torkában fehér szőrkoszorú van. Felső ajka 3 cimpájú, a cimpák rövidek, hegyesek, alsó ajkának cimpái hosszúak, kihegyezettek, szőrösek. 4-5 mm-es pártája szintén kétajkú, kívül szőrös, felső része lilás vagy pirosas rózsaszín, töve fehér. A porzószálak halványpirosak, a portokok lilák, később barnák. Bibéje kétágú, termése a maradó csészékben négy sötétbarna színű makkocska.

Dél-európai származása miatt a közepesnél magasabb a hó'igénye. A magok 7-8 °C-on, sőt időnként még ez alatt is, csírázásnak indulnak. A növények fejlődéséhez szükséges optimális hőmérséklet 25 °C körül van. Sokáig tartó száraz hidegek hatására jelentős mértékű fagykárt szenvedhet. A fiatal (1-2 éves) és az elöregedett (6-43 éves) állomány a leginkább fagyérzékeny. Hótakaróval viszont a hazánkban előforduló leghidegebb teleket is jól átvészeli.

Rendkívül fényigényes. A legkisebb árnyékolásra is növekedésének lassulásával válaszol. Elgyomosodott ágyasokban alacsony illóolajtartalmúak, satnyák a tövek. Tűző napsütésben érzi jól magát, különösen a déli domboldalak alkalmasak termesztésére, ahol a napsugarak beesési szöge ideális számára.

Szárazságtűrő, de csak a többéves tő. Első évben a csírázástól kezdve nyirkos talajt igényel, amelyet nyáron gyakori öntözéssel tarthatunk fent. Egyszerre ne adjunk sok vizet, mert erősen lehűl a talajfelszín és növekedése megállhat. Kifejlett állapotban az aszályos nyarakon is szépen díszlik, erősen elágazó karószerű főgyökere nagy távolságból szállítja számára a vizet. Szálas levélzetének minimális a párologtatása.

Talajban nem válogatós. A terület kiválasztásánál nagy fényigényén kívül gondoljunk melegkedvelő és szárazságtűrő képességére is. Erősen kötött, agyagos, hideg, mély fekvésű helyekre ne ültessük, mert gyengén növekedik és fokozottabb a kifagyás veszélye is. A laza szerkezetű (nem futóhomok), jól szellőző és jó vízgazdálkodású talajok kedvezőek számára. Köves, sziklás domboldalakon is szépen díszlik.

Közepes tápanyagigényű. Évelő, ezért telepítése előtt nagyon fontos a szervestrágyázás. 10 m²-re 30-40 kg érett istállótrágyát szórjunk ki. A szerves trágya pótolja a tápanyagokat és laza, morzsalékos, könnyebben melegedő talajszerkezetet alakít ki. A műtrágyák közül káliumból és foszforból valamivel többet igényel, mint nitrogénből. 10 m²-es területre évente 40 dkg szuperfoszfátot és 20-25 dkg kálisót számítsunk közepes tápanyagszintű talajon. Alacsony mésztartalmú területeken a meszezés növeli a termést. Pétisóból fejtrágyaként elegendő évente 20-25 dkg/10 m².

Évelő, tehát éves vetésforgóban nem szerepelhet. Kerti utak szélén, házak déli napsütötte oldalán is elhelyezhető. Szervestrágyázás után a területet ősszel mélyen ássuk vagy szántsuk fel, majd tavasszal gereblyézzük simára és ültetésig tartsuk gyommentesen. Nagyon fontos a megfelelően elmunkált, aprómorzsás szerkezetű magágy.

Szaporítására többféle módszer (helyrevetés, palántázás, tőosztás, dugványozás) terjedt el. Helyrevetése kora tavasszal (márciusban) vagy ősszel (októberben), tél alá lehetséges. Utóbbi esetben az őszi talajmunkákat szeptemberre kell időzíteni. A magok jó csíraképessége ellenére ajánlatos a sűrű vetés, majd később az egyelés, mert kezdeti fejlődése igen lassú és bizonytalan.

Lassú fejlődése miatt, hogy ne foglalja el egy évig fölöslegesen a területet, célszerű palántát nevelnünk. Ilyenkor a magokat március és május között vethetjük el 15-20 cm távolságú sorokba, igen sekélyen. Csak 0,5 cm földtakarást kapjon. Kora tavaszi vetése biztonságosabb fólia alatt. A palántákat egy évig neveljük és a következő év tavaszán ültessük ki 40-50 cm sor- és 25-30 cm-es tőtávolságra. A korai vetésből származó jól fejlett (7-8 cm magas) palánták nyár elején is kiültethetők. Ősszel már ne ültessük, mert az átültetett fiatal növények könnyen elfagyhatnak, ekkor már jobb ha a palántaágyban maradnak.

