Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

莊子 Zhuangzi (Csuang-ce)

Wade-Giles-átírással CHUANG-TZU, pinyin átírással ZHUANGZI, személynevén, Wade-Giles-átírással CHOU (szül. Kr. e. 369 k. - megh. 286.), a taoizmus első kínai értelmezőinek legfontosabbika. Műve (Chuang-tzu; Csuang-ce) általános vélemény szerint alapvetőbb és átfogóbb, mint a Tao te King („Az út és az erény könyve”), amit a hagyomány szerint Lao-ce (Lao-tzu; Laozi), a taoizmus első nagy pátriárkája írt. Csuang-ce működése a kínai buddhizmus fejlődésére is hatással volt, akárcsak a kínai tájfestészetre és a költészetre.

Feljegyzések Csuang-ce életéről. Kuo Hsiang (megh. 312), Csuang-ce első és sokak szerint legjobb kommentátora szerint a mester a taoista gondolkodás ősforrása volt. Munkáiból a buddhista tudósok - mindenekelőtt a csan (chan; zen) iskolához tartozók - is sokat merítettek, ehhez képest az életrajzáról igen keveset tud az utókor. A Han-dinasztia „nagy történésze”, Ssu-ma Ch'ien (megh. Kr. e. 85 k.) a Csuang-ce életéről szóló vázlatában csupán a legsoványabb információkra szorítkozik. Eszerint Csuang-ce Meng államban született, Chou volt a személyneve, és kishivatalnokként dolgozott a szűkebb pátriájához tartozó Ch'i-yüanban. A Ch'u nemzetségbeli Wei herceg (megh. Kr. e. 327) uralkodása alatt élt, így kortársa volt Menciusnak, a kitűnő konfuciánus tudósnak, akit „Kína második bölcse”-ként is emlegetnek. Ssu-ma Ch'ien szerint Csuang-ce elmélete elsődlegesen Lao-ce mondásain alapul, de a látásmódja jóval szélesebb. Irodalmi és filozófiai tehetségét a konfuciánusok és a motisták (az univerzális szeretetet hirdető Mo-ce-követők) cáfolatára hasznosította. Antikonfuciánus pamfleteket, továbbá két elbeszélő szöveget is tulajdonítanak neki (Wei lei hsü és Keng san tzu).

Elsősorban abból a könyvből ismerjük, amely a szerzője nevét viseli a címében; ez a Csuang-ce, más néven Nan-hua chenching („Nan-hua tiszta klasszikusa”). A mű 33 fejezetből áll, de biztosnak látszik, hogy a IV. században közkézen forgó példányai legalább 53 fejezetet tartalmaztak. Azóta a szöveg számtalan kiadásban látott napvilágot, s az újabb és újabb olvasatok elhomályosították a könyv eredeti tartalmát. A tudományos közmegegyezés szerint az első hét fejezet („a belső könyvek”) nagyobbrészt hitelesnek tekinthetők, viszont a „külső könyvek” (a 8-22. fejezetek), valamint az elegyes írások (a 23-33. fejezetek) csaknem mindenestül hamisítványok, habár néhány passzusuk Csuang-ce keze nyomát viseli. Mindenesetre Csuang-ce karakteréről a legéletszerűbb leírásokat épp az apokrifnek tekintett fejezetek anekdotái tartalmazzák.

Csuang-ce élete az anekdoták tükrében. Csuang-ce ezekben a szövegekben kiszámíthatatlan, különc emberként jelenik meg, aki sem a személyes kényelmével, sem a társadalmi normákkal nem törődik. Ruházata szakadt, lábbelijét madzagok tartják össze, saját megítélése szerint ő mégsem nincstelen nyomorult, csak szegény. Felesége halála után részvétnyilvánítás céljából felkereste őt egy közeli barátja, Hui Shih, s azt látta, hogy a bölcs egy gyékényen ülve énekel, és a mosdótál fenekén veri hozzá a ritmust. Hui Shih megfeddi a bölcset, mondván, hogy ez a viselkedés nem igazán helyénvaló, hiszen csak pár nap telt el annak a személynek a halála óta, aki a bölccsel együtt élt és öregedett meg, s gyermekeket szült neki. Mire Csuang-ce így válaszol:

„Mit segített volna, ha kétségbeesem a halála miatt? Most az egészet újragondolva megértettem, hogy neki eredetileg nem volt élete; sőt nemcsak élete, alakja sem volt; sőt nemcsak alakja nem volt, de anyagi ereje (chi) sem. A nemlét és a lét határán kialakult az anyagi erő, az anyagi erőből létrejött az alak, az alakból az élet, a születésből pedig a halál. Olyan ez, mint az évszakok körforgása: tavasz, nyár, ősz, tél. Ő most alszik a nagy házban (a világegyetemben). Ami engem illet, a sírás és óbégatás csak azt árulná el, hogy fogalmam sincs a lét törvényeiről; így aztán nem jajgatok.”

Amikor Csuang-ce halála közeledett, tanítványai pompás temetésről ábrándoztak, a mester azonban rövid úton észhez térítette őket, közölve, hogy neki egyáltalán nincs szüksége egy nagy temetés kellékeire, az ő külső és belső koporsója a természet lesz, a nap és a hold lesznek az ő jádegyűrűi, a csillagok és a bolygók az ékszerei. Valamennyi teremtmény őt kíséri majd, és áldozik neki; több nem is kell. A tanítványok előbb meglepődtek, majd rámutattak, hogy a mestert ez esetben varjak és keselyűk fogják elfogyasztani. Így válaszolt:

„A föld felett varjak és sólymok esznek meg, a föld alatt kukacok és hangyák. Miféle elfogultság, hogy az egyiktől elvenni akartok, a másiknak viszont adni?”

Csuang-ce különcsége közvetlenül az ő megvilágosodott fatalizmusában gyökerezik. Számára a megvilágosodás azt jelenti, hogy az életben minden Egy, s ez a tao.

A tao szemlélete. Csuang-ce azt tanította, hogy amit a taóról tudni vagy mondani lehet, az nem a tao. A taónak nincs eleje és vége, nincsenek korlátai vagy határai. Az életet a tao időtlen tovahömpölygése irányítja, ebben nincsenek hasznos és káros dolgok, nincs jó és gonosz. A dolgok csak menjenek a maguk útján, az ember ne akarja egy adott helyzetnek fölébe helyezni a másikat. Aki csakugyan erényes, azt nem kötik a körülmények, személyes kapcsolatok, hagyományok, s az a világot sem óhajtja megváltani. Csuang-ce maga Ch'u állam főminiszteri székét is visszautasította, mert nem kívánt az ezzel járó bonyodalmakba belekeveredni.

Látásmódjának relativizmusát a Csuang-ce közismert sorai fogalmazzák meg a legvilágosabban:

„Egyszer régen én, Csuang Csou azt álmodtam, hogy pillangó vagyok, csapongó pillangó, amely szabadnak és boldognak érzi magát, s mit sem tud Csouról. Hirtelen azonban felébredtem, és íme, én voltam az, a valóságos Csou. Most aztán nem tudom, vajon Csou álmodta-e, hogy pillangó, vagy talán a pillagó álmodja éppen, hogy ő Csou? Pedig Csou és a pillangó között biztosan van némi különbség. Íme, ezt nevezem a dolgok (wu) átalakulásának (hua).” (Tőkei Ferenc fordítása)

A Csuang-ce szövegében a tapasztalatok viszonylagos volta és a dolgok végső egysége között állandó a feszültség. Arra a kérdésre, hol van a tao, Csuang-ce azt válaszolta, hogy a hangyákban, sőt mélyebben, a gyomokban és a cserépdarabban is, továbbá a vizeletben éppúgy, mint az ürülékben.

A tao mindenütt jelenvalóságának erőteljes hangsúlyozását párhuzamba állíthatjuk az érett kínai buddhizmussal, ahol a mindenütt jelen lévő buddha leírására hasonló nyelvi fordulatokat használnak. Csuang-ce filozófiája a par excellence független emberről szól, aki azonosult a taóval.

 

Kósa Gábor: Zhuangzi

A Daodejing mellett a taoista irodalom legfontosabb alapszövege. A hagyomány szerinti szerzője, a Shiji szerint Wei fejedelemségben található Mengben született Zhuang Zhou az i.e. 4. század második felében élt. Állítólag jó barátja volt a logicistaként ismert Hui Shi, akivel vitatkozva (egyesek szerint) alakulhatott ki Zhuangzi anti-racionalista filozófiája. A mű másik elnevezése („A virágzó délvidék igaz könyve”) egy 742-es császári ediktumból származik. A tudományos kutatás már régen kimutatta, hogy a szöveg nem homogén, nem egy szerzőtől származik. Feltehetőleg már a legkorábbi fázisban is három részre osztották: belső fejezetek (neipian), külső fejezetek (waipian), vegyes fejezetek (zapian). A jelenleg ismert szöveg, melyet Guo Xiang (mh. i.sz. 312) állított össze 7 belső, 15 külső és 11 vegyes fejezetet tartalmaz. A hagyomány és a modern filológia egyetért abban, hogy az első 7 fejezet tekinthető Zhuangzi eredeti művének, amely stílusában, nyelvtanában és filozófiai tartalmában egységes, és felbukkan benne az összes motívum, amiről a mester elhíresült. Zhuang Zhou maga valószínűleg rövidebb írásokat hagyott maga után, és csak utólag állították össze bizonyos tematikai megfontolások alapján ezt a 7 fejezetet. A Zhuangzi többi fejezetén belül a következő rétegek különíthetőek el:

1. 8–11. fej. (az ún. „primitivista” anyag) – egy i.e. 3. századra datált szerző műve, akit erősen befolyásolt Laozi.

2. 12–16. és 33. fej. (az ún. „szinkretista” anyag ) – egy eklektikus taoista műve az i.e. 2. századból – feltehetőleg a Huainanzit összeállító Liu An herceg udvarában összegyűlt „mágusok” műve, akik valószínűleg az egész mű létrejöttében is lényegi szerepet töltöttek be

3. 17–22. fej. – Zhuang Zhou későbbi követőinek munkája, gyakori a belső fejezetek stílusának és témáinak utánzása. (Guan szerint a 23. is ide tartozik.)

4. 23–27. és 32. fej. – töredékek heterogén gyűjteménye, néhány közülük Zhuang Zhoué.

5. 28–31. fej. – Yang Zhu (i.e. 5.sz.) iskolájából származó anyag, melyet Graham i.e. 2. századra datál.

A Zhuangzihez hasonló jellegű részeket tartalmazó művekből (Guanzi, Huainanzi, Lüshi chunqiu, Han Feizi) így tűnik, hogy Chu és Qi államban nagy népszerűségnek örvendett, és fontos szerepet játszott a Han-korban az ún. Huang-Lao iskola formálódásában. Szintén csak a Han-kortól kezdve merül fel a Laozi és a Zhuangzi közös iskolához való tartozása. A határozottan legista Qin-dinasztia alatt és a fokozatosan konfuciánussá váló Han-korban nem értékelték különösebben nagyra. A Han-kor végén és az ezt követő időszakban már számos csodálója akadt (Cao Zhi, Ruan Ji, xuanxue iskola, stb.). Zhuangzi műve nagy hatást gyakorolt a később taoista szektákra (elsősorban a Shangqingra), a tájképfestészetre, a költészetre és a chan-buddhizmusra.

Zhuangzi jellegzetességei. Zhuangzi műve alapvetően inkább történetekkel, parabolákkal, hasonlatokkal és metaforákkal közelíti meg a létezés misztikus régióit. Az egyébként teljesen önálló elképzelésekkel fellépő Zhuangzi számára Laozi mellett inspiratív forrás lehetett Yang Zhu, Hui Shi és Menciusz filozófiája. A Laozihez képest sokkal terjedelmesebb, mind tartalmában, mind nyelvezetében sokszínűbb műben az egyedülálló képzelőerővel, humorral, játékossággal és szellemességgel megírt történetek és a bennük megnyilvánuló elvek teoretikus kifejtése, filozófiai megfogalmazása váltogatja egymást. Nyelvezetének stilisztikai különlegessége egyedülálló és előzmények nélküli az ókori kínai filozófiában és irodalomban egyaránt.

            Alapvető különbség Laozihez képest, hogy Zhuangzi szerint az igazi bölcs teljesen visszavonul a kormányzás evilági feladataitól, és kizárólag a spirituális „szabad kóborlás”-ban leli örömét, a Dao végtelenségének és spontaneitásának és az eredendő qinek adva át magát. Zhuangzi iskolájának célja, akárcsak valamennyi ókori iskoláé, a szentség elérése volt, ehhez azonban az erény művelését, a logikai vitákat és a filozófiai diskurzusokat elégtelen eszköznek tartotta, helyettük a misztikus intuíciót és az általuk is Daonak nevezett abszolútummal való egyesülés útját helyezte előtérbe. Az érzéki tapasztalás és a szenvedélyek eltávolítanak a Daotól, mivel a megkülönböztetésre építenek, ezzel szemben a külső, érzéki világtól való elszakadás („a szív böjtje”), a meditatív technikák és az eksztatikus állapotok mind-mind a Daoval való egyesüléshez segítették a törekvőt. Ez a szellemi út valójában visszatérés egy originális állapotba, az ürességbe, a nem-cselekvésbe, a faragatlan fa (pu) állapotába, ahonnét szemlélve a világi jelenségek, élet és halál csak folyamatos átalakulás, átváltozás, az univerzális körforgás fázisai, a mozdulatlan (Dao) által mozgatott jelenségek.

            A Zhuangzi által gyakran felvetett fontosabb témák közé tartoznak még a nyelvi relativitás kérdése, a paradoxonok jellege, égi és emberi különbsége, a tudás természete, a tiszta logika hatékonyságával szembeni szkepticizmus, álom és valóság, élet és halál, aktivitás ás nyugalom viszonya és a halhatatlanok (xian) állapotának elérése.

PDF: Csuang-ce: Gondolatok. IV, 7.
Csongor Barnabás fordítása
In: Világirodalmi antológia I. kötet. Ókor. Egyetemi segédkönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1952. 14. oldal

PDF: A tao virágai: Csuang-ce
Hamvas Béla fordítása
In: Az ősök nagy csarnoka II. Kína - Tibet - Japán, Budapest, Medio Kiadó. 2003. Életműsorozat: 20. kötet. 101-177. oldal
In: Az ősök nagy csarnoka IV. Budapest, Mexikó - Santa soledad - Alkímia - Jakob Böhme - A tao virágai: Csuang-ce - Eksztázis, Medio Kiadó. 2013. Életműsorozat: 22. kötet. 403-428. oldal

Csuang-ce: Csu bolondjának éneke
Weöres Sándor fordítása

Csuang Ce bölcsessége
Brelich Angelo fordításában

PDF: Csuang-ce: Belső fejezetek (I-VII.)
Sándor Ildikó 2020 februárjában indított el egy blogot, amelyben a Csuang-ce könyvet fordítja angolból magyarra:
http://www.csuangce.hu/2020/02/eloszo.html

Csuang Ce: A virágzó délvidék igaz könyve I - XVI., fordította: Dobos László, Palatinus 1997.
Csuang Ce: A virágzó délvidék igaz könyve XVII - XXXIII., fordította: Dobos László, Palatinus 2000.
https://cloudflare-ipfs.com/ipfs/bafykbzaceckplyzhm6jji6ywggrve4mqfsc2wgvjet6ywkhrvmvfjucawsxfa?filename=Csuang%20Csou%20%28%E8%8E%8A%E5%AD%90%29%20-%20CSUANG-CE_A%20VIR%C3%81GZ%C3%93%20D%C3%89LVID%C3%89K%20IGAZ%20K%C3%96NYVE.%201-2.pdf

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi versei

 

ZHUANGZI
Tőkei Ferenc fordításai

I. A szabad kóborlás
II. A dolgok egyenlőségéről
III. Az életerő táplálása III, 2.
VI. A hatalmas ősatya és mester
XIX. Az élet megértése 10, 12.

PDF

I. A SZABAD KÓBORLÁS

1. … A kopár Északon van egy mélységes tenger: az Égi Tó. Abban él egy hal, amelynek szélessége sokezer mérföld, hosszúságát pedig senki sem tudja; ennek a neve kun 鯤. Él ott egy madár is, a neve peng 鵬, amelynek háta akkora, mint a Taishan 太山, szárnyai pedig mint az égről csüngő felhők. Vihart támasztva emelkedik fel, körözve mint a juh szarva, kilencszer tízezer mérföld magasba, míg csak véget nem érnek a felhők és a levegő, s már csak a kék ég van fölötte; akkor aztán Délnek fordul és elszáll Dél homálya1 felé.

Egy csapongó fürjecske kinevette ezért, s így szólt:

– Ugyan hova akar ezzel eljutni? Én felszökkenek a levegőbe, de néhány öl után már le is ereszkedem, hiszen a sűrű térben szárnyalni: ez a repülés legmagasabb foka. Ugyan hova akar ezzel eljutni?

Ez bizony a kicsiny és a nagy vitája (bian 辯). Ezért akinek tudása addig terjed, hogy ellásson egyetlen hivatalt, aki működésével egyetlen falucsoportot tud csak összefogni, aki erényét (de 德) egyetlen fejedelemhez (jun 君) igazítja, hogy így egyetlen fejedelemségben bizonyítsa be kiválóságát, az magába nézve ehhez (a fürjecskéhez) hasonlónak láthatja magát.

Song Rongzi2 宋榮子 azonban csak nevetett az ilyen embereken. Ha egész kora magasztalta, ez őt semmire sem ösztönözte; ha egész kora elítélte, ez őt semmiben sem gátolta. Biztos módon tudta elválasztani egymástól a belsőt és a külsőt, jól meg tudta vonni a dicsőség és a szégyen határát, s ez neki elég volt. A világtól teljesen független tudott maradni, de azért még nem állott oly szilárdan, mint a fatörzs.

Liezi3 列子 azonban képes volt hajtani a szeleket, úgy indult útnak, nagyszerű hozzáértéssel (haladt előre), s (elidőzött) tizenöt napig is, mielőtt visszatért volna (utazásából). Ő a boldogságra való törekvéstől is teljesen független volt; de ha nem is kellett (saját lábán) járnia (utaztában), még mindig szüksége volt egyes dolgokra (a külvilágból). Aki azonban fel tud szállni az ég és föld <a természet> lényegére (zheng 正) s kocsijába tudja fogni a hat lehelet (liuqi 六氣)váltakozását (bian 辯), hogy ezek segítségével utazzék a végtelenségben (wuqiong 無窮), annak szüksége van-e még valamire (a külvilágból)?

Ezért mondják, hogy tökéletes emberenek (zhiren 至人) nincs énje (wuji 無己), az isteni embernek (shenren 神人) nincs érdemdús tevékenysége (wugong 無功), a szent embernek (shengren) pedig még neve sincsen (wuming 無名).

2. Yao 堯 át akarta engedni az égalattit Xuyounak 許由,4 s így szólt:

– Amikor felkelt már a nap vagy a hold, de mégsem oltják el a fáklyák tüzét, érhet ez még valamit a nagy ragyogásban? Ha zuhog már az évszaknak megfelelő eső, de mi tovább öntözünk és csatornázunk, nem hiába fáradozunk-e abban a nagy nedvességben? Ha te állnál a trónon, mester, az égalatti rendje biztosítva lenne, ha pedig továbbra is én foglalnám el ezt a helyet, fölöslegesnek látnám magamat. Kérlek tehát, vedd át az égalattit.

Xuyou azonban így felelt:

– Most te kormányzod az égalattit, s az égalattiban már régen rend uralkodik. Ha én mégis elfoglalnám a helyedet, akkor én csak név (ming 名) lennék! A név azonban: a valóság (shi 賓) vendége. Lehetek-e hát csak nég? Az örökszem az erdő mélyén építi fészkét, de csak egy ágra van szüksége; a vakondok a Folyóból iszik, de csak annyit, hogy megtöltse bendőjét. Maradj hát te a fejedelem. Én semmi hasznát nem venném az égalattinak. Még ha a szakács nem is tud rendet tartani a konyhában, az előimádkozó akkor sem hagyja ott áldozati edényeit, hogy elfoglalja (a szakács) helyét.

3. Jianwu 肩吾 kérdést tett fel Lianshunak 連叔 mondván:5

Én olyan szavakat hallottam Jieyutől 接輿,6 melyek hatalmasak ugyan, de nem megfelelőek <alkalmazhatatlanok>, mert messzire mennek és vissza se térnek. Nagyon felzaklattak engem a szavai, mert olyanok voltak, mint az égi Han 漢 folyó,7 melynek sehol sincsen vége; hatalmasan haladtak a maguk útján, de távol az emberi természettől (qing 情).

Lianshu így szólt:

– Hogy hangzottak a szavai?

– Azt mondta, hogy a távoli Gushe 姑射 szigeten isteni emberek (shenren 神人) élnek, akiknek bőre oly hűvös, mint a jég vagy a hó; akiknek megjelenése olyan, akár a hajadon leányoké; akik nem az öt gabonával táplálkoznak, hanem a szelet szürcsölik és a harmatot isszák; akik felhőn és levegőn utaznak, repülő sárkányokat fognak fogatukba, mikor a négy tengeren is túlra <a világ határán is túlra> utaznak; akiknek szelleme (shen 神) oly összpontosított, hogy az élőlényeket (wu 物) meg tudják óvni járványtól és betegségtől, s a magvakat minden évben meg tudják érlelni. Én mindezt bolondságnak tartom, és nem hiszek benne.

Lianshu ekkor így szólt:

– Hát persze! Egy vaknak semmi sem adhatja meg a szép díszítések (wenzhang 文章) látványát; egy süketnek semmi sem teheti élvezhetővé a harangok és dobok muzsikáját. S vajon csak a test lehet süket és vak? Nem, ilyen lehet az értelem (zhi 知) is. Ezek a szavak arról tanúskodnak, hogy olyan vagy, mint voltál. – Pedig azoknak az embereknek akkora a hatalma (de 德), hogy áthatol minden egyes dolgon (wanwu 萬物) s egységbe fogja őket, s ha zűrzavarában az egész nemzedék <világ> hívja is segítségül őket, egyikük sem fog azzal fáradozni, hogy az égalattival törődjék. Azoknak az embereknek nem tud ártani egyetlen létező (wu 物) sem. Az égig emelkedő hatalmas árvíz őket el nem merítheti; és az olyan szárazság, melyben megolvad a fém és a kő is, kiszárad a föld és a hegyek is, őket meg nem égetheti. Még a porukból és polyvájukból is Yaokat 堯 és Shunokat 舜 lehet formálni-önteni. Melyikük vágyódna hát arra, hogy a dolgokkal (wu) törődjék?

Egy Song-beli 宋 ember szertartási selyemkalapokat akart eladni, azokkal ment a Yue-beliek 越 közé. A Yue-beliek azonban levágják a hajukat és tetoválják (wen 文) a testüket, így hát semmire sem tudták használni (a szertartási kalapokat).8

Yao jól kormányozta az égalatti népeit, s kormányzása békét teremtett a tengerek között. Ekkor elment meglátogatni a négy mestert a távoli Gushe szigeten, és a Fen-folyó9 汾 déli partjához érve elragadtatásában semmivé foszlott előtte az egész égalatti.

4. Huzi10 惠子 beszélgetvén Zhuangzival 莊子 azt mondta:

– Wei11 魏 királya megajándékozott engem egy hatalmas tökfajta magjaival. Én elültettem azokat, és amikor megértek, öt mérőnyi hatalmas gyümölcsöket hoztak, úgyhogy amikor vízzel megtöltve víztárolónak akartam használni őket, egyedül nem tudtam felemelni egyiket sem. Széthasítottam hát valamennyit, hogy merítőedényeim legyenek, de a tökök most meg összecsuklottak és nem tudtak semmi sem magukba fogadni. Nem volt tehát egyéb (jó tulajdonságuk), mint a nagyságuk. S minthogy semmire sem tudtam használni, összeaprítottam őket.

Zhuangzi erre így szólt:

– Igazán ügyetlen vagy, uram, a hatalmas dolgok felhasználásában. Volt egyszer Songban egy ember, aki olyan kenőcsöt tudott készíteni, amely megóvta a kezet a megrepedezéstől. Utódai tehát nemzedékeken át selyemmosással foglalkoztak. Egy idegen azonban (ke 客) tudomást szerzett a dologról, s kérte őket, adják el neki a módszerüket száz fémpénzért (jin 金). Összehívták hát a nemzetséget (zu 族), s tanácskozván a dologról, így szóltak: „Nemzedék nemzedék után mossuk a selymet, s mindössze néhány fémpénzt keresünk vele. Most pedig, ha eladjuk a módszert, egy csapásra száz fémpénzt kapunk. Adjuk hát oda neki.” Az idegen tehát megszerezte a módszert, és elmondotta Wu 吳 királyának. Az éppen Yuevel háborúskodott, s így Wu királya hadvezérévé nevezte ki (az idegent). Ő pedig télen vízi csatát vívott a Yue-beliekkel, és teljesen tönkreverte őket.12 Kiszakítottak hát egy földterületet, s annak hivatalnokává tették (feng 封) az idegent. A képesség, hogy a kéz ne repedezzék meg, ugyanaz volt; s hogy az egyik esetben hivatalba-iktatáshoz (feng) vezetett, a másik esetben pedig nem tette lehetővé a selyemmosástól való megmenekülést, az a felhasználás (yong 用) különbözőségéből származott. – Mármost, uram, ha neked öt mérőnyi hatalmas tökjeid voltak, miért nem azon törted a fejed, hogyan készíts belőlük nagy úszótartályokat, amelyek úszni tudnak a Folyamon és a Tavon is, ahelyett hogy azon bánkódtál volna, hogy a tökök összecsuklanak, és nem tudsz meríteni sem velük? Bizony, uram, töretlen bozót van még a te szívedben <elmédben>.

5. Huizi beszélgetett Zhuangzivel, s azt mondta:

– Van nekem egy hatalmas fám, az emberek csodafának nevezik. Ennek az óriási törzse olyan göcsörtös és összevissza-nőtt, hogy nem lehet hozzáilleszteni a tussal festett zsinórt,13 s még kisebb ágai is olyan görbék és tekergők, hogy nem lehet körzővel és szögmérővel megközelíteni őket. Ott áll az úton, de az ács nem méltatja pillantásra sem. A te szavaid, uram, ugyancsak hatalmasak, de használhatatlanok, s mindenki egyetért abban, hogy elutasítja őket.

Zhuangzi pedig felelte:

– Nem láttál még vadmacskát vagy menyétet uram? Lapuló testtel fekszik és várja, hogy felbukkanjon valami; jobbra-balra ugrál a gerendákon, s nem fél, hogy lezuhan a magasból, egészen addig, míg csak kelepcébe nem kerül vagy hálóban s hurokban nem leli halálát. Aztán meg ott van a jak, mely olyan nagy, akár az égről csüngő felhő. Hatalmasnak lenni: ez a képessége; mert arra valóban nem képes, hogy megfogja a patkányt. Nos, neked van egy hatalmas fád, és azon keseregsz, hogy nem használható fel semmire. Hát miért nem ülteted át olyan helyre, amely semmire sem használható, valamely széles és elhagyott mezőre? Ott aztán teljes nem-cselekvésben (wuwei 無為) kóborolhatnál az oldalánál <körülötte>, teljes szabadságban aludhatnál alatta. Korai pusztulást nem hozhat reá sem balta, sem fejsze; a dolgok (wu) mit sem árthatnak neki (hiszen semmire sem használható fel). Hogy semmi sincs, amire fel lehetne használni, az hogy is adhat okot elkeseredésre!

 1 Dél homálya – Talán Dél tengere, Dél vizei. – Az egész történet megtalálható még egy, feltehetően régibb, de kevésbé világos változatban is, a lefordított szöveg előtt, az 1. könyv legelején. A fordításban olvasható változatot a következő szavak vezetik be: „Ez már a Tangnak Jihez intézett kérdéseiben is megtalálható”, amely mondat valószínűleg egy régi feljegyzésre utal.

2 Song Rongzi 宋榮子 – antikonfuciánus filozófus; lásd Song Keng 宋牼 néven a Mengzi 孟子 VI B, 4.-ben; s vö. még a Mengzi 76. jegyzetével (Kínai filozófia. Ókor. Első kötet).

3 Liezi 列子 – „Lie mester”, Lie Yukou 列禦寇, állítólag egy régi taoista filozófus. A Zhuangziben 莊子 hat említése olvasható (I, VII, XVIII, XXI, XXVIII és XXXII. könyv), anélkül azonban, hogy bármit is megtudnánk belőlük Liezi életéről. Valószínű, hogy ilyen filozófus sohasem élt, s alakja egyike Zhuangzi kedvelt megszemélyesítéseinek. A szövegünkben olvasható utalásból arra gondolhatunk, hogy legfeljebb valamiféle régi sámán lehetett. A Zhuangzi-utalások felhasználásával az i. e. II. században összeállítottak egy Liezi című könyvet is, amely később a taoizmus egyik kánonja lett. (Vö. Az „egoista” Yang Zhu című bevezetésünkkel a Kínai filozófia. Ókor. Első kötetben).

