« http://haiku.hu, a Terebess Online http://terebess.hu különlapja

Jorge Luis Borges válogatott művei

 

Jorge Luis Borges (1899-1986)
Argentína

TIZENHÉT HAIKU
Diecisiete haiku
La cifra (A rejtjel), 1981, c. kötetből
Terebess Gábor fordításai
Modern nyugati haiku, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2005, 9-12. oldal

1

Súgtak valamit
a délután s a hegyek...
Már belevesztem.

 

2

A nagy éjszaka
kiüresedett. Csak illat
maradt benne.

 

3

Ez lenne, vagy nem -
az álom, mit feledtem
hajnal előtt?

 

4

Lecsendült a húr.
A zene megismerte
érzeményeim.

 

5

A mandulafa
ma nem örül nekem.
Ő a te emléked.

 

6

Észrevétlenül,
könyvek, kések, kulcsok
szerencsém sarkában.

 

7

Ama nap óta
nem léptettem bábut
a sakktáblán.

 

8

A sivatagban
- valaki tudja már -
eljő a hajnal.

 

9

A tétlen kard
csatáival álmodik.
Az én álmom más.

 

10

Egy ember meghalt.
Szakálla nem tud róla.
A körme is nő.

 

11

Ez az a kéz, mely
megérintette néha
hajad szálát.

 

12

Ereszem alatt
a tükör nem másol mást,
csupán a holdat.

 

13

A hold alatt
hosszúra nyúlt árnyék -
egy szál magában.

 

14

Egy birodalom
vagy egy szentjánosbogár
kihunyó fénye?

 

15

Újhold kelt fel.
Megbámulhatná Ő is
egy másik kapuból.

 

16

Messzi csalogány
trillája, öntudatlan
is megvigasztal.

 

17

Vénülő kezem
tovább rója a verset -
a felejtésnek.

*

 

MEGVÁLTÓ MŰVEK
De la salvación por las obras
Atlas (Atlasz), 1984, c. kötetből
Scholz László fordítása

Egy őszön, az idő adta egyik őszön összegyűltek Izumóban – nem először – a Sintó istenségei. Úgy hírlik, hogy nyolcmillióan voltak; roppant félénk ember lévén, én bizony egy kicsit elveszettnek hinném magam akkora tömegben. Amúgy sem tanácsos felfoghatatlan számokon törni a fejünket. Mondjuk inkább, hogy nyolcan voltak, mert a nyolcas szám a japán szigeteken jó előjel.

Bánatosak voltak, de nem látszott rajtuk, mert az istenségek arca olyan, mint a kandzsi írásjegyek, kifürkészhetetlenek. Egy domb zöldellő csúcsán leültek körben a földre. Az égből vagy egy kőből vagy egy hópehelyből már régóta figyelték az embereket. Az egyik istenség megszólalt:

– Sok napja vagy sok százada már, hogy itt egybegyűlünk, hogy megteremtsük Japánt és a világot. Jól sikerültek a vizek, a halak, a szivárvány hét színe, a növények és az állatok nemzedékei. Hogy ez a sok minden ne nyomassza az embert, ő az egymásutániságot, a sokféle napot és az egyforma éjszakát kapta. Továbbá azt a képességet, hogy változatokkal kísérletezhet. A méh mindig kast épít; az ember mindenféle eszközt talált ki: az ekét, a kulcsot, a kaleidoszkópot. És kitalálta a kardot és a háborúzást is. Az imént álmodott meg egy láthatatlan fegyvert, ami a történelem végét jelentheti. Mielőtt bekövetkeznék ez az esztelenség, semmisítsük meg az embert.

Elméláztak. Egy másik istenség ráérősen folytatta:

– Igaz. Valóban megálmodta azt a kegyetlen dolgot, de hát itt van ez is, ami elfér tizenhét szótagnyi helyen.

Elszavalta. Ismeretlen nyelven volt, nem értettem.

A főisten döntött:

– Maradjon fenn az ember.

Így hát egy haiku műve, hogy megmenekült az emberi nem.

Izumo, 1984. április 27.

A költő keze Idzumóban

 

TANKÁK
Tankas
El oro de los tigres (A tigrisek aranya), 1972, c. kötetből
Somlyó György fordításai

3/

A ritka váza,
A kard, mely egykor kard volt
mások kezében,
a holdvilág az utcán -
mondd meg, nem épp elég ez?

 

4/

A holdsugárban
fekete-sárga tigris
karmait nézi.
Nem tudja, hogy ma reggel
szétszaggattak egy embert.

 

6/

Nem estem el, mint
oly sokan őseim közt,
a csatatéren.
Szótagokat számlálok
a meddő éjszakában.