Idősebb, illetve elöregedett állományt tőosztással is felfrissíthetünk. Ősszel (októbernovemberben), a nyugalmi időszak kezdetén, a kiásott tövek egészséges részeit szétosztva azonnal ültessük el, az erősen fásodott, elöregedett hajtásokkal már ne foglalkozzunk. Az ültetésre keressünk új területet, különben talajuntság lép fel.

Dugványkészítésre az egyéves elfásodott hajtásokat használhatjuk. 6-7 cm hosszú hajtásokat vágjunk és laza, tőzeges, komposztos vagy homokos ágyasokba, 5 cm-enként dug-gassuk el. Vigyázzunk az ültetésnél, hogy a hajtás alsó fele kerüljön a talajba. Árnyékos helyen, állandó öntözéssel nyár végére jól meggyökeresedett dugványokat kapunk, amelyeket augusztus-szeptember vagy a következő év tavaszán ültessük ki állandó helyére.

Legfontosabb ápolási munkája a gyomtalanítás. A gyomnövények nemcsak a sorok között kellemetlenek, hanem a bokrosodé töveket is átszövik. Termesztési helyének megválasztásakor részesítsük előnyben az enyhén gyomfertőzött területet, mert ezzel később sok energiát takaríthatunk meg. Évente egy-két alkalommal, kapálás előtt, 10 m-enként 10-15 dkg pétisóval fejtrágyázhatjuk.

A sorközöket ősszel műtrágyázzuk, a 4 éves állománynak szerves trágyát is adhatunk. Ősszel a sorközöket közepesen mélyásással vagy mélykapálással lazítsuk fel.

A második évtől kezdve évente kétszer vágjuk: a májusi virágzáskor először, majd augusztus végén, szeptemberben ismét. A vágással elfásodott részek ne kerüljenek a betakarított növények közé, tehát a töveken 8-15 cm hosszú fás hajtások maradjanak vissza. A betakarítást lehetőleg a déli órákban (11 és 15 óra között) végezzük, mert ekkor a legnagyobb a növényekben az értékes aroma- és illóanyagok mennyisége. A levágott növényi részeket naptól védett, száraz, szellős helyen szárítsuk meg.

A magfogás a folyamatos érés és pergésre való hajlam miatt eléggé nehéz. Ne várjuk meg a magok teljes érését, hanem ha a magszáruk alsó felében sárgásbarnák már a magok, az egész szárat vágjuk le és papíron, fólián, védve utóérleljük.

A kakukkfű 5-6 évig marad meg egy helyben, az utolsó években már egyre jobban gyérül az állománya. Jól beállított területről évente 2,5-3 kg/10 m² zöldtömeget és 7-8 dkg/10 m² magot ad. Ezermagtömege: 0,25-0,27 g, a magok csak 2-3 évig tartják meg a csírázóképességüket. Speciális kártevője és kórokozója jelenleg nem ismert.

Az egész növény kellemes illatú. Nem fásodott, föld feletti hajtásai 1,0-2,5% illóolajat, keserű anyagot, flavonoidokat, szaponint és emellett még egy nem ismert görcsoldó hatású anyagot tartalmaznak. Hatóanyag-tartalma jelentősen felülmúlja a nálunk vadon is előforduló mezei kakukkfűét (T. serpyllum L). Illóolajának több mint harminc összetevője közül a legfontosabb a timol, ez adja a növény jellegzetes illatát is. A timol a baktériumok, a gombák fejlődését gátolja, vagy azokat el is pusztítja, ezért tisztán is használják a gyógyászatban.

Szeszes kivonata is fertőtlenítő és nyálkaoldó hatású, azért használják a legtöbb köhögés elleni gyógyszerkészítményben. Szárított hajtásait fűszerként is hasznosítják, főleg a konzerviparban a paprika és az uborka savanyításánál. Néhány országban igen kedvelt húsfűszer: majoránnával, babérral, szerecsendióval, rozmaringgal, zsályával keverik. Illóolaját a konzervipar is hasznosítja. Már az ókorban is ismert volt, nevét a görög thymos = bátorság szóból kapta, a vitézség jelképének tekintették. A görög nők a háborúba induló férjeik ruhájára kakukkfüvet hímeztek.

75 dkg bab, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 1 dl fehérbor, 1 doboz paradicsompüré, 30 dkg füstölt sertéscomb, olaj, kakukkfű.

A fejtett babot sós vízben, fedő alatt puhára főzzük, majd a levét majdnem egészen elpárologtatjuk. Két evőkanál olajban a finomra vágott vöröshagymát üvegesre sütjük, beletesszük a fokhagymát, meghintjük a liszttel és barna rántást készítünk. Felengedjük száraz fehérborral, hozzáadjuk a paradicsompürét és ezzel sűrítjük a babot. Beletesszük a kockára vágott füstölt sertéscombot és késhegynyi kakukkfüvei hintjük meg, majd felforraljuk, úgy tálaljuk.