4 Yao 堯: a konfuciánus mítoszok eszményi uralkodója. Xuyou 許由: azáltal, hogy nem fogadja el Yao trónját, az önzetlenség mintaképe.

5 Jianwu 肩吾: Chu-beli 楚 személy, Sunshu Ao 孫叔敖 főminiszter kortársa Zhuang 莊 fejedelem idejében, az i. e. VII. és VI. század fordulóján. Lianshu 連叔: ismeretlen személy.

6 Jieyu 接輿 – „Chu bolondja”, közélettől visszavonult „bölcs”; lásd a Lunyu 論語 XVIII, 5.-et és az ehhez fűzött 166. jegyzetet az Első kötetben. Zhuangzi ezt a legendás alakot többször is említi.

7 Az égi Han-folyó 漢 – a Tejút.

8 Yue 越: déli, partvidéki fejedelemség, amelynek őslakói minden valószínűség szerint ausztro-ázsiai eredetűek voltak.

9 A Fen-folyó 汾 – a Huanghe 黃河 egy mellékfolyója.

10 Huizi 惠子 – Hui Shi 惠施, az egyik legnevesebb kínai „szofista”, „vitatkozó”-filozófus, Zhuangzi kortársa. Kötetünkben még többször találkozunk a nevével. Paradoxonjaiból tízet a Zhuangzi XXXIII, 7. őrzött meg; lásd ott, s vö. még 93. jegyzetünkkel.

11 Wei 魏 – a Jin 晉 fejedelemség felbolásakor (i. e. 400 körül) keletkezett három fejedelemség egyike, Zhuangzi szülőhazája. Fővárosa Liang 梁 volt. (Vö.: Mengzi I A és jegyzetei az Első kötetben.)

12 Wu 吳 és Yue 越: két egymással szomszédos déli, „barbár” fejedelemség. A vízi csata a Yangzijiangon 揚子江 lehetett, s a győzelmet – történetünk szerint – a kenőcs biztosította a Wu-belieknek.

13 A tussal festett zsinór – ácsok mérőszerszáma.

 

II. A DOLGOK EGYENLŐSÉGÉRŐL
QI WU LUN

1. Nanguo Ziqi14 南郭子綦 egy kis asztalkára támaszkodva ült, tekintetét az ég felé fordította, s halkan lélegzett; úgy látszott, hogy (teste) elvesztette a társát <szellemét>.

Yancheng Ziyou 顏成子游,15 aki szolgálatra készen állt előtte, így szólt hozzá:

– Mi történik itt? Hát valóban olyanná lehet tenni a testet (xing 形), mint a kiszáradt fa, a szívet <az elmét> pedig olyanná, mint a holt hamu? Aki most az asztalkára támaszkodik, az egészen más, mint akit eddig láttam erre az asztalkára támaszkodni.

Ziqi 子綦 azt mondta:

– Éppen jókor kérdezed. Ma sikerült elveszítenem az énemet (wo 我). De tudod-e, mi az? Hiszen te hallhattad az emberek orgonajátékát, de sohasem hallottad a föld orgonajátékát; és ha talán hallottad a föld orgonajátékát, sohasem hallottad az ég orgonajátékát.

Ziyou megkérdezte:

– Szabad-e tudnom, mi ennek a titka (fang 方)?

Ziqi azt felelte:

– Amikor a természet (dakuai 大塊)erősen kifújja leheletét, annak neve: szél. Most éppen nem fúj, de ha feltámad, akkor tízezer nyílásból hallatszik a vad zengés. Még sohasem hallottad ezt a zúgást? A hegyi erdők félelmetes sziklái, a hatalmas fák tátongó üregei olyanok, mint megannyi orr, száj, fül, megannyi serleg, gyűrű, mozsár; máskor meg mintha tócsák és pocsolyák lennének; de valamennyiből susogás, suhogás, nyikorgás hallatszik, sóhajtás, sivítás, haragos kiáltás, zokogás és panaszos sírás árad. Ha az első hangok élesen csengenek, akkor ezekkel mélyebb zúgás cseng össze. Ha gyenge szellő fújdogál, halk harmónia csendül; ha pedig orkán dühöng, hatalmas harmónia támad. S amikor a kegyetlen szél lecsillapodik, valamennyi nyílás üresen áll. Még sohasem láttad, hogy részket és imbolyog utána minden?

Ziyou ekkor így szólt:

– A föld orgonajátéka tehát semmi más, mint ami a temérdek nyílásból hallatszik, akárcsak az emberek orgonajátéka a sorba rendezett bambuszcsövekből. De szabad-e megkérdeznem, milyen az ég orgonajátéka?

Ziqi pedig felelte:

– Az tízezer különböző (melódiát) fúj, mégpedig úgy, hogy azok maguktól fejeződnek be. De kinek az ereje az, amelyik mindezeket össze tudja szedni magának?

2. A hatalmas tudás: határtalanság; a kicsiny tudás: korlátoltság. A hatalmas szavak: ragyogóvá tevés; a kicsiny szavak: puszta fecsegés.

Alvás közben a lelkek (hun 魂) találkoznak (jiao 交). Ébredéskor a test (xing 形) ismét szétválasztja őket (kai 開). Mivel pedig az (álombeli) érintkezésbe belebonyolódik a szív <az elme>, nap mint nap harc dúl benne. Minden bonyolultság, alattomosság és titokzatosság (innen származik). A kis dolgoktól való félelem remegést kelt, a nagy dolgoktól való félelem pedig végképpen megzavar. (Elménk) indulása (fa 發) olyan (gyors), mint a nyíllövő szerkezet működése; ezt nevezik ítélkezésnek igaz és hamis felett. Megállapodása (liu 留) olyan (szilárd), mint esküvel erősíteni meg egy szerződést; ezt nevezik az elért győzelem megőrzésének. Halála olyan (elkerülhetetlen), mint az őszi és téli pusztulás; a szavak által napról napra fogyatkozik. (Az ember) úgy elmerül abban, amit csinál, hogy azután már képtelen (elméje) visszatérítésére. Vágyai kielégítésében olyan, mintha le lenne kötözve <nem tud szabadulni>, s szavaival egyre a régi úton halad. S amikor a szív már megközelíti a halált, semmi sem tudja többé visszatéríteni az életbe.

Vidámság és harag, bánat és öröm, gond és sóhaj, állhatatlanság és tétovázás, élvezetvágy és mértéktelenség, kitárulkozás és gőg éppúgy keletkezik, mint a muzsika az ürességből <a sípok csöveiből>, vagy ahogy a nyirkos meleg megérleli a gombát. Éjjel-nappal egymást váltva bukkannak elő, de senki sem tudja, honnan sarjadnak. Elég, elég! Reggel és este egyaránt találkozunk valamivel, amiből kiinduljanak, ami éltesse őket! De ha megtagadjuk azokat <a külvilág benyomásait>, akkor nem lesz énünk (wuwo 無我). Ha megtagadtuk énünket, akkor pedig nincs mit megragadnunk <megértenünk>, s így egészen közel jutunk (az igazsághoz). Megérteni a működését úgysem tudjuk. Úgy működik, mint aki valóságos vezetőnk (zai 宰), de semmiféle látható nyomát nem tudjuk megkülönböztetni. Úgy kell tehát utána mennünk, hogy teljesen megbízunk benne, de sohasem láthatjuk testi alakját (xing), mert lényege (qing 情) van csupán, de teste (xing) nincsen.

Íme, itt van száz csontom, kilenc nyílásom és hat belső részem <testem különböző részei>: vajon melyiket szeretem a legjobban? Mindnyájan örülnétek neki? Lenne hát nekik egyedi érdekük (si 私)? Olyanok lennének, mint megannyi szolgám és szolgálólányom (chenjie 臣妾)? De ha szolgák és szolgálólányok, akkor nem méltók rá, hogy egymást kormányozzák. Vagy olyan viszonyban vannak egymással, mint fejedelem és alattvalói (junchen 君臣)? Akkor pedig léteznie kell egy valóságos fejedelemnek. Hogy valaki keresi és megtalálja a lényegét (qing), vagy pedig nem bukkan rá, az sem nem növeli, sem nem csökkenti a valóságosságát. Ha egyszer valaki befogadta magába és ezáltal alakot öltött (xing), az nem veszíti el, és nem vár rá enyészet. Ám a külvilág dolgaitól (wu) való szüntelen karcolódás és horzsolódás következtében működése oly gyorsan kimerül, mintha csak vágtatna efelé, és ezt senki sem tudja feltartóztatni. Hát nem szomorú (pályafutás)? Az egész élet szüntelen szolgálat anélkül, hogy érdemes eredményt pillanthatnánk meg; kimerítő kínlódás a szolgálatban anélkül, hogy tudnánk, hová fogunk megtérni. Hát nem sajnálatra méltó? Az emberek halhatatlanságról beszélnek, de hát mi haszna ennek? Akinek teste (xing) átalakul (hua 化), annak szívét <elméjét> is ugyanez a sors éri. Hát nem ez a legszánnivalóbb? Az emberi élet valóban ilyen homályban tapogatózó, vagy csak én vagyok homályban, és vannak emberek, akik nincsenek homályban <tudatlanságban>?

3. Aki tökéletessé lett szívét követi, azt tekintve mesterének, az hogyan maradhatna mester nélkül <”homályban”>? Miért kellene mások tudására hagyatkoznia, amikor rendelkezik azzal, amit szíve <elméje> maga választott ki? Még az ostoba is rendelkezik ilyennel. Aki azonban még nem tökéletesítette magát szívében, de máris az igazat és hamisat próbálja megkülönböztetni, az éppen olyan, mint „ma indulni el Yuebe 越 és tegnap már meg is érkezni”.16 hiszen (az erre vállalkozó ember) a nemlétezőt (máris) létezőnek veszi. Aki azonban létezőnek fogja fel a nemlétezőt, az rendelkezhetik akár az isteni (shen 神) Yu17 禹 (tudásával), akkor sem lehet képes (igazi) megismerésre. Minek is kellene ezzel tovább vesződni?

Beszélni: nem (puszta) levegő-fúvás. Aki beszél, annak legyen mit mondania. Aki azt, amit mond, szándékosan nem határozza meg pontosan, arról nem tudhatni, hogy végül is van mit mondania vagy egyáltalán nincs mit mondania. Persze azt hiszi, hogy szavai különböznek a tyúk kárálásától, de hát valóban meg lehet különböztetni attól, vagy pedig nincs semmi különbség?

Hogyan homályosodhatik el úgy az értelem (dao 道), hogy létezhessék igaz és hamis? Hogyan homályosodhatnak el úgy a szavak, hogy létezhessék helyes és helytelen? Merrefelé nem létezik az értelem (dao)? Hogyan létezhetnek olyan szavak, amelyek lehetetlenséget (tartalmaznak)? Az értelem (dao) a kis egészektől <részigazságoktól> homályosodik el; a szavak pedig a dicsőség ragyogásától <a feltűnésvágytól> homályosodnak el.

Így keletkeztek a konfuciánusok (ru 儒) és a motisták (mo 墨) ellentétes vélekedései (shifei 是非). Az egyik helyesli azt, amit a másik elítél; s elítéli azt, amit a másik helyesel. Pedig annál, hogy helyeselni igyekezzünk azt, amit mások elítélnek, s elítéljük azt, amit mások helyeselnek, összehasonlíthatatlanul jobb, ha igazi világosságra (ming 明) törekszünk. A dolgok (wu 物) közt nincs, amelyik ne lehetne az, s a dolgok közt nincs, amelyik ne lehetne ez. Ha (egy dolog vizsgálatában) az „az”-ból <valamely adott létből> indulunk ki, de nem sikerül meglátnunk a dolgot, akkor kiindulhatunk a tudásunkból, és meg fogjuk ismerni a dolgot. Ezért mondják, hogy az „az” mindig az „ez”-ből jön létre, de az „ez” is alapozódik az „az”-on. Az „az” és az „ez”: egy-egy oldalról (fang 方) jellemzi az életet. Ami azonban egyik oldalról élet, az más oldalról halál; ami egyik oldalról halál, az más oldalról élet; ami egyik oldalról lehetséges, az más oldalról lehetetlen; ami egyik oldalról lehetetlen, az más oldalról lehetséges. Így a megalapozott helyesléssel egy időben megalapozottan tagadni is lehet, s a megalapozott tagadás egyben megalapozott helyeslés is lehet. Ezért a bölcs ember (shengren 聖人) nem ezekből (a megkülönböztetésekből) indul ki, hanem az ég <az örökkévalóság> fényében látja a dolgokat. Ő is támaszkodhatik az „ez”-re, de az „ez” számára egyben „az” is, és az „az” számára egyben „ez” is. Az „az” ugyanúgy lehet egyszerre igaz is, meg hamis is, mint ahogy az „ez” egyszerre lehet igaz is, meg hamis is. S végeredményben, létezik-e egyáltalán „az” és „ez”? Vagy egyáltalán nem is létezik „az” és „ez”? Az „az”-t és az „ez”-t sohasem fogni fel (ellentét-) párnak: ezt nevezzük az értelem (dao) fordulópontjának. E fordulópont körül mint közép körül forogva kezdettől fogva (a dolgok) összhangban maradnak a határtalannal <a daoval>. Így a helyes éppen úgy határtalan lesz, mint ahogy határtalan a helytelen is. Ezért mondottam, hogy az a legjobb, ha igazi világosságra (ming) törekszünk.

4. A jel (fogalmának) segítségével bizonygatni a jelről (zhi 指), hogy nem jel (feizhi 非指): ez sokkal rosszabb, mint a nem-jel (fogalmának) segítségével bebizonyítani a jelnek tartottról, hogy nem jel. A ló (fogalmának) segítségével bizonygatni egy lóról, hogy nem ló: ez sokkal rosszabb, mint a nem-ló (fogalmának) segítségével bebizonyítani egy lónak tartottról, hogy nem ló.18 Az éggel és földdel <a természettel> ugyanúgy vagyunk, mint a jellel; s a tízezer dologgal (wanwu 萬物) ugyanúgy, mint a lóval. Ha valami lehetséges, akkor lehetséges: ha valami lehetetlen, akkor lehetetlen. Az út (dao 道) azáltal tökéletesedik, hogy járnak rajta; a dolgok azáltal lesznek olyanok (ran 然), hogy (olyannak) mondják őket. S miért tartják olyannak (ran) őket? Azért tartják olyannak őket, mert olyanok. S miért tartják nem-olyannak (buran 不然) őket? Azért tartják nem-olyannak őket, mert nem olyanok. A dolgoknak (wu 物) mindig megvan az olyanságuk (ran); a dolgoknak mindig megvan a lehetőségük. Nincs dolog, amely ne lenne (ilyen vagy) olyan; s nincs dolog amelynek ne lenne lehetősége. Ezért mindaz, ami az „ez” szempontjából megítélve vékony szálé vagy (vastag) oszlop, iszonytató rútság vagy Xi Shi-féle 西施 szépség,19 nagyság vagy kicsinyesség, megegyezés vagy eltérés, az a dao révén egymásba hatol és eggyé lesz. Különbözőségük (fen 分) által léteznek önállóan (cheng 成), és önálló létük (cheng) által pusztulnak el. Minden dolog, amelynek (már) nincs önálló léte, sem pedig pusztulása, ismét egymásba hatol és eggyé lesz. De csak a nagyon bölcs ember (dazhe 達者) ismerheti meg ezt az egymásba-hatolást és eggyé-válást. Az „ez” szempontját (a „nagyon bölcs ember”) nem igyekszik hasznosítani (buyong 不用), hanem megelégszik a legközönségesebb dolgokkal (zhuyong 諸庸);a közönséges dolgok (yong 庸) révén (szabadon) cselekedhet; cselekvése révén behatolhat mindenbe (tong 通);mindenbe behatolván elérheti (az igazságot); ezt elérve pedig máris célhoz ért. Az „ez”-re való támaszkodása itt véget ér. Véget vetni (a külvilággal való kapcsolatnak), s mit sem tudni már a dolgok (ilyen vagy) olyan voltáról (ran): ezt nevezem daonak. Aki szellemét (shen 神) erőltetve igyekszik megvilágítani az eggyé-válást, de nem képes megérteni a dolgok azonosságát (tong 同), arra ráillik a „reggelre hármat” (története). Hogy mit jelent a „reggelre hármat”? Beszélik, hogy egy apamajom gesztenyét adott övéinek, s így szólt: „Reggelre hármat, estére négyet (egyetek).” Az egybegyűlt majmok mind dühöngtek emiatt. (Az öreg majom) ekkor azt mondta: „Jó, akkor reggelre négyet és estére hármat.” Mire a majmok mind örvendeztek. Sem a név (ming 名), sem a valóság (shi 實) nem változott, mégis egyszer örömöt, máskor meg haragot váltott ki náluk (a mondás) alkalmazása, mert ők ugyancsak az „ez”-re támaszkodtak. Ezért a bölcs ember (shengren) megbékíti (a külvilágot) helyeslésekkel és elítélésekkel <hiábavaló megkülönböztetésekkel>, de saját megnyugvását az éggel <az örökkévalósággal> való harmóniában (jun 鈞) találja meg. Ezt nevezzük kettős magatartásnak.

5. A régi idők embereinek tudása kiterjedt odáig, hogy legyen számukra egy végső pont. Mi volt ez a végső pont? Úgy vélték, van egy olyan állapot, amikor a dolgok (wu 物) létezése még nem kezdődött el. Ezzel (valóban) úgy kimerítették (az igazságot), hogy nem is lehet hozzátenni semmit. Következő fokként úgy vélték, hogy léteznek a dolgok (wu), de körülhatároltságuk (feng 封) még nem kezdődött el. További fokként úgy vélték, hogy létezik bizonyos körülhatároltságuk (feng), de helyesre és helytelenre való megkülönböztetésük még nem kezdődött el. A helyes és a helytelen különbségének a megmutatkozása által az értelem (dao) csorbát szenvedett. Ami pedig az értelmet (dao) fogyatékossá teszi, egyben kifejleszti a (külvilág iránti) szeretetet (ai 愛). Végeredményben létezik-e hát kifejlődés és megfogyatkozás, vagy egyáltalában nincs sem kifejlődés, sem megfogyatkozás? Ha létezik kifejlődés és megfogyatkozás, akkor Zhao 昭 mesternek pengetnie kell a lantját; ha pedig nem létezik kifejlődés és megfogyatkozás, akkor Zhao mesternek pengetnie sem kell a lantját.

Zhao Wen 昭文 lantját pegette, Kuang 曠 zenemester verte az ütemet, Huizi 惠子 a wu-fára 梧 támaszkodva (adta elő tanait):20 ez a három mester ebben a tudományában nagy tökéletességet ért el, s fennmaradt (művészetük híre) a későbbi korokra is. Élt bennük a vágy, hogy azáltal, amit ők szeretnek, különbözzenek másoktól, és (különb voltukat) meg is akarták világítani (másoknak). Ám azok nem voltak elég világosan látók ahhoz, hogy ezt meg lehetett volna világítani nekik. Így aztán a kemény és a fehér21 <értelmetlen megkülönböztetések> homályában rekedtek meg, fiaik <tanítványaik> pedig az ő művészetük (wen 文) fonalaiba bonyolódtak, s végül is halálukig semmit sem valósítottak meg. Ha az „ez”-t megvalósításnak (cheng 成) lehetne nevezni, akkor az énünk (wo 我) is megvalósítás lenne. Ha azonban az „ez”-t nem lehet megvalósításnak nevezni, akkor sem a dolgok (wu), sem az én (wo) nem jelentenek megvalósulást. Ezért a zavaros és kétséges ragyogása (az értelemnek) az, amit a bölcs ember (shengren) elvet. Az „ez” szempontját nem igyekszik hasznosítani (buyong 不用), hanem megelégszik a közönséges dolgokkal (yong 用). Ezt nevezem az igazi világosságra (ming 明) való törekvésnek.

6. Van itt azonban még egy elmélet (yan 言), amelyről nem tudom biztosan, hogy ezzel egy fajtába tartozik-e (lei 類) vagy nem tartozik ebbe a fajtába, de akár ebbe a fajtába tartozik, akár nem, mégiscsak hasonló a fajtája, mert amazoktól semmiben sem különbözik, s ezért akárhogy is van, megpróbálok beszélni róla.

Ha van kezdet, akkor van (olyan állapot), amikor a kezdet még nem kezdett el létezni, sőt van (olyan állapot), amikor még ez a létezni nem kezdett kezdet sem kezdett el létezni. Ha létezik lét, akkor létezik nemlét is, sőt van (olyan állapot), amikor a nemlét létezése még nem kezdődött el, sőt amikor nem létezett még ez a még létezni nem kezdett nemlét sem. Egy pillanat alatt a létből a nemlétbe (jutunk), és nem is tudjuk, hogy a nemlét létezése voltaképpen létezés-e, vagy pedig nem-létezés. Sőt, már van is mivel beszélni a dologról, pedig azt sem tudjuk, hogy amit mondunk róla, annak végeredményben van-e valami mondanivalója, vagy pedig nincs semmi mondanivalója. (Ilyen mondások például:) „Az égalattiban semmi sem nagyobb, mint az őszi szőrszál végecskéje”, vagy „A hatalmas hegy kicsiny”; továbbá „Senki sem érhet el magasabb kort, mint a holtan született csecsemő”, vagy „Pengzu 彭祖 korai halált halt”.22 Az ég és a föld velem együtt született, s a dolgok (wanwu 萬物) velem egyet alkotnak. És ha egyet alkotnak (a valóságban), akkor találhatunk-e szavakat a létezésre (you 有)? Ha pedig azt mondtuk, hogy egyek, akkor találhatunk-e szavakat a nemlétezésre (wu 無)? Az egy és a szavak: kettő; a kettő és az egy: három. Ebből kiindulva odáig lehet elmenni, hogy már a legügyesebb számoló sem képes felfogni, hát még az egyszerű emberek! Ezért: ha a nemlétből kiindulva elértük a létet és végül eljutottunk a háromhoz, akkor hogy is akarnánk a létből kiindulva haladni a lét felé? Ezzel sehová sem jutnánk. Az „ez”-re való támaszkodásnak tehát véget kell vetni.

7. Az értelemnek (dao 道) nincs kezdettől fogva létező körülhatároltsága (youfeng 有封); a szavaknak nincs kezdettől fogva létező állandóságuk <állandó jelentésük>. Csak az „ez” szempontjából tekintve jönnek létre a megkülönböztetések. Beszélhetek e megkülönböztetésekről: van bal és jobb, van törvény (lun 倫) és kötelesség (yi 義), van szétválasztás (fen 分) és vita (bian 辯), van versengés és harc. Ezt nevezik nyolc erénynek (bade 八德). Az anyagi világon (liuhe 六合), túli dolgok a bölcs ember (shengren 聖人) számára léteznek, de nem beszél róluk (bulun 不論). Az anyagi világon (liuhe) belüli dolgokról a bölcs ember beszél, de nem ítélkezik felettük (buyi 不議). A Tavasz és Ősz nemzedékeinek régi királyairól szóló krónikákban23 a bölcs ember talál olyat, amiről ítéletet is mond, de nem vitatkozik ezekről (bubian 不辯). Mert amit szétválasztanak, az szétválaszthatatlan; amiről vitatkozni szoktak, arról nem lehet vitatkozni. Hogy mit jelent ez? A bölcs ember (shengren) keblében hordja <belső meggyőződéssel tudja>, a tömeg emberei (zhongren 眾人) azonban vitatják (az igazságot), hogy aztán (a vitában megismerve) egymásnak mutogathassák. Ezért mondom, hogy aki vitatkozik, az nem lát (mélyre). A hatalmas daot nem kell megnevezni, a hatalmas vita <az igazi bizonyítás> nem szorul szavakra, a hatalmas emberség (daren 大仁) nem az emberség (konfuciánus) erénye (buren 不仁), a hatalmas tisztaság nem válogatós, a hatalmas bátorság nem vakmerő. Ha a dao fényes, akkor az nem a dao; ha a szavak vitatkoznak <érvelni próbálnak>, akkor nem érnek el semmit; ha az emberség (ren 仁) állandó <egyszer s mindenkorra lerögzített>, akkor nem tökéletes; ha a tisztaság makulátlan, akkor nem megbízható; ha a bátorság vakmerő, akkor nem teljes. Ez az öt dolog (még éppen hogy) kerek <az égi világba tartozik>, de már igen közel van ahhoz, hogy szögletes legyen <a földi világba tartozzék>.24 Ezért az a legmagasabb fok, ha tudásunk megáll ott, ahol a megismerhetetlen kezdődik. Ki is tudná megismerni a kimondhatatlan bizonyítékot (bian 辯), a szavakba nem foglalható értelmet (budao zhi dao不道之道)? Aki ezt képes megérteni, arról elmondhatjuk, hogy (birtokolja) az égi kincseskamrát, amelybe mindig öntenek belé, de sohasem telik meg, mindig öntenek ki belőle, de sohasem ürül ki, és nem tudhatni, mindez honnan ered; ezt nevezzük rejtett ragyogásnak.

Hajdanában Yao 堯 megkérdezte Shuntól 舜 mondván:

– Meg akarom támadni (a lázadó) Zongot 宗, Guit 膾 és Xu’aot 胥敖;25 s Dél felé fordulva <trónomon ülve> sem tudok megszabadulni ettől (a gondolattól). Mi ennek az oka?

Shun pedig így felelt:

– Ez a három fejedelem egyaránt sűrű bozót közepette tengődik. Hogyan is nem tudsz megszabadulni tőlük? Egyszer régen tíz nap kelt fel egyszerre,26 és minden dolog (wanwu 萬物) ragyogott tőlük. Hát még az erénytől (de 德), mely sokkal hatásosabb, mint a nap!

8. Nieque 嚙缺 megkérdezte Wangyitól27 王倪 mondván:

– Tudod-e, uram, hogy a dolgok (wu 物) miben azonosak az „ez”-zel?

– Honnan tudhatnám? – felelte az.

– Hát azt tudod-e, uram, hogy mit nem ismerhetsz meg?

– Honnan tudhatnám? – volt ismét a felelet.

– De ha így van, akkor a létezők (wu) talán nem is képesek megismerésre?

Mire aztán (Wangyi) így szólt:

– Honnan tudhatnám? De azért megpróbálok beszélni róla. Honnan tudhatom, hogy amit én tudásnak nevezek, az nem nem-tudás-e valójában? Honnan tudhatom, hogy amit én nem-tudásnak nevezek, az nem tudás-e valójában? Most pedig én próbálok kérdést feltenni neked. Az embernek, ha nedves helyen alszik, megfájdul a dereka, és féloldala elhal; de vajon ugyanígy jár az iszapban lakó hal? Ha (az ember) fán tartózkodik, állandóan remeg a félelemtől; de vajon ugyanígy jár a majom is? Mármost e három (élőlény) közül melyik tudja, hogy mi a helyes tartózkodási hely? Az ember növényekkel és hússal táplálkozik, a szarvas fűvel él, a százlábú a férgeket szereti, a bagolynak az egér ízlik. A négy közül vajon melyik tudja, mi a helyes ízlés? A hím majom a nőstényével párosodik; a szarvasbika a szarvastehénnel közösül; az iszapban lakó hal a halkkal úszik együtt; Mao Jiang 毛嬙 és Li Ji28 麗姬 az emberek között nagyon szépnek számítanak, de a halak mélyen a víz alá merülnek, ha megpillantják őket, a madarak láttukra a magasba szállnak, az őzek pedig ijedten rohannak tova, ha találkoznak velük. A négy közül vajon melyik tudja hát, mi az égalatti leghelyesebb szépsége? Ahogy én látom, az emberség (ren 仁) és igazságosság (yi 義) alapvonásai s a helyeslés és tagadás útjai kibogozhatatlanul összekuszálódtak. Hogyan lehetnék hát képes rá, hogy megismerjem különbségüket (bian 辯)?

Nieque ekkor azt kérdezte:

– S ha nem tudod, mi a haszon (li 利), és mi a kár (hai 害), akkor biztos, hogy a tökéletes ember (zhiren 至人) sem tudja, mi a haszon és a kár?

Wangyi pedig felelte:

– A tökéletes ember szellemi (shen 神). Ha felforr a hatalmas tenger, őt nem képes megégetni; ha befagy a Folyó és a Han, ő akkor sem fázik; vad mennydörgés repesztheti meg a hegyeket, szél korbácsolhatja a tengert, őt mindez nem tudja megfélemlíteni. Aki ilyen, az felhőn és levegőn tud utazni, meg tudja lovagolni a napot és holdat, el tud kóborolni a négy tenger vidékén túlra, s halál vagy élet mit sem változtathat énjén (ji 己). Mi szüksége lenne hát a haszon és a kár (li hai 利害) fogalmára?

9. Quqiao 瞿鵲 mester kérdést tett fel Changwu 長梧 mesternek29 mondván:

– Én azt hallottam a mestertől <Konfuciusztól?>, hogy az olyan beszéd, mint „a szent ember (shengren 聖人) sohasem végzi buzgón a dolgát; nem keresi a hasznot és nem fordít hátat a kárnak; nem örül az igyekvésnek, nem követi az utat (dao 道);semmit sem mondva beszél; ha mond valamit, nem beszél; s a por és piszok (anyagi világán) túl kóborol”; hogy tehát szerinte ezek a szavak olyanok, akár a vad hullámok. Én azonban úgy gondolom, ez éppen a titokzatos dao útján haladás. Mi erről a véleményed, uram?

Changwu mester azt felelte:

– Ezeket hallva még a Sárga Uralkodó30 is megzavarodna, hát akkor Qiu 丘 <Konfuciusz> hogy is lehetne képes megérteni őket? Aztán meg te is túlságosan korán tervezel <türelmetlen vagy>. Megpillantod a tojást és már keresed az éjszakát (amikor a tyúkok kárálnak). Megpillantod az íjat és már keresed a bagolysültet.31 Én most egészen kötetlenül beszélni fogok neked a dologról, s te is kötetlenül hallgassad. Miért áll (a szent ember) a nap és a hold mellett? Karjába ölelve a világegyetemet, egyesül vele, ahogyan az ajkak összezárulnak. Rendet teremt az eltévelyedések közepette, s a rabszolgát (li 隸) hasonlónak tekinti a nemeshez (zun 尊). A tömeg emberei (zhongren 眾人) szolgálatokban fáradoznak, a bölcs ember (shengren) azonban ostoba és egyszerű, összefogja a tízezer esztendőt <az egész időt>, és tisztaságában minden eggyé teljesedik. Minden dolog (wanwu 萬物) kimeríti olyanságát (ran 然), s ezáltal az „ez”-ek egyesülnek egymással. Honnan tudhatnám, hogy vajon az életnek szóló öröm nem csalás-e? Honnan tudhatnám, hogy vajon a halál gyűlölete nem olyan-e, mint amikor egy gyermek eltéved és nem ismeri fel, hogy éppen a hazafelé vezető úton jár? A Li-beli 麗 Ji 姬 az Ai-beli 艾 határfelvigyázó (fengren 封人) leánya volt.32 Amikor Jin 晉 fejedelemség <fejedelme> először vette birtokába őt, úgy ömlött a könnye, hogy átnedvesedett tőle a ruhája. Mikor azonban a királyi palotába ért, a királlyal együtt hált, s vele együtt ette a húsételeket, már megbánta könnyeit. Honnan tudhatnám, hogy vajon a halottak nem bánják-e meg, hogy korábban életért könyörögtek? Aki álmában bort iszik <szórakozik>, az reggelre kelve sírhat és zokoghat. Aki álmában sír és zokog, reggelre kelve vadászni indulhat. Amikor éppen álmodik, nem tudja, hogy álom az egész. Álmai közepette megpróbálja értelmezni álmait <valóságnak veszi álmait>, és csak mikor felébred, akkor tudja meg, hogy álmodott. Van aztán egy nagy felébredés, amikor megértjük, hogy mindez <az élet> egy nagy álom csupán. Az ostobák azonban azt hiszik magukról, hogy ébren vannak, és mindenáron tudni vélik, hogy ők fejedelmek vagy éppen pásztor rabszolgák. Igazuk van-e? Qiu 丘 <Konfuciusz> is, meg te is, mindketten csak álmodtok. S amikor azt mondom, hogy álmodol, az is csak álom. Az ilyen szavak neve: fonák beszéd. De ha tízezer nemzedék után végre egyszer egy nagy bölccsel (dasheng 大聖) találkozunk, aki tudja, hogyan kell feloldani <érteni> őket, az éppen annyi, mintha reggel és este közt találkoznánk vele.

10. Tegyük fel, hogy vitatkozom valakivel. Az illető győz a vitában, én nem tudok fölébe kerekedni. Az illetőnek tehát igaza van, nekem pedig nincs igazam? Vagy én győzöm le őt, ő nem tud fölém kerekedni. Akkor nekem igazam van, ő pedig téved? Egyikünknek igaza van, másikunk meg téved? Vagy mindkettőnknek igaza van, vagy talán egyikünknek sincs igaza? Ha az illetővel képtelenek vagyunk egymást megérteni, akkor az emberek teljes sötétségben maradnak (a vitatott dolog felől), és vajon kire bízhatnánk, hogy döntse el a vitát? Olyanra bízzuk a döntést, aki az illetővel ért egyet? De ha eleve az illetővel ért egyet, akkor hogyan tudna igazságot tenni? Bízzuk a döntést olyanra, aki velem ért egyet? De ha eleve velem ért egyet, akkor hogyan tudna igazságot tenni? Bízzuk a döntést olyanra, aki sem velem, sem az illetővel nem ért egyet? De ha eleve nem ért egyet sem velem, sem az illetővel, akkor hogyan tudna igazságot tenni? Vagy bízzuk olyanra a döntést, aki velem is, meg az illetővel is egyetért? De ha eleve egyetért velem is, meg az illetővel is, akkor hogyan tudna igazságot tenni?

S ha ez így van, akkor én meg az illető, valamint más emberek, egyaránt képtelenek vagyunk egymást megérteni, és valami egészen másra szorulunk.33 …Felejtsük el tehát az érveket, felejtsük el a vélekedéseket (yi 義), emelkedjünk a határtalanságba, s legyen otthonunk a határtalanság!

11. A félárnyék megkérdezte az árnyéktól mondván:

– Egyszer jársz, máskor állsz; egyszer ülsz, máskor felemelkedsz. Hogyhogy nincs saját kezdeményezésed?

Az árnyék így felelt:

– Nekem van valakim, akitől függök, s attól vagyok ilyen (ran 然). S akitől én függök, annak szintén van mitől függenie, s attól olyan. Olyan vagyok én, mint a kígyó bőre vagy a cikáda szárnya. Hogyan ismerhetném meg azt, ami ilyenné tesz? Hogyan ismerhetném meg azt, ami nem tesz ilyenné?

12. Egyszer régen Zhuang Zhou 莊周 azt álmondta, hogy ő pillangó, csapongó pillangó, amely szabadnak és boldognak érzi magát, s mit sem tud (Zhuang) Zhouról. Hirtelen azonban felébredt, és íme, ő volt az, a valóságos (Zhuang) Zhou. Most aztán nem tudom, vajon (Zhuang) Zhou álmodta-e, hogy pillangó, vagy talán a pillangó álmodja éppen, hogy ő (Zhuang) Zhou? Pedig (Zhuang) Zhou és a pillangó között biztosan van némi különbség. Íme, ezt nevezem a dolgok (wu 物) átalakulásának (hua 化).

14 Nanguo Ziqi 南郭子綦 – erről a Zhuangziben többször is emlegetett filozófusról semmit sem tudunk, a név jelentése: „Qi, a déli külvárosban lakó mester”.

15 Yancheng Ziyou 顏成子游 – Qi 綦 mester (Ziqi 子綦) tanítványa.

16 A mondás Hui Shi paradoxonjai közt olvasható a Zhuangzi XXXIII, 7.-ben.

17 Az isteni Yu 禹 – a mitikus Xia-dinasztia 夏 megalapítója, erdetileg konfuciánus mítoszok hőse, de a motisták is hivatkoztak rá.

18 A másik neves „szofista” filozófus, Gongsun Long 公孫龍 a hagyomány szerint ezeket az „elméleteket” hirdette (vö. kötetünkben a Gongsun Longzi 公孫龍子 II. és III. fejezetével). Gongsun Long maga azonban feltétlenül sokkal fiatalabb volt, mint Zhuangzi.

19 Xi Shi 西施: legendák eszményi szép nője, akit a történet szerint Yue fejedelme azért ajándékozott oda ellenségének, Wu fejedelmének, hogy elbűvölje szépségével, s ő legyőzhesse.

20 Zhao Wen 昭文 és Kuang 曠 zenemester: Jin 晉 fejedelemség híres muzsikusai. Egy magyarázat szerint a szofista Hui Shi is foglalkozott zenével, ezért említi őt a szöveg a két muzsikussal együtt. A következőkből azonban nyilvánvaló, hogy Zhuangzi a Hui Shi-féle logikai megkülönböztetések evilági hívságosságáról beszél.

21 A kemény és a fehér – utalás a „vitatkozók” paradoxonjaira; vö.: Zhuangzi XXXIII, 7., Gongsun Longzi V. és a motista logikai szövegek, valamennyi kötetünkben.

22 Négy „szofista”, „vitatkozó” paradoxon.

23 A Tavasz és Ősz című könyv Lu 魯 fejedelemség krónikája i. e. 722-től i. e. 484-ig; a hagyomány szerint maga Konfuciusz írta. Erről a könyvről „Tavasz és Ősz” korszaknak nevezik a felölelt időszakot is.

24 A régi kínai elképzelés szerint az ég kerek, a föld pedig négyszögletes. Szövegünkben a „kerek” egyben a természet önmagában lezárt világára, a „szögletes” pedig a mesterségesen szabályozott földi világra vonatkozik.

25 Zong 宗, Gui 膾 és Xu’ao 胥敖: mítoszbeli törzsek vagy fejedelemségek Yao 堯 idejében (akinek Shun 舜, a későbbi utód, még csak főminisztere).

26 Utalás egy nagy szárazság emlékét őrző mítoszra, amely szerint egy napon egyszerre tíz nap kelt fel, de kilencet lelőtt közülük Yi 羿, a nagy íjász.

27 Nieque 嚙缺 és Wangyi 王倪: mítoszbeli bölcsek Yao idejében.

28 Mao Jiang 毛嬙 és Li Ji 麗姬: két híres női szépség. Mao Jiang a legenda szerint Xi Shi (lásd 19. jegyzetünket) kortársa, s ugyancsak Yue-beli. Li Ji pedig egy határfelvigyázó leánya, akit Jin fejedelme elfogott és asszonyává tett; történetét lásd a szöveg következő fejezetében.

29 Quqiao 瞿鵲 és Changwu 長梧 mester: költött alakok.

30 A Sárga Uralkodó – Huangdi 黃帝, mitikus uralkodó, a taoisták afféle védőszentje.

31 Ezek a mondatok elismerik a szofista paradoxonokról, hogy nem egészen légből kapott ostobaságok. A XXXIII, 7.-ben olvasható: „A tojásnak tolla van”. Zhuangzi bírálata (a költött Changwu szájába adva): az ilyesféle paradoxon „túlságosan korán tervez”.

32 Lásd 28. jegyzetünket.

33 Az itt következő szavak szövegromlás következtében nem értelmezhetők.

 

VI. A HATALMAS ŐSATYA ÉS MESTER

1. Megismerni az ég <a természet> működését, és megismerni (benne) az ember tevékenységét; ez a legfőbb cél. Az ég <a természet> működésének megismerése az ég <a természet> révén jön létre; az ember tevékenységének megismerése pedig azáltal, hogy megismerjük a megismerhetőt és táplálkozunk (yang 養) a tudásunk számára hozzáférhetetlenből. Végigélni égi <természetes> éveinket és nem pusztulni el útközben korai halállal: ez a tudás igazi kiteljesedése.

Van azonban egy szerencsétlenség. A megismerésnek szüksége van (más dolgokra is) ahhoz, hogy helyes legyen. Mármost ha éppen az, amire szüksége van, meghatározatlan marad, akkor honnan tudhatnám, hogy amit éginek <természetesnek> nevezek, az vajon nem emberi-e; és amit emberinek neveznek, az vajon nem égi-e? Éppen azért van szükségünk igaz emberekre (zhenren 真人), hogy segítségükkel elérhető legyen az igazi tudás.

Kit nevezünk igaz embernek? A régi idők igaz emberei nem féltek attól, hogy (tudásukkal) egyedül maradnak. Nem vittek végbe hőstetteket és nem szőttek terveket. Akik ilyenek voltak, tévedés esetén sem bántak meg semmit, s ha igazuk volt, akkor sem teltek el önmagukkal; s éppen mert ilyenek voltak, magasra emelkedve sem szédültek, vízbe merülve sem lettek vizesek, tűzbe lépve sem égtek meg. A tudásuk éppen így volt képes felemelkedni odáig, hogy szinte egyesüljön (jia 假) a daoval 道.

A régi idők igaz emberei alvás közben nem álmodtak, felébredve pedig sohasem aggódtak. Ételük nem volt édes <nem volt ízletes>, lélegzésük mélységes volt. Az igaz emberek a sarkukból <egészen mélyről> lélegzenek, a tömeg emberei azonban a torkukkal lélegeznek, s görcsös fáradsággal nyögik ki szavaikat, mintha csak hánynának; mélyek a szenvedélyeik, de éppen ezért sekélyes bennük az égi gépezet <a természetesség működése>.

A régi idők igaz emberei nem ismerték az életnek szóló örömöt, s nem ismerték a haláltól való irtózást. Kilépésük (a testi életbe) nem jelentett örömöt számukra, s belépésük (az anyagi léten túli világba) nem támasztott ellenkezést bennük. Nyugodtan mentek és nyugodtan jöttek. Nem felejtették el kezdetüket és nem keresték a végüket; elfogadták (életüket) és örültek neki, elfeledkeztek (a halálról) és egyszerűen visszatértek (a testen túli létbe). Elmondhatjuk róluk, hogy szívükkel <elméjükkel> nem akarták megrövidíteni a daot, s az emberivel nem akartak segítséget nyújtani az éginek. Ezért nevezzük őket igaz embereknek.

S minthogy ilyenek voltak, a szívük elfelejtett (mindent), arckifejezésük nyugodt, homlokuk pedig nagy és széles volt. Hűvösek voltak, s ebben az őszhöz hasonlítottak; langyos melegek voltak, s ebben a tavaszhoz hasonlítottak. Örömük vagy haragjuk olyan (természetes) volt, mint a négy évszak; a dolgokkal (wu 武) mindig olyan viszonyban voltak, ahogyan az megfelelő; és senki sem tudta megismerni a végső pontjukat.

Ezért: ha a bölcs embernek (shengren 聖人) fegyvert kell alkalmaznia, elpusztít egy egész országot, de akkor sem veszíti el az emberek szívét <nem idegenedik el az emberektől>; és bár hasznot hajtó áldását tízezer nemzedékre terjeszti ki, ezt nem emberszeretetből (airen 愛人) teszi. Aki tehát örül annak, hogy hatással van a dolgokra (wu), nem igazán bölcs ember; aki egyeseket jobban szeret (qin 親), nem igazán emberséges (fei ren 非仁); aki az égi évszakokat (latolgatja), nem igazán kiváló (fei xian 非賢); aki nem tud föléje emelkedni haszonnak és kárnak, nem igazán nemes ember (fei junzi 非君子);aki a hírnév kedvéért elveszejti magát, nem jó katona (fei shi 非士). Ha önmagunk elpusztítása nem az igazi (buzhen 不真), akkor nem szolgálja az embereket. Az olyanok, mint Hu Bujie 狐不偕, Wuguang 務光, Boyi 伯夷, Shuqi 叔齊, Ji 箕 fejedelme, Xuyu 胥餘, Jituo 紀他 és Shen Tudi 申徒狄,38 az emberek szolgálatában fáradoztak, az emberek szükségleteit elégítették ki, de elszalasztották azt, amire nekik maguknak lett volna szükségük.

A régi idők igaz embereinek viselkedése igazságos (yi 義) volt, de nem barátkozó (bupeng 不朋); jelentéktelennek mutatták magukat, de nem magasztaltak senkit <nem hízelegtek senkinek>; határozottak voltak szögletességükben <saját akaratukban>, de sohasem kemények <makacsak>; mindenkit felülmúltak ürességükkel <a világ iránti közönyükkel>, de ezzel sohasem hivalkodtak; mindig mosolyogtak és vidámnak látszottak, mégis tartózkodók voltak, és ha nem kellett, nem foglalkoztak (az emberekkel). Vonzanak bennünket azáltal, hogy behatoltak énünkbe (wose 我色), s megajándékoznak bennünket azáltal, hogy megszilárdítják erényünket (de 德). Szigorúak abban, hogy mindig hasonluljanak a korhoz, de büszkék is arra, hogy nem lehet őket irányítani <kényszeríteni>; az (emberekkel való) érintkezésükben olyanok, mintha legszívesebben elzárnák (magukat), és szemüket lesütve elfelejtenek beszélni is.

A büntetéseket (xing 刑) testnek <alapvetőnek> fogták fel, a szertartásokat (li 禮) szárnyaknak <másodlagosaknak>; a tudást úgy fogták fel, mint időhöz-igazodást (shi 時);az erényt (de) pedig úgy, mint alkalmazkodást. S minthogy a büntetéseket tartották a testnek, békések voltak akkor is, ha ölniük kellett; s minthogy a szertartásokat tartották a szárnyaknak, kortársaikra való tekintettel eleget tettek azoknak. Minthogy a tudást úgy fogták fel, mint igazodást az időhöz, nem is folyamodtak hozzá máskor, csak ha dolgukhoz kellett. S minthogy az erényt úgy fogták fel, mint alkalmazkodást, ezért azt mondták róla, hogy (olyan, mint) akinek lába van, felér a dombra; bár (ugyanekkor) az emberek valójában azt hitték, hogy azt csak különös erőfeszítéssel lehet megvalósítani.

Így amit (az igaz emberek) szeretnek, az egy; amit nem szeretnek, az (ugyanaz az) egy. Amivel egynek tartják magukat, azzal egyek; amivel nem tartják egynek magukat, azzal is egyek. Amiben (az igaz ember) eggyé válik, abban az ég <a természet> társa; amiben nem válik eggyé, abban az emberek társa. S éppen azért nevezzük igaz embernek, mert nem kerekedik fölül benne sem az égi, sem az emberi. A halál és az élet: sors (ming 命). Hogy örökké létezzenek, mint az éjszaka és nappal, az égi <természeti törvény>; s hogy az emberek számára olyanok legyenek, ami ellen mit sem lehet tenni, az a dolgok (wu 物) természete (qing 情). Az emberek az eget atyjuknak tekintik és személyes szeretettel fordulnak feléje; mennyivel inkább (kell tehát szeretnünk) azt, mai magasabb (az égnél)! Az emberek azért tekintenek fejedelmüknek valakit, mert különbnek ítélik önmaguknál és érte vállalják a halált is; mennyivel inkább (megérdemli hát ezt) az igazi (fejedelem)!

Ha a források kiszáradnak, a halak meg egymás hegyén-hátán vannak a szárazföldön, egymás szájából táplálkoznak, egymás nyálkájából jutnak nedvességhez, az távolról sem olyan jó, mint ha kölcsönösen megfeledkeznek egymásról a folyókban és tavakban. Magasztalni Yaot 堯 és ócsárolni Jiet 桀: ez távolról sem olyan jó, mint elfelejteni mind a kettőt és átalakulni a dao révén. A természet (dakuai 大塊) a testi forma (xing 形) által tart fenn bennünket, az élet által fáradságot okoz nekünk, az öregség által szabadulást biztosít, a halál révén pedig megnyugvást nyújt nekünk. Mert ért az életünkhöz, s éppen ezért ért a halálunkhoz is. Arról a csónakról, amit jól elrejtettek a völgyben, vagy arról a szigetről, amely jól el van rejtve a tengerben, azt szokták mondani, hogy biztonságban van. Igen ám, de éjfélkor jön egy erős ember, hátára veszi (a csónakot) és elviszi, az alvó (gazda) pedig mit sem tud róla. A kicsinyt elrejteni legmegfelelőbb a nagy, de mindig előfordulhat, hogy (a kicsiny) elvész. Az égalatti <a mindenség> azonban, amely magában az égalattiban <a mindenségben> van elrejtve, sohasem veszhet el. Ez a dolgok (wu) tartós fennmaradását biztosító legfontosabb természeti feltétel (daqing 大情). Hogy éppen emberi formát öltöttünk (xing), annak csak örülhetünk; s hogy az emberi forma tízezer változáson megy át anélkül, hogy ennek kezdete és vége lenne, az meg alig felmérhető boldogság! Ezért a bölcs ember (shengren 聖人) ott kóborol, ahol a dolgok (wu) sohasem veszhetnek el, hanem mind (örökre) megmaradnak. Otthonosnak lenni a korai halálban és az öregségben egyaránt, jól intézni a kezdetet és a véget: ezt még az emberek is utánozni tudják, hát még az (mennyire meg tudja valósítani), amitől minden létező (wanwu 萬物) függ, amire minden egyesülésnek és változásnak szüksége van!

Mert ez a dao, amelynek van lényege (qing 情) és van megbízhatósága (xin 信), de nincs tevékenysége (wuwei 無為) és nincs testi formája (xing); amelyet lehet hagyományozni <tanítani>, de nem lehet megragadni; amelynek birtokába lehet jutni, de amit nem lehet megpillantani; mert önmagában van az alapja, önmagában van a gyökere. Olyan régi időktől fogva létezik szilárdan, amikor még az ég és föld sem létezett; szellemivé tette (shen 神) az ősök lelkeit (gui 鬼), szellemivé tette az ősi uralkodókat (di 帝), megszülte az eget és megszülte a földet. A legvégső pontokon is túl van, mégsem magas; a hat égtáj alatt van, mégsem mély; megelőzi az ég és föld születését, mégsem régi; idősebb a legrégebbi múltnál, mégsem öreg.

Xiwei 狶韋 a birtokába jutott és elrendezte vele az eget és földet; Fuxi 伏羲 a birtokába jutott és kifürkészte vele az ősanyag anyját (qi mu 氣母); a Weidou 維斗 csillagkép a birtokába jutott és ezáltal sohasem tévedhet le (helyéről); a nap és hold a birtokába jutottak és ennek következtében sohasem pihenhetnek meg (útjukon); Kanpi 堪坯 a birtokába jutott és megszerezte vele a Kunlun 昆侖 hegyet; Fengyi 馮夷 a birtokába jutott és ennek következtében kóborolhat a nagy folyóban; Jianwu 肩吾 a birtokába jutott és ezért lakhatik a Taishanban 大山; Huangdi 黃帝 a birtokába jutott és általa emelkedett a felhőborította égbe; Zhuanxu 顓頊 a birtokába jutott és ezért lakhatott a Sötét Palotában; Yuqiang 禺強 a birtokába jutott és ott áll az északi sarkon; Xiwangmu 西王母 a birtokába jutott és ott ül a Shaoguangban 少廣 anélkül, hogy valaki ismerné a kezdetét, vagy valaki ismerné a végét; Pengzu 彭祖 a birtokába jutott és Shun idejétől egészen az öt hegemón uralkodó (wubo 五伯) idejéig élt; Fu Yue 傅說 a birtokába jutott és ezáltal lett Wuding 武丁 főminisztere, s vele úgy sikerült kormányoznia az égalattit, hogy felszállhatott a Dongwei 東維 csillagképre, meglovagolhatta a Jiwei 箕尾 csillagképet, s végül elfoglalhatta saját helyét a csillagok között.39

2. Nanbo Zikui 南伯子葵 megkérdezte Nüyutől40 女偊 mondván:

– Hogy lehetséges az, hogy éveid száma szerint koros vagy, de megjelenésed olyan, akár egy gyermeké?

Az így felelt:

– Én hallottam a daoról.

Nanbo Zikui megkérdezte:

– Hát a daonak tanulással a birtokába lehet jutni?

– Nem, hogy is lehetne! – hangzott a felelet. – Te nem is vagy arravaló ember. Bu Liangyi41 卜梁倚 azonban rendelkezik a bölcs ember (shengren 聖人) tehetségével, csak éppen a bölcs ember daojával nem rendelkezik (még). Én pedig rendelkezem a bölcs ember daojával, csakhogy a bölcs ember tehetsége hiányzik belőlem. Ha meg akarnám tanítani őt (a daora), vajon valószínű-e, hogy valóban bölcs emberré válna? Nem bizony. Egyébként is könnyű a bölcs ember tehetségével bírónak megmagyarázni a bölcs ember daoját. Ha magamnál tartanám és magyarázni kezdeném neki, három nap múlva már képes lenne rá, hogy külsőnek tekintse az égalattit <közömbös legyen a világ iránt>. Ha még tovább magamnál tartanám, hét nap múlva képes lenne rá, hogy külsőnek tekintse a dolgokat (wu 物). S ha már külsőnek tekinti a dolgokat (wu), és még tovább tartanám magamnál, kilenc nap múlva képes lenne külsőnek tekinteni az életet. Ha pedig az életet is külsőnek tekinti, akkor képes rá, hogy oly világos legyen (elméje), mint a reggel, s ha (elméje) olyan lett, mint a reggel, akkor meg tudja pillantani az egyetlent. Ha megpillantotta az egyetlent, akkor elérte, hogy számára nem létezik többé múlt és jelen; s ha számára nem létezik többé múlt és jelen, akkor már képes behatolni oda, ahol többé nem létezik sem halál, sem pedig élet. Ami az életet elpusztítja, maga sohasem hal meg; ami az életet létrehozza, maga sohasem született. A dolgok (wu) mind őt követik, mind feléje fordulnak, mind általa pusztulnak el, mind általa teljesednek ki. A neve: harcban (született) nyugalom. Hogy harcban (születő) nyugalom, az azt jelenti, hogy harc folyik, és utána következik a kiteljesedés.

Nanbo Zikui most azt kérdezte:

– S te magad honnan hallottál erről?

És (Nüyu) felelte:

– Én az írástudók (fumo 副墨) fiaitól hallottam, az írástudók fiai az énekmondók (luosong 洛誦) unokáitól hallották, az énekmondók unokái a világoslátástól (zhanming 瞻明) hallották, a világoslátás a hallástól (niexu 聶許) hallotta, a hallás a hangzástól (xuyi 需役) hallotta, a hangzás a hangtól (wu’ou 於謳) hallotta, a hang a titoktól (xuanming 玄冥) hallotta, a titok az ürességtől (sanliao 參寥) hallotta, az üresség pedig a végtelenségtől (yishi 疑始) hallotta.42

3. Zisi 子祀, Ziyu 子輿, Zili 子犁 és Zilai 子來,43 négyen beszélgettek egymással, s így szóltak:

– Ki képes rá, hogy a nemlétet tekintse fejnek <kiindulópontnak>, az életet tekintse törzsnek <közbülső állapotnak>, s a halált tekintse farnak <természetes végnek>? Ki ismeri fel, hogy a halál és az élet, a fennmaradás és a pusztulás egy-test (yiti 一體)? Az ilyen emberrel szeretnénk barátságot kötni.

A négy ember ekkor egymásra nézett, s elnevették magukat. Egyiküknek sem volt más a szíve <a kívánsága>, így hát egymással kötöttek barátságot.

Nem sokkal ezután Ziyu megbetegedett. Amikor Zixi elment hozzá, hogy tudakozódjék hogyléte felől, (a beteg) így szólt:

– Hatalmas a dolgok (wu 物) alkotója, mely így megfogott engem! Olyan púpos volt, mintha megnyílt volna a háta; felül volt az öt nyílása, álla és köldöke egy szinten volt, válla messze a nyaka fölé magasodott, (hátán) csúnya fekély mutatott az ég felé. Yin 陰 és yang 陽 erői <teste> összekavarodtak, de szíve nyugodt volt és tétlen.

Elvánszorgott a kútig, s meglátva tükörképét a vízben, felkiáltott:

– Ó jaj, a dolgok (wu) alkotója alaposan megfogott engem!

Zixi azt kérdezte:

– És most gyűlölöd (a halált)?

– Nem – volt a felelet. – Miért is gyűlölném? Ha (a dolgok alkotója) felbomlaszt és átalakítja bal karomat egy kakassá, akkor én vele fogom megállapítani éjszakánként az időt; ha felbomlaszt és átalakítja jobb karomat egy íjjá, akkor én ezzel fogok sütni való baglyot lőni; ha felbomlaszt és átalakítja faromat egy kocsivá, szellememet (shen 神) pedig egy lóvá, akkor én azon fogok utazni, és lesz-e szükségem rá, hogy fogatot váltsak? A dolgok lenyerésének megvan a maga ideje, s az elvesztésnek is megvan a maga rendje. Aki megbékél az idővel és tudomásul veszi a dolgok rendjét, abba bánat és öröm többé nem tud beléhatolni. Ezt nevezték úgy a régi időkben, hogy a kötelékek megoldása. Kötelékeit azonban senki sem képes maga megoldani, mert a dolgok (wu) megkötözve tartják. Ezek a dolgok (wu) azonban nem tudnak megbirkózni az éggel <a természettel>; így van ez régtől fogva. Ugyan miért gyűlölném hát (a halált)?