2 kisebb csirke, 3 gerezd fokhagyma, 5 dkg margarin, füstölt szalonna, 1 evőkanál vöröshagymakrém, 1 kiskanál paradicsompüré, 1 pohár fehérbor, liszt, bors, kakukkfű.

A csirkét feldaraboljuk, bőrét lehúzzuk, és bedörzsöljük az elkapart szalonnával, meghintjük kakukkfűvel. Állni hagyjuk, majd a csirkedarabokat kisütjük a margarinban. Sütés után az összes átsült csirkedarabot visszatesszük a serpenyőbe, hozzáadjuk a vöröshagymakrémet, a tört fokhagymát és a paradicsompürét. Meghintjük borssal, felengedjük a fehérborral és fedő alatt puhára pároljuk. Végül zsírjára sütjük, egy csapott evőkanál liszttel meghintjük és kevés vízzel összeforraljuk.

Szétterülő, alacsony, apró levelű, díszes törpecserje sok kicsiny, lilás-rózsaszin virággal. Nélkülözhetetlen kiváló fűszer. Kámforos ízű és illatú, antiszeptikus hatású levelét gyógyszerként is felhasználják. Fontos kiskerti fűszer- és gyógynövény.

Származása, elterjedése. Őshazája Dél-Európában, a Földközitenger vidékén található. Főként Európában és Észak-Amerikában termesztik. Kiskertekben csupán szórványosan fordul elő.

Gazdasági és táplálkozási jelentősége. A konzervipar fűszerezésre, a kozmetikaipar illóolaját használja, a gyógyszeripar viszont hatásos gyógyszerek alapanyagául dolgozza fel. A francia konyha nélkülözhetetlen kelléke. A növény hajtása 1-2,5% illóolajat, 8-10% cseranyagot, ezenkívül flavonokat, szaponint, keserüanyagot, sókat tartalmaz.

Növénytani jellemzői. Évelő, alacsony félcserje. Gyökérzete karószerű, fásodó, többszörösen elágazó, több fejű. Szára a tövétől elágazó, 20-50 cm magas, félig elfásodó, bokra szétterülő. Levélzete sok kicsiny, átellenes állású, lándzsa alakú, finoman szőrözött (a hajtás is) levélből áll. Virágzata álörvökből összetett szaggatott füzér. Virágai kicsinyek, lilás színűek (vagy fehérek), egy- és kétivarúak, idegenmegporzók, május-júniusban nyílnak. Termése kicsiny, sötétbarna makkocska. Ezermagtömege 0,24-0,28 g. Csírázóképessége 70-80%-os, magja 2-3 évig jó, 7-10 nap alatt kikel. Egész éves növény.

Élettényezők iránti igénye. Fényigénye: sok napfényt kíván. Hőigénye: száraz meleget kíván, de hideg teleken is áttelel. Öntözni nem szükséges. Talajigénye: középkötött vályogtalajon szépen fejlődik, nem kedveli a vizenyős területeket, olajtartalma itt kisebb lesz. Tápanyagigénye: közepes, háromévenként 3-4 kg szerves trágyát és 50-60 g/m²vegyes műtrágyát kíván.

A leírt fajt termesztik, fajtáit nem ismerjük. Hazánkban sok faj őshonos, ezeket szintén használják gyógyászati célra, de nem jelentősek.

Termesztése. Évelőként 5-7 évig marad egy helyen, tehát fő kultúrában telepítjük. Előnövénye bármilyen zöldségnövény lehet, de talaja évelő gyomoktól mentes legyen. Tiszta tenyészetet kedvel. Talaj-előkészítése: 30-40 cm mély forgatás, ásás, mélyszántás szerves- és műtrágyázással egybekötve. Tenyészterülete 40-60 x 40-60 cm, dísznek 80-100x80-100 cm. Helyrevetése hasonló a spanyol turbolyáéhoz. A frissen szedett magvakat még abban az évben, a tél beállta előtt elvethetjük 0,5 cm-es takaróréteggel, hogy kora tavasszal kikeljenek. Biztonságosabb azonban a márciusi vetés, széles fészkenként 30-50 maggal. A megerősödött növényekből 5-6 db-ot hagyunk egy-egy fészekben. Vetőmagszükséglete elenyésző, 0,03-0,08 g/m². Palántáról nevelve március közepén hidegágyba vetünk, ritkább térközzel, 10-15 cm-es sortávolságra (0,8-1 g/m²), 0,5 cm-es komposzttakarással. Júniusban palántáljuk végleges helyére. Tőosztással, bujtassál: az elfekvő és legyökerező hajtásokat a nyugalmi időszakban (kora tavasszal, késő ősszel) levágjuk és elültetjük. Ápolása: talajlazítás, gyomirtás, a hajtások visszavágása. Szedése: virágos, leveles zöld hajtásait a telepítés évében egyszer, ezt követően kétszer vagy háromszor metszőollóval, sarlóval vágjuk. Száraz, meleg, fedett helyen szárítjuk. Illatát csak jól záródó edényben őrzi meg.