Nem sokkal később Zilai betegedett meg, s hörögve vívódott a halállal. Felesége és gyermekei körülvették és siratták.

Zili elment hozzá, hogy tudakozódjék felőle, s így szólt:

– El innen, menjetek! Ne zavarjátok az átalakulását!

Nekitámaszkodott az ajtónak, s beszélgetést kezdve a beteggel, így szólt:

– Hatalmas az alkotó és átalakító! Vajon mit akar csinálni belőled? Vajon hová vezet most téged? Talán patkánymájat csinál belőled, vagy talán légylábat?

Zilai erre azt mondta:

– Ha a szülők megparancsolják, hogy keletre vagy nyugatra, délre vagy északra menjen, akkor a fiú csak azt teheti, hogy követi a parancsot. Mármost a yin és a yang sokkalta többek az ember számára, mint a szülők. Ha ők közelebb akarják hozni halálomat, és én nem akarom meghallgatni (parancsukat), akkor lázadó vagyok. Mivel is vádolhatnám őket? (A természet a testi forma által tart fenn bennünket, az élet által fáradságot okoz nekünk, az öregség által szabadulást biztosít, a halál révén pedig megnyugvást nyújt nekünk. Mert ért az életünkhöz, s éppen ezért ért a halálunkhoz is.)44 Ha a nagy fémöntő megolvasztja a fémet, a fém pedig ugrándozni kezd és azt mondja: „Énbelőlem moye 鏌邪 kard45 legyen!” – akkor a nagy fémöntő feltétlenül baljós <alkalmatlan> fémnek fogja ítélni. Ha most én, aki egyszer emberi formát öltöttem (xing 形), azt mondanám: „Ember legyek, ember legyek (ismét)!” – akkor az alkotó és átalakító feltétlenül alkalmatlan embernek ítélne engem. Ha tehát az eget és földet <a természetet> úgy fogjuk fel, mint hatalmas olvasztókemencét, az alkotót és átalakítót <a daot> pedig úgy, mint nagy fémöntőt, akkor ugyan hová is irányíthatna bennünket, ahol számunkra ne lenne megfelelő? Befejezvén (életemet) elalszom tehát, és nyugodtan ébredek fel (bármilyen formában).

4. Zi Sanghu 子桑戶, Meng Zifan 孟子反 és Zi Qinzhang 子琴張,46 ezek hárman barátokat kerestek mondván:

– Ki képes rá, hogy velünk legyen azok közepette, akik nincsenek velünk? Ki képes rá, hogy értünk tevékenykedjék azok között, akik nem tevékenykednek értünk? Ki tud felszállni az égre és kóborolni a felhőkön, megragadni a végtelenséget, és mindenről elfeledkezve élni, nem ismerve véget?

Majd hárman egymásra néztek, és elnevették magukat. Egyikük szíve sem óhajtott mást, így hát egymással kötöttek barátságot.

Kevés idő múltán Zi Sanghu meghalt. Még mielőtt eltemették volna, Kongzi 孔子 tudomást szerzett a dologról, s elküldte Zigongot 子貢,47 hogy segédkezzék a temetésnél.

Az egyik (barát) szerkesztett egy dalt, a másik meg pengette lantját, s egymáshoz igazítva a hangokat, azt énekelték:

„Ó, Sanghu, visszajönnél-e?
Ó, Sanghu, visszajönnél-e?
Te visszatértél immár az igazhoz,
Mi meg itt maradtunk embernek,
Ó, jaj!”

Zigong gyors léptekkel odament hozzájuk, s így szólt:

– Bátorkodom megkérdezni, vajon a holttest mellett énekelni a szertartások szerint való dolog-e (li 禮)?

Azok ketten egymásra néztek és nevetve mondták:

– Mit érthet ez a szertartások értelméből!

Zigong hazatért, s elmondván az esetet Kongzinak, így szólt:

– Miféle emberek azok? A rendezett magaviseletet nem ismerik, semmit sem törődnek a külsejükkel, s holttest jelenlétében énekelnek, nem változtatják el (ti. gyászosra) arckifejezésüket, számukra nem léteznek előírások. Miféle emberek azok?

Kongzi így felelt:

– Ők a szabályokon (fang 方) túl kóborolnak, míg én megmaradok a szabályokon belül. E külső és belső <a szabályok túllépése és betartása> sohasem találkozhatik egymással. Ügyetlenség volt tőlem, hogy elküldtelek hozzájuk a siratásra. Az ő szabályuk (fang) az, hogy olyan viszonyban vannak a dolgok (wu 物) alkotójával, mint (ember az) emberrel, s kóborolnak az ég és föld <a természet> egyetlen leheletében (yiqi 一氣). Úgy fogják fel az életet, mint daganatot és gennyes tályogot, a halált pedig úgy, mint a tályogtól való megszabadulást s a genny kitódulását. S ha így gondolkodnak, elismerhetnék-e a halál és az élet rangkülönbségét? Ők csak kölcsönvesznek különböző anyagi dolgokat (yiwu 異物), azokból alakítják ki testüket (tongti 同體). Elfeledkeznek májukról és epéjükről <testükről>, s elhanyagolják fülüket és szemüket <a külvilág érzékelését>. Számukra minden vég és kezdet egymásba tér meg, s nem tudnak arról, hogy valaha véget érne (ez a folyamat). Teljesen kötetlenül lebegnek, túl minden poron és piszkon, tétlenül kóborolnak és a nem-cselekvés (wuwei 無為) mesterségét űzik (ye 業). Hogy is lehetnének képesek arra, hogy kínos gonddal gyakorolják a kor szokásait jelentő szertartásokat, élvezetet nyújtva ezzel a tömeg (zhongren 眾人) fülének és szemének?

Zigong ekkor megkérdezte:

– Hát akkor te, mester, miért tartod be a szabályokat?

– Engem az ég sújtott ezzel a nagy büntetéssel – felelte (Konfuciusz). – De azért elmondom neked (az igazságot).

Zigong tovább kérdezte:

– Szabadna tudnom, mi hát az ő módszerük (fang)?

És Kongzi felelte:

– A halak a vízben születnek, az emberek a daoban születnek. A vízben születettek lemerülnek a mélybe és onnan szerzik táplálékukat, a daoban születettek pedig tétlenek maradnak (wushi 無事), s így életük teljes biztonságban van. Ezért mondják, hogy a halak elfeledkeznek egymásról a folyókban és tavakban, az emberek pedig elfeledkeznek egymásról a dao művészetében (shu 術).

Zigong még azt kérdezte:

– Szabadna-e tudnom, ki a rendkívüli ember (jiren 畸人)?

(Konfuciusz) pedig mondotta:

– A rendkívüli ember fölötte áll az embereknek, s egyenlő rangú az éggel. Ezért mondják, hogy aki az ég szempontjából kis ember (xiaoren 小人), az emberek szempontjából nemes ember (junzi 君子), s aki az emberek szempontjából nemes ember, az ég szempontjából bizony kis ember.

5. Yan Hui 顏回 kérdést tett fel Zhongninak48 仲尼 mondván:

– Mengsun Cainak 孟孫才,49 amikor meghalt az anyja, sírás közben nem ontott könnyet <nem volt elég keserves a sírása>, szívében nem volt igazán megindult, s úgy teljesítette a gyászszertartásokat, hogy nem is jajgatott. E hármat elmulasztotta, de Lu 魯 fejedelemségben mégis az a híre támadt, hogy kiválóan ért a gyászszertartásokhoz. Van-e hát valami valósága ennek a névnek <alapja ennek a hírnévnek>? Csodálkozom a dolgon.

Zhongni azt felelte:

– Mengsun 孟孫 úr kifogástalanul cselekedett. Tudás dolgában igen előre haladt. Igyekszik megszabadulni (a külsőségektől) és nem hagyja magát kényszeríteni; s így már meg is szabadult. Mengsun úr nem ismeri el az élet értelmét, nem ismeri el a halál értelmét. Így aztán nem ismeri (el), hogy előre menjen-e, hogy hátrafelé menjen-e. Így az átalakulásokat (hua 化), amelyek létrehozzák a dolgokat (wu 物), úgy fogadja, mint olyan átalakulást, amit nem lehet megismerni; ennyi az egész. Ami éppen átalakulónak látszik, arról honnan tudhatnánk, valóban átalakul-e? S amiről úgy látjuk, hogy nem alakul át, honnan tudhatnánk, nem alakult-e át máris? Nem lehetséges-e, hogy most éppen én is, te is álmodunk, s még nem ébredtünk fel álmunkból? Ő <Mengsun Cai> eleget tesz a külső formáknak (xing 形), de nem hagyja befolyásoltatni a szívét. Számára csak egy hajnali kunyhó <útnak indulás> létezik, s nem ismeri a lényeg (qing 情) halálát. Mengsun úr már felébredt. Ha az emberek sírnak, ő is sír; ezért beszélnek róla úgy, ahogy beszélnek. Továbbá: mi kölcsönösen énünkről (wu 吾) beszélünk, de honnan is tudhatnánk, mi az, amiről azt mondjuk, hogy én? Álmodban madár is lehetsz, s az égre szállsz; álmodban hal is lehetsz, s a mélybe merülsz. Nem tudhatod, hogy most, amikor beszélünk, ébren vagyunk-e vagy álmodunk. Aki megtette a nagy lépést (az anyagi világon túlra), azt már nem éri el a mosolygás; aki pedig még mosolyogni tud <érzelmeket nyilvánít>, az még nem érte el az igazi rendet. Aki azonban megnyugszik a dolgok rendjében és úgy távozik el, az beléolvad a végtelen ég <a természet> egységébe.

6. Yi’er zi 意而子 meglátogatta Xiuyout 許由,50 aki így szólt hozzá:

– Mit nyújtott neked Yao 堯?

Yi’er zi így felelt:

– Yao azt mondta nekem: „Először magadat vesd alá az emberség (ren 仁) és igazságosság (yi 義) elvének, aztán beszélhetsz majd helyességről és helytelenségről.”

Xuyou ekkor így szólt:

– Miért jöttél hát hozzám, ha ez a Yao már bélyeget sütött rád az emberség és igazságosság elveivel, s levágta orrodat a helyesség és helytelenség (káros megkülönböztetésével)? Hogyan fogsz így a szabad lebegés, teljes kötetlenség és örök változás útjain kóborolni?

Yi’er zi azt felelte:

– Hát legalább az elválasztó sövényig szeretnék eljutni.

Xuyou pedig mondotta:

– Ez lehetetlen. Egy vaknak semmi értelme beszélni a szemöldök, a szem vagy az arcvonások szépségéről; egy vaknak teljesen hiába beszélnék a kék és sárga, a fekete és fehér színek látványáról.

Yi’er zi így szólt:

– Wuzhuang 無莊 elvesztette szépségét, Juliang 據梁 elvesztette erejét,51 Huangdi 黃帝 elvesztette tudását: valamennyien bekerültek az olvasztó-kemencébe. Honnan tudhatod, hogy a dolgok (wu) alkotója nem gyógyítja-e meg a rám sütött bélyeget, nem pótolja-e ki levágott orromat, s nem tesz-e engem éretté ahhoz, hogy mesteremként követhesselek?

Xuyou azt felelte:

– Bizony igaz, ezt nem tudhatom. Elmondom tehát neked a legfontosabbat. Ó, mesterem! Ó, mesterem! Minden dolgot (wanwu 萬物) ő irányít, mégsem igazságos (yi 義); áldása tízezer nemzedéket is elér, mégsem emberséges (ren 仁); idősebb a legrégibb múltnál, mégsem öreg; betakarja s fenntartja az eget és földet, kifarag és kivés mindenféle formát, mégsem leleményes (qiao 巧): ő az, amiben kóborolunk.

7. Yan Hui 顏回 így szólt:

– Gyarapodom.

Zhongni 仲尼 megkérdezte:

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Elfelejtettem az emberség (ren 仁) és igazságosság (yi 義) elvét – felelte (Yan Hui).

– Az meglehet – mondta (Konfuciusz). – Csakhogy ez nem elég.

Egy más napon (a tanítvány) ismét elébe járult és így szólt:

– Gyarapodom.

– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte (mestere).

– Elfelejtettem a szertartásokat (li 禮) és a zenét (yue 樂) is – mondta (Yan Hui).

– Az meglehet; csakhogy ez sem elég – szólt (Konfuciusz).

Ismét más napon újra elébe állt (a tanítvány) és így szólt:

– Gyarapodom.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Képes vagyok az „ülve feledésre”.

Zhongni felélénkülve kérdezte:

– Mit értesz azon, hogy ülve feledés?

Yan Hui így felelt:

– Elvetettem magamtól tagjaimat és testemet, elhagytam hallásomat és látásomat, megszabadultam testi alakomtól (xing 形), eltávolítottam tudásomat, és azonosultam a mindent áthatóval (datong 大通). Ezt jelenti az ülve feledés.

Zhongni ekkor így szólt:

– Ha azonosultál vele, akkor nem ismersz többé előszeretetet <vágyat>; ha így átalakultál, akkor nem ismersz többé állandó szabályt (chang 常). Ezzel pedig sokkal bölcsebb (xian 賢) lettél nálam, s én csak arra kérlek, hogy téged követve nyomodban járhassak.

8. Ziyu 子輿 és Zisang 子桑 barátok voltak. Amikor egy ízben tíz napon át szakadt az eső, Ziyu így szólt:

– Félek, hogy Zisang belebetegszik.

Ennivalót csomagolt hát össze, s elindult, hogy táplálékul elvigye neki. Amikor Zisang kapujához ért, hallotta, hogy (barátja) félig énekelve, félig sírva pengeti lantját, azt mondogatván:

– Az apám? Az anyám? Az ég? Az emberek?

Hangja időnként elhalt, s kapkodva mondta versének szavait (shi 詩).

Ziyu belépett és így szólt hozzá:

– Mi okod van rá, hogy ilyen dalt énekelj?

(Zisang) azt felelte:

– Azon elmélkedem, kinek is köszönhetem, hogy ebbe a végső nyomorúságba jutottam; de nem találtam meg (bajom okozóját). Apám és anyám miért akarná, hogy ilyen szegény legyek? Az ég önzetlenül (wusi 無私) borul fölénk, a föld önzetlenül hordoz bennünket, miért volna tehát érdeke az égnek és földnek, hogy szegénnyé tegyen engem? Keresem, hogy ki tette ezt, és nem találom. Az, hogy mégis ebbe a végső nyomorba jutottam: sorsom rendelése (ming 命).

38 Hu Bujie 狐不偕: csak azt mondják róla, hogy a régi idők egy kiválósága. Wuguang 務光: a mítosz szerint Huangdi idejében élt és hét hüvelyk hosszú volt a füle. Boyi 伯夷 és Shuqi 叔齊: az önzetlenség konfuciánus hősei (lásd a Lunyu 62. jegyzetét az Első kötetben). Ji 箕 fejedelme: Shang-Yin házi herceg, akit a dinasztia utolsó uralkodója fogságban tartott (vö.: Lunyu 論語 XVIII, I., valamint a Hongfan 洪範 I. jegyzete az Első kötetben). Xuyu 胥餘: egyesek szerint Bigannal 比干, az említett Shang-Yin uralkodó másik nagybátyjával azonos (vö.: Lunyu XVIII, I. és az ehhez fűzött jegyzet az Első kötetben). Jituo 紀他: azonosíthatatlan személy, Shen Tudi 申徒狄: Shang-Yin kori férfiú, aki követ kötött a nyakába s a Huangheba 黃河 ölte magát.

39 Xiwei 狶韋 és Fuxi 伏羲: afféle kultúrhéroszok. A Weiduo 維斗 csillagkép: a Nagymedve. Kanpi 堪坯: a Kunlun 崑崙 hegy szelleme, akinek emberarca és állatteste van. Fengyi 馮夷: a Huanghe 黃河 istene. Jianwu 肩吾: a Taishan 太山 hegység istene. Zhuanxu 顓頊: egy mitikus uralkodó. Yuqiang 禺強: az északi sark istene. Xiwangmu 西王母: a „Nyugati Királyi Anya”. Pengzu 彭祖: egy nyolcszáz évet élt mitikus alak. Fu Yue 傅說: a Shang-Yin házi Wuding 武丁 alacsony sorból felemelt főminisztere, aki az Íjász és a Skorpió csillagképekre szállott.

40 Nanbo Zikui 南伯子葵: talán azonos Nanguo Ziqivel (lásd 14. jegyzetünket). A Nüyu 女偊 név jelentése: „Asszonyi Báj”.

41 Bu Liangyi 卜梁倚: ugyancsak költött alak.

42 A válasz értelme: nem tudni pontosan, ki tanított meg engem a titokra, de másképpen a dolog elképzelhetetlen.

43 Zisi 子祀, Ziyu 子輿, Zili 子犁 és Zilai 子來: négy költött személy.

44 A zárójelbe tett mondatok minden bizonnyal csak a könyv I. fejezetében vannak a maguk helyén (lásd ott).

45 A moye 鏌邪 kard – másképpen Moye 莫邪, Ganjiang干將 v. Ganjiang Moye 干將莫邪: egy Wu-beli fejedelem páratlanul értékes kardja.

46 Zi Sanghu 子桑戶: valószínűleg Zisang Bozi 子桑伯子 (Lunyu VI, 1.). Meng Zifan 孟子反: valószínűleg Meng Zhifan 孟之反 (Lunyu VI, 13.).Zi Qinzhang 子琴張: valószínűleg Qin Lao 琴牢 (Zikai 子開, Zizhang 子張), Konfuciusz egy kevéssé ismert tanítványa (Lunyu IX, 6.).

47 Zigong 子貢 – Konfuciusz egyik leghíresebb tanítványa.

48 Yan Hui 顏回 – Yan Yuan 顏淵, Ziyuan 子淵, Konfuciusz kedvenc tanítványa, Zhongni仲尼: Kongzi 孔子, Konfuciusz.

49 Mengsun Cai 孟孫才 – az egyik nagy Lu-beli család sarja.

50 Yi’er zi 意而子: „Fecskefióka”. Xuyou 許由: akinek Yao 堯 felajánlotta a trónját (I, 2.); Zhuangzi itt is szembeállítja Yaoval, a konfuciánusok eszményképével.

51 Wuzhuang 無莊 egy szépségéről, Juliang 據梁 pedig erejéről híres személy.

 

 

Néhány idézet Csuang-ce írásaiból
Tökei Ferenc fordításai

Ven-huj fejedelemnek[1] volt egy szakácsa, aki egy ökröt darabolt fel számára. Ahogyan rátette a kezét, nekivetette a vállát, föltette rá a lábát, nekifeszítette a térdét, és ahogy reccsenve szakadt a bőr, sercegve szaladt a kés, az éppen olyan ütemesen történt, mint az ,,Eperfa-erdő'' tánca[2], s hozzá Csing-sou muzsikája[3]. Ven-huj fejedelem így kiáltott fel:
- Ó, milyen nagyszerű! Utolérhetetlen ügyesség!
A szakács félretette kését és így válaszolt:
- Amit szolgád szeret, az a tao, s ezért haladhatott előre mesterségében. Amikor először kezdtem ökröt feldarabolni, akkor még nem láttam mást magam előtt, mint magát az ökröt. Három esztendő múlva már nemcsak az ökröt láttam. Végül ma már teljesen a szellemre bízom magamat, nem pedig szemem látására. Érzékeimet kikapcsoltam, és csak szellemem kívánsága szerint cselekszem. A természeti törvényekhez igazodom, a nagyobb résekbe hatolok be, a nagyobb üregeken haladok keresztül, mindig a szilárd törvényekre támaszkodva. Ügyesen igyekszem az inak között haladni, nem is beszélve a nagy ízületekről. A jó szakács évente egyszer cseréli kését, mert vág vele; a közönséges szakács havonta cseréli kését, mert tör-zúz vele. Én a mostani pengémet tizenkilenc éve használom, sok ezer ökröt daraboltam fel vele, de pengéje még most is olyan, mintha csak az imént köszörülték volna. Az ízületek között kis hézagok vannak, késem pengéjének pedig nincsen vastagsága; aminek pedig nincsen vastagsága, az be tud hatolni a kis hézagokba, méghozzá éppoly könnyűszerrel, mintha csak sétálna; a penge tehát mindenképpen bőséges helyet talál. Ezért lehetséges, hogy tizenkilenc éve használom, s mégis olyan a késem pengéje, mintha csak az imént köszörülték volna. És mégis, valahányszor egy ízület csomóhoz érek, szemügyre veszem a nehézségeket. Nagyon óvatosan hozzákészülök, megállapítva, hogy meddig szabad mennem, majd nagyon lassan előre haladok, alig-alig mozdítom a kést, és a csomó egyszerre csak szétválik, mintha göröngy hullana a földre. Ott állok akkor késsel a kezemben, körülnézek, tétovázom egy kicsit, majd elégedett lélekkel megtisztítom késemet és helyére teszem.
Ven-huj fejedelem azt mondta erre:
- Nagyszerű! Hallgatom szakácsom szavait, s megtanulom, hogyan kell bánni az élettel.

Csuang-ce III, 2.

 

Csing, a faszobrász, fából egy harangállványt faragott. Mikor a harangállvány elkészült, aki csak ránézett, úgy megcsodálta, mintha szellemet látna.
Lu fejedelme is megtekintette, majd megkérdezte a fafaragótól:
- Mi a titka művészetednek, mellyel ilyet tudsz alkotni?
Az pedig így felelt:
- Szolgád egyszerű kézműves ember; miféle titkos művészet lehetne birtokában? De egyvalamit azért tudok. Attól fogva, hogy rászántam magam a harangállvány faragására, óvakodtam attól, hogy szellemi erőmet más dolgokra fecséreljem. Szigorúan böjtöltem, hogy ezzel biztosítsam szívem nyugalmát. Háromnapi böjt után nem vetemedtem többé arra, hogy jutalomra vagy hivatali jövedelemre gondoljak; ötnapi böjt után nem merészeltem többé megrovásra vagy dicséretre, sikerre vagy sikertelenségre gondolni; hétnapi böjt után egyszeriben elfeledkeztem arról, hogy nekem testem és tagjaim vannak.
Ekkor már nem létezett számomra Felséged udvara sem; ekkor már csak művészetem létezett, s a külvilág minden ármánya eltűnt körülöttem. Így mentem ki a hegyi erdőbe, és addig szemlélgettem a fák természetes tulajdonságait, míg a tökéletes formára rá nem bukkantam. Akkor már készen magam előtt láttam a harangállványt, csak éppen rá kellett tenni kezemet a fára. Ha nem így történik, semmire se mentem volna. Mert semmi más, csupán saját természetemnek a fa természetével való egyesülése tehette olyanná ezt a tárgyat, hogy mindenki szellemi erőt gyanítson benne.

Csuang-ce XIX, 10.

 

Suj, a kézműves, úgy tudott köröket alakítani, hogy azok pontosan megfeleltek a körzővel írt körnek. Csak éppen ujja hegyével érintette, és a tárgy máris alakult magától, neki még gondolkodnia sem kellett. Így ösztönös tehetsége mindig egységes maradhatott, s nem kötötte gúzsba semmi.
Akkor feledkezünk el a lábunkról, ha megfelelő a cipőnk; akkor feledkezünk el a derekunkról, ha megfelelő az övünk. Elménk akkor feledkezik el a hiábavaló igenlésről és tagadásról, ha szívünket tökéletessé tettük. Bensőnkben akkor nem változunk, külvilági tevékenységbe akkor nem merülünk el, ha megfelelő képességekkel rendelkezünk. Aki pedig egyszer rábukkan a megfelelőre és attól fogva sohasem téveszti el a megfelelőt, az arról is elfeledkezik, hogy a megfelelő miért megfelelő...

Csuang-ce XIX, 12.

1. Vej fejedelemség Huj nevű uralkodója (Kr.e. 370-335), a korabeli filozófusok nagy pártfogója.
2. Az ,,Eperfa-erdő'' Tangnak, a Sang-Jin dinasztia legendás alapítójának hivatalos zeneműve.
3. Csing-sou muzsikája - a misztikus Sárga Császár (Huang-ti) Hszien- cse című zeneművének egyik tétele.

 

 

CSUANG-CE
CSU BOLONDJÁNAK ÉNEKE
Weöres Sándor fordítása

Főnixmadár! Főnixmadár!
Hanyatlásnak indult manapság az erény!
Nem érkezett el még a jövendő,
A múlt pedig már csak emlék, messze fény.
Ha van a világban tao,
Akkor azt a bölcs betölti,
Ha nincs a világban tao,
Kénytelen magának élni.
Nehéz idők járnak, nehéz
Most a halált elkerülni.
A szerencse pihe-könnyű,
Utána hiába kapkodsz,
Mint a föld, súlyos a balsors,
Ellene hiába harcolsz.
Rég volt, rég, midőn erénnyel
Fordultam az emberekhez!
Most a földön járni éjjel
S nappal egyként veszedelmes!
Tüskés, borostás növények,
Térjetek ki, hogyha lépek!
Görbe utam göröngyei,
Lábam föl ne sebezzétek!

Csu bolondja - Konfuciuszt (i. e. 551-478), az államvallássá vált konfuciánizmus megalapítóját a hagyomány szerint amikor a dél-kínai Csu fejedelemségben járt, egy bolond remete, fogata mellett szaladva, kísérte, és gúnydalt énekelt róla. Később a taoizmus kedvelt alakja lett Konfuciusz kigúnyolására.

Tőkei Ferenc: Lao-céról és W. S. mesterről

 

 

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi versei

Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

Az irígység erdejében

Dsuang Dszi mester erdejében ültem
és szólt az egylábú virág:
– Óh, százlábú, de jó neked! Te futhatsz,
én állok s nem jutok tovább!

Szólt a százlábú: – Irígyeld a kígyót:
annyi lába sincs, mint neked,
bordái mégis gyorsabban viszik, mint
az én száz lábam engemet!

A kígyó az ég kék szárnyára nézett:
– Óh, szél, – mondta panaszosan –
te játszva átsuhansz az óceánon,
s én porban vonszolom magam!

A szél rám nézett: – Látás, te legyőzöl,
te szárnyatlan és testtelen! –
– Mint engem a gondolat! – mondta búsan
s lehúnyta pilláját a szem.

A gondolat már válaszolni készült,
de a szív megelőzte, és
én felsírtam, hogy minden elégedetlen
és harc és kétségbeesés; –

és szólt Dsuang Dszi: – Hiába, ez a törvény,
ez az irígység erdeje!
Élj, küszködj s ne törődj vele, hogy élsz és
halj meg és ne törődj vele!

 

Dsuang Dszi halála

Dsuang Dszi haldokolt. Barátai
díszes temetést ígértek neki.

– Az egész város lesz ravatalod!
– Az erdő mindig jobb szállást adott.

– Márványt s ezüstöt zárunk majd köréd!
– Az én koporsóm a föld és az ég.

– Arany sírlámpák őrzik álmodat.
– Az én lámpáim a hold és a nap.

– Gyémántékszerrel szórjuk be porod!
– Az én ékszereim a csillagok.

– A nép búcsúztat, mint királyokat se!
– Itt a királyibb mindenség fogad be.

– Testeden hollók s varjak marakodnak!
– Adjam prédájukat a kukacoknak?

Dsuang Dszi meghalt. Már két ezredéve.
Marad belőlünk annyi, mint belőle?

 

Dsuang Dszi csontjai

Tegnap éjjel rénszarvas-szekerén
Csang-Heng, a költő, csavarogni vitt.
Zúzos ősz volt… Nyolc országot bejártunk
s egyszerre csak egy ember csontjait

láttam az út mellett a sivatagban.
Leszálltunk és Csang-Heng a dérlepett
csontvázhoz hajolt: – Ki voltál, barátom?
– kérdezte búsan. – Mi történt veled?

Éhség vert ki hazádból? Kocka, bor, nő
tett tönkre? Itt haltál meg? Vagy az ár,
az árvíz söpört ide valahonnan?
Bölcs voltál? bolond? Koldus, vagy király? –

Halk visszhang zizzent: – Szung fia, Dsuang Dszi
voltam; azt mondják, isteni;
lelkem minden csúcsokon túlrepült, de
így se tudott megmenteni. –

Vezetőm elrémült: – Te? Te? A mester,
Dsuang Dszi voltál? Tízezer imát
mondok az ég s föld minden istenének,
csakhogy feltámadj és élj! A saját

szememet ültetem a koponyádba,
nyelvemet zörgő szádba, húst rakok,
magamból rakok húst a csontjaidra,
és itt a szivem… Mester, akarod,

akarsz élni? – Megint zizzent a válasz:
– Meghaltam és most pihenek.
Mig éltem, zavar és háboru voltam,
s jobb a tél, mint a kikelet?

Amit a hús szeret, a gyönyör és gőg
nem illanóbb-e, mint a por?
Menjek vissza az őrületbe, vissza
a lázbeteg földre, ahol

megint vér, pénz, nő, tévelygés, szitok, gúny
tűztánca ugrálna körűl
és könny kínozna, amennyit a késő
bánat soha le nem törűl?

Beszélgettem csontokkal egykor én is
éppen úgy, ahogy te velem,
de most már ismerem az Örök Útat
s mosolygok a földieken:

olvasd, amit megírtam, neked abban
él csak, ami Dsuang Dszi volt;
én a királyi mindenség vagyok már
s ékszerem a nap és a hold:

szellem vagyok: moss, nem leszek fehérebb,
piszkolj és nem fog a piszok:
nem sietek, és szállok, mint a villám,
nem jöttem, mégis itt vagyok. –

Így beszélt és eltünt a hang, hiába
hivtuk. Köröttünk kisérteties
fény suhogta be a nagy eget. Aztán
Csang-Heng a szent csontokat egy diszes

selyemkendőben eltemette… Lassan
hazaindultunk. – – S mikor hirtelen
felébredtem, otthon, a lámpa mellett
egy nyitott könyvet tartott a kezem.

 

 

PDF: A tao virágai: Csuang-ce [1]
Hamvas Béla fordítása
Gépiratban: 1955
In: Az ősök nagy csarnoka II. Kína - Tibet - Japán, Budapest, Medio Kiadó. 2003. Életműsorozat: 20. kötet. 101-177. oldal

A HAGYOMÁNY

Kung-ce nyugatra ment, hogy iratait a császári könyvtárban elhelyezze. Ce-lu azt a tanácsot adta neki:

- Úgy tudom, van ott egy bizonyos Lao-ce nevezetű ember, aki azelőtt császári levéltáros volt, de most már visszavonult, és otthon él. Ha iratokat akarsz elhelyezni, Mester, kíséreld meg, eredj hozzá, talán segítségedre lesz valamiben.

Kung-ce szólt:

- Pompás!

Csakugyan el is ment, és Lao-cét fölkereste. Lao- ce azonban nem akart kötélnek állni. Erre felsorolta a tizenkét őskori mű címét, és így kívánt hatni rá. Lao-ce a szó közepén belevágott, és így szólt:

- Ez nekem túl aprólékos. A lényeget szeretném hallani.

Kung-ce azt felelte:

- A lényeg a szeretet és a kötelesség.

Lao-ce szólt:

- A szeretet és a kötelesség az emberi lényhez tartozik?

Kung-ce felelt:

- Hogyne! Az erény szeretet nélkül nem tökéletes, és kötelesség nélkül semmi. Szeretet és kötelesség az igaz ember lényegéhez tartozik. Nélkülük semmihez sem lehet fogni.

Lao-ce azt kérdezte:

- Mit is jelent az, hogy szeretet és kötelesség? 103

Kung-ce válaszolt:

- Igaz szívből minden lényhez ragaszkodni és érdek nélkül szeretni, ez a szeretet és a kötelesség szerint való élet.

Lao-ce szólt:

- Úgy. Elég szánalmas. Minden lényt szeretni! Nem túlzás ez? Érdektelenséget kötelességnek tartani, hiszen ez éppen azt jelenti, hogy az ember érdekelt! Mester, ha az a kívánságod, hogy a világ ne maradjon pásztor nélkül, tudnod kell, hogy az ég és a föld örök rendjét önmagában tartja, a Nap és a Hold fényét önmagában hordja, az állat közösségösztönét önmagában hordja, a növény gyökerét önmagában tartja. Ha ezt az életet veszed példának és írásaidban ezt a szellemet követed, már célnál is vagy. Miért van akkor szükség oly nagy hangon a szeretetet és a kötelességet hirdetni? Mintha a dobot vernéd és az elveszett fiút keresnéd! Azt hiszem, Mester, az embert csak megzavarod.

 

SZENT? NEM SZENT?

Si Csöng-ki meglátogatta Lao-cét, és így szólt:

- Mester, hallottam, hogy szent vagy. Eljöttem hozzád, és a messzi úttól nem riadtam vissza, hogy lássalak. Az úton száz éjszakát töltöttem el, lábam megdagadt és kisebesedett, nyugalmat, pihenést nem ismertem, és most látom, hogy mégsem vagy szent. Az egérlyukak előtt halomban fekszik a fölösleges étel morzsája, de te testvéredet házadtól elküldted. Ez a jó szív hiányára vall. 104 A kamra tele van főtt és nyers étellel, és te még jobban összehúzódsz. Ez kapzsiságra vall.

Lao-ce hallgatásba merült, és nem válaszolt.

Si Csöng-ki másnap ismét eljött, és azt mondta:

- Tegnap megsértettelek, de ma szívemben megbékültem. Mi ennek az oka?

Lao-ce azt felelte:

- Nem tartom magam méltónak arra, hogy olyan emberrel, aki az isteni és a szent dolgokat így nem ismeri, szembeszálljak. Ha ökörnek neveztél volna, az lennék; ha lónak neveztél volna, az lennék. Ha az ember való lényét felismerik és elnevezik, de az ember azt nem fogadja el, mindig nagy a baj. Inkább engedek, és azt, amit mondtál, elfogadom. Engedékenységemmel azonban távolról sem kívánom a te engedékenységedet kihívni.

Si Csöng-ki lassan hátrálni kezdett, de ügyelt arra, hogy árnyéka Lao-cét ne érje. Aztán ismét előrelépett, és az udvariassági szabályok pontos megtartásával azt kérdezte, mit tegyen, hogy énjét nemesebbé tegye? Lao-ce azt válaszolta:

- Pimasz arcod van, tolakodó szemed, kihívó homlokod, ordenáré szád, és lényed csak úgy dagadozik az önhittségtől. Olyan vagy, mint a ló, amelyet csak nagy vesződséggel lehet megfékezni, de ha megindul, azonnal megugrik. Orrodat mindenbe beledugod, és tüstént ítélkezésre készen állsz. Egy sereg fogást tudsz, és értesz ahhoz, hogyan végy fel megtévesztő magatartást. Egyik tulajdonság sem vall túl nagy őszinteségre. 105

Ha ilyen embert rosszhírű tájon látnak, azt mondják róla, hogy tolvaj.

 

A KÖNYV

Aki az életet komolyan veszi, az komolyan veszi a könyvet. A könyv azonban csak szó, semmi más. Van valami, ami a könyvet értékessé teszi, és ez a gondolat. Van valami, ami a gondolatot irányítja, de azt, ami a gondolatot irányítja, nem lehet tanítani. A világ a könyvet csak a szóért veszi komolyan.

Ha a világ értékesnek tartja is a szót, valójában nem értékes, mert attól az még nem érték, hogy értékesnek tartják. Éppen olyan ez, mint az érzéki tapasztalatban, amikor csak az alakot és a színt látják, amikor a hallásban csak a hangot és a nevet hallják. Bizony, a világ az alakot és a színt, a hangot és a nevet elégnek tartja ahhoz, hogy a dolgok lényegét ismerni vélje. Alakkal és színnel, hanggal és névvel még senki sem ismerte meg a dolgok lényegét. Aki tud, az nem beszél, aki beszél, az nem tud. Ezt azonban a világ nem ismeri.

Huan hercege szobájában könyvet olvasott. A bognár az udvaron kocsikereket faragott. A bognár szerszámát félretette, belépett a házba, és a hercegtől azt kérdezte:

- Milyen szavakat olvas hercegséged?

A herceg felelt:

- Szent szavakat. 106

A bognár szólt:

- Élnek még ezek a szentek?

A herceg válaszolt:

- Már régen halottak.

A bognár ismét azt kérdezte:

- Úgy hát, amit hercegséged olvas, az a régi embereknek csak hulladéka?

Huan hercege így szólt:

- Hogyan bírálgathat egy bognár valamit, amit egy herceg olvas? Ha meg tudsz válaszolni, legyen; ha nem, meg fogsz halni.

A bognár erre azt válaszolta:

- Hercegséged szolgája vagyok, és csak a mesterségem oldaláról nézek. Ha a kocsikerék készítését valaki könnyen veszi, laza lesz és használhatatlan. Ha valaki nem siet és nem kényelmeskedik, mindent helyes időben el tud kapni, akkor a munka a célnak megfelel. Szóval hiába próbálom megmagyarázni. Minden a fogáson múlik. Saját fiamnak se mondhatom meg, és saját fiam se tanulhatja meg tőlem. Hetven éves vagyok, és még mindig kereket csinálok. Az őskor emberei azt, amit nem tudtak megmondani, a sírba magukkal vitték. Így tehát az, amit hercegséged olvas, az őskor embereinek csak hulladéka.

 

SZAKÁCSMŰVÉSZET

Wen-hui hercegnek volt egy szakácsa, aki éppen ökröt darabolt fel. Hozzáfogott, vállával lendült, 107 lábával segített, térdével szorított: egy-kettő, a bőrt lenyúzta, a kés a hús izmai között siklott. Olyan volt, mint a tánc üteme. Wen-hui így szólt:

- Pompás! Ez aztán az ügyes ember!

A szakács a kést félretette, és így válaszolt:

- A te szolgád, hercegem, a tao útján jár. Több ez, mint ügyesség. Amikor mesterségemet elkezdtem, csak szarvasmarhát láttam, semmi egyebet. Három év alatt eljutottam odáig, hogy a marhát már nem láttam egészben, hanem izmaiban és csontjaiban. Ma már teljesen érzületeimre bízom magam. Szememmel nem is törődöm. Az érzékek ismereteit feladtam, és csak a szellem mozdulataira figyelek. A természetes vonalakat követem, a nagy hasadékokba hatolok, és mindenütt az üres terek irányába megyek. Csak a törvényt látom. Az inak között a legkisebb izomközöket is felhasználom, a nagy tagokról nem is szólva. A jó szakács, ha vág, kését évenként egyszer köszörüli. Az otromba szakács kénytelen havonként köszörülni, mert a kést úgy használja, mint a bárdot. Én késemet már tizenkilenc éve használom, és több ezer marhát daraboltam fel vele. A penge ma is olyan, mintha tegnap köszörültem volna. Az izmok között rések vannak; a kés pengéje nem széles. Ezzel a nem széles résszel behatolok a rések közé, akadálytalanul, mert mindig van annyi hely, hogy elférjen. Ezért van tizenkilenc éve egy késem és a penge olyan, mintha tegnap köszörültem volna. Valahányszor izomvégződésekhez érek, látom a 108 nehézségeket. Erőmet összeszedem, figyelem, hogy hol kell megállnom, egészen lassan haladok, a kést alig észrevehetően viszem előre -, az izom egyszerre csak leválik, és mint az agyagkolonc a földre hull. Én pedig ott állok, kezemben a késsel, és körülnézek. Elégedetten tűnődöm még a történteken, aztán a kést megtörülöm, és félreteszem.

Wen-hui herceg így szólt:

- Nagyszerű! A szakács szavait hallottam, de az élet bölcsességét tanultam meg.

 

A BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA

Nie-k'iüe azt kérdezte Wang-Jitől, hogy mi a tao. Wang-Ji azt felelte:

- Gyújtsd össze, amit tudsz, de ne törődj mással, csak az Eggyel, akkor az istenek hozzád jönnek, és nálad fognak lakni. Az élet eléd szórja szépségét, a tao megadja a nyugalmat. Akkor úgy nézed a világot, mint az újszülött kisborjú, nem érdekel semminek sem oka, sem alapja.

Még mielőtt Wang-Ji beszédét befejezte, Nie-k'iüe elaludt. Wang-Ji szíve megdobbant az örömtől, fölkelt, elment, és közben azt mormogta:

- Teste olyan, mint az elfehéredett csont, szíve olyan, mint a kihűlt hamu. Értelme megismerte az igazságot, akarata minden béklyó alól felszabadult. Csend van benne belül, mint az éjszaka magánya, nem töri magát, nem emészti, nem gondolkozik. - Ez aztán az ember! 109

 

REJTETT ELET

A dolgok egymástól való megkülönböztetése nem a taóból következik. A szavak határozott jelentése a szavaknak nem eredeti jellemvonása. A megkülönböztetések az egyéni szemléletből fakadnak. A megkülönböztetés alapjai: jobb és bal, vonatkozás és kötelesség, rész és bizonyíték, ellentmondás és ellenhatás. Ezt nevezik a szemlélet kereteinek. A téren kívül vannak az örök gondolatok, a bölcs ezekhez tartja magát, anélkül, hogy azokat meghatározná. A téren belül vannak az örök gondolatok, amelyeket a bölcs kimond, anélkül, hogy azokat megítélné. Az események közepette vannak a tettek, amelyeket a bölcs megítél, anélkül, hogy ítéletét bizonyítaná. A megkülönböztetettben van valami, ami megkülönböztethetetlen. A bölcsben az igazság belső meggyőződés; a tömegember a bizonyításokkal vesződik, hogy aztán kérkedhessen. Ezért mondják: Aki bizonyít, az nem tudja, miről van szó.

A taónak nincs szüksége megjelölésre; a nagy bizonyítéknak nincs szüksége szavakra; a nagy szeretet nem tudja, mi a szeretet; a nagy bátorság nem vakmerő. Ha a tao nagyon világosnak látszik, az nem a tao. Ha szavakkal igyekeznek bizonyítani, nem érnek el semmit; ha a szeretet túl tapintatos, terméketlen; ha a tisztaság pedáns, nem az igazi; ha a bátorság vakmerő, ostoba. 110

Az égi világ és az anyagi természet határán ez az öt dolog áll. Ezért a legnagyobb, ha az ember a kifürkészhetetlen határán megáll. Ki ismerhetné meg azt, ami kimondhatatlan? Aki ezt meg tudná ismerni, az az ég kincseskamráinak birtokában lenne. Felénk árad, és nem telünk meg vele; kiárad belőlünk, és nem ürülünk ki. Nem tudjuk honnan jön. Ez a rejtett világ fénye.

Réges-régen egyszer Jao azt kérdezte Süntől:

- A lázadó hercegeket meg akarom fékezni. Most itt ülök, a hatalom a kezemben van, s a gondolattól nem tudok szabadulni. Mit tegyek?

Sun azt felelte:

- A hercegek, akikről beszélsz, vad vidékeken élnek. Miért ne tudnál tőlük megszabadulni? Az ősidőkben egyszerre tíz nap kelt fel, és fényükben a világ minden dolga ragyogott. Menynyivel magasabb a szellem a napnál!

 

IGAZ DOLGOK ISMERTETŐJELE

Ha a piacon valakinek lábára lépsz, vigyázatlanságodért bocsánatot kérsz. Ha az idősebb fiútestvér a fiatalabbnak lábára lép, vállon veregeti. Ha a szülő a gyermek lábára lép, nem történik semmi.

- Nos, az igazi udvariasság az emberre nincs tekintettel; az igazi igazság a kicsinységekkel nem törődik; az igazi bölcsesség nem készít terveket; az igazi szeretet nem ismeri a részrehajlást; az igazi hűség nem ad zálogot. 111

 

AZ ÁLLAM KORMÁNYOZÁSA

Jen Hui meglátogatta Kung-cét, hogy tőle elbúcsúzzon. Kung-ce azt kérdezte:

- Hová készülsz? Jen felelt:

- We tartományba.

Kung-ce szólt:

- Mi keresnivalód van ott?

Jen Hui azt válaszolta:

- Hallom, hogy We hercege, aki férfikorának teljében él, tetteiben önkényes, az uralmat köny- nyen veszi, hibáit nem látja be. Alattvalóit minden kicsinységért halálra ítéli. A holttestek az országban úgy hevernek, mint a réten a fűszál, és a nép tehetetlen. Azt hallottam tőled, Mesterem: keresd a birodalmat, ahol zavar van. Az orvos ajtaja előtt sok a beteg. Nos, amit tanultam, alkalmazni kívánom. Tanácsadó leszek, és a bajban levő országon talán segíteni tudok.

Kung-ce azt mondta:

- Könnyelműen cselekszel. Ha elmész, csak büntetésben lesz részed. A tao és a tevékenység két különböző dolog. A tevékenység eredménye, hogy az ember túlterheli magát, a túlterheltség eredménye a nyugtalanság, a nyugtalanság eredménye a gond. Ha pedig az ember tele van gonddal, reménytelenül elveszett. Az őskor nagy emberei először megerősödtek a taóban, és csak azután fogtak hozzá, hogy az emberek között is 112 elültessék. Ha valaki önmaga még nincs rendben, ne gondolja, hogy van ideje a rossz uralkodók megjavítására. Vagy nem tudod, hogy a szellem miképpen sikkad el, ha felüti a fejét az értelmetlen üres tudás? A szellem elsikkad a sokszerű név között, a tudás feltolakszik és viszályt idéz. Az elnevezések féltékenységre vezetnek és a tudás nem egyéb, mint a viszály eszköze. Rossz mesterség ez, hidd el, nem vezet célhoz. Még ha szellemed teljesen megérett, hited erős, hírneved nagy és kétségbevonhatatlan, még az sem jelenti azt, hogy az emberi szívet és lelket ismered. És ha így egy erőszakos uralkodóra a szeretet és kötelesség törvényeit alkalmazod, nem teszel egyebet, mint más hibáinak kiemelésével saját előnyeiddel kérkedsz. Ez pedig annyi, mint mást megsérteni. Aki pedig mást megsért, az maga ellen sértést hív ki. És tovább: ha valaki mást megsért, őt is megsértik. Abban a veszélyben vagy, hogy megsértenek. Nem is szólva arról, hogy a herceg ezenfelül még leereszkedő is lesz hozzád. Sőt, úgy tesz majd, mint aki az alacsonyrendűséget gyűlöli. Miképpen fogod megmagyarázni neki, hogy felőle más véleményen vagy? Hívatlanul érkezel. Az uralkodó saját helyzetét fel fogja használni arra, hogy dicsőségedet megtépázza. Te pedig ott fogsz állni, hunyorgatsz és közhelyeket mondasz neki. Sőt szavaiddal meg is kell, hogy erősítsd. Alkalmazkodnod kell hozzá, s ezzel érzületét csak fűteni fogod. Ez pedig annyi, mint tüzet olajjal oltani, és 113 árvizet vízzel megfékezni. A helyzet csak rosszabbodhat. Ha pedig elkezdenél az ő szája szerint beszélni, ennek vége beláthatatlan lenne. Ha a jó tanácsot nem fogadod meg, biztosan életeddel fizetsz meg érte. Régebben Kié az önkényuralkodó Kuan Lung Fenget, a zsarnok Csou pedig Pi Kant megölette. A megöltek erkölcsös emberek voltak, akik az uralkodók népei iránt részvétet éreztek, és azokat meg akarták menteni. A nép érdekében az uralkodókkal szembeszálltak, és a hercegek éppen erkölcseik miatt pusztították el őket. Jó nevük áldozatai lettek. Más oldalon pedig ott van a szent Jao. Jao a lázadó Cung Csi és Hszü Ao államot támadta meg. Jü, a nagy szent, Hu hercegét rohanta meg. Az állampénztár kiürült, sok ember elesett, és a háborúnak csak nem lett vége. Akármennyit küzdöttek is, eszméiket még csak megközelítően sem tudták megvalósítani. Ez történt a régi időkben azokkal, akik a neveket és a valóságot összhangba kívánták hozni. Nem tudod, hogy ez még a szenteknek sem sikerült? Neked még annyira sem fog. De biztosan gondolkoztál valamilyen módszeren. Mondd el nekem.

Jen Hui azt felelte:

- Komolynak és alázatosnak, fáradhatatlannak és egyszerűnek kell lenni. Sikerre fog ez vezetni?

Kung-ce így szólt:

- Egészen biztosan nem. Az ilyen emberekben van valami méltóság, ahogy lényük megnyilatkozik, és ahogy gondolataikat kimondják. 114 Szeszélyeikben kiszámíthatatlanok. Senki se mer velük szembeszállni. Annak a benyomásnak segítségével, amit az emberekre tesznek, saját érzületüket megerősítik. El lehet mondani róluk, hogy állandó és hosszantartó befolyás számára teljesen alkalmatlanok. Ilyen módon az alapvető megváltozásra is. Mindketten ki fogtok tartani saját álláspontotok mellett és nem fogtok engedni. O külsőségekben helyeselni fog, belül azonban nem fog meghajolni. így semmihez se lehet fogni.

Jen Hui szólt:

- Akkor kívül engedelmeskedni fogok, de belül hajthatatlan leszek. Az őskor nagy példáira hivatkozom. Aki belsőleg hajthatatlan, az az ég szolgája. Aki az ég szolgája, tudja, hogy az ég a császárt is, őt is egyaránt gyermekének tartja. így aztán tulajdonképpen szavaimat önmagamhoz kell intéznem és nem kell aggódnom, hogy az emberek helyesnek, vagy helytelennek fogják találni. A világ előtt olyan leszek, mint a gyermek. Aki az őskor nagy példáira hivatkozik, az az őskor szolgája. Ha szavaiban van is rendreutasítás, alapja mégis szilárd, mert az őskori hagyományon áll és nem saját véleményeit vallja. így kell az őskor szellemét szolgálni. Helyes ez így?

Kung-ce így válaszolt:

- Egészen helytelen. Sok az újítás és kevés a meggondolás. Szilárdan állhatsz, és lehet, hogy nem fog baj érni, de jobb, ha az egészről lemondasz. Ez az út is elégtelen ahhoz, hogy a herceget 115 megváltoztasd és arra bírjad őt, hogy szívének hangjára hallgasson.

Jen Hui így szólt:

- Mondanivalóm elfogyott. Megengeded, hogy tanácsot kérjek?

Kung-ce azt felelte:

- Böjtölj. Meg fogom mondani neked, hogyan gondolom. Aki saját énjének képességeiben bízva cselekszik, annak könnyű. Ez a könnyűség azonban a Fenséges Égnek nincs kedvére.

Jen Hui azt kérdezte:

- Szüleim szegény emberek. Több hónapja már, hogy nem ittam bort és nem ettem húst. Ez az a böjt, amire gondolsz?

Kung-ce felelt:

- Ez vallásos szokás. De nem a szív böjtje.

Jen Hui azt kérdezte:

- Meg szabad tudnom, hogy mi a szív böjtje?

Kung-ce így válaszolt:

- Célod legyen az Egy. Nem a füleddel hallasz, hanem az értelmeddel, nem értelmeddel hallasz, hanem lelkeddel. A külső hallásnak csak a fülig szabad hatolnia. És ha az értelem nem fog önálló tevékenységbe, a lélek olyan lesz, mint az üres tér. Az ember ebbe az üres térbe fel tudja venni az egész világot. A tao az, ami az ürességet megtölti. Ez az üresség a szív böjtje.

Jen Hui azt kérdezte:

- Még nem tudok erre az útra lépni. S ez valószínűleg azért van, mert még mint Jen Hui élek. 116

Ha az útra tudnék lépni, már nem élném Jen Hui életét. Ezt jelenti az üres tér, amiről beszéltél?

Kung-ce válaszolt:

- Eltaláltad. Meg fogom magyarázni. Ha ezt a pontot elérted, az élet forgatagába beléphetsz és ott tevékenységed kifejtheted, anélkül, hogy a dolgokhoz közel lépj. Ha bebocsátást találsz, énekelj; ha nem találsz, ne búsulj. Az emberekhez nem külső ajtókon, erőszakkal, méreggel jutsz. Olyan vagy közöttük, mintha családjuk tagja lennél, s mintha nem is lehetne másképp. Ezen az úton talán elérsz valamit. A láb nyomát eltörölni könnyű, járás közben nem a földre lépni nehéz. Ha világi uralkodó megbízásából cselekszel, lehet, hogy még csalást is el kellene követned; az ég szolgálata azonban nem tűr csalást. Tudod, hogy lehet szárnnyal repülni, de arról még nem hallottál, hogy lehet szárny nélkül is repülni. Ismered a bölcsességet, amely a tudásból, de arról még nem hallottál, hogy az ember tudás nélkül is bölcs lehet. Látod ott a falon azt a nyílást? Az egész üres szobának a fényt az adja. Aki olyan, mint az ablak, magán átereszti a fényt, s a dicsőséget nem fogja magának megtartani. Ez az ember a messze távolságokba is elér, mialatt a helyéről meg se mozdul. Belső szemével és fülével él, hogy a dolgokat áthassa és nincs szüksége tudásra. Az ilyen emberhez a láthatatlan erők leszállnak, benne laknak, - mennyivel inkább eljönnek hozzá az emberek! így lehet a világot vezetni! Ez volt az, amit az 117 őskor nagy szentjei életükben őriztek, és ettől függöttek ők is, - mennyivel inkább függünk mi, halandó emberek.

 

A CSEREPES

Volt egyszer egy művész, aki a cserépedényeket úgy meg tudta formálni, hogy azok olyan szabályosak voltak, mintha körzővel készítette volna őket. Ez már úgy a kezében volt, hogy magát tudatosan irányítania sem kellett. Éppen ezért benne a lélek zavartalanul tiszta volt, annyira, hogy soha semmiféle akadállyal nem találkozott.

Ha az embernek jó cipője van, lábáról megfeledkezik; ha az embernek jó öve van, derekáról megfeledkezik. Ha az ember nem foglal állást se jobbra, se balra, semmi mellett és semmi ellen, szíve helyére kerül. Ha az ember szívében nem inog és másba nem kapaszkodik, elnyeri a képességet, hogy a dolgokkal bánni tudjon. Ha az ember eljutott odáig, hogy a helyeset eltalálja és a helyeset sohasem hibázza el, elfelejti, hogy a helyeset elfelejtette.

 

AZ ÉN ÉS A NEM-ÉN

Aki jellemének meg nem változtatható érzülete mellett kitart, az önmagában sohasem zavarodik meg. Miért bízza magát más eszére? Biztos és határozott magatartása önmagától fejlődik. 118 Véleménye a bolondnak is van. Aki természetes magatartását elvesztette, és az igaz és nem-igaz felől határozott érzület nélkül alakít véleményt, az olyan, mint a rejtvény, amikor azt mondja: Ma reggel Dél felé indulok, és már egy éve ott vagyok. Az ilyen ember nem-igazat igaznak mond. Ha pedig valaki nem-igazat igaznak mond, akkor a legnagyobb bölcsesség is megszűnik. Miért foglalkozzam vele?

A szó nem puszta lehelet. Aki beszél, az mondjon is valamit. Ha valaki azt, amit mond, szándékosan bizonytalanságban hagyja, vajon van annak valami mondanivalója, vagy nincs? Abban a Íriszemben van, hogy szava különb, mint a csirkecsipogás. Van itt valami különbség, vagy nincs?

Hogyan homályosulhatott el a tao annyira, hogy az igaz és a nem-igaz egymástól elvált? Hogyan ködösödhettek el a szavak annyira, hogy a jó és a rossz elvált? Mi történik a lét értelmével, ha a lét maga megszűnik? Hogyan van az, hogy van szó, de amit kimond, az lehetetlen?

A lét értelme, ha az élet csak kicsiny és önkényesen kiragadott szeleteit nézem, elhomályosodik; a szavak üres szólamokká lesznek. így történhetik meg, hogy a gondolkozók egymást ítélik el. Igent mondanak arra, amire a másik nemet; nemet mondanak arra, amire a másik igent. Annál az útnál, amely minden nemre igent és minden igenre nemet mond, a megvilágosodás útja tökéletesebb.

Ha valaki a nem-én oldaláról néz, a dolgokat 119 nem látja. Ha valaki az én oldaláról nézi a dolgokat, szintén nem látja. Csak éppen hogy a nem-én oldaláról senki se nézhet. Erről csak tudjuk, hogy: van. Azt mondják, hogy a nem-én az ént megelőzi, és az ént a nem-én határozza meg. Az időben ez a két ellentét egymást határozza meg.

Helyes! így hát az ember azt látja: ami él, az idő múltán meghal; ami halott, az idő múltán él. Ami lehetséges, az idő múltán lehetetlenné válik; ami lehetetlen, az idő múltán lehetségessé válik. A vélemény megalapozása abban áll, hogy azt mondják rá: igen, vagy nem. Mindez azonban viszonylagos, az ember viszont ebből a helyzetből nem léphet ki.