Feldolgozása, hasznosítása. Egyedi vagy csoportos, ágyásos ültetéssel, de útszegélyként házi-, haszon-, bemutató-, hobbi-, üdülő- stb. kertekben és edényekben is mutatós. Illatával távol tartja a kártevőket.

Jellemzően és kellemesen kámforos illatú és aromájú, sokoldalúan használt fűszer. Nehezebben emészthető levesek (bab, borsó stb.), burgonyafőzelék, saláták, sültek, vadas ételek, kolbász, hurka, töltött káposzta, körözött, májkeverék stb. ízesítésére kiváló. A diétás ételek ártalmatlan fűszere, a növényi ecetek egyik fontos anyaga. Kitűnő gyomorjavító, köhögéscsillapító, görcsoldó, szélhajtó, izzadást gátló, vérnyomásemelő. Fürdővizekbe téve illatos és frissítő hatású.

• Kakukkfüves sültburgonya. 1 kg meghámozott burgonyát karikára vágunk, egy sort kizsírozott tűzálló tálba rakunk. Erre karikára vágott vöröshagymát teszünk, megszórjuk törött borssal, csipetnyi sóval, finomra vágott kakukkfüvei és petrezselyemzölddel, kevés vajat is adunk hozzá. Erre ismét burgonyát és fűszereket, vajat, rétegezünk. Addig ismételjük, amíg a burgonya elfogy. Végül paradicsommal és vékonyka füstölt szalonnával takarjuk be, majd lefödjük alufóliával. Lassú tűznél puhára sütjük, végül a fóliát levesszük és gyorsan megpirítjuk.

A mezei kakukkfű (Thymus serpyllum), a savanyú homoki területeken előforduló északi kakukkfű, vadkakukkfű, (franciául: serpolet, thym serpolet, farigoulette, serpolet á feuilles étroites).
Magyarországon gyakori növény, Jávorka Sándor a múlt század elején az Iconographia Florae Hungaricae című határozókönyvében a következő alfajokat sorolja fel a Trianon előtti Magyarország területéről: Marschall, rövidlevelű, termetes, kisded, Dégen kakukkfüve, vasmegyei, merev, északi, kopaszodó, dombvidéki, Janka-féle, korai, balkáni, havasi, hegyi, kisvirágú, dák, tűlevelű, dalmát, heverő, vékony, érszegélyes, szépséges, tátravidéki, kisfátrai, üstökös, velebiti, széles murvalevelű. És ezeket Csapody Vera le is rajzolta a többi, mintegy 4000 fajjal együtt! Vajon mi késztette elődeinket ilyen óriási munkába fogni, az összes nálunk fellelhető növényfajt meghatározni, herbáriumokba gyűjteni, lerajzolni? Íme Jávorka Sándor magyarázata: „Egy gazdag flórájú országnak - a történelmi Magyarországot értve alatta- valamennyi, mintegy 4000 virágos növényfaját lehetőleg hű és kifejező rajzban bemutatni, a mai súlyos viszonyok között olyan fényűzésnek tetszhetik, amilyet eddig csak a legnagyobb és legműveltebb európai nemzetek némelyike –nyugodt fejlődése korszakában- engedett meg magának. Hogy ilyen körülmények ellenére is belefogtam ilyen túlméretezettnek tetsző vállalkozásba, annak természetszerű oka a magyar sorstól kijelölt feladatnak átérzése volt, hogy itt Európa keletén kultúrhivatottságunk bizonyítására minden lehetőt meg kell tennünk.” Ismerjük meg tehát, és telepítsük meg a kertben illatos vad kakukkfüveinket is, ne csak a dísznövénykertészetek holland importból származó tarkabarka változatait. Ennyivel mi is tartozunk nemzeti büszkeségünknek!

A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris)
(franciául: thym, farigoule, thym commun, thym cultivé, thym vulgaire)
a mezei kakukkfű rokona, erős, intenzív fűszeres illata és felálló ágrendszere miatt kedvelt. Akkor virágzik, amikor a kakukk megszólal májusban. A virágzás kezdetén vágjuk le télire a szárításra szánt mennyiséget, így még újra tud hajtani, és a tél előtt megerősödik.