A bölcs magát ettől a felfogástól függetleníti. A dolgokat az örök valóságból nézi. Énjéből ő sem tud kilépni, de az én benne egyúttal a nemén, és a nem-én ugyanakkor én. A két szemlélet egymással ellentétes, de bizonyos tekintetben mind a kettőnek van jogosultsága, és bizonyos tekintetben nincs jogosultsága. Van olyan hely, ahol van különbség az én és a nem-én között, vagy ahol nincs különbség az én és a nem-én között? Az a hely, ahol az ellentét az én és a nem-én között megszűnik, a tao középpontja. Ez a középpontok középpontja. Az ellentétek ezen a ponton kívül helyezkednek el, és forognak úgy, hogy mindegyik a maga helyén és idejében jogosulttá lesz, és lehetségessé válik. Ezért van minden igennek és minden nemnek végtelen jelentősége. Ezért mondom, hogy nincs tökéletesebb út, mint a megvilágosodás. 120

 

HALADÁS

Jen Hui szólt:

- Haladok.

Kung-ce azt kérdezte:

- Hogyan érted?

Jen Hui azt mondta:

- Elfelejtettem, hogy mi az, jónak és igazságosnak lenni.

Kung-ce válaszolt:

- Szép. De még nem a legnagyobb.

Jen Hui nemsokára ismét jelentkezett, és így szólt:

- Haladok.

Kung-ce azt kérdezte:

- Hogyan érted?

Jen Hui azt mondta:

- Megnyugodtam és mindent elfelejtettem.

Kung-ce megindultan szólt:

- Hogyan érted azt, hogy megnyugodtál és mindent elfelejtettél?

Jen Hui válaszolt:

- Testemet leraktam, tudásomat elhagytam. A testtől távol és a tudástól megszabadultan egygyé váltam azzal, ami a dolgokban a mindent átható lét. Így értettem azt, hogy megnyugodtam és mindent elfelejtettem.

Kung-ce szólt:

- Ha az Egyet elérted, minden szenvedélytől megszabadultál. Ha idáig értél, minden törvényen kívül állsz, tovább jutottál, mint én, és ezért kérlek, engedd meg, hogy kövesselek. 121

 

AZ ASZKÉTA ÉS A KIRÁLY

Sü Wu Kui elment, hogy Wu királyát meglátogassa.

A király azt mondta:

- Te a hegyek között élsz, gesztenyét eszel, vörös- és fokhagymával táplálkozol, és hosszú idő múlt el azóta, hogy bennünket utoljára meglátogattál. Most már megöregedtél, bizonyára meg akarod kóstolni sültjeinket és borunkat. Úgy legyen. A főzeléket és a gabonát is szívesen megosztjuk veled.

Sü Wu Kui válaszolt:

- Szegénységben és alacsony sorban születtem, és egyáltalában nem kívánom felséged sültjeit és borát. Azért jöttem, hogy részvétemet fejezzem ki.

A király szólt:

- Hogyan? Mi okod van, hogy irányomban részvéttel légy?

Sü Wu Kui azt mondta:

- Lelki és testi.

A király azt kérdezte:

- Hogyan érted?

Sü Wu Kui így felelt:

- Az ég és a föld minden teremtett lényről gondoskodik. Ezért, aki a magasban él, ne higgye, hogy nagyobb; aki lent lakik, ne érezze magát megrövidítve. Fenséged a birodalomban korlátlan úr. Népedet elnyomod, csak hogy érzékeidnek minél több örömet szerezz. A benned lakó 122 lélek azonban szenved. A lélek a békét szereti, és a szenvedélytől irtózik. Az érzékiség fáj neki. Ezért jöttem, hogy részvétemet fejezzem ki. Hogyan lehet, hogy éppen fenséged az, aki így szenved?

Wu királya azt mondta:

- Már régen szerettem volna veled egyszer ismét találkozni. Az a kívánságom, hogy népemet a szeretet és az igazság jegyében kormányozzam, és a háborúnak örökre véget vessek. Helyes ez?

Sü Wu Kui így szólt:

- Nem helyes. A népet szeretni az első lépés ahhoz, hogy valaki a népet megrontsa. Aki a háborúnak igazsággal akar véget vetni, az az új háború magját ülteti el. Ha ezen az úton jársz, félek, semmit sem fogsz elérni. Minden megvalósított eszmei gondolat rossz útra vezet, és a gondolat minél nagyobb, annál rosszabbra. Ha tevékeny életet élsz, akár a szeretet, akár a kötelesség nevében teszed is, hamis úton jársz. Minden tevékenység maga ellen okvetlenül más tevékenységet hív ki. Ami az egyik oldalon tökéletes, az a másik oldalon hibás, és az ebből következő zavar a világgal való összhang megbontására vezet. Sohasem fog eszedbe jutni, hogy hadseregedet palotád udvarán állítsad fel, harcosaidat és a lovasokat a templom ellen vezényeld. Ennél azonban fontosabb, hogy szíved legyen szabad, és olyan gondolatot, amely a nagy léttel nem hangzik egybe, ne táplálj. 123 Ravaszkodással, fogásokkal, háborúval senkit legyőzni ne igyekezz. Ha népeket halomra gyilkolsz, ha idegen országot elfoglalsz, hogy saját énedet tömjed, az lelkedet csak megzavarja; ebben a zavarban a lélek a jót a rossztól nem fogja tudni elválasztani. S akkor a győzelem mit ér? A leghelyesebb, ha ezzel az egésszel felhagysz, és szíved tisztaságát ápolod. Ne kínlódj tovább, hanem igyekezz a világ természete szerint helytállni. Ha ezt megteszed, a népet a pusztulástól megmented, s akkor már nem lesz szükség arra, hogy a háborút befejezd.

 

A SZENTEK BŰNE

Amíg a ló a mezőn él, füvet eszik és vizet iszik. Ha a másiknak megörül, nyakát hozzá dörgöli; ha a másikra haragszik, megfordul és kirúg. Ez az egész tudománya.

Ha a lovat befogják és hámba kötik, elkezd félénken pislogni, ugrálni, dacolni és a zablát titokban elharapja. Így okosodik meg és tanulja meg a fogásokat. Mindez az első állatszelídítő bűne.

Az aranykorban a nép csendesen üldögélt, és nem tudta mit cselekszik. Elment, nem tudta hová, bendője tele volt, boldogan élt, barátja vállát veregette és sétált. Ez volt a nép minden tudománya, amíg egyszerre csak előjöttek a szentek és elkezdtek beszélni a rendről és az összhangról, a világ viselkedését megrendszabályozták, erkölcsi 124 törvényeket állítottak fel és a világot úgy táncoltatták, ahogy ők fütyültek.

Akkor a nép elkezdett sietni, futkosni, botorkálni, igyekezni, elkezdett ismeret és pénz után loholni, amíg már nem volt megállás. Mindez a szentek bűne.

 

ÁLLHATATOSSÁG

Kién Wu azt kérdezte Szun Su Autói:

- Háromszor voltál miniszter, és nem voltál büszke rá; háromszor küldtek el, és nem voltál szomorú. Előbb nem bíztam benned igazán, de most látom, hogy lélegzeted orrodon ki-be nyugodtan áramlik. Hogyan csinálod azt, hogy eny- nyire ura vagy magadnak?

Szun Su Au így válaszolt:

- Nem vagyok különb, mint a többi. Csak mindig vigyáztam arra, hogy ami jött, azt ne utasítsam el, s ami ment, azt ne tartsam vissza. Azt hiszem, hogy amit kaphatunk vagy elveszthetünk, az igazi énünkhöz nem tartozik. Ezért nem voltam szomorú. Ez az egész. Nem vagyok különb, mint a többi. Egyébként sohasem tudtam, hogy a nagy tisztelet a hivatalnak szólt, vagy pedig nekem. Ha a hivatalnak szólt, semmi közöm sem volt hozzá; ha nekem szólt, semmi köze sem volt a hivatalhoz. De a munka és a szakadatlan figyelem állandóan elfoglalt, s így nem volt időm arra nézni, vajon az emberek becsültek, vagy megvetettek. 125

Kung-ce hallott a dologról és azt mondta:

- Az őskor igazi emberei szintén ilyenek voltak. A legbölcsebb lény se tudta őket leírni. A legszebb asszony sem tudta őket elcsábítani. A legerőszakosabb rabló se tudott rajtuk kifogni. A leghatalmasabb herceg sem tudta őket sem megvesztegetni, sem megfélemlíteni. Az élet és a halál fontos dolog; lényüket azonban sem az egyik, sem a másik nem befolyásolta. Mennyivel kevésbé a közbecsülés vagy a nyereség! Akik ilyenek voltak, szellemükkel hatalmas sziklahegyek belsejébe tudtak hatolni akadálytalanul; a legmélyebb forráshoz le tudtak szállni anélkül, hogy ruhájukat egy csepp víz is érje; szegénységben és alacsony sorban élhettek, anélkül, hogy lázadoztak volna. Lényük betöltötte a földet és az eget. Ezért: minél többet adtak, annál több maradt nekik.

 

A PILLANGÓ

Csuang-ce egyszer azt álmodta, hogy repkedő pillangó, boldog és egészséges, és azt se tudta, hogy ki az a Csuang-ce. Amikor felébredt, ismét igazi és valóságos Csuang-ce lett. Most igazán nem tudom, Csuang-ce álmodta, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodta, hogy Csuang-ce. Pedig Csuang-ce és a pillangó között bizonyosan van különbség.

A dolgok így meg tudnak változni. 126

 

A SZENVEDÉLY

Ha Ji vadász elé madár került, azt holtbiztosán eltalálta, ezért minden madár rettegett tőle. Ha azonban az egész völgy hirtelen ketreccé változott volna, egyetlen madár se tudott volna előle elmenekülni. így történt, hogy Tang Ji Jint ketrecbe zárta azzal, hogy szakácsává nevezte ki. így történt, hogy Cin Mu hercege Be Li Hit birkabőrért ketrecbe zárta. De akinek nincs szenvedélye, amelynél meg lehet fogni, azt senki se tudja ketrecbe zárni. A féllábú nem helyez súlyt öltözködésére, hiszen dicséreten kívül áll, és nem bírál- gathatják. A halálraítélt a veszélyes sziklaormokat is nyugodtan mássza meg, mert nincs mit vesztenie.

 

A TAO ÚTJA

A tanítvány így szólt Tung Ko Tai Ki mesterhez:

- Mikor egy évet hallgattalak, elértem az egyszerűséget; két évet hallgattalak, s elértem az alázatot; három évet, s akkor elértem a nagy közösséget; öt évet, s akkor le tudtam győzni magamat; hat évet, s akkor szabadon érintkeztem a szellem lényeivel; hét évet, s akkor a bennem lakó égi lény tökéletessé vált; nyolc évet, s akkor számomra az élet és a halál között levő különbség megszűnt; kilenc évet, s akkor megértettem a titkok titkát.

Az élet folytonos tevékenységében elemészti 127 erejét, és elérkezik a halálhoz. Ez a közfelfogás. Úgy gondolják, kell, hogy a halálnak valami oka legyen. Az élet, mondják, a világosság megnyilatkozása, s ennek nincsen semmi oka. így van ez valóban? Hogyan van akkor az, hogy itt van ok, de ott nincs? Az ég számokkal kormányozza önmagát; a földön az ember uralkodik, s a titkokat mégse tudjuk megérteni. Saját végét senki sem ismeri. Senki sem tudja miképpen keletkezett. Hogyan állíthatják akkor azt, hogy van valami végső szükségszerűség?

Vannak esetek, amikor az események egymásnak megfelelnek; hogyan állíthatják akkor azt, hogy nincsenek láthatatlan szellemi erők? Vannak esetek, amikor az események egymásnak nem felelnek meg; hogyan állíthatják akkor azt, hogy vannak láthatatlan szellemi erők?

 

AMIKOR ÉG ÉS FÖLD NEM VOLT

Zsan K'iu megkérdezte Kung-cét:

- Meg lehet tudni, hogy mi volt, amikor ég és föld még nem állott?

Kung-ce azt válaszolta:

- Igen. A múlt olyan, mint a ma.

Zsan K'iu nem kérdezett többet, hanem elment. Másnap ismét a Mesterhez lépett, és így szólt:

- Tegnap azt kérdeztem, lehet-e tudni, mi volt, amikor ég és föld még nem állt, s azt válaszoltad: igen, a múlt olyan, mint a ma. Tegnap értettem, ma azonban már nem értem. Hogyan lehetséges ez? 128

Kung-ce felelt:

- Tegnap értetted, mert a válasz, amit kaptál, már szellemedben készen állt. Hogy ma már nem érted, azért van, mert azt nem szellemi úton kívánod magadévá tenni. Lehetségesnek tartod, hogy nincs múlt és jelen, nincs kezdet és vég? Hogy még mielőtt fiúk és unokák lettek volna, a fiúk és unokák már élnek?

Zsan K'iu nem válaszolt.

Kung-ce így szólt:

- Jól van, ne felelj. A halál az élet által nem válik elevenné; a meghalás az életet nem pusztítja el. A halál és az élet határ és ellentét, és a világegyetem nagy egységében együtt él. Vannak dolgok, amelyek előbb voltak, mint a Nap és a Hold. De ami a dolgokban a dolog, az saját maga nem dolog. A dolgok világában a dolgokon túl lévő világot elérni nem lehet. Dolog minden időben volt. Nincs szünet és megállás. A nagy szent bölcs, akiben az emberiség iránt való szeretet él, ezt az igazságot ismerte.

 

A NÉVTELEN

Ji Csüng Si a Jin déli lejtőjén sétált, és amikor a patakhoz ért, találkozott a Névtelennel. Azt kérdezte:

- Hogyan kell a világot kormányozni?

A Névtelen válaszolt:

- Kotródj! Kikérem magamnak, hogy ilyen 129 oktalan kérdéssel zaklassanak. Most éppen a Teremtővel beszélgetek. Ha megelégeltem, felülök a Láthatatlan Madár hátára, kiszállok a világból, ellátogatok a nemlétbe, és a határtalan mezőkön szundikálok. Miért gyötörsz olyasmivel, hogy a világ kormányzása.

Ji Csüng Si még egyszer megkérdezte.

A Névtelen így felelt:

- Ereszd el magad, lépj át az érzékek határán, helyezd át magad a semmibe, engedd, hogy a dolgok a maguk útján fussanak, és ne tűrd, hogy a gondolat megzavarjon. Akkor a világ rendje magától helyreáll.

 

NYUGALOM ÉS BÉKE A VILÁG FÖLÖTT

Tudom, hogy a világ csak akkor élhet szépen, ha békében van. Semmit sem tudok arról, hogy a világot meg kellene rendszabályozni. A világ szépen él, ha mindenki gondoskodik arról, hogy a természet benne meg ne háborodjon; szépen él, ha gondoskodik arról, hogy az igaz életet el ne hagyja. Ha a természet nem háborodik meg, és ha az igaz életet senki se hagyja el, a világ a szabályok betöltésének teljességét elérte.

Jao, a szent király a világot szabályozni akarta úgy, hogy vidámmá akarta tenni. Ha azonban az emberek vidámságukat tudatosan élik, a nyugalom elvész. Kié király a világot szabályozni akarta úgy, hogy szomorúvá tette. Ha azonban az 130 emberek szomorúságukat tudatosan élik, az elégedettség elvész.

A nyugalom és az elégedettség elvesztése nem lehet igaz élet. Ha olyan helyzet támad, amelyből az igaz élet hiányzik, bizonyos idő múlva minden felbomlik. Ha az ember számára túl sok az öröm, a világosság ereje hamar elhasználódik. Ha az ember számára túl sok a szomorúság, a sötétség ereje hamar elhasználódik. Ha pedig ezekben az erőkben zavar támad, az évszakok változásának rendje is megbomlik. Meleg és hideg nem tud kiegyenlítődni. Ez viszont visszahat az ember testi életére. Az ember a gyönyör keresésének és a szenvedélyes haragnak határait átlépi. Lényében elégedetlen, gondolataiban kielégíthetetlen. A munkát félbehagyja. így keletkezik a világban a kevélység, a rosszkedv, a becsvágy, a féltékenység. így jutnak szóhoz a gonosztevők és az erényhősök.

Ezért a jó megjutalmazásával és a rossz megbüntetésével a világ rendjének növelése esztelen- ség. A világ oly határtalan nagy, hogy a jutalom, vagy a büntetés még csak nem is érinti. A történeti feljegyzések kezdete óta az ember nem lát mást, csak csupa izgalmat. Mindenki állandóan azzal foglalkozik, hogy jutalmazzon, vagy büntessen, így aztán nem jut idő arra, hogy a természet nyugalmában megpihenjen.

Ha valakinek látása túl éles, a színeket fogja kiemelni. Ha valakinek füle túl éles, a hangokat 131 fogja kiemelni. Ezzel megzavarja az élet ősi rendjét. Az igazság művelésével megzavarja a józan észt. A szokások ápolása kifejleszti a mértéktelenséget. A szent élet ápolása kifejleszti a hazugságot. A tudás ápolása kifejleszti a bírálgatást.

Ha a világ a természet ősi állapotában megnyugszik, ezek a dolgok akár megvannak, akár nincsenek, hiányukat senki sem érzi. Ha azonban a világ a természet ősi állapotában nem tud megnyugodni, ezeket a dolgokat elkezdik firtatni, vagy elnyomni, a világ megzavarodik, és az emberek elkezdik ezeket vagy tisztelni, vagy megvetni. Az emberiség elvakul. Nemhogy szó nélkül elhaladna mellettük. Nem. Böjtöl és lemondást gyakorol, és egész nap ezekről fecseg. Egész életében ezekről énekel, és ezeket tanulja. Mit tegyünk?

Ezért ha a nagy embert arra kényszerítik, hogy a világi kormányzattal érintkezésbe lépjen, a nem-cselekvés a legjobb. A nem-cselekvés vezet a nyugalomhoz. Ez vezet a természet ősi rendjének helyreállításához. A világ fölött levő uralmat csak annak kezébe lehet letenni, akinek saját szelleme a hatalomnál fontosabb. Ha az uralkodó belső világát nem osztja meg, a világi eszességet nem gyakorolja, a változó viszonyok közepette olyan érzéketlen, mint a holttest, a nagy dolgok egyszerre kiemelkednek. Hallgatása olyan, mint az éj, s mégis megrázza a földet, mint a mennydörgés. Szellem az, ami sugárzik, és a természet 132 engedelmeskedik neki. Szellemi erőit szabadon ereszti; nem cselekszik, mégis minden lény köréje seregük. Hogyan lenne kedve az ilyen embernek a világot megrendszabályozni?

 

AZ ŐSKORI TUDÁS KVINTESSZENCIÁJA

A cél a természet tevékenységét megismerni, és megismerni azt, hogy az emberi tevékenységnek azzal milyen viszonyban kell lennie.

A természet tevékenysége a természetben él; az emberi tevékenységet valaki akkor ismeri, ha azt, ami megismerhető, megismeri, és ha azt, amit nem tud megismerni, szívében hálával élvezi. A megismerés teljessége pedig: nem a korai halállal a félúton megállni, hanem az élet éveit betölteni.

Van azonban itt valami baj. Az ismeretnek ahhoz, hogy helyes legyen, valamivel, ami rajta kívül fekszik, s ami tőle teljesen független, meg kell egyeznie. Mivel pedig az, amitől független, teljesen bizonytalan, miképpen tudom ellenőrizni, hogy az, amit természetnek mondok, az nem az ember, s amit embernek mondok, az nem a természet? Éppen ezért az igaz emberre van szükség, hogy az igaz ismeretet el lehessen érni.

Kicsoda ez az igaz ember? Az őskor igaz emberei nem féltek attól, hogy tudásukkal magukra maradnak. Nem voltak nagy hőstetteik, nem kovácsoltak világraszóló terveket. Ha valami nem 133 sikerült, nem verték mellüket, ha valami sikerült, önérzetük nem dagadozott. Éppen ezért elérték a legnagyobb magasságokat, és nem szédültek meg. A vízbe tudtak menni, és nem süllyedtek el; a tűzbe léptek, és nem perzselődtek meg. Tudásukat olyan magasra emelték, hogy az a taóval egybehangzóit.

Az őskor igaz embereit éjszaka álmok nem gyötörték, és nem ébredtek szívdobogásra. Ételük egyszerű volt, lélegzetük mély. Az igaz emberek mélyről lélegeznek, a közönséges emberek pedig csak gégéjükkel. A szavakat görcsösen és nehezen lökik ki magukból, mintha csuklanának. Minél mélyebb az emberben a szenvedély, annál sekélyebb az isteni erő.

Az őskor igaz embere nem örült a születésnek, és nem félt a haláltól. Az anyagi természetbe való belépés nem volt ünnep, az eltávozás nem volt gyász. Egyszerűen és könnyen jöttek és mentek. Eredetükről sem feledkeztek meg. Nem siettek. Sorsukat elfogadták, és derülten a túlvilágra visz- szatértek. így aztán saját céljaikkal, szándékaikkal, törekvéseikkel a bennük élő tao tisztaságát nem zavarták meg, és sohasem igyekeztek ember voltukkal a természeten segíteni. Ilyen életben aztán elérték, hogy szívükben megszilárdultak, arcuk nyugodt maradt és homlokuk derült. Ha hűvösek voltak, olyan hűvösség lakott bennük, mint a száraz, tiszta őszi levegőé; ha melegek voltak, olyan meleg élt bennük, mint a dús tavaszé. Érzéseik 134

megnyilatkozásában sohasem volt semmi én, ahogy nincsen én az évszakokban. Az emberekkel való érintkezésük zavartalan volt, és mindenki számára hozzáférhetetlenek voltak. Ezért történhetett, hogyha a bölcs kényszerből fegyverhez nyúlt, egész birodalmakat tudott megsemmisíteni, de egyetlen ember sem gyűlölte meg érte. Az áldás, ami belőlük áradt, ezer nemzedék létét sugározta be, de senki se mondta róluk, hogy emberbarátok.

Aki örül annak, hogy a világra befolyást gyakorol, még nem bölcs; akiben van részrehajlás, az még nem bölcs; aki a tetteivel a kornak szolgál, még nem érte el a nagyságot; akit szerencse fölvidít, balszerencse lesújt, az nem tudja, mi a nagyság; aki csakhogy hírnévre tegyen szert, önmaga lényét megtagadja, ezáltal még nem jutott el a célhoz. És ha valaki az életét áldozza is, ha az nem a világ örök rendje szerint történik, az embernek semmit sem használ. Az őskor nagy emberei között sok van, akit az önmegtagadás híressé tett; de azok, akik csak agyondolgozták magukat, hogy másokon segítsenek, és közben saját sorsukat elhanyagolták, többen vannak, és mindig is többen lesznek.

Az őskor igaz embere a világgal szemben megtette kötelességét, de sohasem kötözte meg magát semmiféle baráti (lekötelezettséggel). Szerény volt, de nem hízelgett; határozott és biztos, de nem öntelt; mindennemű kicsinység fölött messze állt, de nem dicsekedett; barátságosan 135 mosolygott, de tartózkodó volt, és az emberekkel nem szívesen érintkezett. Mindenkit vonzott, és észrevétlenül mindenkinek belsejébe hatolt, mindenkit megajándékozott és megszilárdított. Az idő szokásait megtartotta, de befolyásolhatatlan volt. Beszéd közben a szóval takarékosan bánt, szemét gyakran lehunyta, és hallgatott.

Az őskor igaz emberei a törvényben az állam rendjének alapját látták. A társas szokásokban az érintkezés könnyűségét, a tudásban az idő követelményét, a befolyásban az eszközöket, amelyekkel az emberekre hatni lehetett.

Mivel a törvényekben az állam alapját látták, sohasem hoztak személyes és kicsinyes okból halálos ítéletet; mivel a társas szokásokban az érintkezés könnyűségét látták, környezetükkel ezeknek értelmében viselkedtek; mivel a tudásban az idő követelményét látták, fel tudták azt használni, hogy feladatukat tökéletesen megoldhassák. A szellemi befolyásban látták az eszközt, hogy az embereket magukhoz vonzzák. így az emberiséggel együtt haladtak a magasabb cél felé, miközben az emberek maguk abban a hiszemben voltak, hogy saját erőfeszítéseik segítségével jutnak előre.

Amit szeretnek: az Egy. Amit nem szeretnek, (ugyanaz) az Egy. Amivel egynek tudják magukat: az Egy. Amitől különbözni akarnak, szintén az Egy. Ebben az Egyben a természet minden lényével azonosak; abban, amiben a természettől 136 különböznek, minden emberrel azonosak. Akiben a természet és az ember egyensúlyban van, az az igaz ember.

Az élet és a halál fölött a sors uralkodik. A sors, mint a nappal és az éjszaka: örök. Alapja a természetben van. Vannak határok, amelyeket az ember nem léphet át. Ezek az élet általános feltételei, s ezek minden élőlényre egyaránt érvényesek. Az ember atyját az égben látja és szereti. Mennyivel jobban kell szeretnie azt, aki magasabb, mint az ég. Az ember az uralkodóban olyan lényt lát, aki jobb, mint ő, és kész arra, hogy érte meghaljon. Mennyivel inkább meg kellene tennie ezt az igazi uralkodóért.

Ha a forrás kiapad, a halak szárazra jutnak, szájukat egymáshoz dugják, hogy nedvességet szívjanak, és nyálukkal egymást bevonják. Ez a helyzet távolról sem olyan, mintha egymásról megfeledkezve a folyóban és a tóban úszkálnának. Jao ősatyát dicsérni és Kiét, az önkényes uralkodót szidni távolról sem olyan jó, mint mind a kettőről megfeledkezve a taóban élni.

A mindenség életének látható alakjában hordoz bennünket. Ezen az életen átjutni nehéz. De az öregségben van a megoldás. A halálban van a nyugalom. Az az erő, amely életünkkel kielégül, halálunkkal is ki fog elégülni. Ha a csónakot a bozótba dugják, ha a sziget a tenger mélyén rejtőzik, az ember azt gondolja, biztos helyen van. Éjfélkor azonban előbújik egy nagyerejű, és mialatt az 137 ember alszik, (a csónakot) hátára veszi, és elviszi. A nagy tér alkalmas arra, hogy a kicsiny benne elrejtőzzék; de még így is megvan a lehetősége annak, hogy elvigyék. A szellem azonban, amely a világban rejtőzik, nem veszhet el. Ez a dolgok fennmaradásának nagy alapfeltétele.

Hogy mi éppen (ebben az) emberi alakban élünk, ez ok az örömre. Azonban hogy ez az emberi fiiak tízezerszer átváltozik, anélkül, hogy kezdete és vége lenne, ez a mi kimondhatatlan gyönyörűségünk. Ezért a bölcs arra veszi útját, ahol a dolgok nem veszhetnek el, hanem örökre megmaradnak. Ezért a természet, amely az idő előtti halált és a magas kort, a kezdetet és a véget egyaránt jól tudja kezelni, az ember számára példa. De mennyivel inkább példa az isteni, amelytől minden létező függ, és amely minden egyesülésnek és változásnak ura!

Ez a tao. A tao örök és megbízható, de sohasem nyilatkozik meg tettekben, és nincs külsőleg megfogható alakja. Tovább adható, mégsem mondható ki, és nem ragadható meg. Az ember elérheti, de nem láthatja. Önmaga gyökere - nincsen sem apja, sem anyja. Mielőtt az ég és a föld keletkezett, már volt. Ő tette szellemivé az isteneket, ősöket, uralkodókat, és ő szülte meg az eget és a földet. Az idők kezdetén már volt, és mégsem hatalmas; minden téren túl ér, mégsem mély; előbb volt, mint az ég és a föld, mégsem régi; öregebb, mint a legrégibb őskor, mégsem aggastyán ... 138

 

LECKE A TEVÉKENYSÉGRŐL

Lao-ce egyik tanítványa az erdőre ment tüzelőt gyűjteni, és ott Kung-cével találkozott. Amikor hazaért, elbeszélte Lao-cének, és így szólt:

- Találkoztam valakivel, hosszú felsőteste volt, és rövid lába. Háta kicsit púpos, füle nagyon elállt. Úgy viselkedett, mintha az egész világot reá bízták volna. El sem tudom képzelni, hogy ki fia lehetett!

Lao-ce azt mondta:

- Ez Kung. Hozd csak ide!

Kung-ce megjelent. Ekkor így szólt hozzá:

- Mondd csak, Kiu, nem tudsz végre is leszokni erről a fontoskodásról, hogy végül tisztességes ember légy?

Kung-ce meghajolt, és udvariasan hátrált, aztán megilletődött hangon szólt:

- El fogom tudni érni az egyszerűséget?