A citromillatú kakukkfű (Thymus citriodorus), örökzöld, formás kis bokor, kicsit később nyílnak halványlila virágai, teája világossárga, kellemes citromillatú, a jellegtelen ízű gyógyteák élvezhetők lesznek, ha hozzákeverjük. A régi rómaiak nagy becsben tartották a kakukkfüvet, katonáik csata előtt kakukkfűfürdőt vettek, hogy bátorságot kapjanak tőle. A kakukkfüvek életformájával függ össze szaporításmódjuk. Eredeti termőhelyükön száraz sziklás lejtőkön fel vannak készülve kisebb sár-és kőlavinák érkezésére, ami után nyakig ülnek a hordalékban, ezért könnyen legyökeresednek a hajtásai, és kinőnek a kőzúzalék alól. Az értékes kerti változatokat kora tavasszal, a kétéves gallyról leszakított félfás hajtásdugványokkal a legcélszerűbb szaporítani. A dugványokat 1,5-2 cm mélyen tűzdeljük homokba vagy tőzegbe, takarjuk fóliával,(legolcsóbb a szobafestők vékony takarófóliája) és két-három hét múlva már megjelennek a gyökerek, nem csak a rügyek mellett, hanem az egész hajtás földalatti részén. Ha megjelennek az új hajtások, le kell venni a fóliát, nehogy megnyúljanak. Gondos öntözés mellett május végére kész kis növényeket telepíthetünk állandó helyükre. Ilyenkor érdemes kissé visszavágni őket, hogy a friss gyökérzet és a nagy lombfelület egyensúlyba kerüljön. Az idős, felkopaszodott töveket feltöltéses bujtással lehet megifjítani. Tavasszal a tövekre olyan magasan szórunk termőtalajt, hogy csak a hajtások csúcsa látsszon ki. Ősszel lebontjuk a dombot, és a gyökeres hajtásrészeket levágjuk, új helyre telepítjük. Így lehet a régi levendula- és zsályatöveket is megifjítani. Sok sziklakerti évelő, a ternye, az istác, a csillagvirágok és a szegfűk is hajlamosak kiemelkedni a talajból, ezeket három-négyévente ki kell ásni, és mélyebbre ültetni, ilyenkor lehet tőosztással szaporítani is őket.

az ajakosak (Lamiaceae vagy Labiatae) családjába tartozó fűszernövény; leveleit és virágos hajtásait sokféle étel, többek között baromfi, töltelékek, hal, tojás, hús, fűszervaj, mártások, levesek, felvágottak, saláták, zöldségek, túró, sajt és tészták ízesítésére használják. A benediktiner likőr és a hagyományos angol párolt vadnyúl jellegzetes fűszere. A méhek nagyon szeretik a kakukkfüvet, a szicíliai kakukkfűméz ősidők óta híres. Az ókori görög templomokban a kakukkfüvet tömjénhez hasonló módon égették. Az idősebb Plinius füstölőszerként említi.

A kakukkfű alacsony törpecserje, leveleinek széle visszagöngyölt. Dél-Európában, a Földközi-tenger mellékén, Kis- és Közép-Ázsiában őshonos, de Észak-Amerikában is termesztik. A szárított kakukkfűlevél zöldesbarna színű, megtörve illatos, íze csípős.

Illóolaj-tartalma 1% körül van, az olaj fő komponense a timol. A timolt parfümök és szájvizek készítéséhez használják, fertőtlenítő, fájdalomcsillapító hatása miatt pedig belsőleg, gyógyászati célokra is.

V.
Kakukkfüvek
Thymus species

(más néven: kerti kakukkfű, vadkakukkfű, mezei kakukkfű, balzsamfű, tömjénfű, római levendula, démutka, timián)

Felemelkedő, fásodó, mintegy 25-40 cm-es hajtásai vannak, keresztben átellenes levelekkel. Ezek lándzsa alakúak és a levél éle a fonák felé visszahajlik. A levelek fonáka szőrözött. Virágzata az ajakosok (Labiatae) családjára jellemző módon, szaggatott álörv. A keresztben átellenesen eredő rövidkocsányú virágzatok többesbogasak. A virágzat a szár csúcsán tömörül, gyakran még el is ágazik. Virágai pirosas rózsaszínű apró "ajkak". A termés sötétbarna, 4 részre hasadó makkocska. Őshonos fajaink is gyógyhatásúak, pl. a száraz és sziklagyepeinkben mindenütt gyakori közönséges kakukkfű (Thymus glabrescens Willd.) vagy a savanyú homoki területen előforduló északi kakukkfű (Thymus serpyllum L.).

Drog: virágos hajtás (Thymi vulgaris herba), fűszer is, illóolaja (Aetheroleum thymi).

Gyűjtés és feldolgozás: Drognak a virágzó állomány hajtásainak nem fásodó része alkalmas.

Hatóanyag és felhasználás: Kiemelhető a görcsös köhögéseket (szamárköhögés, asztmás rohamok) csökkentő hatása. Kisgyermekeknél nem ajánlatos a használata.

VI.
Kakukkfű
Thymus vulgaris

Felhasznált növényrészek:
Levelek. Gyakran árusítanak vágott, egész növényt (a leveleket nem túl hosszú száron).

Növénycsalád:
Labiatae (Ajakosok).

Íz és illat:
Erősen fűszeres, kissé kesernyés, kámforos illatú, minél nagyobb a carvacrol tartalma, annál erősebb az íze.

Tartalmazott anyagok:
Az illóolaj-tartalma az éghajlattól, a levágás idejétől és a tárolástól függően erősen változó. Az német kakukkfűben 3,5 %; a franciában akár 6,5 % lehet az illóolaj-tartalom.
Fő alkotója a két terpénből származó fenol: thymol (körülbelül 40 %-ban) és a carvacrol (körülbelül 15 %-ban). A carvacrol-tartalom különösen a francia és a spanyol kakukkfűben nagy.

Származási helye:
Dél-Európa az őshazája. Elsősorban Kelet- és Dél-Európában termesztik, de előfordul Észak-Afrikában és az Egyesült Államokban is. A Thymus nemhez tartozó számos faj közül kizárólag a spanyol Thymus zygis megengedett pótló anyag. A többi faját (Thymus satureoides, Thymus mastichina, Thymus broussonetti, Thymus maroccanus, Thymus pallidus és Thymus algeriensis) kisebb értékűnek tartják, mert kisebb a thymol-tartalmuk és más aromakomponenseket is tartalmaznak, elsosőrban carvacrolt. A közép-európai hegyekben vadon növő Thymus serpyllum csupán helyi jelentoségű fűszerként, virágaiból kakukkfű illatú szirupot készítenek.
Egy másik termesztett típus a narancsillatú kakukkfű (Thymus vulgaris var. odoratissimus), erősen kakukkfűre és kisebb mértékben narancshéjra emlékeztető illattal.

Tulajdonságok:
A thymol és a carvacrol antiszeptikus (antimikrobális, oxidációgátló) hatású, ebből adódóan kiválóan konzervál.
A kakukkfű görcs- és váladékoldó (köhögéscsillapító), enyhíti a reumát, a torokfájást, a hasmenést, csökkenti a lázat és segíti az emésztést, étvágygerjesztő.
Már az ókori rómaiak is használták a kakukkfű növényét, a gabonatárolókban szórták szét. A növényben tartalmazott thymol ugyanis a rothadási folyamatokat is gátolja.
Nagy koncentrációban a kakukkfű halálos méreg is lehet, ezért csak kisebb mennyiségben szabad fogyasztani.

Termesztése:
A levelei hosszúak, lándzsa alakúak, hegyesek, szélük folytonos, kissé bepöndörödött, finoman pelyhes, alsó oldala filces, színe szürkészöld. Virágának a színe rózsaszínűtől sötétliláig változhat. Virágzási idő: májustól augusztusig.

Szüretelés: A virágzás kezdetén a növényt gyökerek nélkül begyűjtik, majd árnyékban, levegőn szárítják meg.

Felhasználása:
Húsételek és húskészítmények, halak, gombák, hüvelyesek, saláták, szószok, levesek, vadételek, szárnyas-ételek, stb. ízesítésére.

Gyógyhatása:
A kakukkfű görcs- és váladékoldó, nyugtatja a légutakat (köhögéscsillapító), enyhíti a reuma, a hasmenés, a torokgyulladás tüneteit, csökkenti a lázat és elősegíti az emésztést.

VII.
Kakukkfű
Thymus vulgaris

Eredet: Földközi-tenger keleti partja
Leírása: 20-40 cm magasra növő, vadon termő, évelő félcserje. Szára szétágazó, fás. Levele apró, lefelé tekeredő szélekkel, szürkészöld, alsó oldala szőrös. Virága kicsi, színe a vörösestől a világos ibolyakékig terjed.
Felhasználása: Levelei frissen és szárítva egyaránt felhasználhatók. Igen erős aromája miatt mértékkel használható sertés- és báránysültekhez, sajt- és tojásételekhez, szárnyasokhoz és vadhúsokhoz.
Gyógyászati alkalmazása: Teája serkenti az emésztést, mézzel enyhíti a köhögést és a torokfájást.
Termesztése, szedése: Homokos, meszes, száraz talajba ültessük. Növekedése ezeken a helyeken a legszebb. Lakásban a legnaposabb, meleg helyre állítsuk és mérsékelten öntözzük. Mivel ezek a növények általában apró levelűek, az egész hajtásrészt használjuk fel fűszerezéshez, egészben vagy apróra vágva. Jól társítható petrezselyemmel és babérral.