Lao-ce így válaszolt:

- Egyetlen nemzedék szenvedését sem tudod magadra venni, s mégis ezer nemzedék fájdalmával foglalkozol. Természettől ilyen ostoba vagy? Vagy elvesztetted belátásodat, és nem vagy képes józan észre térni? Aki az embereket jótettekkel akarja meggyőzni, az konok bolond, és csak kudarcot arat. Közönséges érvényesülök építik így útjaikat. Nevükkel és címükkel másokat elvakítanak, és magukhoz kapcsolnak olyanokat, akik félnek a fénytől. Ahelyett, hogy az ember 139 folytonosan Jaot dicséri és Kiét szidja, jobb, ha mind a kettőt elfelejti, és a dicséretet megtartja. Minden gondolkodás káros. Minden tevékenységi láz fordított eredményt ér el. Az igazi bölcs csak kényszerből cselekszik, amit azonban megkezd, az sikerül neki. De mit beszéljek az olyan emberhez, akiben a tevékenységi láz olyan nagyon erős?

 

A NAGY PÚP

Lu tartományban élt egy ember, akinek neve Wang Tai volt, ami annyit jelent, mint: Nagy Púp. Az embernek csak fél lába volt. Igen sok tanítvány sereglett köréje, körülbelül annyi, mint Kung-ce köré.

Csang Ki egyszer azt kérdezte Kung-cétől:

- Az a Nagy Púp nyomorék, és tanítványainak száma mégis olyan nagy, hogy Lu tartomány fele őt követi, ahogy a másik fele téged követ. A Nagy Púp együtt van tanítványaival, de nem beszél velük, és nem tanítja őket, mégsem távozik el onnan egyetlenegy sem igen nagy nyereség nélkül. Tényleg van szavak nélkül való tanítás? Tényleg lehet a belső embert észrevehetetlenül és láthatatlanul befolyásolni? És egyáltalában, milyen ember ez?

Kung-ce azt válaszolta:

- Ez az ember nagy bölcs. Éppen elszántam magam, hogy mesteremmé tegyem, csak még 140 nem jutottam hozzá. Mennyivel inkább meg kellene tenni ezt azoknak, akik még annyira sincsenek, mint én vagyok. Az egész föld minden népét hozzá vinném iskolába.

Csang Ki szólt:

- Az az ember nyomorék -, és nagyobb mester, mint te vagy? Milyen magasságban lehet hát a közönséges ember fölött! Milyen érzületének kell lennie annak az embernek, hogy idáig juthasson?

Kung-ce azt felelte:

- Élet is, halál is fontos dolog, de őt egyik sem érinti. Ha ég és föld összeomlana, őt nem érné veszteség. Elnyerte a közvetlen tudást, és ezért az érzéki világ jelenségei már nem téveszthetik meg. Uralkodik a dolgok változásán, mert az eredet birtokában van.

Csang Ki szólt:

- Nem értem.

Kung-ce így válaszolt:

- Az egyének különállásának oldaláról nézve vannak egyes dolgok, mint a máj és az epe, mint Csou és Jüo birodalmak. Az egyetemesség oldaláról nézve minden egy. Aki ezt az egyetemességet elérte, már nem szorul többé a szem és a fül érzéki benyomásaira; szívével tapasztal ott, ahol a Lét minden dolog összhangjában él. A Nagy Egyet látja és az egyéni tökéletlenségek seregére nem is figyel. Ez az ember lábának veszteségét úgy tekinti, mintha egy darab anyagot vesztett volna el. 141

Csang Ki azt kérdezte:

- Ez az ember csak önmagán munkálkodik. Abból, amit megismer, fakad az, amit érez. Abból, amit érez, fakad az, hogy kedélye nyugodt, mint a sima tó. Hogyan lehet, hogy a többiek olyan nagyra tartják? Kung-ce válaszolt: - Az ember ábrázatát nem a folyóban, hanem a csendes vízben látja meg. Csak a csend csendesíti meg a csendet. A föld kiválasztottjai, a fenyők és a ciprusok ezért örökzöldek, egyformák télen is, nyáron is. Az ég kiválasztottja volt Sun, a tökéletes. O volt az, aki saját létének tökéletességével tökéletessé tudta tenni minden vele érintkező lény életét. Ennek az őseredeti tökéletességnek megőrzése úgy nyilatkozik meg, hogy: nem terem gyümölcsöt. Egyetlen bátor katona kilenc ellenséges hadseregbe tud behatolni; erre a tettre a becsvágy ösztönzi. Milyen lehet az az ember, aki az egész világon uralkodik, és az egész természetet magában hordja! Az őstermészet él benne. Amit a szem és a fül mond, az a láthatatlan belső jelképe. Mi az, amit megismert, s ami szellemét halhatatlanná tette? Az Egy. Meg tudja választani az időt, amikor el akar költözni innen. Az emberek köréje sereglenek, de mondd csak, hogyan tudná ő a világ dolgait úgy tekinteni, mintha azok az övéi lennének? 142

 

AZ ESZMÉK SZEMFÉNYVESZTÉSE

Ok és okozat együtt jár. Ha az ember ajka elsorvad, a foga fázik. Lu tartomány bora rossz volt, s ezért Han Dánt elfoglalták. Éppen így, ha valahol szent születik, meg kell születnie a zsiványnak is. Ezért kell a szenteket elűzni, és a zsiványokat magukra hagyni. Akkor a világ rendje helyreáll. Ha a hegyi patakok elapadnak, a völgyek kiszáradnak; ha a dombokat lehordják, a mélyedések betelnek. Ha a szentek kihalnak, nem lesz több zsi- vány. A világban helyreáll a béke, és nem lesz több fecsegés. Amíg szentek élnek, mindig lesznek zsiványok. Ha az ember a szenteket komolyan veszi és a világrendet velük akarja helyreállítani, annyit jelent, hogy kaput nyit az erdők zsi- ványainak. Amikor az első vékát és vödröt elkészítették, hogy a nép azzal mérjen, a vödörrel és a vékával az embereket csalókká és tolvajokká tették. Amikor az első bélyeget és pecsétet elkészítették, hogy a nép így hiteles okmányokhoz jusson, az embereket okmányhamisítókká tették. Amikor a szeretet és a kötelesség eszméit hirdetni kezdték, hogy a népet a helyes ütra vezessék, az embereket erkölcstelenné tették.

Honnan tudom, hogy ez így van? Ha valaki egy csatot ellop, kivégzik; ha valaki egy országot lop, királlyá teszik. Ha pedig már királyi palotában lakik, elkezdi a szeretet és a kötelesség eszméit hirdetni. Vajon nem ez az egész szeretet és 143 kötelesség és tudás és szentség a lopásnak oka? A nép nem tehet másképp: utánozza az uralkodót, és mint a zsivány, földet igyekszik zsákmányolni a kötelesség és a szeretet eszméivel, a vödrökkel és az akókkal, a mérleggel és mértékekkel, bélyegekkel, pecsétekkel lopnak, csalnak és hamisítanak. Ha valaki ezért nekik jutalmul királyi koronát adna, nem is lennének meglepve. Ha pallossal és akasztófával el akarná őket ijeszteni, nem is hederítenének rá. Ezért semmi sem vált olyan fontossá, mint a bozótok zsiványainak zsákmányt szolgáltatni, és ezáltal lehetetlenné vált a nép megfékezése. - Ez a szentek vétke.

Egy régi mondás így szól: a víz mélyéből a halat nem szabad kifogni, a birodalom eszközeit nem szabad avatatlanok kezére adni.

De hiszen a birodalom eszközei éppen a szentek! A világba kilépve nem hozhatnak fényt. Ezért „ne legyetek szentek! Dobjátok el a tudást! Akkor a zsiványok is el fognak tűnni". Hajítsátok el a drágaköveket és gyöngyöket, és nem lesz több tolvaj. Égessétek el a bélyegeket és törjétek össze a pecséteket, és akkor a nép egyszerű lesz és becsületes. Zúzzátok össze a vékát és a mérleget, és a nép nem fog többé marakodni. Csak ha a földön mindennemű úgynevezett erkölcs megszűnik, a néppel akkor lehet újra értelmesen beszélni.

Ha majd a hangoló-sípokat, a fuvolákat és a lantokat mind elégették, a zenészek füleit mind betömték, akkor elkezdhetik az emberek a fülüket 144 ismét használni. Ha majd a díszeket mind megsemmisítették, a színskálákat szétverték, a tanult szemeket mind bekötötték, akkor kezdhetik az emberek a szemüket ismét használni. Ha minden mérőzsinórt és lécet összetörtek, minden körzőt és lécet elhajítottak, és a mérnökök kezeit megkötözték, akkor kezdhetik az emberek tájékozódási képességüket ismét használni. Ha az erényhősöket becsukták, és a szofisták nyelvét harapófogóval levágták, a szeretet és a kötelesség eszközeit a tengerbe hajították, akkor kerül az emberi élet ismét összhangba az emberfölöttivel.

Ha az emberek saját szemük világában bíznak, a világon nem lesz többé látszat. Ha az emberek saját fülükben bíznak, nem lesz többé megzavarodás. Ha az emberek saját értelmükben bíznak, nem lesz többé kétely. Ha az emberek saját életükben hisznek, nem lesz többé semmi természetellenes. Az emberek az életet valami külsőben keresik, s ezzel a világ valóságát megzavarják. Olyan út ez, amelyen sehová se lehet menni.

Ma már odáig jutottunk, hogy az emberek nyakukat nyújtogatják, és lábujjhegyre állnak, és azt mondogatják: amott a nagy szent! Felpakolnak, útra készülődnek, szolgálatukat, családjukat faképnél hagyják, csakhogy a szentet láthassák. A sok ország határain át lábnyomok vezetnek, kerékvágások ezer és ezer mérföldön futnak. Miért ez a nagy nyüzsgés? Mert az uralkodók azt 145 hiszik, hogy a világon a legnagyobb dolog a tudás. Ha a népek uralkodói a tudást ápolják és nem az igazi értelmet, a világ okvetlenül megzavarodik. Honnan tudom, hogy ez így van? Ha az emberek egyre többet tudnak az íjról, a mellvértről, a hálóról, a nyílról, a fegyverről, akkor a madarak között fellép a zavar. Ha az emberek között egyre többet tudnak a csapdáról, a húrokról, a rét állatai között fellép a zavar. Ha az emberek egyre többet tudnak a hazugságról, a lassan ölő mérgekről, az álnokságról, az agyafúrt kifogásokról, az erkölcs egyre bizonytalanabbá válik. Ezért valahányszor a világban a rend felbomlik, annak oka mindig a túltengő tudás.

Ha minden ember arról akar tudni, amit nem tud, és semmit sem akar tudni arról, amit tud; arról akar tudni, amiről nem tudja, milyen, és semmit sem akar tudni arról, amiről tudja, hogy jó, - ez a legnagyobb felforduláshoz vezet. Ez homá- lyosítja el a nap és a hold fényét, ez apasztja el a források és folyók vizét, ez zavarja meg az évszakok rendjét. A kicsiny féregig, az apró legyecs- kéig a világon valódi természetét minden elveszíti. A tudás túlbecsülése így zavarja meg a világot. Vajon így volt ez mindig, hogy az egyszerű dolgos népet semmibe vették, és a zavaros fejű és nagyszájú fickókra hallgattak? Az emberiség elfordult az igénytelen tétlenségtől, és a szemfényvesztő eszméket isteníti. E szemfényvesztés a világ minden zavarának oka. 146

 

AZ ŐSKOR URALKODÓI

Ce Kung, a tanítvány így szólt:

- Igazán megtörténik, hogy az ember olyan, mint a holttest, és a benne lévő lélek olyan, mint a sárkány? Néma, mint a sötét mélység, és hangja, mint a mennydörgés. Meg tudja mozdítani az eget és a földet. Szeretném, ha egyszer ilyen emberrel találkozhatnék.

Ugyanakkor Kung-ce megbízásából elment Lao-céhez. Lao-ce az előcsarnokban hevert, és halk hangon azt mondta:

- Életem vége felé közeledik. Ugyan milyen tanítást hoztok nekem?

Ce Kung felelt:

- Az őskor nagy uralkodói a világ rendezését különböző módszerekkel érték el, de mindegyik egyforma eredménnyel járt. Te, uram, mégsem akarod őket szenteknek mondani. Miért?

Lao-ce így szólt:

- Lépj közelebb, fiam. Mit akarsz mondani azzal, hogy a régieknek különböző módszereik voltak?

Ce Kung azt mondta:

- Jao a birodalmat átadta Sunnak, Sun továbbadta Jünek. Jü ereje által uralkodott, utóda, Tang pedig hadseregével. Csou Szint Wen követte, és nem mert vele szembeszállni. Fia, Wu azonban szembeszállt vele, és nem volt hajlandó követni. Ezért gondolom, hogy különböző módszereik voltak. 147

Lao-ce válaszolt:

- Lépj közelebb, fiam, el fogom mondani neked, hogy a régi korok királyai miként uralkodtak. A nagy Sárga Föld királya a nép szellemét egységessé tette. Az emberek szüleik halálakor nem sírtak, és ezen senki sem botránkozott meg. Jao a nép szívét ragaszkodóvá tette. Az emberek szüleik kedvéért a távolabb állók iránt hűvösebbek voltak, és ezen senki sem botránkozott meg. Sun a nép szellemébe elültette a létért való küzdelem gondolatát. Az asszonyok a tizedik hónapban szültek, a gyermekek öt hónapos korukban beszéltek, és még három évesek sem voltak, már mindenkinek név szerint köszöntek. Ettől a kortól kezdve volt a földön idő előtti halál. Jü az emberi szívet egészen átalakította, az emberek életének egyszerre elkezdett célja lenni, a fegyverek szóhoz jutottak. Ha valaki rablót ütött agyon, már nem volt gyilkosság. Az emberek fajok szerint elkülönültek. Az egész világ megborzadt bele. Megjelentek az első személyes vélemények és világszemléletek és filozófiák és a különböző társadalmi elméletek. Hogy az asszonyok világában mi történt azóta, azt el se mondom. Annyit elárulhatok neked, hogy az őskor uralkodói amit hoztak, azt a rend érdekében hozták. Ami azonban belőle származott, az a legnagyobb zavar lett. Ezeknek az uralkodóknak tevékenysége még a nap és a hold járását is megváltoztatta, a világosságból sötétséget csinált, a természet rendjét 148 megzavarta, és az évszakok törvényét megbontotta. Tevékenységük veszedelmesebb volt, mint a skorpió marása, veszedelmesebb, mint a ketrecből kiszabadult vadállat. Nem voltak képesek arra, hogy magukat békésen és alázatosan alárendeljék, és a természet törvényeit elfogadják. Szenteknek tartották magukat. Az ember arca szégyenben ég, ha erre gondol. Ok azonban a szégyent nem ismerték.

Ce Kung zavartan állt, és nagyon kényelmetlenül érezte magát.

 

VILÁGJAVÍTÁS

Nie-k'iüe találkozott Hü Juval, és azt kérdezte:

- Hová sietsz? Ez pedig azt felelte:

- Jao elől menekülök.

Nie-k'iüe tovább faggatta:

- Miért?

Hü Ju válaszolt:

-Jao csepeg a szeretettől. Biztos, hogy nevetségessé teszi magát, sőt majd eléri, hogy későbbi korokban az emberek csupa szeretetből egymást fel fogják falni. Az emberekkel bánni nem nehéz. Ha szereted őket, ragaszkodnak hozzád; ha megajándékozod őket, körülrajonganak; ha dicséred őket, ki akarnak tűnni; ha olyat kívánsz tőlük, amit nem szívesen adnak, egyszerre elpárolognak. Vonzalom és gyarapodás a szeretet és 149 a kötelesség eredménye. Kevesen vannak, akik a szeretetről és a kötelességről le tudnak mondani, de sokan vannak, akik nyerészkednek belőle. A szeretet és a kötelesség erényeiből csak hazugság fakad. Ha az ember súlyt helyez rájuk, any- nyi, mintha a madárfogónak még hálót is nyomna a kezébe. Éppen ezért, ha az uralkodó törekvése, hogy a világot gyarapítsa, ez annyi, mintha bárddal felaprítaná. Ez a Jao csak azt tudja, hogy a lények a világot gyarapítják, azt azonban nem, hogy a világot fosztogatják is. Csak aki ezen a bölcsességen túl van, az tudja. A bölcsek között manapság sok a piperkőc fecsegő, az élősdi, és az olyan, aki egész nap tesz-vesz, sürög-forog. A piperkőc fecsegő az, aki valamelyik mester szavait megtanulta, és nagyvilági módon adja őket elő; önmagától el van ragadtatva, saját magát rendkívül fontosnak tartja, és a dolgokon túl levő világról sejtelme sincs. Ezért piperkőc fecsegő. Az élősdi olyan, mint a tetű a malacon. A jó fülledt helyeket keresi meg, s ott úgy érzi magát, mint a várban vagy a kertben. A legszívesebben a pata-körmök között, a bőr ráncaiban, a mellbimbók körül, a combhajlatban lakik. Nem is sejti, hogy egy reggel megérkezik a hentes, ingujját feltűri, szalmát gyújt, vizet forral, és ő a malaccal együtt terítékre kerül. Ez az ember környezetével emelkedik magasba, és azzal pusztul el. Azért hívják élősdinek, mert önálló léte nincs. Az egész nap sürgő-forgó ember pedig olyan, 150 mint Sun. A kecskehús nem kívánja a hangyát, a hangya azonban kívánja a kecskehúst, mert ennek bakszaga van. Sun lényében van valami bak- kecskeszerű, s a népnek ezért tetszik annyira. Lakóhelyét háromszor változtatta meg, s minden lakhely-változtatásból egy-egy főváros lett. Mikor a pusztába, remeteségbe vonult, sok ezer család kísérte el. Jao hallott Sun bölcsességéről, és ezt műveletlen földre alkalmazta, amikor így szólt: Remélem, ez a föld megéri az ő eljövetelét. Sun, amikor ezt a földet megkapta, öreg volt, elméje meggyengült, de nem talált módot arra, hogy visszavonuljon. Az ilyen emberek azok, akiknek az élet nem más, mint sürgés-forgás. Ezért a szellem embere nem viseli el, ha a tömeg közeledik hozzá. Mert ha a tömeg közeledik, ki kell tűnnie annak, hogy ő nem olyan, mint a többi. Ha pedig nem olyan, mint a többi, nem hozhat nekik nyereséget. Ezért senkihez sem áll túl közel, senkihez sem távol. Magába gyűjti az életet, az egyetértést, ápolja, s így a világgal összhangba kerül. így tesz az igaz ember. A hangyáknak meghagyja az ő bölcsességüket; a halaktól tanul, akik a vízben elfelejtik egymást; a kecskének meghagyja bakszagát. Szeme a belső fénybe néz, füle a belső hangot hallja. Lelke önmagában nyugszik. Ezért olyan csendes, mint a zavartalan víztükör. Egyenes, mint a mérőzsinór. Együtt lüktet a taóval. 151

 

MINDEN EGY

Az ujjból bizonyítani, hogy az ujjként megjelölt dolog ugyanakkor nem-ujj, meg sem közelíti azt a módszert, mint amely a nem-ujj fogalmából bizonyítja, hogy az ujjnak tartott dolog ugyanakkor nem-ujj. A ló fogalmából bizonyítani, hogy a lóként megjelölt ugyanakkor nem ló, meg sem közelíti azt a módszert, amely a nem-ló fogalmából bizonyítja, hogy a lóként megjelölt ugyanakkor nem-ló.

A világgal a helyzet ugyanaz, mint az ujjal. A tízezer dologgal ugyanaz, mint a lóval. Ami lehetséges lehetséges, ami lehetetlen lehetetlen. Az út úgy keletkezik, hogy járják. A dolgok állapotukat megnevezésükkel nyerik el. Mi a dolgok állapota? Állapot annyi, mint állapottal bírni. Mi a nem-állapot? A nem-állapot annyi, mint állapottól mentes. A dolgoknak szükségképpen állapotuk van, és a dolgoknak szükségképpen lehetőségeik vannak. Egyetlen dolog sincs állapot nélkül, és nincs dolog, amely ne rendelkezne lehetőségekkel. Amit azonban én vékony oszlopnak vagy tartógerendának, rútságnak vagy szépségnek, nagyságnak vagy alacsonyságnak, egyezésnek vagy különbözésnek ítélek, az a taóban egybe olvad. A taóban minden egy.

A dolgok állapotukat különbözőségükben nyerik el. De állapotuk révén válnak mulandóvá. Ami túl van az állapoton és a múlandóságon, az 152 visszatér az Egybe. Nem fejt ki többé tevékenységet, hanem az egyetemességben megnyugszik. Az egyetemesség lehetővé teszi, hogy az, ami egyetemes, szabadon kibontakozzon. Ez a szabad kibontakozás lehetővé teszi a nyugodt és akadálytalan létet, s ez a lét vezet az örökhöz. Aki az örököt elérte, célhoz jutott. A személyes határok itt felbomlanak, énje nincs többé, és semmit sem tud az állapotról. Ez a tao.

Aki azonban erőlködik, hogy a dolgok egységét felismerje, anélkül, hogy a bennük azonosat látná, úgy jár, mint ahogy a „reggel három"-ról szóló történet elbeszéli. Mit jelent ez a reggel három?

A majomcsalád apja szalmát hozott haza, és így szólt:

- Reggel három, este négy.

Erre a kismajmok eszeveszetten lármázni kezdtek. Az apa most azt mondta:

- Jó, akkor reggel négy, este három. Mire a kismajmok megnyugodtak, és jókedvűek lettek. Anélkül, hogy lényegében bármi is megváltozott volna, jelentkezett a majmok lármája és jókedve. A majmok az én állapotában voltak.

A bölcs az emberekkel való érintkezésben így cselekszik. Megnyugtatja őket igennel vagy nemmel, mialatt ő maga égi nyugalomban marad, és mindkettőnek szabad érvényt enged. 153

 

A BÖLCS SZÍVE

Az igazi bölcs szívét tükörnek használja. Nem fut a dolgok után, és nem siet elébük. Tükrözi őket, de semmit sem tart meg. Ezért a világon túlemelkedik, és nem kap sebet. Nevének nem rabszolgája, soha terveket nem készít, nincsenek érdekei és üzletei, a tudást semmibe veszi. Mintha mindig jelentéktelen dolgokkal törődne. De kimeríthetetlen, és ezt a szót: én, nem ismeri. Amit az ég nyújt, soha el nem utasítja, s mégis olyan, mintha semmije se lenne.

 

JAO KIRÁLY ÉS A HATÁRŐR

Jao király elment, hogy Hua tartományt meglátogassa. A határőr így szólt:

- Íme a nagy szent! Megengeded, hogy megáldjalak? Hosszú életet kívánok neked!

Jao így szólt:

- Nem kell!

A határőr azt mondta:

- Gazdagságot kívánok!

Jao szólt:

- Nem kell!

A határőr azt mondta:

- Nagy családot kívánok!

Jao szólt:

- Nem kell!

A határőr azt mondta:

- Hosszú élet, gazdagság és nagy család az 154 ember három legfőbb kívánsága. Miért nem kellenek ezek neked?

Jao így szólt:

- Ha az embernek nagy családja van, sok a gondja. Ha az ember gazdag, sokat kell vesződnie. Ha az ember hosszú életet él, sok szomorúságot kell megérnie. Az igazi erényt egyik kívánság sem érinti. Ezért egyik sem kell.

A határőr azt mondta:

- Eleinte azt hittem, hogy szent vagy, most látom, hogy csak erényes ember. Isten a sok ezer ember mindegyikének életet ad, és mindegyiknek ad hozzá egy-egy feladatot. Ha valakinek sok gyermeke van, és mindegyik teszi a dolgát, miért lenne ez gond? Ha az ember gazdag, és vagyonából másoknak is juttat, mi vesződni valója van már azzal? A szent úgy lakik, mint a fészek nélküli madár, úgy táplálkozik, mint a napos csibe, olyan, mint a sas, amely röptével az égen nem hagy nyomot. Ha a tao a földön jelen van, a többi lénnyel együtt a boldog nyugalmat élvezi. Ha a tao nincs jelen, saját léte felé fordul, és útnak ered. Ha pedig ezer év vándorút után megfárad, eltávozik, és megtér az üdvözültek közé. Fehér felhő röpíti egyenest az égbe. A földi gondok hozzá már nem érnek el, nem ismeri a szenvedést. Hogyan lehetne hát keserű tapasztalata?

Ezzel a határőr elfordult.

Jao utána szólt, és azt mondta: 155

- Engedj meg egy kérdést!

A határőr azonban belevágott:

- Elég. Mehetsz!

 

AKI A NAGY LÉTET ELÉRTE

Kung-ce meglátogatta Lao-cét. Lao-ce éppen fürdő után volt, a haját szárította. Mozdulatlanul feküdt, mintha már nem is lett volna ember. Kung-ce várt, egy idő múlva aztán hozzálépett, és így szólt:

- Valóság az, amit látok, vagy képzelődés? A tested, uram, olyan, mint az aszott fa. Mintha elhagytad volna a földet, az emberektől elszakadtál volna, és az örök magányt elérted volna.

Lao-ce felelt:

- Lelkem a világ kezdetén vándorolt.

Kung-ce azt kérdezte:

- Mit akarsz ezzel mondani?

Lao-ce válaszolt:

- A lélek bennem megállt, és nem gondolkozik többé; szám lezárult, és nem beszélek többé. De mondok neked valamit, hogy világosabban láss. A világegyetem sötét része legmagasabb megnyilatkozásában csendes és komoly; a világ- egyetem világos része legmagasabb megnyilatkozásában hatalmas és tevékeny. A csend és a komolyság az égből száll alá, a hatalom és a tevékenység a földről száll fel. Ha a két világelem találkozik és összhangban egyesül, így keletkezik a dolgok sokasága. Van még valami rejtett erő, 156 amely ezt rendezi, de ez az erő láthatatlan. A kilégzés és a belégzés, a teltség és az űr, a sötétség és a világosság, a nap keringése és a hold változása megállíthatatlanul tart, de senki se látja, hogyan történik. Az élet forrása a kezdet, a halál a vég, ahová minden dolog elérkezik. A kezdet és a vég egymást váltja szüntelenül, és e változás ősokát még senki sem látta. Ha nem ez a rejtett erő, ugyan mi akkor az ősok?

Kung-ce azt kérdezte:

- Hogyan jut el az ember ehhez az erőhöz?

Lao-ce válaszolt:

- Aki eléri, megtudja, mi a legnagyobb szépség és a legnagyobb boldogság. Aki a legnagyobb szépséget és boldogságot eléri, az a legnagyobb ember.

Kung-ce ismét azt kérdezte:

- Azt szeretném tudni, az ember miképpen éri el?

Lao-ce felelt:

- A legelésző állatok szívesen változtatják legelőiket. A halak szívesen változtatják vizeiket. A változásokat nyugodtan elviselik, és természetük semmit sem változik. Az az ember, aki ezt elérte, annak szívében örömnek, haragnak, gyásznak, kívánságnak nincs hely már. Az, amit mi világnak nevezünk, az a lények egysége. Aki ebbe az egységbe olvad, annak a test nem egyéb, mint por és hamu. Élet és halál, kezdet és vég, éjjel és nappal olyan, mint a jobb és bal. Nem 157 téveszti meg többé. Hogyan téveszthetné meg nyereség, veszteség, szerencse, balszerencse? Aki hivatalt és méltóságot elhajít, olyan, mintha követ és agyagot hajítana el. Tudja, hogy a benne élő lélek több, mint a hivatal. A nemesség az élő lélek, és külső változás nem másít meg rajta semmit. Ez a világ csakugyan változik, örökké változik, és ami az egyik nap cél volt, a másik nap kiindulás. Ami ma bűn, az holnap erény. Érdemes ezért a szívet háborgatni? Aki a Nagy Létet elérte, az nem ismer többé célt.

Kung-ce azt kérdezte:

- Életed olyan, mint az égé s a földé, mégis a bölcsesség szavait mondod, s ezekkel a szavakkal világítod meg énedet. Az őskornak melyik embere ismerte ezeket a szavakat?

Lao-ce felelt:

- Nem úgy. Az örvény vize nem cselekszik, mindössze a víz követi természetét. A legnagyobb ember így él. Nem világít meg senkit és semmit, mégis egyetlen lény sem tudja magát hatása alól kivonni. Olyan, mint az ég: önmaga által magas. Mint a föld: önmaga által kemény. Mint a nap és a hold: önmaga által fényes. Mi szükség van arra, hogy valamit meg kelljen világítani?

Kung-ce eltávozott, és kedves tanítványának Jen Huinak azt mondta:

- A taóból annyit értek, mint az ecetlégy. Ha a Mester szememet nem nyitotta volna ki, az ég és a föld tökéletességét sohasem ismertem volna fel. 158

 

AZ ÓRIÁSI FA

Nan Kuo Ce-k'i mester Sang dombjai között vándorolt, s ott olyan fát látott, amely mindegyiknél nagyobbra nőtt. Árnyékában ezer négylovas-kocsi könnyen elfért volna.

A mester így szólt:

- Milyen pompás ez a fa! Biztosan egészen különös anyaga van!

Felfelé nézett, s észrevette, ágai annyira görbék és csomósak, hogy deszkának teljesen alkalmatlanok voltak. Lefelé nézett, s akkor látta, gyökerei olyan sokfelé ágaznak, hogy nem lehetne belőlük koporsót készíteni. Ha az ember levelét megrágta, keserű, maró íze volt. Ha megszagolta, olyan átható szag áradt belőle, hogy az ember napokra belekábult.

A mester így szólt:

- Ebből a fából igazán semmit sem lehet csinálni. Azért nőhetett ilyen nagyra. S ez az ok, amiért a tao embere az élet számára használhatatlan.

 

A MEGOLDÁS

A százéves fát szétfűrészelték. Anyagából áldozati csészéket készítettek, és zöld-sárga vonalakkal díszítették. A hulladékot a gödörbe dobták. Az áldozati csésze és a gödörbe dobott hulladék a szépség szempontjából eléggé különbözik, de abból a szempontból, hogy eredeti lényét mindkettő 159 elvesztette, egyformák. A rabló és az erényhős az erkölcs szempontjából eléggé különbözik, de abból a szempontból, hogy eredeti lényét mindkettő elvesztette, mindkettő egyforma.

Az eredeti lény elvesztésének öt módja van. Az első: a szín a szemet megzavarja úgy, hogy már nem lát élesen. A második: a hang a fület megzavarja úgy, hogy már nem hall világosan. A harmadik: az orrot az illat elkábítja és a tompaság az ember homlokába száll. A negyedik: a fűszeres íz az ember ínyét elrontja, hogy a száj érzéketlenné válik. Az ötödik: a gyönyör az ember szívét elbolondítja, hogy állhatatlanná lesz.

Ez az öt dolog az élet ellensége, éppen ez az öt, amelyért a filozófusok küzdenek, és azt hiszik, hogy ezeknek magyarázatával mindent megoldottak. - Nézetem szerint megoldásról szó sem lehet. Aki ilyen megoldást vall, az tulajdonképpen mind béklyóba van kötözve. Beszélhet a megoldásról, aki önmaga fogoly? Akkor a kalitkában levő madár is megoldásról beszélhetne. A rokon- és ellenszenv, a hangok és színek áradása a lélekre csak szemetet hord. A nagy bőrsisakok, a sapkák, a tollak, a rendjelek és kitüntetések, a díszruhák csak arra valók, hogy az ember figyelmét kifelé fordítsák. Belülről mind tele vannak szeméttel, kívülről dupla kötelekkel foglyok. Ok pedig elégedetten néznek ki kötelékeik közül, és azt hiszik, hogy ez a megoldás. Ezen az alapon a gonosztevők, akiknek karját hátrakötözték, ujjait hüvelyk- 160 szorítóba tették, vagy akár a zsákba dugott vadállatok is azt hihetik, hogy ez a megoldás.

 

A KÍSÉRTET

Huan herceg egyszer lápos vidéken vadászott. Kocsiját Kuan Csüng minisztere vezette. Egyszerre csak kísértetet látott. A herceg megragadta Kuan Csüng karját, és így szólt:

- Csuang bátyám, látod?

Az pedig felelt:

- Semmit sem látok.

Amikor hazaérkeztek, a herceg félrebeszélt és megbetegedett. Napokig ágyban feküdt.

C'iben élt egy bölcs, aki azt mondta:

- Fenséged önmagát betegíti meg. Hogyan árthat a kísértet egy hercegnek? Ha az életerőket az izgalom rohama elemészti, és azok nem térnek magukhoz, ennek eredménye a gyengeség. Ha az életerők a határon túllépnek és felfokozódnak, az embert könnyen elfogja a harag; ha a határon alulmaradnak és lefokozódnak, az ember feledékennyé válik. Ha az életerő nem fokozódhat sem fel, sem le, hanem a szívben megakad és a test középpontjában megáll, az ember megbetegszik.

Huan herceg azt válaszolta:

- Vannak egyáltalában kísértetek?

A bölcs így szólt:

- Hogyne lennének. A zavaros vízben lakik az Iszapláb, a nyáj mellett lakik a Vörös tündér, az 161 ajtó mellett, a szeméten lakik a Kopogó, északkeleten, a lapályon ugrálnak a törpék és a bikaszar- vú békák, a vízben lakik a vámpír, a dombokon lakik a lompos Kutya-démon, a hegyek közt lakik az Egylábú, a sivatagban lakik a Bolygó Láng és a lidércfény, a mocsarakban lakik az Ugrabugra.

A herceg azt kérdezte:

- Milyen ez az Ugrabugra?

A bölcs így szólt:

- Körülbelül olyan nagy, mint egy kerék. Világos, violaszínű ruhát visel, és vörös kalapja van. A mennydörgést és a kocsizörejt általában nem bírja. Ha ilyesmit hall, a fejét fogja, és egyhelyben ugrálni kezd. Aki meglátja, nagy királyság ura lesz.

Huan herceg erre fölnevetett, és azt mondta:

- Ez volt az, akit én láttam!

Azonnal behozatta ruháját, felöltözött, és vendége mellé ült. Még mielőtt a nap lenyugodott, meggyógyult.

 

A KORSZERŰTLEN

We királya egyszer Csuang-cét foltos darócruhában és zsineggel megkötött saruban meglátta. A király azt kérdezte:

- Miért vagy ilyen nyomorban, uram?

Csuang-ce válaszolt:

- A szegénység nem nyomor. Ha valaki a tao és a lét birtokában van, és annak nem tud érvényt 162 szerezni, az szükség. Ez annyit jelent, hogy korát nem találta el. Nem láttál még soha majmot? Ha a majom platán, vagy tölgy, vagy más fát lát, úgy mászkál rajta, mint a fák királya. A legjobb vadász se tudja elkapni. De ha alacsony bokrokon kénytelen élni, félénken mozog, ijedten pislog jobbra-bal- ra, és reszket. Nem izma teszi azt, hogy tagjai megmerevednek és ügyetlenné lesz, hanem a körülmény, amelybe került, s amely az ő léte számára alkalmatlan. így aztán képességeit nem tudja kifejteni. Aki ma a sötétagyú uralkodók és a zavaros államférfiak között tartózkodik, és szükségét el akarja titkolni, lehetetlent kísérel meg. Az a mód, ahogy Pi Kan szívét testéből kimetszették, intő példája ennek.

 

AZ ÉLET MŰVÉSZETE

Tien Kai Cse meglátogatta We-t, Csou hercegét. A herceg azt mondta:

- Azt hallottam, hogy Csu Sen az élet tökéletes művésze. Te, Mester, szintén a tanítványa voltál. Mit tudsz nekem mondani róla?

Tien Kai Cse válaszolt:

- Kezemben seprűvel az ajtaja előtt álltam, és a port söpörtem. Mit mondhatnék mesteremről?

We hercege így szólt:

- Túl szerény vagy. Mégis szeretnék valamit megtudni róla.

Tien Kai Cse felelt: 163

- Hallottam, hogy mesterem azt mondta: aki az életről való gondoskodásban serény, olyan mint a pásztor. A lemaradók után megy, és előre ostorozza őket.

- Hogy érted ezt? - kérdezte a herceg.

Tien Kai Cse válaszolt:

- Lu tartományban élt egyszer egy ember, aki a sziklák között lakott, vizet ivott, és minden világiasságtól tartózkodott. Hatvan éves lett, arca friss volt, mint a gyermeké. Balszerencséjére egyszer éhes tigrissel találkozott, ez széttépte és felfalta. Ugyanakkor élt ott egy másik ember, aki állandóan a sokaságban sürgött-forgott. Mikor negyven éves lett, lázba esett és meghalt. Az előbbi a lelkét ápolta, de a tigris felfalta a testét, az utóbbi a testét ápolta, de a betegség elpusztította a lelkét. Egyik sem értett ahhoz, hogy a nyájat vezesse. Kung mester azt mondta: nem elvonulni és elrejtőzni, mégsem a piacra kiállni és szerepelni, hanem minden érdektől mentesen a középpontot őrizni. Aki ezt eléri, az a legmagasabbra méltó. Ahol a vándorokat megtizedelik, azon az úton az emberek egymást óvatosságra intik, és csak erős kísérettel mernek áthaladni. Ahol azonban az embert a legnagyobb veszély fenyegeti, éjszaka az ágyban, az asztal mellett, ivás közben, ott senki sem figyelmeztet senkit. Ez a hiba. 164

 

AKI CÉLHOZ ÉRT

Kung-ce azt kérdezte Lao-cétől:

- Mester, ma van szabadidőd, megengeded, hogy megkérdezzem tőled, mi a tao?

Lao-ce válaszolt:

- Önmegtagadással és böjttel tisztítsd meg szívedet. Szellemed legyen tiszta fehér, mint a hó. Tudásodat vesd el. Mert a tao mély, és szóval elérni nehéz. Néhány vonással megrajzolom. A fény sötétségből keletkezik; a törvényszerűség a testetlen láthatatlanból keletkezik. A szellem eredete a tao. A test gyökere a mag. Ezért az élőlények egyedei testben szaporodnak. A lényeket az anya kilenc testnyílással szüli. A tojásból kikelt lények testének nyolc nyílása van. Elmennek, és az ember nem tudja hová; az ember nem tudja honnan jöttek, egyszerre csak itt vannak. Nincsen kapu, és nincsen ház. A határtalanban minden irányban eláradnak. Aki ennek az életnek értelmét felfogja, annak teste megerősödik, annak szelleme átható lesz, annak szeme és füle kinyílik és kiélesedik, annak szíve nem fárad el, és az a világra korlátlan hatást tehet. A tao nélkül az ég nem lehet magas; nélküle a föld nem lenne széles; nélküle a nap és a hold nem keringene; nélküle a világon semmi sem tenyészne. Mindez a tao műve. A tudás nem vezet okvetlenül hozzá. A bizonyítékok az embert nem teszik bölccsé. Ezért a szent és a bölcs nem törődik sem a tudás165 sal sem a bizonyítékokkal. Az kell neki, ami nem szaporítható és nem irtható. Mély, mint az óceán, és végtelen. Benne minden kezdet vég, és minden vég kezdet. Minden dolognak megadja mértékét, és soha ki nem merül. Megjelöli az uralkodó útját, de tevékenységébe nem avatkozik. Aki feléje közeledik, azt kincseivel elhalmozza, és nem fogy el. Ez a tao. - A Közép birodalmában lakik az ember, s nem kérdezi, mi a férfi, és mi a nő. Ég és föld között emberi alakban él, de minden dolgok őséhez való visszatérés útján áll. Ha valaki az életet innen nézi, olyan, mint a sóhaj, és az ember akár öregen, akár fiatalon hal meg, élettartamuk alig különböztethető meg. Ha valaki az életet innen nézi, látja, hogy a kicsiny emberi sors mennyire nem alkalmas arra, hogy a helyeset és a helytelent elválassza.

A fák és a növények életének szigorú törvénye van. Az emberi élet azonban ennél jóval nehezebb, ezért vezették be az írott törvénykönyvet. Ha a szent bölcs ezekkel a törvényekkel összhangban áll, alkalmazkodik hozzájuk. Ha nem, eszébe sem jut, hogy rajtuk változtasson, vagy miattuk panaszkodjon. Erénynek nevezik azt, amikor valaki a törvénnyel összhangban áll; azt nevezik taónak, amikor valaki a törvényt önkéntelenül beteljesíti. Ez az, ami az uralkodókat naggyá teszi és a királyokat fölemeli. Az emberi élet a földön olyan hamar elillan, mint ahogy a rohanó fehér ló képe egy fal repedésén átvillan. Pillanat, és már elmúlt. 166 Mindenki makrancosán és toporzékolva lép be, szelíden és alázatosan lép ki. Megváltozunk, megszületünk; újra megváltozunk és meghalunk. Az élők gyászolnak, az emberek panaszkodnak, pedig nem történt más, csak az anyagi természet bilincsei hullottak le. A lélek elvakultan és megzavarodva száll, és a test követi. Ezt hívják a nagy hazatérésnek. Hogy a látható a láthatatlanból lép elő és a láthatatlanba ismét visszatér, azt minden ember tudja. Ez azonban azt, aki a célhoz akar érkezni, nem zavarja. Az emberek sokat fecsegnek róla; aki a célt elérte, egyetlen szóval sem említi. Aki beszél róla, az nincs a célnál. Annak, hogy valaki pontosan lásson, nincs értelme és jelentősége; ezért jobb hallgatni, mint bizonyítani. A taót nem lehet megérteni. Ezért jobb, ha az ember a fülét bedugja. Ezt hívják úgy, hogy a célhoz ért.

 

SZABADSÁG

Kung-ce azt mondta Ce Szang-hu mesternek:

- Lu tartományból kétszer űztek el, Szungban fát döntöttek rám, We tartományból kijövet a port le kellett vernem a lábamról. Sangban és Csouban is kudarc ért. Cs'en és C'i között az ellenség körülvett. Ezek a szenvedések értek: családom elhagyott, tanítványaim és barátaim szétszóródtak.

Ce Szang-hu mester így válaszolt:

- Hallottál Kia lakosainak meneküléséről? A menekülők között volt egy bizonyos Lin Hui 167 nevezetű ember. Lin Hui aranybotját, amely ezer mérőt nyomott, eldobta, csecsemőt kapott fel, és azzal futott.

Valaki azt kérdezte tőle:

- Miért dobod el az aranybotot, és miért kapod fel a csecsemőt, hogy azzal menekülj? Azért teszed, mert a gyermek értékesebb? Hiszen a csecsemő értéke nem nagy. Vagy azért, mert a bot súlyos, és a gyermek könnyű? Gondold meg, hogy a gyermek nagyobb gondot fog okozni.

Lin Hui erre azt felelte:

- A bothoz a földi vagyon ösztöne köt, a gyermekhez az égi közösség szála. Mindaz, ami vagyon, az embert könnyen elhagyja, ha kudarc, szerencsétlenség, balsors, kár, fájdalom fenyeget. Az, amit égi szál tart egybe, minél nagyobb a kudarc, a szerencsétlenség, a balsors, kár, fájdalom, csak annál szorosabban egyesül. A bölcs más számára olyan, mint az ízetlen víz. A nagyszájú más számára olyan, mint az édes must. De a bölcs ízetlensége a szeretethez vezet, a nagyszájú édessége a megcsömörléshez. Akik minden ok és alap nélkül találkoztak, azok minden ok és alap nélkül el is válnak.

Kung-ce így szólt:

- Tanításodat tisztelettel fogadom.

Ezzel lassú léptekkel és könnyű szívvel hazatért. A tanulást feladta, és a könyvekről lemondott. Tanítványai nem mutattak irányába tiszteletet többé , de szeretetük egyszerre megnőtt. 168

Máskor Ce Szang-hu azt mondta:

- Mikor Sun halálos ágyán feküdt, Jünek kiadta rendelkezéseit: Vigyázz! A külső kapcsolatnál fontosabb a belső. Az érzelmeknél fontosabb a helyes (élet)vezetés. Ha alattvalóiddal belső kapcsolatban állsz, nem fognak elhagyni. Ha helyesen tudod őket vezetni, nem lesz gondod. A külsőségeket és a díszt keresni fölöslegessé válik. Aki pedig a külsőségektől független, az az egész világtól független és szabad.

 

AZ ARANYLÉT SZABÁLYAI

Akinek belső világa higgadt és szilárd, az az ég fényében él. Aki az ég fényében él, az az emberek számára csak külső megjelenésében látható. A többi ember igyekszik művelni magát, ő azonban már elérte azt, ami sohasem változik. Aki elérte azt, ami sohasem változik, arról az emberi lepereg, és az égi erőkkel él együtt. Akiről az emberi lepereg, az az ég birodalmának lakója. Aki az ég birodalmának lakója, az az ég fia.

Aki ezt tanulással akarja elérni, az olyat tanul, amit nem lehet megtanulni. Aki ezt gyakorolni akarja, olyat akar, amit nem lehet gyakorolni. Aki ezt bizonyítani akarja, olyat akar, amit nem lehet bizonyítani. Aki tudásával megáll az előtt, ami megismerhetetlen, az a célt elérte. Aki nem ér el odáig, az a belső szükségszerűség törvénye szerint felmorzsolódik. 169

Aki külső eszközt keres, hogy testét fenntartsa, aki a láthatatlant keresi, hogy lelkét ápolja, aki szellemét műveli, hogy a nagy titkot megértse, arra a világ minden csapása reászakadhat: az ég szabta reá, és nem emberi gyarlóság. Éppen ezért a csapások nem rendítik meg abban, amit elért. Szellemébe egyszerűen nem ereszt be semmit. Szilárd szellemét láthatatlan kéz tartja, amely más számára felismerhetetlen.

Aki valódi énjét nem ismeri, és szavakkal, vagy tettekben mégis megnyilatkozik, az a helyeset sohasem találhatja el. A külső világ leikébe betör, foglyul ejti, és minél jobbá akar válni, a céltól annál messzebb kerül.

Aki fényes nappal bűnt követ el, az az emberi törvény kezére jut; aki rejtett bűnt követ el, az a szellemek kezére jut. Csak aki ismeri az embert és a szellemeket, az tevékenykedhet szabadon.

Aki törvényét önmagában hordja, az a világtól elrejtve változik. Akinek törvénye kívül van, annak törekvése csak egy lehet: kincseket gyűjteni. Akinek űtja rejtett, az minden tettének értelmét világosan látja. Aki csak kincseket akar gyűjteni, az kufár, semmi egyéb. A nép látja, hogyan ágaskodik, miközben azt képzeli magáról, hogy mindenkinél magasabb.

Aki a külső világot ki akarja meríteni, azt a külső világ elárasztja. Akit a külső világ foglal le, az még saját énjének sem tud érvényt szerezni. Hogyan tudna érvényt szerezni az emberiségnek? 170 Aki pedig az embereknek nem tud érvényt szerezni, azt nem szeretik - és akit senki sem szeret, az elveszett ember.

Nincsen veszélyesebb fegyver, mint az akarat. Hozzá képest a legélesebb kard is játékszer. Nincsen nagyobb rabló, mint a fény és a sötétség. Hatásuk alól senki sem vonhatja ki magát, s mégis, nem ezek az erők azok, amelyek az embert kifosztják? Az emberi szív teszi őket rablókká.

 

AZ ÉG ÉS A FÖLD EREJE

Sun egyszer azt kérdezte Jaótól:

- Fenséges uram, mit érzel szívedben?

Jao felelt:

- A szegényekkel nem vagyok kevély, a nyomorultakat nem vetem meg, a holtakat nem gyászolom, szeretem az árvákat, és részvétet érzek az özvegyek iránt.

Sun így szólt:

- Szép, szép. Ez azonban még nem az igazi nagyság.

Jao azt kérdezte:

- Hogyan?

Sun válaszolt:

- Az ég erejéből nyugalom sugárzik. A nap és a hold világít, és az évszakok a maguk útján járnak. Nappal és éjszaka írott törvény szerint változik. A felhő száll, és az eső esik.

Jao szólt: 171

- Ehhez képest az én létem olyan, mintha földhöz ragadva küszködnék. Te az éggel vagy egy, én az emberiséggel.

A régiek az ég és a föld erejében éltek. A Sárga föld nagy királyai, Jao és Sun egyaránt tisztelték őket. A régiek uralkodtak a földön. Miért kellett volna cselekedniük? Engedték, hogy az ég és a föld erői hassanak.

 

A MESTER

Tien Ce Fang We tartomány hercegének, Wen hercegnek szolgálatában állott, és minduntalan Ki Kung mestert idézte. Wen hercege azt kérdezte:

- Ki Kung mester talán tanítód volt?

Ce Fang válaszolt:

- Nem volt tanítóm. Szomszédom. A taóról igen sokszor találó dolgokat mondott, ezért idézem.

Wen hercege azt kérdezte:

- Egyáltalán nem is volt tanítód?

Ce Fang szólt:

- Hogyne lett volna!

A herceg azt kérdezte:

- Hogyan van az, hogy őt sohasem idézed?

Ce Fang válaszolt:

- Olyan ember volt ő, aki az igazság szellemét elérte. Alakja szerint ember, lénye szerint azonban, mint az ég. A világhoz teljesen alkalmazkodott, de valódi lénye a mélységben rejtve élt. 172 Minden dologtól távol. Ő maga igénytelen, de minden élőlény igényeit elismeri. Annak, aki a taóban erőtlen, példát nyújt, és az embert felébreszti. Tevékenysége nyomán az ember megszűnik gondolkodni. De ha valaki idézni akarná, mondatai közül egyetlen alkalmasat sem találna.

Amikor Ce Fang távozott, Wen hercege egész nap némán ült, csodálkozásba merülten. Aztán a szolgálattevő tanácsosok közül egyet magához intett, és így szólt:

- Milyen távoli magasságokban áll fölöttünk az az ember, aki a tiszta létben él. Eddig azt hittem, a legtöbb, ha valaki használ a többinek, beszél, a szent bölcsességet tanítja, a szeretet és a kötelesség szellemében tevékeny. Amióta Ce Fang mesteréről hallottam, testem elernyedt. Nincs kedvem mozdulni többé, szám zárva, és nem kíván beszélni. Amit eddig tanultam, por és hamu. Hercegségem tulajdonképpen súlyos teher rajtam.

 

AZ ÓCEÁN FELÉ

Szung kelet felé vándorolt, a nagy óceán felé. A keleten elterülő nagy tenger partján találkozott Jüvel. Jü azt kérdezte:

- Hová mész?

Szung válaszolt:

- A nagy óceánhoz.

Jü azt kérdezte:

- Mit akarsz ott? Szung felelt: 173

- Semmit. Az óceán nem olyasmi, amibe vizet lehetne hordani, vagy amit ki lehetne merni. Odamegyek, hogy ott legyek, és jól erezzem magam.

Jü azt mondta:

- Mester, gondolkoztál már annak a lénynek az életéről, amely szemét az arcán elől hordja? Szeretném tudni, hogy mit jelent az: szent.

Szung azt válaszolta:

- A szent? Azon a helyen áll, ahol szolgálni kell, és azt teszi, ami hivatása. Mindenkit arra a helyre tesz, ahová való. A körülményeket helyesen mérlegeli, hogy minden a maga irányába fusson. A tett és a szó benne szabadon megnyilatkozik, és az egész világ rendje helyreáll. Egyetlen kézmozdulat, egyetlen szemvillanás elegendő, hogy az emberek a szélrózsa minden irányából köréje gyűljenek. Ez a szentek rendje.

Jü azt kérdezte:

- Szeretnék valamit az élet emberéről hallani.

Szung felelt:

- Az élet embere gondtalanul pihen, és félelem nélkül cselekszik. Jogos és jogtalan, szép és csúnya nem foglalkoztatja. Örül, ha mindenki a javakat élvezi. Békéje az, ha a földön mindenkivel közösségben élhet. Ha elköltözik, a nép tanácstalanná válik, és gyászolja, mint a csecsemő az édesanyját, mint a vándor, aki utat téveszt. Életszükségleteiben bőség van, és azt se tudja, honnan kerül elő. Van étele, van itala, és azt se tudja, ki adta. Ez az élet emberének rendje. 174

Jü azt kérdezte:

- Szeretnék valamit a lélek emberéről hallani.

Szung így szólt:

- A lélek a fényben száll. A testi lét fogság, amely elmúlik. A fény kiszáll, betölti a sorsot és a természetet. A világ bánatát és örömét nem ismeri, minden lény természetét követi. Rejtély, amely nem hagy nyomot.

 

GONDTALAN TÉTLENSÉG

Csuang-ce így szólt:

- Aki gondtalan tétlenségben tud élni, az nem tud elviselni mást, mint a gondtalan semmittevést. Aki nem tud gondtalan semmittevésben élni, a gondtalan tétlenséget el sem tudja elviselni. Az emberek, akik céljukat rendíthetetlenül követik, vagy azok, akik elszántan remeteségbe vonulnak, az élet gazdagságára és a legmagasabb bölcsességre még éretlenek. Visszatarthatatlanul süllyednek és zuhannak lefelé. A tűz pedig mindent kíméletlenül elemészt. Az egyik most úr, a másik szolga, de csak rövid időre az. Az idő változik, és rövidesen már egyik se nézheti le a másikat. Ezért mondják, hogy a nagy ember a változások közepette nem tapad oda semmihez. Az őskort dicsőíteni, és a jelenkort megvetni, ezt a legjobb a tudósokra hagyni. De még azok, akik magukat az őskor igazi képviselőinek gondolják, még ők sem vonhatják ki magukat a jelen hatása alól. 175

Csak az igazán nagy ember tud úgy élni, hogy a változások nem térítik el útjától. Csak ő tud az emberekhez úgy alkalmazkodni, hogy lényét nem veszti el. Nem csatlakozik iskolához, de egyetlen gondolatot sem vet el csak azért, mert azt másvalaki mondta.

 

AZ URALOM

Az uralkodók és a királyok életének példaképe: az ég és a föld. Ennek ura: a tao. Törvénye: a nemcselekvés. Aki nem cselekszik, az a világot markában tartja, és állandóan azt mondja: több fölött rendelkezem, mint amennyire szükségem van. Aki cselekszik, azt a világ markában tartja, és kevesebb fölött rendelkezik, mint amennyire szüksége van.

Aki uralkodik, nem cselekszik. Ha az alárendeltek sem cselekednének, olyanok lennének, mint az uralkodók. Nem lennének többé szolgák. Az alattvalók cselekszenek. Ha az uralkodók cselekednének, olyanok lennének, mint az alattvalók. Nem lennének uralkodók többé.

Az uralkodóknak nem szabad cselekedni, és a világot így kell a markukban tartaniuk. Az alattvalók cselekedjenek, és a világ tartsa őket markában. Ez a meg nem változtatható törvény.

Így tartották ezt régen az őskor királyai. Tudásuk a földet és az eget átfogta, de egyetlen gondolatot sem mondtak ki. Az egész világot ismerték, 176 de egyetlen szót sem ejtettek ki. Képességük az egész országra kihatott, de sohasem cselekedtek. Az égből semmi sem születik, mégis minden örök változásban él. A föld nem nevel semmit, a lények mégis táplálkoznak. A királyok nem cselekszenek, a világ mégis látja, hogy mit alkottak. Semmi sem istenibb, mint az ég; semmi sem gazdagabb, mint a föld; semmi sem nagyobb, mint a király. A királyok létében az ég és a föld találkozik. így nyilatkozik meg a tao, amely az eget és a földet kezébe veszi, amely a lények sokaságát fenntartja, és az emberi közösségen uralkodik.

 

CSUANG-CE HALÁLA

Csuang-ce haldoklott és tanítványai nagy pompával akarták eltemetni. Csuang-ce így szólt:

- Ég és föld az én koporsóm, a nap és a hold az én két halottas gyertyám, a csillagok az én gyöngyeim és drágaköveim, és az egész teremtés az én gyászmenetem.

A tanítványok azt mondták:

- Attól félünk, hogy a keselyűk és a varjak fel fognak falni.

Csuang-ce így felelt:

- Ha nem temetnek el, a keselyűk és a varjak tápláléka leszek, ha eltemetnek, a férgek és a hangyák emésztenek el. Az egyiktől elvenni és a másiknak adni? Az ilyen részrehajlásnak semmi értelme sincs. 177

 

PDF: A tao virágai: Csuang-ce [2] > PDF
Az ősök nagy csarnoka II. kötetéből kimaradt tanulmány
Hamvas Béla tanulmánya
In: Az ősök nagy csarnoka IV. Budapest, Mexikó - Santa soledad - Alkímia - Jakob Böhme - A tao virágai: Csuang-ce - Eksztázis, Medio Kiadó. 2013. Életműsorozat: 22. kötet. 403-428. oldal

 

Chuang Tzu in English

The Complete Works Of Chuang Tzu tr. by Burton Watson
Wandering on the way: early Taoist tales and parables of Chuang Tzu tr. by Victor H. Mair > DOC > PDF
The Book of Chuang Tzu tr. by Martin Palmer
Zhuangzi tr. by Wang Rongpei
The Wisdom of Zhuang Zi on Daoism tr. by Chung Wu
Zhuangzi, The Complete Writings tr. by Brook Ziporyn
The Writings of Kwang-dze tr. by James Legge
Fung Yu-lan: Chuang Tzu
Chuang-Tzu: The Inner Chapters tr. A.C. Graham
Chuang Tsu: Inner Chapters tr. by Gia-Fu Feng and Jane English
The Essential Chuang Tzu tr. by Sam Hamill, Jerome P. Seaton
Zhuangzi: The Inner Chapters tr. by Robert Eno
Zhuangzi excerpts tr. by Paul Kjellberg
Quotations from Chuang Tzu by Thomas Merton
The Chuang Tzu tr. by Yutang Lin
Zhuangzi - "Being Boundless" tr. by Nina Correa