VIII.
Kakukkfű
Thymus vulgaris

A thymus szó a görög Thymonból származik, amelynek jelentése bátorság. A kakukkfű a görögöknél a kecses eleganciát jelképezte, sokszor bókoltak úgy, hogy „a kakukkfű illatát árasztod”, ami dicséretnek számított.
A kakukkfüves fürdő a hiedelem szerint fokozta a római katonák erejét. A középkorban a hölgyek a harcba induló lovagjaik zsebkendőjébe kakukkfüvet hímeztek.
Már az egyiptomiak is jól ismerték a növény fertőtlenítő- és tartósító tulajdonságait, a balzsamozásnál is használták. A kakukkfüvet ma is szívesen használják növényi és anatómiai preparátumok tartósítására, és a papír megpenészesedését is gátolja.
A kakukkfüvet olyannyira tisztelték és szerették, hogy a Szent Gyógyfüvek Varázslatában is benne van, fontos alkotórésze egy olyan receptnek, amely „lehetővé teszi, hogy megpillantsuk a tündéreket”.
A kakukkfű a napsütötte helyeket, a laza és jó vízáteresztő, lúgos talajt kedveli. Elég jól tűri a szélsőséges időjárást is, szépen nevelhető cserépben.
A leveleket nyáron kell leszedni, akkor, amikor a növény virágzik. A leveket szárítva, vagy olajban, vagy ecetben elrakva lehet tartósítani.
A kakukkfű virágát kedvelik a méhek is, értékes mézet ad. A kakukkfűlevél illatos potpourrik része is lehet.
A kakukkfű segít csökkenteni a görcsös köhögést és a légutak betegségeinek tüneteit, a torokfájást; teáját mézzel ízesítve igyuk. Étvágytalanság ellen is hatásos, valamint segít kiűzni a bélélősködőket. A keskeny levelű kakukkfű levele rendelkezik a legerősebb gyógyító hatással, de mindegyik kakukkfű hatásos lehet. Forrázata teaként serkenti az emésztést, és másnaposság ellen is jó.
A kakukkfű jól kombinálható petrezselyemmel és babérral. Adjuk sűrű hús- és egyéb levesekhez, pácokhoz, töltelékekhez, mártásokhoz. Mértékkel bánjunk vele, mert frissen nagyon erős az íze.
A kakukkfű elősegíti a zsírok lebontását. Ajánlják borban, lassan fővő ételekhez, vadhúsokhoz, kagylóhoz, baromfihoz. A citromillatú kakukkfű (T. citriodorus) csirkéhez, halhoz, meleg zöldségekhez, gyümölcssalátákhoz, dzsemekhez való.

IX.
Kakukkfű
Thymus vulgaris

Kellemes, jellemző kámforos illatú, és aromás ízű, sokoldalúan használt fűszer és gyógynövény. Vágott vagy morzsolt állapotban majd minden ország konyhareceptjeiben megtalálható. Többéves, 30-50cm magasra megnövő félcserje. Meleg, napfényigényes növény, talajban nem válogatós, de hideg pangó talajvizes földbe ne telepítsük. Szaporítása magvetésről tavasszal márciusban vagy július végén történik melegágyba. A 6-8 cm magas palántákat májusban, vagy októberben esedékes kiültetni vetéstől függően 3-5 szálat egy csokorban. Sortávolság 40-50cm, tőtávolság 30-40cm. A kakukkfű szaporítható még tőosztással és dugványozással is. Erre kedvező hónap az október, még a fagyok beállta előtt időszak.

Betakarítása teljes virágzásban május végén történik, 3-4 cm magas tarló meghagyásával. A lemetszett hajtásokat hűvös szellős helyen rétegesen szárítjuk.
Várható terméshozam 10m/1-1.5 kg.

Thymus ×citriodorus (Pers.) Schreb. in Schweigg. & Körte (1811) - citromillatú kakukkfű
Thymus ×citriodorus cv. Variegatus - tarkalevelű kakukkfű
Thymus acicularis Tab 147.
Thymus aestivus Willk. in Willk. & Lange (1868)
Thymus algeriensis
Thymus alpestris Tausch - havasi kakukkfű
Thymus alpestris Tausch var. baumgartenianus Ronn.
Thymus alpestris Tausch var. praeflorens Ronn.
Thymus angustifolius Pers. (1806)
Thymus argenteus
Thymus asiaticus (Kitag.) Kitag. (1936)
Thymus atticus - attikai kakukkfű
Thymus balcanus - balkáni kakukkfű
Thymus bihoriensis - érszegélyes kakukkfű
Thymus brachychaetus (Willk.) Coutinho (1907)
Thymus bracteosus - szélesmurvájú kakukkfű
Thymus brownei Sw. (1788)
Thymus caespitosus - kúszó kakukkfű, gyepes kakukkfű
Thymus calamintha Scop. (1771)
Thymus camphoratus - kámforszagú kakukkfű
Thymus capitatus (L.) Hoffmanns. & Link (1809) - fejecskés kakukkfű
Thymus cappadocicus Boiss.
Thymus carnosus
Thymus cephalotos L. (1753)
Thymus cherlerioides
Thymus comosus - üstökös kakukkfű
Thymus dacicus - erdélyi kakukkfű
Thymus doerfleri - albán kakukkfű
Thymus glabrescens - közönséges (vagy kopaszodó) kakukkfű
Thymus glabrescens subsp. austriacus - osztrák kakukkfű
Thymus glabrescens subsp. degenianus - Degen-kakukkfű, homoki kakukkfű
Thymus glandulosus Req. (1828)
Thymus gobicus Czern.
Thymus granatensis - granadai kakukkfű
Thymus grandiflorus (L.) Scop. (1772)
Thymus herba-barona Loisel. (1807) - köményillatú kakukkfű
Thymus heretus
Thymus hirsutus
Thymus hirtus
Thymus hyemalis
Thymus ilerdensis F. Gonzáles in Costa (1877)
Thymus indigirkensis
Thymus integer
Thymus jankae - Janka-kakukkfű
Thymus jaquetianus Ronn.
Thymus jenisseensis
Thymus kotschyanus
Thymus leucotrichus
Thymus longicaulis - tűlevelű kakukkfű
Thymus longicaulis var. dalmaticus - dalmát kakukkfű
Thymus mastichina L. (1763) - masztixkakukkfű
Thymus muscosus Zaver. (1962)
Thymus narymensis Serg.
Thymus odoratissimus
Thymus oenipontanus - kisded kakukkfű
Thymus origanum (L.) Kuntze (1867)
Thymus pannonicus - magyar (vagy rövidlevelű) kakukkfű
Thymus pannonicus subsp. auctus - termetes (vagy alföldi, magas, Marschall-, nyúlánk) kakukkfű
Thymus piperella Tab 156.
Thymus piperellus - borsos kakukkfű
Thymus praecox - korai kakukkfű
Thymus praecox ssp. arcticus
Thymus praecox ssp. arcticus 'Annie Hall'
Thymus praecox ssp. arcticus 'Carol Ann'
Thymus praecox ssp. arcticus 'Elfin'
Thymus praecox ssp. arcticus albus
Thymus praecox var. clivorum - dombvidéki kakukkfű
Thymus proximus Serg.
Thymus przewalskii (Kom.) Nakai (1921)
Thymus pseudolanuginosus - törpe kakukkfű, gyapjas kakukkfű
Thymus pulcherimus Schur - szépséges kakukkfű
Thymus pulcherimus var. carpaticus - Tátra-vidéki kakukkfű
Thymus pulegioides L. - vékony kakukkfű
Thymus pulegioides coccineus
Thymus pulegioides x T. serpyllum
Thymus pulegioides subsp. chamedoys + subsp. parviflorus - kisvirágú kakukkfű
Thymus pulegioides subsp. effusus
Thymus pulegioides subsp. montanus - hegyi kakukkfű
Thymus quinquecostatus Čelak. (1889)
Thymus quinquecostatus var. asiaticus (Kitag.) C.Y. Wu & Y.C. Huang (1977)
Thymus quinquecostatus var. przewalskii (Kom.) Ronniger (1934)
Thymus rigidus (Wimm. & Grab.) Lyka (1930)
Thymus sabulicola Cosson (1851)
Thymus serpyllum L. (1753) - keskenylevelű (vagy északi, mezei, vad-) kakukkfű
Thymus serpyllum ß citriodorum Pers. (1807)
Thymus serpyllum subsp. angustifolius (Pers.) Čelak. (1871)
Thymus serpyllum subsp. rigidus (Wimm. & Grab.) Lyka (1924)
Thymus serpyllum subsp. tanaensis (Hyl.) Jalas (1947)
Thymus serpyllum var. asiaticus Kitag. (1936)
Thymus serpyllum var. przewalskii Kom. (1907)
Thymus serpyllum var. rigidus - merev kakukkfű
Thymus serpyllum var. tanaensis Hyl. (1945)
Thymus spinulosus - szúrós kakukkfű
Thymus strictus var. acicularis - velebiti kakukkfű
Thymus sylvestris Hoffmanns. & Link (1809)
Thymus tomentosus Willd. (1809)
Thymus thracicus Velen
Thymus valentinus Rouy (1888)
Thymus virginicus Blanco (1837)
Thymus vulgaris L. (1753) - kerti kakukkfű, pecsenyefű
Thymus vulgaris compactus - törpe kerti kakukkfű
Thymus webbianus Rouy (1888)
Thymus zygis L. (1753)
Thymus zygis silvestris
Thymus zygis subsp. gracilis